Pest Megyei Hirlap, 1962. március (6. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-27 / 72. szám

MOZAIK KÖTIK A HASURÁT Víz és sár veszi körül u monori-erdei KISZ-helyiséget. De a helyiség előtt és bent szorgalmas munka folyik. Az ajtó előtt álló kocsiról rakják lefele a szalmazsupokat Dan- csók János, Jávorszky Károly és Petővári Károly. A helyiségből vidám asszo­nyt szó, beszéd hallik ki (ugyanis az ajtó üvegablaka hiányzik). Bent ügyes kezek­kel fonja, kötözi négy asszony a hasurákat: Jávorszky Ká- rolyné, Szalai Jánosné, Hakel Lajosné, Petővári Károlyné. Bugyi Ágoston, idős Pintér János csomózzák a szalmát a szorgos asszonyi kezek alá. Az ajtó melletti egyik zsúpon egy 3 éves kislány, Hakel Julika dalol. Ő a benti dolgozók rádiója. Kint a melegágyakban már kikelt a karalábé, káposzta, paprika, paradicsom. Csütör­tök reggelre vastag hótakaró fedte be a melegágyakat, re­méljük, ez volt az idei tél utolsó hótakarója, jöhet a hasúra, mely alatt megérzik a gyenge palánták, hogy de­rűvel, jó kedvvel fonták ta­karójukat az asszonyi kezek és szépen, gyorsan fognak fej­lődni. Vadászná — ÚJJÁVÁLASZTOTTÁK a pedagógus szakszervezet já­rási vezetőségét. A szakszerve­zeti közgyűlés részletes ismer­tetésére visszatérünk. — ITTAS ÁLLAPOTBAN beleavatkozott a rendőri intéz­kedésbe, ennek során durva szavakat hangoztatott Bartos Károly pilisi lakos. 200 forint­ra bírságolták nyilvános köz­botrányokozásért. Vonat elé vetette magát Becsei Imre fütőszerelő, 30 éves tápiósülyi lakos már napok óta foglalkozott az ön- gyilkosság gondolatával. Va­sárnap este a konyhakéssel akarta magát megszűrni, fele­sége azonban kicsavarta ke­zéből a kést. Szándékáról mégsem mon­dott le, másnap, hétfőn reg­gel 5 óra 20 perckor a TÜZÉP-telep előtt a vonat elé dobta magát. A vonat telje­sen szétroncsolta. Patcki Ferenc fejszámoló a monori iskolában Az Állami Biztosító meghí­vására és rendezésében Pataki Ferenc, a népszerű fejszámoló Pest megye több iskolájában tart érdekes előadásokat. Hét­főn a monori gimnáziumot és az egyik általános iskolát ke­reste fel, ahol előadása beve­zetőjében közölte, hogy a ta­nulók jutalmul részesülnek az előadásban, miután megértet­ték a tanuló balesetbiztosítás szükségességét és szinte vala­mennyien biztosítva vannak. Felejthetetlen élményt jelen­tett. amidőn több jegyű szá­mok szorzásának és osztásának eredményeit pillanatok alatt fejből közölte, másrészt ilyen számtani műveletek végered­ményéből visszafelé is megál­lapította fejből a szorzandókat és szorzókat. Miután különbö­ző számtani tréfákkal is meg­örvendeztette a tanulókat, fel­hívta figyelmüket, hogy a tan­év vége előtt ne felejtsék el megújítani az évi 5 forint díjú balesetbiztosításukat, mert ar- ~ valamennyiüknek folyama­tosan szükségük van. Pataki Ferenc a többi mono­ri iskolába más alkalommal fog eljutni, miután a fejiti na­pon a ceslédi járás nagyobb iskoláiban is kellett előre be­jelentett előadásokat tartania. K. A. Járási tanácstagok fogadóórái Március 27-én, kedden: Keszthelyi Kálmán. Üllő. 8—12- iß. Szalai László. Vasad, 9—12-ig. Március 28-án, szerdán: Kozák Sándor, Manor, 10 órakor. Március 31-én. szombaton: Szántai János, Tápiósáp. 9 óra­kor. MAI MŰSOR -. Mozik Gyömrä: Szí bad szél. Maglód: A Noszty-fiii esete Tóth Marival. Monor: Házasságból elégséges (szélesl. Pilis: Nyomorultak I—H. Tápiósttly: Mindenki gyermekei. tTIlő: öt. perc a paradicsomban. Vecsés: Én és a tábornok (széles). X0K0B.TIDEB • A PEST MEGYEI HÍRLÁP KÜLÖNKIADÁSA • ív. Évfolyam, 72. szám _________________________________1962. március 2?, kedd A határidők másodpercnyi pontosságú betartására lesz szükség A pártbizottsági ülésen elhangzott felszólalásokból FADÖNTŐK ; ■ . . A :"-l (Foto: Kútvölgyi) Készülnek a „tavaszi hadjáratra“ az üllői Kossuth Tsz-ben Szíj jártó Lajos elvtárs, já­rási tanácselnök beszámoló­jában az egyes tsz-ek bátor tervezéséről szólt, s annak a reményének adott kifeje­zést, hogy ezek a termelő- szövetkezetek teljesítik is ter­vüket. Az egyes terméshoza­mok és az állati termékek emelésénél a tervek csak ak­kor válnak reálisakká, ha minden ember becsületesen elvégzi munkáját, s a tsz-ek határidőre teljesítik vállalt kötelezettségüket. Elsőnek Forgács Balázs, a maglódi tsz párttitkára szó­lalt fel. A munkaerőhiány­nál hivatkozott Budapest kö­zelségére és felszívó hatásá­ra, majd a káderek kiválasz­tását tette szóvá. A trakto­rosok kiválasztásánál a gép­állomás ne a tsz dolgozói­ból vegyen el munkaerőt — mondotta. Szenyán János, a péteri szövetkezet párttitkára kifo­gásolta, hogy az üzemből ki­kért dolgozónak megígérték: traktoros tanfolyamra megy. Szabadszállásról azt az érte­sítést kapta, hogy majd a kö­vetkező tanfolyamon. S most se iskola, se üzem! Konrád Péter elvtárs volt a következő felszólaló. A társadalmi tulajdon védel­méről, a bizonylati fegyelem betartásáról, majd az öre­gek téli foglalkoztatásáról beszélt. Poprádi elvtárs, a gombai tsz elnöke, az ország leg­szárazabb területeként jelle­mezte járásunkat. Itt óriási jelentősége van az őszi mély­szántásnak. Ha a tejhozamot emelni akarjuk, mondta töb­bek között, — nagyobb gondot kell fordítanunk a rétek, lege­lők trágyázására. A továbbiakban az ifjúság szakmai és ideológiai neve­lésének szükségességét tette szóvá. Gál Jánosné elvtársnő ki­fogásolta. hogy a versenyből kihagyták a tisztasági szem­pontokat. amelyek pedig fon­tos előfeltételei a jó munká­nak. Varga Pál elvtárs, az egye­sített üllői tsz elnöke az őszinteség kérdését vetette fel. Ne takargassuk se egy­más, se a felsőbb szervek hibáját, — mondotta. Hajducsi Mihály elvtárs, a kávai tsz elnöke egyes pótalkatrészek be­szerzésének nehézségét tette szóvá. Bár a tsz-nek szerződése van az ÁMG-vel javításra, még sem tud a gépállomás eleget tenni kötelezettségének, mert nem kap alkatrészeket. Az idei tavasz késése nap­ról napra egyre jobban nyug­talanítja mindazokat, akik­nek valami közük van az or­szág mezőgazdaságához. Nem szabad, hogy a kései kitava­szodás hazánk bármelyik me­zőgazdasági termelőegységé­nél szervezetlenségből komoly károkat okozzon. A természeti erők kegyetlen játékaival szemben egyik erős fegyve­rünkkel kell felvonulnunk — ez pedig a szervezettség. Min­denki ismeri azt a közmon­dást, hogy „ki mint vet, úgy arat”. Nekünk úgy keli vet­nünk, vagyis a tavaszi munká­kat elvégezni, hogy jól aras­sunk. Feladataink végrehajtása érdekében nem elégedhetünk meg a globális szervezettség­gel. Minden vezetőnek arra kell törekedni, hogy minden ember konkrétan tudja, mi az amit el kell neki végezni, hol és milyen segédeszközök áll­nak rendelkezésre a munka el­végzéséhez. Rendkívüli gonddal kell a gépek munkáját megszervez­ni és az eddigiektől nagyobb mértékben kell a gépek veze­tőinek és kezelőinek konkrét feladatait meghatározni. A termelőszövetkezeteknél ez két irányú feladatot jelent. Egy­részt a saját erőgépeik és munkagépeikre szóló feladato­kat kell részletesen lebontani, másrészt a gépállomások ál­tal kihelyezett gépek és gép­Győri János elvtárs, a gép­állomás párttitkára bejelen­tette, hogy ők is kötnek szer­ződést a budai járás gépál­lomásával, hogy ezzel is előbbre vigyék a termelést, mert a határidő másodper­cekre való betartására lesz szükség, ha felenged a fagy! A felvetett problémákra Ja­kab Sándor és Szijjártó La­jos elvtérsak adták meg a választ. vezetők feladatait kell konk­rétan meghatározni. Nagy­ban elősegíti a feladatok vég­rehajtását, ha a gépek vezetői­vel és kezelőivel meghatáro­zott területekre és növényféle­ségekre konkrétan, a techno­lógiai feltételek megadásával, megkötjük a munkavállalási szerződést. Ennek eredménye­képpen nagyobb biztosítékot kapunk arra, hogy az egyes munkák viszonylag a legalkal­masabb időben elvégzésre ke­rüljenek, továbbá — és ez is lényeges szempont — növek­szik gépvezető és gépkezelő munkatársaink önbizalma és felelősségérzete. A feladatok konkrét meg­határozása mellett ne feled­kezzünk meg az anyagi ösz­tönzés különböző formáinak alkalmazásáról sem. Eredmé­nyes a helyesen alkalmazott célprémium. Azok, akik ere­jüket, idejüket és tudásukat nem kímélik a feladatok vég­rehajtásában, megérdemlik, hogy ilyen formában is érez­zék a megbecsülést. A szervezettség biztonságot jelent és ha a munkákat ala­posan előkészítettük, nincs okunk a nyugtalanságra. Még egy pár nap és elindul teljes erővel a nagy munka, addig is vizsgáljuk felül szervezett­ségünket és ha abban még ja­vítani való van, tegyük meg a szükséges módosításokat, hogy az alkalmas pillanatban az erők egységesen a feladat végrehajtását szolgálják. ifJ. Kalamen Mátyás brigádvezető, Monori ÄMG Az asztalion a járás leg­jobban fizető tsz-ének, az ül­lői Kossuthnak az elnöke: Varga Pál és alelnöke: Göbö­lyös Mihály ül, mellette Lu- Kács Lázár, a vb elnökhelyet­tese és Horváth Árpád főrne- zőgazdász, aztán Béki Ferenc­ié, Nagy György, Bus István, Szőnyi László és Győri Jó­zsef brigádvezetők. Mint há­borúk idején a híres hadvezé­rek — a döntő ütközetek előtt — haditervet készítenek. Gö­bölyös Mihály az ablakon át a szomszéd háztetőt nézi, ahol még ott a hó... — Nagyon elkésünk — mondja —, ilyenkor már a földben a helye a borsónak, zöldségnek, a csirás krumplit is április első napjaiban ül­tetni kellene... És hol va­gyunk még! Egyhamar rá sem tudunk menni a földre. — Keserűen legyint és elfordul, mintha ma este már nem is akarna többet szólni. Varga Pál nincs ennyire el-í keseredve. í . — Ügy kell megszervezni, hogy amint az idő és a föld engedi, azonnal kezdjük meg és 10 nap alatt végezzünk azokkal a munkákkal, amelyek a legsürgőseb­bek. Ehhez minden előfeltétel megvan... A brigádvezetők helyeslőén bólogatnak. — A tavaszi munkák elő­készítését már a múlt év ok­tóberében elkezdtük. Szántó- területünk 80 százalékán vé­geztük el á mélyszántást. Jól trágyázottan, vetésre kész ál­lapotban a cukorrépa- és a kukoricaföld, erre kataszteri holdanként 120 kiló műtrá­gyát szórtunk. Őszi kalászosaink több mint 50 százalékát még decemberben fejtrágyáz­tuk, a többivel nehezen, de március 23-ra mégis végeztünk. Győri József veszi át a szót. — A kertészetben is nagy lendülettel folyik a meleg­ágyak készítése, a paradi­csom, és paprikapalánták elő­nevelése. Már 10 centis para­dicsom- és paprikapalántáink vannak. 600 ágy már kész. A kertészeti munkáknál a szük­séges munkaerő biztosítva van. A barnáarcú Békiné sem adja alább: — A burgonya, sárgarépa és zöldség alá történő trágyá­zás befejezés előtt áll, mi­helyt az idő engedi, a szántás azonnal elkezdődik. A vető­mag teljes egészében biztosít­va van. A csapatvezetők szak­szerű kioktatása megtörtént, a munkaerő itt is teljes egé­szében biztosítva van. — A megfelelő gépierő is rendelkezésre áll — ezt már az elnöktől tudjuk meg — úgy, hogy a lemara­dás 10—12 nap alatt behoz­ható, annál is inkább, mert a tagság szeret dolgozni, a területvállalások szabálysze­rűen megtörténtek. Terüle­tünk kis részét locsolni kí­vánjuk, a múlt ősszel társa­dalmi munkában készült ku­tak kompresszorozása jelen­leg folyik, az egyik kút órán­ként 6000 liter vizet ad. Ezek a kutak komoly segítséget ad­nak á nagyobb terméshozam eléréséhez. Kiss Sándor — veteráxtalALko­ZÓT rendezett Monoron a köz­ségi pártbizottság az itt élő idős elvtársak részére. A szom­bat délutáni találkozón a ki- szisták rövid műsort adtak. Este 10 óráig beszélgettek, nó- tázgattak idős elvtársaink, kö­zösen a fiatalokkal. — AZ ÜZEMI KUPA-mér­kőzések első fordulójában a maglódi gépgyáriak látták vendégül a gyömrői Vas- és Fém Ktsz sakkozóit és aszta­liteniszezőit. Sakkban a gyöm- rőiek győztek 6:0-ra; asztali- teniszben a maglódiak szerez­tek 6:3 arányú győzelmet. A FATÁNYÉROSTÓL — A DOBOSTORTÁIG Egy gépállomási brigádvezetö levele: Nagyobb szervezettséggel a tavaszi Klinikák sikeréért Vasárnap kezdődött rejtvényünk harmadik fordulója amelynek keretében hét egymást követő lapszámban egy-egy kérdést teszünkttel olvosóinknak a vendéglátóipari szolgálta­tások köréből. A hét helyes válasz beküldői között hét nyere­ményt (tortákat, borokat, stb) sorsolunk ki. Második kérdés: Mi a neve annak a 4-es számú főútvonal mentén, járásunk területén levő vendéglőnek, ahol ez a fény­kép készült? 7 KÉRDÉS - 7 VÁLASZ - 7 NYEREMÉNY SPORT Az első tavaszi pont Monor—Nagykőrös 2:2 (1:0) Nagy becsvággyal és lendülettel, kezdenek a nagykőrösiek. A mo­noi! védelem bizonytalankodik, és az első három percben három szögletet ér el a körösi csapat. Majd mindinkább feljön a monori együttes. Az első nagy helyzet a monori Vitéz előtt adódik, a 6. percben. Kovács húz el a balszé­len. majd kapu elé ível. A be­adásra jó ütemben érkező Vitéz öt lépésről kapásból lő, de Gömöri — a körösi kapus, — jó reflexei kiüti a Labdát. Továbbra is me­zőnyjáték folyik a pályán. A 39. percben Csetneki n. ügyesen el­megy Bélteki mellett és a kimoz­duló kapus mellett a hálóba gurít. 1:0 Monor javára. A félidő végéig nem változik az eredmény. A második félidőben már a 30. másodpercben izgalmas jelenet játszódik le a körösi kapu előtt. Szalai a iobbösszekötő helyéről Kovácsot ugratja ki, aki jó hely­zetben a kifutó Gömöribe lövi a labdát. Gömöri nagyon jól zárta el a szöget. Mi támadunk és még­is mi kapunk gólt. Szabó, a kö­rösi jobbszélső. védelmünk jóvol­tából elmegy, lead és Aszódi a 9. percben közelről a hálóba lő. 1:1! rös javára. Nagy lendülettel ro­hamozunk és támadásaink a 36. percben góllá is érnek. Kovács be­adásnak szánt labdája a kapu jobboldalában köt ki. 2:2! Az utolsó percekben valósággal a kapujukhoz szorítják a monon­ak a körösi tizenegyet. A 89. perc­ben Fónyad I-et szabálytalanul szereli a 16-oson belül Bélteki, de a játékvezetői síp néma marad. Ez bizony a közönség jogos nem­tetszését váltotta ki. A döntetlen igazságos eredmény­nek tekinthető, mert a hat ifistá- val a monori tizenegy veszélye­sebben támadott, de a rutinos kö­rösi csapat a mezőnyben szebben játszott. Az üllői vezetőségnek és a kö­zönségnek köszönjük a szíves fo­gadtatást és a lelkes buzdítást. mely már az ifjúsági csapatunk játéka alatt is megnyilvánult. Ifi csapatunk nagyon jó játékkal 3:0 arányban győzte le a ióképes­ségű körösi ifit. Ifj. Tóth GYÖMRÖ—BUDAKESZI 1:4 A 10 játékossal kiálló hazai együttes Biró fordulattal leadott kapáslövéséből szerezte meg a ve­zetést. Nem sokkal később a ven­dégcsapatnak sikerült kiegyenlí­tenie. Fordulás után Rónaszéki kiállí­tásával kilencre csökkent a gyöm­rői csapat. így nem lehetett meg­akadályozni Budakeszi gólszerzé­si kísérleteit. Végeredményben 4:l-re győzte le Gyömrőt a ven­dégcsapat. Két gyengeképességű. kezdeti formát mutató együttest láthatott a közönség. Felelőtlenség volt a gyömrői jáékosoktól. hogy az or­vosi igazolásaikat nem intézték el* Füstös kapus ragyogó védései di­. cséréndők. MAGLÖD—DUNAKESZI VASUTAS 0:1 Ez a mérkőzés valóban csak labda-,,rúgás” volt. Ilyen pályán szinte lehetetlen játékot kialakí­tani Már az első percben meg­szerezte a vendégcsapat a veze­tést. s ezzel győzni is tudott. Bár a gól után végig Maglód támadott, s leszorította ellenfelét, de a ne­héz labdát nem tudták egyszer sem az ellenfél kapujába bejuttat­ni. Kis szerencsével Maglód győz­hetett volna. Közgyűlés Tápiósápon (Könnyebbítésként eláruljuk, hogy a vendéglő neve va­sárnapi kérdésünkben is szerepelt. Ha még így is nehéz len­ne. 'kérjük, hogy ehelyett a következő kérdésre válaszoljon: Mi­lyen üzemgyeségei vannak az ön lakóhelyén a Ceglédi Ven­déglátóipari V állalatTiak?) A megfejtéseket az utolsó rejtvény megjelenése (április 1) után egybegyűjtve kell beküldeni levelezőlapon a szerkesztő­ség címére (Monor, Járási pártbizottság), legkésőbb április 7-ig. A 12. percben 20 méteres szabad­rúgáshoz jut az ellenfél. A sorfal felett kapura lőtt labdát Fónyad II. bravúros védéssel szögletre üti. Újból Monor támad, és a 2a. percben ismét gólt kapunk. Egy távoli lövés az elvetődő Fó­nyad n. kezéből kicsúszik és a körösi Tomyik senkitől sem ■za­varra a hálóba gurít. 2:1 Nagykő­Múlt év ősze óta vajúdott a Tá- piósápi KSK élete. Hosszú előké­szítő szervező munka nyomán, szombat este összejött a sport­egyesület tagsága. Meghallgatták Kiss János megbízott vezető be­számolóját. Megvitatták az év feladatait. A sok hasznos hozzá­szólásból kiérződött, hogy Tápió­sápon újjáéled, jó lesz a sport­egyesület munkája. A pártszer­vezet és fa tanács segítségét Ígér­ték meg az ott jelenlevő elvtár­sak. Korponai. Babuts, Fóris, Zi- ma, Federics, Szvitek F. sporttár­sak felszólalása volt. említésre méltó, hasznos. Ezután megválasztották az új vezetőséget. Elnök Nagy János lett. —sk—

Next

/
Oldalképek
Tartalom