Pest Megyei Hirlap, 1962. január (6. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-10 / 7. szám
Testnevelési Mit láttam Dél-Amerikában? és sportmozgalmunk 1962. évi feladatos Megkezdődött a megyei sportakadémia Nyolcvanötén iratkoztak fel a jelenléti ívre. ennyien hallgatták végig hétfőn este a megyei sportakadémia első előadását, Eperjesi László, az MTST elnökhelyettesének beszámolóját a magyar testnevelési és sportmozgalom 1962. évi feladatairól. Mielőtt az idei terveket ismertette volna, röviden visszapillantott az elmúlt esztendőre. Sikernek könyvelte el, hogy 1961-ben 389 ezren kapcsolódtak be a Kilián testnevelési mozgalomba és megfelelően folyt az egyesületek, szövetségek erősítése. Hazánk lakosságának 12 százaléka sportol, túrázik. A nemzetközi porondon mérsékeltebben szerepeltünk az olimpia utáni évben. Ez évi munkánk alapját is a párt sportra vonatkozó tézisei jelentik. A testnevelés és sport segítse a szocialista embertípus kialakítását, védje és fejlessze a dolgozók egészségét, segítse a munka termelékenységének emelését, az ifjúság honvédelmi előképzését, a tömegek kulturális, szórakozási igényeinek kielégítését. Eperjesi László fontos feladatként jelölte meg a testnevelési és sporttanácsok erősítését és ezen belül a vezetés színvonalának emelését. Növelni kell a TST-k aktíváinak számát, a sporttanácsok társadalmi jellegét. Több jogot ruháznak a TST-kre, amelyek az eddiginél gyakorlatibb munkát végezzenek. A sportban részvevők szá- j mának növeléséhez nagy segít- j séget ad a Kilián testnevelési j mozgalom. A nők szamará- i nyával nem lehetünk elege- ■ dettek, egyre több nőt kell bevonni a testedzésbe, a sportve- zetésbc. Eperjesi László hiányosságként vetette fel, hogy a hattízéves fiatalok közül igen kevesen kapcsolódtak be a Kilián testnevelési mozgalomba, a sportolásba, pedig már ebben a korban meg kell kedveltetni velük, különböző játékos versenyekkel a sportot. Ez a kérdés is javításra vár. Idén nagy gondot fordítanak az üzemi sportélet fejlesztésére — hiszen az üzemi dolgozóknak csak kis százaléka versenyez, sportol rendszeresen —, a közép-, és éltesebb korúak bevonására, a tsz-sportkörök megerősítésére. A szövetségek, és az egyesületek megszilárdítása is fontos feladatot jelent. Az első negyedéviben sorra kerülő sportközi közgyűlések bizonyára hozzájárulnak e célkitűzés megvalósításához. Az egyesületek váljanak ténylegesen üzemük, községük sport- gazdájává, alapszabály szerint dolgozzanak. Tovább emeljék a szakmai munka színvonalát, elsősorban a nagy egyesületeknél. Fokoznák a szakmai, politikai nevelőmunkát és ennek keretében szervezzék meg az egyesületekben az „Ifjúság a szocializmusért’’ mozgalmat. Gazdasági téren az egyesületek növeljék saját bevételeiket, emeljék a sportköri tagság létszámát, s a tagdíjat a sportolók is rendszeresen fizessék. Ez jó bázist biztosít a sportköröknek. A létesítményeknél az állagmegóvás a fő cél. 1982-től minden megyében évente egy- egy nagyobb létesítményt hoznak rendbe, „tataroznák”. Tovább kell szélesíteni a társadalmi pályaépítési mozgalmat, hogy a sportolók számának emelkedésével arányosan gyarapodjon a pályák, sporttelepek száma. A nemzetközi sportéletben az 1960. és az 1964. évi olimpia közötti félidő következik, a Tokióra való felkészülés egyik jelentős állomása. ötven világ- és Európa- bajnokság kerül sorra, köztük harminc a magyarok részvételével. Eperjesi László beszámolója után filmvetítés következett. A megyei sportakadémia legközelebbi előadására január 15-én gyűlnek össze a PTST tagjai, a járási TST-elnökök, a megyei szövetségek aktívái, a kiemelt sportkörök vezetői, a járási agit.-prop. bizottsági elnökök. Január 15-én Hoffer József az MTI sportasztályá- nak vezetője a sport történetét eleveníti fel. Remélhetőleg a további előadások is oly népesek lesznek, mint az első, amely jól sikerült, sok értékes útmutatás a további munkához. Iharos és Szentgáli Amerikába utazik Az amerikai fedettpályás versenyekre meghívást kapott több világhírű európai atléta között két magyar versenyző is: Iharos Sándor és Szentgáli Lajos. A Magyar Atlétikai Szövetség engedélyezte két atlétánk rajthoz állását, s így a Bp. Honvéd, valamint az U. Dózsa futója január 25-e körül utazik az Egyesült Államokba. Mindkét magyar versenyzőnek ez lesz első amerikai vendég- szereplése. Négy versenyen indulnak. Iharos Sándor minden esetben két angol mérföldön, Szentgáli pedig egy angol mérföldön áll rajthoz. TICHY LAJOS ÉLMÉNYÉI IRÄSBAN ES KEPBEN A sportolók balesetbiztosításáról A sportolók önkéntes egyéni biztosítása megszűnt, a balesetbiztosítást csak a sportkörök köthetik. Ennek összegét az egyesületeknek költségvetésileg kell biztosí- taniok. Feltétlenül szükséges, hogy a sportkörök, főleg a veszélyesebb sportágakban versenyző sportolóik részére balesetbiztosítást kössenek. Ne feledkezzenek el tehát a költségvetés összeállításánál, hogy erre a célra megfelelő fedezet álljon rendelkezésre, lehetőleg Saját bevételi forrásaik növelése révén. A biztosítási díjakról az Állami Biztosító Pest megyei igazgatósága valamennyi egyesületet tájékoztatja, de ez úton is felhívjuk a figyelmet e kérdés fontosságára. Ma Túrán, pénteken Budakaiászon lesz élménybeszámoló A PTST agit.-prop. bizottsága ma Túrán, pénteken, pedig Budakaiászon rendez élmény- beszámolót. Mindkét helyen Kárpáti Béla, a Vasas labdarúgója eleveníti fel élményeit, ezenkívül Budakaiászon Del- neky Gábor vívót is üdvözölheti a hallgatóság. Mint már beszámoltunk, a megyei sportakadémiával párhuzamosan szakmai sportakadémia is sorra kerül a Budai Járási Tanács földszinti kultúrtermében, amelyen a megyében működő edzők részvétele kötelező. Az első előadást ma délután fél hatkor Tóth István, a Testnevelési Tudományos Kutató Intézet igazgatóhelyettese tartja „Az edzői magatartás normái” címmel. Tovább folynak a járási sportakadémiák. Legközelebb Vácott lesz előadás: január 11-én délután hat órakor Saiga Lajos, a PTST munkatársának közreműködésével. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Felelős szerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VIII. Blaha Lujza tér 3 Egész nap hívható központi telefon: 343—100. 142—220 A felelős szerkesztő telefonja: 131—243 — Gépirószoba thívható 20 óráig): 140—447 - Belpolitikai é= sbortrovat: 140—449 — Művelődési rovat: 140—448 Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dl: i hónapra 11 forint Totótippjeink 1. Internazionale—Mantova 2. Juventus—Atalanta 3. Eanerossi—Fiorentina 4. Lecco—Spal 5. Palermo—Róma 6. Sampdoria—Catania 7. Udinese—-Milan 8. Venezia—Torinó 9. Sedan—Racing Paris 10. Nancy—Reims 11. Rennes—Monaco 12. Toulouse—St. Etienne Pótmérkőzések: 13. Bologna—Padova 14. Reggiana-sfGenoa 15. Novara—Bari 16. Messina—Pro Patria Járási összevont labdarúgó-bajnokságok őszi végeredménye Budai járás 1. Pilisvörösv. 11 ll — . ~ 35: 9 22 2. Diósd 11 7 2 2 27: 8 16 3. Bia 11 7 2 2 29: 9 16 4. Cs. Autó II. 11 8 — 3 22 : 7 16 5. Budakalász U 4 3 4 12:24 ll 6. Páty 11 5 — 6 15:24 10 7. P.-iván 11 4 1 6 22:18 9 8. Torbágy ll 2 4 5 13:27 8 9. Pilisi B. n. li 3 1 7 14:23 7 10. Törökb. H. ll 3 — 8 15:38 6 11. Tárnak ll 2 1 8 16:22 5 H2. Pomáz * ll 2 2 7 14:25 4 * Két büntetőpont levonva. Vác—szobi járás 1. Fóti VSE 11 8 2 1 39:12 18 2. Nógrádver. 11 7 1 3 22:11 16 3. Erdőkertes 11 6 2 3 22:12 14 4. Szód 11 5 4 2 29:15 14 5. Szobi VSC ll 6 1 4 21:15 13 6. Váchartyán 11 5 2 4 19:18 12 7 Alsógöd ll 5 2 4 10:11 12 8. Naigymaros ll 4 4 3 12:21 12 9. Kösd 11 5 — 6 14:17 10 10. Zebegény 11 1 3 7 7:20 5 11. Szokolya 11 2 — 9 10:30 4 12. Sződliget 11 1 1 9 9:26 3 Még, kétórás repülőút és Chilébe érünk. Már Buenos Airesban sok szó esett a szovjet válogatott kitűnő szerepléséről. Itt úgy vélik, hogy a szovjet fiúk kondíciója nagyban hozzájárult sikerükhöz. Tanka szőnyegként terül el alattunk a táj. Gondozott párcellák fölött szállunk. Repülőnk szinte állni látszik, pedig legalább 680 kilométeres sebességgel haladunk, majd hófödte csúcsok között kanyarog a gép. Végre túlestünk a több mint harminc órás úton. A fogadtatás a megszokott. Fotóriporterek, újságírók hada veszi körül csapatunkat. Tizenöt perces autóbuszút után érkezünk a modern, tizenöt emeletes Carrera szállóba, amelynek tetején uszodát építettek. Bozsikkal és Sípossal együtt háromágyas szobába kerültem és még vacsora előtt Sipos Feri társaságában terepszemlére indultam. Körülnéztünk a városban. Első tapasztalatunk az, hogy itt bizony nagy a drágaság. Annyira nyilvánvaló ez, hogy elegendő volt a kirakatokat megszemlélni és néhány cikk árát összehasonlítani az otthoni árakkal. A szállóba való visszatérésünk utáii könnyű vacsorát kaptunk, amelynek a „legkönnyebb” fogása a teknős- béka-leves volt... Szerdán tíz árakor a redőny !**£***> Az 1P52. évi nyári olimpiai játékok ren-d-.izője, Helsinki, kérni fogja az 1066. évi atlétikai Európába jnokság rendezésének jogát. A finnek kérésével kapcsolatban a Nemzetközi Atlétikai Szövetség a belgrádi EB idején sorra kerülő kongresszuson dön,t. A francia Sportakadémia szakelőadások tartására hívta meg a holland Anton Gees in kel, az 1961. évi cselgáncs-világbajnokság győztesét. A Meteorológiai intézet kedd déli jelentése szerimt még a magasabb hegyeken sem nagyon alkalmas a hó sportolásra. A hó vastagsága ugyanis a 3—4 centimétert sehol sem haladja meg. s ez a síelők szempontjából egyáltalán nem kielégítő. Az előrejelzés még kedvezőtlenebb. mert szerdán és csütörtökön csak egészen kis havazás várható. amelyet fokozatosan havaSeső. majd eső vált fel. Az 1961. évi Európa-bajnoksá- gon sikeresen szerepelt versenyzők közül Papp Jenőnét (evezés) és Parti Jánost (kajak-kenu) a Sportérdemérem arany fokozatával tüntették ki. A kormánykitüntetést Hegyi Gyula, az MTST elnöke adta át a kiváló sportolóknak. A szovjet sportolók az elmúlt esztendőben 17 világbajnokságon szerepeltek és ezeken 28 világbajnoki címet szereztek. Jobb eredményt értek el tehát, mint az amerikaiak, akik 1.961-ben mindössze li világbajnoki címet mondhattak magukénak. Érdekes még, hogy a száz Európa-bajnoki cím közül 34 került a szovjet sportolók birtokába. Hivatalos jelentés szerint, 1961-ben a szovjet versenyzők 119 nemzeti és 62 világrekordot állítottak fel. Bérbe adó 600 négyszögöl gyümölcsös, 500 négyszögöl szőlő. Eladó ebédlőszekrény, egy új centrifugál csavaros mosógép, egy könnyű rugózott kordé. Cím: Magyar Hirdető szentendrei kirendeltségén. Ceglédi Villamosipari Gyár felvesz képesített könyvelőt anyagkönyvelői, illetve forgalmi könyvelői beosztásba, 30 éven felüli jó munkaerők előnyben. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán, Cegléd, XIII., Tört éli út 12. A jugoszláv Partizán labdarúgó- csaoat l:0-ás félidő után 2:0 arányú vereséget szenvedett a bolíviai Bolivár együttesétől A Dunai Hajógyár (Vác) keres azonnali belépésre idős férfi dolgozót éijeliőr beosztásban. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügy osztályán. Országos vállalat Pest megyei lakhellyel, motorkerékpárral rendelkező karbantartót alkalmaz, játékasztalok karbantartására Pest, Fejér, Nógrád, Hevés, Bács és Szolnok megyék területére. Ajánlatot Budapest Posta- hivatal: 9. postafiók 18 címre kérünk. Eladó ingatlanok az érdi kirendeltség területén. Érdparkváros: 1 szoba, konyha, veranda, pince, nyárikonyha, speiz. Beköltözhető. Ára 75 000 Ft. Szoba, zárt veranda, konyha, kamra, mellékhelyiségek, 90 n.-öl telekkel. Beköltözhető. Ara 35 000 Ft. Szoba, konyha, előszoba, kamra, nyárikonyha, külön kamra, ólak, pince, villany van, — Beköltözhető. Ára 75 ezer forint. 445 n.-öl telek, fele málnás l diófával. Ara 6500 Ft. Diósd: Szoba, konyha, nyitott veranda, 730 n.-öl telekkel. Beköltözhető. Ara 85 OÖO Ft. Érdliget: Szoba, konyha, nyárikonyha, garázs, 650 n.- öl őszibarackos telekkel. Beköltözhető. Ara 150 000 Ft. 1 szoba, konyha, kamra, 180 n.-öl telekkel, 36 termő gyümölcsfával. Beköltözhető. Ára 80 000 Ft. Érd: I szoba, konyha, speiz, mellékhelyiségek. Kút, villany van. Beköltözhető. Ara 55 000 Ft. 152 n.-öl kerített telek, II fával. Ara 30 000 Ft. Érdeklődni lehet; PIK, V. Érd, Diácdi u. 34. sz. Egy olyan pillanat, melyre szívesen emlékezünk. Bozsik Józsefet egy kislány üdvözli páratlan jubileuma: 99. válogatottsága alkalmából hasítékain beszökő napsugár ébresztett. Sportorvosunk, Botár doktor érkezése előtt tilos felkelni. Azután „szobasorsolást” rendezünk. Lényeges kérdést kell eldöntenünk: a fürdőszoba-használat sorrendjét. Reggelinél Síposnak romantikus ötlete támad, amelyet feltételezhetően korábbi, Dél- Amerikáról szóló olvasmányai sugallnak. Botár doktorhoz fordul és megkérdi: — Jönnél velem vadászni az őserdőbe? — Szívesen — feleli az orvos —, de sajnos, nem lehet, mert hg nem tudnád, vadászati ti.lgiőm van. Meg kell hagyni, a kibúvó ügyes volt, szinte diplomatikus. (Folytatjuk) — Hát itt is? Teszi fel a kérdést a tapasztalt budapesti lakos. Igen itt is felszedik az utca burkolatát, s ilyenkor még Santiagoban is kissé kényelmetlenebb a közlekedés Varázslatos szépségű tengerparti részlet Montevideoban. a szálló ablakából