Pest Megyei Hirlap, 1962. január (6. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-30 / 24. szám
t 1962. JANUÁR 30. KEDD Mtr.VF.1 iJCh4an Szülők figyelmébe: folyik a Sabin-oltás Hétfőtől szombatig, február 3-ig bezárólag, vagyis ezen a héten folyik Pest megyében a Sabin-cseppek második részletének szétosztása azok között a gyermekek között, akik novemberben a védőanyag első részletéből kaptak. A Kö- JÁLL ez úton is felhívja az érdekelt szülőket, jelenjenek meg pontosan gyermekekeikkel a kézhez vett értesítésben meghatározott időben és helyen, hogy kicsinyeik a gyermekbénulás elleni védőszert megkapják. MOSOLYGÓ FIATALOK Jó munkát végeznek a Váci Kötöttárugyár kiszistái A Váci Kötöttárugyárban sok a fiatal. Nagy az érdeklődés a KISZ-szervezet élete és munkája iránt, mégis nem egy akadályt kellett leküzde- niök, hogy olyan legyen szervezeti életük, amilyet szeretnének. — Nálunk a dolgozók nagy része nő — mondja beszélgetésünk kezdetén Fehér László RiSZ-titkár, a TMK-műheiy technikusa. — Itt, szervezetünkben is sok a lány és fiaAz elsárosodott Nagymaros A Dunakanyar vendégei évek óta panaszkodnak, hogy Nagymarost, a szépségekben annyira bővelkedő vidéknek ezt a bájos fekvésű községét, szinte élvezhetetlenné teszi az utcát bontó sár, vagy por. A faluban csak egy-két rendezettebb utca van, amelyen az átmenő forgalom bonyolódik le, de a többi burkolatlan, kátyus, hepehupás, sőt hiányzanak belőle még a gyalogjárdák is. Sáros időben a járművek és a gyalogosok innen hordják fel a rendezettebb utcák burkolatára is a sarat. A kirándulókon kívüi — akik különben évről évre nagyobb tömegben fordulnak meg Nagymaroson — a község lakossága is egyre erélyesebben sürgeti az elhanyagolt utcák rendezését. Elsősorban a nagyforgalmú Bajcsy-Zsilinszky utca, a Visegrádi út, valamint a vasútra és a hajóállomásra vezető útvonalak rendbehozását tartják kívánatosnak. A lakosságban megvan a hajlandóság arra, hogy önkéntes társadalmi munkával előmozdítsa a régóta vajúdó kérdés megoldását, azonban a községi tanács végrehajtó bizottságától várja az erélyesebb kezdeményezést, valamint azt is, hogy a Közlekedési- és Postaügyi Minisztériumban hatékonyabban szorgalmazza egy másik nagymarosi hiba kiküszöbölését. A községen átvezető fő forgalmi utak rendbentartá- sáról ugyanis a KPM gondoskodik, ez a gondoskodás azonban a régi, elhasznált burkolatok toldozgatásábál, fol- tozgatásából áU. A javítási munkálatokra jelentős ősz- szegeket költenek évről évre, minden tartósabb eredmény nélkül és így új burkolat építése sokkal gazdaságosabb lenne. A végleges rendezés előfeltétele azonban a vízlevezetés kérdésének megoldása, mert jelenleg a mélyebb részekben megrekedő csapadékvíz is fokozza a község rohamos elsárosodását. talasszony. Őket bizony erősen igénybe veszi az otthoni munka, az úgynevezett „második műszak”. Sokszor mondták, hogy jelentős áldozatot kell hozniuk, hogy rendezvényeinken részt vehessenek.. Az áldozat nagysága azonban jelentős mértékben csökkent. A KISZ-szervezet vezetősége úgy állította össze munkatervét, hogy az vonzó legyen, még a nagyon elfoglalt fiatalok számára is. Titkáruk így beszél erről: — Munkatervünket az Ifjúság a szocializmusért mozgatom követelményeihez alkalmazkodva készítettük el. Ez nemcsak azt jelenti, hogy több ..." •' Fehér László KISZ-titkár. fiatalt sikerült ebbe a fontos mozgalomba bekapcsolnunk, hanem a szervezeti élet is színesebb, érdekesebb lett. Az üzemben, öt alapszervezet működik, mintegy 160 fővel. A József Attila olvasó- mozgalomban minden alapszervezetből nyolc-kdlenc fiatal vesz részt. Persze, ők nemcsak a mozgalomban való jelentkezésük óta olvasnak, hanem rendszeres látogatói voltak a könyvtáraknak addig is. A KISZ-titkár szavaiban régi, ;.iskolás gondot” fedezünk fel: — Jó dolog ez az olvasó- | mozgalom, csak baj van a kö- ! telező olvasmányokkal. Azo- | kát veszik utoljára kézbe a I résztvevők, de olykor — teszi í hozzá mosolyogva Fehér j László — igyekeznek „elblic- | celni” azokat. | A propagandisták a mozga- ■ ! "Ti szervezésekor elkövették | azt a hibát, hogy a fiatalok- \ nak arról beszéltek: a kötelező és szabadon választott olvasmányokról vizsga keretében kell számot adniuk. Ettől a jelentkezők megijedtek. Annak ellenére, hogy később kiderült, erről szó sincs, mégis nehéz leküzdeni ellenérzésüket. Kétségtelen, hogy a József Attila olvasómozgalomban résztvevőknek számot kell adni olvasmányaikról, de ezt az örökké mosolygó KISZ-titkár ügyesen oldotta meg, úgy, hogy még a vizsga látszatát is elkerülte. Meghatározott időnként ' a vezetőség tagjai elbeszélgetnek az olvasó fiatalokkal és szinte észrevétlenül terelik a beszélgetést olvasmányaikra és így, kötetlen formában boldogan adnak szá- , mot a fiatalok az olvasott élményekről. — Mint már mondtam — folytatja a KISZ-titkár —, nem volt egyszerű dolog szervezeti életünket mozgalmassá, érdekessé, vonzóvá tenni. Mégis úgy érezzük: sikerült. Bár az év végi tagösszeírás és a megszaporodott gazdasági munka sok időt vett el, alapszervezetenként szellemi öttusa játékokat szerveztünk, amelyekben gazdasági, kulturális, „az ismerd meg hazádat” : mozgalmi és az élet egyéb ; területeit felölelő kérdések szerepeltek. Mind a KISZ- tagok, mind a szervezeten ” kívüli fiatalok rendkívüli . érdeklődést tanúsítottak a szellemi vetélkedés iránt. Az I ezekkel párhuzamosan rendezett ügyességi versenyek ugyancsak népszerűek voltak. Jóformán észre sem vettük és az ilyen vidám alkalmak részvevői eljöttek előadásainkra, szemináriumainkra is. így, minden különösebb program nélkül, egyszerűen, jó szervezeti életünkkel agitáltunk és ennek segítségével megszaporodott szervezetünk tagjainak száma is. A szellemi öttusa kérdéseit egyébként, úgy állították ösz- sae, hogy az azokra adott feleletekből kideríthették, a versenyző részt vesz-e és hülyén eredménnyel a József Attila olvasó, és az Ifjúság a szocializmusért mozgalomban. A népszerű öttusa versenypontjai és szervezési módszerei iránt több váci üzem érdeklődött, mert a sikereken felbuzdulva ők is szeretnének ilyet megrendezni. Ugyancsak ügyes kezdeményezésnek számít, hogy megismertették az üzem fiataljaival az egész kötöttárugyárat. Volt olyan kislány, aki öt esztendeje dolgozik a varrodában és nem tudta, hol van a körhurkoló, amelyen az anyag készül, amelyet később ő varr. Ma már ilyen eset nem fordul elő, hiszen minden kiszista pontosan ismeri nemcsak a többi fiatalt, hanem az üzemet is. Az ügyességi versenyek és általában a szervezeti élet megteremtésében a KISZ-tit- kárnak nagy segítséget nyújt Martinkovics Éva és Szigetközi Ferencné, akik mindketten a KISZ-vezetőség tagjai. Ők vásárolták meg az ötletes ajándékokat, ameSzigetközi Ferencné szervező- titkár, aki mintavarrónőként is jó munkát végez. (Gábor Viktor felv.) lyekkel a szellemi öttusa első három helyezettjét jutalmazták. A versenyben egyébként elsőnek Leier Lászlóné végzett, második Gelencsér Éva, míg a harmadik helyezett Szabó Mária lett. A múltról szinte filmszerűen villanó gondolatok segítségével számolnak be. Már a holnapra, új versenyekre, előadásokra készülnek. - És meg kell mondanunk azt is, hogy nemcsak a szervezeti életben, de a munkában is jól helytállnak a Váci Kötöttárugyár kiszistái. Thurzó Tibor mainap 1962. január 30, kedd, Mártonka napja. A nap kél 7.14 órakor, nyugszik 16.42 órakor. A hold kél 1.31 órakor, nyugszik 11,45 órakor. Várható időjárás kedd estig: felhőátvonulások, legfeljebb futó hózáporokkal. A déli megyékben havazás. Elérik északi, északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 3, mínusz 6 fok között. A GÖDÖLLŐI erdőgazdaságban új találmánnyal — a Bóta—Vári—Orosz-féle rakodó szerkezettel — folyik a fa rakodása a gépkocsikra, illetve a vontatóik pótkocsijára. A kézi erőt mellőző rakodómódszer gyorsabb és biztonságosabb. A találmányról oktatófilmet készítettek „Pótkocsik gépi terhelése” címmel, amelyet az ország többi erdő- gazdaságában is bemutatnak. Az új módszert eddig tíz erdőgazdasági fakitermelésén vezették be eredményesen. — TÖKÖL KÖZSÉG németajkú lakossága részére február 3-án megrendezi a sportkör a nagyszabásúnak ígérkező nősök bálját. A zenét a Taksonyi Földművesszövetkezet fúvószenekara adja. — SZOMBATON ESTE a kőbányai Patlaki István művelődési házban nagyszabású farsangi műsoros estet és bált tartottak, amelynek egyik rendezője és főszereplője a nagykátai Bartók Béla járási művelődési ház műkedvelő gárdája volt. — TEGNAP a budapesti Keleti pályaudvar kultúrtermében tárgyalták meg a Budapest józsefvárosi pálya- fenntartási főnökséghez tartozó vonalak párt- és szak- szervezeti vezetői az elmúlt esztendő pályafenntartási munkájának eredményeit. A pályafenntartási főnökség múlt esztendei tevékenységével az országos harmadik helyet vívta ki a hézagmentes pályabiztosítás tekintetében. — A HAZAFIAS NÉPFRONT váci járási bizottsága február 1-én Vácott a DCM építkezésénél kiállítással és filmvetítéssel egybekötött magyar—csehszlovák barátsági estet rendez. — BLASKÓ ISTVÁNNÉ megyei tanácstag holnap délelőtt 10—12 óráig tanácstagi fogadóórát tart Dunakeszi községben. — ŐRIZETBE VETTÉK Schrikk Ferenc ktsz-bedol- gozót, aki Fochter Ferenc váci kötszövő-kisiparossal folyamatos árdrágító üzérkedést követett el. Fochter- nél adócsalás gyanúja is felmerült. A vizsgálat folyik. — A PÉCELI községi művelődési ház színjátszói szombat és vasárnap estesikerrel mutatták be Kerekes —Tóth: Boldogságfelelős című zenés vígjátékát. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH-RÁDIÓ 8.10: Mai szerzők operettjeiből. 9.00: A gyermekrádió műsora. 9.20: A gyermekrádió énekszakköre. 9.10: Fúvószene. 10.10: Magyar nóták. 10.45: Élő világirodalom. 11.05: Zongoraművek. 11.40: A váci művelődési ház Vox Humana énekkara énekel. 12.15: Zenés ajándékműsor. 13.00: Ezüstkalászos szövetkezeti gazdatanfolyam. 13.20: Egy falu — egy nóta. 13.40: Le- hoczky Éva operaáriákat énekel. 14.00: Az ifjúsági rádió műsora. 14.30: Tánczene. 15.10: Kórusok. 15.25: Szatirikus műsor. 15.40: Operettrészletek. 16.05: Megtudtuk — elmondjuk. 16.25: Kamarazene. 17.15: Régi magyar dalok. 17.30: Az ifjúsági rádió műsora. 17.50: Könnyűzene. 18.10: Az ipari rovat műsora. 18.30: Zenekari muzsika. 19.05: A Szabó-család. 19.35: Operarészletek. 20.25: Uj tánczenei felvételek. 21.10: A magyar irodalom kincsesháza. 22.15: Mai szemmel . . . 22.25: Nemzetközi Enescu-fesztivál. 1961. 0.10: Verbunkosok. * PETÖFI-RÁDIÖ 14.15: Beethoven-művek. fS.Oö: Kurucdalok. 15.10: Üszó méreg- tárak. 15.25: Zenekari muassika. 16.05: Könnyűzene. 16.45: Elbeszélés. 17.00: Emlékezetes hangversenyek. 17.50: Időszerű nemzetközi kérdések. 18.10: Tánczene. 18.30: Vidám félóra. 19.05: Pjatnyicki- együttes műsorából. 19.20: Ezüst- kalászos szövetkezeti gazdatanfolyam. 19.40: Közvetítés a Zene- művészeti Főiskola nagyterméből. 20.35: Gyermeknevelés. Pályaválasztás. 21.45: Könnyűzene. TELEVÍZIÓ 17.30: iskolások műsora. 1. 100 kérdés — 100 felelet. Főszerkesztő: Öveges József, 2. Bújócska. Ifjúsági rejtvényműsor. 18.40: Orvosi tanácsok. Dr. Pajor Rezső előadása a kötőhártyagyulladásról. 18.50: Négy nap Leningrádban. A Magyar TV kisfilmje. 19.05: Telesport. 19.30: TV-hífadó. 19.50: Vörös felhő. Kínai balettfilm. Kb. 21.10: írók a kamera előtt. Erdős László. 21.40: Hírek, a TV-híradó ismétlése. — A KÉPES ÜJSÁG rejtvénypályázatának sorsolásán, amit a televízió is közvetített vasárnap Bágról, a* abonyi Szabó István 500 forint értékű könyvjutalmat nyert. — JANUÁR 27-ÉN, szombaton Csemő községben megalakult a megye huszonhar- madik takarékszövetkezete. Az érdeklődésre jellemző, hogy egy hónap alatt 217 jelentkező írta alá a belépési nyilatkozatot és a belépők közül 183 fő a termelőszövetkezeti gazda. — JANUÁR 26.AN került sor Veresegyházon a sportpálya műszaki átadására. Itt különben új öltözőt is építettek és mintegy 13 000 fo. rint értékben vásároltak sportfelszereléseket, — HOLNAP TARTJA sárszámadó közgyűlését a do- monyi Dózsa Termelőszövetkezet. — AZ IDÉN folytatódik és a jövő esztendőben teljes mértékben, befejeződik Úri község villamosítása, amely összesen 1 600 000 forintba kerülj — A PEST MEGYEI úttörő-elnökség elhatározta, hogy összevonja az egy-egy iskolában eddig külön tevékenykedő fiú- és lány úttörőcsapatokat. így egy- egy iskolának csak egy úttörőcsapata lesz, amelynek munkáját könnyebben irányíthatják és szervezhetik. — VALKÓ KÖZSÉGBEN a tavasz folyamán járda- építési munkáira kerül sor, mintegy 161 ezer forint értékben. — NAGYSZABÁSÚ vendégszereplésre került sor szombaton este Csömör község művelődési házában. A budapesti Ikarus-gyár művészegyüttese nagy sikerrel adta elő Shakespeare Vízkereszt című vígjátékát. — MA NAGYKÁTÁN a megyei ismeretterjesztő szakbizottság kibővített tájértekezletet tart, amelyen a tsz- akadémiák eddigi munkáinak tapasztalatait vitatják meg. Vitaindító előadást Gajdot Gyula, a nagykátai járás népművelési felügyelője tart. Bizonyítványosztáskor — Ne dühöngj papa, úgyis itt a világvége... — TRANSZFORMÁTORHÁZAT épített Nagykőrösöm a tanács építőbrigádja a faárugyárnál. A több mint 110 ezer forint értékű beruházásnál a helyi lakosok 22 400 forint értékű társadalmi munkát végeztek. — KÉT ESETBEN IS kivonultak vasárnap a ceglédi tűzoltók, mert szabálytalan fűtésből tűz keletkezett. Szerencsére komolyabb kár nem volt. — JÖL SIKERÜLT hólab- da-bált — amely egyben farsangnyitó is volt — rendezett szombaton este a Csepel Autógyár művelődési otthona a gyár KISZ-szervezeté- vei közösen. — A NAGYKÖRÖSI Gépállomás harminc erőgépe, kihasználva a kedvező időjárást, megkezdte a munkát a város termelőszövetkezeteinek földjén. Végigfosztogatta Erdőkertest Színházjegyet veti kiszemelt áldozatának érdeklődött a darab tartalma iránt. Ludas Lajos Erdőkertesen, a Thököly u. 2. számú házban lakik. A végzet őt is a vonaton hozta össze Makov its Ferenccel. Bizakodva mesélte el, hogy rövidesen nyugdíjba megy, s a havi öregségit megtakarított pénzecskéjével pótolja majd. Derűsen magyarázta, hogy milyen harmonikusan él idős feleségével. Most is minden vasárnap moziba mennek. . Erdőkertesen is két óra hosszat tart egy. moziműsor. Ez elég volt ahhoz, hogy a tolvaj meglátogassa Ludasék otthonát. Talált egy takarék- betétkönyvet, 3000 forint betéttel, és gondosan belehelyezve 1200 forint készpénzt. Elvitte, csakúgy, mint a szép mintájú fadobozt. amely aranyláncot, karkötőket, órákat és gyűrűket tartalmazott. Makovits 'nemcsak a felnőttekkel szeretett szót váltani. A Felszabadulás útja 23. számú ház előtt Hányik János kisfiával beszélgetett. Amikor megtudta, hogy a szülők nincsenek otthon, leemelte a szegről a kulcsot, és bement a lakásba. Kis idő múlva 5700 forint készpénzzel és értéktárgyakkal távozott. Következett az utolsó áldozat: Szabó Sándor Szőlő sori lakása. Itt azonban nem egyeztette valószínűleg megelőzően pontosan az adatokat, mert Szabóné előbb érkezett haza, 'mintsem a 3200 forintot tartalmazó bádogdobozzal megléphetett volna. Szabóné dulakodni kezdett vele, de Makovits meglépett. Békésre utazott. Országos körözést adtak ki ellene, s kis idő múlva a rendőrség őrizetbe vette. A Váci Járásbíróságon kitűzték a közeljövőben kezdődő tárgyalás időpontját. Makovits Ferenc a megyei börtön lakójaként gondolkozhat azon: hogyan téríti meg az 50 000 forintot meghaladó kárt. S a megidézett hét sértett fontolgathatja, mennyi igazság van a közmondásban: „Ne szólj szám, nem fáj fejem”. Papp Rezső (Tudósítónktól.) A Váci Járási Ügyészség testes aktakötege lopással vádolja Makovits Ferenc 36 éves erdőikertesi lakost. Ez a szürke meghatározás azonban kétségtelenül az utóbbi évek egyik legkörmönfontabb Vác környéki bűnténysorozatát jelenti. Makovits már két ízben állt a bíróság előtt, de nem okult. A véletlen, meg néhány jóhiszemű községbei i lakos szájjáfiatása elősegítet- j te, hogy ne sokáig tartson j 'büntetlensége. A vonó ton j utazott Kiss Imrénével. aki j elpanaszolta, hogy férjével ! együtt Budapesten dolgoz- ) nak, és így, már hálnál: há- ! romkor elmennek hazulról. j Az útitárs nem várt so- j káig. Már a következő napok egyikén megleste, hogy valóban olyan korán elrnegy-e a Kiss-család a Rózsa Ferenc utca 1. számú lakásból? Távozásuk után egy vasrúddal felfeszítette az ajtón levő lakatot. Átkutatta a házat. Egy öltöny zsebében 500 forintot talált, majd egy vasdobozt, amit a helyszínen nem tudott kinyitni. Ezt otthon verte szét, s kivette a benne levő 15 400 forintot. Kis idő múlva XJdvarnoki Andrással hozta őt össze a sors. Csakhamar megtudta, hogy Udvamokiék telket akarnak vásárolói. Ebből arra következtetett, hogy jócskán van megtakarított pénzük. Kipuhatolta, hogy a férfi melyik éjjel nincsen otthon. Vett két jegyet és a vele együtt jakó Barabás Sándor- néval elküldte az asszonyt színházba. Amíg áldozata szórakozott, ő zseblámpával végigkutatta a Fürst Sándor utca 13. számú házat. A szo- . bábán, konyhában nem akadt a telek árára, ezért a padláson folytatta a kutatást. Csakhamar egy ócska vasalót talált, mely 10 000 forint készpénzt tartalmazott. Gondosan zsebre tette a százasokat, majd udvariasan az asszonyok elé ment, és az állomástól hazáig barátságosan