Pest Megyei Hirlap, 1962. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-17 / 89. szám
1962. ÁPRILIS 17, KEDD tat HFCYEI itfírStm Hármas jubileum a Mórt utcában Megyei jubileum mind a három. Tízéves fennállását ünnepli a megyei tüdőgondozó, igazgatója, dr. Stark Janka pedig azt, hogy az intézményt megnyitása, 1952. április 15-e óta vezeti. A harmadik jubiláns Potecz Li- pótné. Csajági Erzsébet vezető asszisztensnő szintén az intézménynél eltöltött tízéves munkásságra teliinthet visz- sza. Tíz esztendővel ezelőtt az egész intézet csak kettőjükből állt. Még egy adminisztrátori státusz sem volt a gondozóban, de munka és feladat annál több. így kezdődött, 1952-ben: április első napjaiban hivatták felettesei a fővárosi nyolcadik kerületi tbc-gon- dozó vezetőjét, dr. Stark Jankát. Közölték vele, hogy állása mellett ezentúl Pest megyében is vár rá némi elintéznivaló, afféle tüdőgyógyász-főorvosa lesz a megyének. HatásköA húsvéti ünnepek idején 160-180 mentesítő vonatot indít a MÁV A kényelmesebb utazás érdekében: elővételben váltsák meg az utasok a jegyeiket A MÁV Vezérigazgatóságának tájékoztatása szerint április 22-én a hivatalos menetrendkönyvben a munkaszüneti napokra, április 23-án a vasárnapokra és április 24-én a hétfői munkanapokra előírt vonatok közlekednek. A hétvégi távolsági munkásvonatok Budapestről április 21-én délután a nem szabadszombatos hetekre előírtaknak megfelelően indulnak. Ellenirányban április 24-re virradó éjjel közlekednek. Tekintettel a várható nagy utasforgalomra, április... . ?Qrr:24„ között _ „egyes gyors-, sebes- és személyvonatok mentesítésére 160—180 mentesítő vonatot közlekedtet a vasút. A mentesítő vonatok indulásáról a pályaudvarok adnak részletesebb tájékoztatást. Az utazásokkal kapcsolatos jegyváltás megkönnyítésére a nagyobb vidéki állomásokon, továbbá az IBUSZ- menetjegyirodákban váltható elővételben jegy. A MÁV Vezérigazgatósága arra kéri az utazó közönséget, hogy menetjegyét lehetőleg azon az állomáson váltsa meg elővételben, amelyikről utazni akar, s egyben közölje a pénztárossal az utazás napját is. A MÁVAUT a MÁV-hoz hasonlóan szorgalmazza, hogy az utazó közönség elővételben váltsa meg jegyét. Az összes távolsági járatot megerősíti, s gondoskodik arról, hogy a poggyászfeladás is zavartalan legyen. (MTI) Szállítják a primőröket A gyömrői Petőfi Tsz kertészeti brigádja szellőzteti a hollandágyakat. A szövetkezet kertészetéből már megkezdték a primőráru szállítását a fővárosi piacokra (MTI foto) Pest megyei irodalmi színpadok bemutatója Cegléden \ kulturális szemle kereté- ,. a ebben az évben került először sor a megye műkedvelő irodalmi színpadjainak íutatkozására. A ceglédi v_. osd művelődési házban reggeltől estig megtartott műsorokon igen jól le lehetett mérni azt a fejlődést, amelyet irodalmi színpadjaink az elmúlt évi eredményeikhez képest mutattak. Az egyes előadásokon a műfaj jellegét színes sokrétűség adta, szerkesztésben, rendezésben és előadásban egyaránt. A szerelem örök és kimeríthetetlen témáját két csoport is megszólaltatta: a dunakeszi ek kétezer év legszebb szerelmes verseit, a váciak a drámairodalom legismertebb szerelmespárjait mutatva be. „Egy a jelszónk, a béke” címmel a tápiószecsőiek összeállítását láthattuk, amely a világifjúsági találkozókat idézte fel emlékezetünkben, a ve- csésiek „Rendkívüli kiadás”-a pedig egy 1936-os újság rovatait elevenítette meg, színes korképet adva. A Csepel autógyáriak műsorában a gyár valamennyi művészeti csoportja — zenekar, énekkar, táncosok, színjátszók — összesen száztízen vettek részt és történelmi villanásokban bemutatták az emberiségnek a szabadságért folytatott küzdelmeit. A legnagyobb közönségsikert a „hazai pálya” előnyeit élvező ceglédiek aratták a Villon életét és műveit bemutató, igen jól szerkesztett műsorukkal. Az előadás- sorozatot — amelynek részletes elemzéséie még visszatérünk — értékelés követte, amely a látottak kapcsán a műkedvelő irodalmi színpadok mozgalmának legfontosabb kérdéseit tárgyalta. Földeák Róbert rét is körvonalazták. Nyilván kell tartania a megye tbc-s betegei részére fenntartott kórházi ágyakat és gondoskodnia kell a betegek kórházba utalásáról. Bizonytalan és súlyos esetekben konzultálnia kell a megye területén már akkor működő tizenegy járási és városi tbc-gondozóval, ugyanezek munkájának egységesítése szintén feladatköre, valamint a tbc elleni fokozottabb küzdelem megszervezése is. Ezenkívül a táppénz- utalványok ellenőrzése is hozzá tartozik. Valóban, éppen elég feladat egyetlen ember számára. Beláthatták ezt az illetékesek is, mert április 15-én, az indulás napján a főorvos ajtaján sápadt, vézna, szőke fiatal nő kopogtatott: — Az Egészségügyi Minisztérium irányított ide asz- szisztensnőnek — ezzel jelentkezett. A következő percekben aztán kiderült, hogy sohase volt asszisztensnő, viszont hivatásos ápolónő, aki azonban már évek óta a kórházban nem dolgozik, hanem gyógyulást keres. Úgy, ahogy kigyógyult már súlyos tüdőbajából, az egyik tüdeje még megvan és egészséges, ám fél tüdővel nem bírja az ápolónő nehéz munkáját. — Bizalmatlanul fogadtam — vallja be tíz év múltán a főorvosasszony. — Féltem, még a helyesírást sem tudja. Nem tellett bele egy hét, nagyon kellemesen csalódtam. Lelkes segítőtársat találtam benne. Mindent jól végez el és mindenre, ami az intézetben történt, emlékszik. Most már az élet színe fénylik az arcán, szerény mosollyal hallgatja az egyik jubiláns szavait a másik. Aztán a kezdet nehézségeire emlékeznek és így ünnepük ketten a harmadik jubilánst, az intézetet. Tíz éve a megye kórházi ápolásra szoruló betegei részére az ország legkülönbözőbb, sokszor legtávolabbi helyein összesen 264 ágy állott rendelkezésre, de ugyanakkor 150 súlyos beteg várakozott kórházi ágyra, köztük nagyon sok már egy esztendeje; Egy év múltán már 426 ágy felett rendelkezett a megye. Igaz, minden egyes új ágyért meg kellett harcolnia. Ma Törökbálinton és Budagyöngyén saját tüdőbeteg kórháza van Pest megyének és más fővárosi meg vidéki kórházakkal együtt felnőtt tüdőbetegei számára — 615 ágya, ami már elegendő. Hosszas várakozás nélkül minden felnőtt beteg kórházba jut. A beteg gyermekeknek pedig percet sem kell várni, szükség szerint kórházba kerül mindegyikük. Mindig van szabad ágy a gyermekek számára. Akkor 1952-ben Pest megyében mindössze 406 tbc-s gyereket tartottak nyilván, de tüdőgyógyász gyermekszakorvos még nem foglalkozott a gyermekek fertőzöttségének vizsgálatával. Egy évvel később dr. Sirály Ferencné. akkor a szabadság-hegyi gyermek tüdőszanatórium alorvosa, társadalmi munkában vállalta és négy éven át végezte a megyében a gyermekek tbc- vizsgálatának irányítását. Hamarosan már 1380 beteg gyermeket tartottak nyilván; Betegek voltak ezek már azelőtt is, csak nem volt, aki észrevegye bajukat. 1961 végén azonban már csupán 627 tbc-s gyermek szerepel a nyilvántartóban, több aligha van a megyében. Mert most már 1957 óta úgyszólván az egész lakosság átesett tüdőszűrésen és nem valószínű, hogy sok betegség lappanghat még észrevétlen, legfeljebb ha frissen fertőzött. Tíz évvel ezelőtt tbc szempontjából Pest megye az ösz- szes megyék között nagyon magas helyen állott a statisztika számoszlopain. Ma százezer lakosonként már csupán 14 tbc-s beteget tartanak nyilván a megyében. A tízéves megyei gondozó is kifejlődött Már régen nemcsak ketten dolgoznak' benne. Gyermekszakorvosa többé nem társadalmi munkás. Különben az összes megyei gondozók közül az országban a mienk vezette be elsőnek külön a gyermek és a tüdőnkívü- li tbc-betegek gondozását Összesen négy orvos, három asszisztensnő és megfelelő adminisztratív személyzetből áll tehát ma már a jubiláló megyei intézet. — Lesz-e valami hivatalos ünnepség? — Aligha. Minek is lenne most, majd ha már mondjuk, ötven év múlva becsukjuk, mert nem lesz többé tbc* akkor kell ünnepelni bennünket — mondja nevetve Po- toczné. — Szeretném e2en a jubileumon éppen a középkádereket megünnepelni — ezt viszont dr. Stark Janka mondja. — Nemcsak a megyei gondozó középkádereit, a járási gondozók asszisztenseit, gyermekvédőnőit, mindazokat, akiknek a segítsége nélkül bármilyen kiváló képzett és lelkiismeretes orvosi karunk nehezen folytathatja hathatós küzdelmét a tbc ellen. Ezt írja meg, ha már a tízéves intézetről ír. íme, megírom. Őszinte meggyőződéssel. Szokoly Endre A tavalyinál több kártérítés az idén — Állami Biztosító Pest megyei Igazgatósága? Az elmúlt negyedévben kifizetett kártérítések iránt érdeklődöm. — Több mint hárommillió forintot fizettünk ki tűz, vihar, állatelhullási és balesetkártérítés címén január 1. és március 31, között. Ez az ősz- szeg jelentősen meghaladja a tavalyi év hasonló időszakában kifizetett kártérítések összegét, amely kereken kétmillió forint volt, — Kik kaptak jelentősebb kártérítést az idei első negyedévben? — Az idei kártérítésekre nem a nagy összeg, hanem a kifizetések nagy száma jellemző. A legnagyobb kár — tűzeset folytán — a maglódi Micsurin Termelőszövetkezetet érte, amelynek 33 215 forintot fizettünk ki. Állatel- hullás cimén a galgamácsai Hunyadi Termelőszövetkezet kapott legmagasabb összegű kártérítést, 24 704 forintot. A személyi biztosítottak között Varga János újlengyeli dolgozó kapott legtöbbet, akinek tűzkárát 11 200 forintra becsültük — fejezte be telefonnyilatkozatát Fogarasi János megyei szervező. »\\\\\\\\\\\\\\\\>Ä\\>\\\\\\V\V\^^^^ I I A zsinatozó egyház \ Angelo Giuseppe RoncaUi, aki XX11I. János néven | 4 a római katolikus egyház háromszázhatvanegyedik pápá- 4 $ja, s egyben a Vatikán városállam kettöszázhetvenhar- á 4 módik, abszolút törvényhozó, végrehajtó és bíráskodó 4 ^ hatalommal rendelkező egyeduralkodója, ez év végére 4 4 összehívta a római !katolikus egyház XXI. egyetemes 4 4 zsinatát. 4 Ennek kapcsán szerdán kezdjük közölni lapunkban 4 4 A zsinatozó egyház című cikksorozatot, amely a Vatikán 4 4 létrejöttének körülményeivel, jelenlegi helyzetével, a ró- 4 4 mai katolikus egyház eddig lezajlott húsz egyetemes zsi- 4 4 natávai foglalkozik, megvilágítva az egyház hatalmát, a 4 4 hatalomért folytatott harcát, a politikai és gazdasági ff 4 életre gyakorolt hatását. 4 4 ______________________3 m ainap 1962. április 17, kedd, Csongor napja. A nap kél 4.53 órakor, nyugszik 18.34 órakor. A höld kél 14.57 órakor, nyugszik 3.48 órakor. Várható időjárás kedd estig: többórás napsütés. A déli, délutáni órákban felhö- sebb idő és néhány helyen zivatar. Mérsékelt, helyenként élénk északkeleti, keleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 15—20 fok között. — TANÁCSTAGI BESZÁMOLOK: Kiss József megyei tanácstag ma Maglódon 19 órai kezdettel tart tanácstagi beszámolót. Ugyancsak a mai napon Kocsis Andrásáé megyei tanácstag Csemőn, Szabó Elemér megyei tanácstag Bugyi községben tartja meg beszámolóját. — ELKÖLTÖZÖTT a Pest megyei nötanács titkársága a megyei tanács épületéből a Pest megyei Pártbizottság székházába. A nötanács új címe: Budapest, V. kerület, Árpád út 12. II. emelet 40. sz. Hivatalos ügyekben hétfőn és szombaton fogad új helyén a nötanács titkársága. — HETVEN PEST MEGYEI pedagógus vesz részt az idén a csillebérci központi tábor rajvezető-képző tanfolyamán, ötven kisdobos rajvezető a szigetszent- mártoni táborban, 170 KISZ- ifivezetö pedig a balatonza- márdi vezetőképzőn ismerkedik meg az ifjúsági mozgalom elméleti és gyakorlati kérdéseivel. — EXPORTRA TERMEL burgonyát a nagykörösi Rákóczi Termelőszövetkezet. A tsz tagjai már elvetették a húszh'oldas, korai termésű, csíráztatott burgonyát. — SORNYITÁSOS módszerrel vetik a burgonyát az üllői Március 15 Termelő- szövetkezetben. A Monori Gépállomás traktorosa, Kellner János kultivátorral mélyíti a vetőbarázdát, s a tsz- tagok pedig kézzel rakják utána a vetőgumókat. — AZ ASZÓDI JÁRÁS 457 középiskolás diákja közül 359-en jelentkeztek részvételre az „ifjúság a szocializmusért’ mozgalomba. A jelentkezők közül 293 fiatal tagja a KISZ-nek, míg a többi jelentkező szervezeten kívüli fiatal. — A TIT PEST megyei szervezete 164 művészeti tárgyú előadást tartott az elmúlt évben a megyében. Az érdekes előadásokon csaknem tízezer főnyi hallgatóság vett részt. — BEFEJEZTÉK a koratavaszi növények vetését a vérségi Törekvő Termelő- szövetkezetben. A kétezerháromszáz holdas gazdaság tavasza vetésterve 1200 hold, amelynek nagy részét a kukorica elvetésével teljesíti április végéig. — A TÉL FOLYAMÁN nyolcvanöt gazdasszonykör fejezte be működését nagy sikerrel Pest megye földmü- vesszövetkezeteiben. A szabó-varró, valamint a sütőfőző tanfolyamok hallgatói nagyrészt fmsz-tagok voltak. — HÁROM — egyenként ötven férőhelyes — növen- dékmarha-istállót, egy 120 férőhelyes sertéshizlaldát építtet és egy 100 férőhelyes lóistállót tatarozott az abonyi termelőszövetkezetekben az Abonyi Építőipari Ktsz. A helybeli lakosság részére II lakást épített fel és jelentős lakásátalakítást végzett a ktsz az elmúlt hónapokban. ■— AZ ÖTÉVES kulturális szemle első szakaszaiban 18 alkalommal szerveztek kollektív mozi-, színház-, mű’ zeum- és kiállításlátogatást a Pest megye; földművesszövetkezetek. A kollektív rendezvényeken 2400 földműves- szövetkezeti dolgozó, illetve alkalmazott és családtag vett részt — KÖZSÉGFEJLESZTÉSI alapból, saját erőből és társadalmi munkával, 1800 négyzetméter felületű járdát építenek az idén Versegen. Ezzel a növekedéssel teljesen befejezik a község járdásítá* sát, a helybeli tanács irányítása mellett. — ÖTVEN SZÁZALÉKKAL növekedett a Pest megyei kisipari szövetkezetek állóeszközeinek értéke az elmúlt év hasonló időszakához képest. Ennek megfelelően a szövetkezetek anyagi helyzete olyan szilárd, hogy minden második szövetkezet teljesen hitebnentesen, saját erőből gazdálkodik. RENDŐRI HÍREK MOTORKERÉKPÁR-LOPÁS. Nagykőrösön, a Zöldfa utcából szombat este 7 és 8 óra között ismeretlen tettes ellopta az állami gazdaság 250 köbcentis, ED 63—89. rendszámú Pannónia motorját. A tettes kézrekerítésére nyomozás indult. PALINK AFÖZDE A PINCÉBEN. A rendőrség pálinkafőzésen érte házának pincéjében Csonka József 53 éves kókai lakost. A titkos pálinka- főzdében lefoglaltak nagyobb mennyiségű pálinkát, melyet a zugfőzde tulajdonosa összevásárolt cukorral és élesztővel főzött. Csonka Józsefet, akire a bíróság nemrégiben 3 havi felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki, őrizetbe vették. VEREKEDÉS. József János 33 éves vasadi lakos ittas állapotban rátámadt Magyar Sándorra és súlyosan bántalmazta. Magyart húsz napon belül gyógyuló sérülésekkel kórházba szállították, József János ellen bűnvádi eljárás indult. 4 Izgalma» r r | életmentés Foton ^ ^ Foton hétfőn délelőtt, úgy ^ 6 tizenegy tájban. ismeretlent y férfi rohant a tanácsházára, s ^ ^ elfúlva jelentette, hogy a te- ^ £ mető kútjából gyanús hangokat t t hallott. A hírre a tanácselnök t z helyettese azonnal kerékpárra ^ j pattant, és a helyszínre sietett. ^ t Megállapította, hogy a hírt y megfelel a valóságnak. A rend- z Z kívül mély kútból valóban se- ^ 7 gélytkérő hangok érkeztek, s t t ott lent, a félhomályban, em- t Z béri test körvonalait lehetett ^ ^ kivenni. Tüstént értesítette a ^ 7 tanácselnököt, illetve a tűzol- ^ ^ tokát és a mentőket, s egyút-^ ^ tál haladéktalanul hozzáláttak ^ 7 a mentéshez. Izgalmas percek t ^ következtek, a gyorsaság élet- ^ t mentőnek bizonyult. Mire a ^ ^ tűzoltók kiérkeztek, a tanács t ^ tisztviselőinek sikerült a mint- ^ ^ egy harminc méter mély kút- ^ ^ ból a felszínre húzniok egy ^ t idős, ismeretlen asszonyt. ^ v y y A rendőri vizsgálat megálla- J; 7 pította, hogy öngyilkossági ki- t ^ sérlet történt, az ismeretlen 7 ^ asszony kilétét felfedni azon- ^ ^ ban nem tudták, mert nem ta- ^ piáltak nála semmiféle igazol-^ 7 ványt, s az öngyilkos jelöltet a ^ ^ mentők ki nem hallgatható álla- ^ t pótban szállították be a bal- ^ í eseti kórházba. t (í. a.) ^ Z y S\\\\\\\\Vv\\\\\\\\\V^^ A rádió és a televízió műsora | Népszínművek dalaiból. 15.45: i Ének. 16.05: Tánczene. 16.35: No- | vella. 16.55: Dénes Vera gordonká- í zik. 17.20: Tíz perc világgazdaság. J 17.30: Colette Renald énekel. 18.10: Népdalfeldolgozások. 18.30: Rádióegyetem. 19.05: Zenekari muzsika. i 19.35: Falurádió. 19.55: Szívesen ' hallgattuk. 21.42: Tanítók fóruma, j 22.00: Kamarazene. TELEVÍZIÓ 17.30: Ifjúsági műsor. i. Műhelysarok, 2. Kukkantó. 18.30: „Vence- remos” — Győzni fogunk. Quintin Pino Machado, a Kubai Köztársaság magyarországi nagykövete beszél az 1961. április 17-i orvtámadásról, és Kuba jelenlegi fejlődéséről. 18.45: TV-híradó. 19.00: Közvetítés a József Attila Színházból. Marcel Achard: A világ legszebb szerelme. (Csak 18 éven felülieknek.) Kb. 22.00: Hírek, a TV-hir- adó ismétlése. KOSSUTH-RÁDIO 8.10: Tánczene. 9.00: A gyermekrádió műsora. 9.20: A gyermekrá- dió énekszakköre. 9.40: Szórakoztató népi muzsika. 10.10: Vígjáték. 11.40: Szovjet dalok. 12.15: Köny- nyűzene. 13.00: Versek. 13.05: Egy falu — egy nóta. 13.30: Duettek. 14.00: Az ifjúsági rádió műsora. 14.20: Operettrészletek. 15.10: Madrigálok. 15.25: A rádió jogi műsora. 15.40: Táncfeldolgozások. 16.05: Megtudtuk — elmondtuk. 16.25: Zenekari muzsika. 17.15: Népi muzsika. 17.30: Távlataink. 17.45: Orosz Júlia énekel. 18.10: Az ipari rovat műsora. 18.30: Tánczene. 19.05: A Szabó-család. 19.35: Operettrészletek. 20.20: Szimfonikus hangverseny. 20.55: Verses összeállítás. 22.15: Mai szemmel. 22.25: Könnyűzene. 23.20: Operarészlet. 0.10: Csárdások. PETÖFI-RÁDIÓ 14.15: Zenekari muzsika. 15.10: Kaszaniczky Ferenc írása. 15.25: