Pest Megyei Hirlap, 1962. március (6. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-24 / 70. szám
nur üf fCl v/ílWflO 1962. MÁRCIUS 24. SZOMBAT A nukleáris kísérletek eltiltásáról tárgyaló albizottság jelentése A genfi leszerelési értekezlet pénteki ülésén — Rusk, Gromiko és Lord Home felszólalása — A Daily Mail Keimedyt vádolja Genf (MTI) A genfi tizennyolchatalmi leszerelési értekezlet, amely magyar idő szerint 10 órakor kezdte meg pénteki teljes ülését, először meghallgatta a nukleáris robbantási kísérletek eltiltásáról tárgyaló albizottság jelentését, amely megállapítja, hogy a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia tárgyalásai során nem ért el eredményt. Az albizottság jelentését követő vitában Rusk amerikai külügyminiszter szólalt fel elsőnek. Rusk megismételte a nyugati hatalmaknak a nemzetközi ellenőrzésre vonatkozó követeléseit, amelyeket a Szovjetunió, mint kémkedésre lehetőséget adó módszert elutasított és amelyekkel számos semleges állam képviselői is szembefordultak. Rusk tolmácsolta kormányának azt az elhatározását, hogy ha a Szovjetunió nem fogadja el feltétel nélkül az amerikaiak követeléseit, akkor az Egyesült Államok a világközvélemény tiltakozása ellenére folytatni fogja atomrobbantási kísérleteit. Mimt a Reu ter-iroda közli, Rusk ütám Gromiko szovjet külügyminiszter emelkedett szólásra. Gromiko a tervezett amerikai atomrobbam- tási kísérlet-sorozatot agresz- szív cselekménynek minősítette. majd kijelentette, az albizottság megbeszéléseinek zsákutcába jutásáért a Nyugat felelős, mert olyan tervezetet terjesztett elő, amely a nemzetközi ellenőrzés leple alatt szentesítené a nemzetközi kémkedést. A szovjet külügyminiszter Franciaország távolmaradására utalva kijelentette, a Szovjetunió Francia- ország részvétele nélkül nem ír alá semmiféle atomrobbantási kísérleteket eltiltó egyezményt. Ugyancsak a Reu tor-iroda jelenti, hogy Gromiko után Lord Home mondott beszédet. Teljes mértékben támogatta Rusk nyilatkozatát, végül felszólította az értekezletet, segítse az albizottság munkájának újrakezdését. Az AFP jelentése szerint a genfi tizen nyolcba'.almi leszerelési értekezlet pénteki teljes ülése Wachuku nigériai külügyminiszter felszólalásával — magyar idő szerint 12 óra 22 perckor — ért véget. Anyui litpuli ti genfi íáryytiltísukrtil Az angol közvélemény sajnálattal és aggodalommal fogadja az atomkísérletek megtiltásáról folyó genfi tárgyalások megrekedésének hírét. A szélsőjobboldali Daily Mail egyenesen magát Kennedyt vádolja, mert visszautasította Macmillan közvetítő javaslatát. A lap kifejti, az angol tudósok meg vannak győződve róla, hogy műszereik segítségével képesek bármilyen szovjet atomkísérletet felfedezni helyszíni ellenőrzés nélkül. A Guardian írja vezércikkében: — A Szovjetunió álláspontja az, hogy a nemzetközi ellenőrző . csoportokat.. feleslegessé tették a kísérletek felíedezésének javított módszerei, s a kísérleteket tiltó egyezmény megszegését meg lehet állítani anélkül, hogy nemzetközi ellenőrző csoportok járnák be a szerződő felek területeit. Ilyen körülmények között a nemzetközi ellenőrzéshez való nyugati ragaszkodásnak semmi köze sincs a leszereléshez, igazi célja kémkedés. A Tribune hangsúlyozza, Zorin kijelentése, hogy a Szovjetunió hajlandó folytatni az atomkísérlelekről szóló tárgyalásokat, azt mutatja, hogy a szovjet kormány továbbra is érdeklődik a kísérletek betiltása iránt noha ellenzi az ellenőrzést kémkedéssel összekötő bonyolult nemzetközi szervezet felállítását. ÁLTALÁNOS SZTRÁJK ARGENTÍNÁBAN Üjahb puccsra készülődnek a katonatisztek - Frondizinek távoznia kelt? Buenos Aires (MTI) Pénteken Argentínában megkezdődött a szakszervezetek általános sztrájkja, tiltakozásul a választások eredményének semmibevétele ellen. A munkabeszüntetésről érkező első hírügynökségi jelentések hangsúlyozzák, hogy a sztrájk csaknem teljesen megbénította az argentin főváros életét. Politikai megfigyelők úgy vélik, Frondizi elnök pénteket. Fülöp herceg, Erzsébet angol -királynő férje argentínai látogatásának napját nemzeti ünneppé nyilvánítja, hogy így tompítsa az általános sztrájk élét. Közben az argentínai eseményekre egy készülő újabb katonai puccs veti árnyékát. A Reuter és az AP szerint a hadsereg vezetői az ország legnagyobb városaiban titkos tanácskozásokat tartottak. Kiszivárgott hírek arról számolnak be, a katonatisztek többsége megegyezett abban, Frondizinak távoznia kell a politikai élet színteréről. Buenos Aires egyébként gyakorlatilag a hadsereg ellenőrzése alatt áll. Továbbra is érvényben vannak a szigorú katonai intézkedések és a város stratégiai pontjain tankok állnak. Péntekre virradó éjjel a fővárosban letartóztattak egy magasrangú, a peronistákkal rokonszenvező katonatisztet, aki egy helyi rádióban peronista barát közleményt akart felolvasni. Az argentin hadsereg vezetőinek titkos tanácskozása idejét Frondizi egy banketten vett részt, amelyet a Buenos Airesben tartózkodó Fülöp herceg tiszteletére adnak. Az elnök a bankett kellős közepén — valószínűleg a készülődő katonai puccs hírére — minden magyarázat nélkül és rendkívül feldúlt állapotban eltávozott. Frondizi a kormányzósági palotába sietett és ott magához kérette a lemondott kormány több tagját, valamint a kongresszus elnökét. A Biztonsági Tanács vitája a kubai panaszról POLGÁRHÁBORÚ ALGÉRIÁBAN Hitlerista tömeggyilkosok pere Nyugat-Nómetorsiágban Enyhe ítélet várható Bonn (TASZSZ.). A nyugat-németországi Gies- senben befejeztek három fasiszta hóhér ügyében a bírósági tárgyalást. Hans Hoffmann és Kurt Kirschner volt hitlerista rendőrtisztek, Theodor Pillich, az SA volt főcsoportvezetője 1939 novemberében részt vett a lengyelországi Ostrow Mazo- wieckaban rendezett tömegmészárlásokban. A vádlottak a háború után hosszú évekig éltek fele- lősségrevonás nélkül Nyu- gat-N émetországban, sőt mi több, Hoffmann gies- seni rendőrfőnök lett. A bíróság mintegy 40 tanú vallomását hallgatta meg. A periratokból nem derül ki pontosan, hány ember meggyilkolásáért felelősek a vádlottak: a vádirat 360 legyilkolt embert, az ügyész zárszava 250 polgári áldozatot em lit. Bár tömeggyilkosokról van szó, az ügyész mégis csak nyolcévi börtönt kért Kirsch- nerre, hetet Hoffmannra és ötöt Pillichre. A védőügyvédek még ezt az ítéletet is súlyosnak találták és Hoffmann meg Pillich felmentését kérték. Az ügyvédek azzal érveltek, hogy „védenceik” csali a parancsnokok utasításait hajtották végre. Az ítélethirdetés márci us 26-ra várható. (Folytatás az 1. oldalról) főbb ellenségüket az algériai nép felszabadító és a francia nép demokratikus mozgalmában látják. Küzdeni kell a degaulleista külpolitika ellen, mivel ez rendszeresen fellép minden kelet—nyugati tárgyalás ellen. A központi bizottság üzenetet intézett az Algériai Kommunista Párt Központi Bizottságához. Az üzenet hangsúlyozza, hogy az eviani egyezmény megkötése és az algériai tűzszünet életbelépése a függetlenségért és a békéért harcoló népek, az algériai nép és a francia nép, a munkásosztály győzelme. A Francia Kommunista Bárt tisztelettel adózik a háború áldozatainak, üdvözli az algériai kommunistákat, pártjukat és annak központi bizottságát. A hős Algériai Kommunista Párt lüáílt minden megpróbáltatást, közreműködött a harc helyes irányvonalának kialakításában és élcsapatát adta ennek a harcnak. Az algériai kommunisták elősegítették az eviani egyezmény megkötését. A központi bizottságnak a francia néphez intézett felhívása felkéri a franciákat, hogy az április 8-i népszavazáson szavazzanak az eviani egyezményt jóváhagyó tör- vényterveze t re. A központi bizottság plénuma harci egységre szólítja fel a munkásosztályt és az ország demokratikus erőit. A harc célja: a városi és a falusi dolgozók igazságos követeléseinek teljesítése, a demokratikus szabadságjogok helyreállítása, a katonai kiadások csökkentése és a katonai szolgálati idő megrövidítése, baráti külpolitika a békés együttélésért, az általános leszerelésért és a béke megőrzéséért küzdő népekkel. New York (MTI). A Biztonsági Tanácsban csütörtökön folytatódott a vita Kuba panaszáról. Venezuela küldötte, Carlos Sosa-Rod- riguez szólalt fel először, s védelmébe vette a Punta Del Este-i értekezlet határozatait. Garcia kubai küldött rámutatott: egyáltalán nem meglepő, hogy Venezuela képviselője összekeveri a katonai szerződéseket a regionális szervezetekkel, mivel az amerikai államok szervezete lényegében katonai szervezetté válik, amelyben az Egyesült Államoké az irányító szerep. — A Punta Del Esteben Kuba ellen hozott határozatok célja az agresszió törvényesí- tése volt. Erről tanúskodnak’a Guantanamo amerikai támaszpont területén állomásozó amerikai fegyveres erők újabb provokációi is. A kubai küldött rámutatott, hogy ha az Egyesült Államok kedvére megsértheti a nemzetközi jogot, így az ENSZ és az amerikai államok szervezetének alapokmányát, az a legveszélyesebb következményekkel járhat nemcsak Kuba, hanem Latin-Amerika más országai számára is. A Biztonsági Tanács pénteken. magyar idő szerint 17,30 órakor, folytatta a vitát. Fidel Castro az ŐRI első titkára Havanna. (ADN) A Kubai Egyesített Forradalmi Szervezetek (ŐRI) országos vezetősége csütörtökön Fidel Castrót bízta meg az ŐRI első titkári tisztségének betöltésével. A másodtitkár Raoul Castro, a fegyveres erők minisztere lett. Lapzártékor érkezett CSEREPKALYHA-EP1TEST Pest megye területén vállal ESZTERGOMI cserépkAlvhagyAr budapesti kirendeltsége Budapest IX., Bokréta utca 9. Telefon: 143—861; Vízügyi Építő Vállalat, Központi Gépjavító Üzeme Vecsés vasesztergályosokat, autogénhegesztő vizsgával rendelkező szerelő lakatosokat, edzőt, hegesztőt, lemezlakatost, raktári kiadót keres felvételre Jelentkezés az üzem telephelyén: Vecsés, Dózsa György út Munkásszállás nincs Párizs (MTI). Az OAS franciaországi szervezete röplapokat terjeszt Ezeken közli, hogy március 23-án Sálán elnöksége alatt megalakult „az algériai francia ellenállás nemzeti tanácsa”. Első ülésén a köztársasági elnököt és a kormányt „megfosztotta tisztségétől”. A tanács „az algériai lázadás teljes megsemmisítését” tűzte ki céljául. A tanács megbízásából Sálán „nemzeti kormányzó és védelmi bizottságot” szervezett, amely a „felszabadított francia területeken” gyakorolja a központi hatalmat. Sálán egyúttal felhatalmazást kapott, hogy „kormánya követekkel Icépviseltesse magát más hatalmaknál”. INDUL A SZ — a világ eddigi legnagyobb északi-sarki expedíciója Moszkva (MTI) Moszkvában bejelentették, hogy március utolsó napjaiban megkezdődik a nemzetközi tudomány eddigi legnagyobb békés ,,hadművelete” az Északi-sarkon. A Szever—14 szovjet légiexpedíció két hónapig a Ferenc József Földtől a Csukcs-félszi- getig terjedő körülbelül 3500 kilométer széles övezetben végez majd kutatásokat. Az expedíció szállítására több tucat repülőgépet jelöltek ki, a pilóták összesen több mint kétmillió kilométert tesznek meg az Északi-jegestenger fölött. Rendeltetési helyükre szállítják, majd visszahozzák az expedíció több száz részvevőjét és ezer tonna terhet. Felbecsülhetetlen szolgáht az emberiségnek U Thant a Hruscsov""Kennedy üzenetváltásról Folytatja munkáját a világűr bizottság A haladás mindeddig „kínosan lassú“ l1 olylatódnak Adoula és Csőmbe megbeszélései Leopoldville (MTI). Csütörtökön ismét találkozott Adoula kongói miniszKoreai művészcsalád Csüng Ho Sík, a Kilzsu Termelőszövetkezet tagja. Hamgjung tartományban egész családjával résztvesz vetkezet amatőr művészeti csoportjának munkájában, veszeti csoportban tevékenyen dolgozik a nagypapa, mama, leányuk, fiuk, menyük és unokájuk. Ä művészcsalád legutóbb résztvett a tartományi paraszt művészeti körök versenyén, amelyen „A boldog család” című tánccal és énekkel nagy sikert aratott. A képen: a művészcsalád előadja „A boldog család” című táncot és dalt. Észak- a szö- A mű- a nagyéíűiv.v/Á'zv, ÍMTI külföldi képszolgálat) terelnök és Csőmbe katangai diktátor. Mint a Reuter jelenti, haladásnak ezúttal sem mutatkozott semmi jele. Egy megbízható forrás szerint a vita arról folyik, milyen mértékben kötelezőek a Leopold- villeben kötendő megállapodások Csombcra. A decemberi katonai találkozó után ugyanis Csőmbe kijelentette, hogy az egyezménynek a tartományi parlament jóváhagyására van szüksége. Az AP tudósítása szerint a haladás mindeddig „kínosan lassú”. Ami a tárgyalások várható időtartamát illeti, a válasz ez: „talán Ikét hét, talán két hónap”. New York (MTI). Az ENSZ világűr bizottsága csütörtökön folytatta munkáját. TASZSZ-jelentés szerint ezúttal éppúgy, mint az előző napi ülésen is, a szónokok egyértelműen kiemeltek a Kennedyhez intézett Hruscsov-üzenet- ben foglalt javaslatok óriási jelentőségét az egész emberiség szempontjából. Felszólalt az ülésen U Thant ügyvezető ENSZ-főtitkár is. Az a körülmény — mondotta —, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok, a világűrkutatás két vezető hatalma, kinyilvánította együttműködési óhaját, a világtér békés fel- használása céljából, nagy reményekkel tölti el az emberéket. A Hruscsov—Kennedy üzenetváltás szinte felbecsülhetetlen szolgálatot jelent az egész emberiségnek. Nagy megelégedéssel fogadta Hruscsov üzenetét Ausztrália, Argentína, Japán és Irán képviselője is. A Hruscsov-üzemet iránt megnyilvánult nagy amerikai érdeklődést tanúsítja az a tény is — emeli ki a TASZSZ New York-i tudósítója —, hogy az Egyesült Államok ENSZ-küldöttsége már március 21-én, az üzenet hírének megérkezése napján meghívta a Szovjetuniónak a világűr bizottságban részt vevő küldötteit. Ezen a találkozón elhatározták, hogy a világűr bizottság szovjet és amerikai küldöttei már a jövő kedden megkezdik a Hruscsov és Kennedy üzenetekben foglalt konkrét javaslatok megvitatását. A BÉCSI Schwechater Hof feldíszített nagytermében hatvan ország több mint háromszáz küldöttjének részvételével péntek délelőtt nemzetközi nötanácskozás kezdődött, amelyen magyar delegáció is részt vesz. Átadtak Fidel Castro- nak, a kubai forradalmi kormány miniszterelnökének a nemzetközi Lenin-békedíjat. Harc a földért Brazíliában Rio de Janeiro. (TASZSZ) Brazíliában mind élesebbé válik a harc a földreformért. Az országban kialakult körülmények az agrárkérdés haladéktalan megoldását követelik. Ezzel a kérdéssel foglalkozik jelenleg a kormány, a kongresszus, és a többi Illetékes szervek, bizottságok. Goulart köztársasági elnök nemrégiben írta alá a földreform tanács létrehozásáról szóló dekrétumot. Már a földreform-törvény elfogadása előtt megkezdődött az országban a földek államosítása és kiosztása a földnélküli parasztok között. A paraszti tömegek nyomására Pa- rara államban 431 000 hektár földet államosítottak. A brazil hatóságok a Parana állambeli államosításokat a földreform kezdetének tekintik. Maga Goulart elnök 1254 hektár földet adott át a parasztoknak magánbirtokából, amely Rio Grande do Sul tartományban fekszik. .t