Pest Megyei Hirlap, 1962. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-04 / 79. szám
1963. Április 4, szerda #*r*T MEGYEI ICívlan KISFALUM STROBL ZSIGMOND szobrászművészt mindig munkában találja az ember. A 78 éves mesternek a munka jelenti az életet. Még most is napi 5—6 órát dolgozik. Csak a beavatott tudja felmérni, milyen fárasztó a szobrász mesterség: fizikailag, szellemileg egyaránt. Munka és küzdelem — ez volt egész élete. És mindez azért, hogy művészetével. a szépség megértetésével, szeretetre nevelje embertársait, alkotásaival nemes érzéseket keltsen fel, örömöt gyújtson a szívekben. Műtermében a napokban befejezett szoborcsoportját mutatja. Különböző nemzetiségű emberek állnak körül és figyelnek egy olvasót, aki Lenin portréjával díszített könyvet tart kezében. így mondja el a művész, hogy a földkerekség bármelv részén járunk is, az emberek mindenütt tanulnak Lenintől. — A moszkvai kiállításon szerepel majd ez a művem — mondja, miközben tovább kalauzol bennünket. Még meg sem száradt az előző szobor gipsze, máris új munkába kezd: Csajkovszkijnak, az orosz klasszikus zeneszerzőnek mellszobrát mintázza. Műtermében Rákóczi, Petőfi, Kossuth szobrai mellett a munkáséletet ábrázoló műved állanak: a tengerész, a sarjú- kaszáló, a kukoricát morzsoló asszony, a híres magyar és külföldi művészek portréi. A VILÁG MINDEN TÁJÁN megtalálhatók alkotásai: Moszkva, Leningrad, London, Párizs, Brüsszel, Kalifornia. Stockholm, Indonézia és más országok, világvárosok parkjait, köztereit, múzeumait díszítik a nagy magyar művész szobrai. Vannak művek, amelyek egymagukban is mindent elmondanak alkotójukról. Ilyen ».\\\\\\\W,\\\\V\\\\\\\\\\\V\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V,\\\\\\\\\\\\\\\\V\\\\\\\\\\\VV, szobra az 1918—19-es években készült íjász. Ez a szobra került először külföldre, Kaliforniába. A külföldi nagy siker után állították fel 1929-ben a budapesti Műjégpálya előtt. Erre a szobrára figyeltek fel 1945-ben a Budapesten járó szovjet művészek, s érdeklődni kezditek a művész után. Mindjárt segítő kezet nyújtottak. Műtermének tört ablakait helyreállították, tüzelőt, élelmet kap a művész, hogy dolgozhasson. És a mester hozzáfogott élete legnagyobb alkoGYÁRFÁS ENDRE: Magyarok 1914 Karácsonyán Jöttünk országnyi ködökből, hont teremtettünk vérünkből, ostort szenvedtünk töröktől, hajszoltak osztrák zsandárok. Fejünk emeltük véresen, lapultunk lompos éjeken, rágódtunk apró kéjeken, éhínség, tüdővész rágott. Vonyítva sírtunk, hangosan, forrást kerestünk szomjasan, pihentünk volna... jaj hogyan? Láncunkat téptük volna már. Hallottunk hívó füttyöket, de nem tudtuk, ki füttyöget; hátha simító kéz helyett csak durva csapda vár. Ott álltunk, fázva, éhesen, testünk belepte csöndesen a hó... Nem segít senki sem? Csaholva fél, ki 'koncon él? — Ám ekkor Keletről komoly ágyukból kelt a füstgomoly, s nyomán, láttuk, felénk lohol a szabad áprilisi szél. y , m ^ tásának, a gellérthegyi Sza- íbadság emlékműnek a meg- | tervezéséhez. ^ — Mikor a magyar kormány ^megbízott a feladattal, attól ^kezdve állandóan az foglal- ^koztatott. miként tudnám leg- ^ méltóbban megörökíteni a ^ szóvj eb .felszabadító. hősök em- lékét. Sok álmatlan éjszaka, ^gondolkodás; és'több'terv után ^ került sor a kivitelezésre. Igen jjnagy munka volt. Még most ^ is 15 év után. sok külföldi ^művész nem érti, miként tud- ^ tam a hatalmas munkát 19 hó- ^ nap alatt elvégezni. De elvé- ^ geztem, az idén április 4-én ^ lesz 15 éve. hogy a monumen- átális müvet felavatták. y Vajon milyen gondolatok ^vezették a mestert, amikor e \ nagy művét megalkotta? y — A 36 méter magas emlékmű középpontjában a zász- ' lót tartó szovjet katona áll. tyához. — Ne kérdezz semmit. Gyors léptekkel a távolodó fényképész nyomába eredt, s németül szólította meg. — Nekem szól, freulein? — kérdezte a férfi, amikor észrevette maga mellett az elmosolyodó Tanyát. — Elnézését kérem — mondta Tánya —, egy percre szeretném igénybe venni a türelmét. Tiszta német kiejtésével, barátságos hangjával rögtön megnyerte a férfit. — Parancsoljon velem, freulein — mosolyodon el a férfi is. Ez a mosoly azonban az arcizom mesterkélt, torz rezdülése volt. Tánya végérvényesen meggyőződött róla, hogy találkozásukat nem a véletlen hozta. Bizonyos, hogy a „fényképész” a Gestapo megbízatását teljesíti. — A vőlegényem és én nagyon szeretnénk, ha kaphatnánk a felvételekből, amelyeket rólunk készített — kezdte a beszélgetést Tánya. — Szívesen megfizetnénk, amibe kerül. Nagyon kedves emlékünk lenne ez a fénykép. — Készséggel állok rendelkezésükre. Felírom a címét, freulein, s magam viszem el majd a képeket. — Nagyon hálás leszek önnek — felette Tánya mindvégig mosolyogva. — Hol találhatom meg önt, freulein.? MARSZ POLJAN0 VSZKIJ : TANYA ESKÜVŐJE* aki az ukrán nacionalista század tagjaként már hosszabb idő óta rendszeresen továbbít a partizánokhoz minden fontos katonai értesülést. j legközelebbi vasárnap zl elment a templomba a leendő „házaspár” — körülnézni, hogyan is zajlik le egy esküvő. Hamarosan ünneplőbe öltözött emberek léptek a templomba. Megkezdődött az esküvő. Tánya és Kosztya figyelmesen végignézte az egész szertartást. A sötét templom után még a szürke őszi égbolt is napfényesnek tűnt a szemükben. Kosztya karonfogta a „menyasszonyát”. Ebben a pillanatban fényképezőgép kattanását hallották. Mintha a földből nőtt volna ki. egy civilruhás férfi termett előttük. — Danke — köszönte meg a felvételt németül, s kissé nagyképűen mosolygott hozzá. Nem tetszett ez az ember Tányának. Szúrós, apró szemének alattomos tekintetéből semmi jót sem lehetett kiolvasni. K i ez az ember? Miért várta őket lesben, s miért készített róluk felvételt is? Mi szüksége van a mi fényképeinkre? Hová kerülnek ezek n felvételek? Ezek a kérdések kavarogtak Tánya gondolataiban. — Most azonnal hagyj magamra — fordult a lány Kosz— A vasútnál dolgozom. Német vagyok, a szüleim Vol- ga-menti németek... Tánya hamis lakcímet mondott a férfinek, aki jegyzettömböt és töltőtollat vett elő. — Üljünk le. Ülve kényelmesebben leírhatja a címemet — ajánlotta a lány. — Megengedi, hogy megnézzem a fényképezőgépet? Micsoda nagyszerű masina! — Parancsoljon, freulein — mondta a német, s átnyújtotta Tányának a fényképezőgépet, miközben pontosan, akkurátusán leírta a jegyzettömb egy lapjára a lány címét. Tánya pedig egy ügyes mozdulattal kivette a gépet a tokjából, s nyomban felnyitotta a hátulját. A film fényt kapott, tönkrement... — Jaj istenem! Bocsásson meg, uram — mondta németül Tánya, kétségbeesést mímelve. — Azt hiszem, valami kárt csináltam. Nagyon kérem, ne haragudjon rám ... A férfi kikapta Tánya kezéből a gépet, s dühösen el- káromkodta magát. — Készakarva csináltad, te ribanc! — üvöltötte magából kikelve. Amikor a férfi visszaakasztotta a nyakába a fényképezőgépet. egy másodpercre szétnyílt a kabátja, s német katonazubbony villant ki alóla Tánya több kitüntetést, köztük a Vaskeresztet is ott látta a férfi mellén. rpínya hirtelen futásnak I eredt. Szerencséje volt: köd ült a park tál között, gyorsan eltűnhetett. így maradt el Tánya és Kosztya tervezett „házassága^ ' ; o zerge j Kovaljov, Tánya ; »D segítőtársa egyik alka- í lommal rossz hírt hozott. Az ! ukránokból a németek által i összeverbuvált nacionalista \ század katonáit mind több be- ; súgóval, német nyomozóval í figyeltetik, mert keserű ta- ; pasztalatot szereztek a „fri- Í ízek”: egymás után derül ki, Í hogy a megbízhatónak hitt, % német ruhába bújtatott kato- £ nák a partizánok emberei. Szigorú utasítást adtak ki a í németek: a laktanyából csak í a legszükségesebb esetben mehetnek be a városba a ka- í tonálc. Ez megnehezítette a Í partizánok kapcsolatát velük, ; ritkábban juthattak ki infor- mációk a laktanyából. Vala- ; mit tenni kellett. Kovaljov- \ nak jutott eszébe a legjobb ; megoldás. — A század valamelyik ka- Í tonájával házasságot kell köt- t, nie, Tánya — mondta a lány- \ nak, — Természetesen csak \ fiktív házasságot. így, a fele- % ség jogán veszély nélkül mu's tatkozhat a század körleté- % ben. í Úgy állapodtak meg, hogy Tamara Szinyicánál, Tánya í szállásadójánál tartják a „le- £ ánynézőt”. A megbeszélt idő- '/f pontban idehozta Szergej Ko- % valjov a „vőlegényt”: Konsz- ^ tantyin Szumecet, akiben igen % megbíztak a németek — ku- ^ lákcsaládból származott —, s * Részlet az író Tatjana Bauer '/f című dokumentumregényéből. j Hose. Bauer Tatjana magyar ^származású, apja Bauer István, ma ^ is él, Budapesten. Tatjana szolgá- '/ tatának teljesítése közben halt hősi <háláit,, .. i i ; i... Tasnádi Varga Éva: Emlékszel még? Ébred a föld s a gallyak barna teste átiönja mind az alvó kerteket. Zöld partokat cirógat már az este s a kéklő nárcisz csendülve nevet. Lüktet a föld. — Emlékszik tán a napra, mikor a tél tavasszá változott s az emberek barázdált, sápadt arca úgy várta már a boldog holnapot. Emlékszel még? — A patak kék vizében vércseppek úsztak — piros csillagok, elégett fák halódtak kint a réten s dalolt a szél: — Megjöttem, itt vagyok! S rőt lángokat röpített a folyóra, Sötéten álltak az ágyúcsövek, halált sikoltott akkor minden óra, halált sikoltott az embertömeg. Zihált a föld és megmeredve, holtan ezernyi test suttogta: — Állj, elég! Emlékszel még? — Keletről hosszú sorban katonák jöttek s tiszta lett az ég. Bátor fiúk... felétek száll a hála, mint akkor... ott, a korhadt fák alatt... — Emlékszel még? — a csonka, száraz ágra rügyet varázsolt az a pillanat. Emlékezz hát! — Legyen a szívedbe írva, hogy jöttek ők és újra béke van. Nem hajtnak a pribékek máglyasírba és nem vagy többé űzött, hontalan. — Ébred a föld. — Rikoltanak a gyárak. — Fehér cipó sül. — Áll az iskola. Emlékezz hát és kiálts a világnak: — Béke legyen és háború soha! A mester közben papírt vesz elő és felvázolja a jobboldalon álló szobor körvonalait és aláírja: A szeretet, a béke fényét a világnak! „A szovjet emberek jól ismerik” — írja J. Vuesetics a tityeraturnaja Gazetában — ‘azt a fenséges emlékművet, amelyet Budapesten a Gellérthegyen emelt a magyar nép a felszabadításáért vívott hősi harcokban elesett szovjet katonák sírja fölé. Magas talapzaton nőalak áll. A művész a szabadság géniuszának nevezte el. És ez a nőalak valóban tündöklő, jó géniusz.’* A FELSZABADULÁS UTÁNI legnagyszerűbb. képzőművészeti; alkotása 15 éve hirdeti a szövi jet hősök dicsőségét, a mának: és a jövő századoknak. Kőműves Gyula BARANYI FERENC: 1945 Én akkor csupán annyit láttam, hogy öten alszanak egy ágyban, folyton-folyvást pincébe mentünk s naponta egyszer babot ettünk. Én nem értettem Fuller bácsit, hogy mindig csak bujóeskát játszik, a paldáson lelt menedéket ha a pincébe jött a német. Ha bomba robbant, ágyú dörgött, azt gondoltam, hogy jön az ördög, s — jó fiú — a babot megettem, nehogy a pokolra cipeljen. S jött egy napon két kucsmás ember, puskával, mosolygó szemekkel... Tavasz volt, friss rügyek nevettek. S Fullér bácsi nyújtózott egyet. £ £ S Krásznájá Armijá prigyot í Végtelen mezők feszülnek a hófútta magas tövében, fel- $ gyűrt gallérú árkok cik-cakkos kígyója öleli a földet. Szél vi- $ sít, ’kemény rögök csontjain koppan a fegyver. Kimondhatat- lan kín ropog a levegőben. $ A Vörös Hadsereg közeledik. $ A sűrű drótsövények mögött éles halál feszeng. Arrafelé % már semmiben sem bíznak. A remény utolsó érvei is lefogytak % a csontról. És mégis amíg pirosán lüktet a vér, az erek rugal- % más faláig ér a hit: megjönnek s béke lesz itt, felkelünk a $ földről, arcunk a napra vetjük, s nyakunk nem csuklik meg í már soha! y ^ Kozákdal száll a magasban, zúg az ének, ahogy a vihar £ csapdossa óriási szárnyával a szírtet. Hány kilométer? Ezer. £ És megint ezer. Szétbontakozik a sor, halálos fények villognak £ a csötorkok mögött, hirtelen megindul a föld, minden forog, £rohan, üvölt a kíntól, aztán csönd. Semmi. Olyan egyszerű ez most, mint a kő a hegyfokon. Akkor ^ hány asztal maradt üres, hány asszony öleletlen? Ki fogja % majd mindezt összeírni? A hosszú hadtestek névsorát, a lak. ^ hatatlan városok névsorát, az ottmaradtak névsorát, a féllába- kát, s a fényeveszett szemeket? Ki írja össze majd. a napon- $ kénti csöndet ott a holttestek fölött? £ Ha utcán sétáltok s köházak oltalma alatt: tudjátok min- | dig — erre jártak. $ Ha asszonyt ölelsz: tudd mindig — nyugtalan gyönyörö- í dért is ezerszer ezer kín ontatott. y Ha füvet látsz, egyenes fejjel viaskodni a Nappal: tudd '/y mindig — még a fű se élne. Géped felzúg, vasat maratsz, s szívedben már az új ren- f^det melengeted, tudd mindig: volt ki ezért mindent odaadott £ — nevén úgysem szólíthatod. Mennek az úton s erdőkön át. Folyók vízében, hideg hold '/ alatt. Élsz-e még, kérdi a hang. s egyre kevesebb, aki válaszok fS az útra érve mégis több a sor. Béke van. Ök tették. Feltápászkodtunk a földről, az ő fegy. ^ vérük biztonságában. ^ Tudd mindig, egyre hevesebben, egyre jobban. $ Mennek az úton. Hirtelen pirosra gyúl az erdő, s a csend- ^ be elnyújtott kiáltás hasít. A katona eiöre tartott fegyverrel $ kuporodott először térdre, majd elfeküdt, ujjait előrenyújtva, $ mint a szentek az ikonokon, bizonyságául valami nagy ál- % dozatnak. '/y Tudd mindig, egyre gyötrelmesebben. Először a lövészárkok felett hajnalodik, s amikor már j magasra ér, áthajlik a szűk utak közébe, minden nyíláson be- $ bújik, rávésődve a mélyre, lemarhatatlanul. Minden ott kezdődött, s ma minden itt van. % Tudd mindig, egyre szerelmesebben. Emeld hitedet oly % magasra, mint egykor ők. a merészek. Élj úgy, hogy ne szé- gyenkezzék miattad egy darabka föld se. y j Kerekes András Megelégedett mosollyal, büsz- j kés éggel az arcán azt mondja:: győztünk. Az oszlop tetején j álló 10 méteres szoborban a: szovjet anyát ábrázoltam, akij hős fiai fölött magasba emeli í a dicsőséges pálmaágat. Az; oszlop két oldalán a szovjet—\ magyar kibékülés és a közös i építő munka megindulását áb-i rázoló domborművek vannak i elhelyezve. A hátsó falon azi őrtélló szovjet katona domboi-; művét és a Budapest ostrománál elesett hősöik nevét vés-; ték fel. Két szobor áll az \ emlékmű előterében. A sár-: kányölőben szimbolikusan a: fasizmus legyőzőjét testesítet- j tem meg. A szabadság emlékműve