Pest Megyei Hirlap, 1962. április (6. évfolyam, 77-100. szám)

1962-04-15 / 88. szám

VI. ÉVFOLYAM, 88. SZÁM 1962. ÁPRILIS 15, VASÄRNAP Jelentés a földekről„ Befejezte a zabvetést a Petőfi Termelőszövetkezet, a napraforgóvetést a Rákóczi Termelőszövetkezet Jó ütemben halad a szántás a Rákóczi Termelőszövetke­zetben. összes felszántandó területe a termelőszövetkezet­nek 720 kataszteri hold volt, melynek szántása a jövő hé­ten befejeződik. Befejezték a borsó és a napraforgó vetését. 50 kataszteri holdon vetettek borsót, 30 kataszteri holdon pedig napraforgót. Folyik a lucerna vetése. Befejezték a korai fejtrá­gyázást is. Az őszi kalászosok alá folyamatban van a máso­dik fejtrágyázás, melyet a jövő héten be is fejez­nek. Még nem tudtak hozzákez­deni a cukorrépa, illetve a ta­karmányrépa vetéséhez, mert a talaj olyan nedves, hogy nem tudtak rajta dolgozni. Amennyiben az idő engedi, a jövő héten sor kerül a cu­korrépa és a takarmányrépa vetésére. A rossz idő ellenére is szé­pen haladnak a melegágya­zással. A melegágyakban szé­pen kikelve várja a kiültetés idejét a dinnye, korai tök és a hantos uborka. Befejezték a korai burgonya elültetését. A Petőfi Termelőszövetke­zetben már a múlt héten be­fejeződött a borsóvetés. A cukorrépa és a takar­mányrépa vetése e hét végén befejeződik, az I. számú üzemegységben. A II. és III. számú üzemegységben a jövő héten fejezik be. A zab vetésével az I. üzemegységben szintén a napokban végeznek. A II. és III. üzemegységben a zab vetését a jövő hét elején fejezik be. Folyik a tavaszi ta­karmánykeverék vetése. A burgonya ültetése is folyamat­ban van. A termelőszövetkezet be­fejezte a 10 hold szőlőis­kola és 33 hold ősziba­rackos telepítését. 60 hold almának a második permetezése most folyik és folynak a fák alakító metszé­sei is. Paste restante — a tsa-tagoknak A feketevasúti megállónál öt bádoglevélszekrény van a falra erősítve, rajta lakat. Aj­taján mindnek kivágott pos­takört. Felül névvel ellátva. Vajon mik ezek? — érdek­lődtünk Hrovola József pos­tástól. — öt termelőszövetkezeti tag ládája ez, akik itt a kör­nyéken laknak. A leveleket ide dobom be nekik a ne­vükkel ellátott ládába. Este­felé jönnék és elviszik a pos­tájukat. Kényelmes nekem is, nekik is és gyorsabb. A posta ötlete nem rossz, minden őrháznál meg kellene valósítani ezt a szellemes, jó megoldást. Papp László és felesége tervei... Az Arany János Termelőszövetkezet határában A VETÉSSEL VÉGEZTEK Zabodat Dénes brigádvezető büszkén közli, hogy minden tavaszi munkája kész. — Az árpa 30, a zab 15 és a somkóró 180 holdon el van vet­ve. A kukoricának 140 hold földet előkészítettünk. A vetés április iS^éh'-kezdődik.''^ " Egyéni vállalása: 2 hold ku­korica, 1 hold burgonya. : AZ ERFURTI ARANYÉREM Törőcsik József kertész az Erfurtban aranyérmet nyert paprikáiról szívesen beszél. Éppen paprikapalántáit „szel­lőzteti”. — A tavalyi terv hogy si­került? — Kétezer négyszögöl terü­letről 70 000 forint jövedelmet szereztem. Az idei évben jobb munkamódszerrel túl akarom 'teljesíteni a tayalyi eredmé­nyeket. 250 ABLAK PALÄNTA Árvái Balázs kertész és fe­lesége is kint szorgalmaskod­nak a melegagyait körül. Ár­vainé locsolgat. 250 ablak alatt 25 holdra való palántát ne­velnek. — A tavalyi eredmények milyenek voltaik? — A múlt évi anyagiak­kal meg voltunk elégedve. Bár így sikerülne az idei év is! Minden vállalást teljesítet­tünk, ezenfelül még 400 mun­kaegységet is szereztünk. — A múlt évi 30 000 forint jövedelem helyett 60 000 fo­rintot - szeretnénk., elérni az idén. v AZ ASSZONYBRIGÁD Az ötös kilométerkő irányá­ban találtam az országúton egy hatalmas höáetáblán az asszonybrigádot. Vedrekben hordták magukkal a műtrá­gyát és kézzel végezték a here fejtrágyázását. Egy sokány, idős férfi Ri­deg István is az asszonyokkal volt. — Mit keres ez az ember az asszony brigádban? — kérde­zem Sebők Istvánnét, aki is­merős volt. Helyette az idős, sovány bá­csi sietett felelni: — Hogy legyen, aki a mű­trágyával rakott papírzsáko­kat leemelje a kocsiról. Sebőkné és társai erre na­gyot nevettek, mert mind a négy asszony markosabb volt az öregnél. — f. sz. — SPORT A pesti országút mellett, kö­zel a Rákóczi Termelőszövet­kezethez, lakik Papp László kertész, aki mellékesen még önkéntes rendőr is. Éppen reggelizés közben találom a családot. Munkájuk felöl ér­deklődöm. — Két holdon kertészke­dünk feleségemmel és na­gyobbik fiammal. Emellett még 1200 négyszögöl szőlőt is művelünk. Az elmúlt évben csak egy holdon gazdálkod­tunk, de az is 73 000 forintot forgalmazott. A folyó évben két holdra készítettünk ter­vet, 120 000 forint bevétellel. — Sokat dolgozunk, az igaz, de számításaink várakozáson felül beváltak. Reméljük, az idén sem lesz panaszuk. A kertészet mellett még sertés­hizlalással is foglalkozunk — toldja meg. — Az idén már öt darab hízót adtunk szerződés­re az állatforgalminak. Jelen­leg egy négyéves fekete, nagy kocánk van. 12 malacot szo­kott fiadzani. Ha jó szokását betartja, sok szerződésre lesz kilátás. A rövid beszélgetés alatt az is kiderült, hogy Pappné a sóik munkája mellett még a ter­melőszövetkezet nőtanácsának is tagja. F. Sz. Akiknek szívesén tapsoltunk A Belügyminisztérium Duna művészegyüttese városunkban A magyar dalnak, táncnak szerte a nagyvilágban híre, rangja van. Népi együtteseink szerezték azt. Pénteken este a világjárók közül a Belügy­minisztérium Duna művész- együttese mutatkozott be Nagykőrösön. A Bál a tanyán című tánc­képpel kezdték műsorukat. Förgeteges ritmussal, bravú­ros ügyességgel, remek össze- tanultsággal járták a táncot, s ez a könnyed vidámság, szé­dületes tánctudás adta meg az est alaphangulatát. Népünk ízes humorát a far­sangi tánckép képviselte. Sok tapsot kapott — méltán — Rácz Ferenc cimbalomszólója. Mátlié Jolán székely népdalo­kat énekelt. A cigánytánc si­kerét mi sem bizonyítja job­ban, minthogy ismételni kel­lett. Nagyszerű teljesítmény volt a Gulyás László szerzetté ket­tős verseny hegedűre, klari­nétra és zenekarra. A sok taps Mészáros Tivadar zenekarve­zetőt és Zsákai László szólis­tát dicsérte. Puskás Sándor szívvel, szépen énekelt nép­dalokkal lopta be magát a közönség szívébe. Vastaps jutalmazta a „Ba­rátok” című szatirikus tánc­képet, és a ritkán hallható Liszt IV. rapszódiát. A műsor utolsó száma, és talán a siker tetőpontja volta „Randevú sok szem közt?’ cí­mű táncjelenet, amely a mai katonaélet egy kedves epizód­ját elevenítette meg. Szép volt. Szívesen tapsol­tunk a Duna-együttes művé­szeinek. — erpál — LABDARÚGÁS Nagykőrösi Kinizsi—Pécel Ma a Kinizsi labdarúgó-csa­pata a bajnokj elölt Pécel csa­patával játszik, hazai pályán. A péceli csapat második helye és tavaszi eredményei össze­hasonlítva a Kinizsi ' eredmé­nyeivel, teljesen a vendégek javára billentik á mérleget. A Kinizsi két hazai, és két ide­genbeli mérkőzéséből mindösz- sze három pontot szerzett, és közben elvesztette a bajnok­ságban eddigi hazai veretlensé­gét. Tehát eddig sokkal gyen­gébben szerepelt, mint az őszi fordulóban, és mint ahogy azt a lejkes szurkolók várták. A körösi csapat tavaszi gól­aránya 4:5. A Pécelé 7:6, ez sem valami hízelgő, bár ebből négyet az első mérkőzésen, Vá­cott kapott. Három hazai és két vidéki mérkőzésből hat pontot szereztek. A körösi csapat tavaszi fel­készülése, és az eddig lejátszott mérkőzéseken mutatott játéka nem mondható kielégítőnek. Az sem biztató, hogy a tá­madósor még minden alkalom­mal más-más összetételben és felállításban játszott. A Ceg­lédi Építők ellen az első félidő­ben mutatott játék azt mutat­ta, hogy van a csapatban tudás és tehetség, de ezek-érvényesí­tésére nincs meg sem a kellő akarat és összhang, sem a 90 perc lejátszásához szükséges fizikai erő. Mindaddig, míg ezekkel az erényekkel a csapat nem rendelkezik, nem is vár­ható jobb szereplés. A mai mérkőzésen a legjobb esetben döntetlen eredményre lehet számítani, a győzelem .— saj­nos — meglepetésnek számíta­na. A csapat a következő össze­állításban játszik: Gömöri — Vass, Bélteki, Tancsik — Far- kasinszki, Csikós II — Tomyi, Bakonyi, Kornyik, Toricska, Szojka. Az ifjúsági csapat az alábbi összeállításban játszik: Deme­ter — Kecskés I, Baranyai, Bartha — Szomolányi, Járó — Bujdosó, Pécsi. Lányi, Koltai, Tolnai. Csere: Horváth, Kecs­kés II. Ha az ifjúságiak meg­emberelik magukat, jó játékra lehet számítani. A csapat tagjai negyed 3 órakor gyülekezzenek a pá­lyán. A mérkőzések 3, illetve fél 5 órakor kezdődnek. P. S. AZ ÚJ SZOMSZÉDOK Jó néhány hó­napja már, hogy a Farkas utcai elárvult ház űj gazdí/ura talált. Az új gazdákkal új köntöst is öl­tött a porta. Pi­ros cserepet ka­pott a zsúpos te­tő. A rozoga ka­pu is befejezte szolgálatát. A ki- vénhedt deszkák helyett erős utód szolgálja a ház lakóit. Azt hinné az ember, hogy fia­tal házasok ke­rültek ide. Bi­zony, tanulhat­na mindenki He­gedűs Paláktól, akik életük al­konyán váltak meg a sok mun­kát igénylő ta­nyai élettől, hogy a Szabadság Ter­melőszövetkezet nyugdíjasaiként pihenjék ki egy élet fáradságos munkáját. Pihenni?! Aki a munka szerelmesé és egészséges, az másként pihen, mint azt a szó szoros értelmé­ben elképzelni szoktuk. Hegedűs bácsit a télen sem ta­láltam munka nélkül. Szorgal­masan fonta a kosarakat. Vesz- szőt a termelő- szövetkezettől ka­pott. A munka feles. Kisebb-na- gyobb kosarak sorakoznak a ház végén. A napok­ban elfogyott a vessző, de a ter­melőszövetkezet újabb szállít- mányf küldött, így a kertben a salátát Hegedűs néni kapálgatja. A háztáji szőlő­ben is akad mun­ka. Ebben segít a család. Hegedűsöknek kilenc élő gye­rekük közül csak kettő vált meg a paraszti éleitől. Az egyik cukor­gyári munkás, a másik gépkocsi- vezető. A többi hét termelőszö­vetkezeti tag. Az unokák száma öt. Este nyolckor még ég a villany a leánykában. Ilyenkor újságot olvasnak, vagy el- kártyázgatnak az új szomszédok. Szeretettel fi­gyeljük dolgos életüket és szív­ből Kívánunk szá­mukra megérde­melt, nyugodj pi­henést. Biró Ilona Tavaszi munkák Parädi emlékek Vajon mivel érdemeltük ki? Javítják a kocséri utat a tiszakécskei űtőrök. Varga József munkavezető csapatával munka közben Szénen fejlődnek a karalábépalánták az Arany János Termelőszövetkezetben. Torma Pál gyönyörködik a nö­vényekben Hengerelik a zöldborsót az Arany János Termelőszövet­kezetben. Kisprumik Imre íogatos munka közben (Foto: Fehér Szilárd) — Jaj, nagyon szép volt! — kezdte Lökös Ambrusné, a Hunyadi Termelőszövetkezet kertésze. — Már a Nyugati-pá­lyaudvaron várt bennünket az Állami Biztosító egyik, mun­katársa. Nagykörösről ketten voltunk. Megvártuk azokat is, akik másfelől jöttek, és közö­sen mentünk át a Keletibe. Én még Pesten ritkán jártam, na­gyon izgatott voltam. Beszáll­tunk a Kálkápolna felé induló vonatba. Ott újra átszálltunk, majd autóbuszra ültünk. — Ezen az úton nem győz­tem a fejemet forgatni, még ilyen hullámos, hegyes, erdős vidéket soha nem láttam. Nem is hittem volna. hogy ilyen is létezik. — Mikor aztán az autóbusz kanyargóit jobbra-balra, fe­jel ... rosszul lettem. A tíz nap alatt több kirán­dulást is tettünk autóbusszal, Egerbe, a Kékesre és más he­lyekre. Az ellátás kitűnő volt. Olyan szeretettel bántak ve­lünk, hogy sokséor mondogat­tuk magunkban: mivel érde­meltük ezt ki? Mi ketten körösiek: Irhást Erzsébet meg én, egy szobában voltunk. Nagyon gyorsan tel­tek a napok. Mire észbekap­tunk, már el is múlt a tíz nap. Sok ismerős, barát búcsú­zott egymástól az utolsó estén, aszal a reménnyel, hogy még találkozunk. Fehér Szilárd — SUBICZ ERNŐ, a Dózsa Termelőszövetkezet tagja szép vállalást tett erre a gazdasági évre. Vállalt két hold kukori­cát, 400 négyszögöl burgonyát, 400 négyszögöl cukorrépát. 400 négyszögöl takarmányrépát. 200 négyszögöl mákot, 800 négyszögöl paradicsomot, és még 10 hold kézi aratást, 2 hold fűkaszálást és egy hold zöldborsó-betakarítást. — IPARENGEDÉLY nélkül foglalkozott seprűk ütéssel Se­bőik Ferenc Bástya utca 11. szám alatti lakos. A szabály­sértési hatóság 200 forintra bír­ságolta. — A DÖZSA Termelőszövet­kezetben két erőgéppel 100 ka­taszteri holdon vetnek burgo­nyát. — A HÉT VÉGÉN befejező­dik a Hunyadi Termelőszövet­kezetben 10 kataszteri holdon a szőlőiskola telepítése. — A KER AVILL-üzlet meg­kapta legújabb csillárkülönle­gességeit, melyek között szí­vesen válogatnak a vásárlók. — A GYALOGJÁRÓN ke­rékpárral közlekedett Szuha- nyiik János Tompa uica 12. szám alatti lakos. 80 forint bír­ságot rótt rá a szabálysértési hatóság. Mit látunk ma az Arany János... A lelkiismeret lázadása. HL rész. NT>K-film. Magyar híradó. Előadások kezdete: délután S. 5 és negyed 8 órakor. Pénzt árnyl tás az első előadás előtt egy órával. ... és a Petőfi moziban ? Nem nősülok. Román filmvígjá­ték. Előadások: 3, 5 és 7 órakor. Pénztámyitás az első edőadás előtt fél órával.

Next

/
Oldalképek
Tartalom