Pest Megyei Hirlap, 1962. március (6. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-21 / 67. szám

A CEGLÉDI JÁRÁS ÉS CEGLÉD VÁROS RÉSZÉRE VI ÉVFOLYAM, 67. SZÁM 1962. MÁRCIUS 21. SZERDA KÉPEK A KGV ÉLETÉBŐL Szervezett versenymozgalom - jobb eredmények Hét versenyforma az albertirsai Dimitrov Termelőszövetkezetben nált dara értékesülésd száza­lékérték minél magasabb le­gyen. 1500 forint jut a dolgo­zóknak. Hatodik: a traktorosok ver­senye. Az a feltétel, hogy minél több normálholdat szántsanak fel. Kizárja magát a versenyből az, aki — normálholdra vonatkoz­tatva — túllépi az üzemanyag megengedett fogyasztási memy- nyiségét, vagy a kötelező kar­bantartási munkákat időben és megfelelő minőségben nem végzi el. Az első helyezett 2500 forintot, a második 2 ezer fo­rintot kap. A hetedik versenyforma: a tagok egyéni versenye, az álta­luk meghatározott feltételek mellett. Esetenként, elsősorban a kampánymunkák időben való elvégzésére is külön versenyt indítanak és a legjobb dolgo­zók célprémiumban részesül­nek. (Kohlmayer) UDVARIATLANSÁG ? Bizony nagyon keserves na­pokat éltünk a múlt héten. Süvített az északi szél, sze­münkbe hordta a havat. A járdán és a kocsiúton alig lehetett közlekedni, olyan csú­szós volt az út. Alig volt nyolc óra, siet­tem az iskolába, mikor észre­vettem, hogy a kocsiúton egy idős bácsi kerékpárjával megcsúszott és elesett. Há­rom-négy erőteljes fiatalem­ber haladt el mellette, de egyik sem volt hajlandó se­gíteni rajta. Siettem, hogy se­gítségére legy ek, de mire oda­értem. felállt és sántikálva tolta a kerékpárját. Ennyi a történet. Szeret­ném, ha az a három-négy fia­talember elolvasná soraimat, és ha nem sejtenék, e sorok­ból megtudhatnák, hogy egy szer ők Is meg fognak öre­gedni, és nekik is jólesne ilyen esetben a jő szívvel adott segítség. Persze, ezért nem jár sem­mi egyéb, csak nagyon egy­szerű köszönet. Mészár Éva Ahol a termelőszövetkezetek tagjainak szociális ügyével foglalkoznak . 1961 augusztusában alakult a Ceglédi Kossuth Tsz-ben meg a tsz-ek biztosítási és ön­segélyező csoportja. E csoport igen komoly és eredményes munkát végzett az eltelt hét hónap alatt. Jelenleg mintegy 280—300 taggal rendelkezik és ez a létszám napról napra nő. Nő azért, mert a tsz pártszer­vezete, az önsegélyező csoport vezetői lelkiismereti kérdésnek tekintik a tagok ügyes-bajos dolgainak intézését, s ezenkí­vül azon vannak, hogy a be­csületes munkában kifáradt tsz-tagok az őket megillető és az önsegélyező csoport által lehetővé tett jutalomüdülésben részesüljenek. E rövid tevé­kenységük ideje alatt hárman Balatonlellén, hatan Hévizén, ketten Harkányfürdőn üdültek ezidáig, két termelőszövetke­zeti tag március 14-én kezdte pihenését Parádfürdőn. Az önsegélyező csoport messzemenő segítséget nyújt azon tagjainak, akik bajba jut­nak vggy arra rászorulnak, de azoknak is, akik családi örömök elé, nősülés, gyermek­születés jutnak el. Így például Hága Géza önsegélyező cso- porttag elhalálozása alkalmá­val Hága Gézáné 3400 forint segélyt kapott. Szülési segélyt körülbelül öt fő kapott. Há­zassági segélyt szintén jó pár fiatal kapott már a Kossuth Tsz-ben, köztük van Tarkó István, Rákosi Gizella, Benke Teréz, Szalui Rozália, és még sokan mások. A szülési segély 500, a házassági segély 250 fo­rint, és ez komoly segítséget jelent adott esetben. Ezenkí­vül még hosszan tartó beteg­ség címén 200 forint segélyt kaplak Molnár Antal és Dudás Ferenc. Édesanyja elhalálozá­sakor 200 forintot kapott Só­lyom György és 200 forint ta­nulmányi segélyben részesült Horgos Sándor állattenyésztő, az önsegélyző csoport tagja. Mint a felsoroltakból is lát­ható, a tsz-ek biztosítási és ön­segélyező csoportja messzeme­nő segítséget nyújt tagjainak amellett, hogy jutalomüdülés­re is sorozatosan viszi a mun­kában legjobb eredményt el­érő tsz-tagokat. A Kossuth Tsz tagjai közül egyre többen lép­nek be a biztosítási és önsegé­lyező csoportba. Sajnos az önsegélyező cso­port nem minden tsz-ben ala­kult még meg. A ceglédi Le­nin és Alkotmány Tsz-ben a vezetőség vajon miért nem alakította meg már ezidáig is az önsegélyező csoportot? Vagy e termelőszövetkezetek­ben a vezetőségnek nem szív­ügye a tsz tagok üdültetése, a rászorulóknak megsegítése? — HÉTFŐN összeült a já­rási emlékbizottság, amely el­készítette az idei április 4 és má jus 1 megünneplésére szol­gáló rendezvények munkater­vét. — Mit bánom én. Tudod, hogy nem vagyok válogatós, miért kérdezed akkor ezt minden este7 — Jó lesz rakott káposzta? — Nagyon jól tudod édes, hogy a káposztát bármilyen formában utálom. De nem bánom, legyen az ebédre. — Ne haragudj, elfelejtet­tem, hogy nem szereted a ! káposztát. Jó lesz paradi- | csomleves és diós tészta? ! — A paradicsomlevestől ég i a gyomrom, a tészta meg mindig ellenségem volt. De ha te azt szereted, főzz csak nyugodtan. Tudod, hogy nem válogatóit. — Főzök akkor bablevest csülökkel és utána leltváros palacsintát. — Bablevest? No, szépen vagyunk. Különben mind­egy nekem — főzz. — Elszaladok akikor reg­gel a henteshez, veszek leves­nek való csontot meg húst. Finom ebéd lesz, meglátod. Csontleves, kelkáposztafőzelék feltéttel. — Szerencse, hogy a magam ura vagyok, és nem áll már felettem senki nádpálcával, hogy megegyem a kelkáposz­tát. — Akkor tálán lecsót ké­szítsek? — Brrrr! A hátamon is vé­gigfut a hideg, ha csak rá­gondolok. — Remélem, a borsöpüré le­ves és rántott hal ellen csak nem lesz kifogásod? — Szó sem lehet itt kifo­gásról. édes. Tudod, hogy ne­kem mindegy, hogy mit fő­zöl. A borsópüré levessel kü­lönben a világból ki lehetne zavarni, a rántott hallal meg nem lehet jóllakni. Mondtam, hogy főzz, amit akarsz, annál is inkább, mert hajnalban két­napos értekezletre Budapest­re utazom... — O — Télen is folyik az építkezés, hogy a tervnek megfelelően, meg ebben ae évben átadhas­sák rendeltetésének a szociá­lis épületet. Modern jconyha, ebédlő, fürdő, orvosi rendelő stb. lesz majd ebben az épü­letben Karsasi István normás munka közben. Egy új gép össze­állítási rajzát figyeli, hogy a szükséges munkaidőt meg­állapíthassa. 10 év óta dolgozik ebben a munkakörben. Szeretik a dolgozók is, felettesei is, mert mindig szem előtt tartja úgy a dolgozók, mint az üzem érdekeit Ismét új gép jött létre a prototípus műhelyben. Száraz György és Tari Mihály lakatosok mutatják be a „fürge” traktorra szerelt seprőgépet, mely az útkarbantartás gépesítésének egyik eszköze Gulicska CEGLÉDI KÉPESLAP veztek. A fölosztás alapja a területeik különböző természeti adottsága. Természetes, hogy így az üzemegységek más-más temetési irányra vannak spe­cializálva. (A 2-es és 3-as pél­dául a gyengébb talaj miatt a rozs és a kertészeti növények termesztését állította be fő iránynak.) A tervezett tiszta jövede­lem túlteljesítése a cél. Ennek érdekében az egyes nö- vénytféleségekről terv készül, figyelembe véve a reális fel­tételeket. A versenyre 20 ezer forint célprémiumot tűzött ki a vezetőség. Második: az állattenyésztési üzemágak közötti verseny. A fő mutatószám itt is a terv százalékos túlteljesítése. A vezetőség 10 ezer forint­tal támogatja ezt a ver­senyt. Harmadik versenyforma: há­rom téhánistálló dolgozói kö­zött, az 1 tehénre jutó átla­gos tejliozam alapján. A cél­prémium 2 ezer forint. Negyedik: az anyakocák gondozóinak versenye, 1 kocá­ra jutó egészségesen leválasz­tott malacok összsúlya alapján. A legjobb eredményeket elérő termelőszövetkezeti dolgozóik 1500 forint célprémiumot kapnak. ötödik: a növendék sertés­nevelők és hizlalók versenyez­nék. A cél, az, -hogy a felhasz­Közeledik a tavasz, lassan benépesül a határ, munkára indulnak az emberek. Így van ez minden esztendőben. De va­lamiben mégis csak más ez a ,.munkanyitány”. Az év elején ugyanis országos felhívás szü­letett: a jobb eredmények el­éréséért gyorsítsák meg a mun­kát a termelőszövetkezetek versenyek beiindátásáival. Most tehát felelősséggel, szebb cé­lokkal kezdik meg a munkát a termelőszövetkezeti tagok. Az albertirsai Dimitrov Termelőszövetkezetben kü­lönösen jól, a tagság egé­szére kiterjedően szervez­ték meg az egyéni, csa­pat-, és üzemágak közötti és egyéb jellegű versenye­ket. Erről adott tájékoztatást Du­dás Mihály elnök és Szemes Lajos főagronómus. Az albertirsai Dimitrov Ter­melőszövetkezet versenyben áll az abonyi Szabadság Termel o- saövetkezettel, előre meghatá­rozott feltételek és szempontok alapján. Ez a legfontosabb fel­adat, hiszen szükség van a tag­ság egészének tervszerű mun­kába állítására. A termelőszö­vetkezeten belül hét különböző versenyforma alapján dolgoz­nak a tagok. Első: a növénytermesztők versenye. Területileg széttagolt a termelőszövetkezet — 25 ki­lométer hosszúságban fekszik —, ezért 3 üzemegységet szer­Mi legyen holnap ebédre? — SZŐKE ANDRÁS, ceg­lédi lgkos (Déli u. 45. szám) többszöri idézés ellenére sem jelent meg tüdőszűrő vizsgá­laton a tüdőgondozóban, a szabálysértési hatóság 100 fo­rintra megbírságolta. — A HAZAFIAS Népfront járási bizottsága március 26- ra értekezletre hívja össze a járás megyei tanácstagjait. Az értekezleten ismertetik az 1961. év gazdasági eredmé­nyeit, 1962. évi feladatait és azok megoldásában kérik a megyei tanácstagok segítsé­gét. Ugyanezen az értekezle­ten megállapítják a megyei tanácstagok féléves program­ját. — DICSÉRET ILLETI a kőröstetétleni Vörös Csillag állattenyésztésének takarmá- nyosait. Múlt héten a kegyet­len időben szélben és hófú­vásban is keményein dolgoz­tait és fennakadás nélkül biz­tosították az állattenyésztés mindennapi takarmányszük­ségletét. — A JÄRÄS nyolc közsé­gében megszervezte a járási Vöröskereszt a térítés nél­küli véradást. Külön érdemes kiemelni az albertirsai Dimit­rov Termelőszövetkezetben el­ért kiváló eredményt, ahol 22 termelőszövetkezeti tag je­lentkezett térítés nélküli vér­adásra. — A KÜLFÖLDI búzafaj­ták áttelelésének elősegítésé­re a város és a járás termelő- szövetkezetei már másodszor végeztek fej trágyázást. — MÁRCIUS 30-ÁN befe­jezi az oktatást a ceglédi já­rási Vöröskereszt. A tél folya­mán Cegléd, Nagykőrös vá­rosokban és a járás területén 17 tanfolyam volt, amelynek mintegy 510 hallgatója tett si­keres vizsgát. — A JÁSZKARAJENÖI Űj Barázda és Előre a békéért termelőszövetkezetek egyesí­tése következtében az új gaz­daság állatállománya közel 200 darab szarvasmarha, 90 darab anyakoca, 200 darab hí­zósertés, 123 darab ló és több mint 1009 diarab birka, — A CEGLÉDI Állami Pin­cegazdaság területén a tervek szerint nagyméretű szőlőfel­dolgozó üzem épül. A közel 3 millió forint költséggel épülő termelőüzem valószínűleg az idei szüret előtt megkezdi működését. — TEGNAP tartotta az al­bertirsai Dimitrov Termelő- szövetkezet tavaszi gépszem­léjét. A Szabadság Termelő- szövetkezetben pedig március 28-án lesz a gépszemle. A két gépszemlén részt vesz a köz­ségi tanács, pártszervezet, a járási tanács mezőgazdasági osztálya és a Ceglédi Gépál­lomás szakemberei. — DR. VARGA ZSIG- MOND főorvos A gyomorbe­tegségek megelőzése és gyó­gyítása című előadása a Te­leki utoai ismeretterjesztő székházban tegnapi értesíté­sünkkel szemben nem vasár­nap, hanem ma este hat óra­kor lesz. Abonyi sport Az elmúlt hét közepén rö- í vid ünnepség (tanácsülés) ke­retében emlékeztek meg Abony legjobb sportolóiról. Győré Pál és Szűcs elvtár­sak méltatták a TSZSK szí­neiben kivívott sikereket. Mayer Gyula 15 évi sportve­zetői munkájáért, Nagy Laci — a népszerű abonyi labda­rúgó — húszévi játékáért, Diószegi László eredményes sportvezetői munkájáért, Skultéty Sándor — az orszá­gosan ismert kiváló birkózó.- edző — eredményes edzői működéséért és Szikszai Béla kiváló sporteredményeiért kapott szerény jutalmat. Abony birkózói a Debrece­ni Honvédet kötöttfogásban 11:9 és szabadfogásban 14:6 arányban győzték le. Asztali­teniszezőinknek elég „fekete” vasárnapjuk volt Gödöllőn. A férfi csapat 12:4-re, míg a női 3:0-ra kapott ki. Torná­szok közül Pest megye fel­nőtt bajnokságán Spalmin 3, Zsemle 4. és Mocsai 5. helyen végzett. Férfi sakkcsapatunk első lett a Spartakiaden. Egyéniben Trepák 2. és Do- náth 3. helyezést ért el. Női egyéniben Túri Zita első lett Külön meg kell dicsérni Túri Zita és Donáth Lajos javuló teljesítményét. P. AL ANYAKÖNYVI HÍREK Születtek: Mészáros István. Ka­rai Márta, Pólyák Gábor, Sápi István Péter, Megyei Marianna Il­dikó, Pásztor István Pál, Sebéi Zsuzsanna Mária. Tóth István, Tú­réi András, Lantos Zoltán János. Rátóti Tibor, Sági Judit Zsuzsan­na. Szota György János. Bori Gergely, Jakus Béla, Seres Kata­lin. Kovács Ferenc. Planiska Ká­roly Ferenc. Slroki Géza István, Gregor János. Kerekes Zoltán, Ungvári István, Bartók Katalin, Raffael Zsuzsanna. Turóczi Má­ria. Bognár József. Pasztucov Via. dimir Anatoljevics. Gyura Erika, Szabó József. Regdon Éva, Kenye­res Edit, Mányoki Zsolt László. Tabányi Erzsébet Györgyi. Dávid Sándor. Koncz András. Laki Ju­dit, Mizser József. Szüle József, Turóczi Erika, Krupincza Magdol­na, Stark Ferenc, Csonka János István, Palya Árpád, Bártfai Ka­talin, Darányi Ildikó. Szegedi Ka­talin Ida. Virág Ildikó. Bálint Zol­tán, Kolozsvári Sára Katalin. Sze­le György-. Bállá Ferenc. Hegedűs István, Kemenczés Irén. Ácsai András, Árvái József. Haidu Zol­tán Antal. Kecskés József Sívók Irén. esete Katalin. Csurgai Má­ria. Dávid Zoltán Ferenc. Mihály Erzsébet. Sima Mária. Bakos Si­mon Márton. Oláh Agnes. Szuda Éva. Diviki Ilona. Házasságot kötöttek: Soókt La­jos László és Pap Éva, Jobba György Gábor és Mészáros Erzsé­bet Mária. Soós Imre és Mészá­ros Erzsébet. Pap László és Jurá- szik Rozália. Szavó István és Ko- ' váes Julianna. Józsa László és Turjányi Julianna. Horváth Fe­renc és Rusvai Ilona, Kósdk Benő és Kovács Mária, Szekér István és Juhász Mária, Monori Dénes László és Füle Veronika. Mohai Ferenc és Bíró Mária. Elhaltak: öcsai Jánosné szül. Dani Eszter 8(j éves, Farkas Já­nos Pál 65 éves. Halasi István 73 éves. Rafael János 79 éves. Balog József 79 éves. Csemeczki Ivari 7i éves, Szendrei Te­rézia 64 éves. Krtzmanics István 65 éves. Halmi Istvánné szül. Vi­rág Mária 59 éves. Mészáros Gyu­la 37 éves. Csizmadi Ferenc »4 éves, Simó Jánosné szül. Lipták Erzsébet 60 éves. Peszeki József 75 éves, Göbölyös István 56 éves, Czakó Jánosné szül. Gulyás Ju­lianna 72 éves. Balog István 74 éves. Füle Istvánné szül. Marton Karolina 72 éves. Kiss Sándor 58 éves. Bóta Gyula s hónapos. Tót József B3 éves, Gyurkó István 76 éves. Kardos Benjáminná szül. Rózsa Terézia 73 éves Tóth Gá­bor 68 éves. öze István 72 éves, Czinege Ferenoné szül. Kisgyörgy Eszter 48 éves. Zilah Bálint 77 éves. Muzsik István 52 éves. Te- lekes Jánosné szül. Molnár Mária 49 éves.

Next

/
Oldalképek
Tartalom