Pest Megyei Hirlap, 1962. július (6. évfolyam, 152-176. szám)

1962-07-05 / 155. szám

VI. ÉVFOLYAM, 15S. SZÁM 1962. JŰLIUS 5, CSÜTÖRTÖK FÉLÉVI MÉRLEG Naponta 12 községből szállítanak tejet Hat-hétezer poharas tejföl — Csúsztatott műszak LÁTOGATÁS A TEJÜZEMBEN Csak röviden: 379 557 KILOGRAMM ZÖLDBORSÓ A város hat termelőszö­vetkezetéből az elmúlt hó­napokban 379 557 kilogramm hüvelyes és szemes zöldbor­sót vásárolt fel a konzerv­Kesernyés túró, tej, sajt, sa­vó -keveredett illata fogadja a látogatót a tejüzemben. Az itt dolgozó 58 ember nap-nap után hosszabb időt tölt az üzemben és megszokta már, sőt, hozzá­tartozik az életükhöz, munká­jukhoz. Reggel, amikor még legtöb­ben az igazak álmát alusszák, a tejüzem dolgozóinak egy brigádja megy dolgozni. Haj­nali négy óra van, de akik az exportra szállított kaskaval sajtot gyártják, azok már tal­pon vannak. Négy órától Itezdve folyama­tosan érkeznek az egyes bri­gádok. 5 órára jönnek a túró­gyártók, hatra a tejfölpohara- zók, akik egy-egy műszak alatt 6—7 ezer poharat töltenek meg. Poharas tejfölt a helyi tejüzem — miután a körösi üzleteket ellátta — Kecske­métre, Ceglédre, Alsónémedi- be is szállít. Már hat órakor a sajtpineé- ben is megkezdődik a munka, megérkezett a sózóbrigád, akik a besózott sajtot állványokra rakva szárítják. Közben egyre sűrűbben ér­keznek a tejszállító autók, ko­csik, melyek a környék 12 községéből hozzák a tejet, naponta mintegy 20 000 litert, Al- pár és Tiszaújfalu a leg­messzebb eső rész. A tejátvételnél ritkán for­dul elő, hogy vissza kell -kül­deni a tejet, ugyanis a tej­üzembe évek óta csak minő­ségre veszik át a tejet, tehát igen vigyázni kell arra, hogy meglegyen a zsírfoka és ne legyen savanyú. A beérkezett tejet elosztják a kereskedelemnek, a többit pedig feldolgozzák. Felépül a konzervgyári szövetkezeti lakótelep A konzervgyárban össze­gyűltek azok, akik részt sze­retnének venni a szövetkezeti lakásépítésben. Nagy Lász- lóék, Csókás Mihály, Gö­dény Dezső, a férjek és fele­ségjék összehajtják fejüket, terveznek, kalkulálnak és az új lakótelep képe, amely a gyár közelében lesz, külön is­kolával, boltokkal, napközi­vel, már megjelent előttünk. Az előző gyűlésükön Reszeli Soós Ambrus, a városi tanács titkára ismertette a helyze­tet, általános tájékoztatót tartott. A jelentkezők megértették a feltételeket és megalakult a csoportos lakóházépítési társulat egyes csoportja a kon­zervgyárban. Szó esett az anyagiakról is. Amikor kimérik a házhelyet és megkezdik az építkezést, a kulcs átadásáig 20 000 forintot kell kifizetni, a többit 25 év alatt, havi részletekben. Az új városrész amely kis kertes, két-háromszöbás, für­dőszobás házakból fog állni, higiéniai szempontból is ki­elégítő lesz. A háztípust ki­választották a kartonokról, egyöntetűen a terv szerinti 33- as tervszámú házra szavaz­tak. A jelentkezők névsorát megvizsgálta a gyár veze­tősége, majd egyhangúlag úgy határoztak, hogy megadják mindenkinek az építkezéshez az engedélyt, s a vállalat tá­mogatja őket. Ezek után a csoport meg­választotta az öttagú vezető­séget, akik elintézik, hogy könnyebben, zökkenők nél­kül, -minél gyorsabban ha­ladjon a munka. Az újonnan megválasztott vezetőség és a tagok eziután arról beszéltek, hogy mit kell tenni a következő össze­jövetelig. Megállapították, hogy végleges típusterv kell, meg kell határozni a hoz­závetőleges költségvetést, fel kell venni a kapcso­latot azokkal a szervek­kel, akik ezen a térem tájékoztatást adhatnak. Például, az OTP, a vízügyi szervek. Javaslattal kell él­ni egy olyan függetlenített vezető személyét illetően, aki csak az építkezés munkáját vezeti. Részt vettek a gyűlésen Pusztai Ferenc, a városi ta­nács végrehajtó bizottsága mű­szaki osztályának vezetője Magyar László, az OTP ve­zetője, Szarvas György épí­tész, akik szakmailag szól­tak hozzá az elhangzottakhoz. Naponta 3000 liter juhtejet is feldolgoznak, amihez a kecskeméti és a ceglédi üzem is küld folyamatosan alapanyagot. A két szomszédos üzem gomo­lyát küld és naponta 200 darab 8 kilós sajt készül. Az elké­szült sajtot a budafoki érlelő­pincébe küldik, mielőtt elin­dulna külföldi útjára. Eddig a második negyedévben több mint hat vagon juhsajtot gyár­tottak le exportra. Ktíngl József vezető büszkén újságolta, hogy a termelési ter­vet a második negyedévben 120 százalékra teljesítették. gyár. Az Arany János Termelő­szövetkezetből 13 355 kilo­gramm hüvelyes, 8640 kilo­gramm szemes, a Dózsából 118 293 kilogramm szemes, a Hunyadiból 11 436 kilogramm hüvelyes, 10 487 kilogramm szemes, a Petőfiből 1379 ki­logramm hüvelyes, 53 304 ki­logramm szemes, a Rákóczi­ból 37112 kilogramm hüve­lyes, 5479 kilogramm sze­mes, a Szabadságból 485 ki­logramm hüvelyes, 109 607 íkilogramm szemes zöldborsót vásároltak fel. Ezenkívül 1670 kilogramm zöldborsót vett át a konzerv­gyár a Szabadság Termelő­szövetkezettől. Ahol hírből ismerik csak a legyet Nagy a forgalom. A háziasz- szonyok bevásárolnak, a bol­tokban sokat kell várakoz­ni. Nemcsak a város legszebb, legnagyobb üzleteiben van ez így, hanem kint is, a város szélén. Milyen egy bolt kint, ahol már a tanyavilág kezdődik? Ha összehasonlítást teszünk, a mérleg néha a kinti bolt felé billen. Miért? Sókat megfordulok a Ceg­lédi úti 119-es számú Nép- boltban, amelynek vezetője közel négy éve Horváth De­zső, aki a környéken min­denkit ismer, mindenkitől tud valamit kérdezni, valami fe­lől érdeklődni, aki 15 éve működik már a szakmában. Hogy mit láttam? Pár szóval így: az eladón hófehér, tiszta köpeny, s ugyanez mondható a boltra is. Minden a helyén, rend van. Működik a hűtőszekrény és éppen kivesz egy csomó hen­tesárut a hűtőből, amit füg­gönnyel elhúzott helyre tesz, hogy a légy ne férjen hoz­zá. Légy? Nincs is a boltban. Működik a ventillátor, s az ablak, ajtó be van zárva. A védekezés a légy ellen meg­történt itt (És vajon másutt?) Mindent lehet kapni, a szappantól a horgolócémáig, készételig mindent. A falon a telefon mellé íz­lésesen felakasztották a tele­fonkönyvet, a panaszköny­vet Reggel fél nyolc órakor nyit ki ez a forgalmas kis bolt, s télen, amikor már leszállt az alkony, a neon fénye csalogat­ja ide a vásárlókat. — Mekkora a bolt átlagos forgalma? — Változó, hullámzó. Eb­ben a hónapban volt olyan nap, hogy kilenc és félezer forintot forgalmaztunk. — S miben van hiány? — Nagy környék tartozik ide, sokan járnak ide állan­dó vásárlók is. A nagy me­legben, amikor a határban dolgozók betérnek egy-egy üveg sörre, szégyellem azt mondani, hogy nincs. Nincs, mert sokszor nyári időszak­ban egy hónapra kapunk any- nyit, mint télen egy hétre. Jacobi: SYBILL című három felvonásas nagy­operettjét a szolnoki Szig­ligeti Színház adja elő az Arany János művelődési ház színháztermében július 12- én, este 8 órai kezdettel. Szövegét írta Martos Fe­renc és Bródy Miksa, át­dolgozta Kecskeméti János. Karmester: Biró Attila és Boros Attila. Szólót táncol: Krasznói Klári, Tatai Károly. Koreográfus: Sallay Eta, díszlettervező: Sándor Lajos mv. Maszkmester: Dobos Ferenc. Jelmeztervező: Vágó Nelly. Rendezte: Miszlay István. Tollhegyre szúrva: Hat nap a kézbesítés? Felelőtlenül közlekednek Megkerült a kerékpár Két évvel ezelőtt kislányom egy új női kerékpárt kapott kitűnő bizonyítványa jutalmául. Ez év április 20-ra virra­dóan a lakásajtóból ellopták a kerékpárt. Június 9-én ismét vizsgázott gyermekem, de most már kö­zépiskolában, és most újra kapott egy kerékpárt, Király József főhadnagy és a rendőrkapitányság dolgozóinak jóvoltából. A rendőrség ugyanis kinyomozta a tettest, és éppen a vizsga al­kalmával hoztuk haza a kerékpárt. Nem is tudom leírni azt a boldogságot, ami a kislányomat érte a kerékpár megtalálásával. Talán boldogabb volt. mint amikor kapta. Valószínű a tettes is megkapja méltó „jutalmát” az igazságügyi szervektől. Köszönöm a kislányom és a magam nevében a rendőrka­pitányság dolgozóinak. Király József főhadnagynak fáradha­tatlan, odaadó munkájukat. 1 Szűcs Balázs Gondoljon erre az az idős bácsi, aki a napokban minden jelzés nélkül akart be­fordulni egy nyi­tott kapun. A háta mögött ha­ladó kerékpáros lélekjelenléte mentette meg mindkettőjüket a balesettől. Csodák csodá­ja, még a bá­csinak állt fel­jebb, amiért fi­gyelmeztették, mért nem jelez­te útirányát. Ábrándos sze­mű asszony ke­rékpározik a Hét­vezér utcán. Csen­getés hallatszik az egyik köz vé­géről. Egy hajszálon múlt, hogy össze nem ütköztek. Az asszony arca csu­pa megbotránko­zás. Szemébe merték mondani, hogy felelőtlenül közlekedik. Tanuljuk már meg: nem köz­lekedünk egye­dül! A jelzés nem­csak az autósokra és a motorosok­ra körtelező, ha­nem arra a sok ezer kerékpáros­ra és sok száz kocsisra is, akik ma már nemigen ábrándozhatn ak útközben. Mi len­ne akkor a köz­lekedés biztonsá­gával? — bi — KÉPEKBEN JELENTJÜK Kecskeméti Dezső az Arany János Termelőszövetkezet ön­tözéses kertészetében a paprikát kapálja Régi helyén, új fényben kínálja portékáját a bútorüzlet Kukoricát kapál a Andó-család, valamennyien a Sza­badság Termelőszövetkezet tagjai (Foto: Pavolek—Székely—Tamasovszky) ' — 154 HÍZOTT SERTÉST adott át szerződésre az Állat- forgalminak a Hunyadi Ter­melőszövetkezet az első félév­ben, 106 darab sertés hízóba van állítva a második félévre. — ENGEDÉLY NÉLKÜL ru­hatisztítási mukát végeztek Técsi Lajos és Técsi Lajosné, Enyedi u. 1. szám alatti lako­sok. A szabálysértési hatóság iparrendészeti szabálysértésért 200—200 forintra bírságolta őket. — A MÉH VÄLLALAT a tavaly második negyedévi 170 mázsa papírral szemben, az idén 700 mázsát gyűjtött, a ta­valyi 50 mázsa rongy helyett pedig 140 mázsánál tartanak, egyéb csomagolóanyagokból a tavalyi második negyedévi 9500 forinttal szemben jelen­leg 26 000 forintot értek eh SPORT Budapest ifjúsági válogatott— Nagykőrösi Kinizsi 5,5:1,5 A Budapest—Alföld ifjúsági válogatott birkózómérkőzés után került sor a Budapest if­júsági válogatott—Nagykőrösi Kinizsi felnőtt csapatának mérkőzésére. A budapestiek itt is jobbnak bizonyultak Csak Kiss tudott győzni két­körös szaltóval Futó ellen és a Major—Tóth Szálkái mérkőzés döntetlenül végződött. Deák Balazs Csepelától, Bu­dai Horváthtól, Oláh Dénes Gregoritstól, Papp Gáspártól, Harczi Csatáritól szenvedett vereséget. Oláh és Papp feltétlen dön­tetlent érdemelt volna, mert a pestiek sem mutattak többet, pontokban kifejezhető több aikciót nem hajtottak végre. Ma: nyereménybetétkönyvek sorsolása A nyereménybetétkönyvek sorsolását ma este fél 6 órai kezdette] városunkban az Arany János művelődési ház­ban tartják meg.- A sorsolást műsor követi, amelyen fővárosi művészek szórakoztatják a megjelente­ket. — TIZENEGYEZER csirke növekszik a Dózsa Termelő- szövetkezetben. Ebből 4000 da­rab körül van, ami készen van, és ebből fejlesztik fel a törzsállományt, a többit pedig szerződésre adják. — ÖTEZER pecsenyekacsát ad a Petőfi Termelőszövetke­zet szerződésre a közeli napok­ban. — 29 HIZÖMARHÁT ad szerződésre július hónapban a Hunyadi Termelőszövetkezet, 28 darabot pedig ősszel adnak át. Mit látunk ma az Arany János... A kétéltű ember. Szovjet színes fantasztikus film. Kí­sérőműsor: Víz hasznossága. Magyar híradó. Előadások kezdete: 6 és ne­gyed 9 órakor. A KERTMOZIBAN Riksakuli. Díjnyertes, színes japán film. Szélesvásznú. Magyar híradó. Előadás kezdete: negyed 9 órakor. ÉS A KISKÖRZETI MOZIBAN? Húsz évre egymástól. Ma­gyar film, Ajánlott levelet kapott a szerkesztősé« július 4-én, szer­dán, A levelet 1962. június 28- án, 17 órakor adták fel. Hely­ben. A tartalma meghívó volt az olasz küldöttség fogadására. A fogadás július 2-án lett volna. ha közben a program meg nem változik. Szerencsére változott. így a posta kézbesítője „ráért” — a meghívóval. Négy napig, ne­hogy valaki is rosszindulatúan kapkodással vádolja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom