Pest Megyei Hirlap, 1962. május (6. évfolyam, 101-125. szám)
1962-05-26 / 121. szám
A FELNŐTTOKTATÁS HELYZETE VÁROSUNKBAN Az 1960. január 1-i népszámlálás adatai szerint Szentendrén a hét évnél idősebb lakosság iskolai végzettség szerinti megoszlása a következő: Nem ír, nem olvas 255 fő, az általános iskola 1—5 osztályát 2269 végezte el, a 6—7 osztályt 3269, az általános iskola nyolcadik osztályát 2070, a középiskola 1—4 osztályát 421, leérettségizett 570, főiskolát és egyetemet végzett 224 fő. Tehát megállapítható, hogy általános iskolai tanulmányait 5538 szentendrei nem végezte el. És vajon hány jár közülük jelenleg esti iskolába, vajon hány folytatja tanulmányait levelező tagozaton? A végrehajtó bizottság legutóbbi ülésén tárgyalta a felnőttoktatás helyzetét, ahol a következő szomorú tapasztalatokat szűrhettük le. 1961 őszén 159 fő jelentkezett az általános iskola esti, illetve levelező tagozatára, közülük 141 továbbra is tanul, a többi lemorzsolódott. Az órák látogatása általában kielégítőnek mondható, mert a hallgatók mintegy 80 százalékban látogatják az órákat. Amikor dicséretesnek mondható ezeknek a felnőtteknek szorgalma és elhatározása, hogy befejezik tanulmányaikat, megdöbbentő, hogy a több mint három- és félezer emberből — aki nem fejezte be általános iskolai tanulmányait — csupán egy töredék iratkozott be esti iskolába. Vajon az üzemek, szövetkezetek vezetői gondoltak-e arra, hogy vállalatuknál hány dolgozó van, akinek alig van 3—4 általános iskolai végzettsége? És vajon tettek-e valamit ennek az érdekében? És vajon az üzemek vezetői, elkövettek-e mindent, hogy példamutatásként a gyár egyes funkcióit betöltő dolgozók — egyes helyeken — alig rendelkeznek a legkisebb iskolai végzettséggel? Beszél- tek-e gyűléseken, értekezleteken erről? Nem a könnyebb feladatok közé tartozik a felnőttek oktatásának megszervezése, de azzal sem lehet megoldani, hogy leveszik a napirendről. Olyan korban élünk, amikor tanulás nélkül senki nem lehet el. Szocialista társadalmunknak művelt, tanult munkásokra van szüksége, és ez alól nem kivétel Szentendre sem. Ügy gondoljuk, el kell gondolkozni a fentieken, de nemcsak gondolkodni, hanem elkövetni mindent, hogy jövőre ne 141 felnőtt járjon esti tagozatra, hanem legalább 1000. TANÁCSTAGI FÉLÉVES BESZÁMOLÓK Hirsch Józsefné a 41. sorsz. vóL kér. tanácstagja f. évi május tó 27-én du. 4 órakor Kossuth Lajos u. 30. sz. alatti lakásán, Miló Ferenc, az 50. sorsz. vb!. kér. tanácstagja f. évi május hó 27-én de 10 órakor Április 4. utca 14. sz. alatti lakásán, Varga Lajos, a 21. sorsz. vál. kér. tanácstagja f. évi május hó 28-án du. 6 órakor a városi tanács épületében I. em. 4. sz. szobában, Kovács István, a 23. sorsz. vál. kér. tanácstagja f. évi május hó 28-án este 7 órakor a járási testnevelési sporttamócs Dumtsa Jenő u. helyiségében. Nyilas István, a 34. sorsz. vál. kér. tanácstagja f. évi május tó 29-én este 7 órakor Jámbor Gyula Árpád u. lakásán, Szerencsés Jőzsefné, a 44. sorsz. vál. kér. tanácsitagja f. év május hó 28-án du. 5 órakor Telep u. 8. sz. alatti lakásán, Kerekes Pál, a 68. sorsz. vál. kér. tanácstagja f. évi május hó 29-én du. 5 órakor Bartók Béla 26. sz. alatti lakásán, Hornyák Jenő, a 62. sorsz. vál. kér. tanácstagja f. évi május hó 31-én du. 6 órakor Költői Anna u. 1. sz. alatti lakásán választókerülete részére félévi tanácstagi beszámolót tart, melyre az érdekelt választó- kerületek tanácstagjait ez úton is meghívja a végrehajtó bizottság Úttörő seregszemlére készülnek az általános iskolák A szentendrei kulturális napák keretében, az országosan megrendezésre kerülő gyermeknapi ünnepségek, gazdag színfoltot ígérnek. Az egyenruhás úttörők felvonulása után, délelőtt az általános leányiskola udvarán közel 400 úttörő avatására kerül sor. A délután folyamán az úttörőcsapatok sportversenyeken mérik össze tudásukat, ügyességüket. Délután 17 órai kezdettel az irodalmi színpad művészei adnak szórakoztató műsort az ifjúság számára a szabadtéri színpadon, majd az esti órákban tábortüzet rendeznek a Kálvária téren. A kulturális napok további programján, május 29-én, kedden este 8 órai kezdettel a tanácsháza nagytermében tartják a „Nagyvilági” című irodalmi estét, melyet összekötnek az idei könyvhéti ünnepségekkel. Szerdán, május 30-án a szabadtéri moziban kerül sor a Legutóbb Szentendrén forgatott „Áprilisi riadó” című film bemutatására és az ankétra. Az ankét szintén este 8 órai kezdettel indul. A hűvös estékre való tekintettel javasoljuk, hogy az érdeklődök melegen öltözzenek fel és a plédek sem lesznek hiábavalók. Jó szórakozást! „A könyv az igazi“ KÉPES HÍRADÓ mt Egy kicsit megkésve ugyan, de ezúton köszöntjük Gyur- csányi István elvtársat, a Szentendrei Papírgyár első szocialista brigádjának lelkes vezetőjét, a városi tanács tagját, akit a Népköztársaság Elnöki Tanácsa „Munka Érdem- érem”-mel tüntetett ki eredményes munkája elismeréséül Szentendrei kislány a vásárváros campingjében. Az Idegenforgalmi Hivatal itt mutatja be sátortáborainak felszerelését és az elhelyezés kulturáltságát. Hogyan lesznek az utolsókból az elsők? Látogatás a Szentendrei Honvéd labdarúgó-csapatánál A járás és a város egyetlen magasabb osztályban játszó labdarúgó-csapatának eredményei újabban ismét a sportszerető közvélemény érdeklődésének középpontjában áll. Nem véletlen a fokozott érdeklődés, hiszen a csapat jelenleg az NB III. északközép csoportjában a 2. helyen áll. Mi a csapat kiváló tavaszi «ikeréinek titka? Nincs szó különösebb titokról. A siker több tényezőből tevődik össze. Elsősorban is a csapat edzőjének és legszerényebb emberének, Gazdag Istvánnak tudható be, aki természetesen nem érhette volna el a szép eredményt, ha a játékosok nem küzdenek teljes szív- vel-lélekkel minden egyes mérkőzésen. A heti háromszori edzésen igen nagy gondot fordítanak a taktikai elemek begyakorlására és az állóképesség fokozására. Komolyan veszik a barátságos mérkőzéseket is, amit bizonyítanak a magasabb osztályban szereplő csapatok ellen elért eredmények. A Székesfehérvári Vasast 3:1, a Lángot 2:1, a Ferencváros II. csapatát 2:1, az ifjúsági válogatót keretet 3:1 arányban győzték le ilyen találkozók alkalmával az év folyamán — Tudomásom szerint az őszi fordulóban a 13. helyen végzett a csapat. — Igen — szól közbe az időközben hozzánk csatlakozott Fodor százados elvtárs, a csapat szakosztályvezetője —, valóban ez volt a helyzet, de ennek is megvolt az oka. A csapat három kulcsemberét, Arató és Kárpáti tizedest, valamint Monostori őrvezetőt, akik közvetlenül leszerelés előtt állottak. leállítottuk, hogy lehetőségük legyen a későbbiek folyamán a polgári életben is tovább folytatni a labdarúgást. A tavaszi fordulóra sikerült a csapatot újra összekovácsolni és remélem, a későbbiek folyamán sem érnek kellemetlen meglepetések bennünket. — Mióta működik labdarúgó-csapat az egyesület kere_ tében? — 1951 óta — veszi át a szót ismét Urbán intéző, aki már a csapat bölcsőjénél is ott volt — és azóta egy sor játékos emelkedett ki nálunk az ismeretlenség homályábóL Többek között tőlünk került a Csepel, majd a Vasas csapatába Pál II. is. A csapat kétszer nyert megyei bajnokságot. 1954-ben osztályozót játszott az NB II- be jutásért, tavaly az NB Ill- ban a 3. helyen végzett„ Jelenlegi .játékosaink is jóképességű sportolók, akikről a későbbiek folyamán valószínűleg még hallani fognak azok, akik szeretik a labdarúgást. — Major István — SPORTHÍREK — KITÜNŐEN szerepeltek kerékpárosaink a megyei kerékpáros bajnokság 30 kilométeres versenyén, melyet a váci országúton bonyolítottak le. Első helyen Remény Antal, második és harmadik helyen Szili Márton és Ferenc* József végeztek. A versenyen részt vettek még Madari János, Blesits Miklós, Adám Jenő és Csanádi Ferenc is. — JÓL SIKERÜLT az MHS Béke Kupa lövészversenye. Csapatban a Szalvai Honvéd versenyzői (Gerhát, Polgár, Géczi, Kolman) nyertek 496 körrel. Második helyre került az MHS budakalászi csapata (Taál, Fodor, Deli, Kovács L.) 393 körrel. Az egyéni versenyt a háromszoros hadseregbajnok Tóth Pál nyerte 132 körrel, az I. osztályú Szakáig József előtt, aki 131 körös teljesítményével utasította maga mögé Bólváris Gézát, aki csak 118 kört éri el. A nők versenyében 117 találattal Farkas Erzsébet lett az első. A második és harmadik helyen Bessenyei János né és Urbán Tiborné végzett 97, illetve 85. körrel. — sefesik — — mondja egy diáksapkás vásárló a könyvesboltban és élvezettel iapozgiat a jószagú, új könyvekben — a mozi, a színház, a hangverseny élménye eltűnik az idővel, de a könyveim megmaradnak. Az emberek könyvszereteté- nek ünnepei a könyvnapok, melyeket hagyományosan megrendeznek ebben az évben is. Könvesboltunk is gondosan felkészül a nagy forgalomra, amely május 27-e és június 3-a között várható. Az ünnepélyes megnyitó most Dunabogdányban lesz, 27-én, vasárnap este hét órakor a községi kultúrteremben, ahol Hajnal Gábor író találkozik a könyvszerető közönséggel, kultúrműsor keretében. Városunkban a könyvesbolton kívül a HÉV-állomáson és a főtéren felállítandó asztaloknál lehet majd a szép könyvek között válogatni, ezenkívül nagyobb üzemeinkben is bemutatják a könyvna- pi újdonságokat, melyeket mindjárt meg is lehet vásárolni. Pomázon, Budakalá- szon szintén lesz könyvnapi árusítás. A szentendrei napok keretében mind a „Nagyvilág.’* irodalmi estjén, mind az „Áprilisi riadó” című, nálunk forgatott film ankétjekor találkozunk a könyvekkel Nagyon sok új könyv jelent meg a könyvnapokra, így Dobi István Lenin békedíjas államelnök könyve, Vallomás és történelem címen. Kiadták Dante Isteni színjátékát, Németh László Leányaim című tanulmányát, Gárdonyi Gézától a Kékszemű Dá- vidkánét, Tóth Árpádnak ösz- szes verseit és műfordításait, újból kapható lesz a nagy siker jegyében már kétszer elfogyott könyv az Emberi butaság történetéről, Ráth Végh István tollából, Móricz Zsigmond regényeinek új sorozata is kapható és Fidel Castro összegyűjtött beszédei, hogy csak a legkiemelkedőbb és legkeresettebb újdonságokat említsük. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a könyvnapoknak mindig nagy sikere van, ami nemcsak az általános érdeklődésre számító új könyvek kiadásának, hanem könyvesboltunk lelkes és ötletes könyvterjesztésének is köszönhető. KÉT HÍZÓBÓL - SKODA-KOCSI Az Országos Takarékpénztár szentendrei járási fiókjánál hétfőn délelőtt ismét szerencsés emberrel beszélhettünk. Szente László, tahitötfa- lui lakos — a ki a múlt heti gépkocsinyeremény-sorsoláson Skoda Octaviát nyert — így mesélte el, hogyan lett boldog autótulajdonos: — Januárban eladtunk két hízót, s az árát régi szokás szerint a szekrénybe raktuk. Feleségemmel később úgy döntöttünk, hogy biztosabb helyen lesz a pénz a takarékban, s hogy a szerencsét is megkísértsük, január 29-én 10 000 forintos gépkocsi nyereménybetétkönyvet váltottunk. Ügy olvastuk ugyanis, hogy a január 31-ig váltott betétkönyvek a májusi sorsoláson már részt vesznek. — Elfoglalt emberek vagyunk, a Fővárosi Vízműveknél dolgozom, otthon is akad tennivaló, s bizony, a kislány sem nézte meg, milyen számokat húztak ki a szerencse- kerékből. Tegnap egy ismerősömtől tudtam meg, hogy autót nyertünk. Most végre valóra válthatjuk régi vágyunkat: kisfiúnkkal, lányunkkal együtt beutazhatjuk, s megismerhetjük az országot, hisz Budapesten túl még nem is jártunk. Motorvezetéshez jogosítványom van, a KRESZ-t ismerem, mezőgazdasági technikumba járok, ahol géptant is tanulunk, úgy gondolom, nem lesz probléma a jogosítvány megszerzése sem. A 10 000 forintot pedig benthagyjuk a takarékban. Hallom, Balogh bácsi\ y ^ hogy meg óhajtja reformálni ^ városunk idegenvezetését. í — Reformálni nem akarok, í öcsém, csak méhecskeként y gyűjtött tapasztalataimat sze- $ retném a köz érdekében hasz- ^ nosítani. Nagy öröm szá- % momra, mikor kíránduló- csoportokat látok álmélkodni $ tarka műemlék-házaink és j tornyaink előtt, de alapos '/y emberismeretem azt súgja, hogy nem minden kedves $ vendégünket jó helyre vezet- $ nek. Itt van például Kövér Pista bácsi, aki besodródott $ egy ilyen kirándulásba s aki- £ nek arca verejtéki már ak- % kor is záporszerűen hullanak, ^ ha csak egy dombocskát meg- ^ pillant. Hogy a dombra va- £ ló feUihegés milyen érze- ^ menyeket vált ki Pista bá- % csiban, ennek részletezése jy mellőzhető. Indítványozom a ^ hasonló idősebb és terjedel- | mesebb kirándulóknak a hab- ' só söröspőharak irányába való vezetgetését, ahol hűs fák árnyékában, vagy a vendéglők félhomályában méteres kortyokkal pótolhatják a fent körülírt verejtéket. Itt van továbbá dr. Slif- fentyü vállalati jogász a menyasszonyával, aki ezen szezonban a nyolcvanegyedik — kétlem, hogy az Árpád-kori lyukak érdekelnék a Vártemplomban, mert biztos vagyok. abban, hogy az erdők lombdús és bozótos magányába vágyódik, részint le- pihenés. részint nyolcvan menyasszonytól váló elrejtőzés céljából. Itt van még továbbá Margit néni huszonöt unokájával, akinek hiába prédikálják, hogy uccu fel csak a Kőhegyre, milyen gyönyörű onnan felülről Po- máz a gyufaskatutya nagyságú házaival. — men őt Pomáz alulról sem érdekli s alig várja, hogy unokáit fagylalttal elzsongítva íeA VAROS ügyeletes orvosa május 27-én dr. Gyerkó János ' körzeti orvos. \\\\\\N\\V\\\\\\\V\\\\\\\\\\\\\V\\\\\\\\\\W rogyjék a Csorbadzsi pár- \ názott kerek székére — ha • ráfér. Itt vannak legesleg- \ továbbá azok, akik fürödni \ szeretnének a múzeum tőre- > dezett köveinek szemlélése; helyett, akik lábfürdőt ki- \ vonnának venni a Duna si-\ mogató habjaiban, akik hor-! kölni szeretnének a papszi- ! geti fák ottalma alatt, akik 1 labdát kívánnak rugdosni í valahol a zöld gyepen —\ ezeknek mind megfelelő ve- í zetésről kellene gondoskod- ni s csak a nagy pápaszemű, fényképet hasukon lógató, í szomorú magánosokat kel-! lene vezetgetni ide-oda, akik J úgyis szenvednek a maga- nosságtőU — És maga hová vezetné az \ idegeneket, ha nem vagyok \ indiszkrét? — Útirányom a következő % lenne, ha rám lenne biz-f va ennek összeállítása: kocs- £ ma belülről, Duna a partja-} ról, hegy csak a lábától. A £ többi kívánság szerint. _____ U. S. ^ h írek a járás és a város életéből A FILMSZÍNHÁZ műsorán május 26-án és 27-én Az utolsó tanú. 28-tól 36-ig Áprilisi ri- , adó, az ifjúsági matiné műso- i rán május 27-ésn Ember az ég- ; ben című film szerepel. ; — HÉTFŐN, május 28-án, ^délután 17 órai kezdettel tartója szokásos félévi taggyűlését Ja KIOSZ helyi csoportja. í HOLNAP DÉLELŐTT 9 órai {kezdettel Tahitótfalun, a köz- ^ségá sportpályán rendezi a já- ; rási tanács vb. a községek, üze- ; mek önkéntes tűzoltó csoport- t, jainak részvételével. Minden J érdeklődőt szívesen vár a ren- ! dezőség. I A JÁRÁS ügyeletes állat! orvosa május 27-én dr. Kol! lár Pál körállatorvos Pilis! szentkereszt, telefon: 2. « VASÁRNAP a Paprikabíró í utcai gyógyszertár áll a kö- jzönség szolgálatára; I A PILIS-HEGYSÉGBE vezet ; túrát május 27-én a Szentend- ; rei Papírgyár természetjáró j szakosztálya. Útvonal: Pomáz j —Holdvilágárok—Ságvári tu- : ristaház—Dobogókő. Találko- : zás reggel 7 óra 30 perckor a I HÉV szentendrei állomásán. Vezető: Milder Sándomé.