Pest Megyei Hirlap, 1962. július (6. évfolyam, 152-176. szám)

1962-07-24 / 171. szám

A ceglédi járás nyerte a megyei spnrtakiáddöntő pontversenyét Meglepetés a túrái férfi kézilabdázók elsősége, Gyurcsik Zsuzsa megyei csúcsot javított gránáthajításban Közel háromszáz sportoló szinpompás felvonulása vezet­te be a falusi dolgozók XI. sparte kiad jának megyei döntő­jét a Dunakeszi Vasutas sport­telepen. ABC-sorrendben ha­ladtak a járások különítmé­nyei- különösen népes volt a ceglédiek csoportja. A szobiak tábláját nem láttuk a menet­ben. Szobról ugyanis csak egy sportoló és a járási TST-elnök érkezett, s ők ketten a váciak­hoz csatlakoztak. Közben a megyei sparta- kiáddöntő elnökségének tag­jai elfoglalták helyüket a lelá­tón. Ott volt többek között Kőműves Imre, a megyei pártbizottság munkatársa. Sza­bó István, az MTSH munka­társa, Huszár János, a KISZ KB sportosztályának vezetője, Bakonyi Károly, a megyei KISZ-.bizottság szervezőtitká­ra. Sípos Ferenc, a megyei szakszervezeti sportbizottság elnöke, Novák Imre, a megyei KlSZ-bizottság sportosztályá­nak vezetője. Barna József, a PTST elnö­kének megnyitó szavai után a versenyzők a különböző pályá­kat vették birtokukba. A ke­rékpárosok a váci országút 11- es kilométerkövénél levő rajt­helyhez mentek. Két pályán pattogott a bőrlabda. Különö­sen nagy érdeklődés, harsány biztatás kísérte a kézilabdázók vetélkedését. Egyre-másra dör- rent a rajtpisztoly, indítva a futókat. Még harmonikaszó is hangzott. A labdarúgó-játék­teret ugyanis tornászok vették birtokukba, s az abonyi lányok Klein Irén harmonikamuzsiká­jára mutatták be gyakorlatai­kat. Néhány meglepetést is ho­zott a döntő. így elsősorban a túrái férfi kézilabdázók sike­rét kell megemlíteni, akik két megyebajnokságban szereplő ellenfelet fektettek kétvállra. A nők mezőnye csonka volt Ugyanis csak négy tököli lány érkezett. Simon Miklós, a ren­dező bizottság elnöke szerint Bánhegyire már a területi döntőn is jogosulatlanul szere­pelt. s így Dunakeszire nem jött el. amelyben hozzátartozó­jának betegsége is közreját­szott. így távolmaradása mi­att néhány társa kevés esélyt fűzve szereplésükhöz, szintén távol maradt. Az atlétáknál női gránátve­tésben rrfegyei csúcs született, s H. osztályú szintet ért el a női súlylökés, valamint a 100 méteres férfi síkfutás győzte­se. A küzdelmek befejezése után Saiga Lajos, a PTST munkatársa ismertette az eredményeket, kiosztották a győzteseknek, helyezetteknek az érmeket. A járások közötti összesített pontversenyt a ceg­lédiek nyerték, s a KISZ ser­legét Bakonyi Károly, a me­gyei KISZ-bizottság szervező titkára adta át Szabó Ferenc­nek. a ceglédi járási TST el­nökének. Az atlétika, kézilabda, röp­labda és a tekeviadal győzte­sei vesznek részt az augusztus közepén Pécsett sorra kerülő országos döntőn. Bakonyi Ká­roly kérte a legjobbakat: szor­galmasan készülődjenek az erőpróbára, hogy megyénk most is a hagyományokhoz méltóan szerepeljen. atlétika Férfiak. 10« m: 1. Gáspár László (Gödöllő) 11.5. 2. Sára Sándor (Aszód) 1/1.6, 3. Balogh Lajos (Gö­döllő) 11.7. 400 m: 1. Kasza Mik­lós (Gödöllő) 53.6, 2. Nagy Gyula (Szentendre) 57,6, 3. Kovács István (Szentendre) 58.6. 1500 m: 1. Rumi Károly (Monor) 4:37.2, 2. Kiss László (Aszód) 4:39.4, 3. Szatmári Imre (Nagykáta) 4:40. Spartakiád- váltó: 1. Gödöllői járás (Mihályi, Kasza. Gáspár, Balogh) 3:37.5, 2. Szentendrei járás 3:54.6. 3. Aszó­di járás 3:57.5. Magas: 1. Magyar Béla (Aszód) 165, 2. Pusztait László (Buda) 16», 3. Madarász József (Gödöllő) 160. Távol: 1. Madarász József Gödöl­lő 628, 2. Ebner Gábor (Aszód) 609, 3. Magyar Béla (Aszód) 592. Súly: 1. Ha/nß György (Monor) 12.14. 2. Puszitafi László (Buda) 11,30, 3. Borszéki Csaba (Szob) 10,75. Gránáthajítás: 1. Borszéki Csaba (Szob) 73,64, 2. Szirtesl Zsolt (Aszód) 71,60, 3. Elek János (Vác) 70.65. Nők. 100 m: 1. Römer Izabella (Gödöllő) 13.9. 2. Szűcs Julianna (Vác) 14.2. 3. Jánosi Borbála (Gö­döllő) 14.5. 400 m: L Szabó Erzsé­bet (Gödöllő) 68.8. 2. Radies Eva (Gödöllő) 70.2. 3. Vermes Éva (Cegléd) 71.6. Spartakiádváltó: 1. Gödöllői járás fSzabó, Radies, Rö­mer, Jánosi) 2:4il. 2. Ceglédi Já­rás 2:59.8. J. Aszódi járás 3:02.6. Magas: 1. Tóth Sarolta (Manor) 135. 2. Fölbe Erzsébet (Gödöllő) 138. 3. Mádi Erzsébet (Cegléd) 132. Távol: 1. pölhe Er/sebet (Gödöl­lő) 451, 2. Szabó Jolán (Gödöllő) 441, 3. Mádi Erzsébet (Cegléd) 422. Súly: 1. Gyurcsik: Zsuzsa (Gö­döllő) 10,71. 2. Halász Teréz (Ceg­léd) 8,60. 3. Ordasi Ilona (Dabas) 8.04. Gránáthajítás: 1. Gyurcsik Zsuzsa (Gödöllő) 50.35, 2. Rózsa­völgyi Klára (Aszód) 42,31, 3. Vaj­da Mária (Ráckeve) 42,17. KÉZILABDA Férfiak: Cegléd—Ráckeve 18:15 (10:6). Aszód—Ráckeve 22:18 (13:7), Aszód—Cegléd 11:10 (5:7). Vég­eredményben: 1. Aszód, 2. Cegléd, 3. Ráckeve. Nők: Cegléd—Vác 4:0 (2:0). kerékpár Férfiak (33 km): 1. Antal József fDabas), 2. Madari János (Szent­endre) 3. Horváth Sándor (Dabas). Csapatban: 1. Dabasi járás (Antal, Madari. Kosztolányi), 2. Szentend­rei járás. 3. Váci járás. Nők (20 km): 1. Schuck Irén (Szentendre). 2. Magyar Ilona (Aszód). 3. Mátyás Mária (Szent­endre). Csapatban: 1. Szentendrei járás (Schuck, Mátyás, Dubecz), 2. Ceglédi járás. 3. Aszódi járás. RÖPLABDA Férfiak: Buda—Cegléd 3:1, Aszód—Cegléd 3:0, Buda—Aszód 3:0. Végeredményben: 1. Buda. 2. Aszód. 3 Cegléd. Nők: Buda—Monor 3:0. Buda— Szentendre 3:0. Szentendre—Monor 3:1. Végeredményben: 1. Buda, 2. Szentendre, 3. Monor. TORNA Férfiak: 1. Angyal Tibor (Aszód) 9.2, ' 2. Kustra István (Aszód) 9 pont. 3 .Sápi Mihály (Aszód) 8.9. Csapatban: 1. Aszódi járás 205.6, 2. Szentendrei járás 204.4, 3. Ceg­lédi járás 202.4. Nők: 1. Rácz Erzsébet (Cegléd) 9.3, 2. Zsemlye Gizella (Cegléd) 9 pont, 3. Spolimin Mária (Cegléd) 9 pont. Csapatban: i. Ceglédi jár- rás 197,8. 2. Szentendrei járás 180.5. Járások közötti pontversenyben: 1. Ceglédi járás 2i9, 2. Szentendre 213. 3 Aszód 171. 4. Gödöllő 142. 5. Vác löt, 6. Ráókevee 90. 7. Mo­nor 87. 8. Buda 66, - 9. Dabas 48. 10. Nagykáta 40, ll Szob 23. Reitter László TÍZ GÓL ÖRKÉNYBEN Tatabánya—Örkényi KSK 2:0, Tatabánya—Dabasi járási válogatott 8:0 Vasárnap délután Örkényben •búcsúzott a VTT-re induló Tata­bányai Bányász labdarúgó-csapa­ta a magyar közönségtől. Váltott ellenfelekkel mérkőzött. Tatabánya: Rapp — Törőcsik II.» •Hetényi, Sebé dl - Laczkó, Sze­keres — Sátori, Lábos (Kazinczy), Tichy (Rapai), Biró, (Tichy), Pásztor. Örkényi KSK: Kátai — Szalai, Acs, Siróki — Tancsik, Horpácsi — Gombár, Juhász. Horváth, •Szeiber, Kovács (Mészáros), Az Örkényi csapat szépen, tet­szetősen látszott. Legjobbjuk Ká­tai Ottó kapus volt, aki jómébany Tichy-bombát tett ártalmatlanná. A második félidőben a járási vá­logatott volt az NB I-esek el­lenfele: Sáfrány — Rizmayer, •Láng, Pocai — Svédis, Móricz — Túrosán, Máté, Balázs. Józsa, Bánka. A járási válogatott nem képvi­selt olyan erőt, mint az Örkényi együttes, hamar kifulladtak a já­tékosok, és a második félidőben a bányászniuk jobban rákapcsol­tak. G: Tichy (5), Kazinczy. Lábos (2—ál). Szekeres. Tichy és csatártársai gyakran ragadtatták tapsra a nagyszámú, közel háromezres szurkolósereget. A mérkőzés előtt Grosics Gyula a községi pártszervezet udvarán tartott nagysikerű élménybeszá­molót. K. Gy. Körmöczi és Javorski Befejeződött a magyar nem­zetközi teniszbajnokság. A két klasszikus számban, a női és a férfi egyesben Körmöczi Zsu­zsa. illetve — a váratlanul gyengén szereplő Gulyást le­győző — csehszlovák Javorski győzött. A férfipárost a szov­jet Lihacsev. Mozer, a női pá­rost a szovjet—csehszlovák Dmitrijeva, Horcickova, míg a vegyespárost a szovjet Ldha- csev. Dmitrijeva kettős nyerte. 125-ös Csepel Danuvia motorkerékpár jó ál­lapotban eladó. Abony, Kossuth tér 14. Sebestény. ________ E ladó beköltözhető tanya több mellékhe­lyiséggel. Megtekint­hető minden nap. II. járás, Bántősi Bánom 12. szám, Hupka Sán­dor.__________________ J ó állapotban levő Tünde robogó családi okok miatt sürgősen eladó. Gödöllő, Ady Endre 23. Négyszeméiyes, két­éves építésű oldalmo- tortest 176 kem-es Istros oldal motorral eladó. Nógrádverőce, Árpád utca 41. Kitűnő állapotban le­vő Tünde robogó áron alul, sürgősen eladó. Nagykőrös, IV. kér. Petőfi 35. Egy pár új nylon ha­risnyát kap 30 Ft utánvéttel a Szent­endrei Háziipari Szö­vetkezettől Petőfi u. 1. sz., ha 2 pár hasz­nált nylon harisnyát küld be. ______________ B ejáratás alatt levő Wartburg sürgősen eladó. Vigh, Pester­zsébet, Pacsirta u. lljk_______________ A szódon 500 n.-öl gyü­mölcsös, házhelynek eladó. Szathmáry, Csengery u. 1. Kőműves, ács, festő szakmunkásokat, va­lamint férfi segéd­munkásokat építőipa­ri szövetkezet budai munkahelyre azonnal felvesz. Felveszünk továbbá köművesio^n tanulókat. Munkás­szállás nincs. Jelent­kezés: Bp. XVIII., Hengersor u. 73. Munkaügy. 42-ee vil­lamos kispesti vég­állomásánál. Szentendrei Kocsigyár azonnali belépésre fel­vesz 18 évet betöltött férfi segédmunkáso­kat, valamint fém- forgácsoló szakmun­kásokat. Szentendre^ Eötvös utca 1. Elutazott Athénbe a magyar férfi atléta-válogatott A szerdán és csütörtökön Athénben sorra kerülő Görög­ország—Magyarország nemze­tek közötti válogatott férfi at- létaviadalra a Ferihegyi re­pülőtérről elutazott a magyar sportküldöttség. A kétnapos versenyen a magyarok nem a szokásos összeállításban szere­pelnek, hiszen a VIT helsinki sportversenyein résztvevő Var­jú és Széchenyi nem lett tag­ja a csapatnak, amelyben hét újonc is helyet kapott, mégpe­dig Babos, Rábai, Gyula. Ben- kő. Bodó G„ Ivanov és Eck- schmidt. Megtört a vará/.s Magyar vívók 1959 óta nem .nyertek világbajnoki címet a vívó világbajnokságokon. Bue­nos Airesben magyar idő sze­rint vasárnapra virradó éjjel megtört a varázs. A magyar női tőrcsapat (Rejtő Ildikó, Juhász Katalin, Kovácsné Nyári Magda, Gulácsi Mária, Marosi Paula) már előzőleg le­győzve Olaszország és Argen­tína együttesét, az utolsó előtti összecsapáson 14:2 arányban diadalmaskodott Brazília fe­lett, s a döntő jellegű találko­zón a Szovjetuniót két és fél óra alatt 9:4 arányban győzte le. Ezzel veretlenül nyertek a magyar lányok világbajnoksá­got. Végre befejeződött Most már elmondhatjuk: végleg befejeződött a megyei labdarúgó- bajnokság. Ugyanis a szövetség döntése értelmében, vasárnap mégis lej átszőtt Szigetúj fal u—Fót találkozóval, immár több mérkő­zés nincs hátra. Szigetújfalu, mint várható volt, fölényesen győzött, s ezzel harmadikként Ceglédber- cel mondott búcsút a megyebaj- nökságnak. Szigetújfalu—Fóti SE 9:0 (5:0) Szigetújfalu. 300 néző. V: Ti Ala­nyi. A túlnyomórészt fiatalokkal ki­áltó fótiak csupán kilencen voltak (Pektorek ugyan — állítólag elin­dultak személygépkocsin Szigetúj- f adura. de nem érkeztek meg . . .). így könnyedén érték el góljaikat a hazaiak a sportszerűen játszó vendégekkel szemben. Tihanyi ko­molytalan játék címén. 15 perccel hamarabb lefújta a mérkőzést. G: Koroknál. Pflumm A. (3—3), Igazvári (2). Vigh B. Jó Strohmayer. Pílumm Á.. Ko­roknál, igazvári. A vendégek kö­zül senkit sem lehet kiemelni. h Szövetségi Kupáért Bag—Maglód Cl (1:») Bag, 500 néző. V: Nábelek. A megyei labdarúgó Szövetségi Kupa elődöntőjében csupán egy mérkőzést •játszottak, a Manor— Szigetújfalu találkozót későbbre halasztották. Bag győzelmével a döntőbe küzdötte magát. Bár Maglód j átszőtt nappal szemben, mégis csak nehezen tud­ták megszerezni a vezetést a he­lyiek. A 30. percben Könczöl be­adását Katona II. fejelte a haléba. Az első 45 percben Maglód egyen­lő ellenfélnek bizattyutt. A második félidő első tíz per­cében négy gól esett, a bagiak háromszor voltak eredményesek, majd az 35. percben szépített a vendégcsapat. Az utolsó 25 perc­ben csökkent a meleg, ekkor élénkült az iram, hullámzó játék alakult ki. A 66. percben Nagy lőtt gólt, majd befejezés előtt ugyancsak 6 állította be a vég­eredményt. Maglód végig lelkesen játszott, a sok gól ellenére sem adta fel a küzdelmet, veszélyes támadásokat is vezetett, de a hazai védelem biztosan állt a lábán. Bag kapu előtti határozottsága döntötte el a találkozó sorsát. G: Nagy (41. Katona n„ Varga, ill. Eemport. Jó: Nagy (a mezőny legjobbja). Ádám, Katona I., De­mo I.. Deme n.. ÜU. Varga. Szá­mán, Berta. Remport. Némedi Sándor AZ ÉLLOVAS SÚLYOS VERESÉGE A labdarúgó Nyári Kupá­ban a három Pest megyei együttes találkozóin össze­sen tizenhétszer zörgött a hátó, tizenkétszer a Pest megyei kapuban. Súlyos vereséget szenvedett a Nyá­ri Kupában igen gyengén szereplő Ceglédi VSE mel­lett az éllovas Pilisi Bá­nyász is. Csupán a Szent­endrei Honvéd győzött, ám az igazsághoz tartozik az. hogy ők is csak a második félidőben tudtak felülkere­kedni. Kőbányai csoport: Szentendrei Honvéd—Traktorgyár 4:2 (1:2) Szentendre. 200 néző. V: Müncz. A vendégek kulturáltabb játékot nyújtottak, ám a hazaiak hatal­mas lelkesedéssel vetették magu­kat a küzdelembe és a második félidőben biztosan győztek. Nem­csak 4 gólt lőttek, hanem még egy 11-est is kihagytak a máso­dik félidőben. G: ZSinka (2), Rajna n., Gazdag. l.Sz.-f. MÁV 5 3 1 113:7 7 2. Szentendre 5 3 — 2 12: 8 6 3. Traktorgy. S 2 — 3 10:17 4 4. K Lombik 5 1 1 3 5: 8 3 Délpesti csoport: Bp. Spartacus—Ceglédi VSE 5:0 (3:0) Kőér u., 400 néző. V: Pusztai. Végig a hazaiak irányították a játékot, sajnos, a ceglédiek egy pillanatig sem tudták vitássá ten­ni a Spartacus nagyarányú győ­zelmét. 1. Szegedi VSE 5 4 — 1 15: 4 8 2. EVTK 5 3 — 2 7: 6 6 3. Bp. Spart. 5 2 — 3 8: 7 4 4. Ceglédi VSE 5 1 — 4 4:17 2 Óbudai csoport: Elektromos—Pilisi Bányász 5:1 (5:1) Latorca u.. 800 néző. V: Har­gittai. Pilisi B.: Huj I. (Kovácsa — Markos (Krupp). Nick II., Hau — Gechter, Sztojkov (Vízvári) ­Qberszt, Sodró (Nick I.) Nick I. (Sodró), Kimmel, Krupp (Sztoj­kov). Bár az 5. percben a Bányász szerezte meg a vezetést, az első félidő a hazai csapaté volt. Geein­ter hibájából, aki a taktikai uta­sítástól eltérően, nem fedezetet, hanem hátvédet játszott, a játék­tér középső harmadát átengedték a Pest megyeiek az ellenfélnek, s azok így rendre vezethették táma­dásaikat S ehhez hozzájárult, hogy a jobbhátvéd Markos egyál­talán „nem volt a pályán”, s Huj I. is többször bizonytalankodott. Mindezek eredményeként a 12. percben ll-esfoől egyenlített az Elektromos, majd a 22. percben Huj I. hibájából már a vezetést is megszerezte. A 23.. 27. és 38. percben Markos hibájából zörgött a vörösváriak hálófa. A második félidőben az átcso­portosított és két új játékossal pályára lénő Pest megyeiek ki­egyenlítették a küzdelmet, az im­már nem túl na.gy erőbedobással küzdő hazaiak ellen. A 85. perc­ben ObeTszt „majdnem” szépített,- de a játékvezető les címén nem adta meg a gólt. G: Sodró. Jó: Kimmel, Nick EU Hau. Kovács. 1. Pilisi B. 5 4 1 15: 9 8 2. Elektromos 5 3 1 1 10: 5 7 3. Gázművek 5 3 — 2 9: 7 6 4. III. k. TTVE 5 2 1 2 16:12 5 5. Esztergom 5 2 1 2 12: 8 5 6. TJFC 5 1 2 2 11:13 4 7. Dinamó 5 2 — 3 7:12 4 8. Csillagh. 5 1 4 5:19 1 Vasárnap a Sportcsarnokban be­fejeződött a Budapest és Buka­rest ifjúsági tornászainak verse­nye. A magyar fiatalok jól szere­peltek, az egyéni és csapatver­senyben is győztek. Vasárnap befejeződött San Re- móban a nyugatnémet—olasz vá­logatott úszó viadal, amelyet a nyugatnémetek nyertek 125:98 pontarányban. Két kimagasló tel­jesítmény született, a 200 méteres férfi pillangó úszásba ti a nyugat­német Hetz 2:15.5 percre javította az olasz Deoneriein eddig fennálló 2:16 perces Európa-csú cs á t. a 200 m-es hátúszásban a nyugatnémet Küppers 2M5 perccel állított fel új Európa-csúcsot. A régit a szovjet Barbier tartotta 2:16.5 perccel. Magyar sportolók Romániában A Szna gov ban rendezett nagy­szabású kajak-kenu nemzetközi viadalon a kajak egyes 1000 méte­res futamban Szőllősi első lett, kajak 2000 méteres számban, pedig a Szőllősi. Fábián pár második. K—4 10 000 m-en Magyarország csapata ötödik. C—1 1000 m-en Jancsó és K—2 500 méteres női számban a Bánfalvi, Benkő kettős egyaránt ötödik. A nemzetközi kerékpáros verse­nyen a 2000 m-es üldöző csapat- versenyt Csehszlovákia nyerte. Magyarország előtt. — A 4000 m- es üldöző csapatverseny győztese az NT>K volt. 2. Magyarország, 3. Románia. Szovjetunió—USA 173:169 Paló-Altóbajn, Kaliforniában találkozott negyedszer a két vezető atlétanemzet, a Szov­jetunió és az Egyesült Álla­mok csapata. Mint az első há­rom alkalommal, most is ra­gyogó küzd.elmek, s még ra­gyogóbb eredmények születtek a két nagy rivális összecsapá­sán. A férfiaknál az amerikai­ak kerültek ki győztesen, 128:107 arányban, míg a női versenyt a szovjet atléták nyerték 66:41-re. Az első napon az amerikai Connolly kalapácsvető világ­csúcsa (70.67 m), míg a máso­dik napon a szovjet Brumel 226 cm-es új magasugró világ­csúcsa volt a sláger. A férfi távolugrók küzdelméből az amerikai Boston került ki NAGYKŐRÖSI APRÓHIRDETÉSEK Közöljük Nagykőrös város lakosságávaL hogy 1962. július 20- tól vállalatunk aszta­los munkák javításá­val és átalakításával is foglalkozik. Fenti munkára Igényt Kecs­keméti u. 21. sz. alatt lehet bejelenteni. Fi­zetési mód: pénztáron keresztül, vagy Nem­zeti Bank útján. Nagykőrösi Faáru- és Dohányzóclkkgyártó Vállalat. Kátai Kern páncéltö- kés. kereszthúros rö­vidzongora eladó. Ér­deklődni lehet: Ir- házy, Árpád u. 15. Bokros dűlő 21. alatti kétszobás azonnal beköltözhető ház el­adó. Érdeklődni: Kos­suth 50. Eladó Kárpát út 10. alatti 300 négyszögöl kert. Érdeklődni: Ceglédi u. 1. délután 1—8-ig. Eladó egy jó állapot­ban levő Mia motor. Nagykörös, Nádasdi u. 1, ________ K Lsebb méretű abla­kok eladók. Báthori út 12/a.----.\\\\\\\\\\\\\\\\\w H IRDESSEN A PEST MEGYEI HÍRLAPBAN \\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\ győztesen Ter-Ovaneszjannal szemben. Boston 815, míg a szovjet atléta 809 centimétert ugrott. A rúdugrást az ameri­kai Morris 490-nel, míg a súly­lökést Long 19.53-mal nyerte. Gerelyvetésbfen a szovjet Li- szisz 82.09 cm-es eredménye is igen figyelemre méltó. A nők­nél Tamara Press 57.74 cm-es diszkoszvető és 17.39-es súlylö­kő eredménye, Wilma Rudolph 11.5-ös 100 m-es győzelme és Scselkanova 639 cm-es távoi- ugrása a legkiemelkedőbb. Hogy az összesített végered­ményben végül is a Szovjet­unió került ki immár negyed­szer győztesen, nagy szerepet játszott az a tény, hogy az amerikaiak második > rúdugró­ja, Cramer nem tudott meg­birkózni a 440 centiméteres kezdő magassággal, s így ő az USA számára egyetlen egy pontot sem szerzett. KETTŐS SIKER A HÁRMAS VIADALON Vasárnap délután Diósgyő­rött rendezték a magyar—ro­mán—olasz hármas nőj atléti­kai viadalt. A magyar lányok az olaszok ellen 69:35, míg a románok ellen 64:40 arányban győztek. A magyarok közül a 100 mé­teres síkfutásban Markó. 800 méteren Kazi Olga, 80 m gá­ton és távol ugrásban Rózsa- völgyiné, diszkoszvetésben Koncsek végzett az első he­lyen, s győzött a 4x100 méte­res váltó is. A legjobb eredmény magas­ugrásban született. A 185 cen­timétert elérő Balázs Jolán mögött a magyar Mihályfi be­állította az országos csúcsot 164 centiméterrel. Tizenkét telitalálat A vasárnapi totófordulóban 18 telitalálatos szelvény akadt. Nye­reményük egyenként 15 77* forint. 11 találatot 347-en, 10 találatot 3440-en értek el. Előbbiekre 545, utóbbiakra 73 forintot fizetnek szelvényenként. Totóeredmények: 1, z, Z, x, 1, L, L 1. 2, 2. L L Vasárnap hatodízben rendezték tneg a hagyományos szegedi nem­zetközi marathoni futóversenyt. Ezúttal a legjobb magyarokon kí­vül csehszlovák, dán és jugoszláv atléták is elindultak. Nagy meleg­ben, 16 órakor rajtolt a mezőny a SZEAC-pályáróI, és a makói or­szágúton Percncszállásig haladt, ahonnan visszafordulva ugyancsak a sporttelepen levő célba érkezett. A verseny magyar győzelemmel végződött: 1. Szalai Béla ÍMTKÍ 2:34:22.2 öra. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollánv Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VOT.. Blaha Taúza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343—106. 142—220 A főszerkesztő telefonja: 131—248 — Gépírószoba (hívható 20 óráig): 140—447 - Belpolitikai éssDortrovat: 140—«9 — Művelődési rovat: 141—259 Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dfi 1 hónapra 11 forint CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Beköltözhető házrész eladó. Bercsényi utca 8. szám alatt. Olcsón eladók 3 és 6 héktós hordók. Seres, Ugyer TV. dűlő. Eladó egy nagy gu­miskocsi. IX. kér. Rét utca 10. Eladó 4x4 méteres vaskapu, beépített kisajtó. levelesláda rajta, teljesen új, be van míniumozva. Pe­tőfi utca 25. Vályog eladó. Szép utca 8. szám alatt. Azonnal beköltözhető ház nagy portával, Bercsényi űt 21. szá­mú. eladó. Érdeklődni lehet a helyszínen, vagy a Bercsényi úti * fodrásznál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom