Pest Megyei Hirlap, 1962. március (6. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-10 / 58. szám

4 ""Vhf&rliW 1962. MÁRCIUS 10, SZOMBAT ISMERETSÉG Idestova három esztende­je, hogy megismertem Né­meth Vilmost, a Kistarcsai Fésűsfonó főmérnökét. Azt írom: megismertem, pedig ak­kor még nem is találkoztunk, azt sem tudtam, fiatal-e vagy idős, szőke-e, vagy barna. Mindössze annyit tudtam róla, hogy kidolgozta a dra- lon fonal gyártási technoló­giáját, s a gyár igazgatójával, Juszkó Sándornéval együtt érvelt az új eljárás alkalma­zása mellett. Pontos számí­tásokkal igazolta, hogy a ko­rábban valutáért behozott kész fonal ára és az általuk gyártott fonal valutaigénye között mennyi a különbség, mennyi beruházásra lenne szükség a gyárban, ez meny­nyi idő alatt térülne meg és milyen hasznot hozna a nép­gazdaságnak. Jól ismerem az egész lörté- ' netet. Azt is tudom, hogy miután az illetékesek elfo­gadták az újítást, differenciák támadtak az újítási díj kifi­zetése körül. Alikor még min­dig nem találkoztunk szemé­lyesen Németh Vilmossal, de tudom, hogy így vélekedett: „Nem az újítási díj a fontos, hanem az, hogy az ügy elin­dult a megvalósulás útján. A többi majdcsak rendbejön”. Amikor minderről tudo­mást szereztem, úgy éreztem, ismerem ezt az embert. S nem is csalatkoztam. A sze­mélyes ismeretség azóta min­denben igazolta a róla alko­tott véleményemet. Nagy munkában vizsgázott azóta és vizsgázik jelenleg is ez a főmérnök. Persze, nem egyedül hajtja végre a 30 milliós rekonstrukcióval járó sok-sok feladatot, de azt el­mondhatjuk, hogy oroszlánré­sze van benne. Az ilyen nagy feladatok mutatják meg leg­jobban, mennyit is ér egy em­ber. Együtt látogattuk végig a teljesen átalakuló gyár- mun­katermeit, Tavaly szeptem­berben kezdődött, el a nagy átalakító munka. Azóta min­den gépet megmozgattak. Új­ra betonozták a padlózatot, s új melegpadló-burkolatot rak­tak le. Tavaly októberben ér­keztek meg Olaszországból a szerelők, akik a tőlük vásá-- rolt gépeket segítettek üzem­be helyezni. Azóta haza is utaztak, a gépeken pedig ja­vában termelnek. A nyolc új gyűrűsfonógépen eddig 120 ezer kilogramm fonalat fon­tak. A gépek tehát új helyükre vándoroltak, de úgy, hogy közben termeltek is velük. A gépeket megemelték, s amíg alattuk betonoztak, padlót raktak, vezetékeket szereltek, az orsók vígan tovább pereg­tek. S amikor elkészült az új gépek helye, a régieket kite­lepítették, az újakat a he­lyükre állították és jóformán kiesés nélkül folytatták to­vább a termelést. Eközben a kőművesek és a villanyszerelők is dolgoztak és dolgoznak jelenleg is. He­lyükre kerülnek az új villany- vezetékek, a kőművesek pedig csempézik a falakat. A régi világítótesteket is újakkal váltják fel. Még arra is futotta erejük­ből, hogy az iparigazgatóság kérésére a múlt év decembe­rében 10 tonna anyag cémá- zását vállalták terven felül. Igaz, hogy az ezért kitűzött célprémiumot addig nem fi­zették ki az érdekelteknek, amíg a terven felüli munkát nem tervesítették, de ez sem vette el a kedvüket. Jelenleg a merinó-előíonót készítik elő az új gépek foga­dására. Örömmel mutatta meg a főmérnök, hogy a te, rém egyik felét már kiürítet­ték, itt minden élőmunkát el­végeznek, mert az új gépek a visszaigazolás szerint az ere­deti határidő előtt egy hó­nappal megérkeznek, s kár lenne akár csak egyetlen napig is tétlenül tartani egyet is közülük. A jo példa követésre ta­lál — kívánkozik ide a mon­dat, amikor az építők és a szerelők munkájáról beszé­lünk, de itt többről van szó. Nagyon jó szervező érzékkel kell rendelkezni ahhoz, hogy ilyen nagy átalakulás köze­pette minden ' szinkronban történjen. Ez ad kedvet az embereknek ahhoz, hogy pél­dául az építők most hetek alatt végeznek el annyi mun­kát, amennyi korábban hóna­pokat vett igénybe. A jó szervezőkészségnek persze szilárd meggyőződéssel is párosulnia kell ahhoz, hogy úgy gyümölcsözzön, ahogy eb­ben a kis vidéki gyárban gyü­mölcsözik. Ne használjunk nagy szavakat. Ne emleges­sük a népgazdasági érdekek szem előtt tartását, bár ez sem hiányzik Németh Vil­mosból és a gyár többi veze­tőjéből, dolgozójából. Hiszen annak is örülnek, hogy a re­konstrukció után 70 százalék­kal megnő a gyár kapacitása, ami már az idei második fél­évtől esedékes, de a legköz­vetlenebbül mégis az érinti őket, hogy a modern gépekkel könnyebb lesz a munka, ke­vesebbet kell fáradozni, a fo­nalak mégis jobbak lesznek, s növekednek az eredmények. Az ember csak örülni tud az ilyen ismeretségnek. Farkas István Közgazdaságtudományi sorozatot indított az Akadémiai Kiadó Az Akadémiai Kiadó Közgaz­dasági értekezések címmel szé­les olvasótábor érdeklődésére számot tartó sorozatot indított. Az egyes kötetek a közgazda­ságtudomány fontos kérdéseit ismertetik színvonalas, nem nagy terjedelmű tanulmányok­ban. Különös figyelmet szen­telnek azoknak az egzakt mé­rési módszereknek, amelyet segítségével viszonylag ponto­san meg lehet határozni a nép­gazdasági tervezés szemporr iá­ban jelentős összefüggéseket. A szerkesztő bizottságban a magyar közgazdaságtudomány számos neves szakembere fog­lal helyet. A napokban jelent meg a sorozat első kötete, amely ? nemzeti jövedelem nemzetközi összemérésének fő proolémáit tárgyalja. (MTI) Pillanatkép ff <sm*°:** éti'• ; *- - ‘ »rm " . „ V ^íi.-■4»..^^ÜfeMi Hallyúetetés egy berlini tavon (MTI külföldi képszolgálat) A kisiparos pék az élelmiszerboltnak is köteles kenyeret adni Veszteség nélkül teleltek a szőlők Pili sszen (kereszt lakosságá­nak kenyérellátásáról egészen a legutóbbi napokig nem az állami sütőipar gondoskodott, hanem a községben régen élő Józsa Miklós kisiparos sütött naponta öt-hat mázsa kenye­ret a mintegy 1600 lakosú köz­ségnek. A lakosság csak a műhelyében szerezhette be kenyérszükségletét, a földmű­vesszövetkezet: élelmiszerbolt már két éve nem árusítóit kenyeret. Hiába kérte a szö­vetkezet több alkalommal is Józsát, hogy adjon viszont el­adásra kenyeret., a pék csu­pán fogyasztói áron lelt volna hajlandó szállítani az élelmi­szerboltnak. Nemrég a föld­művesszövetkezet korszerűsí­tette az országút mellett álló üzlethelyiséget, amelyet most nagy számban látogatnak a Dobogókőre igyekvő turisták, kirándulók. Hogy kenyeret is vásárolhassanak. számukra feltétlenül keil kenyeret is tartania a boltnak és ezért naponta egyet., kettőt vásárolt a péknél, amit azután minden haszon nélkül adott el. Az Alföldön megkezdték a nyitást, sok helyütt a metszést is. 200—300 millió sima vesszőt gyűjtenek be az idén szaporításra Hatvan összkomfortos új lakás A Földművelésügyi Minisz­térium szőlészeti osztályának tájékoztatása szerint a szőlő- ültetvények országszerte vesz­teség nélkül vészelték át a te­let: a szakemberek kifagyást, kipállást sehol sem tapasztal­tak. A koratavasz első napjait kihasználva, az alföldi borvi­dékeken megkezdték a nyi­tást, a takarás nélkül maradt szőlőkben pedig sok helyütt a metszést is. A mült őszön ál­talában jól beérett és épség­ben áttelelt szőlővesszők ki­váló alapanyagot adnak a nagyarányú szőlő-rekonstruk­cióhoz. A tervek szerint már az idén 200—300 millió euró­pai sima vesszőt gyűjtenek be, részben a közvetlen szaporí­tásra, másrészt oltványkészí­tésre. A telepítésre engedélye­zett fajták szaporításra alkal­mas vesszőit az ültetvényter­vező vállalat kirendeltségei, valamint az állami gazdaságok megbízottai vásárolják fel minden vidéken. Az 52 centi­méter hosszúra vágott vessző­kért darabonként — fajták szerint — 12—12 fillért fizet­nek. A zömmel most kezdődő metszésnél a termelők minden külön munkaerő-ráfordítás nélkül tízezerszám gyűjthetik össze és adhatják át az érté­kes szaporítóanyagot, amely egyúttal számottevő külön jö­vedelmet is jelent. Különösen nagy szükség van a jó csemegeszőlő-fajták szaporítóanyagára. A borszőlő­fajták közül az ezerjó, a bá­náti rizling, továbbá az otto- nel-muskotály, az izsáki sár­fehér, a mézesfehér, a pozso­nyi fehér, a rizlingszilváni, va­lamint a kékfrankos, az opor­to és még néhány más értékes, eddig viszonylag kis mennyi­ségben begyűjtött szőlőfajta vesszőinek szedését szorgal­mazzák. (MTI) E napokban értesítették Szigetszentmiklós községet, hogy tizenötéves távlati ter­vüket elfogadták. A felsorolt tennivalók kö­zül talán a legnagyobb je­lentőségű az az igen fontos lakásépítési akció, amelyre a legközelebbi öt esztendőben kerül sor. A József Attila lakótelep — Lenin út — Jókai út közötti területet az OTP felparcel­lázva árusítja. Illetve nem is a telkeket adja el, hanem azokat a lakóházaikat, ame­lyeket ezekre építve, teljesen készen adnak át a vásárlók­nak. A helyszínrajz szerint har­minc házhelyre osztják a te­rületet. Egy-egy száz négy­szögöles telekre egy egyeme­letes házat húznak, tehát összesen 60 kétszoba össz­komfortos lakással szaporodik a község lakóterülete. A la- j kásokat a legmodernebb ter­vek alapján készítik. Az ösz- szes mellékhelyiségek (kony­ha. kamra, fürdőszoba stb.), a földszinten lesznek, ahon­nan belső lépcső vezet fel az emeleti két szobába. Az OTP helyi kirendeltségétől kapott felvilágosítás szerint előzetesen mintegy negyven­ezer forintot kell lefizetni. ' míg a hátramaradó száz- I húszezer forintos vételárra hosszú lejáratú kölcsönt nyúj­tanak. Az építkezés iránt máris igen nagy az érdeklő­dés. A Csepel Autógyár dol­gozóiból és a községből egy­aránt van már jelentkező. Mire az érdembeli munkák megkezdődnek, valamennyi lakásnak lesz gazdája. A kijelölt terület jelenleg még magánkézben van, de a községi tanács máris megtet­te a szükséges lépéseket a kisajátításra. A főútvonalat már kijelölték, sőt, a csator- ’ názást is elkezdték. Villany­nyal és vízzel a József At­tila telep látja majd el Szi­getszentmiklós új kerületét. I IDEÁLIS HÁZASSÁG LESZ — Nézd Jenő. Én fogom kezelni a pénzt, te a porszívót és a mosógépet!... (Komódi rajza) VIDÉKI KIADÁSAINK JELENTIK ^"^gmTTTTnnTrg^TTi —g Tavasz Abonyban Bár hózáporok váltakoznak langyos esővel és vidám nap­sütéssel, a mérleg eiőbb-utóbb végleg a tavasz javára billen. Az abonyi Lenin Tsz-bea is hozzáláttak a tavaszi munkák­hoz. A gépek mind elkészültek. Az állomány egy traktorra! gyarapodott és kilátásba van még két lánctalpas is. A két­ezer hold őszi szántáshoz fel­szántanak még 110 holdat. Az őszi kalászosok holdanként egv mázsa műtrágyát kapnak, en­nek a 70 százalékát már ki­szórtak a vetésekre. Szépen fejlődnek a paprika-, paradi­csom- és karalábépalánták. Három hét múlva az abonyi Lenin Tsz hónapos retekkel je­lentkezik a piacon. A baromfi­nevelőben hasznosítják a ta­valyi jó tapasztalatokat. Má­jus 1 után ötezer darab pecse­nyekacsát nevelnek. A csibe- telepen már 5500 darab kéthe­tes csirke kapirgál. Szépen fejlődnek, tízhetes korukban értékesíthetik őket. A tsz ver­senyben van a Kossuth Tsz­szel. A verseny győztesei kö­zött 15 ezer forint jutalmat osztanak ki. MARADÉKBÓL ÚJAT Maradék anyagokból szebb­nél szebb ruhákat készítenek az Abonyi Ruházati Ktsz női szabórészlegében. Elsősorban a tájnak megfelelő készruháka'. szabnak itt. Nagyon tetszik a vásárlóknak az úgynevezett Petőfi nyakú ing. az idősebb asszonyok pedig szívesen vásá­rolják az egyszerű, bőszoknyás fekete ruhákat. Vállalják ezen­kívül divatos kelmékből is a szabást, valamint blúzok, pi­zsamák és hálóingek készítését és javítását is. A készruhák .48 órán belül már viselhető,c is és a megrendelők általában elégedettek, annál is inkább, mert a részleg a javításokat például az egyik napról a má­sikra elvégzi!1’1'” baoJsjí -.ovi Kövrtrndn pé-ltla A ceglédi Lenin Tsz-ben az állattenyésztés dolgozói nagy segítséget nyújtanak a kerté­szetnek. Anélkül, hogy saját munkájuk rovására menne, mindig találnak időt, hogy részt vegyenek a melegágyak készítésében, a védőpaiánkok felállításában. Dicséretes és követendő ez a példa. MOMORoVmfiBS; Három heti fizetés a nyereségrészesedés A Gyomról Vegyes Ktsz közgyűlésén az elnök részle­tesen beszámolt az elmúlt év munkájáról. A szövetkezetnek jelenleg 45 tagja van. Nyolc részlegéből hat Gyomron, egy Péterin, egy pedig Üllőn mü­köáik. A cipész-részleg 2800 pár lábbelit adott át a keres­kedelemnek, ebből 92 száza­lék I. osztályú volt. A javitó- részleg 11 000 pár cipő javí­tását végezte el tavaly. Szá­mottevően fejlődött a fodrász­részlegek termelése. Ma már négy borbélyüzletben és női fodrászatban szépítkezhetnek a férfiak és nők. Az elnök el­ismeréssel szólt az asztalos- részleg, az üllői fodrász-rész­leg és a gyömrői kárpitosok munkájáról. A ktsz-ben a ta­valyi jó munka eredménye­ként mintegy háromheti fize­tésnek megfelelő összeget osz­tanak szét a tagok között nyereségrészesedésre. RÉGI BOLT. ÚJ VÁLTOZATBAN Méltán nevezhető az igé­nyes vevők üzletének a Pest megyei Ruházati Kiskereske­delmi Vállalat Vecsésen nem­rég megnyílt 0610. számú ru­házati boltja. A városias, kor­szerű berendezésű, bőséges árukészlettel és szakmailag kiválóan képzett eladókkal rendelkező üzlet egycsapásra megnyerte a vecsésiek tetszé­sét. Elégedettek a bolt dolgo­zói is, mert az áruellátás úgy­szólván kifogástalan. Nem­csak ruhákat, hanem női tás­kákat és bőröndöket is áru­sítanak. Sütni, főzni tanulnak Ülést tartott a nagykőrösi területi KISZ-szervezet ve­zetősége. A tervekben szere­pel a többi között egy sütö-fö- zö tanfolyam. Ezen kívül kézi- munkázásra tanítják meg a lányokat. A jövőben más KISZ-szervezetekkel közösen klubdélutánokat is rendeznek és kisebb egyíelvonásosokkal szeretnék felkeresni a környék tsz-eit. A sportfelelős is be­számolt munkájáról. Eddig egy asztalitenisz- és egy röp­labdacsapat . műköclpft, most szervezik a labdarúgó együt­test. Egy nap a fiúkollégiumban Hat óra 20 perc. A napos mint minden reggel, most is harsány jó reggelttel ébreszti a fiú kollégium lakóit. Nem­sokkal hét óra után már in­dulnak is a diákok reggelizni. Sietős a dolguk, mert fél nyolckor már az iskolában kell lenni. Kettőig tart a taní­tás és akkor következik a nap legkedveltebb programja az ebéd. Ebéd után a kollégisták szórakoznak: ki a társalgóban, ki pedig a szakkörökbken töl­ti idejét. Négy órakor elcsón- desednek a gimnázium tanuló­termei, kezdődik a készülés másnapra. Hét órakor pedig ismét sorakozó, ezúttal vacso­rához. Tíz órakor elcsendese­dik végleg a kollégium, ismét eltelt egy nap. És még meny­nyi van hátra a diákéletből. .. „Hasznos" tanács: hogyan szállítsunk alpesi kürtöt Alfred Flaszynski, a Middlesex-i Harrow egyik lako­sának nagy gondot okozott, hogyan szállítsa alpesi kürt­jét az angol rádió egyik stúdiójába, ahol fellépett. Végül kiváló ötlete támadt, és a képen látható módon oldotta meg a problémát

Next

/
Oldalképek
Tartalom