Pest Megyei Hirlap, 1962. január (6. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-30 / 24. szám

Megtartotta első idei ülését a járási tanács IV. ÉVFOLYAM, 24. SZÁM 1962. JANUÁR 30, KEDD Merre tart a gyömrői Petőfi Tsz A gyömrői Petőfi Tsz gond­jait már jól ismerik a járás­ban.. Elnök nélkül küszködték végig az elmúlt évet. Az aszály még csak tetézte a gondokat. Tóth László elnökhelyettest, Haytíi Ferenc üzemgazdászt és Kecser Illés brigádvezetőt találtam az egyik irodában. A napközben kötött vállalásokat összesítették. — Minden taggal egyénileg beszéljük meg, hogy milyen te­rület művelését vállalja. A vál­lalt terület' nagyságát és a ter­melendő növényre írásbeli megállapodást kö­tünk a taggal. Sok egyéni problé­mát is tisztázunk ezeken a be­szélgetéseken, — tájékoztatott Tóth elvtárs. — Túljut-e a tsz ez évben a mélyponton? — tettem fel a kérdést. — Vannak előre mutató té­nyek. Uj, nagy gyakorlattal rendelkező mezőgazdászt kap­tunk Zalai Ferenc személyé­ben. Tudjuk, hogy máról hol­napra nem tud csodát tenni, de bízunk sok éves gyakorlati ta­pasztalatában. Továbbá az is javulást jelent, hogy a műhelyi dolgozóknak előre utalványozzuk a munkát. Először prüszköltek ellene, ele most már belátják, hogy ez a műhelyi munka helyes és be­csületes e'számolását segíti. — sorolja Hayth Ferenc' és még elmondta, hogy a konyhakertészet is kap rövidesen szakképzett ve­zetőt. Közben megérkezett Zalai Ferenc, az új mezőgazdász is. Megkérdeztük tervei felől. Elős^pr szabadkozott, hogy ez még túl korai, de aztán el­mondta. hogy Tévesben jelen­leg 4000 darab csirke nevelé­séhez készíttet elő helyet — Mélyalmos módszerrel a nyárig 6500 darab csirkét akarunk nevelni. Ebiből kívánjuk részben az elő­legfizetéseket fedezni. Gondot okoz jelenleg, hogy még eddig nincsen jelentkező a csirke gondozáséihoz. Két idősebb asszony kellene, aki vállalja ezt a munkát — mondta a me­zőgazdász, majd így folytatta: — Jelenleg a takarmány­készlet felmérésével is foglal­kozunk és mindezek mellett igyekszem megismerkedni az embereikkel, a tagokkal. »— Milyen a tagság munka­készsége? — Mondhatom, hogy jó! Meg ez ideig bárkivel is beszéltem, mindenki belátta, hogyha jobb életet akarunk teremteni, töb­bet akarunk osztani, akkor nem elég csak az én fáradozá­som, hanem minden tag munkájára és tudására szükség van. Az adottságok és lehetőségek megvannak. Kevés tsz dicse­kedhet ennyi épülettel, ilyen korszerű műhelyekkel, gépek­kel, üveg- és kazánházzal. Te­hát a nagyüzemi gazdálkodás minden feltétele megvan, és bízom benne, hogy a tagság is megérti törekvéseinket és tá­mogatni fogja a vezetőséget. 1 tápiósülyi Virtígsó Tsz SHUS. évi sárszútnatiúsu Félvirradt január 27-e. Sza­bó János nyugdíjas tsz-tag már korán reggel dobszó út­ján közhírré tette, hogy a tsz zárszámadási közgyűlése déli egy órakor kezdődik az öreg iskolában. ... És egy órára a jól dolgo­zó tsz-tagok valamennyien (mintegy 180-an) megjelentek az öreg iskolában A kisoszlói tagok Újvári Pál fogat,os ve­zetésével felpántlikázott lo­vakkal érkeztek a közgyűlés-' re. A közgyűlés előtt az út­törőcsapat nevében az egyik legszebb nyolcadikos leány: Varga Mária üdvözölte a tsz tagságát. Megígérte, hogy a csapat, úgy, mint eddig, ez­után is segítséget nyújt a tsz-nek. Kedves ajándékul szép képet és virágokat nyúj­tott át a vezetőségnek. Ezután Benkó József tsz- elnök megtartotta a nagy érdeklődéssel várt gazdasági beszámolóját. Közölte, hogy egy munkaegység értéke 29 forint 77 filiér. Ha azonban a természetbeni termények ér­tékét átszámoljuk szabadpiaci árra, kiderül, hogy egy munkaegység értéke a 47 fo­rintot is meghaladja. Szabó Sándor főkönyvelő előadta, hogy a tsz fel nem osztható szövetkezeti alapja több mint egymillió forinttal növekedett. A termelési alap 390 000 forinttal emelkedett. Az 1961. évi zárszámadási kö­telezettségek teljes egészében ki vannak egyenlítve, a tagok földjáradéka is biztosítva van. A közgyűlés tetszéssel fo­gadta a beszámolókat és töb­bek között elfogadta a vezető­ség ama határozati javaslatát, hogy ebben az évben is a ta­gok természetbeni juttatásban csak akkor részesülhetnek, ha a férfiak 240, a nők pedig 120 munkaegységet teljesítenek. Ellenkező esetben a tagok természetbeni járandóságukat állami felvásárlási árra szá­mítva, csak készpénzben kap­hatják meg. Ez a határozat azonban nem vonatkozik a nyugdíjasokra, tsz-járadéko- sokra, vagy az olyan betegek­re, akik keresőképtelenségüket orvosi bizonyítvánnyal iga­zolják. (Krátky) KÖZSÉGI TANÁCSÜLÉSEK: Január 30. kedd Pilis: 1. 1961. évi pénzügyi beszámoló. 2. A tanács és az állandó bizottságok 1961. évi mun­kája. Február 2. péntek Gyömrő: 1. Az egészségügyi állandó bizottság beszámoló­ja. 2. A pénzügyi terv teljesí­tése. i KiSZ-hírek Vecsésről A Zöld Mező Tsz KISZ- szervezete 27-én, szombaton este jól sikerült klubestet rendezett a gazdakör helyi­ségében, amelyen a társ KlSZ-szervezétek is részt vet­tek. ■k Ugyancsak jól sikerült klubestet rendezett vasár­nap (28-án) este a területi KISZ-szervezet saját helyisé­gében, a munkásotthonban. Az est fénypontja a keringö- verseny volt. Nyertesek let­tek: 1. Kcrvács Imre, Szla- dek Erika; 2. Zsapka József, Perger Júlia; 3. Szegedi Ist­ván, Egyed Julianna táncos­párok, egy-egy nyeremény­nyel jutalmazva. P. A. Nagy érdeklődés előzte meg január 27-én a Nagy Károly el­nöklete mellett tartott járási tanácsülést. Az ülésen Guba Pál elvtáre, a járási pártbi­zottság titkára is részt vett. A nagy érdeklődést az első napirendi pont keltette fel, amelyben a tanácsülés járá­sunk ötéves művelődéspoliti­kai tervével foglalkozott. A Rétvári Gyula előadása után megindult vitában első­nek Koncz János a nagy tö­megeket magában foglaló szakmaközi bizottságok mű­velődési program járói szólt. Szó esett a vitában a Pest megyei Petőfi Színpad műkö­déséről is: maibb, emberibb problémákkal foglalkozó da­rabok kellenének. Mérai elv­társ a politechnikai oktatás kiszélesítéséről beszélt. Nagy Károly a kijáró pedagógusok helyzetével foglalkozott: az állandó lakás biztosítása a népművelő mun­ka mennyiségében 'és minősé­gében jelentene változást a jól felszerelt, új és átalakított kultúrotthonokban. — Nem szabad elfeledni, hogy a program lényege az fembert formáló, szocialista világnézetre való nevelés — mondotta Neumann Mihály. — A sporttal is a kulturá­lódási szolgáljuk — kezdte hozzászólását Blaslcó Mihály. — A sport azonban nemcsak a labdarúgás, kézilabda, ke­rékpár és atlétika kell hogy szerepeljen minden sportkör legközelebbi programjában. Szalai elvtárs szerint ez a program nagy lépés előre. Az analfabétizmus teljes felszámolása, munkára való nevelés, a munka megszerettetése le­gyen a cél. Szorosabb legyen a kapcsolat a KISZ és az úttörő­szervek között. Napirendre kell tűzni végre a tanyai iskolák tét! hclyze­Itt a felső tagozatokban az eredmény elszomorító és le­sújtó! — Az egészségügyi kultúrát fokozni kell — mondta Luká­csi doktor. Az iskolákban az ivóvíz, a tisztálkodási lehető­ségek az egészségügyi köve­telményeknek nem felelnek meg. Kiss József, Gál Jánosné és Gutái Károly hozzászólása után a tanácsülés a járás öt­éves művelődéspolitikai ter­vét elfogadta. A tájékoztató jellegű beszá­molót járásunk állattenyészté­si és állategészségügyi hely­zetéről a tanácsülés, nem fogad­ta el. Az állatorvosok szinte ember- feletti munkát végeznek, az állatok a tsz-eknél mégis nagy számban pusztulnak el, mert utasításaikat, tanácsai­kat nem fogadják el. A ta­nácsülés utasította a vb-t, vizsgálja felül e tárgyban ed­dig hozott határozatokat és a legközelebbi ülésen vesse fel a felelősség kérdését is. A népi ellenőrző bizottság beszámolóját Koncz János,1 Augusztin József, Ádám Jó­zsef és Kiss József hozzászó­lása után a tanácsülés tudo­másul vette azzal, hogy az el- / lenőrzés terjedjen ki a keres­kedelmi egységekre is. Kiss Sándor MAI MŰSOR Mozik Gyömrő: ítélet. Maglód: Leon Garros keresi a barátját. Monor: 80 nap alatt a föld körül. Pilis: Roccó és fivérei. Tápiósüly: Sei­ler utca 8. Üllő: Szilveszteri puncs (széles). Vecsés: Gleiwitzi eset. Csúszós utakon A Monor és Vidéke 16. szá­mában Kiss Sándor cikké­ben olvastam a következő­ket: ,,.. • A Széles úton lassít a busz, homokkal megrakott te­herautó kerüli el, rajta két ember lapátolja a kocsi há- tulsó részére szerelt gyor­san forgó ventillátorra a ho­mokot, s az egyenletes szórás­sal fedi be a síkos útfelüle­tet.” Ez kellene nekünk, gom­baiaknak is. Rövid idő alatt két izíben fordult elő, hogy az előző napi enyhülés, eső után, korcsolyapályává vált az úttest. Reggel, munkába menet, az eléggé zsúfolt autó­busz félelmetesen csúszkál az úton. összeszorított fo­Egy párttitkár írja: Kibontakozóban a szocialista munkaverseny szövetkezetünkben Mintegy 40—50 ktsz-tag és szövetkezeti alkalmazott gyűlt össze pénteken este Gyomron az Építő Ktsz klubszobájában, termelési értekezletre. Első pontként dr. Frizehmann Edgárd megyei ügyész elvtárs tartott előadást a társadalmi tulajdon hűtlen kezeléséről. A jelenlevő dolgozók, szinte megfeszített figyelemmel hallgatták a színes, érdekes előadást. Sajnos hoz­zászólásokra már nem volt idő, mert az előadó még más hely­re is hivatalos volt. Ügy érezzük, elég sok mondanivaló benne- maradt a dolgozókban, -máskor lehetőleg úgy kell szervezni, hogy ilyen fontos dolog ne maradhasson el. A szövetkezeti bizottság kidolgozta a 62-es év munkaverse­nyének feltételeit. A tervezetet Gellért Nándor elvtárs terjesz­tette elő megvitatásra. Csonka Gyula építésvezető hozzászólásában említette, hogy a verseny feltételeinél vegyék figyelembe, hogy a kőmű­vesek télen nem tudnak teljes kapacitással dolgozni. Uhlár István és Szikszói László kérte, hogy biztosítsanak a kőműveseknek megfelelő munkafeltételeket, hogy felvehes­sék a versenyt a szakipari részlegekkel. Idős Szewczky Ede, Szemők Mihály, Zima György hozzá­szólása alapján módosítva, a tagság elfogadta a verseny fel­tételeit. Ösztönzésül a szövetkezet vezetősége a három első helye­zést díjazza. Gyöngyösi Rudolf elnök ismertette, hogy a szövetkezet hány helyről kapott dicséretet az elvégzett munka után, de beismerte azt is, hogy nem csupa elégedett levelet kapott a ktsz. A helyi tanácsülésen nem éppen a legdícsérőbb hozzá­szólások kapcsolódtak a szövetkezet nevéhez. Gyarmati István a Gyömrői Építőipari Ktsz párttitkára gakkal hol a gépkocsiveze­tőt, hol az utat szegélyező — egyik pillanatban ijesz­tően közeledő, majd hirte­len távolodó — árkot, fákat, útjelzőket figyeljük. Van amikor az árokszéli fák ágai súrolják az ablakokat, a te­tőt, vagy a jobb oldali ke­rekek az út szélén, tárolt zú­zott kőkupacokon futnak. A gépkocsivezető is ember, öt- venünfc életéért is felelős. Szinte pattanásig feszülő idegekkel figyeli az utat, görcsösen szorítja a kor­mányt, reflexszerűen igyek­szik alkalmazkodni a kere­kek legkisebb csúszáséhoz is. Egy elhirtelenkedett mozdu­lat és ... A lejtők, emelkedők, ka­nyarok váltják egymást. Az egyik lejtő aljában elég ma­gas töltésen fut az út. Talán a legveszélyesebb a Gomba községbe vezető meredek szurdok, végén kanyarral. Nem vagyok ijedős termé­szetű, de önkéntelenül ka­paszkodom az előző ülés tám­lájába; Egy-egy csúszásnál összészorított fogaim meg- csikordulnak. Lopva a töb­biekre tekintek, látom ők sem nyűgöd tabbak. Mikor az állomáson leszál- lunk, úgy érzem, köszönetét kellene mondani a vezetőnek; sok múlott rajta, az ő ügyes­ségén. Sajnos ebben, hogy megérkeztünk, félő mégis legnagyobb része a véletlen szerencsének' volt. Az ügyes­ség sem tud megbirkózni mindig a lejtős jégpályán csúszkáló gumiabroncsok sze­szélyeivel. Ezért figyeltem fel külö­nösen Kiss Sándor cikké­nek fent közölt részére. Jó néhány autóbusz szállít haj­nalonként több száz dolgo­zót pesti munkahelyére Gom­báról, Bényéről, Úriból, Pánd- róU A kanyargós, lejtős, emelkedős úton, ha az első autóbusz indulása előtt fel- szómák az utat az említett módszerrel, nagy hálára kö­teleznék a bejárókat. Varsányi Endre A monori labdarúgók edzésén Uj sportköri vezetőség Pilisen Miklós, Krlzsán János, Szegedi János, Fiel László, Maróti Mihály. Sas Sándor, Opauszki Mihály. Valamennyi hozzászólásból ki- érződött a község sportjáért való aggódás, a jövő terveivel, felada­taival törődés. A közgyűlés tizenegy tagú veze­tőséget választott, melynek tagjai: Sáránszki János, Ványt Péter, Sárán István, Petőfalvi Sándor, Opauszki Mihály, Hudi Miklós, Maróti Mihály, Major József, II- lanitz László, Kerepeszki Károly. A vezetőség Sáránszki Jánost jelölte és választotta elnökké. neve nem ismeretlen lapunk olvasói előtt. Sok vers jelent, meg tollából 'a Pest megyei Hírlap és riport, tudósítás a Monor és Vidéke hasábjain. Most 28 éves. Tisztviselő család gyerrrteke. Már közép- iskolás korában is megmutat­kozott sokféle érdeklődése. Szerette az irodalmat, nyelvé­szetet és a természettudo­mányt. Ezek közül életpályául az utóbbit választotta. Beirat­kozott a Budapesti Tudomány- egyetem Természettudományi Karára, s 1956-ban mint kuta­Sárdagasziás Kovacsik hatalmas gólt lőtt az Ifisták kapujába. Nem kell tehát olyan feketének látni a helyzetet! Végeredményben a veesési fel­nőtt együttes 4:2 (2:1) arányban győzött az ifisták ellen. Góllövők: Kári (3), Kovacsik. Egyénileg Nyári, Leimetter I. és Varényi nyújtott jó teljesítményt. A következő vasárnap már nehe­zebb mérkőzése lesz a veesési együttesnek. Az Esztergomi Va­sas NB IH-as együttese látogat el Vecsésre. Remélhetőleg az esz­tergomi együttest már ismerő ve­tési szurkolók nagy számban fog­ják benépesíteni a nézőteret! Sz. A Péntek este azzal a szándékkal mentem az Ady Endre úti iskolá­ba, hogy részt vegyek a monori labdarúgók tornatermi edzésén. A teremben azonban nem talál­tam senkit. Ránéztem az órámra: hét óra volt. Tanácstalanságom­ban., Zsákai Jenő, az iskola pe­dellusa jött segítségemre. — Itt varrnak a sportolók, csak éppen most futnak — mondta. — Tessék addig körülnézni. Hamarosan megérkeztek a mele­gítőbe öltözött játékosok, szám­szerűit tizennégyen, a felnőtt já­tékosok közül Bokrost, K. Nagyot, Stettnert, Zingert, Monorit, Fó- nyad Pétert látom: a fiatalabbak közül Szálait, Kovács Bélát. Sza­bó Bolyát. Kél ú.1 arcot is felfe­dezek a kimelegedett sportolók kö­zött : Mészárost, a Szegedi EAC volt játékosát. (Monoron tanár) és vi­téz Györgyöt, aki leszerelt a ka­tonaságtól,, és megerősödve áll csapatának rendelkezésére. Kubik Ferenc edző nem hagyja egy pillanatra sem lezseren a já­tékosokat. Hiába az 'érvelés: Elég volt. Feri bácsi. nagyon kivagyunk már. hat óra óta egyfolytában . . . Nincs apelláta! Egyenként a gyűrűhöz! — adja ki az ukázt. Egymás után állnak a tornaszer alá a játékosok. Zinger húzódzkódik fel a legtöbbet, dinamikája itt is érvényesül, a bordásfalon már elégedetlen. Ennél a gyakorlatnál Kovács Béla és Szabó Imre pihen, Ők könnyebb sérültek, a mi ál szí­vesebben vállalják a közbeiktatott talaj gyakorlatot, na és a 36 per­ces kosária bdia-játékot. Kár, hogy Fónyad László. Godi­na, Csendes, Kéri nem található a játékosok között. Közülük Kéri az, aki igazolatlanul van távol, ő még egyszer sem vo-lt edzésen, pe­dig már lassan két hete tart a felkészülés! Kubik Ferenciől megtudom: he­tente háromszor van edzés. A tomatermin kívül, ha az idő enge­di. a pályára is kimennek. Lab­davezetés és kétkapuzás szerepel ilyenkor a műsoron. Nagy szük­ség van az erős edzésekre, mert a csapat mérkőzéseit idegenben játssza, s a kondíciónak nagy sze­repe lesz. Megfigyeltem Fónyad Péter és Monori Sanyi, a két kapus edzés­gyakorlatait. Csurgott róluk a víz. Különösen a koncentráló gya­korlatot véltem hasznosnak. (En­nek az volt a lényege, hogy a két kapus háttal állva — csak az ed­ző pisszenésére fordulhattak meg! — elfogta a feléjük hol balra, hol jobbra irányított labdát.) Summázva: Hasznos, tartalmas, erős fokú edzést láttam. Kár. hogy nem vettek többen részt az edzé­sen. Pedig ez a fő feltétele an-* nak. hogy a csapatösszeállításnál szóba jöjjön egy játékos: rend­szeresen látogatni az edzéseket és lelkiismeretesen felkészülni. Még van idő. mindenki számára! <HJ> ; Nyolcvanhat ember — akinek ; szívügye a község sportja — jött \ össze vasárnap délelőtt a pilisi ta- ; nácsházán, 5 Németh István, a sportkör meg- 5 bízott elnöke, ismertette az elmúlt ** félév munkáját, eredményeit, hi- \ bált. J Eredménynek könyvelhető el, ' hogy megkezdték a tagtoborzást, s j jelenleg mintegy száz tagja van a \ sportkörnek. Hiba viszont hogy \ a vezetőség nem tudta kellően át- | fogóan irányítani a község sport- í életét. $ A beszámolót követő vitában J felszólaltak: Rieszik Pál, Hudi Végre előkerült a bőrlabda! Örömmel nyugtázták ezt a vecsé- si játékosok, valamint az a né­hány szurkoló, akik a hideg szél­ben kimerészkedtek vasárnap a pályára. Fázósan bújtak össze a szurkolók, mert bizony az együt­tes játéka sem melegítette őket. Az egyetlen örvendetes pozitívum I az a nagy lelkesedés volt, aipely- ! lyel a labdát űzték a veesési já- í télkosok. A kívülről jónak látszó I pálya mély talajúvá vált és bi- ! zony a játékosok eléggé sokat bi- ; zony tál ankodtak. \ — Gyengén játszik a csapat — ' állapította meg mellettem az egyik szurkoló, alighogy kimondta ezt* tóvegyész végzett. A kémiai és: fizikai tanulmányai mellett i sokat foglalkozott a versírás- i sál is. Budapesten mint vegyész-: mérnök dolgozott két évig,; majd 1958 óta a monori Jó­zsef Attila gimnázium kémia­fizika szakos tanára. Versei a Pest megyei Hírla­pon kívül, a Pedagógusok Lap­jában és a Kortárs hasábjain jelentek meg. A rádióban is elhangzott már néhány költe­ménye. AZ ÉJ Az éj magános, néma asszony, kit szeretője elhagyott. Ajkán, e vértelen-kék ajkon sudár szellők a sóhajok. Árnytestén selymes tüllre [váltan a hold ezüstje átragyog, hajának mély-sötét lombjában gyémánt hajtűk a csillagok. S míg megértő szellő-ujja végigcirógat államon, arcom hűvös ölébe fúrva elsírom neki bánatom. SPORT HÁROM FIATAL KÖLTŐ tart szerzői estet holnap délután 5 órai kezdettel Monoron, a járási művelődési otthonban — mint ezt már hírül adtuk. Va­sárnapi számunkban már bemutattunk a három szerző közűig egyet: Baranyi Ferencet. Akit ma bemutatunk: BORSANYI JANOS

Next

/
Oldalképek
Tartalom