Pest Megyei Hirlap, 1962. január (6. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-27 / 22. szám
A Hazafias Népfront első negyedévi munkaterve 1959 őszén alakult újjá a Hazafias Népfront szentendrei városi bizottsága s ez időtől igyekszik részt venni a város egészségesen fejlődő vérkeringésében. 1960 áprilisában 73 tagú testületté duzzasztották fel a bizottságot az addigi harminc egynéhány főről, hogy minél többen legyenek olyanok Szentendrén is, akiket minden érdekel, ami a város lakosságának érdeke, megjelennek és segítenek mindenütt, ahol a városi közérdek vagy közérdekű jogos magánérdek hívja őket. A Hazafias Népfront városi elnöksége a napokban megtartott ülésén a munkájáról előterjesztendő beszámolóját vitatta meg. Ugyancsak megtárgyalták az év első három hónapjának teendőit is. Tervbe veszi a bizottság, hogy a tanácstagokkal való közvetlen beszélgetésekkel készítik elő az első félévi beszámoló gyűléseket. Az állandó bizottsági elnö- kökkkel megbeszélik az aktf- vahálózat kiegészítését olyanformán, hogy népfront-aktívák dolgozzanak mindegyik állandó bizottságban. Külön feladatnak tartják az ifjúságvédelmi munka kiszélesítését az élet minden területén, például az alkohol kérdéssel és italboltokkal kapcsolatban is. Február hónapban a kultúrotthon építésének befejeztével társadalmi munkát szerveznek az épület udvarának és környékének rendbehozatalára. S a kultúrotthon megnyitásával bevezetik a heti klubnapokat, hogy a Hazafias Népfront Szentendrén is, csak úgy, mint másutt, meghatározott helyen és időben mindenki által megtalálható legyen. A KISZ-zenekar negyedik hangversenye .. aztán elvegyül a gyermektársaságba, mint csillagok közé nyálas hold világa.” (Arany János: családi kör.) Különleges, ünnepi alkalom volt ez a nagy sikerű est, mert a Haydn gordonka- versenyének eljátszására a Zeneművészeti Főiskola európai hírű tanára, Banda Ede gordonkaművész látogatott városunkba és a Mozart A-dur hegedűversenyt Szász József hegedűművész, a világhírű Weiner vonósnégyes primáriusa adta elő. Megható élmény volt, hogy a tanár a fiatalokból álló zenekar élén — melynek nem egy tagja tanítványa is — hangversenyt ad egy vidéki városban és az Európát járó hegedűművész a fiatalok zenekarába beolvadva tolmácsolja Mozart halhatatlan remekművét. Elismerése és megbecsülése ez annak a sokrétű nevelőmunkának. amit a zenekar élén Simon Albert karmester lelkes szorgalommal és odaadással végez. Bach kettői versenyét Szitáz Éva és Nagy Vidor adták elő, akik a zenekar tagjai és az ott virágzó kollektív szellemet mutatja, hogy a tagok egy-egy magánszereplés után újból elfoglalják zenekari helyüket és éppen olyan alázatosan szolgálják a zene nagy szellemeinek megszólaltatását, mint azon társaik, akik nem kerülnek a rivaldák első sorába. Mozart Divertimentóját is hallhattuk és dicséretére legyen mondva nagyigényű közönségünknek, hogy a romantikusok és , Beethoven lenyűgöző zenéje után nagy élvezettel és odaadással tudja méltányolni a sokkal nehezebb é§ nagyobb lelki koncentrációt kívánó Bach- és Mozart-muzsikát is. Szentendrei tárlat Bárányt áruin asszony (Pirk János festőművész rajza) Nincsen járvány a járás területén Jó gép — szorgalmas munkás Óránként több mint 2000 kilogram papírt vág ívekre a korszerű félautomata vágógép a Szentendrei Papírgyárban. Tóth Imre gépvezető még régi elavult gépeken tanulta a vágás mesterségét, de e korszerű gépen is kitűnően megállja a helyét és 1961. évben 15—20 százalékkal emelte a gépen termelékenységét (Kiss István felvétele) HÍREK A JÁRÁS ÉS A VÁROS ÉLETÉBŐL A tél beköszöntével általában gyakoribbak a megbetegedések, ilyen időben komoly feladat hárul az egészség- ügyi szerveikre. Ezért a járásivárosi tanács vb egészségügyi osztályán megkértük dr. Fekete Lászlót, mondja el, milyen képet mutat a város és járás egészségügyi helyjeze jelenleg. — örömmel közölhetem — mondotta dr. Fekete László —, hogy sem a járás, sem a város területén jelenleg semmiféle járvány nincsen. Az influenzás (szövődményes) megbetegedések száma egészen jelentéktelen, össze sem lehet hasonlítani az elmúlt évekkel. Járványos kötőhártyagyulladásos megbetegedés sincs területünkön. Az 1961. évi adatokat összehasonlítva az 1960. xévvel, azt mondhatom, hogy csökkent a szamárköhögé- ses, szövődményes influenza és trachomas megbetegedések száma, viszont többen szenvedtek az elmúlt évben vörhenyben, . hepatitisben (fertőző máj- gyulladás) és kanyaróban. Diftériás megbetegedés évek óta nem volt a járás területén, gyermekbénulást is csak egyet jelentettek 1961-ben. Mint mindig, most is hangsúlyozni kívánjuk, hogy a járványos betegségek és általában a betegségek megelőzése érdekében az szükséges, hogy az emberek kielégítő módon táplálkozzanak, itt elsősorban á változatos kosztra gondolok, megfelelően, az időjáráshoz alkalmazkodva öltözködjenek és tartózkodjanak a mértéktelen alkoholfagyasztástól. Ha Görög vendéglő néven nemrégiben nyílt meg csinos külsőbe öltöztetett eddigi kiskocsmánk, s a hangulatos freskók, Szánthó Imre barátunk művei városunk múltjába visznek vissza bennünket. Mert a polgárvárost megalapító szerbekkel vagyonos görög kereskedők is telepedtek meg itt, elsősorban a Fő tér és Görög utca táján. Vagyonos görögök, akik egyéni érdekeken felül sokat tettek a város fejlesztéséért. Szánthó Imre falfestményei közül Dumtsa Jenő képe kap meg legjobban, ő is a görög származású szerbek közé tartozott, s hatévi főbiróskodás után 1872-ben a város első polgármestere lett; 36 évig töltötte be ezt a tisztet. 1897. július 1-én 25 éves közhivatali jubileuma alkalmából a város díszpolgárává választották s róla nevezték el az utcát, amelyben lakott s amely ma is az ő nevét viseli. A jubileumi díszközgyűlésen Dumtsa Jenő magánvagy onából 10 000 koronát ajándékozott a következő 16 alapítvány létesítésével Szentendre város nagyközönségének: 2000 koronát azzal, hogy annak évi 100 korona kamata évenként bármely vallású, szegény sorsú, erényes haja- donnak fizetendő ki kiházasí- tására; 1000 koronát azzal, hogy annak évi kamatát a róm. kát. leányiskola vezetője egy szegény sorsú, jól tanuló, helybeli illetőségű növendéknek Hzesse ki: 1000 koronát évi 60 forint- nyi ösztöndii létesítésére szegény sorsú bármely vallásé -vább tanuló finnövendéknek: 1000 koronát, hogy annak kamata évenként karácsonykor egv szegény s->vsii tisztességes özvegynek fizettessék ki, megjegyezvén, hogy városi mindezt betartják, szervezetük ellen tud állni a betegségeknek. Külön kell szólnom egy jelenségről. Vannak emberek, akik ha szükséges, ha nem, nagy mennyiségben eszik a vitamintablettákat. Erre nincsen szükség még, mert az úgynevezett tavaszi betegség később szokott jelentkezni és akkor az orvos, ha szükségesnek látja, rendel ilyen vitamin tablettákat. — Visszatérve a gyermekbé- nulásos megbetegedésekre, már most felhívjuk a szülök figyelmet, hogy január 29 és február 4 között tartjuk a második Sabin-oltást. Ezúton is kérjük mindazokat, akik értesítést kapnak, hogy pontosan jelenjenek meg az oltáson — fejezte be nyilatkozatát dr. Fekete László. E HETI KELLEMETLEN KÉRDÉSÜNK Miért van az, ’hogy vasárnap a város utcái, járdái, sőt a HÉV- és a MÁVAUT-pá- lyaudvar környéke úszik a szemétben. Megbotránkoztató ilyenkor a köztisztaság állapota. Miért nem takaríttatják például a HÉV- és a MÄVAUT- állomások vezetői portájukat? Őket nem lehet felelősségre vonni? Nem lehetne a köztisztasági alkalmazottakat mondjuk vasárnap hajnalban foglalkoztatni és ennek fejében hétköznapokon felváltva szabadnapra engedni? H. alkalmazott vagy városi tűzoltó özvegye előnyben részesítendő; 400 korona a helybeli r. kát. leányiskolának; 400 korona a helybeli r. kát. fiúiskolának; 400 korona a helybeli görögkeleti szerb iskolának, 400 korona a helybeli református iskolának; 400 korona a helybeli izraelita iskolának; 1000 korona a helybeli önkéntes tűzoltóegyletnek, az előmenetelt tanúsító tűzoltók jutalmazására; 400 korona a helybeli kaszinónak; 600 korona a városi tisztviselők nyugdíjazására; 200 korona aét ipartestületnek; 200 korona a Munkásbetegsegélyző Egylet helyi fiókjának; 200 korona a Szent János betegsegélyzö egyletnek és végül 400 korona a helybeli görögkeleti szerb szegények intézetének. Ha a hangulatos új vendéglőben ennek az embernek képét megörökítő freskóra felnézünk, ez is jusson eszünkbe azzal, hogy tízezer korona 1897-ben sem ment aprópénz Cziferi János, a 33. számú választókerület tanácstagja. folyó évi január hó 27-én. este hét órakor Attila u. 5. sz. alatti lakásán: Katona Sándor, a 75. számú választókerület. tanácstagja, folyó évi. január hó 29-én délután öt órakor vöröshadsereg u. 66. szám alatti lakásán: Sziráki Ferenc, a 24. számú választókerület tanácstagja. folyó évi január hó 30-án. délután 5-6- ig a városi tanács épületében, I. em. 3.: . Kiss Jánosné. a 20. számú választókerület tanácstag.ia. folyó évi lanuár hó 30-án. délután hat órakor Arany János u. 2. szám alatti lakásán: Jurcsik Béla, a 27. számú választókerület tanácstagja. folyó évi január hn 31-én délután hat órakor Panrikabíri) u. 7. szám alatti lakásán; ifj. Szlovák László, az 58. számú — MÁRCIUS első felében megyei ipari tanuló versenyt kíván rendezni Szentendrén a megyei tanács vb ipari osztálya, a helyiipari iskola megyei igazgatósága és a KISZ megyei bizottsága. A versenynyel egyidőben kerülne sor a múzeumban az ipari tanulók készítette tárgyak kiállítására is. — A VÁROS ügyeletes orvosa január 28-án dr. Kar tonar Gyula körzeti orvos. — A JÄRÄS ügyeletes állatorvosa január 28-án dr. Kátai Vince körállatorvos Po- máz, telefon: 164. — A FILMSZÍNHÁZ műsorán január 27-én és 28-án az Újra egyedül, 29-től 31- ig a Délibáb minden meny- nyiségben, ‘ az ifjúsági matiné műsorán január 28-án a Cica- Mica és más mesék című mesefilm szerepel. — A VÁROS 1962. évi fel- vásárlási tervének ütemezéséről, a városi szülőotthon 1961. évi működéséről és a községgazdálkodási vállalat ingatlankezeléséről tárgyalt tegnap délelőtt a városi tanács végrehajtó bizottsága. — KÉTMILLIÓ 231 EZER forintot fordított a községgazdálkodási vállalat a város állami lakóépületeinek felújítására és a hibabejelentések kiküszöbölésére az 1961. év folyamán. Csupán a 159 hibabejelentés kapcsán végzett tevékenység mintegy 600 ezer forint felhasználását követelte. — A HAZAFIAS NÉPFRONT városi elnökségének tevékenységéről, valamint a négy nagyobb szentendrei üzem 1961. évi tervteljesítéséről tárgyalt e hét csütörtökjén az MSZMP városi párt-végrehajtóbizottsága. A tárgyalt napirendi pontok kapcsán több fontos határozat született. választókerület tanácstagja, folyó évi január 27-én, délután 6—7-ie Anna utca 29. szám alatti lakásár^; Varga Lajos, a 21. számú választókerület tanácstag.ia. folyó évi lanuár hó 29-én délután 6 órakor a városi tanács épületében. I. em. 4. sz. szoba: Nyilas István a 34. számú választókerület tanácstagja, folyó évi, január hó 31-én. délután öt órakor. Jámbor Gyula Árpád u. lakásán • Tóth Péter, a 15. számú választókerület tanácstagja, folyó évi január hó 31-én, délután öt órakor. Martinovics u. 3. szám alatti lakásán és , Valentin József, a 12. számú választókerület tanácstagja. folyó évi lanuár hó 31-én. délután kél órakor Vöröshndsereg u. 24. szám alatt4 lakásán választókerülete részére tanácstagi fogadóórát tart. — ELKÉSZÜLT a napokban a város ötéves, helyiiparfejlesztését összefoglaló terve, melyet jóváhagyás előtt a megyei tanács szakbizottsága vizsgál felül. A terv felöleli a lakosság várható igényeit a szolgáltató iparágak területén, különös tekintettel a háztartások gépesítésének várható -ütemére. — STYLUS-BÁLT rendez január 27-én, ma este 8 órai kezdettel a helyőrségi klub helyiségeiben a Kézmű és Vegyesipari Vállalat szentendrei üzemegységének KISZ- szervezete. — PROKOFJEV II. D-duf fuvola-zongoraszonátáját adta elő Kovács Loránd, a Zeneművészeti Főiskola fuvola tanszakának III. éves hallgatója az intézet nyilvános hangversenyén tegnap este. Kovács Loránd a városi tanács által alapított társadalmi ösztöndíj élvezője, aki' tanulmányait tanárai elismerésével végzi. — ÉRTEKEZLETEN beszélték meg az 1962. évi munkaverseny beindításával kapcsolatos feladatokat a papírgyár brigádvezetői és a brigádokat patronáló műszaki vezetők Hegedűs István főmérnök vezetésével. SPORTHÍREK — SZERDÁN, január 31-én; este, 17 óra 30 perces kezdettel indítja meg a JTST a sportakadémiai előadásokat a járás és a város testnevelői, sportvezetői és sportaktívák részvételével. Az előadások a következő témákat ölelik fel: A magyar sportmozgalom 1962. évi feladatai. Megőrizhetjük-e helyünket az olimpiákon. a vijág- és Európa-baj- noksá gokon. A sport története.— A BUDAI hegyekbe vezet túrát január 28-án a Szentendrei Papírgyár természetjáró csoportja. Ta’Okozás a megbeszélés szerint. Vezető: Néder Mihály. — A SZENTENDREI Horgász Szövetség értesíti a tagságot. hogv bef'Z’téseket eszközölhetnek minden hétfő este 5 órától 7 óráig a JTST helyiségében. — A Viipric METEOR természetjáróinak szentendrei osztálya február 1-én. csütörtök esfe 19 óra; kezdett”! a járási tanács vb-tsrmében tartja az 1962. évi túratervet megbeszélő tanácsknTáséf, Mindéit sporttárs megjelenésére számít a vezetőség. Amit szintén nem árt megismerni számba! Horváth Levente Tanácstagi fogadóórák