Pest Megyei Hirlap, 1962. július (6. évfolyam, 152-176. szám)
1962-07-22 / 170. szám
A ..CEGLÉDI JÁRÁS ÉS CEGLÉD VÁROS RÉSZÉRE VI. ÉVFOLYAM, 170. SZÁM 1962. JÜUUS 22. VASÁRNAP A NAGYOBB TERMES ERDEKEBEN Végezzünk minél több mélyszántást! A nyári betakarítási munka városunk határában igen jó ütemben folyik. Emellett szükségesnek tartjuk termelőszövetkezeteink figyelmét felhívni.. hogy időben végezzék el a tarlóhántást, illetve a mélyszántási munkálatokat. Az elmúlt évek tapasztalata és a mezőgazdasági tudomány világosan bebizonyítja a mélyszántás szükségességét és jelentőségét. A termelőszövetkezetek vezetői, szakemberei is megértették és látják a mélyszántásba vetett növények gazdagabb termését. Mégis akadnak vezetők, illetve tsz-elnökök, akik fenntartással vannak a nyári mélyszántás iránt. A ceglédi Petőfi Tsz-ben például nem indult be a nyári mélyszántás. Ebből arra lehet következtetni, hogy a tsz vezetősége nem kíséri elég figyelemmel a mélyszántásba vetett növények fejlődését. Tudomásunk szerint a gépállomás biztosítja az erőgépeket, csak a vezetőségnek, illetve az elnök elvtársnak kell megváltoztatni szubjektív, rossz szemléletét. Be kell látniok, hogy ezzel meggátolják a talajszerkezet jó kialakítását és a termelés emelését. Az MSZMP Központi Bizottságának határozata világosan megmutatja, hogy a termelékenység növelésének egyik feltétele a hielyművélés. Azoknak a vezetőknek, akiknek fenntartásuk van a mélyszántás iránt, tudniok kellene, hogy ha a talajt mélyszántással rendszeresei! átforgatjuk, a művelt talaj alaposabban át- dolgozódik. ezáltal vastagabb termő réteget kapunk. A tapasztalatok bizonyítják, hogy nem kell tartani attól, hogy a mélyszántásnál a baktériumok elpusztulnak, hiszen a baktériumok többnyire nem kerülnek a mély rétegbe, hanem csak a középsőbe. Tudjuk, hogy a megfelelően és jól művelt, szellőztetett talajban még 25—30 cm mélységben is tenyészhetnek a baktériumok, ha életfeltételeik egyébként rendelkezésre állnak. A talaj mélyebb művelésekor a trágyzás hatása is jobban érvényesül. A mélyebben művelt talajban a növények erőteljesek, több gyökeret fejlesztenek és a föld fölötti részek is erőteljesebben fejlődnek. A talaj víztartalmát, a tápláló anyagok sókkal jobb felvételét biztosítja a mélyművelés. A sekélyen, vagy tavasszal szántott terület könnyen kiszárad és ilyenkor a növény táplálóanyagfelvétele megszűnik. Ezt gyakran tapasztalhatjuk nálunk az Alföldön, amikor a rosszul művelt területeken — tartós száraz időjárás esetén — nem tudjuk azt a termést elérni, mint az időben elvégzett mélyszántásokkal. A nyári mélyszántás nélkülözhetetlen főleg a magas hozamú kukorica és cukorrépa termelésénél, mert a téli csapadék raktározását, a növények gyökereinek jobb fejlődését, a mélyen behatoló gyomnövények irtását stb. fokozott mértékben elősegíti. A kukorica és a cukorrépa elővetemény után vetett gabonafélék termése is jelentékenyen nagyobb, mert a mélyszántás hatása több évig tart. Különlegesen értékes a hatása a szárazság, aszály ellen. Az említett érveket azért kívántam ismertetni, hogy még azok a vezetők is, akik fenntartással vannak anyári mélyszántás iránt, gondolkozzanak el, helyesen cselekszenek-e, amikor csak egyoldalúan nézik a mélyszántást. Ma már rendelkezünk megfelelő meny- nyiségű és minőségű munkagépekkel, amelyekkel biztosítani tudjuk a korán elvégzett mélyszántás ápolását és kezelését. A másik igen fontos feladat a mélyszántás mellett a takarmánybázis biztosítása, a másodvetések időbeni elvégzése. Kérjük termelőszövetkezeteinket, hogy a kapott másodvetési illetve mélyszántási tervfeladataikat teljesítsék túl. A talaj okszerű mélyművelése az alapvető munka, amely- lyel a szántóföldi növénytermesztést a szárazság viszontagságaiból kiemelhetjük és terméseinket nemcsak sikeresen fokozhatjuk, hanem biztosabbakká tehetjük. Joó Ágoston, a városi pártbizottság titkára Mindnyájunk érdekében A tűzrendészet! hatóság elrendelte. hogy a vállalatok, üzemek és lakóházak padlásain lomtalanítást kell végrehajtani. A rendelkezés értelmében össze kell gyűjteni azokat az elfekvő anyagokat, amelyek egy esetleges tűz esetén a tűz tovaterjedését segítenék. vagy az oltást akadályoznák. Ezzel kapcsolatban a napokban az üzemek és vállalatok képviselői részére értekez letet tartottak a városi tanács házán. Ismertették a rendeletet és annak végrehajtási mód’ jait. A lomtalanításba a MÉH vállalat is bekapcsolódik és átveszi a felesleges anyagokat. Az értekezleten azonnal fel is ajánlott a KGV képviselője 1000 kg bronzot. 1000 kg bronzfor- gácsit és 200 kg papírhulladékot. Ennek értéke körülbelül 50 ezer forint. Felhívták az értekezlet részvevőit arra is, hogy vizsgálják felül az irattárakat s ha mód van rá, a régi iratokat selejtezzék ki. Az akció, amelynek ismertetésére részletesen visszatérünk, július 20-tól augusztus 5-ig tart. A végrehajtást a tűzrendészet! hatóság ellenőrzi. Balatonszárszói vidám napok Bőven akad munkája a rendőrség szabálysértési előadójának. Asztalán akták, találomra belelapozunk, öt határozatot nézünk meg, s mind az öt ittas állapotban elkövetett botrányos magatartásért szab ki büntetést, öt magáról megfeledkezett ember került az ital hatása alá, s ahelyett hogy hazamentek volna kialudni mámorukat, embertársaikat botránkoztatták meg. Kik is ezek? Érdemes a nevüket megismerni, máskor talán meggondolják, hogy mennyit igyanak. Palotai János Nyársapát, Széles-dülő 17. szám alatti lakos a kultúrotthonban szóra- kozókat zavarta meg duhaiko- dásával. Megérdemelten fizet 300 forintot. Konyicsák Károly, Albertir- sa, Árpád köz 2. alatti lakos budapesti munkahelyén vétett ittas állapotban. 200 forintos büntetés és elbocsátás lett a vége. Tomicsek Pál, Dánszentmik- lós, Széchenyi út 8. szám alatti lakos a vonaton okozott csúnya botrányt, öt 400 forintra bírságolták. Szénási István, Cegléd, Üj- telep 5. alatti lakos az egyik étteremben botránkoztatta meg a vendégeket. Megérdemelten fizet 300 forintot. Kovács Mária. Ceglédbercel, Zrínyi u. 28. szám alatti lakos Budapesten, a villamoson mutatta meg, milyen csúnya, ha egv nő részeg. A botrány és a 150 forintos büntetés remélhetőleg elveszi a kedvét a hasonló cselekményektől. Nemzetközi kézilabda-mérkőzés Cegléden Vezetőségi ülést tartott pénteken este a Ceglédi Építők kézilabda-szakosztálya. Kardos Béla, a szakosztály elnöke röviden tájékoztatta a vezetőséget a tavaszi forduló eredményeiről. majd bejelentette, hogy Köllő Pál szakosztályvezető egyéb elfoglaltsága miatt szakosztályvezetői megbízásáról lemondott, a vezetőség egyhangú helyesléssel tudomásul vette Mikulás György szakosztályvezetővé való kinevezését. Á szakosztály elnöke ezután az őszi forduló beindulásáról beszélt. Mindenekelőtt elmondotta. hogy a csapatok nagy igyekezette] készülnek a bajnokságra. a fegyelmezett edzéseken, barátságos mérkőzéseken javítják csapatuk kondícióját. így például ezen a héten a férfi és női csapat a martfűi Tisza Cipőgyár csapataival játszott barátságos mérkőzést. „Előnyös helyzetben vagyunk az idei őszi bajnokságban — mondotta többek között Kardos Béla. — A sorsolás szeszélye következtében az öt legnagyobb ellenféllel már a bajnokság elején találkozik a férficsapat.” — A legnagyobb örömmel tájékoztatom a vezetőséget arról. hogy július 31-én hazai pályán mérkőzünk a Spartak- Kattowice csapatával, amely a lengyel bajnokság egyik igen erős együttese és bajnokságra készülő férficsapatunknak igen komoly erőpróba lesz a lengyelekkel való találkozás. A járási KISZ-szervezet a tavalyi sikeres táborozáson felbuzdulva idén is megszervezte a balatonszárszói úttörőtábort. A tábor életéről Radeczky László tájékoztatott bennünket. Június 27-én kezdték el építeni és 29-én készen várta a nyaralni vágyó gyerekeket. Nagy segítséget kapott a KISZ a járási vállalatoktól, különösen a Húsipart illéfi köszönet, de ugyancsak köszönet jár a honvédségnek, aki a tábor rendelkezésére bocsátotta két szabóját a sátrak javításához. Nekik, Hatvani Antalnak és Bérezik Ferencnek köszönhető, hogy a sátrak nem áztak be. A tábor teljesen társadalmi munkában épült fel. Tíznapos turnusokban üdülnek itt a gyerekek, eddig két turnusban összesen 448 gyerek vett részt a táborozáson, a harmadik csoport most indul. Ez a csoport őrsvezető-képzésben is részesül. Augusztus 13-ig áll a tábor az úttörők rendelkezésére és utána a KISZ-fiatalok váltják fel őket, Torma Pál a tábor vezetője mindent elkövet annak érdekében, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, kirándulásokat szervez, megismerkednek Balatonszárszó, Tihany, Badacsony és más ba- latonkömyéki helyek nevezetességeivel. Rossz idő esetén nem unatkoznak, hanem hasznos játékokkal töltik az időt. (D’Elia) EJNYE, EJNYE! Nem vitatkozunk azon, hogy a Terményforgalmi Vállalatnak rendeletben biztosított joga, hogy legfeljebb 16 százalékos nedvességtartalmú gabonát vegyen át. Hogy a vállalat ehhez a rendelkezéshez ragaszkodik, ez természetes, de egy ici-pid rugékonyság a rendelet végrehajtásánál mégis indokolt lenne. Különösen, ha ez az ici-pici eltérés nem több, mint három tized százalék. És most a tény. A törteli Rákóczi Termelőszövetkezet nemcsak azért, mert a gabonának a központi raktárakban u helye, hanem mivel súlyos raktározási gondjai vannak, igyekezett a gabonát a legrövidebb időn belül leszállítani az állami felvásárlásnak. Sajnos, azonban a Tenményfor- galmi Vállalat a szövetkezet igyekezetét és gondjait nem akceptálta és öt vagon gabonát azzal nem vett át, hogy a gabona-nedvesség 16,3 százalék. A vállalatnak a község' területén mintegy 30 vagonra terjedő raktára van és mint mondottuk, a gazdaság súlyos raktározási gondokkal küzd. Jóleső segítség lenne, ha a vállalat megoldást keresne az ilyen gabona átvételére. Ez igen nagy segítséget jelentene a közös gazdaságok számára. A ceglédi Dózsa Népe Tsz életéből Kartali György, a Super Zetor vezetője naponta több mint 300 mázsa gabonát hord be a kombájnoktól Váltott műszakban éjjel-nappal dolgozik a szelektor és tisztítja az árpát. Óránkénti teljesítménye átlag 60 mázsa pi; T • —r A villannyal hajtott cséplőgép szintén éjjel-nappal dolgozik Védekezés a garázdálkodók ellen — Sajnos, tehetetlenek vagyunk a garázdái kódokkal szemben — mondotta Nemes Dezső, az Áramszolgáltató Vállalat ceglédi telepének művezetője. — Éjszaka nemcsak a környék csendjét zavarják bizonyos jómadarak, hanem ko- miszságból nem kímélik a városkert közvilágításának buráit, sőt igen gyakran még a berendezést is megrongálják. Nagyon nehéz ellenük védekezni, annál is inkább, mert majdnem lehetetlen őket tetten érni. — Üjabban részletes tervet dolgoztunk ki arra vonatkozólag, hogy ezt a tarthatatlan állapotot megszüntessük. Mindenekelőtt is nagyon valószínű. hogy a cselekményre elsősorban az csábítja a garáz- dálkodókat, hogy a lámpatestek alacsonyak, könnyen hozzáférhetők. Ezen változtatnánk olyanformán, hogy sokkal magasabb, a fővárosból is ismert ostomyeles lámpa tartókat szerelünk fel. Ezek olyan magasak, hogy lehetetlen akár bottal elérni, akár kővel eltalálni. — Természetesen csábítja a garázdálkodókat az is, hogy a dobálás gyors eredményeképpen az üvegburák csörömpölve összetörnek. Az elgondolásunk szerint készülő új lámpákat műanyag búrákkal védenénk. ami annyit jelent, hogy céltalan a dobálás, mert a műanyag nem törik. — Reméljük, hogy elgondolásunkat a városi tanács támogatásával rövidesen meg tudjuk valósítani.- A VAROS területén eddig szölőperonoszpóra-veszély nem volt. Ez azt jelenti, hogy négy-ötszöri permetezés helyett elég, ha csak időben háromszor permeteznek. — TÓTH FERENC, Cegléd, Körösi u. 28. szám alatti kisfiúnak becsapódó ajtó közé szorult a jobb keze. Ujjal összetörtek, tízszázalékos rokkantság maradt vissza, ötforintos tanulóbiztosítása alapján 2500 forint kártérítést kapott. — A VÁROS hét termelőszövetkezetében a tarlóhántást 1189 holdon elvégezték. — HÉTFŐTŐL szerdáig a Szabadság Filmszínház az Üzenet az élőknek című csehszlovák filmet vetíti — A GELKA ceglédi ki- rendeltsége ebben a hónapban összesen 160 rádiót javított. Ezek közül 130-at a helyszínen, 30-at pedig a vállalat műhelyében. — A NYÁRSAPÁTI József Attila Termelőszövetkezet kertészetében a múlt év őszén két holdon 300 mázsa paradicsompaprikát termelt. A tagság az idén gondos öntözéssel szeretné a tavaly] eredményt túlteljesíteni. — JÓL HALAD városunk termelőszövetkezeteiben a szalma lehúzása. Több mint 1605 holdon már elkészültek vele. A kazlazást pedig körülbelül 1000 holdon végezték el. — ALBERTIRSA Községi Tanács vb 1962. július hó 23- án délután négy órakor cigánygyűlést tart a községi kultúrotthon kistermében. Napirend: a község cigány lakossága szociális és kulturális helyzetének megjavítása. — A KÖRÖSTETÉTLENI községi könyvtárnak pontosan annyi kötet könyve van, amennyi a község lakosainak száma. 200 beiratkozott olvasó rendszeresen látogatja a könyvtárat. versenyhíradó A városunk termelőszövetkezetei között folyó szocialista munkaversenyt értékelő bizottság a napokban ülést tartott s alapos vita után megállapította a versenyben résztvevők sorrendjét. A helyezések a következők: 1. Lenin Tsz 1745 pont, 2. voros Csillag Tsz 1666 pont, 3. Kossuth Tsz 1555 pont, 4. Alkotmány Tsz 1544 pont, 5. Petőfi Tsz 1507 pont, 6. Táncsics Tsz 1486 pont, 7. Dózsa Népe Tsz 1432 pont. SPORT Ceglédi Vasutas—Jászberényi Lehel 7:5 (1:0, 3:2, 0:1, 3:2) CVSE: Lakatos — Halász, Paál — Pusztai — Szakter dr., Orbán dr., Revuczky. Csere: Vass, Zsíros. Élvezetes jó játék alakult ki ezen a hétközi edzőmérkőzésen. A Vasutas a harmadik negyed kivételével kezében tartotta a játék irányítását, s megérdemelten győzött. Góldobók: Szakter dr. (3), Orbán dr. (2), Halász. Pusztai (1—1). Jók: Szákter dr.. Lakatos. Ma délelőtt 11 órakor a városi strandon a CVSE vízilabda-csapata a Tipográfia együttesét fogadja. Délután négy órakor ugyancsak a ceglédi strandon járási úszóverseny.-ssy.