Pest Megyei Hirlap, 1962. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-10 / 84. szám
Tavaszvárás - a sportban Csak a kampány idején — Elfoglalt az igazgató — Tervek Szigetmonostor nem tartozik a Dunakanyar nevezetes települései közé. Lakói szorgalmas, dolgos emberek, akik a múlt évben a közös gazdálkodás útjára lépve, új fejezetet nyitottak községük történetében. Ez a tettük egyben betetőzése volt annak a nagyfokú fejlődésnek, amely ebben az elszigetelt helyzetű, minden közlekedési vonaltól meglehetősen elzárt kis községben a felszabadulás óta végbement, s amelynek egyes állomásai a villanyvilágítás bevezetése, a közművesítés, az újjáépített művelődési otthon, a modem, új iskola, az állandó mozi, a zeneiskola stb. voltak. Egyedül a sport területén nem ilyen töretlen a fejlődés vonala. Az 50-es években igen élénk és eredményes sportélet erősen vissza- : esett, és 1960 óta egy-két kampányjellegű fellán- golástól eltekintve, rend-, szeres sportolásról nem beszélhetünk Szigetmonostoron. A visszaesés okait kutatgatva, felkerestük Mészáros Imrét, a községi vb fiatal, agilis él- nökét, a sportkör vezetőit, és néhány fiatal „sportolgatót”, hogy a velük való beszélgetés kapcsján közösen állapítsuk meg: hol vannak a bajok gyökerei és hogyan lehetne minél hatásosabban, minél gyorsabban kirángatni a kátyúból a szigetmonostori sport szekerét? Mint kiderült, a bajok eredete csaknem teljesen azonos jó néhány más községben tapasztaltakkal. Melyeik is ezek? Elsősorban kevés az olyan fiatal, aki otthon, a falujában dolgozna. Az általános iskolát elvégzett fiúk, lányok zöme a környékbeli (Szentendre, Dunakeszi) vagy fővárosi üzemekben helyezkedik el, alig, vagy nagyon keveset tartózkodik otthon. Bármiféle kulturális vagy sportmunkába való bevonásuk így igen nehéz, sőt, a legtöbbször csaknem lehetetlen. Jellemző adat: a szigetmonostori 60 (!) parasztfiatal közül mindössze egy (!) dolgozik a faluban, és az az egy is túlhaladta már a harmincadik évet. A községi KISZ-szervezet nem képes hatékony segítséget nyújtani, mert kis taglétszámú, hiszen az üzemben dolgozó fiatalok többségükben az üzemi alapszervekhez tartoznak. Nagyon megnehezíti a helyzetet az is, hogy hiányzik a szakszerű segítség. Az általános iskola testnevelője maga az iskola igazgatója, és annyira túlterhelt munkával, hogy a legjobb szándéka mellett sem jut ideje még a község sportjával is foglalkozni. Nagyon elkelne a faluba 1—2 fiatal testnevelő, aki lelkesedésével és szakértelmével nagy segítséget nyújtana a falusi sportkörnek. Van még más, egyéb nehézség is, amely megnehezíti a kibontakozást, de a fent említett két nagy probléma megoldása pillanatnyilag a legsürgősebb. Jó szándékban és jó szándékú emberekben nincs hiány Szigetmonostoron sem. A helyt tanács községfejlesz- tési alapból rendbehozatja a régi lőteret, valamint öltözőt építtet a labdarúgó-pálya mellé, és nem feledkezik meg a pályának és á kerítésnek a felújításáról sem. A sportkör régi, lelkes vezetői, mint Vitéz József és Rózsa László pedig a leglelkesebb, legkitartóbb ifjú sportolók: a Smito- la-gy erekek, Mikulecz Imre, Mócsai Elemér, Rózsa Lajos i és a többiek segítségével már i a télen újból elkezdték a szer- j vező munkát, hogy a tavasz beálltával nemcsak a természet, hanem I a sport is újjáéledjen kis falujukban és rövidesen a sportolóikra is olyan büszkék lehessenek a szigetmonostoriak, mint amilyen büszkék az elmúlt 17 év során elért gazdasági és kulturális felemelkedésükre. Horányi Sándor Első helyen végzett az izbégi iskola úttörőcsapatának énekkettőse a megyei úttörő kulturális -szemlén. Annál nagyobb az értéke ennek az első helynek, mert Kimar Mária és lian- kisz Ilona pajtások ezt ez j igen színvonalas mezőnyben j érték el. Amikor gratulálunk \ a két úttörőnek, egyúttal azt ! is kihangsúlyozzuk, hogy az j iskola vezetője és nevelői törődnek az úttörőcsapattal. Ezt azzal is bizonyították, hogy vasárnap ketten kísérték el a pajtásokat — az igazgató és az őket betanító nevelő — Vácra, amit bizony egyes igazgatók — nem tudni, mi okból — sajnálatos módon elmulasztottak. Névadó ünnepséget tartottak a papírgyárban Az elmúlt napokban másodízben rendeztek névadó ünnepséget a Szentendrei Papírgyárban. Gyurcsányi István és Molnár László papírgyári dolgozók gyermekeinek, a kis Gy. Lászlónak és M. Valikénak neveit a pomázi tanács vb-k megbízottjai ünnepélyesen jegyezték be az »nyakö'nyvbe. A kedves és meleghangú ünnepélyen jelen voltak a párt, a KISZ és a szakszervezet képviselői és a boldog szülők baráti köre, valamint a vállalat vezetősége. A KISZ-fiatalok verses köszöntőt mondtak. Lusztig Gábor Minden elismerés a véradóké Hány könnyet szárítottak fel, hány ember életét, kedvét, önbizalmát adták vissza azzal az orvosok, hogy gyorsan vért adhattak súlyosan sebesülteknek és más betegeknek. Ezért soha el nem múló becsűiéi illeti azokat, akik vért ajánlottak és ajánlanak fel embertársaik egészségének helyreállítására. Hasonlóképpen kell megbecsüléssel szólnunk azokról a szentendrei járási dolgozókról, akik az április 5-én — Dunabogdányban és Tahitót- faluban — megtartott önkéntes véradónapon véradásra jelentkeztek. Egy hónappal ezelőtt kezdték meg, a véradónap szervezését bevezető szakelőadásokkal. Az egyes községekben véradófelelősöket választottak, akik embertársaik gyógyítása, szeretete nevében kérték fel a falvak lakóit véradásra. A beszélgetés nem volt hatástalan. Az eredetileg csak Dunabogdányban tervezett véradónap helyett Ta- hitótfaluban is sor került erre, mert külön kérték ezt. Mindkét helyen 400—400 önkéntes véradó jelentkezett. Tisztelet és becsület a jelentkezetteknek, ezzel a tettükkel kitűnően vizsgáztak emberségből. Köszönjük. Asszonyok a tahitótfalui véradók közül Munkában a véradóáliomás (A képeket a Szolgáltató Ktsz fényképészei készítették) Ha esik Olvasom, hogy a városi tanács végrehajtó bizoltsága kereskedelmünk helyzetével foglalkozott. Nyilván a pismá- nyí 158. számú Népbolt helyzete is szóba került. Az üzletecske három éve fennáll és második esztendeje a legkisebb csapadék esetén is az esőié csorog be az üzletbe, ahol árut, romlandó élelmiszert és hasonlókat kell tárolni és hibátlan állapotban a vevők rendelkezésére bocsátani. Második éve a boltvezető eredménytelenül dö| REJTVE NY PÁLYÁZ AT \ \ 'V- I 4 1. Ki volt Ignatovity Ja- '/, í köb, mely műve jelent ^ ^ meg magyar fordításban, ^ ^ mi a könyv címe és mi- £ ^ ről szól a regény? 2. A XX. század melyik ? ^ nagy német novellistájának 2 regénye játszódik Magyar- 2 országon, és mi a regény j címe? 3. Ki volt a magyar Don 'j ^Quijote Mikszáth Kál- ^ ^ mán regényében, mi a re- £ ^ gény címe, a hős neve? 2 4. „A rossz, mit ember ^ tesz, túléli őt, ^ a jő gyakorta sírba száll í | vele." £ 2 Milyen mű, melyik részé- £ ^ bői való ez az idézet? ^ 5. Nevezze meg Szent- ^ endre három Kossuth-dí-1 ff jas festőművészét. 2 ff Beküldendő: április 18- ff 'f ig Járási Könyvtár „Rejt- 'f 'f vény” Szentendre, Futó u. 'f 1. címre. í — beázik römböl felettes szerveinél a tető rendbehozataláért. Talán szüntessük meg ezt a kis üzletet, mivel a teteje nem hozható rendbe? Sürgős intézkedést kér a bolt vezetője, s a vásárlók tábora! Horváth Levente AZ IGAZGATÁSI OSZTÁLY FOGADÓÓRÁI A városi tanács vb igazgatási osztálya ügyfélfogadását az alábbiak szerint szabályozza, illetve csak az alábbi időpontban fogad: hétfő: 8—12 óráig, szerda: 8—16.30 óráig, szomjbat: 8—12 óráig. A fent jelzett időn túl az ügyintézők belső ügyintézést végeznek és helyszíni szemléket tartanak, tehát nem állhatnak az ügyfelek rendelkezésére, kivéve azokat az eseteket, amikor személyre szóló idézést rendel el az osztály. Igen sürgős és halaszthatatlan esetekben természetesen — a hivatalos időn belül — továbbra is rendelkezésre állnak az osztály dolgozói. Antal Szilveszter osztályvezető HIRDETMÉNY Értesítjük a város, valamint a járás lakosságát, hogy f. évi április hó 11-én, 12-én és 16-án a cseresznyésvölgyi lőtéren 12 órától 19 óráig éleslövészetet tartanak. Városi tanács végrehajtó bizottsága HÍREK A JÁRÁS ÉS A VÁROS ÉLETÉBŐL — KÖZEL 375 000 forintot fordít 1962. év folyamán a városi tanács a Duna-part rendezésére. Rendbehozzák a sétányt, virágedényeket helyeznek el a töltéskoronán és új padokat is beszereznek. Ez évben tehát a Dunakanyar Intéző Bizottság segítségével megiljodik a város egyik legforgalmasabb és legkedveltebb pontja. Jó lenne, ha a KPM útügyi hatósága ezzel egyidőben megoldaná a MÄ- VAUT-megállóhely vízelvezetését is. — A FILMSZÍNHÁZ műsorán, április 11-én az Emberek a hídon, április 12-től 15-ig Az írnok és az. írógép című film szerepel.. — NAGYON elszaporodtak a kóbor ebek az egész járás területén, nemkülönben a városban. Ügy gondoljuk, nem ártana intézményessé tenni irtásukat, mert a balesetek sorozatát okozhatják, nem beszélve arról, hogy gyakori a járókelők megmarása is. A községi tanácsok és a körállatorvosok sürgős intézkedését kérjük. — A JÁRÁSI tanács végrehajtó bizottsága megerősítette a Járási Testnevelési és Sport Tanács tagjait. A határozat szerint a JTST tagjai a következők lettek: Tompach Jakab, Szellő József vb-titkár, Fogas Jenő, Be’.os Péter test- nevelési tanulmányi felügyelő, Magyar Éva, Visegrád község KISZ-szervezetének titkára, Nagyváradi László, a KISZ járási bizottságának szervező titkára. Tanácstagi fogadóórák Antal Szilveszter, a 49. sz, vál. kerület tanácstagja f. évi április hó 13-án du. 4 órakor a városi tanács épületében I. emelet 8. sz. a. helyiségében; Tóth Vince, a 64. sz. vál. kér. tanácstagja f. évi április hó 14-én du. 4 órakor Szőke Lajos utca 1. sz. a. lakásán; Kovács János, a 14. sz. vál. kér. tanácstagja f. évi április hó 14-én du. 4 órakor Alkotmány utca 3. sz. a. lakásán; Seller András, az 55. sz. vál. kér. tanácstagja f. évi április hó 16-án este hét órakor Katona József u. 22. sz. a. lakásán; Szelényi István, az 5. sz. vál. kér. tanácstagja f. évi április hó 16-án du. 3 órakor a városi tanács épületében (I. em. 3. sz. szoba) választókerülete részére tanácstagi fogadóórát tart. A tanácsi választókerületek beosztása Az 1954. évi IX. törvény alapján a város területén alakított tanácsi választókerületek területi beosztását az alábbiakban tesszük közzé: 7. számú: Az Ady Endre út 1-től 11-ig, Sziget utca és a Vöröshadsereg u. páratlan oldala 35-től végig. 11. számú: Gőzhajó utca és Hunyadi utca. 29. számú: Kálvária utca, Nagyváradi utca és Szatmári utca. 35. számú: Bocskai utca. 77. számií: Ady Endre út páros oldala 22-től 70 a-ig. Felhívjuk ,a választók figyelmét. hogy a városi tanácsi választókerületük sorszámát jól jegyezzék meg, mert ennek ismerete megkönnyíti a szavazást. A városi tanács végrehajtó bizottsága ANYAKÖNYVI HÍREK Született: Mócsai Mónika, Lengyel Zoltán, Suhajda Margit, Kori Kálmán, Perczel Margit. Pilcz Erika Anna, Paulik János. Kis Katalin, Krunity Vladimir. Bognár Éva Gabriella, Szedlák Monika. Alvincz János. Házasságot kötöttek: Farkas Ferenc és Kotncz Irma. Meghaltak: Schindler László 69 éves, Bozsó Józsefné 82 éves, Fra- nyó Jánossné 91 éves, Gavrilovits Zsigmondné 82 éves és Cserven Péter 66 éves szentendrei lakosok. — MEGVÁLTOZOTT a járási és városi könyvtár nyitvatartási ideje. A tanulóifjúság számára keddi napokon 13 órától 18 óráig, a csütörtöki napokon 10 órától 18 óráig, a felnőtt olvasók számára szerdai napokon 10 órától 18 óráig, pénteken 13 órától 18 óráig, szombati napokon 9 órától 13 óráig áll rendelkezésre a könyvtár. — 70 HOLD tavaszi árpa vetését végezték el hétfőig a kisoroszi „Dunakanyar” szak- szövetkezet tagjai. Ezzel egyidőben a dunabogdányi Úttörő Tsz tagjai 22 000 tő előnevelt paradicsomot és 20 000 fej salátát ültettek ki. — TERÜLETI ülést tartott az elmúlt napokban Visegrá- don a járási tanács művelődésügyi állandó bizottsága. Ezen az ülésen részt vettek a járás északi községeinek hasonló hatáskörű állandó bizottságai is, ahol gyakorlatban mutattak be egy állandó bizottsági ülést, tanulmányozták levezetésének rendjét és az. állandó bizottság által vizsgálandó kérdéseket. E kezdeményezés helyesnek bizonyult és ennek alapján rövidesen megtartják a déli és hegyi községek állandó bizottságai részére is a módszertani ülést Pilisszentkereszt községben. — KÖZEL 100 000 forint értékben rövidesen felújításra, korszerűsítésre kerül Dobogókő közvilágítási hálózata. 16 darab higanygőzös lámpatestet helyeznek el a sétányok mellett. — A KÖZSÉGI tanácsok árvízvédelmi felkészültségét vizsgálta legutóbbi ülésén a járási tanács végrehajtó bizottsága. A tárgyalás során határozat született, amely határozat kötelezi a községi vb- ket. hogy legközelebbi ülésükön az árvízvédekezés tervét, az árvízvédelmi brigádok vezetőinek részvételével vizsgálják felül és tegyenek azonnali intézkedéseket a tervek módosítására. — EZIDEIG ötven méterre jutottak le a mélyfúrási munkálatok során a Pap-sziget mellett. A munkálatok zavartalanul folynak. Tanácstagi beszámoló Srtesítj ük a város lakosságát, hogy Tóth József, a Pest megyei Tanács 73. sz. választókerületének tanácstagja f. évi április hó 12-én du. fél 3 órakor a Cementáruipari Vállalat Dózsa György úti épületében tanácstagi beszámolót tart; A jelölőgyűlések időpontja Értesítjük a város lakosságát, hogy a megüresedett tanácstagi választókerületekben az alábbi időpontban és helyen lesznek megtartva a jelölőgyűlések, melyre az érdekelt választókerületek lakóit ez úton is meghívjuk. 7. számú választókerületben 1962. évi április hó 12- én du. 6 órakor a Cipész Ktsz Vöröshadsereg úti helyiségében, 11. számú választókerületben 1962. évi április hó 13- án du. 6 órákor a Cipész Ktsz Vöröshadsereg úti helyiségében. 29. számú választókerületben 1962. évi április hó 17-én du. 6 órakor az Állami Gépállomás Rómaisánc u. kultúrnel.viségében, 35. számú választókerületben 1982. évi április hó 16-án du. 6 órakor a Vasúti villasori III. sz. óvoda helyiségében, 77. számú választókerületben 1962 évi április hó 16-án du. 6 órakor a Községgazdálkodási Vállalat Ady Endre út 5. sz. a. (volt KISOK-pálya) helyiségében. A városi tanács végrehajtó bizottsága