Pest Megyei Hirlap, 1962. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-29 / 99. szám
PEST MEGYEI «m -J/? r _ x/Cirl VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK» "AZ MSZMP PEST MEGYEI B 1 Z OTT S Á G A F S A MEGYEI T A NÁCS L A P J A VI. ÉVFOLYAM, 99. SZÁM ÁRA 50 FILLÉR 1962. ÁPRILIS 29, VASÁRNAP Szép eredményeket a tsz-tngok versenye Ülést tartott a megyei versenybizottság Tegnap délelőtt kilenc órai kezdettel tartotta ülését a megyei . mezőgazdasági versenybizottság. Az ülésen részt vettek a járási versenybizottságok elnökei is. A napirend; a termelőszövetkezetek között folyó éves termelési és áruértékesítési verseny tapasztalatainak megvitatása és a verseny értékelése volt. Dr. Dajka Balázs elvtárs, a megyei tanács elnökhelyettese, a megyei versenybizottság elnöke értékelte a járási versenybizottságok eddigi munkáját. Elmondotta, hogy jól szervezték a versenyt, tudatosították a termelőszövetkezetek tagjai között a szocialista munkaverseny jelentőségét. Bár a járási versenybizottságok betöltötték feladatukat, mégis néhány téves nézet és gyakorlat gátolja munkájukat. így például nem mindenütt értették meg. hogy miért az éves termelési és értékesítési terv teljesítése a verseny alapja. Ennek ellenzői sokkal inkább a „Látványos” vállalások hívei. Azzal azonban már kevésbé törődnek, hogy a verseny igazi célja csakis a termelés növelése lehet. A termelés növekedését pedig éppen a tervek teljesítésén keresztül lehet a legjobban lemérni. A versenybizottságok feladata a termelőszövetkezetek közötti párosverseny értékelése, a verseny eredményeinek propagálása, a verseny nyilvánosságának biztosítása. A járási versenybizottságok többsége jó munkát végzett e tekintetben is. Példaként említette Dajka elvtárs Cegléd város és a ceglédi járás versenybizottságainak ilyen irányú tevékenységét. A ver- senybizoítsági tagok kint a termelőszövetkezetben értékelték a tavaszi munkákra való felkészülés eredményeit, a kora tavaszi munkák és a felvásárlás helyzetét. A verseny értékelése után híradót adott ki a bizottság, amelyben tájékoztatta a termelőszövetkezeteket az eredményekről. Megbírálta a szobi és a budai járás versenybizottságát. Az előbbit azért, mert nem jelent meg a bizottság képviselője a párosverseny-szer- ződés megkötésénél, az utóbbit pedig a verseny értékelésének elmulasztásáért. A megyei versenybizottság, munkájában is adódtak hibák, kevés segítséget nyújtott a járási versenybizottságoknak ahhoz, hogy egységesen, azonos követelményeknek megfelelően értékeljék a versenyt. Az értékelés Időpontjáról sem tájékoztatta a megyei versenybizottság a járásokat. Az egységes, illetve egyértelmű irányítás hiánya nagymértékben nehezítette a verseny első szakaszának lezárását, illetve a tsz-ek és a járások eredményeinek értékelését. Kákái Jánosné elvtársnő országgyűlési képviselő a megyei versenybizottság titkára a beérkezett jelentések alapján ismertette a verseny eredményeit. Elmondotta, hogy a megyében 182 termelőszövetkezet — tehát a szövetkezeti parasztság zöme — és 21 termelőszövetkezeti csoport tagsága versenyez. A megye tizenkét termelőszövetkezetében harminc brigád 245 tagja versenyez a szocialista brigád cím elnyeréséért. A termelőszövetkezetek versenye már eddig is jó eredményekkel járt. A szövetkezeti tagok lendületes munkájukkal nagymértékben csökkentették a késői kitavaszodás okozta elmaradást a talajelőkészítéseknél és a vetéseknél. A megyei versenybizottság beható vita után ügy határozott: tekintettel arra, hogy a járási versenybizottságok nem egységes elvek alapján értékelték járásuk termelőszövetkezeteinek versenyét, és az értékelés időpontjában is nagy eltérés mutatkozik — éppen az igazságosság figyelembevételével — nem határozza meg az első tiz termelőszövetkezet sorrendjét. Helyette mindegyik járás legjobb eredményt elért termelőszövetkezetének tagságát részesíti dicséretben. Az aszódi járásban a vérségi Törekvő, a budai járásban a pátyi Petőfi, a ceglédi járásban a dánszentmiklósi Micsurin. a dabasi járásban az inár- csi Március 21. a gödöllői járásban a péceli Zöldmező, a monori járásban a kávai Haladás. a nagykátai járásban a naaukátai Magyar—Koreai Barátság, a ráckevei járásban a szigetszentmártoni Szigetgyön- ave. a szobi járásban a nagybörzsönyi Hunyadi, a szentendrei járásban a budakalászi Szabadság, a váci járásban pedig a rádi Vj Élet tsz tagjai értek el legjobb eredményt a versenyben. Cegléd város termelőszövetkezetei közül pedig a Hunyadi Tsz tagsága vívta ki az első helyet. A megyei versenybizottság megállapította, hogy a járások közötti versenyben az első a ceglédi, a második a budai, harmadik a monori járás. A városok közötti versenyben Ceglédé az elsőség. A megyei versenybizottság elhatározta, hogy a termelőszövetkezetek és a járások versenyét — a második időszak végén — július 31-ig értékeli. Az ülésen felhívták a járási versenybizottságok elnökeinek figyelmét arra. hogv a közeljövőben fordítsanak gondot a termelőszövetkezeti verseny- bizottságok munkájára. A tsz versenybizottságok ellenőrizzék a termelőszövetkezeten belül folyó versenyt, kísérjék figyelemmel a felajánlások teljesítését. Látogassanak el versenytársukhoz és egymásközti látogatások után.. értékeljék a páros versenyt. (m. s.) AIX. Magyar Képzőművészeti Kiállítás anyagából r Tegnap ünnepélyes kereteik között nyitották meg a ma- £ gyár képzőművészeti élet hagyományos seregszemléjét, az ez £ évi magyar képzőművészeti kiállítást. A kiállítás anyagárból mutatjuk most be Kisfaludy Stróbl Zsigmond: H. /, P. ver terűn mellszobra című alkotását. > 4 Választottak az építők Az építők szakszervezetének Pest megyei bizottsága tegnap tartotta meg vezetőségválasztó küldöttgyűlését. A gyűlés szünetében hívtuk fel Jakab Józsefet, a bizottság újítási felelősét, hogy megkérdezzük, milyen eredménnyel ért véget a választás. — Pest megye 12 000 szervezett építőipari dolgozójának a képviseletében 120 küldött jelent meg a ma megtartott választáson — mondja Jakab elvtárs. — Milyen programja volt a napnak? — A megyebizottság titkára, Szilágyi Sándor számolt be a küldötteknek az elmúlt esztendő munkájáról, majd az ellenőrző bizottság elnöke, Bassó Ferenc adott számot a szakszervezet pénzügyi és gazdasági helyzetéről. Ezután került sor a választásokra. — Itt milyen eredmények születtek? — A negyvenegy tagú választmányt 120 küldött választatta meg. Ebben a választmányban területileg az egész megye képviselve van. Ügyeltünk arra is, hogy jók legyenek az arányok. így a választmány tagjainak nyolcvan százaléka fizikai dolgozó, míg a fennmaradó húsz százalék nagyobb része műszaki. — A vezetőség megválasz- tására mikor kerül sor7- I — Már meg is tartottuk. Az új választmány saját tagjaiból alakította ki a 15 tagú megyebizottságot, amelynek titkára Szilágyi Sándor, elnöke Magát István. <*) Jelentés az él üzemek városából: Váci előkészületek május elsejére (Tudósítónktól) Még negyve-nnyolc óra választ el bennünket a munkásság nagy nemzetközi ünnepétől, de a városban már mindenütt nyomát találjuk a május elsejei előkészületellnek. A hirdetőoszlopokon megjelentek a nagy, íves plakátok, amelyek ismertetik a háromnapos eseménysorozatot. A város főterén ácsolják a hatalmas dísztribünt amelyről a város politikai és gazdasági vezetői, a társadalmi szervezetek, üzemek meghívott képviA pártkongresszus tiszteletére: A váci vasúti csomópont dolgozóinak vállalása A váci MÁV állomás pályafenntartás és fűtőház dolgozói is magukévá tették a kongresszusi versenyfelhívást. A gazdasági, párt és szakszervezeti vezetők a dolgozókkal együtt termelési értekezleteken, taggyűléseken vitatták meg a vállalásokat. és felajánlásokat, majd. határozatot hoztak, amelyben összefoglalták felajánlásaikat. A csomóponthoz tartozó három szolgálati ág 1962. évi tervét élüzem szinten akarja teljesíteni. Az önköltségi és anyagtakarékossági terveket nagy körültekintéssel határozták meg, amely szerint az állomásfőnökség jelentős mennyiségű tolatási órát takarít meg. a kocsikihasználást fokozza. A pályafenntartás megtakarítása összesen — a vállalás szerint — 590 ezer forint. A fűtőházfőnökség két mozdonyfővizsga költségeit takarítja meg és ezenkívül ezer kilogramm ócskavas gyűjtést vállal. A fentieken kívül a csomópont dolgozói vállalták, hogy a jelenleg patronált őrszentmiklósi termelőszövetkezet mellett még Nógrád község termelőszövetkezetének patronálását is ellátják. A csomópont dolgozói általános műveltségének emelése érdekében az alábbiakat határozták el: a hiányzó szakvizsgákat teljesítik, jó • agitációs munkával elérik, hogy az 1962—63-as tanév befejezésével a csomópont dolgozói között az ötven évesnél fiatalabbak valamennyien elvégzik az általános iskola nyolc osztályát. A politikai oktatásban a jelenlegi 27 százalék helyett a dolgozók 35 százaléka vesz részt. selői köszöntik majd kedden délelőtt az elvonuló ünnepi menetét. Az üzletek kirakataiban falragaszok, jelmondatok emlékeztetnek a közelgő eseményre. Díszítik, lobogózzák, a magánházakat és a főbb útvonalakat is. Szombaton és vasárnap valamennyi helyi iskolában, üzemben és hivatalban, ünnepség keretében méltatták,, illetve méltatják május elseje jelentőségét. Hétfőn délután 5 órától kézi labda-vili ám torna lesz a kötöttárugyári villany- • fényes kispályán. Április 30-án este fél 8 órakor örömtüzet gyújtanak a váci révészek a várossal szemközti szigeten. Egyidejűleg a Kompkötő szigettől az alsóváros! ligetig lampio- nos csónakfelvonulás lesz. Közben a korzón térzene szórakoztatja a közönséget. Kedden reggel zenés ébresztő köszönti Vác lakosságát. Fúvós és népi zenekarok, valamint hangszórós kocsi .járja be az utcákat, utakat, hogy zeneszóval ébressze a felvonulásra indulókat. A városi pártbizottság munkatársai a hét végén meglátogatták, az üzemeket, hogy tájékozódjanak a felvonulás előkészületeiről. Már a jelekből is érezhető, hogy az idei — mintegy egyórás — menet szín- pompásnak, látványosnak ígérkezik. A dolgozói? szíwel-lé- lekkel vesznek részt a dekorációs munkákban; számos elgondolás, ötlet kelt majd meglepetést városszerte. A gyülekezés a negyvennyolcas csata színhelyén: a Földváry téren lesz. Innen indul a menetoszlop, amelynek élén a sportolók és az ifjúság csapatai haladnak. A menet a Szabadság úton, Csányi és a Köztársaság úton elhaladva kanyarodik a Március 15-e térre, ahol a városi tanács előtt felállított dísztribünről üdvözbk maid az elvo- nulókat. A Dunai Cement" és Mészmű dolgozói között vonulnak fel a gyárépítésben munkálkodó német szakemberek is. Délután szabadtéri kultúrműsor, sportrendezvények várják az érdeklődőket. Jó idő esetén a város főterén utcabál fejezi be az emlékezetesnek Ígérkező napot. Papp Rezső Ghana és Anglia május elsején egyezményt köt brit katonai tanácsadók alkalmazásáról A Daily Graphic című angol tulajdonban levő accrai napilap közlése szerint, a Ghánái Köztársaság és Anglia május 1-én egyezményt ír majd alá brit katonai tanácsadók alkalmazásáról a ehanai flottánál és a légierőknél a következd két évben. r A Biztonsági Tanács ismét elővette a kasmiri kérdést A Biztonsági Tanács felújította a kasmiri kérdés vitáját.; Ez a kérdés 1948 januárja óta J szerepel a Biztonsági Tanács | napirendjén, s legutóbb 1962 í februárjában tárgyaltak róla. S Pakisztán akkoriban a Bizton- í sági Tanács elnökéhez intézett g levélben közölte, hogy IndiaJ és Pakisztán között feszültté í vált a viszony, és a Biztonsági í Tanácsnak ezért haladéktala- | nu] meg kell vitatnia a kasmi-j ri kérdést. A levélben az állt, 1 hogy az indiai kormány nemi hajlandó tárgyalni a kasmiri j kérdés békés megoldásáról. In- í dia képviselője visszautasítot-1 ta ezt a vádat és hangsúlyoz-^ ta, hogy az indiai kormány ^ kész a tárgyalásokra. , í A kasmiri kérdés megvitató-J sát azután az indiai páriámén- jj ti választások miatt elhalasz- j tották. í í A Biztonsági Tanács április^ 27-i ülésén Zafrullah Khan, j Pakisztán képviselője, részlete- J sen ismertette a kasmiri kér-j dés történetét. A Biztonsági ^ Tanácsnak — mondotta —, j meg kell kísérelnie, hogy ha-^ tást gyakoroljon mindkét fél- í re, kezdjenek tárgyalásokat} egymással a valóságos helyzet? alapján és rendezzék a helyze- \ tét. í / A Biztonsági Tanács május ^ 3-án folytatja a kasmiri kér- £ dés vitáját. \--------------------:__ I