Pest Megyei Hirlap, 1962. január (6. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-18 / 14. szám
VI. ÉVFOLYAM, 14. SZÄM 1962. JANUAR 18, CSÜTÖRTÖK Zársstímatlús előtt... Dolgozni kell és akkor minden rendben lesz! m rélekotlik Nagy József né, a fiákócsi Tsa tagja Kattog a varrógép Nagy Józsefivé keze alatt. Lehet, hogy éppen az egyik kis unokának készül ruhácska. A kisebbik, a kislány, ott szorgoskodik a nagymama mellett, az idősebb már iskolás, és éppen az írásból feladott házi feladatot készíti. Megakad a munka, folyik a beszélgetés, a két gyerek nagyra nyitott szemmel hallgatja a, nagymamát. — Második esztendeje, hogy beléptem a Rákóczi Termelő- szövetkezetbe. Az első zárszámadás, a közösben nem volt sikeres, annál inkább az idei. — Tavaly a termés sem volt olyan jó, mint az idén, és ennek megfelelően alakult a zárszámadás is. 4- Az elmúlt gazdasági évben két és fél hold szőlőt vállaltam. és emellett a múlt év januártól kezdve karácsonyig Zetoron dolgoztam. Trágyát hordtunk, téglát, cukor- rén/- szénát, egyszóval ami volt. csizmát, kerékpárt, egyszóval sok mindent. A legfontosabb, hogy vályogot verettem, cserepeket vettem és a vejemmel közösen építettünk egy ólat. Beszél Nagy Józsefné végül a tervekről is. — Karácsony óta nem dolgoztam, mert csúnyán elestem, Igaz, hogy addig sem tétlenkedtem, mert a ház körül mindig sok munka van. Befejezi, maga elé néz. A kezében papírlapot tart, számadatokkal. Azon van feltüntetve, hogy mit dolgozott, mit kapott és hova költötte. — Milyen tervei vannak? — Ha az elkövetkezendő zárszámadás is így sikerül, mint ez, boldog leszek; és akkor nyugodtan tervezhetek. Szeretnék ismét Zetorra kerülni, és azon dolgozni. — Ha sikerül az elkövetkezendő év is, akkor zárszámadáskor az utcai frontot hozom rendbe. Uj kerítést, kaput csináltatok. — A ház szépen be van pakurának képzeli el, hogyan rendezné be ... — Ez még csak terv. Hogy megvalósuljon — mondja búcsúzóul — dolgozni kell. Dolgozni, úgy mint a múlt évben, és akkor minden rendben lesz. (seri) Teljes „gőzzel" áradt a hideg Nem tudni, miféle egészség- ügyi megokolásból tették, de tény, hogy szombaton a gőzfürdőben teljes „gőzzel” áradt a hideg. Kint csepegett az eső, bent pedig a hideg víz. Sokan visszaadták vagy zsebrevágták jegyeiket és fürdés nélkül távoztak. E. M. olvasónkkal együtt mi is kérdezzük; vajon ki a hibás-.' Négy aranyérmet nyert Erfurtban az állami gazdaság Az erfurti kertészeti kiállításon a múlt évben az állami gazdaság négy darab aranyérmet nyert: paradicsom, szőlőiskola, alma (jonathán) és birsalma mintáik szerezték meg a kitüntetéseket. A paradicsom sikere Fehér István brigádvezető és Hegedűs Rozália kertészeti szakagronómus munkájához fűződik. A szőlő iskola sikerét Godó János szőlészeti brigádvezető biztosította. Az almát K. Papp Dénes gondozta. A birsalma sikere Kajtár György brigádvezető és munkatársai érdeme. Télen is hajnaltól késő estig dolgozik Dencsik István területfelelős Júniusig munkaegységben dolgoztam és 452 munkaegységet ériem el, amiért előlegként felvettem 5450 forintot. Júniustól azután készpénzért dolgoztunk, és kaptam 14 468 forintot. — Ez igen. De gondolom meg is dolgozott.éjte?! — Meg. Ha kéTtett' éj jel-bap- pal dolgoztunk. Néha olyan fáradt voltam, hogy alig bírtam az ébrenlétet. — Szépen írok, nagymami? — kérdezi a kis Kálmus, és a vonalas füzetét nagymama szeme elé teszi, úgy hogy én is lássam. — Szép — mondja a nagymama —. csak így tovább. Most vettem a kisfiúnak egy szép kis kerékpárt, mert jó kisfiú, és eddig jól is tanult. Látom az ellenőrzőkönyvét, csupa ötös. Ez igen. Amilyen jó dolgozó a nagymama, olyan jó tanuló a kis unoka. De mi mindenre telik még a zárszámadásból? — Hogy is mondjam: sok mindenre. Vettem egy disznót, amit már lassacskán le lehet vágni. A háztáji kukoricából jól meghízott. Ruhát, cőlva... — Igen, azt is most csináltuk, csak a kapu és a kerítés ném megfelelő még. — És szeretnék egy kis üvegest építeni — mondja, és máris mutatja, hogyan, mekMeglátogattuk az állami gazdaság hangácsi üzemegységét. A kukorica-, gabona- és taAz élelmes fényképész,.. Az új év első napjaiban történt, hogy postásunk nem talált otthon s üzenetet hagyott, ajánlott levelem érkezett, aznap délután négy és öt óra között menjek be érte a postára. Kíváncsian latolgattam, vajon ki örvendeztethetett meg az új esztendő első napjaiban ilyen kedves meglepetéssel. Alig vártam, hogy elérkezzen a délután négy óra. rohantam a postára. A kézbesítő már bent válj;, s szolgálatkészen hozta i a levelet, amelyet 34 forint lefizetése ellenében adott át. Kezemben forgattam egy ideig az ismeretlen kézírású borítékot, de hiába, nincs tévedés. mert az értéke valóban annyi, amennyit kifizettem érte és a címzés is pontos. SPORT Az Építők—Ládagyár sakkcsapata ötödik lett Budapesten Vasárnap Budapesten rendezték meg a szakszervezeti sakkbajnokság döntőjét. A nemrég alakult sakkcsapat nem tudott kellőképpen felkészülni ilyen versenyre, de szerencsére az ambíció nagy volt és így tudta elérni a nyolc induló csapat közül az ötödik helyezésit. Részünkre nagy erkölcsi siker ez is, annál is inkább, mivel tudással, rutinnal minden csapat fölöttünk állt és ezért csak köszönet jár minden játékosnak közreműködéséért. A Szakszervezetek Pest megyei Tanácsa elnökségének megállapítása alapján az 1961-es döntő színvonalban sokkal magasabb ,követelményt állított a versenyzők elé, minit az előző években. Erre példa az, hogy 1.960. év- , ben bajnokságot nyért csapat most az utolsó helyen végzett. Reméljük, sakkozóink a jövőben több tudással, eredményesebben fognak szerepelni a szakszervezeti bajnokságokban. Részletes eredmények: Első csoport: Nagykőrösi Postás—Nagykőrösi Építők: Török János—Erdődi György 1:0, Misove László—Kőházi Ferenc V2:V2, Stilling Ferenc— Harsányi Ferenc 1:0. Második csoport: Nagykőrösi Építők—Budapesti Keményfém: Balogh Antal—Brummer Ferenc 0:1, Kőházi Ferenc— Buhony János 0:1, Kecskeméti István—Nagy János 0:1. Harmadik forduló: Sziget- újfalu—Nagykőrösi Építők: dr. Madarász Béla—Bűz Dezső 0:1, Sölt Károly—Erdődi György 0:1, Sortörő László—Harsányi Ferenc 0:1, Madarász Béla— Kőházi Ferenc 1:0. Negyedik forduló:' Nagykőrösi Építők—Budakalász: Bűz Dezső—Podlusány Zoltán 1:0, Erdődi György—Kompis Rózsa 1:0, Kőházi Ferenc—Béláik Károly 1:0, Harsányi Ferenc—Kaballér József 1:0. Bűz Dezső, az Építők sakk-szakosztály vezetője, Ládagyár Feladó Glock Herman fotóriporter — olvasom tovább—. lakik Budapesten, az Ó utca 67. szám alatt. Hiába törtem a fejem, sehogyan sem emlékeztem, hogy fényképet rendeltem volna. Izgatottan bontottam fél a borítékot, s valóban három fénykép hullott ki belőle. A legutóbbi megyei kiállításon szereplő egyik képem rosszul sikerült fotója volt mindhárom. Ismét megnéztem a borítékot, amelyen az ajánlási díj és a bélyeg összesen négy forint volt. Akkor a három kép ára harminc forint — döntöttem el —, ami azt is jelenti, hogy egy kép tíz forintba került. Na, ez jó vásár volt — morfondírozok magamban, ez az év is jól kezdődik s bosszúsan gondoltam az élelmes fotósra. Hirtelen további számvetést csináltam. Az említett kiállításon negyvenen vettünk részt. Ha a kiállító művészek mindegyikétől csak egy képet fényképezett le, s ugyanolyan ösz- szegért küldte el az érdekelteknek, mint az enyémet, akkor is ezerháromszázhatvan forintot kaphatott érte. Nem is olyan rossz üzlet! Szemesé a világ, s az ember mindig a saját kárán tanul. Rácz József karmányföldek téli álmukat alusszák. A tehenészetben viszont eleven élet folyik. Bármerre jártunk, mindenütt ott találtunk egy csöndes, szótlan embert. Dencsik István területfelelős három és félezer hold gazdája. Vajon érzi-e a téli napok pihentető örömeit? Szűkszavú, komoly ember. Nem szeret magáról beszélni. Azért mégis megtudjuk, hogy télen-nyáron, egyaránt farad- hatatlanul dolgozik az üzemegység érdekében. Szakemberek segítik munkáját. Ma is reggel négykor kelt, hogy a tehenészetben az etetést és fejést ellenőrizze. ötvenhat tanya tartozik a területhez. Ez ötvenhat családot jelent, Sőt: nem egy tanyában többen is tartoznak a gazdaság kötelékébe. Ezeknek minden gondját- baját Pista bácsi intézi. Bizalommal fordulnak hozzá a dolgozók. Amit lehet, megtesz az emberekért. Karácsonykor például minden gyermek két- kilós ajándékcsomagoj kapott. Volt olyan tanya, ahol 14 kiló ajándékot hagyott az állami gazdaság nevében Pista bácsi. Most, a téli időszakban is, este nyolc óra körül érkezik haza.* — Mikor tanul? Nem árulja el. Pedig a mezőgazdasági Technikum levelező tagozatát végzi. Jó munkát kívánunk neki a terület gondos ellenőrzéséhez. Bíró Ilona ' SOHA TÖBBE! A varsói gettó helyén az emlékműnél Szedelözködik^ a társaságunk, utunk a szomorú emlékű varsói városrész felé vezet. ahol a második világháború alatt a fasiszták a gettót felállították. Romok és új épületek között visz utunk, amíg megérkezünk abba a városrészbe, amelyben összegyűjtötték a zsidókat a fasiszta gyilkosok, hogy halálra kínozzák őket. MegiUetődve álltunk azon a földön, ahol a fasiszta tombo- lás ártatlan emberek vérét követelte és oltotta ki. Előttünk a monumentális emlékmű. Körülötte a park. Jobbra tőle 9—12 emeletes, új épületek, balra pedig félig romba dőlt házaik. Mintha ez is érzékeltetné, hogy a rontok fölött felépül az új, modern város. De az emberek nem felejte-' nek. A kegyelet virágai mindig frissek az emlékmű tövében. Aki látta a közelmúltban műsorra tűzött „Soha többé'1 című svéd dokumentumfilmet, az láthatta e szörnyű valóság filmfelvételeit. Mi már csak a. romokat láttuk. 1. Szálkái István A konzervgyár gépüzemében Lemezt vág vágópisztollyal Nagy Lajos lakatos. Vágják az alumíniumot. Id. Csonka Antal vasöntő, mint a fát, úgy fűrészeli Szecsei Sándor, Budai Lajos és Pozsár István gyártja as ellennyomásos sterilizáló kosarakat (Foto: Fehér Szilárd) >T-ur, & m — IDEOLÓGIAI továbbképzésen vettek részt a város pedagógusai kedden. — A DÄV vasas természetbarát egyesülete január 27—28-án rendezi évadnyitó hegyi túráját, a Pi'is-heey- ségben levő csikóváraljai menedékházhoz és környékére.-r HÚSZ—HUSZONÖT- EZER forintos napi fortgal- ma volt a játék- és ajándékboltnak az ünnepek előtt. Nagy mennyiségű játék, bizsu, divattáska . és sportfelszerelés fogyott el. ÉSZAKI SZOMSZÉDUNK: CSEHSZLOVÁKIA Ma (csütörtök) délután 6 órakor a városi pártbizottság nagytermében „Északi szomszédunk; Csehszlovákia” címmel Takács Jenő, az MSZMP városi bizottságának titkára tart előadást a nők akadémiáján. A figyelmetlenség ára: halál Nemrég temették el Adám Lászlót (2. járás Csíkvár dűlő 34.) A Dózsa Tsz fógatosa volt, és a Bántős Bánom dűlőben járt fogatával kukoricát szállítani. Közben nekihajtott a Kapus József tanyája mellett elhelyezett oszlopnak. Az oszloptól a kocsi balra kivágódott, a lovak futásnak eredtek és kilenc méterre a nekiütközéstől Adám László a kocsiról leesett egy sekély árokba. A segélykiáltásra mentőket hívták az ott lakók, a sérültet először a helyi, majd a kecskeméti kórházba szállították, ahol meghalt. Halálának körülményeit még vizsgálják. Divatbemutatóval egybekötött küldöttgyűlés A földmúvesszövetkezet va. sámap küldöttgyűlést tart, majd utána farsangi divatbemutatót rendez délután 2 órakor a művelődési ház színháztermében. Fellépnek: Záray Márta és Vámosi János táncdalénekesék. A belépés díjtalan! — HÁZTÁJI állataikkal károkat okoztak a Dózsa Tér. melősiövetkezet területén Nagy Imre és özv. Cserkó Imréné. Barátszilos dűlő 59. szám alatti lakosok. A szabálysértési hatóságrfejenként 200 forint bt. 2got fizettek. — VÁROSUNK Lakossága nagy érdeklődéssel látogatja a filmszínházakat. A városban az egy főre jutó mozilátogatás évente 12—13 előadás. — ITTAS állapotban a vaskapuról leverte a lakatot Járja György, Eszperantó u. 2. szám alatti lakos. 200 forint bírságot fizetett érte. I pa rita nuló- an kétot rendez a városi tanács ipari és műszaki osztálya és a helyi KIOSZ a helyi ipariskola igazgatóságával közösen 1962. január 19-én (pénteken) délután 6 órai kezdettel a KIOSZ székhazában (Póka u. 7.) A szülőket és munkaadókat szeretettel meghívja a rendezőség. Köszönetnyilvánítás. Ez úton mondunk hálás köszönetét testvér, rokon, jó szomszéd és jó ismerősöknek, akik felejthetetlen drága édesanyánk, özv. Csípő Józsefné temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Gyászoló gyermekei