Pest Megyei Hirlap, 1962. március (6. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-06 / 54. szám

A termelőszövetkezeti kulturális szemle előtt A művelődési ház dolgozói a kulturális szemle előkészítésében A CEGLÉDí JÁRÁS ÉS CEGLÉD VÁROS R VI. ÉVFOLYAM, 54. SZÄM 1962. MÁRCIUS 6, KEDD Nem lesz fennakadás a tavaszi-nyári munkákban 3Siriil tártfijalt « tjcfttt1Iítmüsi tanácsülés ? 1 (/szövetkezetek ben sem men­nek a legjobban a munkák. Ügy látszik, hogy ezek a termelőszövetkezetek lebecsü­lik a gépállomás munkáját, és nem hatnak oda, hogy a fel­merült problémákat közösen tisztázzák. A munkarendel- vóny pontosságára hívta fel a figyelmet, és ragaszkodik is hozzá, mert a munkák szervezése és irányítása így nem fog hiányt szenvedni. Habony István, a gépállo­más párttitkára felhívta a figyelmet az elkövetkező munkák fontosságára, idő­ben való elvégzésére, majd a termelőszövetkezetek gép­javításának fontosságát, ered­ményességét ismertette. Pél­da erre a Dózsa Népe Ter­melőszövetkezetben tartott gépjavítási szemle. H. I. Semmiből valami Régi dolog, hegy bő anyag­ból könnyű szűk ruhát ki­szabni. De az nem újabb ke­letű igazság, hogy semmiből valamit csinálni aztán igazán nem lehet. A régi igazsággal mégis történt valami. .. Nem tartott sokáig a meg­beszélés. Rodosza elvtárs ja­vaslata határozattá lett! Az eredmény: A város kocsijai tegnaptól kezdve nem a téglagyári gö­dörbe hordják a naponta ösz- szehordott háziszemetet, ha­nem a Dózsa Népe Tsz rossz, szikes talajára. A tsz kocsijai pedig ugyan­csak tegnap jelentkeztek első ízben a Jászberényi úti csa­tornaépítésnél és a kimaradt földet hordták a Kossuth téri park feltöltéséhez. így a szemétből jobb föld, bővebb termés születik, az el­lenszolgáltatás pe.dig a város központjának széppé varázslá­sát segíti elő. a művelődési ház dolgozói. Ta­nácsokkal, javaslatokkal és — nem utolsósorban — konk­rét munkával küzdenek a kul­turális szemle sikeréért. Tovább menve, a szemle fel­készülési időszakának, az előbb említett jó eredményei­vel szemben, hiányossággal is találkozunk. Ezt azért szüksé­ges még időben megemlíteni, hogy az érintettek okuljanak belőle. Éspedig: míg az Alkot­mány Termelőszövetkezet szín­játszó csoportot alakított, és fáradságot nem kímélve a cso­port tagjai a művelődési ház­ba járnak próbálni, addig a T áncsics Termelőszövetkezet fiataljai csupán egy szavalat­tal és egy hangszeres szólis­tával kívánnak bemutatkozni a szemlén. Pedig köztudott, hogy az utóbbi egy szép, nagy­méretű klubterem birtokosa, az előbbinek pedig nincs megfelelő helyisége. Végezetül annyit, hogy a kulturális szemle és az elő­adott műsorszámok színvona­lának sikere — mindnyájunk érdeke. És a „mindnyájunk­ban" a Táncsics Termelőszö­vetkezet fiataljai is benne van­nak ... Mi is az az Ültetvényterv? Erdemes-e eltüzelni a venyigét? A Háztulajdonos aláírási! levél írója szóvá teszi szom­szédai minősíthetetlen maga­tartását azért, mivel a szennyvizet kiengedte az utcára. Nem tudjuk, hogy a szennyvíz-kibocsátás milyen mértékű volt, de minden körülmények között igazat adunk a szomszédoknak. Nem ízléses és főleg közegészség- ügyi szempontból káros, ha nagymosás, disznóvágás után kiengedjük az utcára a szennyvizet. Minden udva­ron van szemétgödör. Oda kell vezetni a vizet. Az általános iskolai fel­nőtt oktatás központja vá­rosunkban a Mészáros Lő­rinc iskolában van — üzen­jük Bakos Józsefnek. Ott évek óta igen eredményesen folyik az oktatás, úgy tud­juk az idén is több, mint kétszáz felnőtt tanul és a tanév végén eredményesen Vizsgáznak az általános is­kola hetedik, nyolcadik osz­tályából. Egészen pontos választ tu­dunk adni a Kíváncsi alá­írásé levél írójának arról, hogy hányán- olvassák a Ceg­lédi Hírlapot. Eszerint a múlt héten 22 374 példány fogyott el és a posta hír­lapterjesztési osztálya szerint a napi átlag 3820 újság volt. Olvasóink közül többen ér­deklődtek arról, hogy a Rá­kóczi úti bérház földszint­jén milyen építkezés folyik, Örömmel közöljük, hogy ré­gi terv valósul meg. A ren­delőintézetet bővítik olyan­formán, hogy az új helyi­ségekbe kerül az intézet há­rom szakrendelése. A taná­csi építőipari vállalat au­gusztus elején adja ót az új helyiségeket. F. J. olvasónk azt kérde­zi, hogy van-e influenzajár­vány. Az évszaknak megfe­lelően valóban sok a meg­hűléses megbetegedés, nagy a forgalom az orvosi ren­delőkben és a gyógyszertá­rakban. Ajánlatos az időjá­rásnak megfelelően öltözni és betegség esetén idejében orvoshoz fordulni. MŰSZAKI BECSLÉST tart március 6-án 10 órakor a Magyar Hirdető Kirendeltségén Teleky u. 30. szám alatt. Tel.: 258. A MŰSZAKI ANYAG- ÉS GÉPKERESKE­DELMI VÁLLALAT. írásbeli bejelentéseket fenti címre kérjük: Műszaki Anyag- és Gépkereskedelmi Vállalat, Budapest VI., Népköztársaság útja 28. Tel.: 127—731. Foglalkozunk használt mezőgazdasági és egyéb gépek, kompresszorok, műszerek stb. eladásával, vételével és közvetítésével. — A JÁRÁS területén kör­zeti orvosi ellátásra az idén 424 ezer forint nyer felhaszná­lást. — A CSEMÖI termelőszö­vetkezetek jelenleg fametszcsi. fakaparási és gyümölcsfaapo- lási munkákat végeznek. — CEGLÉD VAROS terme­lőszövetkezetei területén épülő szertás létesítmények garan­cialevelét az illetékes száll hó- vállalatok felé továbbította a mezőgazdasági osztály, annak éi'dekében. hogy a szerfaanyag- szállítás. illetve a létesítmé­nyek építése mielőbb megkez­dődhessen. — BUJÁKI MIHÁLY, Ceg­léd, XIV. 526. szám alatti la­kos, termelői igazolvány nél­kül árusított. A városi tanús szabály sértési hatósága 200 fo­rint pénzbírsággal sújtotta e tettéért. *— A TÖRTELI Rákóczi Ter­melőszövetkezet 260 rr.e.egágyi ablakkerete alatt szépen fej­lett karalábépalántákat nevel. Nagy Juliska és Muzsik Kálmán március 3-án déli 1 órakor tartot­ták esküvőjüket a tápiószöllősi róni. kát. templomban. Ez úton mondunk hálás köszö­netét mindazoknak, akik felejthe­tetlen jó férjem, fiunk, édesapánk és testvérünk: Mészáros Gyula te­metésén megjelentek, részvétükkel bánatunkban osztoztak, sírjára ko­szorút, virágot helyeztek. Özv. Mészáros Gyuláné és családja, Mészáros Lajos és neje — LEZAJLOTT a ceglédi járásban a pedagógusszak­szervezet vezetőségválasztása. A járási bizottság megvá­lasztása március 15-én lesz. — TÖRTELEN a TIT által szervezett Ember és világ című előadássorozatból Cso­dák a tudomány fényében. Tudomány és vallás, A ma­gyar irodalom antiklerikális hagyományai, és Uj utak az űrkutatásban címmel tartot­tak előadásokat nagy érdek­lődéssel. Az előadások nagy­többségét filmvetítéssel kap­csolták össze. — A KOSSUTH Termelő­szövetkezet Il-es számú üzem­egységében három héttel ez­előtt megkezdődött a 37 va­gonod magtár építése. A mun­ka gyors ütemben halad, és a jelek arra mutatnak, hogy az építkezést április végére befejezik. A CEGLÉD városi és já­rási pedagógusszakszervezet pedagógus szerzői estet szer­vez. Az esten bemutatkoznak a ceglédi és járási pedagógus írók, költők és zeneszerzők. — ABONY község terme­lőszövetkezeteiben befejezés előtt áll a kapásnövények és egyéb kultúrák családokra történő lebontása, illetve vál­lalása. Kukoricából eddig 2066 kaíasztrális holdat, 265 hold napraforgót, 471 hold cukorrépát, 381 hold kerté­szeti növényt, 98 hold má­kot és 153 hold szőlőt vál­laltak el a tsz-ek tagjai. — KÖZEL 4000 látogatója volt a március 4-én zárult halasicsipke-kiállításnak. A Kossuth Múzeum máris űj kiállításra készül, és március U-én megnyílik Zimányi Er­nő és Füle Mihály festőmű­vész tárlata. Mindketten ceg­lédi származásúak. j — MIKEBUDAN a sport- i pálya felújítására 2000 forint | értékű társadalmi munkát ; fordítanak. — NAGY JÁNOS, Cegléd, | XIV. 526. szám alatti lakos | termelői igazolvány nélkül árusított. A városi tanács szabálysértési hatósága 200 forint pénzbírsággal sújtotta. Ez úton mondunk hálás köszö­netét mindazoknak, akik Cser- neczki Iván temetésén megjelen­tek, részvétüket nyilvánították, sír­jára koszorút, virágot helyeztek. Külön köszönetét mondunk a Dó­zsa Népe Tsz vezetőségének és tagságának a temetésen való meg­jelenésükért és a küldött koszo­rúért. A Gondozó család CEGLÉDI RUHAIPARI VÁLLALAT javító részleget állított fel. Vállal férfiing-gallérozást, kézelőkészítést, ágy­nemű- és mindenféle fehérnemű-készítést, javítást. Készít gyer­mekruhákat, nagy ru­hából átalakítással. Keresse fel vállalatunkat bizalommal Cegléd I., Szabadság tér 3, a benzinkútnál. Ez úton mondunk hálás köszöne­tét mindazoknak, akik felejthetet­len jó édesapánk elhunyta alkal­mából bánatunkban osztoztak a temetésén megjelentek, sírjára ko­szorút, virágot helyeztek. Csizmád« László és neje Ez úton mondunk hálás köszö­netét mindazoknak, akik felejthe­tetlen jó édesapánk, nagyapánk és dédnagyapánk: id. Székely István temetésén Abonyban megjelentek, részvétükkel bánatunkban osztoz­tak. sírjára koszorút, virágot he­lyeztek. A gyászoló Székely család Ez úton mondunk hálás köszö­netét. rokonainknak, ismerőseink­nek és mindazoknak, akik felejt­hetetlen emlékű testvérünk és neveltanyám: özv. Füle Istvánná szül. Marton Karolin temetésén megjelentek, részvétüket nyilvá­nították, sírjára koszorút, virágot helyeztek. A gyászoló család Köszönetnyilvánítás. Ez úton mondunk köszönetét minden jó szomszédnak, ismerősnek, akik fe­lei thetetlen drága jó feleségem­nek. nagynénénknek, Szűcs László- nénnic temetésen mocH 'üentek a sírjára virágot helyeztek. Szűcs László. Szűcs Ambrus unokaöccse és családja szerkesztőség üzeni Hírt adtunk már arról, hogy a „Szölfa” megszűnt, he­lyét egy új vállalat, az Ültet­vényterv vette át. Mi is az az Ültetvény terv? — Szőlő, gyümölcs ültet­vény tervező és kivitelező vál­lalat — adja meg a választ Fónay László, a ceglédi ki- rendeltség vezetője. — A fel­adat megnőtt és meg is válto­zott. — Miben? — A vállalatnak van három főosztálya: termeltető, terve­ző és szelekciós főosztály. Ezeknek a következő a fel­adatuk. A termeltető főosz­tály feladata, hogy a sima szöliővesszőt begyűjtse, majd a termelőszövetkezettel szer­ződést kössön a gyökereztetés- re, és a gyökeres szőlővessző értékesítése. A tervező főosz­tály feladata a szőlő- és gyü­mölcsültetvények területének kijelölése és kitűzése. A sze­lekciós főosztály feladata; a szőlő- és gyümölcsszaporító­anyagok szelektálása. — A ceglédi kirendeltségnek mik a fő feladatai? — Sima vessző begyűjtés. — Mi a terv ezen a téren? — 1961/62 őszén és tavaszán mintegy 50 millió sima vesszőt kell begyűjteni. Eddig 25 mil­liót gyűjtöttünk be. így ter­vünk 50 százalékát teljesítet­tük ez ideig. — Kiktől kapják a vessző­ket? — A termelőszövetkezetek­től, háztáji gazdaságoktól és egyéni gazdáktól. — Itt kell megemlítenem — mondja Fónay elvtárs — hogy a ceglédi Kossuth Ter­melőszövetkezet már eddig 200 ezer darab sima vesszőért 32 ezer forintot kapott. Atör- teli Rákóczi Termelőszövetke­zet 1 millió vesszőért 120 ezer forintot kapott. Egyéni gazdák II. V. ceglédi lakost egy este többször is figyelmeztette a járőr, hogy ne hagyja őrizet­lenül a kerékpárját. A fiatal­ember a figyelmeztetést csak úgy értelmezte, hogy a Kos- suthból átment a Magyar Ét­terembe és ott is csak egysze­rűen a villanyoszlopnak tá­masztotta a járművet. Másnap reggel —, milyen különös véletlen —, éppen an­nál a rendőr elvtársnál pana­szolta, hogy elvitték a kerék­párját, akinek a figyelmezteté­sét nem vette komolyan. Szerencse a szerencsétlen­ségben, hogy a kerékpárt az Örkényi úton valahol a nyol­cadik kilométerkő táján meg­találták. A másik történet éppen ilyen kedélyes. K. S. nagyon jól érezte magát a Kossuth­Két történet — egy tanulság ban. Nem sokat törődött azzal, hogya kerékpárját őrizetlenül lelakatolás nélkül hagyta az utcán. A járőr megkereste az étteremben a felületes embert és figyelmeztette. K. S. egyet kanyarodott, majd visszatért a Kossuth elé és ugyanúgy az oszlop mellé állította a kerék­párt, mint az imént. Második figyelmeztetésre már nagyon okosan próbálkozott. Betolta a biciklit a Gubody utcába. Egy villanyoszlop és a mellette parkoló Skoda közé tolta a ke­rékpárt és jót nevetett azon, hogy túljárt a rendőr eszén. Reggel két óra táján újra találkozott a rendőrjárőrrel. De most már nem a rendőr kereste őt, hanem fordítva. Savanyú ábrázattal panaszol­ta, hogy ellopták a kerékpár­ját. Pedig, de jó helyre tette! is szépen kapnak, például Mu­csányi István 3500 forintot, Bubori Károly, ceglédi lakos 3000 forintot, Sági Károly és Kovács Nándorné. szintén ceg­lédiek, 900—900 forintot kap­tak. — Hány hóid föld szüksé­ges 50 millió sima vessző le- gyökereztetéséhez ? — 500 hold. Ezek a terme­lőszövetkezeteknél vannak le­kötve. Az előkészületek is már megkezdődtek, és ami fontos, minden termelőegységnél az öntöző berendezés biztosítva van. — Cegléd járás területén hány hold lesz beültetve sző­lővesszővel? — A Táricsics Termelőszö­vetkezetnél 5 hold. a Kossuth- nál 5 hold. a Dózsa Népénél 5 hold. a törteli Rákóczi Ter­melőszövetkezetnél 10 hold, az abonyi . Kossuth Tsz-ben 5 hold. A járás területén tehát összesen 30 hold. Ehhez 3 millió sima vessző szükséges, ebből már félmilliót át is ad­tunk az elmúlt év őszén. — Mennyiért veszik át a sima vesszőket, és milyen fel­tételek mellett? — A borfajtákat 12 fillérért. Csemegeszőlő 20 fillér. Kü­lönleges csemege 30 fillér. Csak szabványkötegeket ve­szünk át. — Mi a szabványkötegelés? — A borfajták sima vesszőit csak úgy vesszük át, ha 6 milliméter vastag, > 60 centi­méter hosszú és 200 darab van egy kötegben, melyet a két végén íűzvesszővel köt­nek össze. Ez‘ az I. osztályú szabvány. II. osztályú sima vesszőt is átveszünk. Idetar­tozik a kövidinka, ezerjó. Itt a szabvány 5 milliméter vas­tag, 45 centiméter hosszú, ennek az ára 7,2 fillér. Ta. Az elmúlt években megren­dezett kulturális szemlék elő­segítették, hogy a csoportok és egyéni résztvevők munkájá­nak színvonala emelkedjék. Sikerült megvalósítani, hogy a szemlén való részvételt ne csak a KISZ-fiatalok feladatának tekintsék. A legjelentősebb eredmény­ként mégis a termelőszövetke­zeti fiatalok bekapcsolódását kell kiemelni. Az 1961-ben megtartott termelőszövetkezeti I kulturális találkozó ez évben is megrendezésre kerül. Nagy­ban folynak az előkészületek a március II-én tartandó | szemlére. Az előzetes felmérések alap­ján a találkozón — a tavalyi- I val ellentétben —- az idén mindegyik termelőszövetkezet részi vesz. Ezt ki kell egészí­teni azzal, hogy a tartalmi munka hasonlóképpen javu­lást mutat. Gyakorlatilag ez annyit jelent, hogy a bemuta­tásra kerülő színdarabok, sza-' valatok stb. azonos gondolatot szentesítenek: a béke, a népek közötti barátság, a társadal­mi haladás gondolatát. Itt kell megemlíteni, hogy éppen e gondolat megvalósí­tásához nyújtanak segítséget kalászos területek több mint 80 százalékát géppel tudjuk betakarítani. A tavaszi és a nyári idényben felmerülő mun­kákat el tudjuk végez­ni, azonban az őszi le­kötés túl magas és félő, hogy hasonló időjárás esetén, ugyanúgy járnak, mint 1961 őszén, de mi bízunk abban, hogy a helyes munkaszervezéssel, a II. műszak megtelelő kihasználásával az őszi időben vállalt kötelezett­ségünknek is eleget tu­dunk tenni. A gépállomás igazgatója foglalkozott még a termelő­szövetkezeteknek végzendő gépjavításd igények kielégí­tésével a szervizszolgálat bevezetésével és a gépállomá­si brigádértekezleten való részvétellel a termelőszövet­kezetek részéről. Ezután megkezdődött a be­számoló felett a vita. Józsa elvtárs, a Lenin Ter­melőszövetkezet főagronómu- sa elmondotta, hogy a gépállomás munkájá­val ezidáig is meg vol­tak elégedve, azonban az emberanyag ellátás­sal kevésbé. Tudomása szerint ebből a brigádból ment el most is a legtöbb ember. A Szabadság Termei ős zö- J vetkezet részéről megjelent 1 Amor elvtárs megkérdezte, j hogy a szerviznapok beütő- j ' mezese határidőre van-e el- i készítve, vagy pedig bár- ] mikor lehet jönni. Kérte a i gépállomás vezetőségét, hogy ha mennek a munkát ellen­őrizni, szóljanak be a terme­lőszövetkezet központjába, hogy a felmerült hibákat közösen tudják megállapíta­ni, annak kijavítására is közösen tudjanak intézke­dést tenni. Balogh elvtárs. a gépállo­más főagronómusa a felüle­ti ápolás megkezdésére hívta fel a figyelmet. Hiányolja, hogy több termelőszövetke­zet nem küldte el képviselő­jét, pedig a hiányzó terme­Az elmúlt napokban tar­tották meg Cegléden a gép- állomási tanácsülést. Ezen az értekezleten részt vettek a gépállomás körzetébe tartozó termelőszövetkezetek, a ceg­lédi Lenin Termelőszövetke­zet, Dózsa Népe, Kossuth, Alkotmány, Petőfi és ezen­kívül az albertirsai Szabad­ság termelőszövetkezet kép­viselői és a gépállomás bri­gádvezetői. Sajnos, a ceglédi Vörös Csillag Termelőszövetkezet és a. Táncsics Tsz, az albert­irsai Dimitrov Tsz, a dán- szentmiklósi Micsurin Tsz és a ceglédberceli Egyetértés Tsz — nem tudni, mi okból — nem küldte el képviselő­jét. Angyal Károly, a gépállo­más igazgatója nyitotta meg az értekezletet, majd meg­tartotta a beszámolót. Ismer­tette az 1961. évben elért eredményeket és hiányossá­gokat, majd az 1962-es év tervét. 1962. év tervfeladata 140 000 normálhold, tavaszi 34 380, nyári 52 400, őszi 52 000 nor­málhold. A termelőszövetkezetek csak 130 000 normálholdnak meg­felelő munkát kötöttek le szerződésileg. Tehát ez a szám azt bizonyítja, hogy a körzetünkben levő ter­melőszövetkezetek mun­kaigényét egy-két speciá­lis munkától eltekintve, teljes egészében ki tud­juk elégíteni. Nem tudjuk’ kielégíteni a felvetődött munkaigényt a remdsodrásban, az aratásban és a kukoricaszár betakarí­tásban. A szerződéskötéskor vitára adott okot az, hogy a terme­lőszövetkezeteknél levő ga­bonaaratásra a meglevő kom­bájnok nem tudják biztosí­tani a 100 százalékos gépi betakarítást, mivel kevés géppel rendelkezünk. Bízunk azonban abban, hogy a gépi beruházásban előirányzott kombájnok időbeni megér­kezése ezen enyhíteni fog, és a múlt évhez hasonlóan a

Next

/
Oldalképek
Tartalom