Pest Megyei Hirlap, 1962. március (6. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-10 / 58. szám

VI. ÉVFOLYAM, 58. SZÄM. 1962. MÁRCIUS 10, SZOMBAT 3lintlt?nhit értlvkal Amit a talaj művelésről és a talajerogazdálkodásrol tudni kell Az MSZMP városi bizottsá­ga és az agrártudományi egye­sület nagykőrösi csoportja rendezésében dr. Scheiber Viktor egyetemi tanszékveze­tő a talajművelésről, dr. Lő- rincz József adjunktus a talaj­erőgazdálkodásról tartott előadást. Az előadáson jelen voltak a Petőfi Termelőszö­vetkezetben levő csehszlovák termelőszövetkezeti vendégek is. Dr. Scheiber Viktor elmond­ta, hogy a kenyérgabona átlagter­mése 1941 és 1961 között 7,5 mázsa/katasztéri hold­ról 10 mázsa/kataszteri holdra emelkedett. 1961. évben 282 000 hold terü­leten volt külföldi búzavetés, az átlagtermés 16.2 mázsa/hold volt. Az állami gazdasá­gok 18.1 mázsa/hold termést értek el, a termelőszövetkeze­tek 15,20 mázsa/holdat. Az ál­lami gazdaságok nagyobb ter­méseredményének a fejlettebb talajművelési rendszer a na- gtfobb fokú gépesítés a ma­gyarázata. A nagy termések érdekében a tarlóhántást idejében kell elvégezni, mert nedvességmeg­őrző és gyomirtó szerepét csak ekkor látja el. A késői tarló­hántás porosít, iszaposít, ami Jcáros hatású, a talaj oxigén-, széndioxidcseréjét lelassítja és a későbbi vetés sárgulását okozhatja. A hantot! tarló nedvességtartalma 30—40 szá­zalékkal több. mint a hántat- lan tarlóé. így a termés is a hántott tarlón 10—20 száza­lékkal több. Legjobb eredményt az eké­vel való tarlóhántás ad.iá. utá­na disztillerrel, azaz egyirányú tárcsával való tarlóhántás. Ha kukorica után került az őszi kalászos, akkor sietni kell a talaj műveléssel. Az állami gazdaságok gya­korlata bizonyította, hogy a mélyszántást nyáron is el lehet végezni nemcsak ősszel. Elmüvelve, boronáivá, vagy gyűrűshen gerezve korai tava­szi vetést tesz lehetővé. Az előhántós eke használata is növeli a várható termés- eredményt, növeli a talaj sa­létrom-tartalmát. A talajmű­velés a termésnövelés egyik útja, másik fontos feltétele a talajerőfenntartás, tápanyag­visszapótlás. A zöldtrágyázást egymagá­ban a somkóró nem oldja meg, mert sokszor nem sike­rül, jó zöldtrágya-növény a napraforgó is, 40 mázsa zöld­növénynél kevesebbet nem te­rem holdanként. A zöldtrá­gyázás a szerves istállótrágyá­hoz hasonlóan, javítja a talaj­szerkezetet, jobb lesz a vízgaz­dálkodás, jobbár megkötődik a tápanyag. Általában a zöld­tömeg 20 százaléka gyökér- és tarlómaradvány, ez is javítja a talajt. Sok zöldségtömeget ad a tavaszi repce is, augusz­tus első felében vetve. Tóth Sándor, az állami gaz­daság gabonaspecialistája hoz­zászólásában az olasz búzák november második felében való vetésével kapcsolatban kért véleményt. Az előadó vá­laszában megemlítette, hogy a hajdúszoboszlói tangazdasági eredménye^ mást igazolnak. Az állami gazdaságok ezt a rendelkezést azért hoz­ták. mert a korai vetésű őszi külföldi búzából sok kifagyott, de ez nem érvé­nyes minden évre. Dr. Lőrincz József adjunk­tus előadásában rámutatott, hogy nálunk nagy a népsűrű­ség, egy négyzetkilométeren 106 ember él, ugyanakkor az USA-ban 20 ember, a Szovjet­unióban 8. Mivel az egy négy­zetkilométerre jutó lakosok száma állandóan gyarapszik, fontos a tápanyagvisszapótlás, a trágyázás. Magyarországon hárommil­lió számos állat van, ezek évente 245 millió mázsa trá­gyát adnak, ez a trágya na­gyon kevés, mert a minimáli­san szükséges mennyiségnek még a felét sem biztosítja. SPORT Ha az első nyolc közé jutunk, óriási siker lesz Ez volt a válasza Gellér Sándor válogatott labdarúgó­nak arra a kérdésre, hogy mit lehet remélni Chilében a ma­gyar válogatottól. — Lehet eső, lehet sár — folytatta képletesen —. hiszen a labdarúgásban minden le­hetséges. Az 1950 körül keletkezett minőségi ugrás után kialakult és megcsodált játékrendszer 1956-bgn törést szenvedett. A nemzetközi élvonalba jutott magyar labdarúgás az 1952. évi olimpiai bajnokság, az 1953. évi angliai 6:3, az 1954. évi világbajnokságon elért második helyezés után ma nincs abban a helyzetben, hogy esélyesként lehetne em­legetni. Ami a mai válogatott csapatot illeti, Gellér sport­társnak az a véleménye, hogy egyénenként tehetséges labda­rúgók s a sok egyéni játékos közül hiányzik egy összefogó irányító játékos, a „karmes­ter”. Játékfelfogásukat illető­leg az egy-két húzásból álló. úgynevezett „magyar játék- rendszer” helyett az oldalado- gatásos, körülményes, átütő erő nélküli felfogás s ennek következtében az eredményte­lenség jellemzi labdarúgásun­kat. Gellér Sándor előadását, majd élményelbeszélését egye­sülete, az MTK szemüvegén keresztül érzékelte, ami ter­mészetesen semmit nem von le az előadás értékéből. Az előadás közvetlensége annyira tetszett, hogy az érdeklődő ifjúsággal a késő esti órákig együtt maradt, s hintette a labdarúgás rajongásának mag- vát. A HÉTVÉGE SPORTJA Szombat: Kosárlabda: Megyei bajno­ki mérkőzések Kecskeméten Dózsa—Kinizsi férfi és a Bá­nyai Gimnázium—Kinizsi II női csapatok között. Vasárnap: Atlétika: lAtlétáink Szeged­re utaznak mezei futóver­senyre. Reméljük, az év. első versenyén jól szerepelnek. Asztalitenisz: .Megyei baj­nokságban Vácra utaznak a sorsolás szerint. Birkózás: Cegléden rende­zik meg a felnőtt megyei egyéni bajnokságot. Labdarúgás: Felnőtt és ifi csapat Szigetújfalura utazik megyei bajnoki mérkőzésre. Sakk:. Budapestre utaznak a szezon utolsó mérkőzésére. Aszód csapata ellen játsza­nak. Különösen kevés a trá­gya homoktalajén, ezért az eddiginél fokozottab­ban kell a zöldtrágyázást alkalmazni. Az elkövetkező évek termés- növelésének legnagyobb lehe­tősége a helyes trágyakeze­lésben, a tarlómaradványok helyes hasznosításában, mű­trágyafelhasználás növelésé­ben van. Csak Pest megyében az évenkénti szervestrágya-hiány 30 000 vagon. Nagykőrösre ed­dig évente 2—3000 vagon szer­ves trágyát hoztak be más községekből, erre nem soká­ig lesz lehetőség, mert máshol is fel fogják használni. Az istállótrágya kicsit ha­nyag kezelésével, ha csak 1,5 százalékos veszteség van, az esetben is csak Pest megyében évente egymillió forint kár szár­mazik. Gondosabban kell tehát ke­zelni az istállótrágyát, a ker­tészetekben alkalmazni kell a komposztálást és a mezőgaz­daság valamennyi területén fokozottabban alkalmazni kell a zöldtrágyázást, a holdankén- ti termésmennyiség növelése érdekében, ezt követeli a gazdaságosság is. Dr. Konrád Zoltán Ritka beteg... Az influenza Ki­csi nénit is meglá- toga tta, Hiába intege­tett a bacilusnak, hogy ö még nát­hás soha sem volt. A baj na­gyobbik része ott kezdődött, hogy orvosi segítségre sem volt még ed­dig szüksége. A rokonok vállalták a gyógyszer fel- iratását. Amikor a 71 éves idős asszony elé odatették az egy-egy szem Coderit- és Ger- micid-tablettát, az hatalmas siránko­zásba tört ki. — Jaj-jaj, vé­gem van — nyö­szörögte kétség­beesve. — De hát mi a baj?! — Vigasz­talták, faggatták. Végre sűrű könnyhullatás kö­zött elszepegte: — Tudom, hogy ha ezt mögöszöm — tolta el az or­vosságot — akkó’ én beteg löszök. Nem erőltették vele. Ma már egészséges. Re­méljük, SZTK nélkül eléldegél még jó pár évig, várva a termelő­szövetkezeti nyug­díjat és a háztáji föld gazdag ter­mését. — hi — Jó! sikerült a „téli szezon“ a Rákóczi Termelőszövetkezet zöldségboltjában Az időjárás viszontagságai egyszer sem kényszerítették a Ceglédi út környékén lakó­kat arra, hogy zöldség- és gyümölcskészleteik beszerzé­se miatt a piacra gyalogolja­nak. A Rákóczi Termelőszö­vetkezet elárusító helyén (Ceglédi út) minden a rendel­kezésükre állt a tél folyamán. Ha a hideg miatt a bódé nem is volt nyitva, Kecskés Istvánná, a szorgalmas eladó a lakásán levő árukészletből (itt a raktár) szolgálta ki ve­vőkörét. Sokan az alszegről is ide járnak káposztáért, krump­liért, vagy almáért. De lehe­tett itt kapni tojást, mákot, rizskását is. Most, hogy az idő már meg­engedi, újra nyitva tartja a bódét. Ismét ott sorakoznak a régi vásárlók a Ceglédi út sarkán. — Mennyit forgalmazott a téli hónapokban az elárusító hely? — kérdezem. — Tizennégy-tizenötezer fo­rintot — hangzik a válasz. — Jó volt az áruellátás — teszi még hozzá Kecskésné. — Most, amikor rohamosan közeledik a tavasz, még na­gyobb árubőséggel és a pri­mőrök idejében való piacra adásával igyekszünk kedves­kedni vevőközönségünknek — fejezi be a beszélgetést. Az elmúlt nyáron a bővített eladóhely sem volt elég nagy. Az idén úgy érezzük, még ki­sebbnek bizonyul. „Jó boltnak nem kell cé­gér” — a Rákóczi Termelő- szövetkezet üzlete büszkén vallhatja ezt magáról. Bíró Ilona A NŐNAPON TÖRTÉNT.. Három hektó kakaó Csütörtökön zsúfolásig meg­telt a konzervgyár ebédlője. A nemzetközi nőnap 52. évfor­dulóján Weiland Tibor és Farkas Menyhért köszöntöt­te a konzervgyár női dolgo­zóit, jelen voltak a nyugdíjas női dolgozók is. A 11-es telepen is megün­nepelték a nőnapot, össze­sen 700 nődolgozó vett részt az ünnepségen, melyen fe­hér köpenyes férfidolgozók szolgálták ki a lányokat és asszonyokat. Több mint há­rom hektoliter kakaó és 1400 briós fogyott el. A műszakban dolgozók részére a munkahely­re vitték a férfiak a kakaót és a brióst. Az ünnepségen megemlékeztek a gyarmati or­szágok lányairól és asszo­nyairól, akiket támogatni kell jogaik kiharcolásában. ■k A földművesszövetkezet párt-alapszervezete és szak- szervezeti bizottsága kedves ünnepségen köszöntötte a vál­lalat nődolgozóit.- Kiszisták fehérben Csütörtökön hét órakor, a Kőrisfa cukrászdában közel százan ülték körül a szépen megtérített asztalokat. Molnár László elnök rövid j beszédében méltatta a nem- [ zetközi nőmozgalom jelentő- ! ségét és elismeréssel szólt a ! szövetkezet nődolgozóinak ; munkájáról. Tószegi Albertné a párt- j alapszervezet titkárhelyettese, i nőtársai nevében megköszönte | a kedves megemlékezést. Alig hangzott el az utolsó szó, már meg is jelentek a fehér köpenyes KISZ-fiatalok, és hivatásos felszolgálókként szolgálták fel a tormás virs­liből, két szelet tortából és rumos teából álló uzsonnát. Az uzsonna elfogyasztása után rázendített a zenekar és a fiatalok láncra perdültek. A megjelentek kellemes es­tét töltöttek együtt, és az ügyes rendezésért méltán il­leti elismerés a szövetkezet férfidolgozóit. Hárommillió fej saláta A saláta különösebben nem munkaigényes növény, ugyan­akkor az idejében történő érté­kesítés szép kis összeget hoz a házhoz. A MÉK-telep áruforgalmi előadója, Both Ferenc elmon­dotta, hogy már idejében nekikezdtek a szerződések megkötésé­nek a termelőkkeL i Minden nélkülözhető munka- S erőt erre a feladatra állítottak j és a várost szinte utcáról ut- I cára. házról házra végigjárták. Ennek eredményeként közel j hárommillió fej salátára kötőt- | tek szerződést — részben a ter- I melőszövetkezetekkel, részben a tagsággal és olyanokkal is, akik veteményeskertjükből óhajtanak egy kis hasznot húz­ni. Különösen figyelemre méltó, ha a nagyüzemi gazdálkodáson kívül gondot fordítanak a ház­táji földeken is a zöldségter­mesztésre. Ez komoly összeget jelent­het a fizetés mellett. Elsősorban akkor van jó ára a salátának, ha idejében és jó minőségben kerülhet piacrá. Ekkor ugyanis a belföldi nagy keresleten kívül a külföldiek is jelentős igényekkel jelent­keznek. Az eddigi évek tapasz­talatai szerint. a baráti államokon kívül a nyugati országoknak is je­lentős mennyiségű salátát exportálhatunk. A MÉK vállalat dolgozói úgy látják, hogy a szerződésköté­sekben foglalt hárommillió lej saláta körülbelül csak ötven százaléka annak a mennyiség­nek. amelyre számítani lehet. Eddig az időjárás különösebb károkat nem okozott. Voltak ugyan szeles napok, amikor a szél kiforgatta a gyenge palán­ták egy részét. Ez a kevés és vékony hótakaró is előnyt je­lentett, mert elhárította a fagyveszélyt és a szélviharok kártevéseit. A termelők egy része ügy gondolkodik, hogy csak a termelt mennyiség egy részére köt szerződést, mivel helyesebbnek tartja az áru magánúton iörténő értékesítését. Sokan még úgy vannak vele, hegy nagyobb hasznuk szárma­zik, ha maguk szállítják fel áruikat a fővárosba. A szak­emberek és több termelő ta­pasztalata megegyezik ebben a kérdésben. Ök úgy látják, hogy jobban jár a termelő, ha szerződést köt, mert a fölösle­ges utazgatással és áruszállí­tással pénzt és munkaidőt ve­szít. Földes Péter: Az ibolyaszínű fény. A fantasztikus regény Iz­landiban, a tüneményes északi fény, a rideg lávasivatagok és a bátor szívű emberek ha­zájában játszódik. Az északi fény viliódzó színképében egy ibolya színű fényderengés cso­dálatos gép működését adja hírül a világnak. Bonyódál- makkal teli küzdelem indul meg a találmány birtokáért. Mi lesz a találmány sorsa? Boldoggá teszi-e az embe­reket vagy szenvedést zú­dít rájuk? — ezt tudjuk meg a regényből. (Móra Könyvkiadó. Ára 23 forint.) Klausancev, P.: Irány a Hold. Vajon hogyan tájékozódha­tunk a világűrben, hogyan kormányozható az űrhajó, ki­léphet-e a rakétából a pilóta, hogy megjavítsa a gépet, mi­lyen világot talál az első ember a Holdon. (Móra Könyv­kiadó. Ára 23 forint.) Komlós Aladár: Római ka­land. Az ifjúsági regény Augustus korában játszódik. Hőse há­rom kisvárosi iskolásfiú, alak tanítóik lelkesítő szavain fel­buzdulva, Rómába szöknek. Sok kaland után, kiábrándul­tán térnek vissza, csak az a tudat vigasztalja őket, hogy közreműködésükkel egy öreg rabszolga felszabadulhatott. A regény az antik világ színes társadalmi rajza. (Magvető Könyvkiadó. Ára 17,50 forint.) Meinck, Willi: Marco Polo utazásai. Emlékezetes sikere volt a szer­ző Marco Polo ifjúsága című regényének. Ennek folytatása ez a regényes történet, amely a hírneves velencei kereskedő férfikoráról és nagy jelentő­ségű távol-keleti útjának ka­landos élményeiről szól. Az író nagy mesélő kedvvel és történelmi hitelességgel tudó­sít Marco Polo utazásainak fontosabb állomásairól. (Móra Könyvkiadó. Ára 29 forint.) fgRHas­— A KÖZSÉGGAZDÁLKO- , DÁSI VÁLLALAT gőzfürdője ! az 1961-es esztendőben 145 000 forintot forgalmazott. 1 — A HUNYADI Termelőszö­vetkezet kertészetében már kel a paradicsom. — Kutyáját póráz nélkül vitte magával az utcára Ba­logh Borbála Csiga u. 5. szám alatti lakos. Száz forint bírsá­got fizetett a szabálysértési hatóságnak. — TÉLEN is lehet üdülni... Az idén másodszor mennek in­gyenes üdülésre a nagykőrösi és a kocséri termelőszövetkezet tagjai. Korábban 8 személy volt 10 napon át Harkányfür- dőn, most újabb négy személy kapott díjmentes beutalójegyet a Pest megyei termelőszövet­kezeti tagok biztosítási és ön­segélyező csoportja intéző bi­zottságától. A négy termelőszö­vetkezeti tag 10 napig — már­cius 14—23-ig — ParádPürdőn élvezi az üdülés örömeit. — HÚSZ SZÁZALÉKKAL túlteljesítette téli trágyázási tervét a Rákóczi Termelőszö­vetkezet.. A tagok jelenleg a talajelőkészítéssel foglalkoznak a tavasziak alá. — KÉTMILLIÓ forinttal emelkedett január és február hónapban az Országos Taka­rékpénztár helyi fiókjának ta­karékbetétje. A DÁV értesíti a lakossá­got, hogy ma 8—15 óra között a Calvin téri transzformátor körzetében áramszünet lesz. ★ Ma a reggeli órákban érke­zik városunkba az az öt finn fiatal, akik a nyáron Helsin­kiben a VIT-en a magyar de­legáció tolmácsai lesznek. ★ ■ Este 8 órai kezdettel a Ki­nizsi Sportegyesületben tartja hagyományos hóvirágbáljdt a Toldi Miklós élelmiszeripari­tanuló iskola KISZ-szervezete és a dolgozók tartósító és húsipari technikuma. Leo Lenz: Az alkalmi férj című zenés vígjátékát három felvonásban a kecskeméti Ka­tona József Színház adja elő az Arany János művelődési ház színháztermében, március 22-én este fél 8 órai kezdet­tel. Díszlet: Szászfay György. Jelmez: Márton Aladár. Ve­zényel: Kerny Kálmán. Ren­dező: Lovas Edit és Gozmány György. Jegyek elővételben kapha­tók a művelődési ház pénztá­ránál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom