Pest Megyei Hirlap, 1962. január (6. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-24 / 19. szám

# RANGADÓKKAL KEZDŐDIK Asztalitenisz arcképcsarnok Hétfő este már nagy volt a forgalom a labdarúgó-szövet­ségben. Ez érthető, hisz most ismertették a megyei labda­rúgó-bajnokság tavaszi sor­solását. Fodor István dr., a szövetség ideiglenes főtitkára olvasta fel a párosítást. Már az első forduló nagy csemegét Ígért, hisz március 4-én kerül sorra a Vecsés— Ceglédi Építők és az SZTK— Moncr rangadó. Az ismerte­tés után nagyjából megnyu­godtak a kedélyek, hisz az esetleges és jogos ellenvéle­ményeket megvizsgálva, min­den bizonnyal néhány módo­sítást eszközölnek a sorsolás­ban. Bár még jócskán van idő ‘ a rajtig, a csapatok szorgalma­san készülődnek a tavasa idényre. Az előkészületekről gyűjtöttünk össze egy kis csokrot. Labdaéhség Üllőn — Szeretnénk a tavaszi rajtig pályánkat kissé rend­behozni, s kérjük a szurko­lókat, hogy jelentkezzenek társadalmi munkára az egye­sület vezetőségénél — mon­dotta Gábor József üllői in­téző. — Tavaly már meg­szüntettük a, pályán való át­járástde úgy látszik néhá- nyan semmibe veszik a tár­sadalmi tulajdont, s a drótke­rítést megrongálva ismét sza­baddá tették az utat a já­téktéren keresztül. Kérésünk­re a rendőrség Ígéretet tett, hogy akit az átjáráson tet­ten érnek, szabálysértésért fe­lelősségre vonják. — A fiúk már alig várják, hogy előkerüljön a labda és reméljük, ez a labdaéhség a tavaszi idényben is állandó lesz. Szerények vagyunk, je­lenlegi helyezésünkkel a befe­jezésnél is elégedettek len­nénk. Tagtoborzás Pilisen — Sikeres tagtoborzást tar­tottunk az elmúlt vasámao, s ennek bizonyítéka, hogy 250 tag jelentkezett, akik már meg is kapták egyesületi könyvecskéjüket — újságolta Hudi Miklós, pilisi intéző. — Vasárnap délelőtt tíz órakor lesz a izezetőségválasztás a tanácsháza nagytermében. Re­méljük, ez az esemény, amely­re minél több sportbarátot várunk, fontos állomás lesz a község sportéletében. A pilisiek csütörtökön tart­ják az első alapozó edzést, s bíznak abban, hogy a tanács segítségükre siet fűtőanyag­gal, s akkor a játékosok me­legben tudnak öltözködni és főleg tisztálkodni. Farkas, a csapat egyik erőssége leszerelt és csata­sorba állása Tüinden bizony­nyal javítja majd a fedezet­pár teljesítményét. Szabál ymagy arázat Pécelen , Soós Gábor játékvezető va­sárnap háromórás szabály­magyarázó előadást tartott Pécelen, s a kérdésekre adott igen értékes válaszok széle­sítették a hallgatóság isme­reteit. Érdemeg lenne ezt más sportköröknél is -megren­dezni. — Kár, hogy egyik-másik notórius rendbontó nem volt jelen, mert így kibővíthették volna hiányos szabályismere­teiket — panaszolta Barczi Mihály, péceli intéző. A DUNAI HAJÓGYÁR (Vác. Derecskei-dűlő) esztergályos szakmunkásokat keres azonnali belépésre Jelentkezni lehel a vállalat üzemgtzdasígi osztályán — Tavasszal is éberen vi­gyázunk arra, hogy senki ne zavarja meg a mérkőzések sportszerű légkörét, veszélyez­tetve ezzel csapatunk vezető helyét. Az SZTK edzőpartnerei A Szigetszentmiklósi TK ja­nuár 16-án kezdte meg a fel­készülést. Kedden és csütör­tökön a szigetszentmiklósi II. számú általános iskola torna­termében gyakorolnak a játé­kosok, vasárnap pedig sza­badtéren edizenek. — Február 4-én az Egyet­értéssel játszik a csapat, 11-én a Kőbányai Dózsa, 18-án a Délbudai Spartacus, 25-én pe­dig Tököl lesz az edzőtárs — beszélte még a tervekről Nagy II. István, az SZTK edzője. — Lehetséges, hogy az utóbbi két mérkőzés időpontja fel­cserélődik. A programban szerepel még, hogy február 14-én, vagy 21- én Baróti Lajos, a labdarúgó­válogatott szövetségi kapitá­nya élménybeszámolót tart a községben. A távolabbi műsor­hoz tartozik: május második felében a magyar ifjúsági vá­logatott látogat ki a községbe. Ezenkívül a Bp. Vasast is sze­retnék vendégül látni. A körösiek vasárnap már pályára lépnek A Nagykőrösi Kinizsi is tornatermi edzésekkel készü­lődik a bajnoki rajtra. Sőt, va­sárnap már két-kapus játékra is sor kerül. Kecskemétre rándul át a Kinizsi, ahol a Dózsával vív előkészületi mér­kőzést. — Csikós, Horváth és Dan- csa leszerelt, Lányi lába rend­bejött, s így kiegészült csapa­tunktól sikeres szereplést vá­runk — mondotta Horváth Mihály, a körösiek intézője. ß Uj játékos Bercelen Az egyesület vasárnap tar­totta közgyűlését, amelyen igen sok érdeklődő jelent meg. Ugyancsak ezen a napon kezdték el a labdarúgók a munkát. Egy új szerzemény is szerepel majd az együttesben, Palásti a Ceglédi Vasutasból, aki a csatársort erősíti majd. A játékosok erősen fogadkoz- nak, hogy elkerülnek a kiesési zónából. Reggeli edzés Bagón A Bagi KSK is vasárnap tartotta sportköri közgyűlését, s emiatt, hogy a játékosok is részt tudjanak venni az össze­jövetelen, reggel 8 órakor kez­dődött el az edzés. Fél tízig folyt a munka Nagy Antal irá­nyításával. A labdarúgók már három íz­ben gyakoroltak. Mivel torna­terem nem áll rendelkezésük­re, csak szabadtéren. Futás, gimnasztika szerepel műsoron. A legutóbbi edzés igen népes volt. huszonkilencen vettek részt azon. Bútoripari vállalatok, ktsz-ek figyelem! A Miskolci Festőipari Vállalat ÜVEGEZŐ RÉSZLEGE minőségileg kifogástalanul, pontos szállítási kötelezett­séggel bármilyen igényt ki­elégítő tükör-, csiszolt és mattirozott üvegeket készít hálógarni­túrákhoz, konyhagarnitú­rákhoz és kombinált szek­rényekhez. Megrendelés leadható: Miskolc, Arany János u. 2. Telefon: 14—248. — Sajnos három kulcsembe­rünk, Kékesi, Aszódi és Csuti bevonult, s ez befolyásolja a további szereplést — mondot­ta Nagy Antal edző. — Hár­mukat ifjúsági labdarúgókkal pótoljuk. Idegenből nem aka­runk erősíteni, mert idegen toliakkal nem ékeskedünk. Reitter—Fekete TOTÓ-TIPPJEINK 1. Bologna—Torino 1 2. Catania—Kóma x 2 3. Juventus—Spal 1 4. Lanerossi—Ataianta 1 2 5. Lecco—Mantova x 2 6. Sampdoria—Milan 2 7. Udinese—Fiorentina 2 8. Venezia—Palermo l x 2 9. Novara—Napoli 1 x 10. Reggiana—Pro Patria 1 x 2 11. Sambenedettese—Monza 2 12. Verona—Genoa 1x2 Pótmérkőzések: 13. Bari—Panna 2 14. Catanzaxo—Brescia 1x2 15. Prato—Messina x 1 16. Internazionaie—Padova 1 Vasárnap Pest megye 1962. évi egyéni asztalitenisz-bajnokságán a vegyespárosban Csalá­di siker született. A 36 éves ceglédi Ehrlich Rezső — aki mindhárom számot, amelyben indult megnyerte — a vegyespárosban 15 éves Mária lányával vívta ki a bajnoki cí­met. Középen a váci Pálfi Károly látható, aki férfi egyesben a második helyen végzett. A harmadik képen a győztes gödöllői női páros, balról jobbra: Plachy Aranka és Klein Éva (R. L. felv.) GÓL - FÜTTYSZÓ UTÁN A csömöri kézilabdázók a Tü­zér utcai nézőközönség kedvencei. — Ezt nem mi állapítottuk meg, hanem a Hétfői Hírek. Mivel szolgált rá a Pest megyei csapat a fővárosi közönség ro- konszenvóre? Úgy érezzük, első­sorban lelkes játékával. Vasárnap az NB-s teremtornán a Vörös Meteormi küzdöttek, s most is magasabb osztályú, NB I- es ellenféllel. Bp. Vörös .Meteor—Csömör 12:11 (7:5) A találkozó az előtte lebonyolí­tásra került Honvédé—Vasas férfi rangadóval nemcsak eredmény­ben, de nívóban is megegyezett. A csömöriek az utolsó öt percben régen látott hajrát vágtak ki. de nem sikerült egyenlíteniük, csak füttyszó után, Ez kis kavarodást idézett elő a nézők soraiban, de azután elcsitultak a kedélyek, mert a zsűri minden kétséget el­oszlató módon, határozottan ítél­kezett: a gól érvénytelen, mert a mérkőzés végét jelző sípszó után eseti. így a csömöriek elszenved­ték ugyan első vereségüket, de ezzel hírnevükön és népszerűségü­kön nem esett csorba. 1. U. Dózsa 2. FTC 3. Bp. V. Meteor 4. Vasas 5. Csömör 6. Postás 7. Elektromos 8. Honvéd 3 2 1 — 43:32 5 3 2 1 — 31:26 5 3 2 1 — 37:34 5 3 1 1 1 31:3S 3 3—21 33:34 2 3 1 — 2 34:36 2 3 1 — 2 36:41 2 3 ------- 3 26:33 — 0 :4-ről 5:4 A vízilabda Téli Kupa küzdelmei során, ha nehe­zen is. de megőrizték ve­retlenségüket a Ceglédi Vasutasok. így pontlea&ás nélkül, a táblázat második helyét foglalják el. A Ganz- MÁVAG góíaránya ugyan­is egy hajszállal — négy századdal jobb. Ceglédi VSE—Elektromos 5:4 (0:1, 0:3, 3:0, 2.D) Sportuszoda. V: Rákos. A mérkőzést két teljesen ellen­tétes időszak jellemezte. A játék első részében határozott fö­lényben volt az Elektromos. Meg­érdemelten már 4:0-ra vezetett, ám az 'utolsó két negyedben a ceglédiek leükes hajrával meg­fordították az eredményt. G: Szakter dr. (3). Orbán dr.. Halász. 1. Ganz-MAVAG 2. CVSE 3. MA VAUT 4. VTSK 5. Elektromos 6. Agráregy. 2 2 ------- 34: 6 4 2 2-------16: 7 4 2 1 1 — 9: 7 3 2 — 1 1 8: 9 1 2-----2 7:10 — 2 --- 2 5:20 — A z Afrikai labdarúgó Kupa döntőjében Etiópia 4i:2 (2:2) ará­nyú győzelmet ért el az EAK el­len. Az U. Dózsa Ausztriában por- tyázó jégkorong-csapata hétfőn este Leobenben játszotta második mérkőzését, s újabb győzelmet aratott, a Leoben Budapesten is vendégszerepeit csapatát 9:6 (2:0, 5:3, 2:3) arányban verte meg és nagy közönségsikert aratott játé­kával. Május 9-én Svájc helyett Svéd­ország lagdarúgó-váloiga/tottja ját­szik barátságos mérkőzést Anglia válogatottjával a Wembley Stadi­onban. Svájc ugyanis a világbaj­nokság előkészületei miatt le­mondta a tervbe vett találkozót, amely az angol válogatott utolsó mérkőzése lesz a chilei világbaj­nokság előtt. Kedden Meibourne-ben elkészí­tették a Davis Kupa 1962. évi eu­rópai zónájának jáitekrendjét. A küzdelmekre 31 ország jelentette be részvételét, közöttük első ízben a Szovjetunió is. Magyarország Luxemburgot kapta első ellenfe­léül, s a mérkőzés színhelye Bu­dapest lesz. Amennyiben tovább­jut a magyar csapat, akkor az Ujzéland—Dánia mérkőzés győz­tesével játszik — ugyancsak Bu­dapesten. Eladó ingatlanok a dunaharaszti kirendeltség területén: Dunaharaszti: 2 szoba, előszoba, kamra, konyha, speiz, fürdőszoba, üvegezett veranda, vízvezeték, villany van. 200 n.-öl telekkel. Beköltözhető. Ara 100 000 Ft. 2 szoba, konyha, elő­szoba, speiz, nyári­konyha, kamra, ser­tésól. Tégla- és vá­lyogépület, cseréptető­vel. 146 n.-öl telekkel. Beköltözhető. Ara 90 ezer forint. 3 szoba, konyha, elő­szoba, speiz, fürdőszo­ba, személyzeti szoba, üvegezett és nyitott veranda, pince, kút, villany, vízvezeték, cserépkályhák. Tégla­épület. Külön szoba, konyhás épület, 900 n.- öl telekkel. Beköltöz­hető. Ara 300 000 Ft. 800 n.-öl üres. házhely­nek alkalmas telek. _ Ara n.-ölenként. 70 Ft. Halásztelek: 2 szoba, konyha, speiz. pince és mellékhelyl- «A«ek t3. ^öltözhető. Ára 100 000 Ft. 1R0 n.-öl kerüetien te- ,Qk. Ára 16 noo Ft. Kískmnlacbáza: 1 szoba, konvha, speiz, kamra. Külön nyári­konyha, alatta pince. 405 n.-öl telekkel. 30 db gyümölcsfával. Be­költözhető. Ára 65 000 forint. Szigetszentmiklós: 2 szoba, konyha, speiz, fürdőszoba helyiség, 1 külön kamra, 180 n.-öl telekkel. Beköltözhető. Ara 50 000 Ft. Érdeklődni lehet: PIK, VI. Dunaharaszti, Dó­zsa György u. 1. sz. Eladó egy 4x4-es szo­ba, 186 öles telekkel, kúttá!, azonnal beköl­tözhető. Ara 10 ezer forint. Cím: Maglód- nyaraló, Határ u. Ér­deklődni lehet: Monor, Rákóczi-telep, Lenin u. 16L ____________________ E ladó Gyomron, főút­vonalon, 2 szoba, össz­komfortos, vízvezeté­kes tiszta téglaépület 300 n.-öles gyümöl­csösben. ,,Gáz is van” jeligére a kiadóba. Diesel traktorszerelő­ket felveszünk. Fize­tés megegyezés sze­rint. Útiköltséget nem fizetünk. — Cifra kerti A Kami Gazdaság, Ceg­léd^__________________ • E ladó hétéves gyenge fin«; _ VT. kér. S ToMoki u. 37. Nagy­kőrös, Házastársat keres egy (58 éves, magastermetű, vidéki bazár-rövidáru kereskedő. Leveleket 60 éveság „Nem do­hányzó 76 997” jeligére Bp. Felszabadulás téri hirdetőbe. Értesítjük kedves ve­vőinket, hogy szent­endrei foto műter­münket (Marx tér 2. sz.) 1962. február 1-től minden nap 9—18 óráig tartjuk nyitva. Előze­tes bejelentésre is ve­vőink rendelkezésére állunk. Szentendrei Járási Szolgáltató KTSZ. 404 négyszögöl gyü­mölcsös, Duna mellett bekerítve, eladó. Fo­nyód! András, Ady Endre út 15/b. Szent­endre, Kifogástalan állapot­ban levő zöld Pannó­nia motorkerékpár el­adó. Fonyódi. Szent­endre, Ady Endre út 15. Családi ház eladó. — Szentendre-Tzbég. , _ Azonnal beköltözhető. Érdeklődni lehet: özv. Hlatki Jánostné, ízbég; Lenin u. Közvetítés a közvetítőről edves hallgatóim, itt va­gyunk a Budai Járási Ta­nács földszinti kultúrtermében a megyei sportakadémia har­madik előadásán, ahol Gulyás Gyula rádióríporter „Hol a sportteljesítmények felső ha­tára" címmel tart beszámolót. Nos, hát mirís erről a kol­léga véleménye: • hallgassuk csak!? — Az új keresése, új edzés­módszerek, új technika, új tak­tikai elképzelések, ezek a fej­lődés zálogai, s felső határok szinte „nincsenek". — Ezért dőlnek meg a vi­lághegemóniák? — Igen, s 15 éves riporteri pályafutásom során gyakran volt arra példa, hogy esélyte­len, de a fejlődés követelmé­nyeit gondosan szem előtt tar­tó nemzetek, illetve verseny­zői elhódították a világelsősé­get. Jó példa többek között a magyar súlyemelők váratlan betörése. — Melyik volt a legizgalma­sabb olimpiai élménye? — London, Helsinki, Róma igen sok érdekes emléke él bennem. A 48-as olimpieyi volt az első külföldi közvetíté­sem, de mégis a legutóbbi volt a legizgalmasabb. Különösen a kard egyéni döntő, ahol egyet­len találaton múlt Kárpáti Rudi újabb olimpiai bajnok­sága. Ez az egy találat kilenc percig váratott magára o len­gyel Pavlowski ellenében. Először azt hittem, hogy csak néhány pillanat, időérzékemet elvesztve gondolom ezt. Más­nap feleségem telefonon meg is kérdezte tőlem, hogyan tud­tam szünet nélkül beszélni. Mert valóban nehéz a viszony­PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Felelős szerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VIII.. Blaha Lujza tér 3 Egész nap hívható központi telefon: 343—100. 142—220 A felelős szerkesztő telefonja: 131—248 — Géplrószoba thívhatő 20 óráig): 140—447 — BelDoHtikai és sportrovat: 140—449 — Művelődési rovat: 140—448 Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Terjeszti a Magyar Posta . Elő­fizethető a helyi oosiahivatalokná! és kézbesítőknél Előfizetési (Uj i hónapra U forint lag eseménytelen vívást visz- szaadni a hallgatóságnak, nem úgy, mint a labdarúgást. Ez a kijelentés apropót adott a következő izgalmas kérdés­re: lesz-e helyszíni közvetítés Chiléből? ■— Kollégám, Szepesi György épp ma délután folytatott tár­gyalásokat ezzel kapcsolatban. A közvetítés nemcsak magyar probléma, hanem egész Euró­pát izgatja. A próbaadás nem jól sikerült, az Amerikát Ang­liával összekötő kábellel vol­tak zavarok. Én azonban bí­zom abban, hogy a kérdés megoldódik, A találkozók idő­pontja sem kedvezőtlen, hi­szen azok Chilében 15 órakor kezdődnek, tehát magyar idő­számítás szerint este 9-lu>r su­gározhatja a rádió a VB mér­kőzéseit. Adási időnk, illetve a meg­szabott terjedelem végére ér­tünk, így búcsúzunk. A vi­szontlátásra! (reitter) Dél-Amerikában továbbra is érdekes nemzetközi labdarúgó­mérkőzéseket játszanak. Legújabb eredmények: Santiago de Chile: Partizán (Belgrádi—CoJo-Oolo (Chile) 3:1, Montevideo: Náció­nál (Uruguay)—America (Brazília) 3:0; Lima: Santos (Brazília)—Uni- versitario (Peru) 5:2. Mérnökök, technikusok figyelem! Tiszántúli ipari „A” válla­lat azonnali felvételre ke­res gépész­mérnökökét, villamos­mérnökökét, gépész­és yillamos­technikusokat Feltétel: mérnököknél minimum- 4 éves, technikusoknál mini­mum 6 éves szakmai gya­korlat. (Tömeggyártás, for­gácsolás, lemezmunka, ki­készítés.) Megegyezés esetén csalá­dosok részére 1, iy2, 2 szo­bás, összkomfortos lakást, nőtlenek részére központi fűtéses modern szállást biztosítunk. Jelige: ,Vidék iparosítása” Ajánlatokat: Budapest, VIII.. Blaha Lujza tér 3. Hírlapkiadó címre kérjük.

Next

/
Oldalképek
Tartalom