Pest Megyei Hirlap, 1962. június (6. évfolyam, 126-151. szám)

1962-06-19 / 141. szám

I VI. ÉVFOLYAM, 141. SZÁM 1962. JÜNIUS 19, KEDD KORSZERŰ ÜZEM A Huszonkvtezer mázsa szülői dolgozott fel a múlt évben a ilorforgalnii Vállalat nyársapáti préselő üzeme Nagykőrösi Gépállomás egyik Az egykori Sps telep a fel- szabadulás után megindult. A szőlőtelep egy részét a nagy­kőrösi Petőfi Termelőszövet­kezet műveli, másik része a Borforgalmi Vállalat telepé­hez tartozik. A területen levő 7200 hektóliteres pince éveken keresztül mint szövetkezeti át­vevőhely üzemelt, majd 1949- ben átvette a Borforgalmi Vál­lalat. Feladata lett a Nagykő­rös, Nyársapát, Kocsér, vala­mint Cegléd város és Csemő község déli részében termelt must és bor átvétele. A területen még 1951-ben csupa kisparcella volt, ame­lyeknek tulajdonosai sok gonddal küzdöttek. Edény­hiány, gépi felszerelés hiánya kínozta az embereket, akik­nek semmi reményük nem volt arra, hogy gondjaik be­látható időn belül enyhülhet­nének. Jelentkezett azonban az állam segítsége: jelentős költséggel kisebb méretű préselőüzemet ál­lítottak fel a pincészet te­rületén. Az üzem teljesítő képessége napi 2—300 mázsa volt és ké­zierővel működő hidraulikus préssel üzemelt. Haladottabb termelési fok volt, amikor a Csapatunk utolsó mérkőzé­sét Szolnokon játszotta a következő összeállításban: Kaltenecker — Pákozdi, Mednyánszky, Császár — Csontos, Oláh — Kökény, Molnár, Gyikó 1., Nagy, Pin­tér. Ceglédi támadásokkal in­dult az első félidő. Kökény nagy lövését üggyel-bajjal védite a szolnoki kapus. A félidő vége felé egyre in­kább kiegyensúlyozottá vált a játék. A második félidőben fel­jöttek a vendégek. Formás tá­madásaik eredményeként Molnár kétszer is nagy hely­zetiben fölé lőtt. Továbbra is elkeseredetten támadtunk, de gólt nem sikerült elérni, ami a bennmaradást jelentet­te volna. Végeredmény: Szolnoki MÁV—Ceglédi VSE 0:0. A kiesők szomorú sorsára jutottunk 28 ponttal, amire az NB II-ben még nem volt példa. Reméljük, hogy egy év múlva örömmel jelenthet­jük: csapatunk visszakerült az NB II-be. Fehérvári János Az idegek harca... CVSE—Szegedi EAC 6:6 (1:2, 1:1, 1:0, 3:3). Ceglédi városi itrand, 300 néző, vezette: Vedlik. Ceglédi Vasutas: Lakatos — Paál, Pusztai — Szalkter dr. — Orbán dr.. Hajdú dr., Diós, Csere: Andráskó. A vidéki vizilabda-bajnok- ság első mérkőzésén már az egyik legerősebb csapatot fo­gadta a Vasutas. Idegtépő küz­delemben, fej-fej melletti harc után született meg a pontosztozkodást jelentő dön­tetlen. Végig a szegedi csapat vezetett, a CVSE játékosai ha­tártalan lelkesedéssel játszot­tak, de ezen a mérkőzésen nem volt szerencséjük. Biztos hely­zetekben hibáztak, rengeteg kapufát lőttek. Bármelyik csa­pat megnyerhette volna a mér­kőzést. A játék alapján az eredmény igazságosnak mond­ható. A góldobók sorrendje: Haj­dú dr.. Diós, Diós, Diós, Szak- tér dr., Szakter dr. Jók: Szakter dr., Diós. Andrássy traktora biztosította a hajtó­erőt. — Az üzem azonban hamaro­san kicsinek bizonyult — tá­jékoztat a továbbiakban Veres Sándor, a pincészet vezetője. 1954-ben már két hidraulikus présüzemet kellett építeni. Mindkettő elevátor mobille- vel és központi irányítású táv­szivattyúkkal felszerelt pré­sekkel működött. — Ezzel párhuzamosan je­lentősen emelni kellett a pin­ce befogadó képességét. 1957-ben 3500 hektóliter cementtartályt kaptunk, s miután rövidesen ez is ke­vésnek bizonyult, 1959-ben to­vábbi 21 500 hektoliter befo­gadó képességű cementtartá­lyok épültek. — A technika viharos gyor­sasággal fejlődik és körülbelül vele együtt nő az igény is. Az 1954-ben épült két préselő­üzem öt év alatt korszerűtlen­né vált. Nem bírta a terhelést. Sokszor éjjel-nappalos üzemet tartottunk és a megerőltető üzem következtében 1961-ben már kisebb-nagyobb hibák is jelentkeztek. Gyorsította a korszerűsítést az is, hogy a szakma egyre nagyobb A Járási Testnevelési és SporU'anács már; másodszor rendez városunkban népszerű­sítő háztömbkörüli kerékpár- versenyt, A tavalyi versenyt nagy érdeklődéssel fogadták városunk lakói, de nem volt kisebb népszerűsége a vasár­napi versenynek sem. A Kecskeméti Dózsa, az Új­pesti Dózsa, a BHSC, a Bp. Vasas és a Ferencváros I., II., III. osztályú és ifjúsági spor­tolóit küldte Ceglédre. A Rá­kóczi út, Széchenyi út, Kös- sut F. utca, Kossuth tér (Pesti út felöli oldal) útszakaszon az I. és II. osztályúak 16, a III. osztályúak és az ifjúságiak 12 körben versenyeztek az első helyért. A győztesek: I. ' osztályúak versenyében Petróczi Attila (FTC), II. osztályúak versenyé­ben Bojtor László (Vasas), III. osztályúak versenyében Nánási György (Ű. Dózsa), if­júságiak: Török István (K. Dózsa). A. Kézilabda A megyei kézilabda-baj­nokság utolsóelőtti forduló­jában a Ceglédi Építők fér- fi csapata a Pécéli MÁV együttesével mérkőzött. Már a mérkőzés elején ke­zébe ragadta az Építők a kezdeményezést s tíz perc aliatt 5:1 arányú vezetéshez jutott. A péceliek taktiká­ja az volt, hogy lelassították az Építok hatalmas lendüle­tét. Ez az első félidőben töb- bé-kevésbé sikerült is és a félidő 11:3 arányú vezetést hozott. Fordulás után a hazaiak egyre jobban megtalálták a védekező taktika ellenszerét. Szellemes, ötletekkel átszőtt játékuk eredményeként zá­poroztak a lövések s valósá­gos tűzijátékot rendeztek az ellenfél kapujánál. Különö­sen Monori volt elemében, egymaga 11 gólt lőtt. Végeredményben tehát a Ceglédi Építők csapata, a bajnokság esélyese, megbíz­ható játékkal 31:5 arány­ban győzött. Góldobók: Monori (11), Ozs- váth, Vince (5—5), Írházi, Tóth (3—3), Öcsai, Rossi (2— 2). ■ Jók: Csendes, Monori, Ozs- váth, Vincze, Rossi. tempóval tér át a szőlő át­vételére. Ezek az okok tették szüksé­gessé azt, hogy ebben az év­ben meginduljon milliós költ­séggel egy korszerű préselő­üzem felszerelése, amely az emberi erő közreműködését egyharmadára csökkenti és ez­zel szemben a napi kapacitást 1500—1600 mázsa szőlő kipré­selésére emeli. — Egyre inkább szükségte­lenné válik még a termelőszö­vetkezetekben is a kisüzemű, szőlőfeldolgozás, annál is . in­kább, mert hiszen nagy költséggel berende­zett gépeiket csak néhány hétig tudják hasznosítani. Ezzel szemben a mi préselő­üzemünk 3—4 hónapon keresz­tül üzemel, hisz a szőlőprése­lés mellett igen elmés megol­dással a seprő kipréselését is el tudjuk végezni. — A jövő útja feltétlenül a szőlőátvétel. Már a tavalyi adatokból látható, hogy ez az egyre inkább kialakuló irány. Pincénk összesen tizenkétezer hektoliter mustot és bort vett át 1961-ben, ezzel szemben 22 ezer mázsa szőlőt vásárolt. A szállítóknak a préselőüzem nagy megtakarításit jelent, hi­szen feleslegessé válik a gépi felszerelés, a drága edény- készlet és a szőlő átvételi ára a musthoz viszonyítva úgy van megállapítva, hogy a préselésre alig 3—1 fillér esik. Ezzel szemben a külön szedett és külön beszállított fajtasző­lőkre az árrendelet jelentős felárat biztosít. A préselőüzem működése sok hasznos munka­erőt szabadít fel éppen azok­ban a napokban, amikor a mezőgazdaságnak minden munkáskézre nagy szüksége van. — JÜNIUS 23-ÁN Abony- ban a Hazafias Népfront köz­ségi bizottsága a tömegszerve­zetekkel együtt a szolidaritási hónap keretében békegyűlést tart, amelynek előadója Tur- gonyi Júlia, az Országos Nő­tanács tagja. A Ceglédi Háziipari Szö­vetkezet immár másodszor kapta meg a ..Kiváló kisipari szövetkezet” büszke címet. Ez a kitüntetés annál szebb, minél jobb munikát ta­kar. A háziipari szövetkezet pedig igazán híres a kiváló minőségű munkájáról. Ezt bizonyítja, hogy a közel 14 millió forintos éves termeléséből több mint kétmillió forintot külföldre exportáltak. Annak ellenére, hogy a há­ziipari szövetkezet döntő többségében bedolgozókkal végezteti el munkáját, egyet­len külföldi szállításnál sem vetődött fel minőségi kifo­gás. Szinte hihetetlen, hogy ilyen kis szövetkezet milyen sokfelé tudja növelni a ceg­lédi ipar hírnevét és becsü­letét. Az elmúlt napokban megtartott közgyűlésen mint­egy 300 szövetkezeti tag je­lent meg. A 300-ból a férfiak létszáma még a kilencet sem érte el. A szövetkezet tehát csupán asszonykezekkel éri el szép eredményét, és olyan asszonyokkal. akik emellett odahaza rendben elvégzik a házi munkát. A szövetkezet közgyűlé­sén megjelent Benke Lajosné országgyűlési képviselőnk fel­szólalásában elmondotta, hogy részt vett a szövetke­zet alapító közgyűlésén. Ak­kor senki sem hitte volna, hogy abból a kis asszonycso­VENDÉGSZEREPLÉS TELT HÁZ ELŐTT Amikor a Déryné Színház plakátjai megjelennek a tör­ten művelődési ház falán, vagy a kerítéseken, akitor a törteitek hanyatt-homlok siet­nek, hogy jegyet tudjanak biz­tosítani maguknak. Évek során a színház min­den vendégszereplése köze­lebb hozta a társulatokat a közönséghez. Bőségesen elég az a varázszó, hogy jön a Déryné Színház s az érdeklődés biz­tos. Nem is csoda, hiszen a törteliek még évek után is emlegetik a káprázatos Rómeó és Júlia előadást. Pege Margit remeklését a Tündérlaki lá­nyokban, a mai tárgyú Haj­nali tűz, című Darvas-drá­mát. Június 22-én a Kőszívű em­ber fiái című Jókai-regényből készült darabbal vendégsze­repei Törteién a Déryné Szín­ház. A művelődési ház veze­tőségének már napók óta sú­lyos gondja, hogy mi módon tudja az óriási érdeklődést ki- elégíteni. Jól halad járásszerte a növényápolás A járási tanács mezőgaz­dasági osztálya a június 8-i állapotnak megfelelően je­lenti, hogy a járás termelő­szövetkezeteiben jól folyik és határidőnek megfelelően állnak a növényápolási mun­kák. A kukorica első gépi ka­pálása 91 százalékra áll, a kézi kapálást 64 százalékra végezték el a növénytermesz­tő brigádok, munkacsapatok tagjai. Jól áll a burgonyaka­pálás is, amit a gépek vona­lán száz százalékra teljesítet­tek, a kézi kapálás és töltö- getés pedig elérte a 88 száza­lékot. A napraforgó gépi ka­pálását 94, a kézi kapálást 90 százalékra teljesítették az egyes gazdaságok. A cukorré­pa sarabolósa elérte a 96 szá­zalékot, az egyelés pedig 94 százaléknál tart. A takar­mányrépa sarabolása száz százalékra befejeződött és 80 százalékra áll az egyelés. A szőlő első permetezése a 91 százalékot elérte, de helyen­ként már folyik a második permetezés is. zet fejlődik. A ceglédi asszonyok — mondotta az országgyű­lési képviselő — tudnak és akarnak dolgozni. Büszkék vagyunk az asszo­nyok munkájára! Boros Gyulává, a megyei KISZÖV elnöke igen szép perspektívát tárt a szövetke­zet nődolgozói elé. Elmon­dotta, hogy a kiváló munká­ban elért külföldi megbe­csülés gyümölcseként ebben az évben még több exportmegrendelést kap­nak. Az asszonyok nyugodtak le­hetnek: a megyei KISZÖV kiemelten gondoskodik fog­lalkoztatottságukról. A felszólalók egyöntetű ha­tározatot hoztak. Eszerint nemcsak tartani akarják az eddigi termelési szintet, ha­nem versenybe indulnak az ország összeg szövetkezetei­vel a párt és kormány által a szövetkezetek részére kiírt versenyzászló elnyerése érde­kében. Dózsa — H. V. Cegléd, XI. 334. it­tas állapotban botrányos ma­gatartást tanúsított, kerékpár­ját őrizetlenül, lezáratlanul hagyta. A rendőrség szabály­sértési hatósága 150 forintra büntette meg. LABDARÚGÁS A kerékpárversenyről HÁROMSZÁZ ASSZONY DIADALA portból ilyen híres szövetke­Társadalmi segítséggel kézre került a besurranó tolvaj Nagy választékkal áll a vásárlók rendelkezésére a ceglédi füldművesszövet- kezeti áruház cipőoszíálya. Mostanában különösen a fér­fi-, női- és gyermekszandálok és nyári cipők a nagyon ke­resettek. Az elmúlt napokban az osztály dolgozói több mint 1200 pár nyári cipőt és szandált adtak el. Felvételünk Raffai Saroltát, az osztály dolgozóját ábrázolja, amint se­gít egy kislánynak a választásban. A csinos eladónő az áruház neveltje, tagja az ifjúsági szocialista brigádnak Bálint Ferenc, többszörösen büntetett cipészsegéd 1959- ben betört Varga Ferenc kő­műves Buzogány utcai lakásá­ba és a lakást teljesen kifosz­totta. A bíróság Ferikét • — ahogyan Bálintot alvilági kö­rökben becézik —, háromévi börtönbüntetésre ítélte. Mi­után büntetéséinek háromne­gyed részét kitöltötte, jó ma­gaviseletére való tekintettel feltételesen szabadlábra he­lyezték. Talán meg sem próbálkozott azzal, hogy becsületes munkát vállaljon. Ehelyett június else­jén a déli órákban újra ellá­togatott Varga Feremcékhez. Villámgyorsan batyuba kötötte a család egész fehémeműkész- letét és elpárolgott. Vesztére, az utcában néhány szemtanú személy-leírást ta­dott adni a betörés napján ar­ra ólálkodó Bálintról. A rend­őrség rögtön ráismert és ezen a nyomon indultak eL Nem is kellett sokáig várni. Más­nap délután csengett a tele­fon: Bálint Ferenc néhány perccel ezelőtt bement a Vár roskertben levő söntésbe. Az eljáró rendőr gyorsan kerékpárra pattant. Néhány perc múlva már a helyszínen volt. Bálint egykedvűen beval­lotta a bűncselekményt és szótlanul megindult a rendőr előtt a város közepe félé. — S. J. cegléd'berceli lakos ittas állapotban kivilágítatlan kerékpáron közlekedett és ál- lándó bejelentett lakásán nem tartózkodott A szabálysértési hatóság 200 forintra megbír­ságolta. — A JÁRÁSI ÜTTÖRÖ TÁBOR a tavalyihoz hasonló­an az idén is Balatonszárszón lesz. Tető alatt van a tábor újonnan épült ebédlője, kony­hája, raktára és az összes mellékhelyiség. A tábor veze­tősége örömmel várja a já­rás és a város 1270 úttörőjét. — SZOMBATON ünnepelye- ,sen megnyílt a Ceglédi Ven­déglátóipari Vállalat legfiata­labb egysége: a Kossuth téri bisztró. Már az első napon is igen szép forgalmat bonyolí­tott le az új bolt, ami annál figyelemre méltóbb, mert az egység semmiféle szeszes italt nem árul és kizárólag üdítő italokra, kávé, sütemények ki­szolgálására rendezkedett be, — BEFEJEZŐDÖTT Törte­ién a Vöröshadsereg úti és a Szent István úti betonjárda építés. Az 1140 méter hosszú új úton már megindult a köz­lekedés. Az útépítés jelenleg tovább folyik a Kossuth Lajos utca és a Sztálin út egy ré­szén. — TANÁCSÜLÉS LESZ jú­nius 27-én Csemőben. Napi­renden a termelőszövetkezetek aratási és cséplési munkára- való felkészülése és a soron következő feladatok megbe­szélése. Ugyanekkor sor ke­rül az ipari és kereskedelmi állandó bizottság munkájának értékelésére is. — MEGYEI VIT-NAP LESZ június 24-én Nagykőrösön, amelyre a ceglédi járásból 500 úttörő jelentette be részvéte­lét. Cegléd városából 300 út­törő és 500 KISZ-fiataJ vesz részt az ünnepségen. Ez úton mondunk hálás köszöne­tét rokonainknak, a Budapesti MÁV vezetőségének és munkatár­sainak és mindazoknak, akik fe­lejthetetlen jó fiunk, unokánk és testvérem: ifj. Koncslk István, tragikus elhunyta alkalmából részvétükkel nagy bánatunkban osztoztak, a termetésén megjelen­tek. sírjára koszorút, virágot he­lyeztek. Koncsik István és neje, szülei, Id. Koncsik István és neje nagyszülei, Prohászka Józsefné és családja — CZÉH JÓZSEF ország- gyűlési képviselő látogat júni­us 24-én Nyársapáira. Beszé­det mond a művelődési ház­ban megrendezésre kerülő bé­kenagygyűlésen. ANYAKÖNYVI HÍREK Cegléd Születtek: Jankievicz Erika, Fa­kan Erzsébet, Illyés János Lász­ló, Murár Éva. Podráczky Csilla, Bodócs István, Bognár János. Tóth Erika, Varga Katalin, Falusi Eri­ka. Kerekes Agnes, Lipták Etelka. Sebők Julianna, Váradi Ida. Ba­ta József István. Jene! Rozália Ilona, Kalmár István. Szerelmi Ferenc, Nagy János. Angyal Tibor, Pinviczki Hona, Barta Márta, Cser- ni Erzsébet, Juhász Erzsébet. Gu- lácsi Hajnalka, Szitkó Mária, Pá­linkás István Kálmán. Házasságot kötöttek: Raítay Gyula István és Lázár Erzsébeti Szebenyl György és Móricz Gizel­la Márta, Beák László és Máté Julianna Erzsébet, Szabó György és Árva Margit Irén. Andó József és Horváth Ilona. Elhaltak: Csorba Károlyné szül. Heczendorfer Terézia S3 éves, Ká- lai Andrásné szül. Énok-Nagy Ho­na Karolina 45 éves, Huszár Ist­ván 68 éves, Urögdl Pálné szül. Tóth Lídia 85 éves, Rimócri La­josné szül. Majercslk Terézia 44 éves, Kerekes Agnes 1 napos, Li- pák Etelka 1 napos. Juhász Tibof 13 napos, Andó Veronika Erzsébet 4 napos, Koncsik István 22 éves, Nagy-Enok Sándor 8 hónapos. Katona Pálné szül. Szúnyog Ida Róza 79 éves, Béres-Tóth Pál 9( éves. Abony Házasságot kötöttek: Pintér Mi­hály és Fehér Márta. Tóth Mihály és Pataki Margit, Batta László és Torma Ilona. Kovács János és Bartucz Erzsébet, Egedl Sándor és Varga Karolta, Blaskovics Jóasef és Ben esik veronika. Kocsi György és Farkas Mária. Palesd Ferenc és Megyeri Erzsébet. Nagy László és Krupincza Erzsébet, Ju­hász Pál és Terék Mária, Mészá­ros István és Szabó Irén. Elhaltak: Sebestyén Béláné szül. Plangár Rozália 68 éves. dr. Papn Vilmos 82 éves. somodi Joakimné szül. Nagy Julianna Tr éves. Hor- nylk László 72 éves Kraícsl Pál­né szül. Tóth Teréz 78 éves. Albertirsa Elhaltak: Balázs Pál 74 éves, István« József 32 éves. Celovszkl Pálné szül. Susa Zsuzsanna 78 éves. Kunszt Tamás 83 éves. Ceglédbercel Házasságot kötöttek: Békési Ká­roly és Engler Ilona. Elhaltak: Schmidt Mátyásné sa Schönléber Erzsébet 63 éves, Ba' nai Ferenc 40 éves. Fritz Ferenc né szül. Kellner Rozália 63 éves. Csemő Házasságot kötöttek: Mikus Sán­dor és Károly Erzsébet. Mikus István és Szigetvári Terézia. Törtei Házasságot kötöttek: PintérGyt| la és Mihály Erzsébet. Elhalt: Perlaki András 75 éves.

Next

/
Oldalképek
Tartalom