Pest Megyei Hirlap, 1962. január (6. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-17 / 13. szám

4

”‘”^Cirhn>

1962. JANUÁR 17, SZERDA

Óriás szúnyognak képzelné valaki

ISASZEG JÓ IVÓVÍZRE SZOMJAZIK

Dr. X. Y. községi

Teljes erővel süt a téli nap. s az isaszegi vasútállomással szemközti réten távoli célpontunk felé igyekszünk.

Az pedig semmi más. mint egy magas oszlop, hosszú csáppal. amely halk duruzsolással fúródik a sárga agyagba. Erre a képre ráillene Arany János verssora a Toldiból: -Óriás szúnyognak képzelné valaki, mely az öreg földnek vérét most szíja ki”.

Jókora sáron kell keresztüllábalni, amíg a fúrógéphez érünk. Pufajkába, térdig érő gumicsizmába öltözött férfiak szorgoskodnak mellette, a fagytól pirosra csípett kézzel cserélik éppen a fúrófejet.

— Mile László vagyok — mutatkozik be a fúrómester, amikor a brigád vezetője felől érdeklődünk.

— És mit keresnek itt a föld mélyében, mi után kutatnak?

Nem mesebeli kincsei keresünk, hanem vizet. A faluban megalakult

az ivóvíz társulat

és mi, az ÉM Csatorna- és Vízvezetéképítő Vállalat munkásai Végezzük a próbafúrásokat.

— December hatodikén kezdtük itt a munkát. Először kézi fúróval előkészítettük a talajt a gépi munkához. Mikor az elkészült, kijött a geofizikai fű ró kocsi és átvette a munka nehezét. Nekünk hatunknak most az a dolgunk, hogy a gépet irányítsuk, kiszolgáljuk.

— Hány napig tart, míg vizet találnak?

— Vizet hamar lehet találni. Van már itt is. de nem elég ahhoz, hogy egy vízmüvet ellásson. Olyan réteg kell, amely megfelelő mélységből, fertőzésmentes, állandó, bőséges vizet ád, amire üzembiztosán lehet számítani. Nagyon köves erre az altalaj, ezért lassan haladunk. Most negyvenöt méter mélységben járunk, de hetvenig kell lejutnunk. Addig több vízeret keresztezünk.

— Miből tudják meg, melyik lesz a megfelelő?

— Tévedésmentesen ezt is a tudomány dönti el. Ha a megfelelő mélységet elértük, az Eötvös József Geofizikai Intézet úgynevezett izotópos elektromos karoténvizsgálatot végez.

Ez mit jelent?

— A fúrófejet megfelelő berendezéssel, az izotópos elektromos készülékkel cserélik fel, amely lefelé haladtában valóságos

belső fényképet készít

a földrétegezödésekről. a vízerek helyzetéről. Ennek alapján választják ki szakembereink a legmegfelelőbbet. A kiválasztás után kezdődik a kompresszorozás 200—300 órán keresztül, ekkor a vízréteget sűrített levegővel tisztítják.

— Nem a legjobb munka ez ilyenkor, télen. Hideg is, vizes is.

— Természetesen jobb lenne egy karosszékben ultizni, dehát valakinek ezt is kell csinálni.

— Ha itt végeznek, január húszadikára, hol folytatják tovább?

— Nem tudjuk előre. Mindig ott, ahol szükség van ránk. Ahol az emberek elhatározzák, egyet lépnek előre és

a kút kereke helyett

a vízcsapot akarják megforgatni.

Sziszegve vág a szél, jeges havat kavar. De a fúrógépet mit sem zavarja. Halkan zümmög, orrát a földbe fúrja, s amióta itt beszélgetünk, ki tudja mennyit haladt a csendben rejtőző víz felé, amely nemsokára az isaszegiek poharába csurran.

Komáromi Magda

A Cím. rejtélyesnek tűnik is, nem rejtvény. Még csak szemérmes leple sem kíván lenni valóságos személynek, ámbár a megye tanácsapparátusaiban dolgozók közül szép számmal írhatják már nevük elé a magas képzettséget jelentő doktori címet. Most azonban másról van szó.

Az ezernyolcszáz lelket számláló Iklad község ma még csőik fiatal műszergyáráról nevezetes. Holnap talán arról is ismert lesz, hogy

szorgalmas tsz-asszonyai révén az Előre Termelőszövetkezet ott áll majd a nagyüzemi gazdaságok élvonalában. Egészen bizonyos, hogy így lesz, mert amint a szövetkezeti falu képe néhány év alatt sok-sok szép lakóházzal gazdagodott, úgy növekszik szülötteinek önbecsülése, lelkes helytállása a község dolgaiban.

Erről beszélgetünk a nagyon rokonszenves Cseri Lászlóval. December elsején kezdte meg tisztét Ö tehát az ikladi tanács első embere.

Az idén már motorcserével oldják meg a dieseitraktorok nagyjavítását

A gépállomásokon ezekben a hetekben minden erőt a téli gépjavítások időbeni elvégzésére összpontosítanak. Amint a Földművelésügyi Minisztérium illetékes szakemberei közölték, a tavaszi munkákhoz szükséges gépeket, ekéket, tárcsákat, vetőgépeket kultivá- torokat az alkatrészellátásban mutatkozó nehézségek ellenére. február közepéig kijavítják.

A téli hónapokban a gépállomási szerelők az összes traktorokat is gondosan kijavítják, s ezeken vagy generáljavítást, vagy nagy karbantartást végeznek. Az idei gépjavítási évad egyik eredménye, hogy az összes dieseltraktorokat már motorcserével hozzák rendbe. A gépjavító vállalatok felkészültek- a tervszerű motorcserékre és a tavaszi munkáig vállalták a feladat megoldását.

KÖNYVESPOLC

Szimonov A Mile-brigád tagjai a fúrófejet cserélik

Őszinte, ezért hiteles. A Honvédő Háború első hónapjainak története. Szimonov rendkívül nehéz témát választ regénye tárgyának, hiszen ez az időszak a visszavonulás időszaka: A veszteségek, az elkeseredettség, a felégetett, tönkrement országrészek jajszavának korszaka. A regény hősei gyötrődve teszik fel maguknak és egymásnak a kérdést: hogyan következhetett ez be? Miért történt így? Ki a hibás? A szovjet emberek tízezrei halnak meg és kerülnek fogságba, falvak és városok pusztulnak el, s hiába állnak helyt kisebb csoportok a legvégsőkig, valahol baj van. A hadsereg egészében zűrzavar uralkodik. Csapatok és egyes emberek keresik helyüket, keresik a biztonságot jelentő rendet, de fejetlenség van. S miért? Mert a szovjet népet váratlanul éri az orvtámadás. Nem elég korszerű a fegyverzet, és sok a tudatlan parancsnok. Olyan parancsnokok, akik egész fiatalon jutnak el a katonai ranglétra csúcsára, alapos szakképzettség nélkül. Sőt, olyanok, akik

ÉLŐK ES HOLTAK

tudatosan hirdették a valótlanságot, mert ez „magasabb helyen” tetszést nyert. Mi ez a félrevezető valótlanság? Az állig felfegyverzett német fasizmus katonai erejének, veszélyének lebecsülése. Ezekhez a tényezőkhöz járul még a legjobb tábornokok és főtisztek félreállítása, bebörtönzése, közvetlenül a háború kitörése előtt.

A festett kép tragikus. És Szimonov alkotása azért olyan hallatlanul nagyszerű és lenyűgöző, mert képes bemutatni a felszín alatt feszülő roppant erőt, a szovjet nép erejét. Olyan nagyszerű hősöket sorakoztat fel, mint Szincov, akinek életén keresztül bemutatja az egész időszakot, vagy a börtönből szabadult Szerpi- lin ezredes, a nemes szívű Zo- lotarjov gépkocsivezető, a szovjet emberben mélységlesen bízó Malinyin az idős pártmunkás, majd önkéntes katona.

A történelem vihara félresöpri az álhősöket, a tehetségteleneket, a gyávákat. És akik helyükre állnak, kemény emberek, értik a dolgukat, s nem félnek a harctól.

Szimonov hősei élő, tevékeny, történelemformáló hősök. Ezt bizonyítja* a háború kimenetele is. A hátországba költözött gyárak óriási nehézséggel küzdve, megkezdik a termelést, s ellátják a frontot a félelmetes, győzelmes fegyverekkel. Kitűnő harci re- ! pülőkkel, erős tankokkal, so- ' rózatvető aknavetőkkel és géppisztolyokkal..; S ezzel a technikával ezek az emberek — győznek.

Szimonov regénye a puritánságig egyszerű. Kerüli a kevésbé meggyőző pátoszt, a nagy szavakat. Bátran feltárja azt a súlyos kárt, amelyet az igazság elhallgatása, a bi- | zalmatlanság és az őszinte ' véleménynyilvánítás korlátozása okozott. Ez a kár tízezrek életében, városok, falvak pusztulásában mérhető. Ez szabja meg az őszinteség mélységét, S ez az őszinteség teszi olyan mélységesen igazzá, hitelessé, meggyőzővé és tanulságossá Szimonov könyvét, amelyet méltán tekinthetünk a Honvédő Háború első szakasza igaz krónikájának. (Európa Könyvkiadó.)

(tm)

Huszonnyolc éves fejjel, bár huszonötnek sem látszik.

— Igen, elsején hazakerültem. Nem vagyok új ember az apparátusban. Ezerki- lencszázötvenötben Domony- ba.n kezdtem, Vb-titkár voltam. Később elnök Galga- mácsán.

Beszélgetésünket

csak

néha-néha szakítja meg egy- cgy ügyfél. Cseri valóban otthon van munkájában, amit abból állapítok meg, ahogyan válaszol a felvetődő problémákra, és otthon van az emberek szívében is, amit pedig abból ítélhetek meg, ahogyan látogatói őt szólítják.

— Tulajdonképpen véletlennek is mondható, hogy ma itt vagyok. Az aszódi Pe- tőfi-gimnáziumiban annak idején ugyanis arról álmodoztam, hogy tanárember leszek. Történelemre és földrajzra tanítom majd valamikor a nebulóikat. Az álom nem 'teljesedett be. Túlzsúfoltság volt a tanszéken, én meg nem akartam terhelni szüléimét, hát bevonultam katonának. Igaz, jogra mehettem volna, erre ösztökélték szinte az egész osztályt tanáraink, de akikor idegenkedtem a gondolattól.

— És ma?

— Ma? Negyedéves jogász vagyok. Persze egy évet nyertem azzal, hogy ötvennyolcban tanácsakadémiát végeztem. A következő esztendőben a második évfolyamon kezdhettem. Ha minden jól megy, hatvanháromban végzek.

Cseri Lászlót a továbbiakban már nem is saját dolgairól faggatom, hanem kissé visszakanyarodunk az akadémiára, pontosabban azokra a kollégáira, akik jelenleg ott tanulnak.

A vb-elnök neveket sorol föl. Először azokat, akik már elvégezték, természetesen az aszódi járásból. így kerül szóba a túrái vto-el- nök, a hévízgyörki vb-titkár, Bagról is a titkár, úgyszintén a járási tanács vfefc titkára ég az egyik elnökhelyettes személye.

— Levelező hallgatója az akadémiának az aszódi és túrái vb-titkár, valamint a galgahévízi tanácselnök. Jogra ötödmagammal járók a járásbeliek közül.

Ezl mondja dicsekvés nélkül, s ha kissé büszkélkedik is vele, az inkább többi társának szól. A jogot tanuló, vagy jelenleg még csupán az akadémián tanuló társaiknak, akik néhány év múlva többek között jó páran azzal is növelik a tanács tekintélyét, hogy nevükhöz hozzátartozik majd a jogos doktori cím.

András Endre

KÖD

A nagy vaskapu mindkét szárnyát szélesre tárták, mégis büdös volt benn. A túráztatott motorok, az itt-ott kiömlött olaj, eldobált rongyok, a gumik szaga szinte elviselhetetlenné tette a levegőt, s a kapun hiába ömlött be a friss, csípős hideg, pillanatok alatt eltűnt a beszorult szagok útvesztőiben.

Nyikorgóit a rozoga irodaajtó, benn, az üvegfal mögött egymás után vették át menetleveleiket az emberek, s néha vita emeltebb hangja csapott ki az ajtó mögül, valakinek nem tetszett a fuvar, amelyet kiosztottak rá.

Odaköszönt Sátornak, aki most gyömöszölte be magát a volán mögé, s dühösen igazgatta maga alatt az összegyűrődött sofőrbundát:

— Merre?

— A pokolba. Megint kilöktek velem. Örülök, ha estére itthon leszek.

Bólintott, bár nem nagyon érdekelte Sátor fájdalma, a fontos az, hogy nem neki adták a rossz fuvart. Még egyszer megnézte a menetlevelet, mintegy vigasztalásul. Jó fuvar. Kis villanymotor, sürgős, mert a gépszerelőnél állnak miatta, leégett tegnap este a tekercselés a másikról, s amíg ő meg nem érkezik, addig nincs tovább munka.

Megvárta, hogy Sátor kipöfögjön a kapun, aztán ő is nekiindult.

A raktárnál már várták, az aprótermetű raktáros majdnem hogy megölelte:

— Jaj, nagyon kérem, siessen. Már kétszer telefonáltak a központból, hogy elindult-e a motor? Állnak lenn, s még az is időbe telik, amíg beszerelik az újat. Fél napjuk legalább kiesik...

Szívfa a cigarettáját, hidegen hagyta, mit beszél össze a raktáros, neki Se kutyája se macskája a gépszerelő, egy fuvaroztató ügyfél. s kész.

Fellökték hátul a ládát, a friss, nyers deszka szaga egy pillanatra megcsapta, szerette ezt a nyers, erdők szagát idéző illatot. A két munkás a platózárót is felcsukta, csikorogva ereszkedtek helyükre a kallantyúk. Intettek neki, indulhat.

Keze már a sebességváltón volt, amikor eszébe jutott a ponyva, leugrott, s rálökte a ládára, nehogy vizet kapjon, s őt áldiák odalenn. A munka — munka. Tisztességesen kell megcsinálni, s kész. Az ember mással ne törődjön, de amit kell. azt kell. Tíz esztendeje e szerint dolgozott, s miatta nem is reklamáltak soha. sehonnan.

Csúszós, nyálkás az út, különösen itt, egy jó darabon, felszedhetnék már ezeket a keramit kockákat, ezeknél rosszabb nincs, mintha sík- oorcal szórták volna fel az utat. Ahogy kifelé haladt, mind lassabban hajtott. A nyirkosság köddé állt össze, s a tejfehér, átláthatatlan fátyol bebugyolálta a házakat, a távíróoszlopokat, s amikor ráfordult a műútra, már éppenhogy csak látta az utat maga előtt.

Tíz perc múlva már nem látott semmit. Olyan sűrű lett; a köd. hogy egy lépésre sem látott maga elé.

Káromkodott, de ez nem segített. Rágyújtott. leállt az út szélére, s azt latolgatta, hogy ilyen ködben a hatvan kilométert estig sem teszi meg. Vajon Sátor mit csinál? Lehet, hogy arrafelé nincs is köd. Pont neki kellett kifognia. Pedig még kicsit nevetett is magában Sátoron. Most meg nevethetne saját magán, ha kedve lenne hozzá. Végigszívta a cigarettát, rátaposott a csikkre, amikor Pobeda bukkant elő a ködből, s leállt mellette.

— Jónapot.

— Hát ez elég jó — válaszolt kedvetlenül.

— Az orrát sem látja az ember.

— Hát.

— Visz valamit?

— Egy motort. "Újvárosba, a gépszerelőkhöz.

Elhallgattak, majd néhány pillanat múlva a Pobeda vezetője megszólalt:

— Egy darabig mehetünk együtt. Felváltva ...

Kapott az alkalmon. Csak könnyebb így.

Elindultak, elől a Pobeda. mögötte ő, a Csepellel. Lépésben, de mégis könnyebb volt a dolga, mert csak az előtte guruló kocsit kellett figyelnie.

Egy idő után cseréltek. Ö ment előre, mögé állt a személykocsi, most ő nézte az utat, ha KHta volna, de így inkább csak az érzékeire bízta magát, mert még az út szélét sem látta. Tíz perc után már fájt a szeme az erőltetéstől, de ment tovább, nem akarta előbb abbahagyni, mint a másik. Egy lélekkel sem találkoztak. ilyen időben istenkísértés az országúton szaladgálni.

A ködből hirtelen bódéskocsi hátulja magasodott elő, annyi ideje volt: hogy ráía- posson a fékre, a kocsi farolt egyet, s alig egy méterre a másiktól, megállt. Várt egy pillanatot, megfeszült idegekkel azt leste, mikor koccan bele a Pobeda eleje a hátsó lökhárítókba, s csak amikor ez elmaradt, szállt ki megnyugodva.

A bódéskocsi vezetője közben már odajött, s kiszállt a Pobeda vezetője is. Már hárman szidták az utat, az időt. mindent, amit csak lehetett, de a köd, ha lehet, még sűrűbb volt körülöttük, mint amikor elindultak.

Megnézte az óráját. Ha nincs semmi baj, már ott lenne. A fene egye meg. Végeredményben neki mindegy, mikor ér oda, nem kívánhatják el, hogy ilyen időben hajtson.

mint egy bolond, ott viszont egy rakás ember várja a motort, lézeng, ahelyett, hogy dolgozna, s az állásidő nem fizet annyit, mintha dolgoznának.

Türelmetlenség lett rajta úrrá. a másik kettő értetlenül nézett rá. amikor rájuk mordult:

— Ne tátsuk a szánk, soha nem. jutunk így tovább.

A bódéskocsi hátramaradt, a Pobedás ment előre, de alig haladtak párszáz métert, fékeznie kellett. Rögtön látta, hogy baj van. Azaz nem is látta, érezte. Mert látni éppenhogy a farát látta csak a személykocsinak.

Belecsúszott az árokba. Szerencse, hogy csak az orrával. Éles szögben fordult az út, s mire észrevette, addigra az eleje már belelógott az árokba.

Kötél, erőlködés, a bódéskocsi vezetőjének alig látható integetései, de végre kihúzatta.

Ö ment előre. Égő szemmel az utat nézte volna, de a kocsi orrát látta csak. Nyugalom szállta meg. Hiszen csak odaér, ha tovább is tart az út. És milyen rendesek voltak a többiek. Hiszen éppen a Pobedás ott is hagyhatta volna. Habár ő is majdnem így tett. Ennyivel igazán tartoznak egymásnak.

Délre csak odaér. S ha azok gyorsan dolgoznak. akkor a délutánosok már melózhatnak.

A fenébe is. Végeredményben ö kínlódott meg értük. De azoknak csak az a fontos, hogy felbúgjon a motor, dolgozhatnak. Nem törik azon a fejüket, ki, hogyan hozta ide.

De egy bögre jó forró teát azért kér majd.

Ennyit igazán megérdemel.

Lépésben gurult tovább, az erőltetéstől fájt a szeme, de mérge már elment.

Cigarettától keserű szájában egv pillanatra a tea ízét érezte.

Mészáros Ottó