Pest Megyei Hirlap, 1962. január (6. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-05 / 3. szám

PEST MECVEI v/6'Hap 1962. JANUÁR 5, PÉNTEK Sukarno elnök elindult kőrútjára A holland nagykövet tárgyalásai az amerikai diplomácia vezetőivel Sukarno elnök, Tyitov őr­nagy, szovjet űrhajós, a kor­mány 11 minisztere és ma­gasrangú tisztviselője és tiz külföldi nagykövet kíséreté­ben csütörtökön elindult or­szágjáró kőrútjára. A legújabb jelentések sze­rint tovább folynak az indo­néz katonai előkészületek. Az indonéz hadsereg csütörtöki bejelentése szerint a Maluku-szigeteken és magában Ambonban újból felfegyverzik a függet­lenségi harcok mintegy 10 000 veteránját. Az indonéz sajtó továbbra is bírálja a békés tárgyaláso­kat hangoztató holland javas­latokat. A Berita Indonesia rámutat, Indonézia népe ke­serű tapasztalatokat szerzett arról, amit az imperialisták tárgyalásokon értenek. Az Indonesian Herald kiemeli, Indonézia elvei és céljai nem változtak. Az egyetlen ok, amiért még nem hangzott el a legfelsőbb parancs a Nyugat- Iriánban tartózkodó holland erők megtámadására, az, hogy Indonézia még mindig fenn akarja tartani Hollandiá­nak az utolsó lehetőséget In­donézia követeléseinek kielé­gítésére. A UPI legújabb jelentése szerint Van Roijen, Hollandia washingtoni nagykövete szerdán az amerikai kül­ügyminisztériumban Rusk amerikai külügyminisz­terrel folytatott tanács­kozást a nyugat-iriáni helyzetről. A holland parlamentben a Nyugat-Irián kérdéséről folyó vita során Luns külügyminisz­ter és De Quay miniszterelnök harcias hangú beszéde után, több párt képviselője szólalt fel. Az ellenzéki Holland Mun­káspárt nevében Bunger, a párt parlamenti csoportjának vezetője, bírálta a külügymi­nisztert és szemére vetette Lunsnak. hogy provokációs választ adott Subandrio in­donéz külügyminiszter nyilat­kozatára. A kormáhy — han­goztatta — lehetetlen helyzet­be hozza Hollandiát, és Luns külügyminiszter par­lamenti beszéde minden­nél jobban bizonyítja, hogy milyen helytelen po­litikát folytat a jelenlegi kormány. Paul de Groot, a Holland Kommunista Párt főtitkára, a szerdai ülésen javaslatot ter­jesztett elő, amely felszólítja a kormányt, hogy adja át Nyu- gat-Irión igazgatását Indoné­ziának. A javaslatot azonban nem bocsátották szavazásra, mert nem tudta megszerezni az eljárásbeli szabályok által megkövetelt számú támogatót. A parlament szerdán dél­után szavazás és határo­zathozatal nélkül befejez­te a nyugat-iriáni kérdés vitáját. Mint az ADN tudósítója je­lenti, az ülés ideje alatt lovas­rendőrök vették körül a par­lament épületét. A kormány ugyanis attól tart, hogy tünte­tések kezdődnek gyarmati po­litikája ellen, amely a lakos­ság egyre szélesebb rétegeinek okoz nyugtalanságot. Ülést tartott az angol kormány Macmillan angol miniszter- elnök szerdán ülésre hívta össze kormányát. A tanácsko­záson szó volt a berlini kér­désről és több más nemzet­közi problémáról. Az ülés első számú napi­rendi pontja az Egyesült Ál­lamoknak az a kérése volt, Nagy-Britannia nukleáris kí­sérletek céljából bocsássa Amerika rendelkezésére a Karácsony-szigeteket. Az AP jól értesült kormánykörökre hivatkozva hozzáfűzi. Nagy- Britannia valószínűleg egy­két nap múlva kimondja az igent. Ismét elhalasztották az amerikai űrhajó kilövését Technikai okokból ismét elhalasztották az első ame­rikai űrhajó kilövését. Az űrhajós felbocsátásának új dátumát január 16-ban álla­pították meg. Véres nap Algériában: 40 78 sebesült Ismét megszólalt az OAS kalózrádiója Algériában hallatlan mé­reteket öltött a terror. Szer­dán 40 halottja és 78 sú­lyosan sebesült áldozata volt a bomba merényleteknek és az OAS embervadászatainak. A halottak és sebesültek háromnegyed része az algériai arabok sorából került ki. A karhatalom szinte tétlenül szemlélte az utcán folyó véreng­zést. Tüntetések, könnygázbombák, politikai orgyiikosság Dominikában Nem volt egyedülálló jelen­ség a dominikai San Fran­cisco Do Macoris városában szerda délután lezajlott tö­megtüntetés, amelynek . rész­vevői közül a rendőrség négy fiatalt gyilkolt meg. Üjabb hírügynökségi jelentések sze­rint ugyanazon a napon ha­sonló tüntetések zajlottak le a dominikai fővárosban is. A tüntető csoportok körülvet­ték a Trujillo-rendszer ismert alakjainak, az egykor félel­metes besúgóknak házait. A felbőszült tömeg fel­gyújtotta a Trujillo-kémek több üzletét. A rendőrség közbeavatkozott és könny­gáz-bombákkal, gumibo­tokkal verte szét a töme­get. A dominikai San Juan de La Maguanában politikai gyilkosságot követtek el. A magánkézen levő helyi rádió- állomás tulajdonosa — mint a UPI jelenti — szerda este kormányellenes közleményt szándékozott beolvastatni. A tulajdonos háza közelében tartózkodó járókelők arra let­tek figyelmesek, hogy több revolverdörrenés hallatszik a lakásból, majd egy katona- tiszti egyenruhát viselő isme­retlen férfi rohant ki a ház­ból, gépkocsiba ült és a főváros felé hajtott. Ezután találtak rá a rádió tulajdono­sának holttestére. A dominikai közvéle­ményt nagymértékben fel­háborítja a börtönviszo­nyokról érkezett hír. Kitűnt, hogy a Trujillo-rend­szer felszámolásával kérkedő Balaguer-iéle kormány börtö­neiben 215 politikai fogoly közül csak eggyel tudnak „el­számolni”, a többinek nyoma veszett. Nyilván azzal összefüggés­ben, hogy a hét végén Domi­nikába utazik Móra, az Ame­rikai Államok Szervezetének uruguayi főtitkára, valamint az amerikai kormány segély­ügyekkel foglalkozó egyik fő­tisztviselője, Balaguer most elhatározta, hogy vizsgáló bi­zottságot alakít a felháborító börtönviszonyok kivizsgálá­sára. Az ellenzéki pártok követe­lésére a junta nemrégiben arra kényszerült — mint ezt a Náción című dominikai lap jelentette —, hogy fontolóra vegye, ne kérje-e a rosszem­lékű diktátor közeli rokoná­nak, Luis Trujillónak kiada­tását. Luis Trujillo nemrégiben a Balaguer-korinány te­vékeny közreműködésével az Egyesült Államokba szökött a népharag elől, és Miamiban telepedett le. j Menekülése előtt azonban | gondja volt rá, hogy tekinté­lyes összeget kiemeljen az államkasszából. Jellemző, hogy Balaguer csak akkor szánta rá magát c „radikális” lépésre, amikor kiderült, hogy Luis Trujillo nyomtalanul el­tűnt Miamiból és jelenlegi j tartózkodási helye ismeretlen, i ja. Oranban a reggeli órák­ban a zsidó negyedben kez­dődtek fegyveres merényle­tek, amelyeknél több sze­mély életét vesztette. Ezt követően az OAS a város különböző negyedeiben hajtó­vadászatot indított az ara­bokra. A fasiszta ultrákból álló csoportok az OAS-t él­tetve revolverrel, géppisz­tollyal a kezükben járták az utcákat és megtámadták az arab járókelőket. A legtöbb áldozat lövésektől és késszú­rásoktól borítva maradt a kövezeten. A merénylők meg­állítottak többek között egy autót, négy arab utasát meg­öl téík, a kocsit pedig fel­gyújtották. Egy rendőrőrszoba előtt megismétlődött a múlt heti je­lenet: a li ncselok a rendőrök szeme láttára a mentőautó­ból húztak ki egy sebesült algériait, hogy szörnyű művüket befejezzék. A lincselések öt óra hosszat tartottak és a rohamcsendűrök csak az esti órákban kezdték szétoszlatni a fegyveres ultrá­kat. Hivatalos jelentés szerint a szerdai oráni vérengzésnek 19 halálos és számos sebesüli ál­dozata volt. Algír városában is egymást követték a gyilkos merényie­tek. Az OAS itt megtámadott egy őrszobát. A tűzharcban egy rendőr és két merénylő meghalt. Több algériait az ut­cán ért az OAS gyilkos golyó­Bone-ban a dokkmunkások gyülekezőhelyén bomba rob­bant, amely három arab mun­kást megölt, kilencet pedig megsebesített, Algírban és Bone-ban 12 halottat és 21 se­besültet számláltak össze. Constantine-ban egy mozi bejárata elé a kiözönlő közönség közé dobtak bombát a merénylők: négy halott és 26 sebesült ma­radt a kövezeten. Vala­mennyi algériai arab. Algírban és Oranban szerdán este ismét megszólalt az OAS kalózrádiója — Sálán üzene­tét közvetítette. 1962 az OAS győzelmének éve lesz -r- han­goztatta a fasiszta terroristák vezére és Bejelentette a 18 és 15 év közötti férfiak mozgósí­tását. „ Pokoli" téma Létezik-e pokol? S ha lé­tezik, vajon milyen: tüzes serpenyőkkel, örökkön per­zselő lángokkal, vörös ördö­gökkel? Ilyen problémák gyötrik a szalézi rend folyó­iratának egyik olvasóját. A folyóirat szerkesztősége elég­gé homályosan és óvatosan válaszolt erre az „égető’’ kér­désre: 1. a pokol létezik; 2. a pokolban örök tűz ég és ezt szó szerint, a szentírás­nak megfelelően kell érteni, vagyis a pokolban égő tűz valamiféle anyagi eszköz a bűnösök megbüntetésére, akik életükben nem akartak jó tet­tekkel közel kerülni az is­tenhez; 3. az ördögök három­ágú villája és a többi ha­sonló dolog, amivel a népi hagyomány a tisztázatlan erőt felruházta — csupán meta­forikus fogalom. Ezekkel a kérdésekkel kap­csolatban ismert teológusokat is megkérdeztek, akik egy­másnak eléggé ellentmondó válaszokat adtak, A lateráni egyetem pro­fesszora szerint a pokol tüze „teljesen reális, sajátos ve­gyi összetételű láng. Ez a láng nem a testet, hanem a lelket égeti és kínozza”. Az ördögök pedig (vagyis az úr­isten által pokolra taszított angyalok) „tisztátalan lények, mintegy természetfeletti álla­tok”. Egy ismert jezsuitának, az egyik nagy példányszámban megjelenő vallásos folyóirat szerkesztőjének ez volt a vé­leménye: „A pokol tüze — csupán képzeletbeli fogalom, s mindössze annyi a reális benne, hogy természetfeletti gyötrelmeket képes okozni, s e kínok lényegét el sem tudjuk képzelni”. A dominikánusok szintén hisznek a hagyományos pa­lás, hosszú farkú ördögben; az egyik megkérdezett do­minikánus teológus kijelen­tette, hogy „a biblia szavait szó szerint kell értelmeznünk, s ha a bibliában az áll, hogy a pokolban tűz ég, ez annyit jelent, hogy ott csakugyan tűz van”. A nehéz probléma elé állí­tott szerkesztőség ekkor kér­déssel fordult jó] értesült vatikáni személyiségekhez; vajon az elkövetkező zsinat foglalkozik-e majd a pokol kérdésével, hogy világos, korszerű, mindenre kiterje­dő magyarázatot adhasson a pokol szervezetéről. A válasz így hangzott: „Ez kevéssé va­lószínű”. A szerkesztőségnek mégis tudtára adták, hogy a kérdés megvitatása nincs kizárva, mivel a „pokoli” té­máról sok vita folyik az egy­házi körökben. (A Paese című olasz lapból) Négyszázhúszmillió forintot költ államunk 1962-ben az alsó- és középfokú oktatási hálózat fejlesztésére ] A Művelődésügyi Minisz­tériumban tájékoztatták az MTI munkatársát arról, ho­gyan fejlesztik tovább 1962- ben az alsó és középfokú ok­tatási intézmények hálózatát. Elmondották, hogy erre a célra államunk 420 millió forintot irányzott elő. Újabb óvodák: építésével több mint 1600 kisgyermek részére biz­tosítanak elhelyezést. Ez az óvodahálózat fejlesztésének Diplomáciai tárgyalások Washingtonban Berlinről és az ENSZ munkájáról Rusk amerikai külügymi­niszter szerdán fogadta Sir David Ormsby-Gore angol és Hervé Alphand francia nagy­követet és a nyugat-berlini problémáról tárgyalt velük. A UPI értesülése szerint Rusk tájékoztatta a nagyköveteket Thompson és Gromiko ked­di megbeszéléséről. Néhány heti szünet után szerdán ült össze ismét a né­met kérdéssel foglalkozó négyhatalmi munkacsoport is, hogy megvitassa a Nyugat- Berlinre vonatkozó kelet-nyu­gati tárgyalások előkészítésé­nek újabb lépését. Mint annak idején jelen­tettük, az ENSZ-közgyűlés ülésszakának felfüggesztése előtt decemberben szovjet­amerikai tanácskozásokon a két nagyhatalom megállapo­dott az ENSZ leszerelési bi­zottságának kibővítésében és az új bizottság összetételé­ben. Amerikai hírügynöksé­gek értesülése szerint a kibő­vített 18 tagú leszerelési bi­zottság március 14-én Géni­ben tartja első ülését. csak kisebb része. Lényege­sen jelentősebb az a fejlesz­tés, amit — bizonyos mér­tékű állami támogatással — a társadalom valósít majd meg. Ilyen úton további 5000 óvodáskorú gyermek elhelye­zésére nyílik mód. Az 1962.—63-as tanévben az általános iskolák ta­nulóinak létszáma az ed­digiekhez képest a legma­gasabb lesz. 1 460 000 tanulóval számol­nak az illetékesek. E rend­kívül magas tanulólétszám ellenére nem romlik a ket­tős váltás jelenlegi aránya, állami beruházásból — az új lakótelepeken épülő iskolák­kal együtt — 385 új általá­nos iskolai tanterem készül el, és további, mintegy 300 építését kezdik meg 1962- ben. Mint az előző eszten­dőkben, most is nagy szám­ban létesülnek új tantermek és politechnikai műhelyter­mek társadalmi erőforrásból. Csaknem 400 tanterem építése kezdődik meg öt­éves tervünk második esz­tendejében a középisko­lások számára. A KAPITÁNY por után pedig a frissen ázott földé kérezkedett be a va­gonokba. Szemjonov százados mind­erről nemigen vett tudomást. Fásultan ült az ablaknál, ki­kémlelt, de inkább csak kö­telességből, semmint érdeklő­déssel. Néha idegesen dobolt az ujjával, maga se tudta: a kerekek ritmusát verte. A front embere a szelíden ka­nyargó patakokban, a széle­sen terpeszkedő erdőkben csak a stratégiai pontokat látta. Jószerivel így gondolkozott: „Ezen a síkságon sem köny- nyű előretörni, ha amott, a hegyoldalban lapul az el­lenség!” Vagy: „Lám, milyen pompás terep. Az egyik ék a hegyet északról kerüli meg, a másik itt, a vízmosáson ve- rekszi át magát!” Mi tagadás, Szemjonov kapi­tány akkoriban még ízig-vé- rig katona volt. A síkságon pedig már jó ideje elcsitult a csatazaj, tankok helyett ekék szántották a földet, az erdőben is legfeljebb a falu­beli legények küzdöttek ked­vesükkel —• egy-egy csókért. De mondom, Pavel Szemjo­nov minderről keveset tu­dott. Egykori szakmája se nagyon érdekelte. El sem tudta képzelni, milyen ag- ronómus válik ismét belőle, ha egyszer leszerel. Bár nem volt kenyere a mosoly, egy- szer-másszor mégis megesett vele, hogy szigorú arca meg­enyhült. Azon kapta magát, hogy harc közben másutt jár az esze. Azt figyelte, terem- e például olyan kukorica az idegen földeken, mint odaha­za. Az efféle szemlélődésé­nek rendszerint egy váratlan sorozat vetett véget, így te­hát javarészt az ellenség ta­pintatlanságának a számlájára írandó, hogy békés tapasz­talatai egyre sorvadtak, akár­csak a kenyéradag, vissza­vonulás idején. Érthető, hogy amikor a vo­nat megérkezett és mindenki boldogan integetett a fogadta­tásukra kiseregtett, rég látott ismerősöknek, barátoknak és családtagoknak, Szemjonov kapitány volt az utolsó, áld tekászálódott. A vonat lépcsője mindössze három fokból állt. Ő mégis úgy érezte: minden, ami szá­mára kedves volt, ott maradt a szerelvényen. És a három lépcsőn át ismeretlen, idegen világba érkezett. Más a front: a csatának is megvannak a maga különös, íratlan szabá­lyai. Pergőtűzben is érezheti magát biztonságban az ember és a repülőtámadás is csak a zöldfülű újoncoknak idege­sítő. De a civil étet törvényei mások. Bonyolultak és néha bosszantóak. Vajon ő, Pavel Szemjonov százados, mire megy a tudományával? Szó se róla, értette a dolgát, de hát annak már sok éve, hogy utoljára betért az istállóba, ellenőrizni a fejést. Bonyolult kérdések néha egyik pillanatról a másikra megoldódnak. így történt vele is. Alighogy hazaért, hivatták a magasabb parancsnokságra. Maga a tábornok fogadta. Ke­mény, jó tiszt volt, ismerte még ezredes korából. Kezet ráztak, régi ismerősként meg­csókolták egymást, a tábornok hellyel kínálta. — Százados elvtárs, ön be­csülettel harcolt, ideje, hogy leszereljük — kezdte a tábor­nok. Szemjonov feszengett a szé­ken, mondott volna valamit, de a felettese már folytatta is: — A fronton bebizonyította, nem fél az ellenségtől, jó ka­tona, nehéz körülmények kö­zött is megállja a helyét. Nos, harci feladatban — ha úgy tetszik — idehaza sincs hiány. Pihenje ki magát néhány na­pig, aztán: irány: Leningrad. Jelentkezzék itt meg itt, vár­ják már. Véget ért a kihallgatás és Pavel Szemjonov kapitány három nappal később már frissen vásárolt civil ruhában kopogtatott be a lomonoszovi kerület elnökének leningrádi hivatalába. — Küldtek, jöttem — je­lentkezett tömören. — Agro- nómus vagyok, úgy hiszem, vártak már. — Tudunk önről, Pavel Szemjonov — így az elnök. — Már kinéztünk magának valami megfelelő állást a kör­nyéken. Csakhogy nem lesz könnyű dolga... — Megszoktam az elmúlt évek alatt — mormogta az egykori kapitány. — Nos. talán tudja, hogy Leningrad környékén a hitle­risták feldúlták a falvakat, a kolhozok vagyona elpusztult, az emberek elszéledtek. A városnak viszont zöldségre, húsra van szüksége. Több to­jásra és gabonára. Nem mesz- sze ide, néhány kolhoz már í í Csalt nagysokára érkezett haza \ a háborúból Pavel Szemjonov J kapitány. Visszatartotta a szolgálat, de az igazat meg- vallva, maga se nagyon aka- rózott levetni a zubbonyt. Megszokta a katonaéletet, oda- £ haza se várta senki, a nyak- !| kendő kötésének pedig a 5 puszta gondolata is idegesí- J tette. „Menjenek a családo- £ sok, a pelyhes állúak. én rá- érek még a leszereléssel” — mondogatta, ha ügye szóba került. Ilyenkor aztán jó fél ^ évig senkinek se jutott ^ eszébe, hogy a leszerelendők '■ listájára rávezesse a nevét. ^ Ám az évek gyorsan pereg- £ tek, és egy nyári napon í Szemjonov százados csapattes- '/ te is útnak indult hazafelé. ^ Nótaszóval búcsúztak a ka- ^ tonák az idegen várostól és ^ rajta kívül mindenki számolta ^ az órákat, amikor végre sze- ^ retteit magához ölelheti. A ^ fák díszes virágköntösbe öl- ^ töztek, haragos zöld fű cifráz- |ta a határt. Éjszaka sejtelmes ^ illatok kószáltak a szerelvény ^ körül. A friss szénáé csa- ^ lafinta módon ideig-óráig el- á nyomta az akácokét, kiadós zá­A holland parlament befejezte a nyugat-iriáni kérdés vitáját

Next

/
Oldalképek
Tartalom