Pest Megyei Hirlap, 1962. június (6. évfolyam, 126-151. szám)
1962-06-17 / 140. szám
1968. JÜNIUS 17, VASÄRNAP rE.ir literei Eredményes együttműködés a Textilipari Kutató fotóiét és a Budakalászi Textilművek között Vendégek érkeztek a Budakalászi Textilművekbe. Részint a Könnyűipari Minisztérium len-kenderipari igazgatóságának műszaki osztályáról, részint pedig a Textilipari Kutató Intézettől. A látogatásnak nem az üzem megtekintése, hanem tanácskozás volt a célja. Alig foglaltak helyet a vendégek, az igazgató. Karvaly Nándor elmondta, hogy a megbeszélés tárgya a szövőgépeken alkalmazható dobozos csé- veváltó automata bevezetésének kérdése, az eddigi tapasztalatok összegezése. Az igazgató beszámolt arról is, hogy 1960 derekán született meg az újítás terve, amelynek nyomán az iparigazgatóság — kellő tanulmányozás után — engedélyezte négy automata építését. Ugyanekkor elrendelték, hogy » kutatóintézet is vegye tervbe egy kísérleti automata elkészítését, és amikor mindkét helyen befejeződik a munka, összegezzék eredményeiket, tapasztalataikat és ezek alapján tegyék meg a szükséges módosításokat. Ennek érdekében hívták ösz- sze ezt á megbeszélést, amelyen az igazgatóság műszaki osztályának vezetője. Pados Ferenc és a kutatóintézet igazgatóhelyettese, Sugár György is megjelent. Karvaly. Nándor igazgató bevezetője ífán Börzék István főmérnök számolt be az automaták üzembe helyezése utáni első tapasztalatokról. Elmondta, hogy 442 ezer vetés ideje alatt végezték el a szükséges műszaki és minőségi felmérést, majd a tapasztaltak alapján tízezer csévét véve alapul táblázatot készítettek. Elmondta, hogy véleménye sagpint hol szorul esetleges javításra, módosításra az új automata. A beszámolóból kitűnt. hogy lehetségesek a javítások. Megállapították, hogy a vetülékváltás a felmérés idején mintegy 96 százalékos volt, s ez a hazai és külföldi automatákat alapul véve. igen jó eredménynek mondható. Különös tekintettel arra, hogy a szóbanforgó cséveváltó automatát nem gépgyár készítette, hanem a Budakalászi Textil- művek szerelői, a gyárban dolgozó három újító irányítása mellett. Ebből következik, hogy az elkészült gépet sokkal primitívebb körülmények között alkották meg, mint egy olyan gyárban, ahol ehhez a kellő műszaki feltételek biztosítva vannak. A főmérnök beszámolója után Pado® elvtárs tett fel néhány kérdést, különösképpen a felmérés ideje alatt gyártott áruk típusára vonatkozóan. Megtudtuk, hogy harmincnégyes, egyágú pamut futott a gépeken, míg a lenvetüléket most próbálják ki. Itt jegyezte meg a gyár igazgatója, aki egyébként a három újító egyike, hogy vannak bizonyos tapasztalataik arról, hogy lenve- tüléknél is alkalmazható az automata, de felmérési adatok nem állnak rendelkezésükre. A megbeszélésen több, apró konstrukciós változtatásra hangzott el javaslat, majd felkérték Sugár Györgyöt, a kutatóintézet igazgatóhelyettesét, hogy mondja el a kérdésről szakvéleményét. Megtudtuk, hogy az 1960-ban történt intézkedés nyomián a Textilipari Kutató Intézet is elkészítette a dobozos cséveváltó automatát. A budakalásziak és az ő konstrukciójuk között csupán egy lényeges különbség van. Mivel már a kezdet kezdetén praktikusnak, egyszerűnek és olcsónak tartották a szerkezetet, nem is kívántak lényegesebb változtatásokkal foglalkozni, mert a műszaki leírás láttán is világossá lett számukra, hogy az új automata termelékenyebb és olcsóbb gyártást biztosít. Ezért vállaltak örömmel részt a kutatóintézet mérnökei az újítás megvalósításában. Az említett konstrukciós különbség abban van, hegy míg a budakalásziak automatája mechanikus módon végzi munkáját, addig a kutatóé a csúcslehúzást mechanikusan és pneumatikusan végzi. Ez kétségtelenül drágább, de sok minden szól amellett, hogy a szükséges megbeszélés után mégis emellett kössenek ki. A budakalásziak automatája ugyanis a csúcslehúzás után nem vágja le a fonalat és a lógó fonalvégek esetleges szövéshibát idézhetnek elő. A kutatóintézet pneumatikus automatája két helyen, egy belsőn és egy külsőn, elvágja a fonalat és rögtön el is szívja. Tehát az ebből következő szövéshiba lehetőségét teljes egészében kizárja. Sugár elvtárs kérdésként vetette fel. érdemes-e ezt az eljárást megvalósítani. Mert abban az esetben, ha a pneumatikus eljárás hiánya nem rontja a minőséget, akkor bevezetésének gondolatát nyugodtan el lehet vetni. A megbeszélés résztvevői egyetértettek abban, hogy a dobozos cséveváltó automatát feltétlenül be kell vezetni. Gondoskodni kell megfelelő prototípus, majd nullszéria gyártásáról, hogy ezt követőm megkezdődhessék a sorozatgyártás. Egyetértettek abban, hogy ezt megelőzően, a megbeszélés résztvevői tekintsék meg még egyszer mindkét automatát és döntsenek afelől, hogy melyik alapján készüljön el a prototípus. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy nagyértékű újítás született, amely megközelíti a találmány színvonalát. Mindez annak az eredményes együttműködésnek köszönhető, amely a tudományos kutatók és az iparban dolgozó szakemberek között jött létre. Második díjat nyert egy váci diák az országos középiskolás tanulmányi versenyben Nem tudom eldönteni, ki örül jobban a Váci Közgazdasó,gi Technikumban: Molnár Mihály igazgató, Győré Lászlóné szaktanár, vagy Molnár Réka, a most kitűnően képesítőzött IV. osztályos tanuló? Az igazgatói irodában olvassuk a Művelődésügyi Minisztériumiból érkezett iratot: közel egy évtizedes szünet után ismét helyezést ért el váci diák az országos középiskolás tanulmányi versenyben. — Biztosan nem volt köny- nyű? — kérdezzük a csillogó szemű ünnepeltet, aki a tizennyolc évesek boldog mosolyával válaszol: — Erős volt a mezőny. Az iskolákban tartott „házibajnokság után 61 rokontanintézet versenyzőivel kerültem a döntőbe. A négy tételből álló gazdasági számtan feladatra öt órát kaptunk s még így is csak hármat tudtam teljesen befejezni. — Kitől tudta meg az örömhírt? — Az igazgató úr telefolü Molnár Réka nált a Könnyűipari öntödébe, ahol dolgozom. A 600 forintos második díjon kívül nagyon örülök az erkölcsi elismerésnek. Jövő szombaton, a tanévzáró ünnepségen adják át a jutalmait. (P. r.) Ahol még van, s ahol már nincs különbség szegény- és középparaszt között A kezdet Zsámbokon is épp oly nehéz volt, mint Dányon. A Petőfi Tsz magvát ugyanúgy egy régi, szegényparasztokból alakult kis szövetkezet alkotta, mint a Magvetőét. Mai nagyságát — a háromezernégyszáz holdat — 1959-ben, az átszervezéskor érte el. Zsámbok kertészetéről és a sertéshizlalásáról volt híres a járásban. A középparasztok gazdagsága nem a földterület nagyságán, hanem a belterjes gazdálkodáson alapult: a zöldborsó, paradicsom, dinnye, zöldpaprika és a hízott sertés jól fizetett. Az első összeütközést az okozta, hogy az újonnan belépett középparasztok le akarták váltani a régi tsz teljes vezetőségét. A régi tagok — a szegényparasztok — persze tiltakoztak. Végül is mindkét réteg képviselői helyet kaptak a vezetésben. Ügy látszott azonban, a módos gazdáknak csak a „presztízs” volt a fontos, mert a vezetőségi ülésekre nem jártak. „Még azt hiszi a többi nagygazda, hogy dörgölődzünk a szegényparasztokhoz” — mondogatták. Dr. László Domokos elnök és a pártvezetőség tagjai ekkor okos megoldást találtak: esténként felkeresték a távollétükkel tüntető vezetőségi tagokat s elbeszélgettek, megbarátkoztak velük. Akiket még ily módon sem sikerült bevonni a vezetőség munkájába, azokat egy későbbi közgyűlésen leváltották. A bajok ezzel még nem értek véget. A módos gazdák — csakúgy, mint Dányon — nem kezdték el a munkát. Az első esztendőben jóformán csak a régi tsz-tagok dolgoztak, persze rossz hangulatban. A jócskán meggyarapodott területet alig győzték megművelni. „Dolgozzák meg a földet azok, akik behozták” — mondogatták. Így telt el az 1960-as esztendő. A középparasztok jó része még a zár- számadó közgyűlésre sem ment el. Elérkezett 1961. januárja. A gazdasági és pártvezetőség tagjai nyakukba vették a falut. Felkeresték a munkából távolmaradókat s elmondták a szövetkezet 1661-es feladatait, a beruházási terveket, a munkaegység várható értékét, beszéltek a területvállalás és az anyagi érdekeltségen alapuló jöveaelemelosztás előnyeiről. Azt sem hallgatták el, hogy háztáji földre csak az számíthat, aki az előírt munkaegységet megszerzi. Az őszinte beszéd és a bíztató kilátások megtették a kívánt hatást. A területvállalás száz százalékos sikert hozott. A családi művelés és a munkacsapatokkal való megművelés bruttó érték utáni százalékos jövedelemelosztási rendszere jó anyagi ösztönzőnek bizonyult: valameny- nyi családtag is bekapcsolódott a munkába. Időben felismerték a zsam- bokiak a közös munka nevelő hatását is. Az első perctől kezdve úgy szervezték át a munkacsapatokat, hogy vegyesen legyenek bennük a volt szegény- és középparasztok. A közösen végzett munka és a közös anyagi érdek mind jobban összeforrasztotta az embereket. A pártszervezet sokoldalú, türelmes nevelőmunkája is siettette a harmonikus együttműködést. Három pártcsoport és hatvan pártonkívüli aktíva gondoskodott róla, hogy a párt szava, a gazdasági és a pártvezetőség közös határozatai eljussanak a tagsághoz. Gondot fordítottak a tagok szakmai és politikai tudásának gyarapítására, az időszerű kérdések szemináriuma, a háromhetes téli politikai oktatás, a marxizmus—leninizmus I. évfolyama, s az ezüstkalászos gazdatanfolyam látogatottsága, sikerei igazolták az elgondolás helyességét Nagy lépéssel jutottak előbbre a szövetkezeti demokrácia megerősítésében is. Azzal, hogy a tsz életének minden fontos kérdésében tanácskoznak a tagsággal, kikérik a véleményét, elmélyült az emberekben a felelősségtudat, a közös vagyon féltésének érzése. A tagok mindinkább a szövetkezet gazdáinak érzik magukat, s gazda módjára veszik ki részüket jövőjük alakításából. A kommunisták és a pár- tonkívüliek kapcsolatát kölcsönös bizalom jellemzi. A pártonkívüliek megtisztelő feladatként fogadják a kisebb-nagyobb párt- megbizatásokat. Megtörtént, hogy az egyik kibővített taggyűlésre — feledékenységből — nem hívtak meg egy-két pártonkívüli aktívát. Másnap megbántottan kérdezték: rájuk már nem számítanak talán?! A munkafegyelem megszilárdulása, a következetes gazdasági vezetés, s a megnövekedett munkakedv jól kamatozott az elmúlt évben: egyetlen fillérnyi adósság nélkül, 35 forintos munkaegységgel zárták az esztendőt. Egy munkaegységre 32 forint 50 fillért fizettek készpénzben! A zárszámadó közgyűlést követő vacsorakor hiába építettek sátrat a nagyteremből kiszorultaknak, még így is három váltásban kellett teríteni... Urbán János, a pártszervezet szervező titkára ma már furcsálló mosollyal beszél arról az időről, amikor a közép- parasztból lett fogatos nem vette fel a volt szegényparaszt asszonyt, pedig üres szekérrel jött haza a határból. Szűcs Já- nosné másik példával illusztrálja a megváltozott viszonyokat: amikor Bozsó Lászlónét brigádvezetőnek tették, a volt középparasztok meg akarták buktatni. Bozsóné ugyanis szegényparaszt volt. Az egész pártszervezet segítsége akadályozta meg a tervezett bojkott-félét. Most pedig? Bozsóné egyike a legjobb brigádvezetőknek, tekintélye, becsülete van a tsz-ben. Mezei József párttitkárnak sem az a gondja már, hogyan simítsa el az ellentéteket, hanem az: volt középparasztokkal kellene erősíteni a pártszervezetet. Mindaz, amit Zsámbokon elértek — a tagság összeforrott- sága. a munkakedv, az erősödő közösségi szellem —, Dányon és másutt is megvalósítható. Nyíri Éva Komplex kombájnos brigádok az áliami gazdaságokban Az állami gazdaságok földjein az idei gabonabetakarításban 1537 kombájn és '373 rendre arató gép vesz részt. Főleg a dombvidékek gabonatábláinak levágására, 500 kévekötő-aratógépet is munkába állítanak, de ezekkel jelentős segítséget kívánnak adni a termelőszövetkezetek számára is. A véglegesen kialakított és gondosan munkált nagy táblákon az idén általánosan bevezethetik azt a munkaszervezési módszert, amely több nagyüzemben már az elmúlt években is jól bevált. 1 az optimizmus társadalmában, a nagy tervek és nagy tettek társadalmában nemhogy eredendő, hanem teljesen idegen ez a magatartás. Samuel Beckett, a nyugat jelenleg legdivatosabb drámaírója darabot is írt erről a „valamit várásról”, a Godotra várva hűen kifejezi a céltalan, vakvéletlenre váró ember lelkivilágát. Vajon a más társadalmi alapon álló ember lelkivilága azonos lehet azo- kéval, akikről a Godotra várva szól? Csakis határozott nem-mel felelhetünk a kérdésre. Maga a tagadás azonban még nem mond sokat. Bátran állíthatjuk — mert igazat állítunk — ha azt mondjuk: a mi társadalmunkban az emberek többsége megérti és tapasztalja is, boldogulása, szerencséje csakis magától jügg. De természetesnek veszi azt is — mint ahogy valóban. természetes is —, hogy ebben a társadalomiban nemcsak a maga szerencséjéért” vannak tennivalói, hanem a közösség sorsáért, boldogulásáért, jövendőjéért is, s nemcsak megérti ezt,hanem cselekszik is érdekében. A cselekvésen van a hangsúly. Aki magát siratja, aki áhí- tozza azt, hogy többre vigye, aki csak álmodozik arról, hogy „felfedezzék”, rájöjjenek „nagy képességeire”, az attól foszt ja meg magát, ami mindennek forrása, egyedüli kiindulópontja: a cselekvéstől. Aki nem lép, nem jut előbbre egy tapodtat sem. Aki arra vár, hogy lépés nélkül jusson előbbre az élet országútién — ábrándokat kerget, s bár ezek az ábrándok lehetnek ezer színűek, ábrándok maradnak, megvalósulni nem valósul meg belőlük semmi, soha. Aki a szocialista társadalomban valamiféle kényelem társadalmát akarja látni, aki úgy értelmezi az ember munkájának megköny- nyítését, hogy az valamiféle restséget jelent, az alapjaiban nem érti e társadalom berendezkedését, azt nem látja, hogy milyen alapon nyugszik ez a társadalom. A szocialista társadalom éppen hogy a képességek kibontakoztatásának maximális lehetőségeit adja meg, éppen- hogy megköveteli a magasfokú aktivitást, a részt vállalást kinek-kinek munkája, képességei, feladatai szerint. Amikor az alkotás korlátlan lehetőségeiről van szó, ez nemcsak lehetőséget, hanem kötelezettségfélét is jelent. Amikor arról beszélünk, hogy a becsületesen végzett munka egyben ál- lásfoglalás^ is, akkor arra gondolunk, hogy a becsületes munkát végző az új társadalom építője is. Amikor arról szólunk, hogy egyetlen mércét ismerünk el: a munkát, akkor azt is értjük alatta, hogy a munka az előbbre jutás, a többet érő emberré válás egyetlen lehetősége is. Lehet-e nyugodt szívvel rábízni olyan emberre egy gyár vezetését, aki csak többet szeretne tudni, de nem tud többet? Lehet-e olyan újításoktól milliók megtakarítását várni, amelyeket csak szeretnének megcsinálni, de amelyek nem születnek meg soha? A példák sorolását folytathatnám tovább. Azt hiszem, felesleges. Óhajokkal, vágyakozással felépíteni egy jobb, magasabb rendű társadalmat nem lehet. S ha ezt nem lehet, akkor ezen belül az egyén sem építheti fel a maga jobb, magasabbrendű életét, ha csak vágyakozik, ha csak óhajtja azt. 'Aki nem mozdul, egy helyben ragad. És ez azért szomorú, azért tragikus, mert ugyanakkor ezrek és ezrek, milliók mozdulnak s jutnak is előbbre, s aki egyhelyben ragadt, az csak kínos kapkodással igyekezhet utánuk — ha még kellő időben észbe kap. Mert vannak, akik nem akarnak vagy nem tudnak „kapcsolni”. Fiatalok, akik sokszor nem tudnak mit kezdeni erejükkel, energiájukkal, s nemegyszer elpocsékolják, elfecsérlik azt, csak azért, mert képtelenek voltak megalkotni a maguk egyéni sorsának rendjét, képtelenek voltak a maguk számára kijelölni az utat. És idősebbek is, akik „valahogy nem érzik magukat a helyükön", akik akarnak valamit, de nem tudnak tisztáiba jönni azzal, hogy mit is? Nem nemzedéki kérdés ez, mint ahogy sokan szívesen emlegetik. Nemcsak a fiatalok akarnak „több pénzt, de minél kevesebb munkával”, vannak — ném is kevesen — szép számmal ilyen felinőttek is. Nem nemzedéki kérdés ez, hanem értetlenségből fakadó időtlenség. A sokat emlegetett „atomkorszak” meg nem értése. Annak figyelmen kívül hagyása, hogy a világ- rendszerré lett szocializmus egyben az egyén horizontjára is más jeleket, fényeket tr fel, mint ami után az eddig igazodott. Meg nem értése annak, hogy a fejlődő technika, a korszerűbb életforma, a nagyobb anyagi kényelem nem egymástól elválasztható, hanem nagyon is összefüggő dolgok sorozata. Hogy mindennek eléréséhez, megteremtéséhez magasabb rendű, nagyobb értékű emberekre van szükség. Ha nem is minden vonásukban „kifogástalan” emberekre, de olyanokra, akik alapjaiban megfelelnek annak a nagy követelménynek: szocialista ember. Az új embertípus évtizedek harcaiban formálódik. Ma társadalmunkban csak a csíráit leljük meg ennek a magasabb erkölcsi normák alapján élő, cselekvő típusnak. De egy dologban már ma is alapvetően megegyezik e típus magatartása: nem holnapra várja, hanem ma és holnap maga kovácsolja, alakítja sorsát, „szerencséjét”, s magán keresztül a társadalom egészéét. Mészáros Ottó •’------------------------- »'»»'■'''''''■'«vx«v\XVXV\VVVV\V\VVV\VVVVVVVVVVXVVVVVVVVVVVVVVVVVVVV\X\VVVVV\V\\VVVVVVVVVVVVVVWVVVVVVVVVV' / * \ VASÁRNAPI POSTA I Akik holnapra várják a szerencsét : Nem. nem a lottó öttalá- i latos szerencséjét várják azok, i akikről szólni akarok. Ha azt : várnák, talán könnyebb lenne ; velük szót érteni. Elmagyarázni, hogy a legbiztosabb öt \ szám is csak addig ér vala- ímit, míg — ki nem húzzák a ; nyertes ötöt. Bizonyítani, hogy ; a remélt milliókat — gondolatban lehet elkölteni, mert ; ötös találat, ha akad is, csak • egy embert szerencséltet. | Olyan szerencse váró król : kell szólni, akik a holnaptól a i maguk sorsának szerencséjét : v á r j á k, akik abban re- : ménykednek, hogy: majd hol- :nap történik valami, felfigyel- : nek rá, valami véletlen sze• rencse, a sors előre nem lá- ; tott szeszélye folytán egyszer- \ re felülre kerülnek, kiemel- j kednek a többiek közül, Jöb• bek lesznek, mint a többiek. ■ Ha ez nem következik be hol- j nap, akkor másnap várják a : szerencsés holnapot, s hol- í napvárással mennek el he- ítek, hónapok, esztendők. j A sült galamb várásról év- ; századok óta bölcs, népi ; mondás alkot ítéletet. Mégis: j hányán, de hányán vannak, í akik szájtátva, semmit nem véletlenre várva lesik, ; kívánják a szerencsét, a sült í galambot. Hányán vannak, ; akik nem fogják fel, hogy ! a reménytelenség társadal- í mában, a kapitalizmusban ; eredendő magatartás lehe- : tett ez. a céltalan küzdelembe ‘ belerokkantak számára. De
