Pest Megyei Hirlap, 1962. július (6. évfolyam, 152-176. szám)

1962-07-05 / 155. szám

"Xtfívlan 1963. JÜLIUS 5, CSÜTÖRTÖK ALGÍR ÜNNEPEL Általános elégedettség az ENSZ-kiildöttségek között - Ben Bella Kairóban Ben Khedda és kormányá­nak hivatalos ünnepélyes fo­gadtatása után Algéria fővá­rosának lakossága a késő éj­szakai órákig sűrű tömegek­ben vette körül a pref elet ura épületét, hogy ünnepelje a hazatért kormányt. A ujjongó tömeg kíván­ságára Ben Khedda több­ször jelent meg a balko­non. Á tömeghez intézett szavai szinte elvesztek az üdvrival­gásban. Bár Algír egész népe az ut­cán volt, beleértve az európai lakosságot is, egyetlen inci­dens sem történt azon a na­pon, amelytől félve, az euró­paiak ezrei hagyták el Algé­riát. Algírhoz hasonló lelkesedés­sel ünnepelt Oran is. A győ­zelmi ünnepségek sorát a mintegy 200 ALN-harcos fel­vonulása nyitotta meg. Az algériai ideiglenes kor­mányhoz tovább özönle­nek az üdvözlő táviratok, az új független államot elismerő nyilatkozatok. Franciaország hivatalosan tájékoztatta az Egyesült Álla­mokat Algéria függetlenségé­nek elismeréséről. Herve Al- phand francia nagykövet 25 perces megbeszélést folytatott Rusfc külügyminiszterrel. U Thant, az ENSZ ügyveze­tő főtitkára Ben Kheddához és De Gaulle tábornokhoz in­tézett üdvözlő táviratában méltatta a nagy történelmi eseményt. Azt a reményét nyilvánította, hogy Algéria és Franciaország között gyümöl­csöző együttműködés alakul majd ki. Az algériai népnek U Thant boldog jövőt kíván. Az algériai függetlenség ki­kiáltását általános megelége­dés fogadta az ENSZ székhe­lyén. Több küldöttség, neve­zetesen Tunézia és Marokkó küldöttsége máris bejelentette, hogy kész előterjeszteni és tá­mogatni az Algériai Köz­társaságnak az ENSZ-be való felvételét. Diplomáciai források szerint Algéria ENSZ-tagságának kér­désére az algériai alkotmányo­zó nemzetgyűlés megválasztá­sa után, július végén, vagy augusztus elején kerülhet sor. Rochet Noir-i jelentés sze­rint Fouchet, Franciaország algériai főmegbízottja szerdán véglegesen elhagyta Algériát. Hírügynökségi jelentések szerint Ben Bella, az algériai ideiglenes kormány helyettes miniszterelnöke kedd este Kai­róba érkezett. Nasszer, az l'.AK elnöke, haladéktalanul fogadta Ben Bellát, akivel hosz- szabb megbeszélést folyta­tott. A körülbelül egyórás ( tanácskozásról nyilatkoza­tot nem adtak ki. Ben Bella a kairói repülő­térre érkezve, írásbeli nyilat­kozatot adott át a sajtónak. Ebben hangsúlyozza újból, j hogy nem ért egyet az ALN vezérkarának tagjai ellen az algériai kormány részéről ho­zott intézkedéssel. Emiatt há­rította el Krim Belkasszem- nek és Nasszer elnöknek azt a közvetítő kérelmét, hogy a kormány tagjaival együtt utaz­zék Algírba. Miután az algériai kormány döntése véleménye szerint sú­lyos következményekkel jár Algéria jövőjére, sajnálattal, de kénytelen megmaradni amellett, hogy csak akkor tér vissza, amikor ezt helyesnek látja. Párizs—Bonn vagy Bonn—Páriss ? De Gaulle és Adenauer a* európai politikai unióról és a francia—német katonai együttműködésről tárgyalt párizsi tudósítója Az MTI jelenti: A párizsi Elysée-palotában kedden este nagy gálafogadás volt Adenauer tiszteletére. De Gaulle a Becsületrend nagykeresztjével tüntette ki a kancellárt, Kennedy beszéde az amerikai függetlenségi nap alkalmából Kennedy elnök az amerikai függetlenségi nap alkalmából az Egyesült Államok tagálla­mainak kormányzói előtt be­szédet mondott, amelyet a rá­dió és a televízió is közvetí­tett Az elnök közölte hallgató­ságával, hogy az Egyesült Al- lamoíkjban „kölcsönös függő­Az OAS megerősödött franciaországi szervezete kérlelhetetlen harcot" hirdet // Az OAS végrehajtó szerve, a Georges Bidault vezetése alatt álló „nemzeti ellenállási bizottság” röplapokon bejelen­tette, hogy „kérlelhetetlen harcot indít Franciaország­ban.” Az összeesküvő szervezet sorai az utóbbi hetekben megerősödtek. Az áttelepülők­kel Franciaországba érkeztek egyes delta-különítmények tagjai és az idegenlégió szö­kött katonái, akik a fasiszta érzelmű diákokat új, merény­letekre szervezik. A rendőr­ség az elmúlt napokban 12 személyt tartóztatott le. Töb­ben közülük részt vettek az arab kávéházak ellen intézett merényletekben. A fegyveres támadásokat egy idegenlégiós hadnagy irányította, aki né­hány napja érkezett Algériá­ból. Különösen nyugtalanító a helyzet Marseille-ben, ahol mintegy 130 000 áttelepült tar­tózkodik. A fasiszta tüntetések napirenden vannak. A telepe­sekkel érkezett fegyveres bű­nözők több rablást követtek eh MEGNYÍLT AZ ENSZ GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS TANÁCSÁNAK ÜLÉSSZAKA Genfiben megnyílt az ENSZ Gazdasági és Szociális Taná­csának ülésszaka. A megnyitó ülésen jóváhagyták az ülésszak napirendjét Az ülésszak augusztus 3-án ér véget ségi nyilatkozatot” készítenek elő. amely lefektetné az Euró­pával való gyakorlati együtt­működés alapelveit. Az atlanti társulás nem hozható létre gyorsan és könnyen, az nem valósítható meg egy év alatt, de a világnak már most meg kell ismernie e kérdéssel kap­csolatban az Egyesült Államok céljait. Az Egyesült Államok készen áll arra, hogy egy egyesült Európával megtárgyalja azo­kat az utakat és módokat, amelyek révén létre lehet hoz­ni az atlanti társulást Az amerikai elnök ezután hangoztatta, hogy az erős és egyesült Európát az Egyesült Államok nem vetélytársának, hanem partnerének tekinti. Beszéde végén. Kennedy el­nök megállapította, hogy az atlanti társulás kialakításához első lépésként létre kell hozni a Nyugat-európai Uniót. Subandrio asszony vezeti a moszkvai kongresszuson részt vevő indonéz békeküldöttséget amelytől fontos határozatokat vár, és reméli, hogy a kong­resszus egy új fejezet kezdetét jelzi, majd az emberiség tör­ténelmében.” Amerikai provokációk Koreában A Koreai Népi Demokrati­kus Köztársaság képviselője határozottan tiltakozott a fegyverszüneti bizottságban helyet foglaló amerikai kép­viselőnél amiatt, hogy ameri­kai és dél-koreai csapatok az utóbbi időben háromszor tüzet nyitottak az észak-ko­reai csapatokra és többször megsértették a Koreai Népi Damokratikus Köztársaság légi határait is. HRUSCSOV ES BREZSNYEV ÜDVÖZLŐ TÁVIRATA KENNEDYHEZ Nyikiita Hruscsov szovjet miniszterelnök és Leonyid Brezsnyev, a Legfelsőbb Ta­nács Elnökségének elnöke táviratban üdvözölte Kenne­dy elnököt és az egész ame­rikai népet az Egyesült Ál­lamok nemzeti ünnepe, a függetlenség napja alkalmá­ból. Szeretnénk hinni — hang­zik a távirat —, hogy eljön az az idő is, amikor nemzeti ünnepek alkalmából üdvö­zölve egymást, egyúttal rá­mutathatunk közös erőfeszí­téseink eredményeire is. Eze­ket az eredményeket várja tő­lünk jelenleg minden nép, köztük a mi népünk is. Re­méljük, hogy nemsokára rá­mutathatunk azokra a sike­rekre, amelyeket a háborús veszély elhárításában és' a béke megőrzésében értünk el. aki viszont János evangélista szobrát nyújtotta át vendég­látójának. A pohárköszöntők a „francia—német szolidaritást” magasztalták, amelyben De Gaulle „az egység régi álmá­nak’’ igazolását látta. Ade­nauer a történelmi visszapil­lantás után ennek az „egység­nek” mai szovjetellenes céljá­ra mutatott rá. De Gaulle és Adenauer szerdán délelőtt folytatta előző nap megkezdett ta­nácskozását. A kiszivárgott hírek szerint az eszmecsere középpontjában az európai politikai unió és a ka­tonai együttműködés kérdései állanak. Adenauer — a meg­figyelők szerint — javasolta De Gaulle-nák, újítsák fel a „hatok” április 18-án félbesza­kadt tárgyalásait a nyugat­európai politikai és katonai szövetségről, miután Anglia csatlakozására a Kis-Európá- hoz, az ismert akadályok mi­att, jó ideig nem lehet számí­tani. Ennek érdekében a kan­cellár azt javasolta, hívják össze a „hatok” kormányfői értekezletét. A javaslat aligha talál ellen­zásra francia részről. De Gaulle sem rajong egy Angliával ki­bővített európai politikai unió­ért, többre tartja a „hatok” szoros politikai egységét, amelyhez Nagy-Britannia „va­lamikor majd csatlakozhatik”. De Gaulle és Adenauer elkép­zelései csak abban térnek el egymástól, hogy az egyik a Párizs—Bonn tengelyben, a másik a Bonn—Párizs tengelyben látja az európai politikai egység alapját, Adenauer kíséretének tagjai egyébként az újságírók előtt kijelentették. hogy a kancellár megvitatja De Gaulle-lal a „közös védelem politikáját”, amelynek véleménye szerint a NATO keretei között kell ma­radnia. Az Humanité értesülése sze­rint Adenauer javaslatot tett De Gaulle-nak egy közös francia—német vezérkar létesítésére és további tá­maszpontokat kér a Bun­deswehr részére Francia- országban. „A Párizs—Bonn tengelynek — írja a lap —, semmi köze a francia—német megbékélés­hez. A hidegháborút súlyosbít­ja, a fegyverkezési versenyt fokozza. Franciaországot az a veszély fenyegeti, hogy halálos kalandba sodródik a német revansisták oldalán”. A francia kormányhoz közel­álló lapok — ákárcsak a nyu­gatnémet sajtó — hiányolják a párizsi lakosság lelkesedését a kancellár látogatásával kap­csolatban. Kedden alig 50 kí­váncsi járókelő állt meg a Quai D’Orsay előtt, amikor Adenauer államfői díszkíséret­tel kivonult a palotából. A kancellár meghívása — mutat rá a hűvös fogadtatás okára a Combat — fájdalmas megdöb­benést váltott ki a franciák­ban. A lap a franciák haza­fias érzésének semmibevevé­sét látja a Reims közelében sorra kerülő közös francia— nyugatnémet katonai parádé­ban. A párizsi közlekedési alkal­mazottak különben megtagad­ták az igazgatóságnak azt a rendelkezését, hogy Adenauer tiszteletére fellobogózzák a metróállomásokat és az autó­buszokat. Harcok Nyugat-Iriánban Az Antara hírügynökség je­lentése szerint indonéz parti­zánok felszabadították a So- rongtól nem messze fekvő Ko- tamega városát. Nyugat-Irián déli partvidékén szintén foly­tatódnak a harcok. Merauke közelében az indonéz ejtőer­nyősök harcban állnak a hol­land csapatokkal. A partizá­nok a helyi lakosság segítségé­vel visszavonulásra kénysze­rítették a hollandokat. Merauke városától nem messze holland katonák a na­pokban kegyetlenül végeztek két helybeli fiatalemberrel, akik nem voltak hajlandók a gyarmattartókat elvezetni a partizánok támaszpontjára. A gyilkosság nagy felháborodást keltett. Merauke sok lakosa otthagyta házát és csatlako­zott a partizánokhoz. Árfolyamesés a nyugatnémet tőzsdéken A nyugatnémet tőzsdéken tovább esnek a részvények ár­folyamai. A Szövetségi Sta­tisztikai Hivatal adatai szerint június folyamán a részvény - index 7,4 százalékkal esett Június utolsó hetében, az ár­folyamszint majdnem elérte a május * 29-i mélypontot. 196: végéhez képest a nyugatnéme tőzsdéken az árfolyamesés 26. százalékos. Amint Pál Sándor, községi tanácselnök a szemrevétele­zés után megnyitja a vb-ülést, ezt a kérdést teszik fel első­ként Matus János elnöknek. — Egyszer permeteztünk, amikor másodszor akartunk, elromlott a gép — hangzik a válasz. Valaki félhangon megjegyzi: és amikor még nem voltak motorok, vajon mivel perme­tezték a gyümölcsfákat? — Miért nem ásták fel a gyümölcsöst? — ez a követ­kező kérdés. — Nincs elég munkaerőnk. — Hát akkor miért utasítot­ták el a jelentkezőket, miért nem vettek fel új tagokat. — A taggyűlés nem volt hajlandó. Legtöbb jelentkező gyári munkás, fél- vagy talán csak negyedkézzel dolgozott volna. Csak a nagy munka­egységre jöttek. — Honnan tudhatták ezt előre? De voltak más jelentke­zők is. — Igen. Például egy asz- szony, akit már a régi tsz-ből kizártak, mert nem dolgozott. (Csakhogy ez már sok éve történt. Hátha azóta az az asz- szony megváltozott? Élete vé­géig most már a lustaság bé­lyegét le se vethesse?) A szabadtéri vb-ülés résztveVői Mialatt a vb tanácskozik, botjára támaszkodva szomorú­an nézi a fákat Jung Rezső, híres-neves nagymarosi ker­tész. Nem tagja a végrehajtó bizottságnak, csak a tanács­nak, de nagy szakember, ezért is hívták meg a vb-ülés- re. A szobi hires almását is ő telepítette és ő vetette meg a húszas években a virágzó nagymarosi gyümölcskultúra alapjait. Most már hetvenhá- rom esztendős, de még mindig hívják, hát elmegy messze környékre, a fővárosba is, ha a tanácsát kérik. — Tönkrement egészen ez a gyümölcsös — mondja. — Ki kellene vágni, újra telepíteni mindent és aztán jól kezelni az új fákat. Kétszázötven má­zsa alma? Negyven mázsa körte? Ennyit állítottak be a tervbe! Ugyan kérem, alig mutatkozik gyümölcs ezeken a fákon és ezt nem lehet csak az időjárás rovására írni. A községi vb határoz. Meg kell erősíteni a Ságvári End­re Tsz-t. Űj emberekkel, új vezetőkkel. Szokoly Endre Szabadtéri vb-ülés Nagymaroson Megérdemelték-e a Ságvári Tsz tagjai a hatvan forintos munkaegységet? végzi. Ezért vonult most ki szemerkélő esőben a községi vb a nagyrészt gyümölcsfák­kal borított szigetre. Van itt még némi zöldségkertészete is a tsz-nek, meg valamennyi, szintén értékesíthető nádasa. A parton, aztán szintéin gyü­mölcsfái és kaszálója. De min­dent összevéve, a tsz egész birtoka csupán 29 hold. Tag­jainak száma sem sok, mind­össze tizenhatan vannak. Ki­csiny a létszám, de komoly munkájuk akkor is elégséges lenne ekkora gazdasághoz, még ha az legnagyobbrészben gyümölcsfákból is áll. Nem új telepítésű gyümöl­csös ez a szigeti, de még nem olyan vén, hogy ne lehetne jó hozamát biztosítani. Gyümöl­csösben mindenesetre kicsit szokatlan látvány, hogy meg­tűrik a fák között a füvet, s a fákat se ássák körül, ami annak a jele, hogy ez idén, de talán tavaly sem látott trágyát se alma, se körte, se szilva. A fomnyadozó falevelek pedig nemcsak levéltetvek jelenlétét árulják el, hanem azt is, hogy hiba volt a permetezés körül. — Miért nem végezték el háromszor a permetezést? ! Figyelmesen szemlélődő fér- ; fiák járnak meg-megállva a ! gyümölcsösben kedden dél- ! előtt a nagymarosi szigeten. ; Aztán köpenyt terítve maguk ! alá, letelepszenek a fonnyadt ! levelű fák alatt a nedves fű- ! re. Nagymaros községi taná- í csának végrehajtó bizottsága í a helyszínen tárgyalja a Ság- j vári Endre Tsz helyzetét. 5 Még június közepe táján, } amikor a szobi járási tanács 5 végrehajtó bizottsága Nagyma- í roson tartott ülésén a közsé- \ gi tanács irányító és szervező \ munkáját vizsgálta felül, fel- ; merült a helybeli tsz helyzeté- £ nek kérdése is. Látszatra a £ Ságvári Endre Tsz a megye í legjobb tsz-ei közé sorolható, f Hogyne, múlt esztendőre is ^ hatvan forintjával számolták ^ el a munkaegységet. Kiderült ^ azonban, hogy a munkaegység ^ értéke mögött — elhanyagolt ^ gyümölcsfák százai tanúskod- í nak róla —, nem éppen vala- > mi sok a munka. y A járási vjr éppen ezért ha- ^ tározatot hozott, utasította a ^ községi tanács végrehajtó bi- í zottságát, vizsgálja meg, ? mi az oka annak, ^ hogy a gyümölcsfák kezelését áa termelőszövetkezet nem jól Sukarno indonéz elnök be­jelentette, hogy a moszkvai le­szerelési és béke-világkong­resszuson résztvevő indonéz küldöttséget Subaedrio asz- szony. a külügyminiszter fele-, sége vezeti. Sukarno elnök \ egyúttal kijelentette, hogy üd- vözletet jog küldeni a moszk- ! vai kongresszusnak. Az Izvesztyija különtud'ósí- \ tója felkért néhány indonéz! társadalmi személyiséget, hogy! fejtse ki véleményét a 1 küszöbönálló leszerelési és béke-világkongresszusról. : Eddi Martalagava páriámén- : ti tag, az indonéz békebizott- i ság elnöke kijelentette, hogy i az indonéz nép teljes szívéből • támogatja a moszkvai kong- \ resszust. A béke megerősítéséért, az : általános és teljes leszere- I lésért folytatott harcban a semleges országok szerepe ! évről évre növekszik. Utami Suryadarma, az afro- i ázsiai szolidaritási tanács in­donéz bizottságának elnöke ki­jelentette, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzetben, külö­nösen pedig a nukleáris fegy­verkísérletek betiltásáért foly­tatott harc idején rendkívül nagy jelentősége van a moszk­vai kongresszusnak, amely bi­zonyára nagy hatással lesz az afrikai és ázsiai népek nem­zeti felszabadító harcának te­rebélyesed és éré is. A Trud szerdai számában Jacques Mad aula francia író, a Francia Országos Béketa­nács vezetőségi tagja nyilatko­zik a közelgő moszkvai lesze­relési és béke-világkongresszus jelentőségéről. ..A francia nép nagy reménységgel tekint a moszkvai kongresszus elé,

Next

/
Oldalképek
Tartalom