Pest Megyei Hirlap, 1962. január (6. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-07 / 5. szám

1962. JANUÁR 7, VASÁRNAP

PEST

MEGYEI

t^rfap

5

KESZTYŰARI A

A SZÓRAKOZOTT PROFESSZOR

figurája a múlt század vígjátékaiban és bohózataiban annyira elkopott, hogy a modern színpad kelléktárában már nem is kaphat helyet. Pedig hát az életből nem veszett ki, itt ténfereg közöttünk ma és mindörökké. Mindenki ismeri, mindenki összeakad vele és tud róla, a szórakozott emberről olykor kedves, olykor ellenszenves, de általában mélyen emberi félszegségeket. Most például itt ül a helyemen és őszinteségi rohamában szégyenkezve írja ezt a vallomást.

Hogy vétkem mégse legyen annyira kirívó, Apáthy István

Firenzéből, Rómából, Nápoly- ból, Palermóból ugyanilyen sürgöny röppent Kolozsvárra, sőt, a visszaút minden állomásáról is. Utolsó táviratát a budapesti Keleti pályaudvar postahivatalában adta fed. „Esti gyorssal érkezem — ernyővel” sürgönyözte barátainak, akik az állomáson várták. A professzor mosolygó arccal szállt ki a vonatból, de — ernyő nélkül. Ernyőjét, amely csakugyan kétszer is végigkísérte az olasz csizmán, a Keleti pályaudvar postahivatalában felejtette, amikor feladta utolsó táviratát.

A nagyszerű tudós híres ernyő-kalandja alapján szeretném kiérdemelni odahaza az enyhítő szakasz alkalmazását, ha majd egyszer — előbb- utóbb biztosan sor kerül rá — kipattan valahogy a kesztyűkalandom és a szelíd családi tűzhely mellett az fogja képezni a vádemelés tárgyát.

HÁROM ESZTENDEJE történt a

fent említett tűzhely asszonya karácsonyra egy pár jó meleg finom gyapjúkesztyűvel örvendeztetett meg. Becses ajándékát azzal az intelemmel nyújtotta át, hogy ez a legeslegutolsó kesztyű, amelyre életem hátralevő részében számíthatok, tehát úgy vigyázzak rá, el ne hagyjam ezt is, mint ahogy megszámlálhatatlan elődjét elveszítettem. Éppen enyhe túlzásnak akartam minősíteni a merész állítást, de még szóra sem nyílt a szájam, amikor már előkerültek a fiókok és a rongyoszacskók mélyéről a bűnjelként őrzött párosíthatatlan fél-kesztyűk.

Az ünnepeket végigbüszkélkedtem új kesztyűmmel, amely hűségesen átkfsért az új esztendőbe is, de néhány nap múlva a villamoson, jegyváltás közben, rémülten észleltem, hogy csak az egyiket szorongatom kezemben, a balkézre valót. Hiába léptem le a legközelebbi megállónál és futottam vissza oda, ahol fölszálltam, és hiába jártam végig aztán minden helyet, ahol korábban megfordultam, a jobbkezes nem került többet elő. A félelem leleményessé teszi néha az embert. Odahaza úgy akasztottam fel télikabátomat, hogy zsebéből kissé előkandikáljon a megmaradt félkesztyű, azt a hamis látszatot keltve, mintha mellette lenne az elveszett is. Az ötlet bevált. Éjszaka nyugodtan kigondolhattam a csatatervet. Másnap nyakamba vettem a várost, hogy dug- pénzemből megvásároljak egy

,\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\w

í Radnóti Miklós:

Himnusz a békéről

Te tünde fény! futó reménység vagy te, forgó századoknak ritka éke: zengő szavakkal s egyre lelkesebben szóltam hozzád könnyűléptű béke!

Szólnék most újra, merre vagy? hová tűntél e télből, mely rólad papol s acélt fen szívek ellen, — ellened!

A szőlőszemben alszik így a bor

ahogy te most mibennünk rejtezel. Pattanj ki hát! egy régesrégi kép kísért a dalló szájú boldogokról; de jaj, tudunk-e énekelni még?

Ó, jöjj el már te szellős március! most még kemény fagyokkal jő a reggel, didergő erdők anyja teli nap: leheld be zúzos fáidat meleggel,

s állj meg fölöttünk is mert megfagyta?’ e háborúk perzselte télben itt, ahol az ellenállni gyönge lélek tanulja már az öklök érveit.

Nyarakra gondolunk s hogy erdeimk majd lombosodnak s bennük járni jó, és kertjeinknek sűrű illatában fáján akad a hullni kész dió!

s arany napoknak alján pattanó labdák körül gomolygó gombolyag, gyereksereg visong; a réteken zászlós sörényű, csillogó lovak

száguldanak a hulló nap felé! s fejünk felett majd surrog és csivog a fecskefészkcktől sötét eresz! így lesz-e? így! Mert egyszer béke lesz.

Ú, tarts ki addig lélek, védekezz!

sért és szépen hazamegy a kislány.

— Olyan kedves vagy. Igazán ;.:

— Holnap érted jövök. Legyél jó! Szervusz.

Korán fekvőknek éjjel

— Megjött a trubadúrunk. Siess feküdni, mert oltjuk a villanyt.

— örült?

— Ha ott nem hagyom, könnyekre fakad.

— Mit szólna a mamád, ha tudná, hogy az ő csomagjukkal udvarolsz?

— Elképedne. Otthon mindig azt tartották, hogy én nem tudok lányokhoz szólni. Szerintük nősülni is úgy fogok, hogy valaki megkéri a kezem, miközben paprikavörösen ráncigáinak elő az asztal alól.

Egy nap múltával, kora este

— Hát veled ml van? Csak nem fekszel már le? Hova tetted a tegnap esti jó hangulatodat?

— Hagyjatok! Nincs semmi.;. különben mindegy, úgyis vége. A zacskóban volt a levél, amit kerestem, és húsz forint. Miért nem bontottam fel, én ökör!?

— Micsoda?... Levél.:. zacskóban...

— Csali ne sajnáljatok. Engem már annyian sajnáltak, hogy nem bírnám ki, ha most ti is részvótnyilvánításra járulnátok az ágyam elé. Olyan rettenetes szomorúsággal adta vissza a csomagolt, hogy nem

tudtam mást csinálni: szó nélkül eljöttem.

— Legalább ne vágtál volna így el minden lehetőséget. Mondtad volna, hogy talán elcserélted azzal, amit otthonról kaptál. Gyári csomagolás, vehettél volna ugyan olyat.

— Engem annyira megdöbbentett, hogy képtelen lettem volna menőötleteket kiagyalni. Igaz, meg se várta. Mégiscsak indián.;.

— Indián? Félrebeszélsz? Nem bírom a tehetetlen embereket.

— Mi a baja Kares znak? Hova rohan?

— Tudom én?!

A női társalgóban

— Ne haragudj, Erzsiké, hogy lehivattalak, de magyarázattal tartozom a szoba nevében. Nagyon sajnáljuk, ami történt...

— Elmondta nektek?

— Nem kellett elmondani, mi tudtunk mindenről; sőt..;

— Csak nem azt akarod mondani, hogy a ti tudtotok- kal csinálta a csomagot? Ha láttad volna a lányokat! Majd kibújtak a bőrükből, úgy irigyeltek. Amikor megláttam a levelet, még örültem is. Csak beleolvasva fehéredtem el. A lányok meg annyira nevettek, hogy az már kész gyilkosság volt.

— Engedd, hogy végigmondjam! Imre nem tudott a levélről semmit. Mi csempésztük a csomagba a húsz forinttal együtt. Viccnek szántuk, ma este akartunk nevetni rajta.

— Ha nem uralkodnék magamén, kikaparnám a szemeprofesszor klasszikus esetének emlékét idézem föl. A kolozsvári egyetem n&gytudományú professzora nemcsak tudományos eredményeiről és gerinces ellenzékiségéről volt nevezetes az első világháborút megelőző évtizedekben, hanem minden képzeletet felülmúló szórakozottságáról is. Ezért figyélmeztették barátai, hogy hagyja odahaza esernyőjét, amikor hosszabb itáliai tanulmányútra indult. Az első állomáson el fogja hagyni — jósolták barátságos évődés formájában a vasúti búcsúzikodá- som.

— Azért se hagyom el, sértetlenül visszahozom, meglátjátok! — tiltakozott méltatlankodva és magával vitte az öreg ernyőt.

Tréfakedvelő ember lévén, útjának minden állomásáról azonos szövegű sürgönyt küldött haza, Kolozsvárra. „Megérkeztem Pestre az ernyővel.” „Megérkeztem Fiúméba az ernyővel.” Triesztből, Velencéből, Páduából, Bolognából,

ugyanolyan kesztyűt, mint amilyen az elveszett volt. A tizenharmadik boltban mosolygott csak rám a szerencse. Boldogan fizettem ki vagy hatvan forintot elkallódott kesztyűm olyan nehezen fölfedezett aliteregó- jáért. A régi pár megmaradt felét bölcs előrelátással fiókom mélyére rejtettem, arra gondolva, hátha legközelebb szerencsém lesz és a most vásárolt kesztyűnek az a fele marad meg, amely méltó párja lehet majd ennek a félpárnak.

Mit szaporítsam a szót, két hét sem telt bele, elpártolt tőlem az új kesztyű.is. Nemcsak a fele, hanem egyszerre mind a kettő.

— Nincs semmi baj! — biztattam magamat, amikor a fölkutatására indított expedíció tökéletes kudarca már nyilvánvalóvá vált —, holnap megveszem újból. Az esti^ hazaérkezés veszedelmét pedig az eredeti pár megőrzött felének biztos fedezéke mögött talán most is megúszom. Derék félkesztyű ez, nem hagyott cserben. Kabátom zsebéből kikandikálva megakadályozta a gyanú ki- csírázását. Másnap aztán úgy léptem be abba a bizonyos tizenharmadik boltba, mint; aki holbiztos a dolgában. Ke- : serves csalódás ért. Még j csak hasonló sem akadt a i raktárban. Egész napom kész- i tyűvadászattal telt el, végül j egy peremvárosi boltocská- \ ban még egyszer rámkacsin- í tott a szerencse. Kicsit sű- j rűbb kötésű, mint a régi j volt és valamivel drágább I is. Hetvenöt forint volt az j ára. Boldogan megadtam ér- j te.

Azóta is megvan. Némi ■ változás történt ugyan ve-: le. Mind a kettő balkezes. A \ szerencsés vásár után ne- j gyed napra ugyanis a jobb- i kezes titokzatos módon elbi- ■ tangóit. A gyalázat még sem • sült ki, mert a megmaradt i félkesztyűt összeházasítottam j a vastartalékként őrzött fél- í kesztyűvel, majd kissé meg- i lobogtatva együtt a kettőt, \ azzal a diplomatikus meg-; okolással dobtam egy szék- ; rényfiók legmélyére, hogy! allergiagyanús kezemre szak-\ orvos barátom rendelkezése! alapján nem húzhatok többé; kesztyűt. ;

MINDEN BIZALMAM jelenleg a;

molykukacokat udvarolgatja í körül. A leleplezéstől most! már csakis a derék lényecs-; kék közismert falánksága: menthet meg.

i

Magyar László <

KÖNYVESPOLC

Ének a termelésről

FÖLDEÁK JÁNOS: PAPÍRHULLÁMOK

í Nemrég fejezték be a Boey

t caccio 70 című filmet, amelyiknek női főszerepét Sophia Loren <k alakítja

: Amióta világ ez a világ, a köl- í tők, az élet szépségeinek, nagy- \ szerűségeinek megéneklői nem- j csak az élet tovább plántáló- j ját, kedvesük szépségét di- i csérték, hanem más olyan je- i lenségeket is, amelyek az élet ; fenntartásával, lelkesítő nagy ; eszmékkel voltak kapcsolato- ; sak: a harcot, melyet az em- i bér szűkebb vagy tágabb kö- I zösségének szabadságáért, elő- ; rehaladásáért folytatott és a I munkát is, a mindennapi élet [ezerféle javát előállító mun- [ kát, kezdve a föld megműve- ; lésétől egészen a legprimiti- j vebb termelésig: az emberi j öltözék vagy a mindennapi j élet javainak előállításáig, i Földeák János „költői kísér- i létének” nem is az a lényege,

: hogy a munka szépségét és : nagyszerűségét dicséri, hanem : sokkal inkább az, hogy ő már a mai közösségi, a szocialista termelés külső szépségeinek meglátása és megéneklése mellett annak sokkal fontosabb és sokak által a hétköznapi szürkeségben észre nem vett belső lényegére mutat rá; arra, hogy a mai kollak- i tív munkának a javak hét- ; köznapi termelése mellett egy : belső, társadalom- és ország- ! építő ereje is van; ezt hallja

det. Hiszen így ő érezheti! magát megbántva. !

— Ha nem remélném, hogy ! segíthetek, akkor nem jöttem! volna. Megmondom, hogy sze- ; rétnél vele beszélni...

— Mindjárt fél tíz.

— Lehet egy megérett ki-; békülésre alkalmatlan idő-! pont? Nos, mondhatom?

— Mondd, csak ne lássalak j

itt már. j

*

Otthon

— Szia az én házam népé- \ nek. Ünnepélyesen közlöm a ; szobával, hogy a Zsi csomag- \ jába rejtettük a levelet ki- < tolásból. Te pedig öltözz, j mert ama lány ki akar en- < gesztelni.

— De ezt nem hiszi el! [ Nem vehetitek magatokra! !

— Elhitte. Ha egy nővel '■

azt próbálunk elhitetni, amit! maga is szeretne, az mindig! sikerül. !

— Karcsikám! Gyerekek! í

Ez nem igaz. :

— Csak menj, vár a leghí-!

vebb bizonyíték. !

— Egyszer majd elmondom !

neki, hogy mit köszönhetünk! a tizenhármas szobának. És! vannak, akik félnek ettől a: számtól. :

— Ne szónokolj már, ha-: nem eredj!

— Láttátok? Majdnem sírt. ;

— Nagyon szeretheti azt a ;

lányt. '■

ki a szocialista költő a gépek üteméből s ezt a hatalmas erőt viszi át agyéban ritmikus sorokba fűződő gondolatokká, mai énekké. S itt van a költészet legfőbb veszélye is. Ha egy mai, hatalmas üzemben a munka folyamatának csak külső megjelenéseit, a ritmust, a kavargó színeket, a gépek mozgását, az anyag hatalmas átalakulásának külső képét látja meg, s ezt az objektív meglátást igyekszik akár a legmodernebb formákban, szavak ritmusában, muzsikájában visszaadni, az eredmény nem lesz több formalista kísérletnél, meglepő gondolattársítások, rímek és ütemek meghökkentő új muzsikájánál. Ez mint költészet is új eredményeket adhat, előrelépést jelenthet a tegnapi verseléssel szemben, de mégis semmitmondó annak, aki a mai kollektív dolgozó ember legbensőbb lényegét, gondolatait is keresi: azt, hogy mi lelkesíti a gépek mellett dolgozó embert, miért más az ő közösségi termelése, mint egy ugyanilyen, de kapitalista gyárban csak a mindennapi betevő falatért dolgozó bérmunkás esetleg ritmikus, de lélektelen mozdulatainak soro- ; zata. Viszont más oldalról, ha \ a költő csak az új, közösségi! szólamokat írja meg, de i ^ ugyanakkor nem fűti át a! í szocialista, a közösségi ember! t hite is a sorok ritmusát és rí- ! í meit, akkor kádenciákba ön- : í tött vezércikk lesz a munka; t eredménye; olyan vezércikk, i t amely sokkal rosszabb, mintha I t prózában írta volna meg, mert; t rímei kongók, ritmusa nem; t egyéb, mint a gép egyforma j ^ zöreje, de hiányzik belőle az j ^ emberi lélek mindent átfűtő j ííés átjáró ereje.

| Földeák János termelésről,! taz üzem munkájáról, köze-! t lebbről a Csepeli Papírgyár-! t ról írt versei épp azért emel- ! á kednek és nemesednek ének-: t ké, mert ezeket a buktatókat: ta költő sikerrel elkerüli; a; t költő, aki egyben munkás is, í ^ ennek a termelési ágnak a: ^ szakembere, aki évekig egy-; ^ beforrt ennek az egész mun-; ^ kának ütemével, s most, hogy \ a benne hitté érett közösségi ; ^ gondolattal, hosszú idő után • ^visszamegy a papírgyár gépei • ^ közé, a gépek zúzásából ki- j ^hallja egy eljövendő, de már • ^ itt dübörgő korszak szimfóniá- ! ^ját és ezt a szimfóniát szó-) fialtatja meg a legkülönbö-! J zőbb ütemű verssorokban. Bá- j ^ tor tett és becsületes hitval- ! ^ lás ezeknek a verseknek a so- ; ^ rozata, épp ma, amikor a köl- ! ^tészet megújításának akarása! ^ sok versíróban csak a formák ; ^ megújításáig vesz elegendő lé- ! A legzetet, de tovább nem jut, '*■

mert attól fél, hogy esetleg sablonossá, sematikussá válik. Földeáknak van bátorsága olyan igazságok megmondáisá- ra, amelyektől kisebb erejű költők épp azért félnek, mert könnyen megbicsaklik a hangjuk s a túlságosan mindennapinak látszó igazság tényleg kongó sablonná válik. Földeák a munkások mindennapi nyelvén szólal meg, a munkásoknak, a dolgozó embernek ír és ebben van költészetének legnagyobb, legpozitívabb ei;e- je. Lehet, hogy az egységes nagy ének néhány kisebb tétele kevésbé sikerült, de a szimfónia egésze meggyőző erővel zúg s hirdeti annak a világnak győzelmét, amelyért tulajdonképpen már a legelső költő is harcolt, amikor ezredévekkel ezelőtt kísérletet tett arra, hogy a „szürke” munkát megénekelje. A mai költő pedig ma már tudatosan az egész emberközösség kollektív munkájáról énekel, s Földeák szerencsésen megtalálta a formát, amelyben erről szóló versei a művészet meggyőző erejével szólnak. (Magvető Könyvkiadó.)

Csuka Zoltán

'\\k\\\k\\\\\\\\\\\^^^

^ FILMHÍRADÓ

v, Prus: Fáraó című világhírű £ regényéből színes, szélesvász~ % nú film készül Lengyelor- á szágban.

y

^ Tahiti szigetén filmet for- í gatnak, hogy megörökítsék a ^ polinéziai bennszülöttek „bol- 0 dog és gondtalan” életét, ^ amelyet a gyarmatosítók ^ gyámságának köszönhetnek. ^ A közelmúltban a felvételek ^ váratlanul megszakadtak a ^ bennszülött statiszták sztrájkig ja miatt. A „boldog emberek” !; fizetésemelést követeltek, j mert az eddig kapott összeg ^ nem volt elég megélheté- •y sükre.

‘y Olasz és szovjet forgatóig csoportok Valami új keleten j! címmel egész estét betöltő £ dokumentumfilmet készítetnek a Szovjetunióról és la- y kőiről, y

j! A Pannónia filmstúdióban t több nagysikerű külföldi !5 film szinkronizálásán dol- £ goznak. Többek között: A fe- t hér csata (csehszlovák). A ki- t lencedilf kör (jugoszláv), A 'if kapó (olasz). Ferrara hosszú Ji éjszakája (olasz) Disney fel- t újított filmje a Hófehérke ^ (amerikai) és az ugyancsak 'y amerikai A vád tanúja című t fűmet, amelynek főszereplői: J Marlene Dietrich, Charles ^ Laughton és Tyrone Power.