Pest Megyei Hirlap, 1962. július (6. évfolyam, 152-176. szám)
1962-07-15 / 164. szám
1962. JÚLIUS 15, VASÁRNAP MSST megyei BRAZÍLIAI KÉRDŐJELEK Francisco Brochado da Rocha, új brazil miniszterelnök beiktatásával, úgy tűnik, lezárult a hetek óta húzódó kormányválság, amely Neves miniszterelnök lemondásával kezdődött. Neves ugyanis jelölteti magát a közeljövőben megrendezésre kerülő választásokon, s ezért vált meg tisztségétől. Joao Goulart elnök Dantas, volt külügyminisztert jelölte erre a tisztségre, azonban a reakciós és konzervatív elemek szavazataikkal elutasították Santiago Dantas kinevezését. Dantast „kommunistabarát” külpolitikával vádolták és kifogásolták kapcsolatait a szakszervezetekkel. Különösen Lacerda — Guana- raba brazíliai állam kormányzója —, támadta Dantast. Lacerdának tavaly augusztusban nagy szerepe volt Quadros elnök lemondásának előidézében. Dantas helyett a brazil kongresszus Andrade szociáldemokrata párti (de burzsoá programmal fellépő) politikus miniszterelnöki kinevezését szavazta meg. Azonban Goulart elnök reakciósnak tartott néhány Andrade által kijelölt minisztert. A hadsereg Goulart mellé állt a vitában, s végül Andrade visszavonult... Nyugati kommentárok szerint az Andrade-kormány az Egyesült Államok külügyminisztériumának hivatalos vonalát követte volna a külpolitikában _ belpoljtikailag pedig a földbirtokosoknak és a monopóliumoknak kedvezett volna. A közvélemény felzúdulása késztette Andradet visz- szavonulásra. Végül is pénteken Brochado da Rocha kormányát iktatta be a kongresz- szus. Kávé.^t Nem kétséges, hogy az Egyesült Államok fenntartással és bizalmatlansággal tekint Göunökg1 önálló icuípoíitiká javai és bizonyos — bár igén korlátolt-A»»?-- reformjaival eltér az észak-amerikai kívánalmaktól. Brazília nemcsak Latin- Amerika legnagyobb és legnépesebb országa (lakosainak száma meghaladja a 70 milliót!), hanem terjedelmét tekintve a világ ötödik legnagyobb állana. Bár Brazília ipari fejlődése a második világháborút követően meggyorsult, és előkelő helyre került Latin-Amerikában, ipara korántsem áll arányban gazdag természeti erőforrásaival, kincseivel és lakosságával. Lakosságának több, mint háromnegyed része ma is a mezőgazdaságból él, azonban földterületének csupán 4 százaléka áll művelés alatt. Élelmiszer-behozatalra szorul, s mezőgazdasága ma is monokulturális: a kávén áll, vagy bukik az ország devizajövedelme. A brazil devizajövedelem 70 százaléka ma,is a kávéból ered. Brazília ma is a ■nagybirtokosok klasszikus országa. A lakosságnak csaknem fele hihetetlen nyomorban él, nem ritka az éhhalál, s most is napirenden vannak az éhségtüntetések, az élelmiszerraktárak megrohanása... A lakosságnak ez a része —1 körülbelül 35 millió ember — írástudatlan. Ez a hatalmas tömeg ezért ma még ki van zárva az „általános választójog”-ból, s nem érvényesítheti véleményét a képviselők megválasztásánál. Bár a legutóbbi esztendőkben s különösen az utóbbi két évben, megszaporodtak a paraszttüntetések, s olyan esetek is előfordultak, amikor a parasztok fegyveresen megszálltak nagybirtokokat, s azokat kisajátították a maguk részére. Goulart kormánya éppen ezért sürgeti a földreformot, amely azonban csupán a hatalmas Brazíliai Egyesült Államok néhány államában kezdődött meg. A „brazil Castro* A világnak ebben a nagyságra ötödik országában — amelyre joggal tekinthetünk úgy, mint a holnap egyik nagyhatalmára —. ma tehát egyik legfontosabb probléma a földkérdés megoldása, a Ötszázmillió dollár — betonban, üvegben... Ez az új brazil főváros, Brasilia. Az új fővárosban dolgozó tisztviselők, kormányhivatalnokok csaknem dupla fizetést kapnak — mégis szombatonként menekülnek vissza Rio de .laneiróba, a régi fővárosba. Brasilia — a betonváros — kong az ürességtől. A munkások, akik építették, a városszéli bádogvárosokban laknak... parasztság követelésének kielégítése. Az elmúlt esztendők során éppen ebből adódtak a súlyos politikai küzdelmek, összecsapások. Quadros elnök után most Goulart próbálkozik a földreform megvalósításával. Magánbirtokából 1254 hektárt adott át a parasztoknak, akik 30 esztendő alatt fizetik meg a föld árát. A földreformért való küzdelemben -Goulart .sógora, Brizzola (Rio Grande do Sul állam kormányzója) igyekszik magára vállalni a „faltörő kos” szerepét. Az agrárreform végrehajtására hozott törvényt éppen ebben az államban kezdték gyorsabb léptekkel megvalósítani az idén januárban. A nagybirtokosok azonban mindent elkövetnek a földosztás megakadályozása érdekében. A parasztság hangja egyre inkább hallatszik Brazíliában, rohamosan erősödik a Francisco Juliao — a „brazil Cast- ro”-vezette parasztszövetség. Juliao a tengerparti „éhségövezet” szülötte, s mint ügyvéd állt a szerte Brazíliában megalakult parasztligák szolgálatába. Védte a nincsteleneket a nagybirtokosokkal szemben. Vezetőjük, majd képviselőjük lett Pernambuco állam parlamentjében. Ma már milliók tartják „messiásuknak”. Juliao — Quadros volt elnökkel együtt — korábban járt Kubában és lelkesülten tért vissza. Azóta folytatja a harcot immár nemcsak a földreformért, hanem a forradalmi Kuba védelméért. Kuba és Brazília A szocializmust építő Kubát a földkérdés megoldása példájának tekintik Latin- Amerikában, s különösen Brazíliában, amelynek legnagyobb problémája ma az agrárreform. A földbirtoklás és a földművelés jelenlegi rendszere rendkívül akadályozza az ország élelmiszerekkel és nyersanyaggal való ellátását. A földtulajdonosok 3,4 százalékának kezén van az egész földterület 62 százaléka. Ugyanakkor parasztok milliói élnek föld nélkül. Goulart elnök nemrég kijelentette: „Egyetlen olyan ember sem tagadhatja ma az agrárreform végrehajtásának szükségességét, aki ismeri a brazíliai helyzetet, bármilyen ideológiát valljon is." Ezekből a szavakból természetesen nemcsak a reformokra hajló burzsoázia álláspontja tükröződik, hanem az az aggodalom is, amelyet a parasztok gyorsuló forradalmasodása vált ki... Bizonyos értelemben még az Egyesült Államok kormánykörei is támogatják a földreform-terveket, mert attól félnek, a parasztság forradalmasodása Brazíliát balra tolhatja, egyre inkább Kuba irányába ... Goulart elnöknek ezt is figyelembe kell vennie külpolitikája kialakításánál, ugyanakkor felhasználja nagyobb amerikai hitelek, segélyek kieszközlésére is. Brazília külpolitikája — Quadros elnöksége óta — önálló irányvonalat követ: a békés egymás mellett élés, a be nem avatkozás és a minden országgal vaJá . kapcsolatlétesítés politikáját. Ezt tükrözte a diplomáciai kapcsolatok felvétele a Szovjetunióval és több szocialista országgal, a be nem avatkozás politikája a kubai kérdésben. Az amerikai államok januári Punta del Este-i értekezletén például az USA minden nyomása és fenyegetése ellenére is Brazília (hat más latin- amerikai országgal együtt) megakadályozta egy Kuba- ellenes front kialakítását s ma is diplomáciai kapcsolatokat tart fenn a forradalmi Kubával. A mostani kormányválság összefüggött ezekkel a problémákkal. Az Egyesült Államok brazíliai nagykövetsége — mint arra több brazil politikus nyiltan rámutatott — igyekezett nyíltan beavatkozni a brazil belpolitikába. Andrade-t nyíltan támogatták például az észak-amerikai érdekeltségű körök. Hogy Brochado da Rocha milyen politikát folytat majd, nagyrészt a brazil tömegek politikai harcától és Goulart elnöktől függ, aki — bár elnöki hatáskörét hivatalba lépésekor megnyirbálták — még mindig rendelkezik any- nyi hatalommal, hogy érvényesíthesse politikáját. Sebes Tibor 99 Válságkormány“ Angliában Óriási meglepetést keltett a brit kormány átalakítása Macmillan angol miniszter- elnök pénteken este átalakította kormányát. A kormányátalakítás során a következő hét miniszter vált meg tárcájától: Selwyn Lloyd pénzügyminiszter, Lord Kil- muir lordkancellár, Harold Watkinson hadügyminiszter, Sir David Eccles közoktatás- ügyi miniszter, John Maclay, a skóciai ügyek minisztere, Charles Hill lakásépítési- és helyi önkormányzati miniszter, valamint Lord Mills tárcanélküli miniszter. A miniszterelnök egyidejűleg bizonyos átszervezést is végrehajtott a kormány struktúrájában. A gyarmatügyi minisztériumot ugyanis — nyilvánvalóan a brit gyarmatok számának gyors csökkenése következtében — beolvasztotta a nemzetközösségi kapcsolatok ügyeinek minisztériumába, Butler eddigi belügyminiszter számára pedig „első államminiszter” elnevezéssel új tisztséget kreált, s egyúttal kinevezte őt miniszterelnökhelyettessé. Ez az első eset Anglia történelmében, hogy a kormánynak hivatalosan kinevezett miniszterelnökhelyettese van. Nyugati hírügynökségek kivétel nélkül a legnagyobb meglepetésnek minősítik a brit kormány átalakítását. A Reuter hírmagyarázója hangoztatja, hogy Macmillan lépése „megrázkódtatta az egész politikai világot”, s a kormányátalakítás a legnagyobb méretű a második világháború óta. Az AFP londoni tudósítója „válságkormánynak” nevezi Macmillan új kormányát és hangsúlyozza, hogy hármas — gazdasági, pénzügyi és a konzervatív párton belül kirobbant — válság késztette a miniszterelnököt erre a lépésre. • • 1* • • Oést tartott az algériai ideiglenes kormány Az algériai ideiglenes kormány ülést tartott, amelyen a többi között két lényeges kérdést: az eviani egyezmények gyakorlati alkalmazását és új intézmények felállítását vitatták meg. Jazid tájékozta tásügyi miniszter az újságíróiknak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy az elkövetkező napok rendkívül fontosak lesznek a nemzeti egység megőrzésének szempontjából. Részletekbe nem bocsátkozott. Leszögezte, hogy az algériai forradalom Folynak az indonéz—holland bizalmas tárgyalások Megszületett az első közös közlemény a Washingtonban pénteken újra megindult indonéz—(holland bizalmas tárgya- lásoikról, amelynek célja Nyugat-Irtán békés átadása Indonéziának. A közleményt U Thant, az ENSZ ügyvezető főtitkára hozta nyilvánosságra. A nyilatkozat arra korlátozódik. hogy bejelenti a tanácskozások megkezdését. Djakartáiból szombaton útnak indult Sudjarwo Tjondro- nagoro, Indonézia második megbízottja, aki a tanácskozásokon Malik moszkvai nagykövet munkatársaiként vesz részt. Nagykáta és Helsinki Sokat nevet, mindig jókedvű. S nemcsak jókedvű: tevékeny, határozott. Szeret dolgozni, szeret olvasni, színházba és operába járni. A neve: Nyerky Piroska. Budapesten született, Nagykőrösön végezte el a tanítóképzőt, s az egyéves szent- mártonkátai szakmai gyakorlat után, 1956 nyarán ott is kapott oklevelet. Üjra Szent- mártonkáta, az újtelepi iskola, négy évig tanít, úttörővezető, igazgatóhelyettes. 1960 novemberében Nagy kútár a kerül; járási úttörőtitkár — ez az .újabb foglalkozása. Foglalkozása? Hivatása. Apja, anyja pedagógus, az emberformálás mesterségét a szülői házban ismeri meg. Megismeri — beleszeret. Tanul, hogy minél jobb pedagógus legyen, de a tanulás mellett is bőven jut ideje arra, hogy úttörőkkel foglalkozzék, KISZ- esként tevékenykedjék. Kislánykorától úttörő, s önálló emberként a csillebérci nemzetközi úttörőtáborban tölti — vezetőiként — a nyári szünetek nagy részét. A nagykátai állás ■ a fiatal pedagógus és az aktív mozgalmi ember teljes összefonódását jelenti. Nyerky Piroska elemében van. Tudja, mit keli tennie, mit várnak tőle, s azt is tudja, megtanulja, hogyan kell dolgoznia. S dolgozik vidáman, fáradhatatlanul. Színesebbé, izgalmasabbá válik a járásban az úttörőélet, a kisdobosok és a „nagyok” egyíe jobban belefeledkeznek. Kulturális és sportsikerek (megyei és országos helyezések). táborozási számadatok és ifjúsági szövetkezetek tanúskodnak erről. Az ifjúsági szövetkezetekre a legbüszkébb. Arra, hogy mindenütt a járásban ásnak, rétnek és kapálnak, az élettel, a munkával ismerkednek és nagyjából önellátóvá, komoly „kereső egyéniséggé” érlelődnek a pajtások. Persze, minden eredményt (vagy még csak félig-eredményt) nem lehet a vezető javára elkönyvelni — de a járási titkár munkája, ötletei és hite szerves alkotóeleme minden eredménynek. Nagykáta — utána Budapest. Gyerekek helyett kamaszok, fiatalemberek, nagylányok: júniustól Nyerky Piroska a megyei KISZ bizottság kultúrfelelűse. Sokat utazik, ismerkedni a megyével, a munkával — nem szeretné, ha a nagyobb felelősséggel felruházott kultúros szégyent hozna az úttörötitkárra. Hogy itt is elemében lesz-e, erről még korai beszélni. De arról, hogy Piroska utazik, Helsinkibe megy, a VIT-re, erről már nyugodtan elmondhatjuk: nagyon megérdemelte. M. J, FJYÁRI NAPOK - NYÁRI OROMOK Férfi Agárd tropikál öltöny Férfi vászonnadrág Férfi ingkabát Férfi shortnadrág 780.*- Ft-tól 130,— Ft-tól 170.— Ft-ig 130.— Ft-tól 170.— Ft-ig 75,— Ft-tól 108,— Ft-ig Kapható: állami és szövetkezeti áruházakban, szakboltokban célkitűzései benne foglaltatnak abban a programban, amelyet az Algériai Forradalmi Tanács Tripoliban egyhangúlag elfogadott. Ezt a programot az Algéria jövőjéért felelős személyek megvédik és ma éppúgy, mint a jövőben alkalmazni fogják. Az algériai kormány kairói diplomáciai képviseletének vezetője megérkezett Algírba és átadta Ben Khedda miniszterelnöknek Nasszer elnök üzenetét. A közép-keleti hír- ügynökség tájékoztatása szerint a diplomáciai képviselet vezetője hamarosan ismét visszautazik Kairóba az algériai válasz továbbítása céljából. Újabb amerikai repülőegység érkezett Thaiföldre Richardson tábornok, a Thaiföldön állomásozó amerikai fegyveres erők parancsnoka közölte, hogy július 12-én az egyesült államokbeli Georgia államból 18 szállítórepü- lőgép érkezett Thaiföld laoszi határövezetébe. A repülőgépek csapat- és fegyverszállításra egyaránt alkalmasaik. Dél-vietnami provokáció A del-vietnamí hatóságok folytatják provokációikat a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen. A Vietnami Tájékoztató Iroda közlése szerint június 19-én a dél-vietnami haditengerészet három aknaiaké hajója behatolt a de- militarizált övezet északi részének Vizeire. A következő napon hat másik hajó megismételte a provokációt. Fasiszta támadás az Unita-kiállításon Ferrara olaszországi városban fasiszta suhancok megtámadták az U mta-ü n népségek alkalmából rendezett kiállítást. Több vitrint összetörtek és leszaggatták a szocialista országok zászlóit. é.M. 25. sz. Állami Építőipari Vállalat budapesti és Pest megyei munkahelyeire férfi kubikosokat segédmunkásokat azonnal felvesz. Vidékieknek tanácsi igazolás szükséges. Jelentkezés: Budapest XXI. kér. Kiss János altábornagy o, 19. é.M. 25. sz. Állami Építőipari Vállalat budapesti és Pest megyei munkahelyeire azonnal felvesz villanyszerelő, csőszerelő, lakatos, bádogos, festő, burkoló, műköves és villanyhegesztő szakmunkásokat. Jelentkezés: Budapest XXI. kér. Rákóczi F. u. 187. Vidékieknek tanácsi igazolás szükséges.