Pest Megyei Hirlap, 1962. április (6. évfolyam, 77-100. szám)

1962-04-12 / 86. szám

Birkózók az élen és az újonc súlyemelők 38-40 tagú sportküldöttség vesz részt a helsinki Vlí-en A Helsinkiben július 29— augusztus 6-a között sorra ke­rülő VIII. Világifjúsági Ta­lálkozó magyar előkészületei jó ütemben haladnak. A VIT budapesti szervező irodájának közlése szerint véglegesnek tekinthető, hogy a 400 főnyi magyar delegációnak 38—40 sportoló — sportvezető —tag­ja lesz, akik a nemzetközi be­mutatókon és baráti versenye­ken vesznek részt Helsinki­ben. Hat sportágban — labdarú­gás, asztalitenisz, birkózás, atlétika, úszás és torna —az élgárda tagjai képviselik a magyar színeket, s szó van arról is, hogy egy-két súly­emelő is bekerül az együttes­be. A sportolók kijelölésére má­jus első felében kerül sor. A versenyzők, játékosok a hel­sinki utazást megelőzően kö­zösen készülnek fel a finnor­szági vendégszereplésre. Férfi teke NB II. Keleti csoport ni. forduló: Ceglédi Bányász- Nyíregyházi Munkás 7:1 (2413:2341). IV. forduló: Szegedi AK—Ceglédi Bányász 6.5:1.5 (2577:2469). A cso­port élén a SZAII áll. A Dunakeszi Vasutas Sport Egyesület közgyűlésén közel 150-en foglaltak helyet a vi­rágokkal feldíszített asztalok mellett a József Attila kultúr­otthon nagytermében. Részt vett az összejövetelen Berki József, a váci járási TST el­nöke, a járműjavító vállalat­vezetőségét Bakó Károly, a pártbizottságot Bárány Imre, a KISZ-bizottságot Lip- ták Mihály, a szakszervezeti bizottságot pedig Pintér Já­nos képviselte. Pintér János megnyitója után a sportkör elnöke, Ho- lovits István tartott beszámo­lót: — A múlt évben a birkó­zók működtek a legeredmé­nyesebben, s ez a szakosztá­lyon belüli jó kollektív szel­lemnek köszönhető. Az elnök foglalkozott a töb­bi szakosztály működésével is, az eredmények mellett nem feledkezett el a hiányosságok felsorolásáról sem. Nem törődtek megfelelően a tömegsporttal, több ver­senyt kell biztosítani a Kilián testnevelési moz­galomban részt vevők szá­mára a szükséges pontok eléréséhez. Kifogásolta az évek óta fenn­álló tornaterem-hiányt is. Saj­nos, e téren az elmúlt időben nem történt előrehaladás, pe­dig a birkózók és tornászok Szerdán történt KÜLFÖLDÖN . . . A kétszeres világbajnok uru­guayi labdarúgó válogatott szer­dán Hamburgban az ugyancsak világbajnok NSZK elleni mérkő­zéssel megkezdte európai vendég­szereplését. A dél-amerikaiak be­mutatkozása gyengén sikerült, 3:0 arányú vereséget szenvedtek a jól harcoló nyugatnémet csapat­tól. ' Luxemburgban a szovjet lab­darúgó válogatott mérte össze erejét a hazaiakkal, s a Munici­pal stadionban 4 000 néző előtt a Szovjetunió 3:1 (3:1) arányú győ­zelmet aratott. ★ Cardiffban Wales és Írország találkozója meglepő fölényes 4:0 (2:0) arányú walesi győzelmet ho­zott. ★ Szerdán Malmőben lejátszották a Kupagyőztesek Kupája másik hátralevő elődöntő mérkőzését is. A semleges pályán lebonyolított Atletico Madrid—Meteor Jéna ta­lálkozót a spanyolok biztosan nyerték 4:0 (2:0) arányban. ★ Március 28-án Jénában az Atle­tico Madrid l:0-ra győzött, így a spanyol csapat 4 ponttal, 5:0-ás összesített gólaránnyal jutott a KK május 10-i döntőjébe, ahol el­lenfele az olasz Fiorentina lesz. ★ Párizsban 25 000 néző előtt nagy meglepetéssel végződött a har­madik Franciaország—Lengyelor­szág találkozó. A lengyelek végig jobban játszottak, s teljesen meg­érdemelt 3:1 (2:1) arányú győzel­met arattak. A francia közönség kifütyülte csapatát. ... ÉS ITTHON LABDARÚGÓ NB III Északi csoport: Salgótarjáni Kohász—Váci Pe­tőfi SÍI (1:1). Salgótarján, 800 néző. V: Jakab. Vác: Nyéki — Pindes, Neugan, Kreidl — Balogh, Farkas — Ja­kab, Mojs, Pintér, Varga, Katona. A 3. helyen álló Kohász gól­arányt szeretett volna javítani, de nem így történt. A két tarta­lékkal kiálló Pest megyei csapat védekező taktikát alkalmazott, s gyors lefutásokkal veszélyezte­tett. A 12. percben jutott veze­téshez a hazai tizenegy, amelyet a S0. percben 11-esből egyenlí­tettek a váciak. A Petőfi játéko­sai jól állták a helyi rohamo­kat, sajnálatos módon a befejezés előtti percekben lőtte a győztes gólt Salgótarján. G: Pintér (11-esből). Jó: Neugan PEST MEGYEI HÍRLAP A Maeyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei bizottsága és a megyei tanács lapia Felelős szerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó vállalat Felelős kiadó Csollán.v Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. Vin.. Blaha Lujza tér 3 Egész nap hívható központi telefon: 343—100. 142—220 A felelős szerkesztő telefonja: 131—248 — Gépírószoba fhívható 20 óráig): 140—447 — Belpolitikai és sportrovat: 140—449 — Művelődési rovat: 140—448 Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Terjeszti a Magyar Posta Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj 1 hónapra 11 forint (a mezőny legjobbja), Nyéki, Pin­des, Kreidl, Mojs. ★ Szerdán reggel Illovszky Ru­dolf, a Vasas edzője értesítette a szdgetszentmiklósiakat, hogy te­kintettel a vasárnapi özd elleni fontos bajnoki mérkőzésre, nem tudják az első csapatot, a Pest megyei községbe küldeni. A ven­dégek ugyanis féltek, az esetle­ges sérülésektől. Így hát szerdán délután a Va­sas tartalék gárdája volt az SZTK edzőtársa. A nagyszámú érdeklő­dő bosszúsan vette tudomásul „a csapatcserét’'. A Vasas vezetői megígérték, hogy a bajnokság befejezése után ( az SZTK által kitűzött időpont- I ban kárpótolják majd a helyi j szurkolóikat. Pesí me^ci siker az iparitanulók birkózó-bajnokságán Perecesen, 84 induló részvé­telével rendezték meg az ipari tanulóik országos szabadfogású birkózóbajnokságát. Kitűnően rriögálltáik helyüket a dunake­szi fiatalok, akik három súly­csoportban végeztek az élen. Több helyezést is szereztek, ezenkívül a nem hivatalos pontversenyt is ők nyerték. Lepkesúly: 1. Farkas. Lég­súly: ... 3. Tresó. Pehelysúly: ... 2. Fuferemda. Könnyűsúly: . .. 3. Prohászka. Kisváltósúly: 1. Szeles. Nagyváltósúly:... 2. Ritzl. Félnehézsúly: ... 2. Ara­nyosi. Nehézsúly: 1. Kálmán. Nem hivatalos pontverseny, ben: 1. Dunakeszi 291 sz. ITSK 28 pont, 2. 31. sz. ITSK 20, 3. 320. sz. ITSK 16. Gödöllő helyett Buda A téli spartakiád I. körze­tének döntőjén a férfi sakk­csapat-versenyt a ráckevei já­rás nyerte. A második helye­zettet viszont tévesen hirdet­ték ki. Eredetileg budai já­rás, gödöllői járás sorrendet állapított meg a helyi rende­ző bizottság, mivel egyforma pontszáma volt a két csapat­nak. A budaiak óvása alapján a megyei rendező bizottság fog­lalkozott az üggyel, kikérték Flórián Tibor, a Magyar Sakk- szövetség főtitkárának véle­ményét is. Megállapították, hogy a budai csapat lett a má­sodik, hiszen 2,5:1,5 arányban legyőzte a gödöllői járást. Eszerint mint körzeti máso­dik helyezett, nem a gödöllői, hanem a budai férfi sakkcsa­pat vesz majd részt a vasár­napi megyei spartakiáddön- tőn. edzései így csak igen nehéz­kesen oldhatók meg. Az elnöki beszámoló után Janisch János, az egyesület gazdasági vezetője ismertette a sportkör gazdasági helyze­tét. Hiányolta a tagsági díjak beszedésének elmulasz­tását, valamint azt, hogy egyes szakosztályok pon­tatlanul készítették el 1962. évi költségvetésüket. A közgyűlés befejezése után baráti asztaltársaságok ala­kultak, s az egyiknél az újon­nan alakult súlyemelő szak­osztály tagjai foglaltak he­lyet. 1962. március közepén 17 alapító taggal hozták létre a Dunakeszi VSE súly­emelő szakosztályát, s ez­zel az egyesületben 7 sportág működik. Tulajdonképpen már 1961 december közepén megkezd­ték a munkát az „erős embe­rek”, a kelléktár létrehozá­sával. A társadalmi aktívák munkáját a KISZ-vezetőség is támogatta. A sporttelepen megfelelő helyiséget kaptak, elkészítették a súlyemeléshez szükséges sporteszközöket, s Bánóczki Miklós társadalmi edző vezetésével készülnek a versenyekre. A tervek szerint április 18-án tartják a Duna­keszi Vasutas súlyemelői első nyilvános edzésüket. Solymosi László Az elsőtől — az ötödikig Egy spartakiádos emlékei Megyei döntőhöz érkezett a téli spartakiád. A szigetszent- miklósi Pelsőczi László állan­dó részvevője a küzdelmek­nek. 1958, a téli versenyek bevezetése óta, nem hiányzik a mezőnyből. Munkahelyén, a szigetszentmiklósi II. sz. Ál­talános Iskolában kerestük fel a régi spartakiádost. — Milyen emlékei vannak a „kezdetről”? — Számomra nagyon emlé­kezetes marad az első téli spartakiád, amelyet három megye közötti verseny köve­tett. Nagy izgalommal ké­szültünk a nagykőrösi talál­kozóra, és győzelemre is vit­tük megyénk színeit. — S milyén volt a folyta­tás? — A kővetkező évben Gö­döllőn a megyei döntőn baj volt harmadik játékosunk igazolásával, így én és Erős Ferenc játszottuk lé a mér­kőzéseket, harmadik társunk találkozóit már előre feladva. Az emberhátrány ellenére, nagy lelkesedésünk és akarat­erőnk révén, vereség nélkül nyertük meg a csapatviadalt. F.z az egyik legkedvesebb, legemlékezetesebb élményem, annál is inkább, mert ekkor a szigetszentmiklósi asztalite­niszezők egy kivételével va­lamennyi versenyszámot meg­nyerték. — Ekkor már országos dön­tőt is tartottak, itt gyengéb­ben szerepeltünk. A férfi pá­rosban Erős Ferenccel, a II. helyen végeztünk, én az egyé­niben pedig harmadik let­tem. Nagyon büszkék vol­tunk viszont arra, hogy mi is részesei lehettünk a győze­lemnek, hisz Pest megye nyer­te a megyék közötti pontver­senyt. A téli spartakiád ötödik megyei döntője következik, s a mezőnyből most sem fog hiányozni Pelsőczi László. Igaz, a gödöllői körzeti ver­senyen vegyespárosban csak a második helyen végzett, de ez is elég volt a megyei döntő­be jutáshoz. Itt kell megemlíteni, hogy ; Pelsőczi László nemcsak a spartakiádon ért el sikereket. Egy ízben megnyerte a peda­gógusok országos asztalite­nisz-bajnokságát, a másik évben pedig csak szoros küz­delemben szorult a második helyre. Orbán József Azonnal beköltözhető modernül felszerelt 2 szo-ba, összkomfortos ház, IS négyzetméter mellékhelyiségekkel, 100 négyszögöl termő szőlővel, gyümölcsös­sel eladó, elfogadható áron. Cegléd, IX., Sás­ka u. 7. Eladó Jáwa kisrobogő motorkerékpár és új MDK 2-es ablak. _ Nagykőrös, Ond u. 2. Kútgyűrűk eladók. Vágl István u. 6. (Vi­taminnál.) Nagykörös. 140-es Skoda, rádióval eladó. Szabadi, Vác, Cifrakert (16_19-ig). Házhely, 150 négyszög- öles eladó. Érdeklődni Lehet: Vác-Deákvár, Alsó utca 57. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK n. kér. Virág u. 2/a. számú új ház eladó, azonnal beköltözhető. Nádat veszek. Cím: Cegléd, VI. leer. Daru utca 2. szám. Tavasz televízió prí­ma állapotban eladó. Cím a Ceglédi Nyom­dában. Eladó % basszusos 3 oktávú német gyárt­mányú teljesen új tangóharmonika. _ F egyver utca 7. szám. Házhelynek való ken­derföld eladó. Érte­kezni lehet: Farkas Mihály, n. dűlő, 4-ik ház. Wesselényi utca 23. számú háznál kapu eladó. Átalakításokat, fordí­tásokat, kosztümöket, fazonmunkákat ismét vállalok. Révész Jenő női, férfiszabó, Ceg­léd, Teleki u. 1. Félnapi bejárást vál­lalok. Cím a Ceglédi Nyomdában. Központban beköltöz­hető 1 és 2 szobás ház­rész előszobával, konyhával, mellékhe­lyiségekkel, nagy pin­cével eladó. Bercsényi utca 8. Eladó 350 n.-öl szőlő belterületen, Tégla­gyár mellett. Értekez­ni lehet: Mátyás ki­rály utca 10. szám. Cegléd, X. kér. Kö- risfa utca 3. számú ház, 2 szoba, konyha, speiz, mellékhelyisé­gekkel eladó, azonnal beköltözhető. A város központjáoan levő, 4 helyiségből ál­ló lakásomat költség­megtérítéssel elcserél­ném kettő- vagy há­romszobás lakással. — Címeket a Ceglédi Nyomdába kérek. Panni motor eladó 3090-ért. Thököly u. 21. alatt. IX. kér. Tükör utca 32. számú porta eladó. Értekezés: Rét utca 18. alatt. föladó ház, VII., Nyár utca 19, azonnal be­költözhető. Sírkövek! Nagy vá­lasztékban a legké­nyesebb igényeket is kielégítően • megren­delhetők az Abonyi Építőipari KTSZ-nél. Pest megye területén vidékre is szállítunk. Címünk* Abony, Kos­suth tér 8. Tel.: 36. Egy jó oldalkocsis motorkerékpár eladó. Cegléd, Saliai Imre u. 32. Eladó Felház utca 61. számú ház, azonnal beköltözhető. Érdek­lődni lehet ugyanott. Lottón nyert új Terta magnó mikrofonnal 2800-ért eladó. — Cím megtudható a Ceglédi Nyomdában. Eladó egy db auto­mata német varrógép, 56 féle műveletet vé­gez, 1 db Erika írógép, Gyep utca U. szám. Jó állapotban levő Da- nuvia motorkerképár, 125-ös, eladó, gatyás király utca 21. alatt. Eladó a Csengeriben 200 n.-öl szőlő, 2 szo­bás lakással, villany bevezetve, 125.-ös Pan­nónia jó állapotban. Cím: Cegléd, Alszegi út 45. szám, Bútorozott szoba ki­adó. Cím a Ceglédi Nvomdában. Madár utcában porta eladó. Cím: Fodor, Táncsics iskola. A megyei férfi kézilabda-bajnokság folytatólagos sorsolása Április 15: Abonyi Tsz SK—Vá­ci Spartacus, Nógrádverőcei Trak­tor—Ceglédi Bem Honvéd, Tököli KSK—Péceli MÁV, Vecsési MTK —Budakalászi MSE, Ceglédi Épí­tők—Váci Kötött, Ráckevei Ady Endre Gimnázium—Dunakeszi VSE. Április 22: Váci Kötött—Vecsés, Budakalász—Tököl, Pécel—Nóg- rádverőce, Ceglédi Honvéd— Abony, Váci Spartacus—Dunake­szi, Ceglédi Építők—Ráckeve. Április 29: Abony—Pécel, Nóg- rádverőce—Budakalász, Tököl— Váci Kötött, Vecsés—Ceglédi Épí­tők, Dunakeszi—Ceglédi Honvéd, Ráckeve—Váci Spartacus. Május 6: Ceglédi Építők—Tököl, | Váci Kötött—Nógrádverőce, Bu- i dakalász—Abony, Pécel—Dunáké- | szí, Ceglédi Honvéd—Váci Spar- i fcacus, Vecsés—Ráckeve. Május 13: Abony—Váci Kötött, Nógrádverőce—Ceglédi Építők, Tököl—Vecsés, Váci Spartacus— Pécel, Dunakeszi—Budakalász, Ráckeve—Ceglédi Honvéd. Május 20: Vecsés—Nógrádverő­ce, Ceglédi Építők—Abony, Váci Kötött—Dunakeszi, Budakalász— Váci Spartacus, Pécel—Ceglédi Honvéd, Tököl—Ráckeve. Május 27: Abony—Vecsés, Nóg­rádverőce—Tököl, Ceglédi Hoft- véd—Budakalász, Váci Spartacus —Váci Kötött, Dunakeszi—Ceglédi Építők, Ráckeve—Pécel. Június 3: Tököl—Abony, Vecsés —Dunakeszi, Ceglédi Építők—Vá' cl Spartacus, Váci Kötött—Ceglé­di Honvéd, Budakalász—Pécel, Nógrádverőce—Ráckeve. Június 10: Abony—Nógrádverő­ce, Pécel—Váci Kötött, Ceglédi Honvéd—Ceglédi Építők, Váci Spartacus—Vecsés. Dunakeszi— Tököl, Ráckeve—Budakalász. Az első forduló — amely a rossz időjárás miatt elmaradt — párosítása a következő: Nógrád­verőce—Dunakeszi, Tököl—Váci Spartacus, Vecsés—Ceglédi Hon­véd, Ceglédi Építők—Pécel, Váci Kötött—Budakalász, Abony—Rác­keve. A forduló időpontjáról még nem történt intézkedés. A Vecsési MTK szombaton 18 órakor tartja sportköri közgyűlését az egye­sület Jókai utcai klubhelyisé­gében. A magyar birkózók újabb nem­zetközi versenyeken szerepelnek. Nyolc birkózó utazott el Buda­pestről Szófiúba a pénteken, szombaton és vasárnap sorra ke­rülő nemzetközi szabadfogású versenyre (lepkesúlytól felfelé): Hadi, Varga, Kellermann, Hoff­mann, Zsibrita, Hollósi, Vigh és Reznák. Varsóban szombaton és vasárnap rendezik meg a ha­gy ományos Pytlasinszky kötött­fogású emlékversenyt. A kétna­pos viadalra csütörtök reggel öt magyar birkózó utazott. Különböző hírforrásokból szár­mazó jelentések szerint Emile Griffith amerikai ökölvívó váltó­súlyú Világbajnok, aki mint em­lékezetes, Benny „Kid” Párét halálát okozta, megörült. Párét halála óta Griffith lelkibeteg lett és idegállapotát a sűrűn érkező fenyegető levelek is rontották, amelyekben fanatikus szurkolók lelövéssel fenyegették, ha még egyszer szoritóba lép. t A Mar del Plata-f nemzetközi sakkverseny utolsó előtti fordu­lójában a nyolc játszma közül öt — köztük a Szabó—Byrne ta­lálkozó is — döntetlen eredmény­nyel végződött. A török ifjúsági labdarúgó vá­logatott útban Bukarest felé, szerdán Szófiában mérte össze tudását a bolgár ifjúsági válo­gatottal, amelytől 2:0 arányú ve­reséget szenvedett. A bolgár ifj. válogatott ugyanilyen arányban győzte le szombaton a szovjet if­júsági együttest is. A 19 éves marokkói Mohamed ben Abdeslam körül akarja gya­logolni a világot. A vállalkozó szellemű marokkói fiatalember Tangerből már el is indult Spa­nyolország felé, s úgy tervezi, hogy 15 év alatt bejárja az öt világrészt. (MTI) Bostonban, a profi ökölvívó kö­zépsúlyú világbajnoki mérkőzésen a 31 éves amerikai Paul Pender ja menetben pontozásos győzelmet aratott az angol Terry Downes el­len. A Belgrádi Crvena Zvezda a vá­sári Városok labdarugó Kupa tor­na keretében április 18-án Belg- rádban játssza le a Barcelona el­leni első elődöntő mérkőzését. A visszavágóra április 25-én Barce­lonában kerül sor. SAKK Jövő heti rovatunkban közöl­jük negyedévi fejtőversenyünk eredményét. Ezúttal — a fejtőversenyen kí­vül — egy végjátéktanulmányt mutatunk be olvasóinknak. S. Isenegger („Natiónal-Zeitung” Basel 1940.) Világos indul és nyer. Világos első lépése természete­sen csak 1. b7 lehet, mert külön­ben sötét Fc8 lépéssel megakadá­lyozza a nyerést. Éppen ilyen ma­gától értetődő sötét válasza is: 1. —, d2. Most azonban hiába folytatnánk 2. b8V-f-kai, mert 2. —, Kai: után világos csak dön­tetlent érhet el. A d2 gyalogot ugyanis nem tudja sakkal ütni, a legelső csendes lépésre pedig dlV jönne. A tanulmány igazi kulcslépése világos második lépése: 2. Fh8! A többi már fonalas menetű já­ték, elágazások nélkül: 2. —, dlV 3. b8V+, Kc2 4. Vb2-h Kd3 5. Vc3-f, Ke4 6. Ve3+, Kf5 7. Ve5+, Kg6 8. Vf6+, Kh7 9. Vg7 matt. A világos futó meglepő lépése egyik sarokból a másikba emlékeze­tessé teszi e végjátékot. Megoldás: 16. sz. (Schiffman): vil. Ka7, Vfö, Bd8 és h4, Fb5, Hd5 és e4, gy b6, e5, f2 és g3; sőt. Kd4, Vh8, Bg7, Fa3, Hgl, gy a4, c5, d2, f6 és f7. Matt 2 lépésben. Kulcslépése: 1. Fe8! Váratlanul két szabad helyet ad a sötét ki­rálynak. Egyike a legnehezebb megfejtésű ketteseknek. ★ Néhány hét múlva Kubában nagyszabású mesterverseny in­dul a szigetország világszerte is­mert sakkozója, J. R. Capablanca emlékének hódolva. Capablanca a század elején, Marshall elleni pá­rosmérkőzésen tűnt fel, s alig két évre rá, 1911-ben a San Sebastian- ban tartott nagymester-versenyen az európai élgárda előtt aratott meglepő győzelmet. Mintegy ne­gyedszázadig tartozott az élvo­nalba, 1921—2^. között mint világ­bajnok. öt tartották a kifinomult, technikailag tökéletes sakk igazi mesterének. Korán, 54 évet élve távozott az élők közül, éppen most húsz esztendeje. Él étét és működését a magyar sakkiroda­lom még a háború alatt minden­kit megelőzve méltatta: Chalu- petzky Ferenc és Tóth László két kötetben állított emléket a nagy mesternek. E két kötetben csak­nem minden játszmáját megtalál­hatjuk, azon keveset kivéve, me­lyeket a háborús elszigeteltség miatti hozzáférhetetlen források tartalmaztak. E játszmák közül egyet itt ismertetünk meg a ma­gyar sakkozókkal. 19. Szicíliai védelem Capablanca Wheatcroft (Margate, 1939.) 1. e4, c5 2. He2 (E lépésnek kü­lönösebb önálló jelentősége nin­csen. Sötét legtermészetesebb vá­lasza Hf6 volna. Ezzel, vagy Hc6- tal a szokásos mederbe tudná te­relni a játszmát) 2.—* dg 3. g3 (Capablanca új utat keres és a d5 pontot szeretné erősebb ellen­őrzés alá venni. Erre való tekin­tettel sötét számára a leghelye­sebb válaszként 3.—. d5 kínálko­zik, a tempóvesztés itt nem esik súlyosan latba) 3. —, Hc6 4. Fg2, g6 5. c3, Fg7 6. d4, es (Kicsit erő­szakos kísérlet, főleg mert a tí5- mező többet gyaloggal nem tá­madható. Igaz viszont, hogy an­nak világos részéről való meg­szállása egyelőre még csak tá­voli lehetőség) 7. de:, de: 8. 0—0, Fe6, 9. Fe3, Vdí: 10. Bdl:, bS 11. Haj, Bd8 (Fontosabb lenne a6!— A vi­lágos huszár most be tud nyo­mulni a sötét állásba) 12. Hb5. Fc4 13. He; + (Sötét nyilván 13. Hd6-r, Bd6: 14. Bd6:, Fe2: 15. Bc6:, Ktí7- re számított) 13. —, Ke7 14. Hd5+, Kés (Jobb lett volna Fdő:) 15. Bd?. Híre? (Fe2: kellett volna. A tett végzetes öntorlaszt alkot) 16. Hc7+, Kf6 17. Eadü, Bd2: (fenyegetett matt d6-on!) 18. Bd2:, Bd8? (Jobb Hc8 de 19. Bd7! után akkor is világos marad fölényben) 19. Bd8:, HdS: 20.He8-f, sötét feladta, mert tisz­tet veszít.

Next

/
Oldalképek
Tartalom