Pest Megyei Hirlap, 1962. február (6. évfolyam, 26-49. szám)

1962-02-04 / 29. szám

1982. FEBRUAR 4, VASÁRNAP WEST HEGYEI yíSfrfap 5 Haverszerző János DICKENS kissé lenéző, de jóindulatú író-1 niával szemlélni, a mi szá-| munikra mégis a rohamosan? kapitalizálódó Anglia nagy, | irodalmilag életteli kritikája p marad. ? , ' J Élete, vidéken töltött első| tizenegy éve, adja elhatározó^ élményeit, későbbi alakjainak? mintáit Aipja a tengerészeti | hivatal bolondos kistisztviselő-? je, a későbbi években mint Mi- ? cawiber és Dorrit úr tér vissza? regényeiben, anyja a jóságos,^ kissé korlátolt anyák, dajkája | és cselédlányuk Mary Welle, a ^ jószívű és kedvű mesélőké&z és ? gazdag fantáziájú természetes? egyszerű nőalakjaiban. Maryí meséi és kísértethistóriái ad-? ták különben számára az első ^ irodalmi élményeket, amelye- ^ két azután a csendesen félre-^ vonuló gyerek olvasmányai —^ Fielding, Cervantes, Le Sage^ és a többiek egészítettek ki. Innen származik Dél-Anglia és ^ Kent, a patriarchális birtokos^ Anglia fennmaradt zuga is, a} Pickwick Klub utasainak vilá-^ ga később a felnőtt író mene- ^ déke. 1823-tól rosszra fordul a ^ sorsa, az adósok börtönébe ke- ^ rült, apja helyett ő lesz a csa- ^ Iád egyik támasza, iskola he- ^ lyett cipőpasztagyárfoam dolgo- ^ zik, üvegmosó, később írnok, ^ Imajd parlamenti riporter lesz. ^ Ezzel el is ér az irodalomhoz,^ melybe a belépőjegyet a Váz- % latok után egy kiadói megren- ^ delésre készült regénnyel, a ^ Pickwick Klubbal nyeri el. ^ Egy rajzoló, Seymour rajzaihoz ^ kellett kísérőszöveget írnia s ^ megírta a Pickwicket, mely ^ egy csapásra a kor írójává^ avatta. Ettől fogva újságírás ^ és írás tölti ki életét Sorra íj : jelennek meg regényei, a ^ Twist, a Dombey, a Cooper- $ field, az Örökösök, a Nehéz $ idők. és a többiek, melyek ^ nemcsak hatalmas alkotó fan- ^ ; táziájának, alakteremtő kész- I ségének (regényeiben több 'j : mint ezer főalak szerepel), ha- ^ inem egyre gazdagodó valóság-!j látásának, egyre növekvő le-á : leplező bátorságának bizonyí-^ \ tékái még akkor is, ha megöl- ^ j dósaiban társadalmi békét, ér-Sj Izelgős, kispolgári kiegyezést^ ’ hirdet -ói -r \ Százötven éve született \ Charles Dickens. A világirodalom egyik leg- népszerűbb írójának alkotásai £ nem érthetők és nem értékel- 5 hetők a Viktoriánus kori angol \ társadalom ismerete nélkül. Ennek a társadalomak lett ün- j! népéit írója Dickens, volt bí- 'f, rálója és egyben összes ellent- £ mondásainak tökéletes kifeje­lj zője is. Az aprótermetű, hosz- \ szú életű, kövérkés és nyárs- £ polgárian uralkodó királynő \ ideje az angol történelem ; egyik legellentmondásosabb j korszaka. Anglia világhatalmá- < nak gyarapodásával együtt ek- J kor kezdenek gyarapodni azok í a jelek is, amelyek ennek a J világhatalomak a szétesését jó- ; solják. A véres osztályküzdel- ; mek és a hipokrita módon j egyenlőséget hirdető anglikán í erkölcs, a természettudomá- ; nyok rohamos fejlődése és a ; képmutató puritán vallásosság J nagy ellentéteinek ideje ez. A ; kor jellegzetes társadalmi ré- 5 tege s egyben Dickens világa fis az az angliai alsó középosz- ; tály, amely a maga kispolgári \ világával és álerkölcsével, komformizmusával és ugyan- ; akkor forradalmi gondolatai- \ val egyszerre volt támasza és ; támadója a Ikor uralkodó esz- \ méinek. Forradalmisága híg j liberalizmusba, az pedig rózsa- ; színű, idilli megoldásokba tor- j kollott. Ez tükröződik Dickens- j ben is, aki származásilag is en- ; nek az osztálynak a tagja, ! ezért válik életműve maga is j ellentmondásossá, \ Életművét, mely ellentmon- ! dásai ellenére is a nagy kri- J tikai realistákhoz tartozik —, í ha nincs is olyan hatása, mint í a kortárs Balzacnak vagy í Tolsztojnak a mai irodalomra i —i divat különösen nyugaton Mermeze Magda és Kalmár Sándor, s gödöllői balett­iskola tagjai nagy sikerrel mutatták be Strauss: Kék Duna keringő jét VASÁRNAP este volt. Sze­merkélő esőben baktattam, meglehetősen céltalanul, ami­kor elém kerültek. Kicsit ko­pott kabátban, erősen kirúzso- zott arccal siettek, már ameny- nyire ezt a vasárnapi járóke­lők sokasága megengedte. Négy körömcipőbe bújtatott láb törtetett előre apró lép­tekkel, olyan idegesen, mint amikor valaki randevúra siet, és már csak egy perc választ­ja el a megbeszélt időponttól, de az út legalább még tíz per­cig tart. Miért néztem meg őket, nem tudnám megmonda­ni. Az egyik váratlanul rám­köszönt, erre figyeltem fel. Beszélgetni kezdtünk. Kide­rült, hogy egy pohár sört sze­retnének meginni. Ahol vacso­ráztak, már elfogyott. Míg mentünk, megtudtam, hogy mind a ketten a vendég­látóiparban dolgoznak. Éva huszonnyolc éves, Ágnes hu­szonöt. Már kétszer voltak férjnél. Ágnes most vált el másodszor és lakás híján Évá­hoz költözött. Vari egy ötéves gyereke, azt egyelőre elvált férje szüleinél tartja, mert Éva lakása kicsi. A KIS VENDÉGLŐ, ahova betér­tünk, zsúfolt volt. Állva ittuk a sört. Éva közben Bemard Shaw egyik darabjából idézett egy mondatot, Ágnes pedig igen táiékozottan mondott el néhány színházi történetet. Most már komolyan figyelni kezdtem. Hamarosan azt is megtud­Ágnes és Éva tam, hogy mindketten egy fa­luból valók. Éva végzett két gimnáziumot is, aztán pénzt akart keresni, hát abbahagyta. Ágnes az általános iskola után rögtön a vendéglátóiparban he­lyezkedett el, mert ott csak egy rövid tanfolyamot kellett elvégeznie. — Tisztviselő is voltam egy orvosi rendelőben, de sókkal kevesebbet kerestem, mint most — magyarázta Éva —, csak azért maradtam ott, mert a főorvos édesanyjának felol­vashattam. Az öregasszony már teljesen szenilis volt, egy szót sem értett a szövegből, de én sokat tanultam a könyvek­ből. Azután az öregasszony meghalt, a rendelőben kicsi volt a fizetés, most a borrava­lóval sokkal többet keresek. — Lehettem volna már üz­letvezető is — vágott közbe Ágnes —. de nem vállaltam. Minek a felelősség? Legyen annyim, amennyi kell, másra nincs szükségem. Ha meggon­dolom, hogy harmincötéves koromban már tizenötéves lesz a lányom, akkor sok minden­nel kibékülök. — Szeretnék valamelyik egyetem büféjébe kerülni — folytatta a közbeszólás után Éva — Szeretnék még egyszer férjhez menni, de akkor már valami egyetemi emberhez, aki mellett fejlődhetek, tanul­hatok. Ágnes kijelentette, hogy ő többet nem megy férjhez, a válás sokkal komplikáltabb, mint a szakítás, különben is a gyereke érdekli elsősorban. VÉGRE FELSZABADULT egy asz­tal, leülhettünk. Éva sokkal agilisabb volt, mint Ágnes, ál­landóan magyarázott, különö­sen attól kezdve, amikor meg­tudta, hogy újságíró vagyok. A sajtó problémái éppen úgy érdekelték, mint az irodalom. Határozott véleménye volt a legújabb színdarabokról és a színészekről. Ágnes is beszélt a színészekről, sokat ismert közülük, mert a presszóban, ahol felszolgált, gyakran látta őket és meghallgatta pletykái­POLITIZÁL A GYEREK t*7 évnapra voltam hivatalos egyik régi ismerősünkhöz. Vi- 11 dám társaság volt, jól éreztük magunkat, talán csak az hatott zavaróan, hogy a házigazdának aznap este nem sikerült „elpasszolni” otthonról a gyereket — ahogy ő tréfás formában mentegetődzött —, mivel a nagymama megfázott, s ezért nem vállalta. A gyerek — küenc-tíz éves legényke — egész este ott téblábolt a vendégek között, s láthatóan remekül érezte magát a hangos társaságban. Megfigyeltem, hogy abban lelte legin­kább a kedvét, hogy különböző kérdéseket tett fel a meghí­vottaknak, de nem egyszer az apjának is. Például: „Mondd apu, hányféle német van?" Vagy: „Az amerikaiak miért olyan ügyetlenek, hogy a rakétájuk olyan sokszor lezuhan?” Azután: „Miért van az, hogy mindenki békét akar és mégis mindig a háborúról beszélnek a rádióban?” Egyszóval a gyerek politikai kérdésekre várt feleletet az apjától, a felnőttektől. S mit ka­pott felelet helyett? Minden esetben türelmetlen elutasítást, vagy legjobb esetben egykedvű legyintést: „Ugyan, mit értesz te ehhez? Menj és játsz a játékaiddal, ne zavard a felnőtteket ostoba kérdéseiddeír’ Ha csak ott, abban a társaságban tapasztalom ezt, talán soha szóvá nem teszem. Sajnos azonban másutt is találkoztam már — méghozzá elég gyakran — hasonló jelenségekkel. Ha a gyerek — akit koránál fogva kétségkívül minden érdekel —. politikai kérdéssel lepi meg a szüleit vagy a felnőtteket, leg­több esetben elutasítást kap válasz helyett. Hozzá kell tenni nyomban: a ma gyereke, aki akarva-akaratlan rádióban, tele­vízióban vagy akár az iskolában is nem egyszer találkozik po­litikai kérdésekkel. Vajon mi az oka ennek a visszautasításnak? Erről faggat­tam néhány felnőttet. íme a válaszok. Egy apa: „A gyerek ma­radjon csak gyerek és ne politizáljon!” Egy másik: „Hiába vá­laszolnák neki, úgy sem érti meg!” Egy édesanya: „Én nem ér­tek a ■politikához, butaságot pedig nem akarok mondani!” Egy másik: „A mi időnkben sem politizált a gyerek. Semmi szük­sége rá. Csak megzavarja”. jpsztendők óta arról beszélünk, vitatkozunk, hogyan tri- gyük közelebb az iskolát az élethez, s ennek helyessé­gét foglalta törvénybe az országgyűlés által a közelmúltban elfogadott oktatási törvény is. Ezekben a vitákban százezrek vettek részt köztük minden bizonnyal azok a felnőttek is, akiknek válaszát az imént idéztem. Akkor pedig? Vagy talán úgy gondolják, hogy a „közelebb az élethez” célkitűzés csupán a gyakorlati oktatás bevezetésére vonatkozik? Aligha. Az élet- ismerethez hozzátartozik a politikai kérdésekben való jártas­ság is. Ha pedig így van, nem zárkózhatunk el mi, felnőttek, gyermekeink politikai kérdései elől. Válaszolnunk kell azokra, természetesen olyan formában, ahogy azt egy nyolc-tízéves gyerek is megértheti. Igaz ugyan, hogy a gyerek az gyerek. Ha elvégezte isko­lai feladatát, játszón, szórakozzon, sportoljon, mert elsősorban ez jelenti számára a felüdülést, az erőgyűjtést az elkövetkező nap iskolai munkájához. Nem arról van szó tehát, hogy feles­legesen traktáljuk olyan dolgokkal, amelyek megerőltetést je­lentenének számára. „Hiába válaszolnánk neki, úgy sem érti meg!” Bocsásson meg a kedves szülő, ciki ezzel érvelt, de amit állított, az egy­szerűen nem igaz. A magam példáját mondom el ennek bizo­nyítására. Egyik este harmadik osztályos fiam tette fel a kérdést: „Mondd apu, mi az a párt?” Nem mondom, egy kicsit meg­hökkentem a kérdésen. Utána meg azon morfondíroztam ma­gamban, hogyan értessem meg egy nyolc és fél éves gyerek­kel, mit jelent az, hogy párt? Magam mellé ültettem és meg­kérdeztem: „Ugye, neked vannak barátaid?” Bólintott nagy komolyan. „És a barátaiddal közösen beszéltek meg dolgokat, például azt, hogy vasárnap délelőtt együtt csináljátok ezt, vagy azt. Ha pedig elhatároztatok valamit, azt meg is teszi­tek.” Megint csak bólintott, hogy így van. Folytattam tehát: „Nos, kisfiam, a párt is egy ilyen nagy baráti társaság. A legkiválóbb emberek baráti társasága. Akik a tagjai, azok egy akaraton vannak, egy célért munkálkodnak. De a párt tagjai nemcsak magyarok: minden ország becsületes embere a tagja lehet, ha ugyanazért a célért fáradozik.” Ügy gondolom, ezzel nem bocsátkoztam túlságosan bonyolult okfejtésbe, mert a fiam megértette a dolgot és megnyugodva indult vissza a játé­kai közé. P olitizál a gyerek. Igen, tudomásul kell vennünk — ha tetszik, ha nem — már a nyolcesztendős gyerek is politizál. Természetesen a maga módján. Játékrepülőjének pi­lótáját Gagarinnak, vagy Tyitovnak nevezi; ha a kerékpárjára ül, ő Schur, az NDK kerékpáros világbajnoka; amikor meg­néz egy NDK-filmet, akaratlanul is találkozik a Kelet—Nyugat problémával; ha a lakóhelyén elneveznek egy utcát Lumumbá- ról, okvetlenül megkérdezi, ki volt az a bácsi és így tovább. Vagyis: a gyerek nem négy zárt fal között él, de — ha úgy­tetszik — az élet sűrűjében. így választ vár azokra a kérdé­sekre is, amelyekkel nap mint nap találkozik. Sokat beszélünk manapság arról, hogy az ifjúság egy ré­sze közömbös a világ, a társadalom gondjai iránt. Mi az oka ennek? Azt hiszem, nem állítok valótlant, amikor azt vallom: ezeknek a ma közömbös fiataloknak mondták hét-nyolc évvel ezelőtt odahaza — „Ne zavard a felnőtteket ostoba kérdéseid­del”, vagy „Hiába válaszolnák neki, úgy sem érti!” Nekünk pedig nem ilyen közömbös fiatalokra lesz szükségünk nyolc­tíz esztendő múlva! A ma gyerekeire holnap hatalmas felada­tok megvalósítása vár: a kommunizmus felépítése. Égy új, szebb társadalmat pedig politizálás nélkül felépíteni nem, le­het! Válaszoljunk tehát csak nyugodtan a gyerekek kérdéseire. Még akkor is, ha úgy érezzük: a kérdés nem egy nyolc-kilenc esztendős gyerek szájába való. Még akkor is célt értünk, ha a gyerek csak félig érti meg azt, amit tudni akart, mintha el­fojtjuk benne a gyermeki természetből fakadó kíváncsiságot. Prukner Pál Tahiti szigetén játszódik Rosenda Monteros új filmje. Címe: Gyere velem Tahitiba M Á Haverszerző János tsz­elnök mindig arra intette a vezetőséget, hogy felfele mindenkivel jóba kell lenni. Az ember sose tudhatja..; Egyszer a járástól néhány elvtárs vadászott a határban, majd vacsorázott a tsz-ben, utána lementek a közös pin­cébe. Iddogáttak, énekeltek és fejenként köszönömre el­vittek a közösből egy-egy demizson bort. „Nyugalom emberek!” — intette a kis- hitűeket és az ilyesmiben járatlanokat az elnök. „Meg­térül ez. Hát nem gondol­tok a tavaszi műtrágya-el­osztásra? Milyen jó lesz ne­künk majd akkor e néhány ember!" A kisebb fejes óvá­lókat pedig egyszerűen leintet­te. Értenek is azok a magas politikáihoz! Aztán jött a vizügyis em­ber, s kapott egy üveg pá­linkát a közösből. (Sose le­het tudni, hogy ez mikor té­rül meg vízben!) A biztosító embere sem ment el üres kéz­zel. (Ha jön esetleg egy ta­vaszi jégverés, majd megszol­gálja az ajándékot.) Aztán jöttek sorra a nagyon és csak kicsit „felül” lévő em­berek. Jött az áUatforgaU. mis, a MÉH-es, betoppant sűrűn az adóügyis ismerős. Bár súlyos költségek árán, de Haverszerző János meleg barátságot kötött egy kép­árus „ügynökkel” egy cukor­gyári emberrel, több átve­vővel, néhány jótollú újság­íróval, egy körzeti állator­vossal, egy áramszolgáltató vállalati ellenőrrel, egy au­tókereskedelmi emberrel (mi­lyen jól jön majd ő, ha a tagság személygépkocsik vá­sárlásába kezd), egy pince- gazdasági szakemberrel, két gépállomási igazgatóval, s így még vagy félszáz tsz-be járó emberrel... Haverszerző Jánost min­denkihez bonthatatlan, szinte lírai barátság fűzte. S a bará­ti tábor egyre nőtt. Hiszen ilyen híre kelt: „Belevaló tsz-elnököt akarsz megismer- ] ni? Menj el Haverszerzö Já­noshoz. Az az igazi!" Teltek-múltak a hóna­pok, s Haverszerző János, mint egy kincseihez ragasz­kodó fösvény, gyűjtögette a barátokat. Odahaza esténként \ a családjának felolvasást tar­tott, külön ízlelgetve az ilyen „barát-ínyencségeket”, mint járási előadó, föállatvásárló és így tovább. Hanem egy-: szeresek beborult Haverszer- i ző János felett az ég. A szö­vetkezetben — ki törődött i eddig az ilyesmivel — meg- j bomlott a munkafegyelem, j társadalmi munkásokkal kel-1 lett letörni a közös tengerit, vű elnököt Tciebrudalták a: tsz-ből! ] Akkor Haverszerzö János \ akik könnyezve sajnálkoztak \ sorra felkereste a barátokat, j azon, hogy manapság a sző-: vetkezeti demokráciát senki! sem sértheti meg. S ha már \ így történt, akkor bele kell i nyugodni a dolgokba. A ke- : serűség világosította meg Ha- j verszerző János elméjét,: mert belevillant ez a böl­csesség: — Manapság nem elég csak j a felsőbb szervekkel jóban j lenni, hanem jóban kell len-1 ni a tagsággal is... Griff Sándor 1 felszedni a cukorrépát. Le­romlott az állatállomány, ösz- szecsomósodtak a bajok. Ha­verszerző János erről mit sem tudott. Hiszen minden­nap két-három barát láto­gatta meg, akikkel jól eltöl- tötte a napokat. Csak hír­ből szerzett tudomást arról, hogy a tagság a zárszámadó közgyűlésen valamire készül. Hogy mire, az is kiderült, Haverszerző János leváltá­sára. Szörnyűség! A vajszí­kat. Kitűnően megjegyezte va­lamennyit. Éva hamarosan Oscar Wilde: műveire terelte a szót, mert: Dorian Gray arcképe a ked-i véne könyve. Agnes pedig Wil- i der: Szent Lajos Király hídja: című könyvét kezdte dicsérni.: Miután csak egy „r” betű vá-j lasztja el a két nevet az írás-í ban, azt hitte, azonosak. Az­után egyszerre, nem csekély! meglepetésemre, Eva Marc: Chagall-t, a nálunk eléggé is—: meretlen francia festőt dicsér-j te, Agnes pedig arra kért, be~: széljek neki Van Gógh-ról,: mert „imádja” a képeit. Most már nem álltam meg,! hogy meg ne kérdezzem,! miért nem tanultaik tovább,! ha ilyesmik érdeklik őket. Ág­nes kijelentette, hogy annak! idején keresnie kellett, most! pedig már idősnek érzi magáti a rendszeres tanuláshoz. A pincér szakította félbe aj beszélgetést Záróra — mond-j ta. Mennünk kellett. Éva meg-1 vallotta, hogy azért köszönt j rám, mert azt hitte, ismer aj presszóból, de most nagyon j kér. ne kísérjem őket haza, j nem akarja, hogy a házmester! lásson a kapuban. — Tudja, mindig gyanúsan! néznek — tette hozzá magya-! rázatüL ELBÚCSÚZTUNK, „egbeszéij tünk egy találkozót, de valami j közbejött, így nem mentem j el. Ez úton kérek tőlük bocsá- j natot. Máté Iván l

Next

/
Oldalképek
Tartalom