Pest Megyei Hirlap, 1962. március (6. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-20 / 66. szám

•f&fjf/s&ivli « járási iattárftülásrál Az idén az egy hóidra eső termelési értéknek el kell érnie a megyei középszintet A járási tanács március 17-i ülésén Muszka János elnökölt. Elsőnek a tsz-ek 1961. évi zárszámadása, az 1962. évi termelési, szervezé­si feladatok megtárgyalása került napirendre. — Az eredmények kiala­kulását nagyban befolyásol­ták — kezdte beszámolóját Szijjártó Lajos elvtárs. a vb. elnöke —•, a tapasztalatlansá­gokból, a felfejlesztésből származó hibák, a kis por- cellákon való gazdálkodás, a munkaerőhiány, a példátlan szárazság. Ennek ellenére já­rásunk szövetkezeteiben a; fiel nem osztható alap 11 622 000, a termelési alap pedig 13 470 000 forinttal nőtt. Egy munkaegység értéke járási átlagban a betervezett 29 forint 28 fillér helyett, még a 21 forint 80 fillért sem érte el. Külön teherként je­lentkezik tsz-einkben az olyan tagok SZTK-járuléka, ak&k a közös munkáiban egyáltalán nem, vagy csak kismérték­ben vettek részt. Ilyen ese­tekben megterhelhető a föld­járadék az SZTK-kötelezett­séggel. Különös figyelmet érdemel az 1961. évre be­tervezett munkaegység-fel­használás és annak tényszá- rrta. A betervezett 1 074 700- zal szemben 1 230 000 mun­kaegységet használtaik fel szövetkezeteink. Ezzel per­sze lényegesen csökkentet­ték egy-egy munkaegység értékét. Főbb termelési mu­tatóink alakulása a követ­kező: kenyérgabonából 8 és fél mázsa helyett 8 mázsa 80 kiló termett, takarmány­gabonából 10 mázsa 70 kiló helyett 11 mázsa. Kukoricá­nál már rosszabb a helyzet: 11 és fél mázsa helyett csak 8 mázsa 42 kiló termett, burgonyából a tervezett 53 mázsával szemben csak 31 é® fél mázsa lett holdamként a hozam. középszintet, a három-három és fél ezer forintot. Ez az összeg azonban még nem a plafon! KriJskó János, a szám­viteli szakemberek kiképzé­sét sürgette; Szántai János elmondta, hogy az ellenőrző bizottságok nagy segítséget nyújthatnak a munkaegység- hígítás megszüntetésénél. Sza­kit László hozzáfűzte még, hogy ezek a bizottságok úgy működjenek, ahogy azt a szö­vetkezeti demokrácia és az alapszabály előírja. Koncz János. Göbölyös Mihály és S. Kovács Béni szólt még a napirendi ponthoz. A tanács­ülés megállapította, hogy az 1982. évi termelési tervek eredményes végrehajtására külön határozathozatal nem szükséges, mert a vb határo­zatában mindem feLadaT rög­zítve van. A második napirendi pont­ban Szijjártó Lajos elv­társ, az 1961. évi mezőgaz­dasági jellegű tanácsülési és végrehajtó bizottsági hatá­rozatok végrehajtásáról tájé­koztatta a tanácsülést. A je­lentést a tanácsülés vita nél­kül fogadta el, egyben uta­sította a végrehajtó bizott­ságot, hogy okuljon a tava­lyi fogyatékosságokból, legyen következetes és kérje számon a hozott határozatok végrehajtá­sát. Az 1961. évi költségvetési tervek végrehajtásáról, az 1962. évi feladatok megtár­gyalásáról Fogd Mihály vb- titkár tájékoztatta a tanács>- üiést. Ehhez a napirendhez Augusztán József és Neumann Mihály szólt hozzá. Kiss Sándor Felhívás Süly, Sáp és Úri község lakóihoz Megköszönöm Tápiósüly, Tápiósáp és Űri község lakóinak bizalmát, amellyel engem a legutóbbi közgyűlésen a Tápió­süly és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet felügyelő bi­zottságának elnökévé választottak. E tisztemnek becsülettel eleget is kívánok tenni. Munkám eredményes elvégzése érde­kében kérem a kedves vásárló és szórakozni vágyó közönsé­get, hogy mind a kiskereskedelem, mind a vendéglátóipar te­rületén észlelt esetleges hiányosságokat, szabálytalanságokat és javaslataikat nevemre, lehetőleg írásban Tápiósüly, Fő utca 11. szám alá küldeni legyenek szívesek. ígérjük, hogy minden egyes bejelentést, melynek van tár­gyi alapja — lelkiismeretesen kivizsgálunk. Továbbá minden egyes építő jellegű javaslatot, erőnkhöz mérten megvalósítani igyekezünk. A vizsgálatok eredményéről, a negyedévenként megtar­tott közgyűléseken részletesen beszámolunk kedves közönsé­günknek. Krátky László a Tápiésülyi Fmsz felügyelő bizottságának elnöke Guba Pál elvtárs hozzá- saólósábain felhívta a tsz- ek figyelmét, hogy az idén már a valósá­gos alapokra tervezze­nek, a tagok meghallga­tása és közreműködése mellett, hogy az egy holdra eső ter­melési érték elérje a megyei Többször szóvá tettük la­punkban Kar kosiák Beláné, Monor. Fürst Sándor utcai la­kos és négy gyermeke nehéz helyzetét, az apa züllött élet­módját. családja iránti kötele­zettségének elmulasztását. Megírtuk a kis család szorult, kétségbeesett helyzetét, ame­lyet egy akarattal siettek a tár­sadalmi szervek — a Vöröske­reszt, a nőtanács, szerkesztő­ségünk — enyhíteni. De be­kopogtattak ajtójukon vadide­gen emberek is: kis cso­maggal, ruhaneműt, élelmet nyújtva át. A társadalmi szervek a baj­ba jutott anyának munka- alkalmat, gyermekeinek a napköziben védett, meleg ott­hont biztosítottak. A Monori Kefegyár dolgo­zóinak közössége szeretettel fogadta maga közé. Az első fi­zetést adósságainak felszá­molására fordította. Nem várta már hideg szoba, ami­kor hazatért: a kefefa mele­get adott — munkatársai együttérző szeretetét sugá­rozta. Lassan, ahogy múltak á hetek, úgy színesedett ki arca, teljesedett ki öröme. Nem is annyira férje közöm­bös, lélektelen eltávolodása, mint gyermekei megtagadása nem hagyta nyugodni. A bí­rósághoz fordult — immár nem először — kérve a csalá­di pótlék megítélését, férje züllött életmódjának felszá­molását. Végre, hosszú tárgyalá- rok során, szembesítések ke­gyetlen igazsága után — amellyel tartozott önmagának és gyermekeinek — a bíróság lezárta ügyét, és ítéletet ho­zott — igazságosat, nevelő ha­tásút! A családjával nem tö­rődő, iszákos apát hathónapi jogerős börtönbüntetésre ítél­te, valamint kötelezte az el­vonókúrán való részvételre. A televízió riporternője felvételeket készít Üllőn a fásítási munkákról Karkosiák Béláné végleg megnyugodott. Most már tud­ja, ha egyedül is, de van miért élni, dolgozni — a gyer­mekeiért: Péterkéért és a többiekért... Hörömpő Jenő A jövő év közepére fejeződik be a gyömrői kastély rekonstrukciója 1847. Gyömrő határában Jo- vask.ocsík végtelen sora sürgö­lődik. Meszet, homolcot, téglát szállítanak. Az egyik hatalmas tölgy árnyékában bordó plüs­sel bélelt hintó pihen. Előtte Teleki Sámuel gróf beszélget építészével, a kastély tervező­jével: HilxL Józseffel. Néhány hÓTiap, s a hatalmas park kö­zepén hófehér, impozáns, egy­emeletes kastély áll, a Nemzeti Múzeum kicsinyített mása. 1943. A háború szele Gyom­rot is meglegyinti. A kastély találatot kap. Volt gazdái el­menekül mek. 1948. A magyar szabadság- harc centenáriumára — úgy, ahogy — rendbehozzák, tető- szerkezetet, új palatetőt kap. Berendezését azonban már széthurcolták. A közel százéves bútordarabok, a százezreket érő könyvtár, rengeteg mu­zeális érték a nemtörődömség áldozata lett. 1980. A kastélyból már csak „itt-ott” van valami. Bár a ta­nácsüléseken több felszólalás is elhangzik érát kében, a helyzet egyre romlik. A tetőt borító palát elhordták lelkiismeretlen emberek, a vakolatot leverték, a lépcsőket leszakították. Az eső beesik, veri, rothasztja a fafödémet, A hatás nem ma­rad el. Egymás után omlanak be az emeleti födémrészek, majd fokozatosan a pusztulás eléri a pincét is. Sürgős segítség kell!!! 1961. december. 5—6 ember mozgolódik a romok közt. 1982. január. Teherautók bukkannak flel az egykori park úttalan útjain. Tégla, cement, deszka, szerszámok és emberek érkeztek. A sok sürgetés nem volt hiábavaló. A Műemléki Felügyelőség emberei jönnek, hogy megmentsék Gyömrőnek e büszkeségét. Az építkezés forgatagaiban alig találjuk meg Sasvári Nán­dort. az építési csoport vezető­jét. Végül csak előkerül az áll­ványerdő mögül és szakít szá­munkra néhány percet. — A kimondott építkezési munkálatok csak mintegy más­fél hete folynak. Máris szépek, az eredmények! A pincefödém nagy része eredeti állapotban dicséri építői ügyességét. Még ez évben elkészül a földszinti és emeleti társa is. Tető alá kerülnek az ódon falak. 196J- ra elkészülnek az utolsó simí­tások: a külső-belső vakolás, és eredeti formájában fog pompázni a hatalmas parit is. Az építkezés méreteire jel­lemző, hogy körülbelül 60 000— 70 000 tégla és 130 köbméteT faanyag kerül beépítésre. A fö­dém elemeket és vasbeton- gerendákat nagyrészt a hely­színen készítik el. A vízszük­séglet fedezése eddig egy kissé problematikus volt. Nemrég feltárták a kastély egyik 20 méter mély kútját, amelyben 2 és fél méteres vízoszlop áll. Valószínűleg tisztítás, fertőtle­nítés után ez a ‘kút fogja ki­elégíteni az épület és a park- monstrum szükségletét. S az építők? Kevesen vannak, de kiváló szakemberek. Munkájuk nyo­mán támadt fel hazáink szám­talan nagyértékű műemléke. A leskiválótobak: Fröhlich Gyula kőműves, Kecskés Sándor se­gédmunkás . .. Nagy Pali bácsi az ácsok ..lendítőkereke”. 1963. július közepe: Gyömrő ismét gazdagabb lett egy neve­zetességgel. Csegezv liíventí Foto: Várnai Béla MOZAIK — GARÁZDA magatartást tanúsított — ittas állapotban — egyik maglódi italboltban Nagy Pál mendei lakos. 300 forintra bírságolták. — SÁNDOR—JÖZSF.F-m- gánybált rendeztek tegnap es­te a vecsési Lokomotív-ven- déglőben. Tanácsi csendélet Aki szombat, vasárnap este 10 után végigment a csendes monori főutcán, csodálkozva állapította meg, hogy a járá­si tanács néhány szobájában még mindig ég a villany. A mezőgazdasági osztály szak­emberei Szijjártó Lajos ta­nácselnök elvtárs vezetésé­vel a járás egyéb szakembe­reinek bevonásával tárgyal­ták; a járás termelőszövetke­zeteinek 1962. évi terveit. Szombaton éjfél előtt in­dultak haza, Budapestre, va­sárnap reggel 8 órára már mindannyian munkába álltak, hogy folytassák a félbeha­gyott munkát. Vasárnap éj­félkor még mindenki együtt volt és hétfőn, ugyanez várt rájuk. S ha visszatekintünk az elmúlt két és fél hónapra, a munkanapoknak legalább 80 százalékát 1—2. sőt több órával is megtoldottak. S ezen, megerőltető tempó mel­lett jönnek olyan dolgokkal egyes főkönyvelők, hogy a jó­érzésű ember zsebében kinyí­lik a „bicsak”. Asztalitenisz Kérdezem én, hogy cso­dálható-e, ha ilyen idegál­lapotban egy ember nem a legmegfelelőbb hangnemben válaszol, vaigy kérdez. Az én véleményem a következő ez­zel kapcsolatban: A hangnem ilyen esetben nem helyes, de a körülményekkel magya­rázható. Más kérdés az, hogy ha valaki, mint például Krátky könyvelő elvtárs a hangne­met sérelmezi, azt már ko­ránál fogva is nyugodtan, higgadtan, „négyszemközt” elintézhette volna, s nem kellett volna mondjárt a nagyiközönség elé vinni. Mert így a „Monor és Vidéke” több ezres olvasótábora azt hiszi, hogy a járási tanácshoz a szegény könyvelők csak fél­ve léphetnek be, mert a fejü­ket leharapják, holott ez csak ilyen, a körülményekkel ma­gyarázható rendkívüli esetek­ben történik meg. Fekete B«nó — VÖRÖSKERESZTES tag­gyűlés lesz ma este 6 órakor Monoron. a községi tanácste­remben. — BARÁTSÁGOS MÉR­KŐZÉSEN 3:1 arányban győz­te le Mende csapata a gyöm­rői pályán a hazai együttest. A lelkesebben játszó fiatal mendei együttes megérdemelt győzelmet aratott a kezdetle­ges formát mutató gyömrőiek- kel szemben. A mendei ifjú­sági csapat is 3:1 arányban győzte le a gyömrői ifiket. — TV-KLVBOT hívtak lét­re Gombán, a művelődési ház­ban. Egy-egy estén 50—60 érdeklődő is végignézi a te­levízió adását. — ILLIK? NEM ILLIK! — címmel öt előadásból álló sorozatot indít a mendei KlSZ-szervezet a fiatalok szá­mára. Járási tanácstagok fogadónapjai Március 20-án, kedden: Dulin János — Maglód, Tóth László — Gyömrő. Március 21-én, szerdán: Huszka János — Káva. Férfi és női csapatunk is vereséget szenvedett Március 22-én, csütörtökön: Nagy István — Vecsés. A monori aszta liteniszezők nem jó előjelekkel és kevés eséllyel utaztak el Dunaharasztira. Rossz előjelekkel azért, mert a férfiak erősen tartalékosán álltak ki: Farkas és Szönyi helyett. Sopro­ni és Övári állt asztalhoz. A má­sik két versenyző Virányi és Sze­mek volt. Kevés eséllyel azért, mert Dunaharaszti kitűnő játék­erőt képviselt, s igen edőkeüő he­lyet foglal el a táblázaton. A monori férfi asztalitenisz-csa­pat — várhatóan — nem is tudott ellentállni a hazaiaknak, 16:2 arányban vereséget szenvedett! Nem is annyira a vereség a szem­betűnő, mint az a tény, hogy a szettekben 10—12 pontkülönbség­gel, szinte küzdeilem nélkül en­gedték át a játszmákat. Szemők Géza elmondta: Gyen­gén, idényeleji formában játszot­tak. Igaz, a helyiek között az NB I-es Erdélyi is szerepelt! De akkor is: pontatlan ütéseik, hiányos erőnlét, gyenge időzítés jellemez­te a mononak játékát. Sokat kell gyakorolni, hogy a tavalyi formát elérj ék. Szemők Géza megemlítette, hogy a rendezés kitűnő volt. Három asztalon, tágas helyiségben, jó lá­tási viszonyok mellett játszhattak. Monoron sem volna előnytelen ezeket az állapotokat megterem­teni: különösen a harmadik asz­talitenisz-asztalt ! A győzelmeket: Virányi és a Szemők. Virányi páros szerezte. Női csapatunk első bemutatko­zása sem sikerült, ök 3:0-ra kap­tak ki.1 Dicséretükre legyen mond­va, hogy nagy küzdelemben. ki­tűnő ellenféltől. Náluk a verseny­tapasztalat hiánya volt szembetű­nő. Ez persze várható volt. Az idényei éji forma azonban rájuk is jellemző, sokat kéül javulniok, ha vasárnap a Pilisi Bányász el­len helyt akarnak állni. Edzeni, edzeni — ez a feltétele a várható jó szereplésnek. Március 23-án, pénteken: Fülöp Lóránd — Monor, Kiss István — Maglód. Március 24-én, szombaton: Baranyi Sándor — Csévha- raszt, Cseri Andrásné — Tá­piósüly, Hadas Sándor — Pi­lis. MAI MŰSOR Mozik Gyömrő: A Noszty-fiú esete Tóth Marival. Maglód: Hármasok szövetsége. Monor: Szabad szél (széles). Pilis: Délibáb minden mennyiségben. Tápiósüly: Soha többé! Üllő: Cirfcuszművészek. Ve­csés: az írnok és az írógép (szé­les). <HJ> Végre révbe jutott Megkezdődött a fásítási hónap fordul a csinos televíziós ri­porter; — Már az úton is készítet­tem felvételeket — Vecsés és Üllő között — a csatorna men­tén folyó fásítási munkálatok­ról. Ott is nagy munka fo­lyik ... Máder Ferenc erdész szak­szerű tanácsokat ad az ülte­tésre vonatkozóan Kadenszki Bélának, mellette ott áll Tóth Sándor aztán Füloip István, Kiss Simon, Erős Kati. K. S. Minden lapát földdel, amit kidobnak, mélyebbé válnak a gödrök, s amikor elérik a 60— 70 centi mélységet, már hoz­zák is a gyorsan növő, kar­csú, nemesnyár suhángot, a gyökerekre jól odatapossák a földek Kattan a gomb, berreg a masina. Vecsei Marietta a te­levízió fiatal munkatársa fel­vételeket készít a fásítási hó­nap megkezdésének alkalmá­ból, Üllő főterén. Amikor be­fejeződik a felvétel, hozaánk

Next

/
Oldalképek
Tartalom