Pest Megyei Hirlap, 1962. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-19 / 91. szám
A CFGLÉDi JÁRÁS ÉS CEGLÉD VÁROSRÉSZÉRE VI. ÉVFOLYAM, 91. SZÁM 1968. ÁPRILIS 19, CSÜTÖRTÖK Ház a mellékutcában A Bem utca sarkán találtam egy házat, amely az első ház az utcában, a falán ott is ékeskedik a tábla, amelyen nas^ betűkkel látható a 48-as tábornok neve, a ház kapuján azonban nagy betűkkel ez olvasható: Köztársaság utca 31 Nem nagy dolog, csak any- nyi az egész, hogy a Köztársaság utca 31. számú házat senki sem keresi a Bem utcában, és helyes lenne az utcatáblát a Köztársaság utcában elhelyezni. És ez annál is inkább könnyű lenne, mert hiszen a háznak a Köztársaság utcára is van kapuja. Van bizony! Ismét a Halasi-brigádról Kiváló hizlalási eredmény A ceglédi Vörös Csillag Termelőszövetkezet már több ízben bebizonyította, hogy a leszerződött hízóállat-állományt érdemes szakszerűen és eredményesen hizlalni. A legutóbb 483 893 forintot fizetett a termelőszövetkezet részére. Ebből a nagyüzemi felár 36 215 forint volt. A termelőszövetkezet 1962. évre lekötött 2040 darab ser~»t—r-r— özv. Tóth An- talnéval a jász- karajenői önki- szolgáló boltban találkoztam. Ott álltam a háta me- gett amint kérte a mákot, diót, porcukrot, de akkor is, amikor kosarába tette a varúliacukrot, margarint és tortalapot. Az egyszerű fejkendős néni fizetett, illedelmesen köszönt és elment a boltból. Gyorsan utána siettem és hozzácsatlakoztam. — Már az ünnepre készülünk, kedves néni? Rámnéz, csodálkozik a kérdésen, arra meg különösen felkapja a fejét, hogy rámutatok a tortalapra. •— Hát ezzel mit tetszik csinálni? — Hát tortát! Hol van már az az idő, amikor csak egy kis mákos hajtottat sütöttünk húsvétra. Jönnek a köszöntők és mi is finom süteménnyel kínáljuk őket, mint a városiak! Margarin, tortalap egy falusi asszony kosarában. Húsvét, 1962. Üjsághlr: Lopásbűxiper tárgyalásán sem a vádlott, sem a sértett nem jelent meg, mert időköz.l>e«l ösz- szeházasodtak. fias Népfront községi bizottságának titkára mozgósítja az aktívákat, akik közül ki kell emelni a központi iskola poli- technikásait. — Még egy rövid kérdés. Ki tervezte ezéket a szép dolgokat? Nem válaszol, maga elé néz és csak pillanatok múlva jön meg a hangja. __ Nem fontos ez, kérem. A z a fontos, hogy a május 1- re méltóan készülünk. Minden félreértés elkerülése végett jegyzem meg, hogy a műszaki terveket Fehér Balázs készítette és sok hivatalos munkája mellett is minden percet megragad arra, hogy a szorgalmasan folyó munkákat ellenőrizze. * \\\\\\\\\\\\\\\\\\\\^^^ i MINDENKI ISMERI és \ szereti az abonyi József At- í tila, Termelőszövetkezetben. \ „Hogy iy van ez? Mit kell \ most csinálni?’’ — merül fel \ sokszor a kérdés és ilyenkor ia leggyakoribb válasz ez: j ,,Menjen az üzemgazdászhoz, I ő majd megmondja.” Nagyon fiatal és mindig í jó kedvű, mosolygós ember Mihály István üzemgazdász. — Mióta dolgozik itt a termelőszövetkezetben? — Az elmúlt évben jöttem ide, a Gödöllői Agráregyetemről. Január 1-ig gyakornok toltam és azóta kerültem jelenlegi munkakörbe. — Hogyan jutott el Abony- ba? — Dunántúlon, Polgárdiban érettségiztem, szüleim is ott élnek. Édesapám kérésére — aki a Polgárdi Gépállomáson dolgozik — és természetesen saját céljaimnak megfelelően választottam a mezőgazdasági pályát. Neft, A5T/ Férj: Na gyere, most már beismerhetjük, hogy mit is loptunk egymástól. őszi mélyszántásból kimaradt területek jelentős részét már elvégezték, mindössze 1—2 helyen van volt tanyahely és oly mély folt, amelyre még nem tudtak rámenni. Igaz, hogy e területek megművelése miatt néha vitatkoznak, de ezt is el kell végezni. Panaszkodnak a brigád tagjai, hogy a termelőszövetkezet vezetősége nem biztosít mindenkor megfelelő munkát a számukra, s ezért akar Tóth János elvtárs is mindenáron elmenni a brigádból. A brigád a tavaszi munkák során már lényegesen jobb munkát végez, mint az elmúlt évben, ez azonban még mindig nem elég. Kövessék példaként Halasi elvtársat, aki fáradságot nem ismerve nap mint nap dolgozik azon, hogy beosztottjai a jól végzett munkával biztosítsák a termelőszövetkezet talajmunkái időben történő elvégzésével a termelőszövetkezet ez évi terveinek teljesítését, illetve túlteljesítését. Azt kérjük a brigád valamennyi tagjától, hogy a jól végzett minőségi munkán túl a személyes példa- mutatással is segítsék a termelőszövetkezet tagjait. — Sz. J. — Szenzációk a törteli Rákóczi Tsz kertészetében Érdekes kísérlet a törteli Rákóczi Tsz kertészetében. A költséges és meglehetősen drága üveg helyett műanyagfóliát használnak a melegágyak borításában. - — • — ............„ .. A gazdaság kertészete szinte elsőnek próbálkozik a járásban új fajta palántaültető géppel. A géppel elsőnek 4,5 holdon karalábépalántákat helyezték el a kézi erőnél sokkal rövi- debb idő alatt és igen jó eredménnyel. — SZOMBATON a művelődési házban a Pest megyei Petőfi Színpad Szűcs—Bágya: Elveszem a feleségem című háromfelvonásos operettjét mutatja be. Jegyek elővételben a művelődési ház irodájában kaphatók. — CSEMÖBEN az idén 10 holdon telepítenek új erdőt. Ezen a területen 54 000 csemetét ültetnek el. A meglévő területek ápolására és az új telepítésihez szükséges kiadásokra 35 650 forintot fordítanak. Másfél holdon pótlást is végeznek. 8000 darab csemetével. Az új telepítés alá a Nagykőrösi Gépállomás végzi el a forgatás munkáját. — A CEGLÉDI Lenin Termelőszövetkezet a napokban 150 darab bárányt adott át exportra. Ebben az évben még száz nagy ürüt adnak át az állatforgalmi vállalatnak. — A KÖRÖSTETÉTLENI , Vörös Csillag Termel őszövet- ; kezeiben 30 hold burgonya, 90 í hold cukorrépa és 30 hold ; napraforgó került a földbe. ; — A KÖNYVEARÁTMOZ; GÁLOM városi akcióbizottsá- ;ga. az olvasók szervezését el- ■sősorban a felnőtt lakosság • körében (munkások és parasz- I tok) végzi. A cél, hojy min- ; den házból legalább egy olva- ; sót biztosítsanak. — A MÁSODIK negyedévben exportra, valamint belföldre a Háziipari Szövetkezet minden tervszáma szerződésileg le van kötve. — BUDAI LAJOS dán- szentmiklósi lakos tragikus körülmények között meghalt. Az állami biztosító 15 000 főt Hnt biztosítási összeget helyezett el az OTP-nél kiskorú gyermekei javára. — A CEGLÉDI Mezőgazda- sági Technikum diákotthonát rövidesen kollégiummá nyilvánítják. Az elmúlt év őszén a ceglédi Lenin Termelőszövetkezetben dolgozó gépállomási Halasi-brigádról nem éppen a legjobbaltat tudtuk írni. Most ismét felkerestük a Lenin Termelőszövetkezetet, ahol Halasi Sándor elvtárssal, a brigád vezetőjével is elbeszélgettünk. Jelenleg a brigádnak 9 erőgépe van, amelyből 2 javítás alatt van. Hét erőgép nyújtott műszakban dolgozik, mert még nincs a kettős műszak megszervezve. Jóllehet, a termelőszövetkezet vezetői panaszkodnak, hogy nem tudják idejében végezni a munkákat A mintegy 600 kataszt- rális hold kukorica alá őszi mélyszántott területet sürgősen le kellene zárni, azaz felületi munkával megakadályozni a föld nedvességtartalmának elpárolgását., A brigádban a munkafegyelem lényegesen megjavult, megszűnt az iszákosság, minden traktoros igyekszik a lehető legtöbbet nyújtani gépével. Ennek köszönhető, íogy a termelőszövetkezet szi- res, mély talajai ellenére az — A CEGLÉD és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalatnál kiosztották a törzsgárda-jclvényeket. Zá- dori Józscfné, a 81-es bolt vezetője, aki 1937. január 1-től dolgozik a kereskedelemben, aranyelvényes. 107 ezüst- és 145 bronzjelvényt osztottak ki ezenkívül ebben az évben. — A NYÁRSAPÁTI József Attila Termelőszövetkezet 41 darab hízómarhájából 11 darab leadásra került. Hízósertés-tervük 209 darab, amelyből 95 darab sertés áll hízóban, 114 darab pedig a II. félévben kerül meghizlalásra és leadásira. leadott 43 darab növendékállomány is bebizonyította ennek eredményességét és jövedelmezőségét. Április 13rán 43 darab növendékmarhát adott át, 24 143 kilogramm súlyban. A leadott 43 darab növemdékmarhá- ból 33 darab osztályon- felüli, különleges minőségű volt. A többi 10 darab pedig félhízott állapotban került átvételre. A leadott növendékállatokat kivétel nélkül mind exportra szállították. A leadott marhákért az Állatforgalmi Vállalat Képünk az egyik szállítmányt ábrázolja vagonbarakodás előtt tést, amelyet teljes egészében le is ad. A lekötött mennyiségből az I. negyedévben már 574 darabot teljesített. A további leadásra váró sertések is példás rendben vannak kezelve, takarmányozva. A termelőszövetkezet a hizlalást állandóan táppal végzi, gondoskodik időiben, hogy a keverőüzemiből a tápot időiben elszállítsák, nehogy kiesés álljon elő a sertések etetésénél. A ceglédi Vörös Csillag Termelőszövetkezet hizlalási példáját érdemes követni valamennyi termelőszövetkezetnek. kel vezetnek ebben a versenyben, mert ellenfelüknek csak 425 pontja van. Ezzel az eredménnyel a csemői 4 termelő- szövetlcezet közül a második helyet, a járási 29 termelőszövetkezet közül a nyolcadik helyet foglalják él. Remélik, hogy eredményeiket fokozni tudják, és így az újonnan felvett nyolc taghoz csatlakozni fognak új fiatal tagok Is, mert bizony fiatal munkaerő nagyon kevés van a szövetkezetben. (D’Elia) Tavasz a csemői Petőfi Termelőszövetkezetben mészkénlével és olajjal folyamatban van. A tavaszi szántással néhány hold híján végeztek. A lucerna vetését 63 holdon elvégezték. A zab és a zabosbükköny vetésével már a múlt héten elkészültek. A silókukorica és a csatornádé vetéséi megkezdték. A sok szép eredmény felsorolása szinte dicsekvésnek tűnik, nem hittem el, hogy ne volnának a szövetkezetnek problémát. De van az is. Megtudtam, hogy bajban vannak a burgonya vetésével. Igaz, hogy csak 20 holdról van szó, és a kiutalás erre is megvan, de a jelenleg fennálló rendeletek értelmében Szabolcsból nem lehet kiszállítani. A szövetkezet tavalyelőtt még a gyenge szövetkezetek közé tartozott. Tavaly a közepeseik élén állt és az idén szeretne a jók közé felkerülni. Páros versenyben vannak a csemői Uj Élet Termelő- szövetkezettel, és 483 pontos eredményükAmikor legutoljára Vass Istvánnal, a csemői Petőfi Termelőszövetkezet elnökével beszélgettem, „tél volt a tavaszban'-. most pedig szinte nyárias időjárás köszöntött be. Érdeklődésemre Vass István elmondta, hogy a tavaszi munkák a termelőszövetkezetben befejezéshez közelednek, 464 katasztrális hold őszi kalászos fejtrágyázását elvégezték. A termelőszövetkezet járművei, a még hátralevő 40 vagon trágya szállítását végzik. Jelenleg az összes munkaerőket a szőlő nyitására és metszésére összpontosították és 21- re ezt a munkálatot is befejezik. A szövetkezet által létesített szőlőgyökereztető iskola területe készen van. Ide körülbelül 140 000 dugványvessző kerül földbe, szintén 21-re. A szövetkezet 149 katasztrális hold termő szőlőjéből ötven hald metszésével már elkészültek. A gyümölcsfák metszését és az egyéb mechanikai munkákat már február végére befejezték. Permetezésük Hús vét. MÁJUS 1 TISZTELETÉRE CSINOSODIK JÁSZKARAJENŐ — Nálunk a községben nem újság az, hogy május elseje előtt mindenki takarít, csinosítja a háza elejét és ezen a szép tavaszi napon községünk valóban ünnepi külsőben ünnepel így kezdte tájékoztatását Fehér Balázs, Jászkarajenő tanácstitkára, akit mellesleg nyugodtan nevezhetünk a község műszaki mesterének. — idén azonban ez a csinosítás messze túlhaladja az eddigi kereteket. A mai nappal megindult az ezerötszáz méteres járdaépítés, ami a Vegyesipari Ktsz 90 ezer forintos vállalkozása és ugyancsak elkezdődtek a falu alatt egy kétezerháromszáz méteres bekötőút földmunkái. — Mindkét munka olyan, amit községfejlesztési alapból végzünk, de május elseje tiszteletére ennél sokkal többet ajánlottunk fel, amit társadalmi munkában fogunk elvégezni. Mindenekelőtt termelőszövetkezeteink múlt évi fásítása során szükségessé vált a fák ritkítása. Ez nagy mennyiségű kanadai nyárfacsemetét jelent és ezeket a fákat mi társadalmi munkával elültetjük a község utcáin. Több ezer fáról van szó. — Régi tervünk széles utcáink sávparkosítása. A Rákóczi Ferenc utca olyan széles, hogy az úttest közepén három méter széles és kétszáz méter hosszú sávparkot építünk, amelyben a virágok a szivárvány minden színében fognak ragyogni. A Néphadsereg utcán négyezer méter hosszúságban egy méter széles sávparkot készítünk társadalmi munkában. — Traxler Piroska, a HazaTehetség és lelkesedés Június 22-én az idei évad első külföldi társasutazása A múlt esztendőben már rendezett néhány sikeres külföldi társasutazást a Hazafias Népfront városi és járási bizottsága. A kirándulások jelentéktelen szépséghibája volt, hogy következetesen kora tavasszal, vagy késő ősszel kerültek lebonyolításra. A rendező szerv kedves figyelmességének tulajdonítható, hogy az idei első külföldi társas- utazásra — Csehszlovákiába — június 22-én kerül sor. A mintegy 300 turista ilyenformán a legszebb időben indul, hogy Bratislaván, Prágán, Brnón, Marienbádon és Karlovy Varyn keresztül élvezze az ötnapos kirándulás minden örömét. A vonat a ceglédi állomásról indul és ugyanide szállítja vissza az utasokat. A társasutazás külön nevezetessége a kétnapos prágai tartózkodás, amelynek keretében városnézés során a résztvevők megtekintik az aranyváros minden szépségét Jelentkezés a Hazafias Népfront városi és járási bizottságainál, két igazolványfényképpel. A társas- utazás minden költsége költőpénzzel együtt 1500 forint és a jelentkezéskor 300 forintot | kell befizetni. WWWWWWWWWWWWWWWWWWWVWWW/ í be a szervezeti élet irányi- % fásába is. O a KISZ-titkár % és elvállalta a sok munkát % igénylő versenybizottság el- $ nöki megbízatását is. $ Őszinte lelkesedéssel be- % szél terveiről. — Szeretnék tovább tanul- 1 ni. Levelező úton megszer- $ zem a második diplomámat $ is üzemszervezési szakon, ez- % után pedig — hiába, nincs % megállás! — elvégzem az agrártanár-képzőt. Aminek '4 pedig a legjobban örülök —^ szerényen elmosolyodik, lát- szik rajta, nagyon boldog —, ^ júniusban nősülök. Most % érettségizik a menyasszonyom ^ és így végleg Abonybanf maradok. ^ SOKOLDALÚ TEHETSÉG $ és határtalan lelkesedés jel- ^ lemzi Mihály István fiatal ^ üzemgazdászt. Erről győztek $ meg szép tervei is. Megváló- % sülősükhöz sok sikert! í (Kohlmayer) / va, bizalmatlanul fogadták, elsősorban azért, mert túl fiatalnak véltek és gyakran mondogatták: „Gyerek vagy te még öcsém, ne taníts minket!”. — És aztán? — Később persze rájöttek, hogy érdemes hallgatni rám és megfogadni ajánlataimat. Egyre közelebb kerültem az emberekhez is és úgy érzem — nem szerénytelenségből mondom —, nagyon megszerettek. Az első próbatétel az őszi vetés volt. Irányításom eredményes volt és másodikak lettünk a járási versenyen. Ez hozta meg végleg az önbizalmamat és az emberek bizalmát is irántam. MEGTUDTUK MÉG Mihály Istvánról, hogy hallatlan lelkesedéssel kapcsolódik gyedéves hallgató voltam, amikor Abonyba küldtek egy gyakorlat alkalmával üzemtervet tanulmányozni. Megismertek és megszerettek a községben. Kérték, ha elvégeztem az egyetemet, jöjjek vissza. És én teljesítettem a kérést. — Az egyetemi évek után hogyan látta a vidék életét? — Mint minden végző fiatal, nagy tervekkel jöttem a termelőszövetkezetbe. Bár alapos szakismeretet sajátítottam el, a tapasztalat és főleg a falusi emberek gondolkodásmódjának, lelkivilágának hiányos ismerete azonban sok problémát okozott az első hetekben. Pillanatnyi elkeseredésre adott okot az is. hogy tanácsaimat, utasításaimat kezdetben vonakod-