Pest Megyei Hirlap, 1962. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-03 / 78. szám
Hazánk felszabadulásának 17. évfordulóján VI. ÉVFOLYAM, 78. SZÁM 1962. Április 3, kedd T akaritián vakrió a hízótervek teljesítéséért Az 1962. évi felvásárlási terv a járási tanács VB. ülésének napirendjén Péntek délelőtt tartotta, ülését a járási tanács végrehajtó bizottsága és megtárgyalta az 1961. évi felvásárlás tapasztalatait, valamint az 1962. évi teljesítés feltételeinek biztosítását, a szerződéskötések állását. Az elmúlt éveket figyelembe véve, a felvásárlás eredményei jelentősen megnövekedtek. Míg 1960-ban 488 vagon kenyérgabona került felvásárlásra, addig ez 1961. évben 671 vagont tett ki. A 4834 db sertéssel szemben 8489 db sertés — a 768 mázsa baromfihoz viszonyítva pedig 1158 mázsa került felvásárlásra termelőszövetkezeteinkből. Hasonló növekedést mutat a többi áruféleség is. Ezeket az eredményeket figyelembe véve, az 1962. évi felvásárlási tervek teljesítése érdekében a termelőszövetkezeteknek fokozni kell az áruértékesítési tevékenységet. Erre annál inkább szükség van, mert a járás termelőszövetkezeteiből és háztáji gazdaságaiból többek között 750 vagon kenyérgabonát, 50 vagon kukoricát, több mint kétmillió tojást, 1900 mázsa baromfit, 30 000 hl bort. 52 700 hl tejet, 2600 db szarvasmarhát és 12 400 db sertést kell felvásárlás útján értékesíteni. A szerződéses fedezetek több cikkféleségnél még nincsenek megfelelően biztosítva. A felvásárlási tervek teljesítésében szerepe van a háztáji gazdaságoknak is. A háztáji tej felvásárlása érdekében a termelőszövetkezeteknek biztosítani kell tagjaik felé tanyai teibegyűjtő fuvarok beállítását. A hízósertés felvásárlásánál népszerűvé vált a takarmányakció, melyet július és augusztus hónapokra is kiterTöbb millió palánta a ceglédi Kossuth Termelőszövetkezet melegágyaiban Hasztalan erőlködött a tél, az ideje kitelt, a csillogó napsugár, a csintalan keleti szél eltakarította a havat. Gépek, emberek a hosszú kénytelen pihenés után . teljes . erővel hozzálátnak a tavaszi munkához. A Kossuth Tsz 3-as üzemegységében a gépállomás két erőgépe harminc holdat szánt burgonya számára és már az utolsó holdakat forgatja. Kár lenne a traktorosokat zavarni a munkában. Ehelyett befordulok a gazdaság hajtató telepére, ahol Kozma László gyalogmunkás és Palásti Pál, a konyhakertészet brigád- vezetője takargatja a melegágyakat. Végigsétálok a melegágyak mellett. Araszos karalábé- és karfiol-palánták. Bizony elhiszem, hogy már régen odakinn lenne a helyük. — A karalábén kezdjük — mondják. Az idén először vetjük ikersorosan és ezzel nagy mértékben megkönnyítjük a növényápolást. A telep munkája körülbelül május közepéig tart és akkor mindany- nyian átyonulunk a Gerje-par- ton levő szórófejes, öntözéses kertészetbe. t — A mi munkánk egész télen át tartott. A hajtatás már január 15. óta folyik. Mi látjuk el az egész gazdaságot palántával: karalábé, káposzta, paradicsom, paprika, karfiol, kelkáposzta és saláta-palántákat neveltünk a gazdaság számára és százezer paradicsom- palántára szerződtünk a Nagykőrösi Konzervgyárral. — Sokat ártott-e az utóbbi kéthetes második tél? — Hát nem használt. De az a fontos, hogy most már csak jöjjön a jó idő. Szorgalmas munkával nagyon sokat helyre tudunk hozni. Pataki Ferenc fejszámoló művész járásunk iskoláiban A napokban Pataki Ferenc, a népszerű fejszámoló művész az Állami Biztosító meghívására felkereste az alberteai általános iskolákat, valamint a ceglédi Mezőgazdasági Techni. kumot és érdekes előadásokat tartott. A tanulók az előadásokban jutalomként részesültek, miután fontosnak tartották az iskolai balesetbiztosítást. és majdnem valamennyien biztosítva vannak. Élvezettel figyelték a többjegyű számok szorzásának és osztásának fejben való elvégzését és az eredmények pillanatok alatt történő közlését. Pataki fejszámoló művész számtani tréfákkal is megörvendeztette hallgatóit és ezzel felejthetetlen élményben részesítette őket. Végül felhívta a figyelmet, hogy a tanév végén ne felejtsék el megújítani az évi öt forintos díjú tanuló balesetbiztosításukat. Rövidesen járásunk más iskoláiban is fog előadásokat tartani Pataki fejszámoló művész. KISIPAROSOK megszűnt és működő kisiparosok gépeit műhelyberendezését értékesítésre átveszi a Műszaki Anyag- és Gépkereskedelmi Vállalat. Budapest, VI., Népköztársaság útja 28. Telefon: 123—894 j esztettek, hiszen az üzem- terven felül szerződő termelőszövetkezetek részére hízósertésként egy mázsa takarmányt biztosítanak. A akció eredményének tudható" be az, hogy a .járás területén eddig 850 db üzemterven felüli sertésre történt szerződéskötés. A napirenddel kapcsolatban határozatokat hozott a végrehajtó bizottság, majd megtárgyal ía a kocséri Uj Elet Termelőszövetkezet gazdasági helyzetét. A panaszügyek intézéséről dr. Vaszary István jogügyi előadó adott tájékoztatást a végrehajtó bizottságnak, majd folyó ügyek tárgyalására került sor. A Cegléd—csemői Állami Gazdaság II. üzemegysége jelenti A 708 hold szőlőterületből 150 holdon kész a nyitás. 70 hold új telepítésű szőlő tám- berendezését elkészítették. Ez azt jelenti, hogy betonoszlopok közé feszített drót fogja támasztani a szőlőt. A szőlőben eddig 150—160 ember dolgozott, de az idő jobbra fordulása után a létszám el fogja érni a három-négyszázat. ★ A 200 hold szántani való területből már alig 50 hold szárítatlan. Tíz traktor igyekszik a munka befejezésén. A 50 hold rozs, 20 hold őszi árpa és 80 hold takarmánykeverék kapott eddig tej trágyázást. ★ Az üzemegység istállóiban 160 szarvasmarha hízik exportra. Még e hónapban elszállítanak belőlük hat dara- I bot. * Nagyon jól teleltek át az j - egy éven aluli szabadtartásos I I növendékmarhák. Cegléden délelőtt tíz órakor koszorúzást ünnepséget rendeznek. Joó Ágoston, a városi pártbizottság titkárának ünnepi beszéde után az üzemek, vállalatok, termelőszövetkezetek képviselői megkoszorúzzák a hősi emlékműveket. A járás községeiben is hasonló koszorúzást ünnepségeket rendemek. Abonyban Ba- binszky Károly, a járási párt- bizottság .első titkára, Ceg- lédbercele.n Karsai László őrnagy, Albertirsán Ménesi Árpád, a járási pártbizottság osztályvezetője, Dánszentmikló- son Kürti András, a Népbolt Vállalat igazgatója, Csemöben Detrei Sándor, a járási tanács népművelési osztályának vezetője, Törteién Bencsik Mihály, a járási tanács elnöke. Kőröstetétlenen Halmi József, a járási tanács elnökhelyettese, Jászkaraje- nön Rév János, a járási tanács vto-titkára, Kőcserem Varga Ferenc, a járási párt- bizottság másodtitkára, Nyársapáton pedig dr. Szondi György, a járási ügyészség vezetője mond ünnepi beszédet a koszorúzás előtt. Az üzemek dolgozói ma a munka befejezése után házi ünnepségeiken ' emlékeznek meg felszabadulásunk évfordulójáról. Végérvényesen itt a tavasz PEZSDÜL A HATÄR öt napja annak, hogy végre kisütött a nap, eltakarodott a hó és az édes tavaszi meleget csak órákra zavarja meg csintalan északi szél vagy futó eső. Kinn, a határban, csattognak a gépek, a szőlőkben folyik a nyitás, helyenként már a hét végén a metszésre is sor kerül. A tanácsok mezőgazdasági osztályain is nagy a sürgésforgás. nincs- - kötött - munka* idő, nincs vasárnap, egy a fontos a tavaszi munka. MINDENÜTT FOLYIK A VETÉS Nagy László, a Ceglédi Városi Tanács mezőgazdasági osztályvezetője: — Szombatom bejártam a fekete-részt. A Vörös Csillag, Kossuth, Táncsics és Petőfi termelőszövetkezetekben mindenütt szorgalmas munkát láttam, folyik a vetés, mindenki ázom van, hogy szorgos munkával megrövidítsék a lemaradás idejét. Zsuffa Ervin, a járási mezőgazdasági osztály vezetője: — Vasárnap Ábonyban voltam, és megnéztem a József Attila és Lenin termelőszövetkezetek területén folyó munkát. A gépek éjjel-nappal szántanak és vetésre készítik elő a talajt. Ebben a lendületben feltétlenül végeznek április 15-ig az elmaradt munkával. Minden remény megvan arra, hogy a közel egyhónapos lemaradásból sikerül jó néhány napot behozni. A második téfl feltétlenül hátráltatta a munkáik ideiében való elvégzését, de a csapadék szempontjából, figyelembe véve a tavalyi 120 napos szárazságot, feltétlenül előnyt jelent. NEGYVENNYOLC ERŐGÉP KÉT MŰSZAKBAN A Ceglédi Gépállomás lánctalpas gépei a kegyetlen télben is szántottak, öt nappal ezelőtt végre c beköszöntött a jó idő. Máráus 30-áií már 45 gép volt kinn a területen, s közülük harminc gép szántott. Március 31-én 58 erőgép dolgozott. Nagy részük könnyű talajon végezte a tavaszi szántást, bár a Lenin és a Vörös Csillag termelőszövetkezetekben fekete talajon is ment a munka, sőt, a Leninben már a borsót is vetették. A mai nappal már teljes az üzem, A színekben csak hat javításra szoruló gép van, és a gépek közül 48 két műszakban dolgozik. TÖBB BURGONYA Tóth József, az Alkotmány Termelőszövetkezet elnöke mondja: Hetven holdon mielőbb ed vetjük a burgonyát. A munka nagy lendülettel folyik. és ezzel párhuzamosan ötven tagunk a borsóvetésben dolgozik. Ez sem kis feladat, hiszen 80 hold borsóról van szó. ★ Mindenütt szorgalmas munka és céltudatos igyekezet arra, hogy az egyhónapos lemaradás okozta kiesést bepótolják. — A JÁSZKARAJENŐI Községi Tanács vb szombaton kilenc órai kezdettel tanácsülésen tárgyalja meg a község ötéves községfcjlcszté- si tervét. — A CEGLÉDI Kossuth Termelőszövetkezet megkezdte a tavaszi takarmánykeverék vetését. — A VÄROSI tanács április 3-i tanácsülésén az egészségügyi állandó bizottság elnöke Cegléd város egészség- ügyi helyzetéről tájékoztat ja a tanácsülést. — CSAK EGY NAPIG vetíti a Kossuth Filmszínház az Álomrevű című színes, látványos osztrák revűfilmet. — ÁPRILIS 4-E ünnepi sportműsorában a ceglédi ké- zilabdázók az Abonyl KSK kézilabdázóit látják vendégül. Reggel kilenc óra harminctól ifjúsági, női és felnőtt férfi kézilabda-mérkőzésen találkoznak a ceglédiek és az abo- nyiak. — ÁPRILIS 4-ÉN Albertir- sán ikergyerekek névadó ünnepsége lesz. Pándorfalvi Csilla és Attila névadó ünnepségét a társadalmi ünnepséget szervező id land ó bizottság készíti elő. ANYAKÖNYVI HÍREK Cegléd Születtek: Kecskés Terézia, Hra- chovina Pál, Bőm Tamás Károly, Juhász Kálmán László, Karai Erzsébet Ilona, Kuthy Piroska. Mészáros Margit Terézia, Rapi Ildikó Éva, Reznák János Zoltán, Száraz Julianna, Sziváki Erzsébet, Gaval- cük István, Sas Erzsébet, Kis Pál, Mihály József, Pierer Mihády, Halmi József, Matusz János, Valkó Brigitta. Simon János István, Vaj- kó Csilla Bea. Gáspár Edit, Perjés! Erzsébet, Veres István, Leha- nov Judit, Perjési Sándor, pásztor Sándor István, Solti Ibolya, Pesze- ki Tibor, Szlovák Ferenc, Tuska Balázs, Polónyi Petronella. Suríná s Sarolta Judit. Bajtek János. Házasságot kötöttek: Tóth Mihály és Bálint Olga Anna, Kőszegi Gyula és Csányi Julianna. Tóth Imre Ferenc és Papp Irén, Osváth Benő és Nyíri Erzsébet, Rehor Ferenc és Csipkó M^ria, Pákozdl István és Gyurcsik Rozália Mária, Gombai József és Polónyi Irán, Héjjá Ferenc és Semetka Borbála. Elhaltak: Kispál János 65 éves, Márta Ferenc 72 éves, Lengyel Ferenc 20 éves, Sárkány Katalin 5 hónapos. Pintér Pálné szül. Zsen- gellér Mária 71 éves. Juhász Pálné szül. Zakar Julianna go éves, Máté Sándorné szül. Monori Judit 78 éves. József Sándorné szül. Gu- bányi Eszter 63 éves, Mátray János Istvánná szül Csala Hona 23 éves. Abony Házasságot kötött: Juhász István és Király Erzsébet. Elhaltak: Bencze István 85 éves, Sig Józsefné szül. István Anna 73 éves. Jászkarajenö Született: Kovács József. Házasságot kötöttek: Kanalas Sándor és Jakab Erzsébet. Elhaltak: Barhács József 77 éves. Kerekes Balázsné szül. Czakó Rozália 80 éves, Muharai Gyuláné szül. Nagy Hona 68 éves, Bakó István 87 éves, Vörös Jusztina 64 éves, Ádám István 72 éves. Törtei Született: Lengyel Sándor. Házasságot kötött: Mcgyesi János és Fehér Józsefné szül. Fajka Ilona. Elhalt: Fehér József 70 éves. CsemS Házasságot kötöttek: Szűcs Ferenc és Zakar Irén, Székely Ambrus és Virágíh Mária Magdolna. Ceglédbercel Született: Engler Mária. Házasságot kötött: Solti István és Varga Hona. Albertirsa Született: Bonc Hajnalka. Bernula Marianna, Sáránszki Erzsébet Anna. Házasságot kötöttek: Bíró József Gyula és Macska Anna. Tóth Mihály és Böjté Mária, Gyöngyösi László József és Molnár Terézia. Elhaltak: Méhész Jánosné szül. Glószer Judit 92 éves. Kása Márton 83 éves. Váraljai József 77 éves. Miricz János 79 éves. Hegedűs Mihályné szül. Kerekes Mária 72 éves. FÚRÁS... Újsághír: „A Villamossági Gyár fúrókat szállít külföldre.’* VILÁGSZENZÁCIÓ CEGLÉDEN Országjáró kőrútján ma Ceglédre érkezik Góliát, az óriás bálna Nyolc év óta járja a világot Góliát, az óriásbálna. Hatalmas méreteit eddig több mint 30 millió ember csodálta meg. Külön szállító berendezéssel továbbítják a világ legnagyobb emlősállatát. Hozzávetőleges adatai: súlya 68 200 kilogramm, hossza mintegy 30 méter, szíve 450 kilogramm, veséi 560 kilogramm, mája 600 kilogramm, nyelve 2200 kilogramm. A norvég tengerparton fogták és 7000 liter formaiinnal tartósították. Az óriás állatokat általában speciális bálnavadász-hajókkal és szigonyágyúval ejtik el. Góliátot az elejtés után 20 ember 12 órai megfeszített munkával tudta hajóra rakni. Góliát a világlátványosság, harmadikén érkezik Ceglédre és harmadikán-negyedikén reggel nyolc órától este kilenc óráig tekinthető meg a Kossuth téren. ELSZOMORÍTÓAK a Mátyás király utca 24. számú ház előtt a fák derékig lecsonkolva. A körülbelül félméteres csonkokat valaki gondosan bekente sárral, hogy senki se sejtse azt, hogy a barbár cselekedet csak néhány napos. Arra azonban nem gondolt, hogy a faderekak tövében levő friss fűrészport eltakarítsa. Köztudomású, hogy a városi tanács súlyos ezreket költ arra, hogy parkosítással és az utcák fásításával gyarapítsa a város területén az egészségre olyan nagyon fontos zöld övezetet. Az is tény, hogy igen sokan, fiatalok és öregek lelkes társadalmi munkával segítik a fásítást. Elszomorító, hogy ugyanakkor vannak emberek, akik eléggé el nem ítélhető módon kivagdossák az élőfát, pontosan úgy, ahogyan azt a Mátyás király utca 24. szám alatti ház gazdája tette. És ez kétszeresen feltűnő, ha figyelembe vesszük, hogy az utca többj lakói nagy gonddal nevelik a házak előtt a fákat. — MEGALAKULT városunkban a könyvbarátmozga- lom akcióbizottsága, amelynek programjában szerepel a könyvtárak olvasólétszámának emelése, az olvasók igényének formálása, a könyvtárak könyvállományának gyarapítása és a könyvtárak technikai feltételének emelése. — A JÓ IDŐ beköszöntésé- j vei beindultak .1ászkara jenön az idei községfejlesztési mun- j kák: megkezdődött a 2(109 méteres villamosítás, a járdaépítés, és rövidesen megkezdődik a sportöltöző építése. — KÉT VAGON különböző növényvédőszer érkezett a kő- röstetétleni Vörös Csillag Termelőszövetkezetbe. — A MEZÖGAZDASÄGI technikum I. osztályának létszáma 39 fő, ami a következőképpen oszlik meg: 21 I leány, 18 fiú, 17-en munkás származásúak, 13-an parasztszülők gyermekei, hárman értelmiségiek és hatan alkalmazottak. Az osztály tanulmányi átlaga 3.13. — AZ ABONYI termelőszövetkezetek közül a Lenin 770, a József Attila pedig 1328 holdon végzett fejtrágyázást. — A JÖVÖ héten " országos ! hírű írók és költők irodalmi estjét rendezi meg a Ceglédi Irodalmi Színpad. — A JÖVÖ HÉTEN mutatja be a ceglédi művelődési házban a Kecskeméti Katona József Színház Mesterházi Lajos nagysikerű drámáját, melynek címe: Tizenegyedik parancsolat. — Látod, öregem! Most már nyugodtabban élhetünk! — Ha azt hiszed, hogy a hazai fúrás csökkenni fog, akkor tévedsz.