Pest Megyei Hirlap, 1962. március (6. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-13 / 60. szám
feir MEGY Ei itfCjrtap 1963. MÁRCIUS 13. KEDD A szocialista mezőgazdaságnak óriási lehetőségei vannak Az SZKP Központi Bizottságának felhívása a szovjet dolgozókhoz Az SZKP Központi Bizottsága felhívást intézett a szovjet mezőgazdaság dolgozóihoz, az összes szovjet dolgozókhoz. A felhívást az SZKP Központi Bizottsága plénumának pénteki ülésén fogadták el. A felhívás mindenekelőtt hangsúlyozza a szovjet mező- gazdaság vitathatatlan sikereit, majd rámutat, hogy „a párt nyíltan megmondja a népnek, a mezőgazdaság fejlődé, sének üteme még mindig elmarad az ipar növekedésének üteme mögött, és nem felel meg a lakosság megnövekedett szükségleteinek”. A kommunizmust nem lehet felépíteni hatalmas, elsőrendű ipar nélkül — mondja a felhívás —, de a kommunizmus fejlett mezőgazdaság nélkül is elképzelhetetlen. A szocialista mezőgazdaságnak óriási lehetőségei vannak. Nem múlik el olyan nagyon sok idő — hangsúlyozza a felhívás — és a kommunizmus ellenségei, akik ma azt hangoztatják, hogy a Szovjetuniónak nehéz lesz leküzde- nie a mezőgazdaság területén elkövetett hibákat, „összeomlanak”, és a szovjet nép jót nevet majd rajtuk. Az SZKP Központi Bizottsága felhívja a Szovjetunió dolgozóit, „tegyenek maximális erőfeszítéseket, hogy már az idén, majd az elkövetkező években minden köztársaságban, határterületen, területen, minden kerületben, kolhozban és szovhozban biztosítsák valamennyi mezőgazdasági termékfajta termelésének rohamos és nagyarányú növelését’“. A mezőgazdaság dolgozóinak minden lehetőségük megvan ahhoz -t- mondja a felhívás —, hogy megoldják a X.XII. pártkongresszus, az SZKP programja által kitűzött feladatokat, amelyeket a párt központi bizottsága már. ciusi plénumának határozatai ismét aláhúztak. Továbbra is a legfontosabb feladat marad a szemester- mény-termelés növelése, hiszen ez az egész mezőgazda- sági termelés alapja. A füves vetésforgó rendszerével szembe kell állítani a vetésterületek új rendszerű hasznosítását, harcolni kell a legmagasabb terméseredményeket biztosító növényféleségek meghonosításáért, azért, hogy a legkisebb anyagi és munkaráfordítás mellett a lehető legmagasabb legyen az egy hektárra eső termelés. Az SZKP Központi Bizottsága tömegmozgalmat javasol azért, hogy minden gazdaságban a hektáronkénti gabona- termés elérje a 20—25 mázsát, a kukoricatermés az 50 mázsát, a gyapottermés pedig legalább a 25 mázsát. Ugyanilyen konkrét feladatokat jelöl meg a többi mezőgazdasági növényféleség terméseredményeinek növelésére is. A felhívás hangsúlyozza: „A mezőgazdaság irányításának átszervezése, amelyet az SZKP Központi Bizottsága márciusi plénumán körvonalazott, ugyanolyan óriási eredményeket hoz majd, mint amilyeneket az iparigazgatás átszervezése jelentett a népgazdaság fejlődése szempontjából”. Az SZKP Központi Bizottsága felhívja a dolgozókat, minden tőlük telhetőt tegyenek meg, hogy 1962-ben minden kolhoz és szovhoz teljesítse tervelőirányzatát „A metö- gazdasági termelés rohamos fellendítése — hangsúlyozza a felhívás — az egész párt, az egész szovjet nép ügye”. A-z SZKP Központi Bizottsága felhívja a kommunistákat és a komszo- molisfákat, legyenek kérlelhetetlenek a fogyatékosságokkal szemben, bátrabban zúzzák szét mindazt ami elavult, ami fékezi az előrehaladást. Harc a neonácizmus ellen az Anschluss évfordulóján A hitleri Anschluss évfordulója alkalmából Ausztriában kibontakozó impozáns „antifasiszta március” wie- deni nagygyűlésén Franz Hon- ner, az Osztrák Kommunista Párt politikai bizottságának tagja mondott beszédet. Ismét az űrtűk Az AP amerikai hírügynökség jelentése szerint az Egyesült Álla* mok az idén újabb kísérletet tesz arra. hogy több millió réztűt juttasson el a világűrbe, s így mintegy 64 000 kilométer hosszú gyűrűt vonjon a Föld köré. 3200 kilométer magasságban. Mint ismeretes, az elmúlt év októberében az amerikaiak már végrehajtottak egy ilyen jellegű kísérletet, de a tűket kibocsátó szerkezet elromlott. és emiatt a tervezett gyűrű helyett néhány helyen csoportosultak a kis fémtestek. A szakértők akkoriban felhívták a figyelmet arra, hogy ez a kísérlet mérhetetlen veszélyt jelent a csillagászati megfigyelések számára, mert az űrbe juttatott fémtűk zavarhatják a csillagok rádióteleszkópos megfigyelését. az amerikai kísérlet felháborodást keltett a nemzetközi tudományos közéletben. Az Egyesült Államok ennek ellenére most megismétli a kísérletet. EVIANBAN TOVÁBBRA IS AZ ÁTMENETI IDŐSZAK KÉRDÉSE ÁLL A TÁRGYALÁSOK KÖZÉPPONTJÁBAN Hírek Ben Belláról és fogolytársairól - Újabb OAS-merényletek Felvételre keresünk gépészmérnököt, építészmérnököt, vagy technikust építészellenőri munkakörben, gyakorlattal rendelkezőt. Műszaki könyvtárosi állásra német—angol—orosz perfekt nyelvtudással. A felvételi kérelmet az alábbi címre személyesen, vagy írásban kérjük beadni; FORTE Fotokémiai Ipar V. személyzeti osztálya, Vác, telefon: 40. PÁRIZS Evianban a francia és az algériai miniszterek vasárnap is' folytatták tanácskozásukat. A vita középpontjában továbbra is az átmeneti időszakkal kapcsolatos kérdések: a végrehajtó szerv összetétele és a helyi karhatalom létszáma, hatásköre állott. Megfigyelők véleménye szerint a vita helyenként éles formákat öltött, több kérdésben jelentősen eltér a francia és az algériai küldöttek álláspontja. Vasárnap a késő esti órákban a francia és az algériai küldöttség külön-külön tanácskozott. 1 Megfigyelők szerint megegyezés jött létre abban, hogy a helyi karhatalom 75 000 főből, zömében al- gériaikból fog állni. A francia kormány azonban változatlanul a falvakra, vidéki kisvárosokra akarja korlátozni a karhatalom hatáskörét, a városokban a francia hadseregre, csendőrségre kívánja bízni a rend helyreállítását. Az FLN viszont azt kívánja, hogy a helyi karhatalom Algírban, Oranban, Bo- ne-ban is részt vegyen az OAS felszámolásában. Francia forrásból származó hírek szerint a tárgyaló felek megegyeztek, hogy az ideiglenes kormány szerepét betöltő végrehajtó szerv 12 tagú lesz. Négy tagját az FLN, négyet a francia kormány nevez ki, további négy algériai személyében pedig közösen állapodnak meg. A múlt héten francia részről hangoztatott derűlátó nézettel szemben, hogy a fegyverszünet aláírására már kedden sor kerül, algériai részről valószínűnek tartják, hogy a tárgyalások a hét második felére] is átnyúlnak. Több francia lap jelentése szerint a fegyverszüneti egyezmény aláírása után De Gaulle az. algériai európai lakossághoz. Ben Xhedda pedig az arabokhoz intéz üzenetet. EVIAN A francia és az algériai tárgyaló felek között folyó békeíárgyalások hatodik napján. hétfőn pár perccel 10 óra után kezdődött meg a tanácskozás. A megállapodás értelmében az értekezlet fejleményeiről továbbra sem adnak hivatalos tájékoztatást. KAIRO Az Al Gumhurija tájékozott körökre hivatkozva jelentette, hogy a francia hatósárok úgy döntöttek. Ben Bella és a többi fogoly miniszter elhagyhatja kényszerlakhelyét. Ben Bella és társai azonban visszautasították az ajánlatot mindaddig, amíg velük együtt szabadon nem bocsátják a mintegy 20 000 főnyi bebörtönzött algériai hazafit. A korszerű agrotechnika és a termelés biztonsága a nagyüzemi termelés alapja! A közös gazdálkodás biztonságát * a termelőszövetkezetek általános vagyonbiztosítása védi! A biztosítás alapján teljes értékben megtérülnek a Ml "I- (villámcsapás, robbanás, mbar, földrengés, kő- és földomlás), a JÉG-, as ÁLLATKÁROK, az ÁRVÍZKÁROK JO ssiSaatéha. A kertészeti növények közül a paradicsom, paprika, zöldborsó, uborka, tök és saláta termésének 15 százalékáig primőr áron nyújtunk kártérítést! A biztosítás a kétmenetes gépi úton (rendrevágó géppel) aratott, rendenfekvő gabonaneműeknek az aratást követő 6 napon belüli jégkáraira is kiterjeszthető. A nagyüzemi módon tenyésztett baromfiállomány biztosítását is vállaljuk. ÁLLAMI RIZTOSMTO A lap hírét francia réséről cáfolták, hangsúlyozva, hogy Ben Bella és társai szabadon bocsátására csak a fegyverszünet után kerülhet sor. PÁRIZS A francia kormány hétfőtől a szabályos légijáratok kivételével minden polgári repülést betiltott az ország légi terében. Feltételezhető, hogy biztonsági intézkedésekről van szó az OAS-szal szemben a tűzszünet küszöbén. Óvintézkedésnek szánják a rendőrség ismételt megerősítését. A Diadalívnél állandóan rendőrök állomásoznak, hogy ellenőrzés alatt tartsák az odatorkolló sugárutakat. Az OAS vasárnap is követett el fasiszta merényleteket. Párizs ötödik kerületében pJasztikbomiba robbant egy vietnami orvos lakása előtt. Az orvos tagja a Francia Kommunista Pártnak. Két sebesülés törtéit a robbanáskor. 1 Plasztikbomba robbant Nan- I tesben is, hétfőn kora reggel. A bombát a Presse-Ocean napilap hivatali helyisége előtt helyezték el. A lap szerkesztőségének tagjai néhány nappal ezelőtt fenyegető leveleket kaptak OAS aláírással. ALGÍR Algériában vasárnap 31 merényletet követtek el. A halálos áldozatok száma 15, a sebesülteké 29. A vasárnapi incidensek között az Algir Bab el Oued negyedében lefolyt összetűzés volt a legjelentősebb. A lövöldözés fegyveres európaiak és egy katonai járőr között folyt le. rrmnap 1962. március 13, kedd, Krisztián napja. A nap kél 6.02 órakor, nyugszik 17.46 órakor. A hold kél 10.31 órakor, nyugszik 1.06 órakor. Várható időjárás kedd estig: erősen felhős idő, sok helyen eső, havazás, élénkülő szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1—plusz 4 fok között. Távolabbi kilátások: a hét közepén újból éjszakai fagyok. — TANÁCSTAGI FOGADÓÓRA. Garai Gyuláné ma délelőtt 8—12 óra között Törökbálint községben tart fogadóórát. — BŐVÜL a tápiászent- mártoni művelődési ház. Művelődési házuk udvarán pavilonszerű szakköri épületet emelnek a tápiószent- mártoniak. A nagyméretű szabadpolcos könyvtárból és olvasóteremből, valamint mezőgazdasági, politechnikai és háztartási szakköri helyiségekből álló épületben ez év nyarától még több látogatót foglalkoztathat a szentmártoni művelődési ház, amelynek eddig különösen az ismeretterjesztés és a gyermek-foglalkozások volt a legerősebb oldala. — UJ ÖNKIV ÁL ASZTO cipőbolt nyílt a napokban Ráckevén. Az új üzlet már az első napokban is jelentős forgalmat bonyolított le. — DÍJMENTES jogi tanácsadást rendez Foton, szerda este, a Hazafias Népfront járási bizottsága. <*- ITTASAN vezette motorját Lengyel János segédmunkás, rádi lakos, szombat délután. Dunakeszi belterületén elvesztette • uralr mát gépe felett, s motorjával az árokba szaladt, és nekiütközött egy telefonoszlopnak. Könnyebb sérüléseket szenvedett. — AZ OSZTÁLYFŐNÖKI órákon a termelőszövetkezet egy-egy mezőgazdásza is részt vesz Taksonyban. A felnőttek a szövetkezet életéről, a mezőgazdasági munka jelentőségéről beszélgetnek a nyolcadikos diákokkal. Ennek tulajdonítható, hogy legutóbb is három fiatal jelentkezeti mezőgazdasági szakmunkásnak. — ÁLDOZATÁT CSERBENHAGYTA. Vasárnap délután Újszilvás belterületén Balogul László tehergépkocsivezető nem tért az út jobboldalára, amikor a mögötte haladó Árvái János motorkerékpárjával a teherautót előzni akarta, sót a gépkocsivezető az előzni szándékozó motorost szabályosan leszorította az úttestről a baloldali árokba. Árvái súlyosan megsérült, motorjában 500 forint kár keletkezett — s a baleset bekövetkezte után Balogh László teherautójával továbbhajtott. — A RÁCKEVEI JÁRÁS községei közül az első negyedévi adóbevételi eredmények teljesítésében Áporka áll az első helyen, 119 százalékkal. Második Szigetújfalu 94,8, harmadik Délegyháza 93 százalékos eredménnyel. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH-RADIO 8.10: Szimfonikus zene. 9.00: Moha bácsi, a törne. 9.20 A gyermekrádió énekszakköre. 9.40: Brahms-dalok. 10.10: Hét lenes vers legendája. 11.45: Szalmás Piroska kórusműveiből. 12.15: ooe- rettrészletek. 13.00: Ezüstkalászos szövetkezeti gazdatanfolyam. 13.80: Egy falu — egy nóta. 13.40: Nem boszorkányság — technika! 14.00: Zenekari muzsika. 15.10: Fúvószene. 15.25: A barátság hullámhosszán. 15.35: Tánczene. 16.05: Az ifjúsági rádió műsora. 16.25: Haydn-múvek. 17.15: Opcrettrész- letek. 17.40: az ifjúsági rádió műsora. 18.00: Szinti ónfkus zene. 18.35: Az inari rovat műsora. 18.45: Arany János dalai. 19.05: A Szabó-család. 19.35: Zongoraverseny. 20.25: Könnyűzene. 20.50: Egyszemélyes játék. 21.20: Szimfonikus 23.156 Mai szemmel. 22.55: Vers. 23.00: Tánczene. 0.10: Verbunkosok. PETÖn-RADlO 14.15: Könnyűzene. 15.10: A növények szerepe a babonában. 15.25: Operarészletek. 16.05: Mezei csokor. 16.35: Elbeszélés. 16.55: Könnyű hangszerszólók. 17.15: Időszerű nemzetközi kérdések. 17.25: Szimfonikus zene. 18.05: Tánczene. 18.40: Elő világirodalom. 19.05: Verbunkosok. 19.40: Ezüst- kalászos szövetkezeti gazdatanfolyam. 20.00: Operahíradő. 21.10: Sanzonparádé. 21.45: Tanitók. tanárok fóruma. 22.00: Operettrészletek. TELEVÍZIÓ 17.30: Ki mit tnd? 19.05: Telesport. 19.30: TV-hiradó. 19.50: Panoptikum. A háború diplomatája. II, Bárdossy László. Kb. 20.30: Chopin ifjúsága. Lengyel film. Kb. 21.55: Hírek, TV-hiradó ismétlése. — ÉRDEKES javaslatot vetett fel a földmüvesszö- vetkezetek járási központjának nagykátai küldöttgyűlése. Javasolták a MÉK-nek, hogy létesítsenek jégüzemet a tápiószelei kirendeltségen, így a kirendeltségre érkező árut télen-nyáron egyformán gyorsan és biztonságosan tudják berakni a külföldre induló vagonokba. — NAGY KÁROKAT okozott Pest megyében a február 17—18-i rendkívüli időjárást kővető vihar. A megye úgyszólván valamennyi járásából több mint 400 viharkár-bejelentés érkezett az Állami Biztosító Pest megyei Igazgatóságához. Mint dr. Polgár János, az igazgatóság vezetője elmondotta, a legtöbb kárbejelentés a ceglédi és a dabasi járásból érkezett, ahol a kárszakértők azonnal megkezdték a felmérést. A megyében mindenütt dolgoznak a kárszakértők, azonban az Állami Biztosító kéri, hogy — mivel valamennyi károsulthoz nem tudnak egyszerre eljutni — a tsz-ek és egyéni gazdák, még a becslés megtörténte előtt kezdjék meg a helyreállítási munkát, nehogy további, még nagyobb károk keletkezzenek. Kopaszok előnyben l'T vv Tő-i 9 — Igazság szerint nekem csak a felét kellene fizetnem a hajvágásért!... (Komádi rajza) — A KULTURÁLIS seregszemle körzeti bemutatóira készülnék a budai járásban. Tizennyolcadikán Törökbálinton, 25-én Pilisszentivá- non, és április 1-én Diós- don lépnek fel a körzetek legjobb csoportjai. Ä járási bemutatókra május 6-án ke_ rül sor. — SZERDÁN ÚJABB öt- ven Pest megyei termelőszövetkezeti tag utazik tíznapos ingyenes üdülésre Parádfür- döre, a biztosítási és önsegélyező csoport költségén, E hó végén Ceglédről, valamint a ceglédi és monori járásból 120 tsz-tagot visz kétnapos budapesti látogatásra az önsegélyező csoport megyei intéző bizottsága. — A SZOLGÁLTATÁSOK bővítését határozta el a földművesszövetkezetek ceglédi járási központja. Idén Cse- mőn, Törteién és Ceglédber- celen szervezik meg a szolgáltatást — a legszükséger sebb működési ágakban. További egységek korszerűsítésére is sor kerül, többek között Abonyban, Csemőn és Albertirsán. — KILENCMILLIÓ forintot költöttek hálózatfejlesztésre és kereskedelmi, valamint vendéglátóipari egységek korszerűsítésére, négy esztendő alatt a monori járás földművesszövetkezetei. — MA ESTE ülést tart a Hazafias Népfront erdőker- tesi bizottsága. A napirenden a XXII. kongresszus anyaga szerepel. Az MSZMP Pest megyei Bizottsága telefönszántai: 112—213 112—214. 123— 654. 124— 330, 124—339.