Pest Megyei Hirlap, 1962. március (6. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-18 / 65. szám

1962. MÁRCIUS 18, VASÄRNAP «** UECYCI I Egymillió forint f keresi a „profilját“ 1j Februárban adták át rendeltetésének a Pest megyei Jj Könyvtár új székházát a fővárosban, a Moszkva térnél, a 1 Krisztina körút 2—4. szám alatt. Másfél évig készült. Építé­ssé és berendezése egymillió forintba került. A megye központi könyvtára tizenegy éves fennállás 1j óta negyedszer költözött. Volt a Belvárosban, a Kristóf, 1j majd az Engels téren, s közel kétéves „szentendrei szám- íj fizetés után”, most tágas olvasó-, t.anács- és egyéb termekkel 1j ékes, a Roosevelt téri Fővárosi Idegenforgalmi Hivatalhoz ha- Ssonló, modern berendezésű végleges otthont kapott. Mindez látszólag szemet gyönyörködtető s könyvbarát- ? szíveket boldogító... íj Ám nézzük csak? ^ Innen irányítják Pest megye könyvtári életét. Propagan­da és módszertani központ. (De minek ehhez hatalmas olvar 1j sóterem?) í Helytörténeti, jogi és mezőgazdasági tájékoztató szolgála- ?tuk működik, a Pest megyei kutatók felkereshetik olvasóter- 1j mét. (De ilyen vonatkozású könyvállományuk egyszerűen 'j nincs!) 1j Tulajdonképpen e megyei központ egyúttal a budai járási íj könyvtár is. (De könyvkölcsönzéssel nem foglalkoznak!) 1j Könyvtárközi kölcsönzést bonyolítanak le. (De jelenlegi 1j könyvállományuk — 24 000 kötet — javarészt nem „kurrens”, 1j keresett könyv. Könyvkölcsönzési szempontból használható ^köteteiket rég odaadták a járási és községi könyvtáraknak, s í e könyvek új gazdáik tulajdonába mentek át.) > Két művelődési autójuk járja a megyét. (De ezek járhat­1j ják egymillió forint értékű, reprezentatív „székház” nélkül is.) 1j Összefoglalva: 24 000 használhatatlan könyv számára 1j épült egy 31000 kötetes könyvtár, olvasó-, tanács- és egyéb í termekkel dekorálva — egymillió forintért, miközben a < könyvtár vezetői elismerik, hogy a megyei könyvtárközpont v, „profilja” tisztázatlan. 1j _ Most utólag kívánják „tisztázni”. Ezért tárgyalások kez- ifdődiek, hogy megnyitják díszes kapuikat a környező lakosság előtt — legyen a „profiljuk”: könyvkölcsönzés. Igen ám, de 1j ehhez saját bevallásuk szerint szükséges további helyiségek £ építése és berendezése, státuszok (magyarul: alkalmazottak), ^könyvek, mivel kölcsönkönyvtári könyvek nélkül nehéz elkép­zelni egy kölcsönkönyvtári. jS Mindebből következik, hogy semmit sem ér egy könyv- í tár könyv nélkül, s egymillió forint további egymillió nélkül, !) A Pest megyei Könyvtárat felavatták, átadták rendelte- jjtésének. De mi is az? Ezt ma még senki sem tudja. Ám ^másfél évvel ezelőtt sem tudta senki sem. így hiába hangzottak el az ünnepi beszédek, most tör­hetjük a fejünket, hogy mit is kezdjünk vele. Reméljük, j már nem sokáig. Biztosak vagyunk benne, hogy a megyei ^tanács illetékesei mielőbb mégiscsak belátják: a könyvtár 1j csak akkor könyvtár, ha könyveit olvassák is az emberek. 4 (alacs) Ténagy Sándor: Rövidesen bemutatják filmszínházaink a Mindenki ártat­lan című új magyar bűnügyi filmvigjátékot zelebb húzódott, és a nagy figyelés közben pipájáról is megfeledkezett. Pedig a pipát állandóan szívogatni kell, kü­lönben kialszik. — Hát bizony, ezek az emlé­kek érdemesek a följegyzés­re — szólt halkan. — Magam is úgy vélem. Mindenkinek föl kellene je­gyeznie mindazt, amit látott, tapasztalt, hogy feledésbe ne menjenek ezek a dolgok. Majd jön valaki, igazi történész, aki a tudós lelkiismeretességével rostálja át a nyersanyagot, és kiszűri belőle a történelmi va­lóságot. Nem tudom, mi lá- zíthatta Bem ellen Vécsey tábornokot, hiúsága-e, félté­kenysége-e, hibás taktikai meggondolása-e, de magatar­tásának mindenképpen ka­tasztrofális volt a következ­ménye. No, de rettenetesen megbűnhődött szegény az aradi vesztőhelyen, ö volt az utolsó, akinek a császár hóhéra megszorította a hur­kot a nyakán. Végig kellett néznie a többiek kivégzését. Dicséretére legyen mondva, hogy hősként viselkedett, bát­ran halt meg. Megilleti a mártírkoszorú. Elhallgatott. Jó néhány percig ült a csönd a szobá­ban. A ferde napsugarakban ragyogó porszemek lebegtek. Az öreg professzor meggyúj­totta kialudt pipáját és a füstöt elgondolkozva fújta a sugárkévébe. Tanítványa, a fiatal diák, még közelebb húzódott a javítnokhoz. — Azt mondják — szólt bi­zonytalanul —, hogy a csatát az oroszok döntötték el. — Ez így igaz, öcsémuram. Én mégsem tudok, akkor sem tudtam rájuk haragudni. A mindenható cár parancsa haj­totta őket ránk. Azt pedig, hogy nem szívesen szóltak be­le a harcunkba, hogy szeret­tek, tiszteltek bennünket, ma­gam tapasztaltam nemegyszer. — Erről is jó volna már hallani valamit, lapozgatott kéziratában és kiszedett a vaskos köteg- ből néhány teleírt lapot, — Sok minden nem úgy igaz, ahogyan egyesek hfresz- telik. A cár seregében ke­gyetlen fegyelem uralkodott. A. feljebbvaló ura volt életnek, halálnak és kezében hama­rabb kezdett csattogni a kan­csuka, mint koponyájában a gondolat. Szörnyű jeleneteket láttunk útközben, ahogy a fegyverlerakás után elindul­tunk kisebb-nagyobb csopor­tokban a csatatérről, utolsó csatánk színteréről hazafelé. De tapasztalnunk kellett lép- ten-nyomon, hogy bennünk, lefegyverzett harcosokban, minden orosz, tiszt és köz­rendű, egyaránt nem gyűlölt ellenséget, hanem becsületes bajtársat látott. Volt orosz tiszt, aki csaknem bocsána­tot kért, amiért cárja paran­csára fegyverrel kellett ránk jönnie. Egyik sem tartott lá­zadóknak bennünket, hanem olyan hazafiaknak, akik sza­badságukért, országuk füg­getlenségéért fogtak fegyvert Készülő könyvemben sok érdekes epizódot örökítek meg, csupa olyant, aminek cselek­vő vagy szenvedő részese és szemtanúja voltam. Elmon­dok egyet, talán a legérdeke­sebbet Rövid ideig nézegette a ke­zébe vett lapokat, aztán hátra­dőlt a nyikorgó karosszékében és mesélni kezdett. — A kapituláció után civil­gúnyával cserélve fel hon­védatillánkat kocsin indul­tunk Nagyvárad felé. Csak lassan haladhattunk, mert az úton szakadatlanul vonultak az orosz hadak. Tikkasztó me­legben érkeztünk Simándra, első stációnkra. Kegyetlenül gyötört bennünket a szomjú­ság. Betértünk hát a község vendéglőjébe, és egy ital bort kértünk a kocsmárostól aki azonban úgy tett, minths meg sem hallotta volna sza­vunkat, Többször megismé MÁRCIUS tíjra tavasz van; mint az áramütés: megrázza a tájat a meleg szédület, ijedten olvad a tél, az ágakon zöldet izzanak a most-ébredt rügyek. A dombok háta gőzöl a naptól s mint gyenge surran ás, fellibben a lágy szél, magvak bújkálnak a rög-repedésben, lányszemekben szépragyogású vágy kél. Fcszketfoglaló madár-szerelemmel csirreg a hónap, könnyebbülnek a testek, a szekrénybe készül a kucsma, s érik melegebb érintése kezeknek. Leskelődnek a színek, a kertekben már gondos szorgalom hajlik a nyárra; mennyire teljes az ég szakadéka! a szivekig ér a fény zuhanása. EGY NYÁRI VASÁRNAP teltük hát kívánságunkat, végre is a kocsmáros durván ránkförmedt, hogy takarod­junk a kocsmájából, mert az ő borát nem ilyen sehonnai, elcsapott tisztek számára tar­togatja, mint amilyenek mi vagyunk. Mélységesen elkese­redve a méltatlanságtól, el­hagytuk a kocsmát, de az aj­tóban összetalálkoztunk egy orosz főhadnaggyal, akivel út­közben már megismerkedtünk! Nagy örömmel üdvözölt ben­nünket, felszólított, hogy menjünk be vele a kocsmába, igyunk meg egy pohár bort. Látva vonakodásunkat, firtat­ni kezdte, hogy mi annak az oka. Őszintén elmondtuk neki a történteket. A fiatal tiszt arca lángbaborult, szép, nagy, fekete szemei villámokat szór­Karin Baal és Renato Speziali az Egy nyári vasárnap című film egyik jelenetében >\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\ Az irodalom új mecénásai Az ország megyéi közül ta­lán Baranya megyében a leg­pezsgőbb az irodalmi élet. Rendszeresen rendeznek iro­dalmi esteket, író-olvasó ta­lálkozókat, vitaesteket a me­gye városaiban, nagyobb fal­vaiban. Ez azonban csak a si­ker egyik oldala. A másik: a Baranya megyei, valamint a Pécs városi Tanács vezetői megértették, hogy ők ma az új miagyar irodalom mecéná­sai. Ezt bizonyítja az a tény, hogy az elmúlt esztendőben kilenc pécsi írót részesítettek egyhónapos ösztöndíjban. Mint értesültünk, a kilenc író-költő hasznosan töltötte ezt az időt a kiválasztott ba­ranyai megyei üzemben, vagy termelőszövetkezetben. Ezen a sikeren felbuzdulva a ta­nács vezetői az idén is meg­hirdetik az ösztöndíj-pályáza­tot. tak, majd erőnek erejével visszasodort bennünket a ven­déglő ivójába. Már a kü­szöbről dörgő hangon maga elé szólította az embertelen csapiárt. — Te akasztófára való gaz­vér! — kiáltotta a megrettent ember arcába — azt merted mondani, hogy borodat becsü­letesebb emberek számára tartogatod, mint ezek a so­kat szenvedett honfitársaid, akik, míg te itthon henyélve húztad, nyúztad a népet, a csa­tatéren törték, gyötörték tes­w.\\\\TO\\\\\w\\\\>;.v:.\\\\\\\,\\\\\w.\\v tűket és ontották vérüket? ^ Vétked százszorta nagyobb, ‘j miután te is magyar vágj’! 'j Hogy pedig az orosz otota- j tást egykönnyen ne feledd.;. ^ Hirtelen felemelte izmos 1j jobbját és úgy arcul csapta a J jól megtermett kocsmárost, J hogy az szinte élettelenül zu- í hant végig a kocsma padlóján; ?- Az orosz tisztet annyira elra- j gadta az indulat, hogy kard-| ját is ki akarta rántani, csak a \ mi könyörgésünk mentette \ meg a kocsmárost az összeka- \ szabolástól; \ A szerencsétlen ember nafy' ; zen föltápászkodott, a főhad- \ nagy pedig így folytatta az ok- ; tatást: j — Te szívtelen eb! Ezeket ^ a vitéz honvédtiszteket el fo- / god látni szobával, étellel,í itallal, és jaj neked, ha min- í den kívánságukat nem teljesí- í ted, ha még egyszer panasz! ' lesz ellened. Nyájasan felénk fordult,; katonásan üdvözölt bennünket,; és elhagyta a kocsmát. A \ kocsmáros aztán azt sem; tudta, hogyan kedvezzen ne- ; künk. A legszebb szobáját j nyitotta ki számunkra, és; másnap reggelig úgy kiszol-! gált bennünket, mintha a mi! megelégedésünktől függne to- \ vábbi élete. A fiatal orosz! tiszt estefelé meglátogatott ! bennünket, hogy megbizonyo- ! sodjék a kocsmárosnak adott! oktatás eredményéről, reggel í újból eljött hozzánk és baj-! társiasan búcsút vett tő-; lünk. Potemkin Ödön, a Lehel ! huszárok hajdani hadnagya,\ elrendezte a kéziratlapokat.! Az öreg professzor sűrűn ere- j gette fehér bajusza alól az! apró füstfelhőcskéket, a diák: pedig rekedtes hangon csakj ennyit mondott: — Hát ilyen magyarok isi voltak? Az Akadémia javítnoka ezt tette hozzá: — Ilyen oroszok is voltak. — Tessék parancsolni — \ emberéltem meg magamat.: — Lesz szíves a kabátját! — Mi ez, kérem? Mi ez? — Elnézést kérünk, időn- i ként ellenőrzést kell gyako­rolnunk. — Szövői motozás? P ár percig tartott az egész, azután elbocsátottak. Mentem a portékáért. A kis­asszony most is ott állt a kasszapultnál, de nem nézett szett ez a huncutkodás. En­gem is észrevesz hát még va­laki. És nem is akármilyen valaki. Milyen szép ívű nyak, milyen lágyan hullámzó csípő, milyen kecses lábak tartoz­nak a gyönyörű szempárhoz! Megreszkiroztam még né­hányszor, hogy vissza-vissza- nézzek, hiséen elégedett vol­tam mindennel, s a kisasz- szony is „vette a lapot”, mert ugyanolyan figyelmes érdek­lődéssel kísért továbbra is fióktól fiókig, s ugyanaz a lírai zavartság tükröződött ar­cán, valahányszor találkozott a szemünk. A kölcsönös tetszés kétseg- jtL télén — állapítottam meg magamban és melegség futott végig minden porciká- mon. Valahogyan tehát meg kell ismerkedni, de nem sab­lonosán, primitív módon, ha­nem nagyvonalúan, ügyesen. Megvártam, hogy minden vá­sárló végezzen, utoljára ma­radtam. Beletettem a kosárba egy csomag pengét, meg egy tubus fogkrémet és odaléptem a pénztárhoz. Szememet egy ■pillanatra sem vettem le a kisasszonyról. Most már köz­vetlen közelről láttam kreol bőrű üde hamvasságát, s nya­ka szép hajlatában feltalál­tam egy lencseformájú, pi­káns kis anyajegyet is. De ho­gyan kellene hát megszólítani? jMit is kellene mondani egy íj ilyen bolti ismerkedés nyitá- $ nyaként? Semmi sem jutott eszembe. Csak álltam előtte p vörösen, zavartan és teljesen g bizonytalannak éreztem ma- ■j gamat. Végülis ő szólalt meg. $ — Nem akarjuk megsérteni 'j a kedves vevőt, de megkér- 1j jük, szíveskedjék befáradni itt $ ebbe a kis szobába, íj Nem is olyan ártatlan ez a j kislány, mint amilyennek lát- 1 szik — gondoltam magamban. \ Egy eszpresszó már nem is jó í neki az ismerkedésre. Külön f kis szobát tart, itt a boltban! \ Nem mondom ... De most j már késő meghátráVní. Mit 5 gondolna rólam, ha éppen ak- \ kor fvtamodnék meg, mikor i karon kapott a szerencse? / £ Férfiasán kihúztam magam í és mentem. A kis szobában \ egy férfi ült, íróasztal mel- * lett. rám. Én viszont annál job­ban megnéztem. S ráébred­tem, hogy nem is olyan szé­pek azok a fekete szemek, nem is olyan gyönyörű a nyak, meg a csípő íve, de meg fi „csinos’’ lábak is elég for­mátlanok, ha úgy figyelme­sebben és tárgyilagosabban tekinti meg az ember. v Sz. Simon István f ? rjvjetlenül csetlettem-bot- 1j U lottam a különböző fió- 1j kok között, a szappanok és íj krémek, kölnik és púderek 1j erdejében, kezemben a kis 1j drótkosárral, mint egy gom- 1j baszedő kamasz. Borotvapen- 1j gét, meg fogkrémet kerestem í az árurengetegben, de nem •j leltem rá egyikre sem. To- 1j vább kutatkoztam hát türel- 1j mesen, mint lelkes önkiszol- 'ij gáló, mígcsak meg nem érez- í tem, hogy engem néznek. A f csigolyám körül indukálódott a $ csalhatatlan érzés. Hátrapil- 1j lantottam, s két nagy fekete íj szemet láttam, két csodálatos, 1j olajosán csillogó szemet. A 1j pénztárpult mellett állt a bol- Ijtoskisasszony és nézett, nézett $ nekifeledkezve, míg fel nem 1j tűnt neki, hogy én éppen 1j olyan áthatóan nézem. Ekkor 1j szégyellősen elkapta tekinte- tét, kicsit el is pirult és pók- ^ hálót keresett a mennyezetre 'íj áthelyezett figyelmével, íj Tovább keresgéltem a bolt- íj ban. A tükör előtt“ lesimítot- 1j tam a hajamat, megigazítot- 1j tam a nyakkendőmet, s most 1j már szándékosan nem talál- 'fj tam az oly igen szükséges 1j cikkeket. Ellenben újra hát- 1j rafordultam, és csodák csodá- 1j ja, újra láttam a két fekete fj szemet, meg az arcon bújkáló '• kis szégyellős szemérmet. Tet­MINDENKI ÁRTATLAN SZEMEK Thúr zó Tibor: Elmúlás ütemre 1944. március 19 Mint a vas éle kőre csikordul pattan az ér és zúg az ideg Mintha a szélből szólna a törvény nem szabadulhat senki se meg Mintha a nappal ködbe borulna Mintha az éjben a fény színe gyúlna Mintha halálra hívna a kürt Mintha a holnap még csalogatna Ám de hiába már tovatűnt Irodalmi folyóirat Borsod megyében Érdekes hírt kaptunk Bor­sod megyéből: a Borsod me­gyei Tanács végrehajtó bi­zottsága irodalmi és kulturá­lis lap kiadását határozta el. Az új lap feladata lenne: a mai munkás, és parasztélet ábrázolásán kívül teret bizto­sítani a megye már befutott és kezdő íróinak, költőinek. A lap első száma április 4-én je­lenik meg, tizenkét oldalon, nagy újságformálumban, ezt követően pedig minden hónap első napján.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom