Pest Megyei Hirlap, 1962. február (6. évfolyam, 26-49. szám)

1962-02-13 / 36. szám

Tököl és a 208. sz. ITSK kézilabda-csapata már első A megyei teremkézilab- da-torna utolsó előtti for­dulóját óriási hangorkán és hatalmas iram jellemezte. A férfi felnőttcsapatok kö­zöl a Ráckevei Gimnázium fölényesen győzött, Tököl viszont csak igen durva játékkal tudta a két pon­tot megszerezni. Az ifjú­sági férficsapatok közül a sziigetszentmiklósi ipari tanulók veretlenül nyerték a tornát. Férfimérkőzések: Tököl—Abony 14:11 (5:6) Az abonyiak okosan lelassítot­ták a mérkőzést, s megérdemel­ten vezettek az első félidő végén. Fordulás után Tököl igen durva játékba kezdett, s így nyílttá tud­ta tenni a küzdelmet. Több szán­dékos durvaságot követtek el, s a játékvezető erélytelenségének kö­szönhető. hogy ezek megtorlás nélkül maradtak. Az abonyiak végig igen sportszerűen játszot­tak, és nem érdemeltek veresé­get. G: Takács (5), Rimóczi (4), Bán­hegyi (3), Füredi, Monostori, ill. Sz. Tóth, (5), Molnár (4). Guth (2). Jó: Cz'viok, Takács, Rimóczi. ill. Guth, Molnár, Sz. Tóth. Beloiannisz—Nagykőrösi Spartacus 29:8 (12:3) Az NB n-es csapat ellen a kö­rösi fiatalok lelkesedése kevésnek bizonyult. így is azonban néha igen ügyesen játszottak. G: D. Kovács (3), Siroki. Nagy Z. (2—2), Szarka. Jó: Siroki, J>. Kovács. Nagy Z. Ráckevei Gimnázium—VII. kér. Bástya 24:14 (10:7) A tartalékos fővárosi csapat el­len a gimnazisták megérdemelten győztek, melynek aránya azonban túlzott. G: Vasiaki (ff). Vona (7), Szőke (ff), Fegyó (2). Borkovits. jó: Vo­na. Horváth, Fegyó. Abony—Nagykőrösi Spartacus 21:12 (13:4) Másodig mérkőzésükön az abo- nyiaik inkább szép játékra, mint nagyarányú győzelemre töreked­tek. G: Varga (7), Sz. Tóth, Guth (5—5), Molnár. Bodor, Balogh, Su­lyok, ill. Siroki (4). D. Kovács (3), Nagy Z., Győrffy (2—2), Szarka. Jó: Vojter, Guth, Varga, ill. Győr- ffy, Szarka. 7 7 ------- 166: 91 14 f f 6 — 2 174:1311 12 8 5 12 L35:118 11 5 — 2 105:101 10 4 — 4 133:120 8 3 — 3 104:113 6 1 1 5 135:130 3 1 — 6 60 MIS 2 »6:179­1. Tököl 2. Ráck. G. 3. Abony 4. Gödöllői V. 5. VTL k. Bástya 6. Vecsés 7. Beloiannisz ff. G. 202. ITSK 9. Nagyk. Spart. 8----­H erczog (2—2), Balogh. Jó: Resch, Szeiler. ill. Herczog, Balogh. Szentendrei Gimnázium—Buda­kalász 12:8 (2:6) Budakalász már négy góllal ve­zetett, de a hajrát nem bírta. G: Szirtes (4). Lendvay (3), Kusi, Tálos (2—2), Vészits, ill. Végh, Fo­dor, Derzsi (2—2), Herczog, Ba­logh. Jó: Krátky, Szirtes, Lend- vai. ill. Balogh, Fodor. 208. sz. ITSK—Szentendrei Gimnázium 18:9 (9:2) A „bajnok” ipari tanulók az ele­jén nyolc góllal elhúztak, és ezt az előnyüket végig tartani tudták. Szentendre gyengén védekezett. G: Somogyi Gy., Toman (4—4), Benkó (3), Kun, Somogyi F. (2—2), Kenessey, Oláh, Keleti, ill. Szir­tes (4), Letndvai, Kusinszky (2—2), Vészits, Jó: Polgár, Somogyi Gy„ Toman, ill. Lendvai, Szirtes. 1. 208 sz. ITSK 8 8-------129:71 16 2 . Szt.-endr. G. 8 4 - 4 82:84 8 3. Ráck. G. 6 3 — 3 72:64 6 4. Fóti Gyerm. 6 2 — 4 46:66 4 5. Budakalász 7 --------- 7 35:99 — N ői ifjúsági: Szentendrei Gimnázium—Fóti Gyermekváros 5:5 (2:2) A mérkőzés elején a szentend­reiek 2:0~ra elhúztak, majd több átadási hibát vétettek és a fótiak 5:2-es vezetésre tettek szert. Végül azonban , Lipcsei jól eltalált lövé­séből sikerült az egyik pontot megszerezniük. G: Lipcsei (4). Pataki, ill. Pá­pai (4), Szilágyi. Jó: Lipcsei, Pa­taki, Beck, ill. Orosz, Pápai. Ráckevei Gimnázium—FTC 19:6 (11:4) A gimnazista lányok Tóth Má­ria irányításával, ilyen arányban is megérdemelték a győzelmet. G: Tóth (13). Draspó (5), Geisz- ler. Jó: Tóth. Draspó. 1. Ráck. G. 6 6-50:15 12 2. Sz.endr. G. 6 1 2 3 21:36 4 3. Fóti Gyerm. 5 l 1 3 20:30 3 4. FTC 5 1 1 3 22:34 3 Fiú serdülő: Ráckevei Általános iskola— Halásztelki Alt. Isk. 13:7 (7:4) A mérkőzés elején a techniká­sa bban játszó Ráckeve 6:l-re el­húzott. Halásztelek azonban nem adta fel a küzdelmet és 7.*6-ra fel­jött. Végén azonban a ráckeveiek újítani tudtam és biztosan nyerték a találkozót. G: Reich (7), Tézli, Palotai <2— 2), Roik. Skultéti. ill. Bán (3), Né­meth (2), Polákovics. Révész. Jó: Nagy. Reich, Skultéti, ill. Bán, Polákovics. Németh. Balogh László fyíe&S Női mérkőzések: Budakalász—Állami Biztosító 25:9 (9:4) A gyengén védekező pesti csapat ellen tetszés szerint dobta a gólo­kat a jó erőben levő Budakalász. G: Kurdicsné (12). Lengyel (9). Szalai M (2). Kurdics ívf.. László K. Jó: Nagy M., Lengyel, Kur- dicsné. 1. Váci Forte 7 6 — 1 «6: 45 12 2. Fér. Konzerv 6 5 — 1 79: 2S 10 3. Budakalász 6 2 1 3 54: 63 5 4. V. Finomfonó 7 2 — 5 55: 50 4 5. Áll .Bizt. 6—15 29:100 1 F*i*C versenyen kívül. Férfi ifjúsági: Fóti Gyermekváros—Budakalász 10:7 (3:2) A budakalásziak végig nyílttá tették a mérkőzést. A hajrában a szerencsésebb csapat győzött. G: Resch (4), Szeiler (3), Vörös, Lusztig, Tollas, ill. Derzsi, Végh, PESI MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Felelős szerkesztő Bácskai ‘László Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, vm. Blaha Lujza tér S Egész nap hívható központi telefon: 343—100. 142—220 A felelős szerkesztő telefonja: 13! —248 - Géptrószoba (hívható 2« óráig): 140—447 - Belpolitikai és soortrovat: 140—449 — Művelődési rovat: 140—443 Előállitta Szikra Lapnyomda Budapest Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi oostahivatalokná1 és kézbesítőknél Előfizetési dü t hónapra 11 forint Kapunyitás a Népstadionban Péntek este érkezett meg tengerentúli útjáról az Újpesti Dózsa labdarúgó-csapata, s ma délután már pályára lép a skót Dunfermline együtte­se ellen. A „Kupagyőztesek Kupája” mérkőzés 18 óra­kor kezdődik a Népstadion­ban, jugoszláv játékvezető hármas vezetésével. Előkészületi labdarúgó-mérkőzések VÍZILABDA teli kupa VTSK—Ceglédi Vasutas 5:4 (3:0, 2:1, 0:2, 0:1) Sportuszoda. V: Varga. Az első öt percben a VTSK le­rohanta a Vasfatast, s 3:0-ra elhú­zott. A második negyed már ki­egyensúlyozott volt. eőt, a két utolsóban erősen feljött a Cegléd és majdnem sikerült egyenlítenie OB n-es ellenfelével szemben. 1. Ganz-M. 2. VTSK 3. MA VAUT 4. CVSE 5. Elektromos 6. Agráregy. 5 5 - 33:16 10 5 3 11 25:17 7 5 3 1 1 25:17 7 5 2 — 3 26:22 4 5 1—4 18:24 2 5 ------- 5 7:40 — V asárnap kellemes Időben, 19 fokos melegben rendezték meg Genfben a Svájci Munkás Sport- szövetség hagyományos nemzetkö­zi mezei futóversenyét. A táv kö­rülbelül »10» méter volt. Nagy küzdelem folyt az NDK és a szov­jet futók között az elsőségért. A nemzetközi találkozó végered­ményben Grodotzky (NDK) győ­zelmével végződött, aki 26:ai per­ces idejével érkezett be elsőnek a célba. A magyar Sütő 7.. Molnár« 9., Szalai 11. lett. csapatunk pe­dig harmadik. Az országos asztalitenisz csapat- bajnokság keretében vasárnap ke­rült sor az PTC—Bp. Vörös Mete­or női rangadóra. A találkozó meglepetésre 9:9 arányú döntetlen eredményt hozott. Három gól előnyt szerzett az MTK Az MTK labdarúgó-csapata vasárnap délután Újvidéken Vásári Városok Kupa-mérkő­zést játszott. A kék-fehérek a Vojvodina ellen 4:1 arányú győzelmet arattak, s ezzel 3 gólos előnyhöz jutottak. MTK—Vojvodina 4:1 (1:1). Újvidék, 12 000 néző. V.: Marschall (osztrák). G.: Va­sas (2), Bödör és Kuti, ill. Alexics. A 10. percben Béna megsé­rült és ettől kezdve a jugo­szláv csapat tíz emberrel ját­szott. A budapesti csapat a mér­kőzés legnagyobb részében tíz emberrel játszó jugoszlávok ellen fölényben volt és meg­érdemelt győzelmet aratott. ★ Vasárnap délután Pozsony­ban — mintegy 5000 főnyi kö­zönség előtt — játszották le a Bratiszlavai Slovan—Vasas barátságos nemzetközi labda­rúgó-mérkőzést. A havasesőtől csúszós pálya nehéz feladat elé állította mindkét csapat játékosait. Az első félidőben a Vasas jó já­tékkal lepte meg ellenfelét, s taktikai és technikai fölényt harcolt ki. A Vasas vezető gólját a 14. percben Mathesz szerezte. Szünet után a buda­pesti piros-kékek már nem bírták eléggé erővel, s a ha­zai csapat feljött. A Bratisz­lavai Slován egyenlítő gólját az 58. percben Marek lőtte. Paul Enok kanadai gyorskorcso­lyázó szombaton a hamari nem­zetközi verseny 3000 méteres futa­mában 4:37.2 perccel új világcsúcs­eredményt ért el. A régi világre­kordot a holland Htüskés tartotta 4:40.2 perccel. A lengyelországi Krynicában va­sárnap befejeződött a szánikó-vi- Iágbajnokság. A férfi egyes világ- bajnokságot Thomas Köhler (NDK) nyerte. A nemzetközi szö­vetség Krynicában úgy határo­zott, hogy a jövő évi világbajnok­sága: Nyugat-Németországban rendezi, február 2-án és 3-án Hah- nerklee-ban fHarz-hegység). Az idei női evezős Európa-baj- nokságot augusztus 17—19-ig a berlin-grünaui pályán bonyolítják le. A rendezőség rekordnevezésre számit. Az EB-re eddig már az alábbi 15 ország jelezte részvéte­lét: Szovjetunió, Csehszlovákia, Lengyelország, itománia, Magyar- ország. Hollandia. Anglia, Auszt­ria, Dánia. Franciaország, Jugosz­lávia, Svédország, Bulgária, Bel­gium és az NDK. Az országos síbajnokság küzdel­meit vasárnap folytatták a Mátrá­ban. a férfi váltófutásban a Va­sas együttese szerezte meg a győ­zelmet az II. Dózsa előtt, míg a nők 3x5 km-es versenyében az esélyes vasas a második helyre szorult a Bp. Honvéd előtt. Ritka eredmény született a síugrásban! Kis Endre és a 17 éves, még if­júsági Geller László végig szoros küzdelmet vívott az elsőségért és egyforma pontszámmal, holtver­senyben szerezték meg a bajnok­ságot. Vasárnap este került sor a Sportcsarnokban a magyar—len­gyel ifjúsági vívótalálkozó befeje­ző küzdelmeire. Ezúttal a tőrcsa­patok léptek pástra. Női tőrben a magyar lányok fölényes győzel­met arattak, férfi tőrben azonban váratlan lengyel győzelem szüle­tett. A vendégek már 5:2-re és 7:3-ra vezettek, amikor 7:6-ra fel­jött a ma,gyár csapat, de utána is­mét a lengyelek voltak jobbak. Hivatalos totónyeremenyek A sportfogadás 1962. feb­ruár 11-á, 6. heti fordulójára 665 502 db kéthasábosnak meg­felelő tippszel vény érkezett be a Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóságihoz. Felosztásra kerül összesen 1 197 903 forint. 20-an értek el 12 találatot. A nyere­ményösszeg egyenként 14 973,75 forint. 11 találatot 250-en ér­tek el, a nyereményösszeg egyenként 1 197,50 forint. A 10 találatos szelvényekre egyen­ként 58,75 forintot, fizetnék. Kísérleti Erdészet, Má-: riabesnyő, adatfeldol­gozó munkakörre érettségizett női dol­gozót keres felvételre. Érdeklődni lehet: Gö­döllői Erdőgazdaság Kísérleti Erdészete, Máriabesnvő. Telefon: Gödöllő 567. __________ E ladó jókarban levő hálószobabútor, olcsó áron. Vecsés, Hársfa U. 4. Kovácsolt és hullám- fonatú kaput, kerítést rendelésre készítek. Kovács István. Bp., XVI., Sashalom, Sza- badság út 99.________ V ennék jó félházat. Ajánlatot kérek, VI., Árpád 16. Nagykőrös. Eladó 125-ös L’anuvia IX. Gergely u. 53. körös. fekete Ballá Nagy­Elcserélném Buda­pest, rózsadombi 2 szobás lakásomat, nagykőrösi 3. esetleg 2 szobás öröklakásért. Nagykőrös, VI., Csil­lag u. 6. ______________ E ladó gáztűzhely TV., Magas u. 6. Nagykő­rös. Háló.zobabútor eladó Freund, Bp. VI., Eöl VÖS 38. T.; 118—586. A ráckevei járás egyéni sakkbajnokságát Du- naharasztin bonyolították le 27 résztvevővel. A felnőttek­nél: Kerkai, Kiss, Rácz (vala­mennyi Dunaharaszti MTK) sorrend alakult ki, míg az if­júságiaknál Hufnágel végzett az élen. Itt említjük meg, hogy a ráckevei járási sportakadémia utolsó előadását, ma 17 óra­kor tartják Ráckevén. Szovjet élsportolók tiltakozása Három szovjet élsportoló, Vale- rij Brumcl magasugró-yilágrekor- der, „az év sportolója**. Alexandr Almetov, a jégkorong-válogatott tagja és Gennagyij Averin váloga­tott asztaliteniszező Moszkvában közösen nyilatkoztak az ADN munkatársának, s élesen tiltakoz­tak Nyugat-Németország és más NATO-országok nemzetközi sport- ellenes intrikái miatt. BVSC—Ceglédi VSE 1:0 (1:0) Erzsébet királyné út, 500 néző. V: Kovács. Cegléd: Madarasi — Pákozdi, Mednyánszky, Gyikó II. — Cson­tos, Juhász — Kökény, Laczkó, Gyikó I., Molnár, Podani. A nehéz, sáros, csúszós talajon az első félidőben a Pest megyei csapat valamivel többet támadott, mégis a hazaiak jutottak előny­höz, Gerencsér révén, lesgyanús helyzetből. Az első 46 percben három nagy helyzetet hagytak ki a ceglédiek. Fordulás után a BVBC volt a többét támadó, a Pest megyeiek gyors lefutásokkal kísérleteztek. A ceglédieknél Madarasi, a vete­rán kapus, Mednyánszky, vala­mint a két fiatal, Juhász és Mol­nár tűnt ki. Váci Petőfi—Fóti SE 9:0 (1:0) Vác. 100 néző. V: Bemát. Vác: Jakus — Ptndes, Balogh, Katona — Varga, Farkas — Ja­kab, Vasvári. Neugan, Pintér, Steidl. A fagyos, sárod talajon a helyi­ek jobban mozogtak. Előbbre tar­tanak a felkészülésben, mint el­lenfelük, és ez erőnlétükön is meglátszott. Szerdán Dunakeszin a Kinizsi ellen vívnak barátságos mérkőzést a váciak. G: Jakab (4), Pintér (3, egyet 11-esből), Neugan, steidl. Pál János , Csepel Autó—Gázművek 3:0 (1:0) Dunaharaszti. íioo néző. Csepel Autó: Gál — Szabó, Kreisz, Hochrein — Hauser. Taj- ti — Bursi, Kovács, Kárpáti, Kiss István, Tóth. Az erősen tartalékos Csepel Au­tó jobb erőnlétével győzött. A dunaharaszti pálya ..iszapfürdő­nek” bizonyult, és Így jó játék nem alakulhatott ki. A mérkőzés során tovább folytatódott az Au­tósok balszerencse-sorozata, to­vábbi sérülések történtek. ’ Ko­vács kapus, aki jofobösszekötőt játszott, valamint Hochrein meg­sérült. Szerdán a Traktorgyár lá­togat Dunaharasztira. G: Kiss, Kárpáti, Taiti. Pilisi Bányász—Beloiannisz 4:0 (0:0) Fehérvári út, 200 néző. Pilisi Bányász: Kovács — Mar­kos, Hau, Páva — Gechter, víz­vári — Ober, Nick I., Peiler, Kim­mel, Huj n. A Bányászoknak ez volt a hete­dik edzőmérkőzése. Az első fél­időben a fagyos, göröngyös pálya Magyar ifjúsági válogatott— Ikarus 5:0 (2:0) A jó erőben levő labdarúgó ifi-válogatott a mély talajú pá­lyán könnyen győzött a jó ké­pességű NB III-as csapat el. len. G: Szaló (3), Szuromi és Nagy Ferenc,. Az ifjúsági csapat összeállítása: Varga (Géczi) — Fenyvesi, Pocsai (Csordás), Sziics — Szántai (Makrai), Oláh (Tajti) — Szaló, Sebők (Szuromi), Nagy Ervin (Bácskái), Major, Nayy Ferenc. Ebből a 17-es keretből vá­logatják ki azt a 15 fiatalt, akik február 21-én Olaszor­szágba utaznak. Megyénket két játékos képviseli a keret­ben, a ceglédi Oláh és Nagy Ferenc. A február 23-án kezdődő 12. viareggói nemzetközi tornára megtörténtek a nevezések. A nyolc olasz csapat: Milan, Bo­logna, Juventus, Fiorentina, Internazionale, Lanerossi, To­rino, Sampdoria. Jugoszláv részről a Rijeka, a belgrádi Partizán és Dinamó indul. Ezenkívül a Szófiai CDNA,.a Bukaresti Progresul, a Prágai Dukla, a Barcelona és a magyar UEFA-csapat vesz részt a viadalon. A magyar csapatból az NB I-es játékosok idehaza ma­radnak, az ő szereplésükre csak a romániai UEFA-tomán kerül sor. Ifjúsági csapatunk első ellenfele február 24-én a Lanerossi ifi lesz. A tornát KK-rendszerbein bonyonlítják le. Két mérkőzést játszanék egymás ellen a csapatok, pontj és gólarány dönti el a tovább­jutást. gátolta a játékot, míg a második félidőben felengedett a talaj, sá­rossá vált. és ez megnehezítette a labdarúgók dolgát. A második félidőben a balszélre Krupp állt be, aki három góllal terhelte meg a Beloiannisz hálóját, a negyedik gól szerzője Ober volt. Jó: Markos, Peller, Krupp, Nick L Szerdán a Szállítók ellen mér­kőznek a fővárosban. A Törekvés—Szentendrei Hon­véd találkozó a pestújhelyi pálya alkalmatlansága miatt elmaradt. Szerdán 15 órakor az NB H. Nyu­gati csoportjának éllovasát, a Szé­kesfehérvári Vasast fogadja a Szentendrei Honvéd. A Kaxtali MEDOSZ ellenfele, a Karhatalmi Dózsa, pénteken táv­iratilag lemondta vendégszereplé­sét, és már nem tudtak idegen edzőtársat meghívni a Pest me­gyeiek. így Kartal első és má­sodik csapata egymás ellen ját­szott vasárnap. A találkozót az „agy” 7:2 arányban nyerte. .Szer­el 1 n idegenben, a Lőrinci Erőmű­vel vív előkészületi mérkőzést a MEDOSZ. Péceli MÁV—Rákoscsaba 3:1 (3:1) Rákoscsaba, 500 néző. A mély, sáros talajon tláltozatos, erősiramú mérkőzés folyt. G: Hegedűs (3). Jó: Burján, Ta- lapa, Volter, Juhász. Ceglédbercel—Vecsés l.-fl (1:*) Vecsés, 200 néző. V: Soós. A játékra csaknem alkalmatlan talajon az első félidőben a hazai­ak többet támadtak, mégis a ven­dégek jutottak vezetéshez. Macs­kás! mintaszerű fejesgóljából. Szünet után mintegy fél óráig Bércéi került fölénybe, főleg jobbszáimyuik veszélyeztetett. A hajrában Vecsés ismét átvette a* irányítást, de csatárai a legjobb helyzeteket is elügyetlenkedték. G: Macskás! Jő: Macskási, Pa­lásti, ill. Trasszer. Slszler. Fekete József Albertirsa—Monor 4:0 (4 dl) Albertirsa, 300 néző. V: Tóth L. Az irreális talajú pályán az erő­sen tartalékos monoriak ellesi vé­delmi hibából már az első hús* percben 4:0-ra vezetett a hazai együttes, s megérdemelten nyert. G: Fazekas (2). Pikó, Lehoczky. Jó: az irsai csatársor, a memóri­áknál senki nem nyújtott átlagon felül. Váci Vasutas—Műszaki Dózsa 4:1 (2:0) Vác. 100 néző. A nehéz talajon a gólok nagy­része kapushibából esett. G: Bábi (2), Seben, Bélák. J6: Takács, Kurucz, Bábi, Frick Se­ben. Borzák. Az olasz labdarúgó-bajnokság­ban vasárnap játszották le a 23. forduló mérkőzéseit. Az eddig ve­zető Internazionale vereséget szen­vedett, a Fiorentina viszont győ­zött, és ezzel az első helyre ke­rült. Ugyancsak megszerezte a két bajnoki pontot a Milan is. CEGLÉDI APROHIRDETESEK Eladó Pesti út és Tég­lagyári út sarkán 500 n.-öl szőlő, érdeklődni III. kér. Széchenyi út 63. alatt. Porta eladó. Érdek­lődni lehet: Somogyi Béla utca 24. alatt. Jó állapotban levő 150-es CZETKA 7500- ért eladó. Nyársapát, I Erdős Benő. Kis családi ház elköl­tözés miatt sürgősen eladó. Fürst Sándor utca 28. _______________ E gy kolbásztöltőgép és 3 literes benzin­lámpa. 850-es IZS mo­torkerékpár eladó. II. kér. József utca 2. alatt. Beköltözhető ház el­adó. Cegléd. Somogyi Béla utca 11. s& Beköltözhető ház el­adó X. kér. Körisfa utca 28. szám alatt. Érdeklődni lehet ugyanott._____________ S zücstelep HL, Szú­nyog utca 7. számú ház sürgősen eladó. PANNÓNIA oldalko­csival eladó. Boriné, Déli úti trafik.______ E ladó: sublót, két ágy Malom utca 30, alatt. FIGYELEM! FIGYELEM! Két hétig olcsóbban vásárolhat YAKKEND0T Műselyem Félselyem II. o. Tiszta selyem TI. o. 18,50 Ft helyett 12,95 Ft 27,— Ft helyett 16,20 Ft 45,— Ft helyett 27,— Ft Kapható: a Pest megyei kijelölt ruházati szaküzletekben február 5—17-ig

Next

/
Oldalképek
Tartalom