Pest Megyei Hirlap, 1962. május (6. évfolyam, 101-125. szám)
1962-05-17 / 113. szám
1962. MÁJUS 17, CSÜTÖRTÖK Ksr »lEGVF.t LAMPIONÜNNEP A nagykőrösi Arany János Művelődési Ház színjátszói nagy sikerrel mutatták be az elmúlt napokban Hans Pfeiffer Lampionünnep című drámáját, amelynek színhelye Nagaszakj japán város. Főhőse Yamamoto repülőtiszt, az atomtámadás testilelki sérültje, akinek házába két amerikait — apa és fia — szállásolnak be az atombomba utóhatását célzó vizsgálat időtartamára. A két volt ellenfélben — Yamamoto és Kennedy — az első találkozásra fellobban a gyűlölet lángja. Yamamoto lánya, Yuki viszont az amerikai Kennedy fia, James iránt mind leplezetlenebb vonzalmat érez, amelyet a fiú is viszonoz. A fiatalok természetes életvágya, előbb ösztönösen, majd mindinkább tudatosan szembefordítja őket szüleikkel. Élini- akarásuk, szerelmük, őszinte békevágyuk politikai meggyőződéssé formálódik és cselekvési-e ösztönzi őket. Az együttmaradás szándéka kitudódik a két apa előtt s mindkettő összefog azért, hogy a fiatalok terveit megakadályozza. A két halálos ellenség „egyetért” abban, hogy gyermekeik nem lehetnek boldogok, jogosnak hiszik azt, hogy leszármazottaik is gyűlöletben, ellenségként éljenek. A dráma a két apa, a háború, a bcsz- szúállás, a pusztulás szellemét megtestesítő ellenfelek tragikus halálával és a fiatalok: a japán Yuki és az amerikai James szerelmének beteljesülésével, szimbolikusan is szép és az egymással szembenálló nagy ellenfelek mégbékélésével ér véget. Az előadás egyik legnagyobb érdeme a színmű eszmei mondanivalójának tiszta és egyértelmű kibontása. Az előadás ritmikadlag arra törekszik, hogy jelenetről jelenetre fokozza a játék tempójával a szituációk feszültségét, majd a konfliktusoknál a forrponitig feszítse a légkört. A szereplők közül ki-ki feladatának megfelelő alakítást nyújtott. Yamamoto és Kennedy, Becser Ernő, illetve Páhán István alakításában valóban ellenfelék voltak, átélt és mindvégig biztos játékuk, szövegtudásuk nagy erőssége volt az előadásnak. A két fiatal szerelmest, Yukit — Gyulai Ilona, Jamest Szász Dániel formálta ” meg életteljeseni, egyszerű,' minden túlzástól mentes eszközökkel. Említésre méltó, jó színpadi figura volt a kis „csavargó” japán fiút játszó N. Szabó Sándor, aki viszonylag kisebb szerepét sok ötlettel, rokonszenvesen oldotta meg. A kitűnő, stílusos díszleteket a rendezés munkájáért is dicséretet érdemlő Király Béla tervezte. K. Gy. Életüket vesztették tatabányai bányaomlás áldozatai Mint ismeretes. Tatabányán a múlt héten pénte- kam frontomlás történt a 15/a aknában. A bánya 52-es számú frontfejtésében a második műszakban nem termeltek, hanem a szállítóberendezéseket szerelték a bányászok. A veszélynek semmi jele sem mutatkozott. A front 21 tagú személyzete a munkahelyen és környékén tartózkodott, amikor a 30 méteres munkahely hatalmas reccsenéssel, szinte másodpercek alatt teljes hosz- szábán leszakadt. Tizenkét bányász azonnal el tudott menekülni, kilencet azonban az omlás maga alá temetett. Megmentésükért azonnal megindult a küzdelem. Két bányász kis résen, nagy nehézséggel kijutott a lezúdult kőzet alól. Mindketten egészségesek. A bentrekedt hét bányász kiszabadításéért életveszélyes körülmények között folyt a mentés. Hatalmas mennyiségű kőzetet, vasat, fát kellett elszállítani, hogy a szerencsétlenség színhelyére jussanak. Hétfőn délutánig hat bányászt megtaláltak. Az omlás következtében mindannyian életüket vesztették. öt hősi halált halt bányászt kedden, kísértek utolsó útjára "Tatabányán” “Röz; zátartozóik és dolgozótársaik nagy részvétével. Részt vettek a temetésen az MSZMP Komárom megyei és tatabányai városi bizottságának, a Szénbányászati Trösztnek és a szakszervezetnek a vezető; is. Időközben, tűzveszéllyel dacolva, a mentők nagy erőfeszítéssel kihozták az omlás alól a hetedik halottat is. A bányaomlás okának kivizsgálása még tart. (MTI) rtmnap 1962. május 17, csütörtök, Paszkál napja. A nap kél 4.05 órakor, nyugszik 19,17 órakor. A hold kél 16.53 órakor, nyugszik 3.28 órakor. Várható időjárás csütörtök estig: Az északnyugati szél mérséklődik. Változó mennyiségű felhőzet, néhány helyen esővel. Legmagasabb nappali hőmérséklet 16—20 fok között. — „PETŐFI NYOMÁBAN” címmel rendez tanulmányutat május 25-én a Hazafias Népfront váci járási bizottsága. .A tanulmányút résztvevői a nagy költő emlékét kísérik végig a Döm- söd — Szalkszentmárton — Dunavecse — Kiskőrös útvonalon. A rádió és a televízió mai műsora KO S SUTH-RÁDIÓ 8.10: Zenekari muzsika. 8.55: Édes anyanyelvűnk. 9.00: A titkos kert. Rádiójáték. 10.10: Dalok. 10.25: Napirenden. 10.30: Népi muzsika. 11.00: Bolygónk önéletrajza. 11.25: Operarészletek. 12.15: Könnyűzene. 13.00: Gyermekversek. 13.10: Egy falu — egy nóta. 13.45: Kamarazene. 14.20: Riportműsor. 14.30: Operettrészletek. 15.10: A gyermekrádió énekszakköre. 15.30: Az ifjúsági rádió riportműsora. 15.50: Zenekari muzsika. 16.35: Magyar nóták. 17.10: Moszkvai tudósítónk jegyzete. 17.20: Bemutatjuk új felvételeinket. 17.45: Lányok, asszonyok. 18.00: Operettrészletek. 18.40: Ifjú figyelő. 19.00: A „Tessék választani” c. műsorunkból. 20.20: Közvetítés a Katona József Színházból: Marianita. 22.25: Zenekari muzsika. 23.00: Könnyűzene. PETÖFI-RADIÜ 14.15: Verbunkosok. 14.30: Regényismertetés. 15.00: Tánczene. \ 16.05: A külföldi sajtó hasábjairól. 16.15: Szórakoztató muzsika. 16.35: A milánói rádió zenekara. 16.50: 1000 szó oroszul. 17.00: Daltanulás. 17.20: Történelmi portrék. 17.35: Mezei csokor. 18.05: Láthatatlan sugarak. 18.15: Heti hangverseny- kalauz. 19.05: A magyar irodalom kincsesháza. 19.55: A zene világa. 20.20: Emberek sorsáról döntenek. Riportműsor. 20.30: Élőszóval — muzsikával. TELEVÍZIÓ 17.45: Kicsinyek műsora. 1. Csi- cseri történet, 2. Mese a nyírfaseprűről, 3. Hol a Misi? Csehszlovák rajzfilm. 18.15: Ezüstkovácsok . .. Közvetítés a Pénzverdéből. 18.45: Beszélgessünk oroszul! Nyelvlecke haladóknak. 19.00: A jövő hét műsora. Műsorismertetés. 18.05: Telesport. 19.30: TV-híraöó. 19.50: Ki mit tud? Kb. 21.20: Az írószövetség közgyűléséről. Beszélgetés Darvas Józseffel. 21.35: Hírek, a TV-híradó ismétlése. — AZ AMÍG HOLNAP LESZ című, új magyar filmet a közeli napokban mutatják be Tinnyén és Perbálon. A film érdekessége, hogy külső felvételei az említett községekben készültek. — NYOLC ELŐADÁSBÓL állt a váci KISZ kezdeményezésére szervezett munkás-ifjúsági akadémia. Záróelőadásként 17- én a Szentlélek Bankról hangzik el tájékoztató, majd filmvetítés következik. — CIGÁNYGYÜLÉST rendez május 17-én a Kókai Községi Tanács és a Hazafias Népfront helyi bizottsága. Samai István és Kovács Lajos népfront-bizottsági tagok ismertetik az érintett lakosság egészség- ügyi, szociális és kulturális problémáit. — A DCM-BE látogatnak szombat-vasárnap a péceli központi KISZ-iskola hallgatói és oktatói. A hallgatók szombat este műsort adnak a DCM építőinek, amelyet ismerkedési est és bál követ. A vendégek vasárnap a helyszínen végzett társadalmi munkával tesznek eleget az ifjúság a szocializmusért mozgalom első követelményének. — HÁROMEZERÖTSZÁZ holdon, • szántóterületük hat százalékán folytatnak kertészkedést a ceglédi járás termelőszövetkezetei. Legelterjedtebb kertészeti növényük a paradicsom, amelyet összesen ezer holdon termesztenek. — AZ ÜNNEPI könyvhét budai járási megnyitóját vasárnap délután tartják api- lisvörösvári művelődési házban. Az ünnepségen részt vesz és felszólal Sásdi Sándor író is. — VIDÁM FILMHETEKET rendez június—július hónapokban a Pest megyei Moziüzemi Vállalat, a megye tíz mozijában. Naponta változó műsorban, régi magyar filmvígjátékokat mutatnak be. — ÜJ GIMNÁZIUM építését kezdik meg az idén Érden. A 14 tantermes új iskolában előreláthatólag 1964 szeptemberében kezdődhet meg a tanítás. — A JÁRÁSI úttörőtitkárok értekezletén Bagyula László megyei úttörőtitkár tartott beszámolót a tanév befejezésével, s a nyolcadikosoknak a KISZ-be való átadásával kapcsolatos feladatokról, valamint a nyári táborozás előkészítéséről. — HÁRMAS NÉVADÓÜNNEPSÉG lesz szombaton délután 2 órakor a Vác és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vál- ' lahat, Április 4 téri kultúrtermében. — A VÁCI JÁRÁSBÍRÓSÁG büntetőtanácsa négyhónapi börtönbüntetésre ítélte az erdőkertesi Csonka Lászlót, aki közellátás érdekét veszélyeztető bűntettet követett el azáltal, hogy az állami erdő területéről közel 2000 forint értékű fát vágott ki, engedély nélkül. — HIRT ADTUNK arról, hogy Baranyai Imre villanyszerelő a váci országúton szabálytalanul haladva motorkerékpárjával, belerohant egy szembejövő lovaskocsiba. A szerencsétlenül járt fiatalember hatnapi szenvedés után a Költői Anna sebészeti klinikán belehalt sérüléseibe. 14.20: Könnyűzene. 15.30: /p Gyermekrádió műsora. 15.45; Válaszolunk hallgatóinknak. 16.00; Szív küldi . ., 17.15; Ötórai tea.' 17.45: Somogyi Nóra romániai úti Jegyzetei. 17.55: Fiatalok Zenei Újságja. 18.15: Népi muzsika. 18.50: Szóljon hozzá! 19.10; Rossini; A szevillai borbély. Opera. 22.35; Esti muzsika. 23.30: Kamarazene. Petőfi rádió: 14.15: Erkel-áriák. 14.40: Az Ifjúsági Rádió műsora. 15.00: Táriczene. 16.05: a világ minden tájáról. 16.15: Tavaszi csokor. 16.40: Nyári verőfény. Versek. 17.00: Kovalcsik János és Vásárhelyi Magda hangversenye. 17.35: A vándorzászló története. 17.45: Fúvószene. 18.10: Zenekari muzsika. 19.05: Édes anyanyelvűnk. 19.10: Operettrészletek. 19.35: Élő világirodalom. 19.55: Zenés utazás. 20.10: Falurádió. 21.05: Verbunkosok, magyar nóták, csárdások. 21.45; Vérvörös csütörtök. 22.05; Mai‘lengyel muzsika. 22.50; Lengyel költök versei. KEDD, MÁJUS 22. Kossuth rádió: 8.10: Operarészletek. 9.00: a Gyermekrádió műsora. 9.40: Fúvószene. 10.10; Tánczene. 11.00; Élő világirodalom. 11.20: Kamarazene. 12.15: „Halló, Itt a Budapesti Ipari Vásár.“ 13.05: Egy falu — egy nóta. 13.35: A Gyermek rádió műsora. 14.00: Schubert müveiből. 15.10; Dalok a munkáról. 15.25; Pihenés közben. 15.40: Operettfinálék. 16.05: Megtudtuk — elmondjuk. 16.29: Bartók müveiből. 17.15; Kék rapszódia. 17.30: -Az Ifjúsági Rádió műsora. 17.50; Sándor Judit énekel. Petőfi rádió: 14.15: Könnyűzene. 15.10: Meddig tart légkörünk? Előadás. 15.25: Rahmaninov: g-moll szonáta. 16.05: Nép} muzsika. 16.45: A Kamaszfiú. Elbeszélés. 17.00: Bohuslav Martinu zeneszerzői arcképe. 17.50: Időszerű nemzetközi kérdések. 18.05: Operettrészletek. 18.30: Köszöntjük a 65 éves ^Nádass Józsefet. 19.05: Könnyűzene. 18.35: A MÁV Szimfonikusok hangversenye a stúdióban. 20.40: Falurádió. 21.05; Tánczene. 21.40: Gyermeknevelés. 22.00; Operarészletek. SZERDA, MÁJUS 23. Kossuth rádió; 8.10: Reggeli hangverseny. 9.00: Anekdoták, történetek. 9.20: Kálmán-operettekböl. 10.10: Úttörőhíradó. 10.30: Magyar fúvószene. 10.50: Napirenden. 10.55: Operakettösök. 11.25: A Szabó család. 12.15; Nótacsokor. 12.50: A Rádió jogi műsora. 13.05; Kamarazene. 14.00: 17 év magyar novellaterméséből. 14.20: Táncmelódiák. 15.10: isten őszi csillaga. 15.30: Operarészletek, 16.05: Szív küldi . . . 17.15: Liszt: Két szimfonikus költemény 17.50: Esti beszélgetés. 18.05; Hangverseny f Suppé operettjéből. 19.00: Léna. Rádiójáték. 20.25: Tánczene innen-onnan. 21.25: Színházi élet Győrben. 21.40; Paoio Silveri énekel. 22.30: Szórakoztató szimfonikus zene. 0.10: Filmzene. Petőfi rádió: 14.15: Kórusok, hangszerszólók. 14.40: Orosz nyelvlecke. 15.00: Könnyűzene. 16.0.5; Zenekari muzsika. 16.35: Cesar Bolliac, a forradalmár költö. 4 19.59: Időjelzés. — 20.00: Esti Krónika, idő járás jelentés. — 21.59: Időjelzés. — 22.00: Z 16.50; Vass Lajos: Az esztendő — kantáta. 17.15: Mexikóról — fiataloknak. 17.35: Tréfás népdalok és csárdások. 18.10: Gyarmati Vera hangversenye a stúdióban. 18.35; Rádió-szabadegyetem: a középkori ember világképe. 19.05: Orvosi tanácsok. 19.10: Könnyűzene. 20.02: Thália autóbuszán. 20.40: Falurádió. 22.50: Leo Slezák énekel. CSÜTÖRTÖK, MÁJUS 24. Kossuth rádió: 8.10: Könnyűzene. 8.55: Édes anyanyelvűnk 9.00: Mesejáték. 9.45: Virágénekek 10.10: Napirenden. 10.15: Zenekari muzsika. 11.00: Rádió-szabadegyetem: a középkori ember világképe. 11.25: Operettrészlletek. 13.15: Nyikolaj Nyekraszov verseiből. 13.25: Egy falu — egy nóta. 14.15; Automatizálás és az ipari fejlődés. Előadás. 15.10: Fúvószene. 15.35: A vad leány. Elbeszélés. 16.00: Híres prímások lemezeiből. 16.25: Lányok, asszonyok . . 16.40; Magyar szerzők kórusai. 17.10; Moszkvai tudósítónk jegyzete. 17.20; Szív küldi . . . 17.45: Mit olvassunk? 18.00: Tánczene. 18.40; ifjú Figyelő. 19.00: Fjodor Saljapin énekei. 19.10: üdvözlet Afrikából. 20.25: Szimfonikus zene. 21,05; Tanítók, tanárok fóruma. 22.15: Operettrészletek. 23.10: Közvetítés a Bartók Teremből. 0.10; Csárdások. Petőfi rádió: 14.15; Könnyűzene. 15.10: Az ifjú Goethe. 15.35; Tánczene. 16.05: A külföldi sajtó hasábjairól. 16.05; Kamarazene. 16.40: 1000 szó oroszul. 16,50: Mezei csokor. 17.15: 17 év magyar novellaterméséből. 17.30: új operalemezeinkböl. 19.05; Zenei műsor. 19.45: Ismeretterjesztő elő- előadás. 20.00: A zene világa. 20.25: Élőszóval — muzsikával. PÉNTEK, MÁJUS 25. Kossuth rádió; 8.10: Operettrészletek. 9.00; Kürti András két írása. 9.10: Kamarazene. 9.50: Iskolai kórusok énekelnek. 10.10: Napirenden. 10.15: Tánczene. 11.00: a kucsma. 11.20: Zenekari muzsika. 12.15; Könnyűzene. 13.00: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. 13.15: Operarészletek. 14.00: 17 év magyar novella-, terméséből. 14.25: Zobor-vidéki lakodalmas dalok. 15.10: A Gyermekrádió ének- szakköre. 15.30; Hazai kistükör. 15.45; Szív küldi . . . 18.25: Periszkóp. 16.40; Tömegdalok. 17.15; ötórai tea. 17.45: Rádióiskola. 18.30: Schumann: Pillangók. 18.45; a budai Sándor-palotában történt. 19.00: pénteken este . . . 23.00: Glinka-müvek. 23.40; Könnyűzene. Petőfi rádió: 14.15: Mozart versenymüvek. 14.45; Magyar nóták. 15 10: Legkedvesebb verseim. 15.30: Kamarazene. 16.05; Román kórusok. 16.15: Piacozó tsz-ek. 16.25: Operettrészletek. 16,50: Ezer szó franciául. 17.00; Az opera útja. 17.45: Két fúvósegyüttes játszik. 18.05: Könnyűzene. 18.30; Változások az emberi szervezetben. Beszélgetés. 18.40: Népi együttesek műsorából. 19.10: Liszt-dalok. 19.30: Lehár: A víg özvegy — nyitány. 19.40: Falurádió. SZOMBAT, MÁJUS 26. Kossuth rádió; 8.10; Dallal — tánccal a világ körül. 8.50: Lányok, asszonyok. 9.10: Balettzene. 10.10: óvodások műsora. 10.30; Onerettrészletek. 10.55: Rádióiskola. 11.40: Fúvósinduiók. 12.15: „Halló, itt a Budapest] Ipari Vásár.“ 13.00; a Párduc unokái. Regényrészlet. 13.15: Szív küldi . . . 14.00; Versek. 14.15; Schubert müveiből. 15.10: Élőszóval — muzsikával. 16.50: Hét nap a külpolitikában. 18.00; Margaret Tynes énekel. 18.20: A Rádió irodalmi műsora. 19.00: az üvegcipő. 20.00: Esti Krónika. . 22.35; Táncoljunk. Petőfi rádió; 14.15: Fotoamatőrök ötperce. 14.20: Népdalcsokor. 14.45; Válaszolunk hallgatóinknak. 15.00: Operakalauz. 10.05: Irodalmi délután Thury Zsuzsánál. VASÁRNAP. MÁJUS 27. Kossuth rádió; 8.10: Gyermeknapi üdvözlet; 8.15: lorció, jön. a vakáció! 9.00; Beszélgetés a zenéről. 9.50: Édes anyanyelvűnk. 9.55: Tánczene. 11.50: Ének a magasban. Versek. 12.15; Jó ebédhez szól a nóta. 12.50: Hétvégi Jegyzetek. 13.00: Zsolnai Hédi és a Jdcwues-fivérek énekelnek. 13.30; Rádiólexikon. 14.00; Dvorzsák: h-moll gordonkaverseny. 14.40: Nemzetköz] kaleidoszkóp. 15.00; Szív küldi . . . 15.35: Olvasónaplómból. Darvas József írása. 15.50: Operettrészletek. 16.30; új Zenei Újság. 17.10; Kincses Kalendárium. 18.10; Lehoczky Éva énekel, Oto Csermák orgonái. 19.00: Szemtől szembe. 19.10; Tánczene. 20.10: Bodóra várnak. Lírai komédia. 21.25: A XX. század mestermüveiből. 22.25; Francia operákból. 23.00: Könnyűzene. 0.10: Éji zene. Petőfi rádió: » 7.30: A református egyház félórája. 8.00: Bach-orgonamüvek. 8.30: Szív küldi . . . 9.20; Miska bácsi lemezesládája. 10.00: Mit hallunk a jövö héten? 10.30: Térzene. 10.55: A népművészet változásairól. 11.10; Közvetítés JLeningrádból 12.35: Nagy magyar elbeszélők. 12.35: Művészlemezek. 14.15; Cincogó Felicián. Rádiójáték. 15.05: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról 15.20: Beethoven: Esz-dur zongoraötös. 15.50; Szovjet humor. 16.30: Népi muzsika. 17.05: Wagner: A bolygó hollandi. Opera. 19.40: Láttuk, hallottuk. 20.00: Könnyűzene. 21.00: Még az üveghegyen <s túl . . . Mesemüsór. fonz, Dunst Mária énekel. 21.50: Hírek. A TV Híradó ismétlése. • Szerda, május 23. 18.00: Helyszíni közvetítés az ipari vásárról. 18.25: A „Vérvörös csütörtök“ ötvenedik évfordulóján. 18.45: Tanuljunk oroszul! 19.00: Rossini: Ory grófja. Vígopera két felvonásban. 22.00: Hírek. A TV Világhíradó ismétlése. Csütörtök, május 24. 16.25; Kirándulás Moszkvába. 18.00: Szentkút (magyar kisfilm). 18.15: Helyszíni közvetítés az ipari vásárról. 18.45: Beszélgessünk oroszul! 19.05; Telesport. 19.3Ő: TV Híradó. 19.55: Ki mit tud? 21.45; Hírek. A TV Híradó ismétlése. Szombat, május 26. 18.00: Helyszín] közvetítés a* ipari vásárról. 18.30; TV Híradó. 18.45: Hétről hétre. 19.00: Szeress belém. Zenés komédia két részben. 22.00: Hírek. A TV Híradó ismétlése. Vasárnap, május 27. 9.00: Gyermekek köszöntése. 9.15; Ifjúsági filmmatiné; 1. Boldog gyermekévek (kisfilm); 2. A „hármasok“ szövetsége (szovjet film). 11.00; Chopin-hangverseny. 12.00; Gazdagabb szövetkezetekért. 16.30: 21. sz. Magyar Híradó. 16.40: A Magyar Hirdető műsora. 17.00: Magyarország—Grúzia női. ifi. torna közvetítése a Sportcsarnokból. 18.30: A kisfilmek kedvelőinek. 19.00; TV Híradó. , 19.30; Vasárnapi vers. 19.40: Casta Diva (olasz film). 21.20: Vidám percek. Aranylábú szurkoló. 21.30: Telesport. 21.45: Hírek. (A Magyar Rádió és Televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.) ■\\\\y\VvVvVJV\\\\\\\\\\\\\\\\\V^\\\\\\\\\\\\V\\\\\\^^