Pest Megyei Hirlap, 1961. december (5. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-31 / 307. szám

1961. DECEMBER 31, VASÁRNAP PEST HECIEI kfCírfm» * AZ ÚJ ESZTENDŐ A z egyik legfontosabb em­beri táplálék termelésé­ben máris megmutatkozik a nagyüzemi gazdálkodás fölé­nye: megyénk mezőgazdasága az 1961-es esztendőben 10,3 mázsás átlagos búzatermést produkált katasztrális holdan­ként, amire emberemlékezet óta nem volt példa. Az új év­ben ezt az eredményt is túl kell szárnyalnunk, amihez hozzásegít bennünket az is, hogy a nagyhozamú külföldi búzák vetésterületét az ősszel megkétszereztük. Termelőszö­vetkezeteink tavaly 8 ezer ka­tasztrális holdról arattak kül­földi búzát, amely holdanként átlagosan 3,6 mázsával adott többet a hazaiaknál —, s az új esztendőben több mint ti­zenhatezer katasztrális hold­ról aratnak majd. Az elmúlt esztendő második felében pusztító aszály lépett fel és jelentős hozamcsökke­nésit idézett elő a kapások­ban, a zöldségfélékben és a takarmányban. Ez átmene­tileg gondokat okoz. Tények bizonyítják azonban, hogy o jól megművelt föld kifog még a szárazságon is. Ez mindannyiunkat ismételten fi­gyelmeztet a mélyszántás és a vetések tavaszi-nyári kellő ápolásának fontosságára. Ilyen tekintetben termelőszövetke­zeti és gépállomási traktoro­saink nagy többsége mindent megtett az ősszel, ami lehet­séges volt, a magasabb ter­méshozamok biztosításáért. Az azóta beállott tél ellené­re a munkát megállás nélkül folytatni kell. Kihordani az összegyűlt trágyát, fontosságá­nak megfelelő sorrendben üzemképessé tenni vaiameny- nvi gépet, felkészülni a veté­sek felültrágyázására, biztosí­tani tavaszra a vetőmagot és szervezni a termelőszövetke­zeti tagok körében a kapá­sok művelésének vállalását. Megyénk termelőszövetke­zeti parasztságának közös ál­latállományára egyre büsz­kébben tekintünk: jelenleg csaknem 32 ezer darab szarvasmarha, 48 ezer ser­tés, 59 ezer júh, 85 ezer da­rab törzsbaromfi és 13 ezer ló van birtokában. Ennek a szám szerint állandóan gyara­podó állatállománynak a mi­nősége is évről évre javul. Hiánytalan átteleltetését csak­is a legkörültekintőbb takar­mánytakarékossággal, az ide vonatkozó állami utasítá­sok gondos betartásával lehet biztosítani. Termelőszövetke­zeti elnökeink a tavaszi mun­káik megkezdéséig naponta tájékozódjanak az állatállo­mány takarmányozásáról és az istállókban, az ólakban személyesen ellenőrizzék a gondozók munkáját. A Cegléden, Vácszentlász- lón és Kiskunlacházán mű­ködő takarmánykeverő üze­mek jelenleg több mint 50 termelőszövetkezet állomá­nyát látják el — gazdaságilag igen előnyös feltételek mellett — kiváló koncentrátumokkal. Az új évben Gyomron, Ve­resegyházon és Bián hozunk létre ilyen üzemeket, Szent­endrén, Szobon és Nagyká- tán pedig cseretelepeket. To­vábbi intézkedésekkel 1962- ben lényegében megyénk va­lamennyi termelőszövetkeze­tét bekapcsoljuk a takarmány­keverék-ellátásba. A magasabb terméshoza­mokat biztosító nagyüzemi gazdálkodás nélkülözhetetlen velejárója a gépi technika. Termelőszövetkezeteink az elmúlt esztendőben ilyen té­ren is jelentős lépést tettek előre: jelenleg 412 darab erő­gép tulajdonosai és ezt a számot az új évben csaknem megkétszerezik. Az erőgépek gondos kezelésével és karban­tartásával, maximális üzemel­tetésével igen sok, nehéz fi­zikai munkát lehet levenni a parasztság válláról és.ugyan­akkor jelentős önköltségcsök­kentést is biztosíthatunk. A felsoroltak persze tá ■ volról sem nyújtanak teljes képet azokról a fel­adatokról, amelyek az új esz­tendőben elvégzésre várnak. Lakóházak százait, napközi otthonok és iskolai tantermek tucatjait kell megyénkben is felépíteni. Érd és Dabas gimnáziumot kap. A termelő­szövetkezeti vezetők és tagok ezrei bővítik tudásukat, fej­lesztik szakismereteiket ezen a télen. A megyei pártbizott­ság irányításával, a taná­csok és valamennyi tömeg­szervezet — a Hazafias Nép­fronttal karöltve — akkor ké­pes csak a második ötéves terv 1962. évi nagy feladatainak megvalósítására mozgósítani a munkások, parasztok és ér­telmiségiek hatalmas seregét, ha bízik bennük, támaszkodik rájuk. Pártunk politikájának megfelelően évek óta ilyen eszmei alapon dolgozunk együtt: a kölcsönös bizalom alapján. Legyünk rajta, hogy ez az alap az új esztendő­ben tovább erősödjék szocia­lista rendszerünk, népünk és a béke javára! Kéményseprői MM, szerencséi ruházatért. Másnap már egy ócska kéményseprő ruhában tetszelegtem. — Sem a szava, sem a keze nem volt éppen simogató a mesteremnek. Ünneplő ruhát csap ígért, négy év alatt mégsem adott. Az első agyon­viselt kormost három évig vi­seltem, csak akkor kaptam tőle másikat. Az sem volt úi, de legalább folt nem volt raj­ta. Büszke is voltam az új szarvasbőr öltönyömre, min­denáron haza akartam menni, hogy megmutassam anyám­nak. Hiába kértem pár nap szabadságot, a mester nem adott. Erre bizony az egyik faluból, ahol az urasági kas­tély kéményeit tisztogattam és a számlát is bekaszíroz- tam, szó nélkül hazamentem. Harmadnap két zsamlár állít oil be anyámhoz. Engem, meg a pénzt keresték, megvan-e. Mondtam, megvan hiányta­lanul, pedig az útiköltség hibádzott belőle, csakhogy anyám már- kipótolta. Egy rossz szót se szóltak, csak magukkal vittek. így esett meg, hogy Csepregre vissza két kakastoll, két gyíkleső kí­séretében utaztam. Útközben át kellett szállni. Amíg az ál­lomáson a csatlakozásra vá­rakoztunk, kiderült, országos vásár van éppen a faluban. Vásárfiát vásárolni elmentek a zsandárok, nekem meg meg­hagyták, el ne mozduljak ad­dig a várótereimből. Mielőtt elmentek volna, szafaládét vettek, még fröccsöt is fizet­tek nekem. A mester meg visszavonta a feljelentést, szó nélkül visszafogadott. Lám csak, igazán szerencse fia ez az ember és még hoz­zá ilyen jóindulatú csendőrök­kel hozta össze jó sorsa. De még a csepregi főbíró is jó volt hozzá. Egyszer a laká­sán tisztogatta a tűzhelyet. Megkérdezte közben a főbí- róné a kormos gyerektől, ho­gyan megy a sora. Elmondotta hát, hétköznap hajnaltól estig dolgozik, esténként a meste­rék csecsemőjét dajkálhatja. Még vasárnap sincs pihenője, akkor a konyhában a mosoga­tásnál kell segítenie. „Ne ne­kem panaszkodj, mondd el az uramnak” — így szólt a főszolgebírőné és beküldte a férje hivatali szobájába. „Mit akarsz, te gyerek?” — kérdezte zordonan a nagy úr. El is sorolta minden panaszát. „Hívd azonnal ide a gazdá­dat” — hangzott a parancs. Amikor aztán dúlva-fúlva ha­zajött a főszolgabírótól, fele­ségénél: mégsem mondott egyebet a mester: „Ezentúl az ifiúrnak nem kell, nem is szabad mosogatnia, mert nem akar”. A bölcsőtől a sírig nem le­het szerencsés senki. Törpe József is nagy betegen került haza a háborúból. Az első világháborúiból, természete­sen. Egy időre búcsút kellett mondania mesterségének. Volt raktáros, villamosveze­tő. a kispesti piacon gyümöl­csös kofa. És tüdővérzése is volt közben. Nagy sokára, csak a harmincas években öl­tötte magára ismét a kormost. A fővárosiban, a VIII. kerület­ben dolgozott, amíg csak a felszabadulás után, negyven­hétben, soha álmodni se merte volna, kinevezték Mag­lódra kéményseprőmesternek. Az ám, de amikorra mester lett belőle, a kéményseprő­körzeteket nagyon megszűkí­tették, nem biztosított a mes­teri rang már busás jövedel­met. — Két év múlva szerencsé­re államosítottak — folytat­ja. — Megmaradtam a vál­lalat alkalmazásában és töb­bet kerestem, mint mester koromban. ötvennégyben mentem nyugdíjba. Nem nagy a nyugdíjam, csak 625 forin­tot kapok, meg százat a fele­ségem után. mégis, majd any- nyi, amennyit mesterként ke­restem. — Szilveszter éjszaka járt-e annak idején szerencsét hoz­ni a szórakozóhelyek vendé­geinek? — Csak egyetlenegyszer. Pesten, a Józsefvárosban, a Igaz-e ez a régi rigmus? Ki adhatna rá jobban vá­laszt, csak maga a kémény­seprő. Különösen az öregje. Az óév vége táján ezzel a kér­déssel állítok be tehát Mag­lódon Törpe József kémény­seprőhöz. Sokfelé járt, so­kak között megfordult, iga­zán megmondhatja. Különö­sen most, hogy már eszten­dőkkel ezelőtt nyugállomány­ba helyezkedett és e téren sem kötheti a hivatali titok­tartás. •— Nem hittem soha, semmi­féle babonában — így vála­szol. — Azt mondja meg leg­alább, szerencsés volt-e a sa­ját életútja. — Nem. Lássuk csak, valóban elke- riilte-e a szerencse az öreg kéményseprőt? Kezdjük a kezdet kezdetén. — Miért lett kéményseprő? — Naigyon tetszett nekem a fekete szín. Apám, amolyan mindent válleló, nincstelen kétkezi munkás, hogy kijár­tam az iskolát, mindenképpen mesterségre akart adni, hadd legyek nála több, biztosabban élő. Azt kíván­ta, tanuljak suszternek vagy szabónak. Egyikhez sem érez­tem nagy hajlandóságot. Lát­tam én odahaza, Zalatámo- kon, milyen ritkán forgatja dikicsét, csak ül a műhelyé­ben a susztermester és várja az elnyűtt talpú csizmát. Nyá­ron meg elmegy részes arató­nak, aztán a más kukoricájá­ba kapálni, különben meg nem él. No, én ilyen kétfé­le ember nem leszek — mond­tam. Éppen ott járt a falu­ban a kéményseprő. Még jobban tetszett fekete öltönye. „Nyáron is sepri a kéményt?” — kérdeztem tőle. „Egész évben, mindig” — felelte. Több se kellett nekem, mind­járt megmondtam apámnak, kéményseprő leszek, semmi más. Szegény apám bevitt Egerszegre a kéményseprőmes- terhéz. Annak azonban nem kellett inas. Azért csak hagy­juk meg a címünket, azt mondta, hátha valamelyik kollégájának kell, majd ír. Ez 1902 őszén történt. 1903 nyarán jött aztán Csepreg- j ről, az ottani mestertől a I levél. Az apámnak szóit. Csak- ! hogy apám akkor mér nem ! élt. Anyám vitt el Csepreg- ] re, odaadott négy évre inas- 1 nak kosztért, kvártélyért és j Népszínház utca meg a Nagy­fuvaros utca sarkán volt vala­mi kereskedőegylet. Annak a titkára megkért, jönnék el a kormos öltönyben szilveszter­kor, pontban éjfélre. Kuncsaft volt, hát elmentem. Odakinn a konyhában kezembe nyom­tak egy nagy tálat, vagy húszkilós malac volt rajta, azt kellett körülcipelnem az egész helyiségben. Mögöttem jött egy pincér, a vendégek an- I nak adtak valami pénzt. A j konyhában aztán osztozkodni akart velem, de én csak le­gyintettem, nem kell. Szokás Y volt akkoriban, hogy a kávé- )ff sok, vendéglősök a kéményei­éi két tisztán tartó kéményseprőt ? megkérték, jöjjön el hozzá­juk, mert szilveszteri mulat- | ság nem esketik meg szeren- jí csét hozó kéményseprő nélkül. jS — Az új esztendőben feb- £ ruárban töltöm be a hetven- harmadik évem — mondja az- ■S> tán elgondolkozva, í — Én is ebben az évben töl- i töm be — egy esztendőiben g születtünk sz urammal — szó­éi lal meg az ajtóban a felesé- ;í ge. Szóról szóra úgy, ahogy mondani szokták, korát meg- ^ hazudtoló fürgeséggel közeleg. ^ ősz hajú, de fiatalos arcú és í mozgású asszony. A nagymo- ? sást hagyta félbe, hogy egy fényképet mutasson a vén­éi dögnek. é; — Tessék nézni, milyen fess ^ ember volt az uram. 'j Csinos asszony, és választé- éi kos eleganciával öltözött, dél- cég férfi mosolyog a képről. A Törpe-házaspár, amilyen i harminc éve volt. V f — Negyvenkilenc éve va- % gyünk házasok, jövőre lesz az % aranylakodalmunk. Ha meg- % érjük ... % Ezt a férfi mondja és egy- ^ másra néznek. Meleg szere- i tét sugárzik a szemükből, s a j szavukból is, ahogy egymás- ^ hoz szólnak. Az ember ön- ^ magát is szerencsésnek érzi, hogy látja rajtuk, a kémény- jj seprő meg a kéményseprőné ^ szerencsét hoztak egymásnak. ^ Mert nincs és nem is lehet a < szeretetnél nagyobb szerencse. j Persze, hogy nem vagyok ^ babonás, de ettől az egymás ^ mellett megöregedett és egy- ^ mást szerető házaspártól távo- zóban most én is nagyobb bi- ^ zalommal indulok az új esz- ^ tendőnek. 'Hogyne. Hiszen: ^ kéményseprőt láttam, sze- £ rencsét találtam í Szokoly Endre den bizonnyal aranybányát ; varázsol az itt elterülő sző- \ lőpásztákról. A már őszülő: halántékú, de sok tapaszta- • latot gyűjtött tanítvány,; Forczek Józsi bácsi legalább ; olyan féltő gonddal kezeli a; szövetkezet másfélezer hek- • toliternyi borát, mint ha; csak a saját kis pincéje j kincsét ápolgatná. Neki is,: az elnöknek is nagy bánata, | hogy az illetékes hivatalok; még mindig csak ígérgetnek, í már legalábbis ami az ital- i mérési engedély kiadását il-; leti. Több mint esztendeje adták be a kérvényt, hogy \ kimérőt nyithassanak a szom­szédos Ócsán (tehát nem is Pesten), de a mai napig er­re nézve nem kaptak még határozott választ. Pedig a kimórőhöz meglenne a jo­guk, hisz a rendelet is meg­állapítja, hogy ahol a ter­melt bormennyiség hetven százalékát eladják az állam­nak, ott igényt tarthatnak a saját értékesítésre. Az inár­csi termelőszövetkezet bor­termésének 80 százalékát ad­ta el a múlt őszön is az ál­lami pincegazdaságnak. Jó lenne, ha most már végre megadnák az engedélyt az inárcsiaknak. Elnézést, kedves új évet ünneplő olvasó, hogy beszél­getésünk fonalát ilyen mesz- szire csavarintottuk a gyer­tyafényes pincéből. Gyerünk csak vissza, kóstoljuk meg a soronkövetkező hordó borát is, nehogy megsértődjék az öreg pincemester. Inárcson azt jósolják, jó szőlőtermés lesz az idén, igyunk hát az új esztendő új termésére és az inárcsi gazdákra. Egész­ségükre! Súlyán Pál ni, hány fajta szőlő kötötte meg a szélhordta homokot. Pompás pincéket építettek a pászták mellé, s nagyüzemi módszerekkel termelték a bort. Közben Inárcs hírét a nagyobb, a hagyományos al­földi szőlősvidékek elhomályo­sították. Amikor a Március 21 Ter­melőszövetkezet 1959-ben ki­mondta megalakulását, a gaz­daság vezetői Perényi István elnökkel az élen megfogad­ták, visszahódítják az inár- csi bor hírnevét. Márka lesz az itt termett rizling és a muskotály — határozták el, s ezt a fogadalmukat azóta is tartják. — Nemcsak a szá­mok bizonyítják ezt, hanem a borok évről évre javuló minősége is. Tavaly 150 hold szőlőt vallhatott magáénak a közős, ugyanennyit a ház­táji. Elkészítették már ti­zenöt éves szőlőtelepítési tervüket, s évenként a meg­lévő mellé, tízholdnyi ho­mokot ültetnek be szőlővel. Az alakulás évében 1450 hektoliter mustot szűrtek a szövetkezet szőlőpásztáiról a hatalmas hordókba, 1961. őszén már 1600 hektolitert. Három, négy év múlva ter­mőre fordulnak az új tele­pítések, s attól kezdve min­den évben újabb és újabb táblákon kezdhetik meg a régi mellett a szüretet. És ha Prehoda János, aki­nek a nevét az inárcsi szö­vetkezeti gazdák is hálával emlegetik, meghonosította a szőlőt Inárcson, a Március 21 Termelőszövetkezet min­napsugarait, vagy a kövidin- káról, amely inkább a szeli- debb tavaszt idézi. A mézes épp úgy kivívta már a borivó szakemberek elismerését, mint a vérpiros otelló. Sokat lehet­ne írni az ízről, a zamatról és a borok összhatásáról, ahogy azt a borversenyen tenni szok­ták, Száz szónak is egy a vé­ge, nem alaptalan a híreszte­lés: Nyársapát, Csemő és Ceg­léd mellé Inárcs is felzárkó­zott már. Sőt... No, de ne vágjunk a dolgok elébe, in­kább úgy emlékezésként néz­zünk csak vissza a század- fordulóra, amikor az inárcsi bor elindult hódító útjára. Ügy mesélik az öregek, hogy az ő végtelen homokjukon — mert errefelé évszázadok óta a futóhomok uralta a lankák­nak sem túlozható emelkedő­ket —, csak a borovicska, a kutyatej, meg a szappangyö­kér „termett”. A múlt század végi filoxéradúlás után végül is a már említett híres sző­lész, Prehoda János ültette el az első szőlővesszőket. Ö jött rá itt először, hogy a homok „aranyat” terem. Az Ofner- fivérek kapva a kínálkozó al­kalmon, háromszázhatvan hold földet telepítettek be szőlővel s az ő példájukat kö­vették a kisebb gazdák közül is sokan. Az inárcsi bor egyszer már rangot szerzett vetélytársai között a háború előtt. Hord­ták innét az ízletes asztali borokat nemcsak a honi tá­jakra, hanem még külföldre is. Néhány évtized leforgása alatt ezer holdra való ezerjó, rizling, muskotály, • mézes és még ki tudná mind felsorol­Forczek József az inárcsi Március 21 Termelőszövetke­zet pincemestere — valami­kor Prehoda János kapás vin­cellérje — sokat sejtető szem- hunyorítással nyomja a lopót az öreg hordóba, s amint a pohárba csurran az olajszínű muskotály, ennyit mond: — Ez hát Inárcs aranya, ettől derül jókedvre a legszo­morúbb ember! Aztán, hogy alaposabban szemügyre vehessük a csodá­latos italt, gyertyát emel a pohár mögé, s így látszanak csak igazán az aranyló bor gyöngyei. Hát még az íze! Ódát írhatnának hozzá a poé- íták, olyan. Vérpezsdítő tűz, i szívet-lelket simogató szelíd­ség egyszerre, már kortyolga- j tás közben kellemes mámor : árasztja el az embert. Még icsak az első pohár utolját íz­lelgetjük, máris világosabb jszínekben látjuk a gyertya- ! fényben imbolygó bolthajtás (hordó árnyait. ! — Tizennégy maligándos — (jegyzi meg a pincemester kur- ! ta büszkeséggeL í — Ügy ám! — teszi hozzá (Perényi István, a szövetkezet ( elnöke, mert, hogy ebben a (pincében az idén tüzesebb bo­drokat érlel a január, mint te- (szem azt, az elmúlt eszten­dőkben, abban legnagyobb ré­sszé a nagy családnak: a már £ megyeszerte híres szövetkezet- í nek van. \ d Szavak helyeit persze, most d inkább az üveglopó beszél itt d mindenkinél ékesebben, hol d erről, hol arról a borról. A d rizlingről, amely gyöngyeiben ' hordozza a legtüzesebb nyarak (Folytatás az első oldalról) runk eme új Kommunista Kiáltványa Marx, Engels és Lenin tudományos tanításai­nak konkrét beteljesülését je­lenti, ragyogó utat világít be elsősorban a szocializmust építő, de valamennyi nép számára. A békés élet és a gondtalan jólét aranysuga­rait bocsátja az egész em­beriségre, rettegésbe hozva a burzsoáziát. Sajnos, az emberiséget leg­inkább érintő lefegyverzés kérdésében nem sikerült je­lentősen előre jutni az óssz- tendőben. A NATO-államok, közöttük is elsősorban az USA és Nyugat-Németország militarista körei egész éven át a háborús feszültség fenn­tartására törekedtek és bár a lefegyverzés mellett szóno­koltak, a valóságban fokoz­ták a felfegyverkezést, újabb és újabb korosztályok behí­vásával növelték fegyveres erőik számát. Az imperialis­ták nyílt háborús fenyegetőzé­se és fegyverkezési hajszája ellenlépéseként természetesen a Szovjetuniónak és a népi demokratikus országoknak is megfelelő intézkedéseket kel­lett tenniök saját védelmük és nem utolsósorban a világbéke oiztosítása érdekében. A NA­TO l<ardcsörtető politikáját a népek százmilliói Nyugaton is egyre erőteljesebben ítélik el, s az új esztendőben tovább kell fokozni a békéért vívott harcot, hogy megteremtsük a feltételeit a háború és a fegy­verek nélküli világnak. Összességében tehát az 1961- es esztendő a békeszerető ^ és a haladásért küzdő népekévé volt, segített elszigetelni az emberiség ellenséges erőit, ezért jó érzéssel és barátság­gal veszünk tőle búcsút. * zok a nagy és lelkesítő A feladatok, amelyek 1962- ben, a második ötéves terv második évében megoldásra várnáik, igen komoly erőpró­bát jelentenek számunkra. Egy sor új ipari létesítmény üzem­behelyezését kell biztosítani a legmodernebb technikával, s ezen túlmenően számos üzemben kerül sor rekonst­rukcióra. További beruházá­sokat eszközlünk természete­sen az ország két legnagyobb készülő létesítményének, a vá­ci Dunai Cement- és Mészmű és a százhalombattai erőmű, valamint az olajfinomító épí­tésére. Szocialista iparunknak az új esztendőben 1961-hez viszo­nyítva 10—12 százalékkal kell növelnie a termelést, hogy né­pünk fokozódó igényeit kielé­gíthessük, exportfeladatainkat teljesíthessük. Világos, hogy mindezt az elmúlt évinél ma­gasabb szinten, jelentős, de reális termelékenységemelke­déssel. Az így olcsóbbá tett és minőségileg javított ipari termelés biztosításának to­vábbi fontos feltétele az anyaggal és az energiával való takarékosság. S e célok megvalósítása a gazdasági ve­zetés további javítását, a mun­kások és a műszaki értelmi­ség még jobb együttműködé­sét kívánja meg. Népünk fokozódó igényeit — a tervnek megfelelően — élelmiszerekből is ki kell elé­gítenünk. Az új esztendőben erről döntően már a termelő­szövetkezeti parasztság gon­doskodik. Az elmúlt év a me­zőgazdaságban a fordulat éve volt. Hazánkban, s így Pes1 megyében is, történelmi vál­tozás ment végbe: a szövet­kezés gondolata teljes győzel­met aratott a parasztság kö­rében. Lényegében minder parasztgazdaság termelőszö­vetkezetbe, vagy csoportba és szakszövetkezetbe tömörült, i helyi viszonyoknak megfelelő­en. Mezőgazdaságunk szocia­lista átszervezésének fő útj£ — a párt politikájának meg­felelően — a termelőszövet, kezet. Megyénkben a fent három szocialista jellegű tő mörülés közül a parasztsás túlnyomó többsége — csak nem hatvannyolcezer fő — : termelőszövetkezetek tagja. í számuk még gyarapszik is ahogy erre a gazdasági viszo nyok megérnek: tszcs-tagokbó és olyan paraszti foglalkozá súakból, akik az utóbbi időbe: a mezőgazdaságon kívül keres tek munkát és most visszatér nek a megszilárduló tsz-ekb« Inárcs „aranya^

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom