Pest Megyei Hirlap, 1962. április (6. évfolyam, 77-100. szám)

1962-04-11 / 85. szám

’’T/árlan 1962. Április 12, csütörtök A katonai vezetők elégedetlenek Az argentin kormány gazdasági intézkedésekkel igyekszik megszilárdítani helyzetét Buenos Aires-i jelentés sze­rint az Argentin Nemzeti Bank kedden bejelentette, megszünteti az argentin peso rögzített árfolyamát, amely szerint egy dollárnak 82,90 peso felelt meg, és beszünteti a hivatalos valutaeladást. A bank döntésének nyilvánosság­ra hozatalát követően kitört a dollár és más, úgynevezett keményvaluták felvásárlási láza. A dollár árfolyama egy óra alatt 105 pesóra emel­kedett. Az AP jelentése szerint az Argentin Nemzeti Bank in­tézkedését Buenos Airesben az argentin peso gyakorlati devalválásának tekintik. Kedd éjfélkor életbe lép­tek az argentin kormány más gazdasági intézkedései is: a kormány 10 százalékos kü­lön adót vetett ki mindenfaj­ta importra, ugyanakkor ideig­lenesen felfüggesztette a gép­kocsik és gépkocsi-alkatré­szek behozatalát, 30 százalékkal drágította a benzin árát, és 10—30 százalékkal emelte á for­galmi adót. Pinedo gazdaságügyi minisz­ter kedd este azt állította: az adóprés meghúzására azért van szükség, hogy megoldják a hét évvel ezelőtt megbukott Peron diktatúrájának idején keletkezett bajokat. A UPI tudósítója szerint Buenos Airesben a politikai válság mélyülésével számol­nak, mert a — mint ismeretes: sebtében összehívott — kongresszus többségében Fron- dizi volt elnök pártjához tar­tozó tagjai vonakodnak a Guido-kormánytól kívánt rendkívüli ülést megtartani, és a Guido-kormány helyze­tének megerősítésére szánt törvénymódosításokat meg­szavazni. Értesülések szerint ugyan­akkor a katonai vezetők ; !%I(*iilien Williams amerikai államtitkár | Afrikába indul Csütörtökön hivatalosan be­jelentették Washingtonban, hogy G. Mennen Williams, az; amerikai külügyminisztérium afrikai ügyekkel foglalkozó államtitkára április 13-án egy­hónapos körútra Afrikába utazik. ' Először Conakryba (Guinea) látogat el, és ezután még nyolc országot keres fel. Washingtonban közölték, hogy „Williams útja a Szov­jetunió és más szocialista or­szágok államférfiai legutóbbi időben tett afrikai látogatá­sainak ellensúlyozását céloz­za”. \\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\WW\W.' Fel, a csillagok közé! Egy esztendeje éppen. A földkerekség szinte vala­mennyi rádió- és televízió, állomása megszakította adá­sát, hogy helyet adton a leg- kápráztatóbb hímek: EM­BER A VILÁGŰRBEN! Kerek egy év telt el az­óta, hogy Jurij Gagarin űr­hajójával megkerülte a Föl­det. A fiatal szovjet tiszt ne­vét még aznap megtanulták a vVág valamennyi országá­ban. Az alig másfélórás re­pülés az emberi bátorság és a tudomány ragyogó diada­la volt. De ez a parányi idő­egység egy egész korszak győzelméről vallott. Vallott a világ élenjáró társadalmi rendszerének magasabbren- dűségérál, arról, hogy a szovjet ember, a szovjet nép nemcsak a szabadságot és bőséget hódítja meg az em­beriség számára, hanem utat tör a világűrben is, fel a csillagok közé. Gagarint azóta ketten is követték nagyszerű vállal­kozásában, de az övét csak fényesebbé teszi majd mind­az, amely még hátra van. Es aziránt sincs kétség, hogy Jurij Gagarin honfitársai lesznek ezután is az elsők a csodálatos vetélkedésben, ők teszik mások számára is jár­hatóvá az ismeretlen boly­gók közti utat, miként az emberiség is a szovjet nép nyomán lép majd át a kom­munizmus küszöbén. Rövidesen tneynlahul as if/ kormány Zahreddin szíriai hadsereg-főparancsnok újabb sajtóértekezleten adott tájékoztatót a szíriai helyzetről Zahreddin tábornok, a szí­riai hadsereg főparancsnoka kedden újabb sajtóértekezletet tartott, hogy a külföldi újság­A laoszi lázadók újabb provokációkra készülnek Laoszi jelentések szerint a lázadók nagyarányú támadás­ra készülnek a kormánycsapa­tok és a Patet Lao-erők ellen Nam Tha térségében, ahol több mint 50 századot vontak össze, nem számítva a koráb­ban ide átcsoportosított thai­földi, csangkajsekista és dél­vietnami egységeket. C—47 mintájú amerikai szál- lítórepülőgépek megszakítás nélkül ellátják a lázadókat újabb fegyverekkel, hadi­anyaggal, élelmiszerrel. Mint a Patet Lao Hangja rádióállo­más közölte, a napokban egy tucat löveget szállítottak ebbe a térségbe. Április 7-én a lázadó erők három zászlóalja tüzérségi tűz és amerikai repülőgépek támo­gatásával Nam Tha-tól észak­ra támadást indított. Kemény harc után kiinduló állásaikba vetették vissza a lázadókat. Clay tábornokot visszahívják Nyugat-Berlinből Mint az AP amerikai hír- ügynökség szerdán jólértesült amerikai körökre hivatkozva jelenti, Lucius Clay táborno­kot, Kennedy elnök nyugat- berlini különmegbizottját meg­határozatlan időre visszahív­ják Washingtonba. Clay egye­lőre nem tér vissza Nyugat- Berlinbe, azonban továbbra is az elnök tanácsadójaként sze- | repel a nyugat-berlini kérdés- i sei kapcsolatos ügyekben. Mint ismeretes, Clayt a múlt év szeptemberében küldték Nyugat-Berlinbe, s kiküldetés­sé összefüggött a nyugati ha­talmaknak a nyugat-berlini kérdés békés megoldására vo­natkozó szovjet javaslatokra válaszképpen tett fokozott há­borús előkészületeivel. Clay az amerikai elnök különmeg- bizottjaként nyugat-berlini tartózkodása alatt egy sor pro­vokációt szervezett a Német Demokratikus Köztársaság berlini államhatárán. Szovjetunió miniszter­IJjra szólnak, a fegyverek V eneznelában A genfi leszerelési értekezlet plenáris ülése (Folytatás az 1. oldalról) helytálló érvvel sem tudja alátámasztani a légköri atom­fegyver-kísérletek felújítását és bejelentette, a csütörtök délelőtti plenáris ülésen rész­letesen foglalkozik majd a közös angol—amerikai felhí­vással. A szovjet küldött felszóla­lása után az értekezlet folytat­ta a vitát a megkötendő lesze­relési szerződés belezető cik­ÉRTES1TJ0K ÜGYFELEINKET, hogy az „ÁFOR” Ásványolajforgalmi Vállalat I. sz. tájegységi telepe Budapest IX., Közraktár utca 30. alól, Budapest V., Bajcsy-Zsilinszky út 72. sz. alá költözik Közöljük vevőinkkel, hogy április hó 16-tól új címünkön szíveskedjenek felkeresni ÚJ TELEFONSZÁMUNK: 122—854, 122—866. Távirati cím: „AFOREGYES” kelye szövegtervezetének' még megoldatlan szakaszairól. Dean amerikai küldött be­jelentette, hogy a pénteki ülé­sen részletesebben kíván fog­lalkozni ezekkel a problémák­kal. A DPA genfi tudósítójának értesülései szerint az el nem kötelezett országok képviselői rövidesen — valószínűleg már csütörtökön — közvetítő javas­latot terjesztenek elő a nuk­leáris fegyverkísérletek meg­szüntetésének kérdésében. Ezek a küldöttségek szemláto­mást azon fáradoznak, hogy javaslatukat benyújtsák még mielőtt az amerikaiak végleg elhatároznák magu­kat a légköri atomfegy­ver-kísérletek felújítására. Az el nem kötelezett orszá­gok — folytatja a nyugatné­met tudósító — elutasítják az amerikai légköri atomrobban­tások felújítását és messze­menően az a meggyőződésük, hogy a légkörben és a víz alatt végzett nukleáris fegyverkísér­letek megállapításához ma már nincs szükség nemzetközi el­lenőrzési rendszerre. Zorin genfi találkozói Zorin szovjet külügyminisz­terhelyettes kedden villásreg­gelit adott Omar Lutfinak, az ENSZ ügyvezető főtitkára kü- lönképviselőjének tiszteletére. Zorin kedden este vacsorán látta vendégül Jiri Hajek csehszlovák külügyminiszter­helyettest és Padilla Nervo-1, Mexikó állandó ENSZ-képvi- selőjét. „Egységemet partizántáma­dás érte. Az ismeretlen ere­jű támadó csoportnak az éj leple alatt nyoma veszett. A felderítést megkezdtem. A helyzet komoly, a lakosság hangulata aggasztó.”­A jelentést a venezuelai hadsereg Yaracuy államban levő egységeinek parancsno­ka kapta március végén. Az ezredes kellemetlenül érezte magát: — Megint a fegyvereké a szó? Jó, katona vagyok, pa­rancsot teljesítek. De ki tud­ja, nem lesz-e a mai lázadó­ból holnap parancsnok? Nem kell-e parancsra nem várva, önállóan állást foglalnia a hadseregnek? Mindenesetre, a helyzet ma bonyolultabb, mint 1957 végén: — Vesszen Jimenez! Sza­badságot! Venezuela a miénk, ki a jenkikkel! — ilyen jel­szavak rengették meg a ve­nezuelai főváros, Caracas ablakait 1958 januárjának első napjaiban. A tüntető százezrek mögött ott állt az egységes demokratikus front, amelynek fő erejét a munkásosztály adta és amelyhez odatarto­zott a kommunista párttól a katolikus-nagypolgári COPEI- pártiig a fasiszta diktátor, Ji­menez minden ellenzéke. A demokratikus egység­front tömegerejére támasz­kodva sikerült a hadsereg hazafias erőinek megdönte- niök a zsarnokságot. Hata­lomra a Demokratikus Ak­ciópárt magát baloldalinak valló vezetője, Romuló Be­tancourt, került, akit 1958 végén nagy többséggel elnök­ké választottak. Ma Betan­court ellen folyik a partizá­nok harca. Mit Ígért Betancourt? Az ország amerikai függésének megszüntetését, hatékony földreformot, a demokratikus szabadságjogok biztosítását. És mit tartott meg Ígére­teiből? Az ország óriási, világvi­szonylatban jelentős olajkin­cseit ma is majdnem kizá­rólagosan két amerikai olaj- konszern aknázza ki. Az olaj világpiaci helyzete rom­lott, Venezuelának pedig az amerikai kézben levő és ott­hon fel nem dolgozható ola­jon kívül egy kincse van csak, a vasérc. Ez is az ame­rikaiaké. Az amerikai tőke kezdi magkaparintani az or­szág könnyűiparát is. Betan­court mit sem változtatott a Jimenez által külföldi tő­kének nyújtott kedvezmé­nyeken. A földreform során két év alatt mindössze 35 000 pa­raszt jutott földhöz. Ha így megy tovább, a földreform húsz évig eltarthat, holott közel háromszázezer paraszt földnélküli és a megművelt földek alig három százalé­kán a földtulajdonosok há­romnegyed része kénytelen osztozni: És amikor a nép kezdte számonkérni Betancourttól ígéreteit, az elnök megmutat­ta azt is, mit ért a demok­rácián. 1960 november óta ostromállapot van, tilosak a gyűlések, tünteté­sek. A rendőrség bezáratta az ellenzéki Köztársasági-De­mokratikus Unió és a kom­munista párt helyiségeit, szá­mos lapot betiltott és be­börtönözte az ellenzéki, el­sősorban a kommunista ve­zetőket. A tüntetések mégis egyre hevesebben újulnak ki. 1961 novemberében, amikor Betancourt Rocke­feller és Kennedy utasítá­sára megszakította a diplo­máciai viszonyt Kubával, tö­megmegmozdulások zajlottak le a kormány ellen, Kuba mellett. A rendőrség 15 em­bert megölt. A februári meg­mozdulásoknak már nyolc­van halálos és 170 sebesült áldozatuk volt. Márciusban pedig a börtönben sínylődő ötezer hazafi tartott több napos éhségsztrájkot. Betancourt ellen megszü­letőben van az utcák és fal­vak népének új egység­frontja. Közben a parla­mentben is kicsúszik a ta­laj a kormány alól. Betan­court pártja már másod íz­ben szakadt ketté, volt párt­hívei az ellenzékhez álltak, A parlamentben a kormány kisebbségbe került. A kép­viselőház ellenzéki elnöke, Ledesma, így fogalmazta meg a demokratikus egységfront álláspontját: A kormány letért a gaz­dasági felszabadítás útjáról: Az új amerikai kölcsönök csak az ország kiszolgáltatá­sát segítik elő. Igazi földre­formra és a demokratikus jogok helyreállítására van szükség. A venezuelai parlament márciusi ülésszakán a szorí- tóba került Betancourt nem­hogy az alkotmány helyre- állítását vállalta volna, de a parlament feloszlatásával és a nyílt önkény bevezetésé­vel fenyegetőzött. De kire számíthat? A hadsereg reak­ciós részére, az amerikai olajmágnásokra és a nagy­burzsoázia klerikális képvi­selőire. A hadsereg jelentős részére alig támaszkodhat, és ellene van a tőkésosztály nemzeti érdekeltségű része is. Míg a parlament ülésezik, épülete körül a rendőrség könnygázzal és fegyverrel próbálja szétzavarni a tün­tetőket. „Egyesüljenek a tö­megek a nemzeti burzsoáziá­val a függetlenségért folyta­tott harcban” — szólította fel a népet az egyik ellenzéki polgári képviselő. És köz­ben híre jön, hogy nemcsak Yaracuyban, hanem Vene­zuela más államaiban is, Zuliában, Trujillóban, Meri- dában is folyik, már fegyve­res partizánharc. A nép csat­lakozzék a nemzeti burzsoá­ziához? Nem, a nép mar ni ni var, nem az urakban keresi veze­tőit. Ha a venezuelai nép ta­nult Betancourt árulásából,- ha a Venezuelai Kommunis­ta Pártnak és a szövetséges baloldali pártoknak elég ere­jük lesz a harc megszerve­zéséhez, úgy a. nemzeti bur­zsoáziának kell csatlakoznia a népmozgalomhoz, különben a vesztesek közt találhatja magát G. Gy. írókat tájékoztassa a Szíriái helyzetről. Bejelentette, hogy a kormány — amelyről már közölte, hogy kizárólag szak­emberekből fog állni — két- három napon belül megalakul. Mihelyt az új kormány meg­kezdi működését — mondotta — a hadsereg visszatér helyé­re, azaz a laktanyákba. , Az új kormány feladata lesz — folytatta Zahreddin —, hogy kellő időben megvitassa a népszavazás kérdését, amely arra lesz hivatott, hogy dönt­sön az EAK-val, illetve a fel­szabadult arab országokkal való kapcsolatról. A sajtóértekezleten Zahred­din újból hangsúlyozta, hogy a Szíriái Arab Köztársaság a pozitív semlegesség politikáját követi továbbra is. Kudzi, volt elnökről a sajtó­értekezleten csak annyi hang­zott el, hogy jelenleg „elszige­telt helyen” van. Zahreddin nyilatkozata szerint mintegy húsz politikust tartóztattak le, akiknek ügyében vizsgálóbi­zottság határoz majd. A UPI beiruti híre szerint Szíria és Irak között megálla­podás jött létre, amelynek ér­telmében április 21-től eltörlik a vízumot a két ország között. türelmetlenek, Guido el­nök intézkedéseit nem tartják elég erélyeseknek és azt vetik kormánya sze­mére, hogy egy» helyben to­pog. Buenos Aires-i megfigyelők szerint a kongresszus tagjai, ha semmibe veszik a kong­resszus rendkívüli ülésének megtartására kiadott elnöki felhívást, ezzel kényszerítik Guido elnököt új elnökvá­lasztás kiírására. Ezt azon­ban mind a Guido-kormány, mind pedig a március köze­pén tartott országos választá­sokon kialakult politikai hely­zet ellen aknamunkát folyta­tó katonai vezetők minden­áron el akarják kerülni,

Next

/
Oldalképek
Tartalom