Pest Megyei Hirlap, 1961. december (5. évfolyam, 283-307. szám)
1961-12-07 / 288. szám
VEST MEGYE! VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK f I TANÁCS V. ÉVFOLYAM, 288. SZÁM aha "o m.i.KR LAPJA ^ ,j . >• u r * ■ ■tfi'.'-.t- r- •••* 1961. DECEMBER 7, CSÜTÖRTÖK A megfelelő jövedelemelosztás továbbra is kulcskérdés a tsz-ekben Ülést tartott a Pest megyei képviselőcsoport (Tudósítónktól.) Az országgyűlési képviselők Pest megyei csoportja december 6-án Dabason a járási tanács kultúrtermében tartotta ülését, amelyen Horváth András elvtárs, a Pest megyei Pártbizottság első titkára tájékoztatta a megjelenteket a megye termelőszövetkezeteinek helyzetéről. A képviselőcsoport ülésén részt vett Tausz János elvtárs, belkereskedelmi miniszter is. Horváth András elvtárs bevezetőjében hangoztatta, hogy az aszályos időjárás ellenére is, a termelőszövetkezetek jobb eredményeket értek el a tavalyinál. Noha a tsz-ek területe időközben megnövekedett, az idén kisebb lesz a terméskiesés. A szárazság nem sújtotta a kenyérgabona- termést, így az ebből származó többlet pótolta a más területen jelentkező kiesést. Helytelen volt azonban, hogy a termelőszövetkezetek zöme nem hasznába ki eléggé a betervezett emberi és fogatos munkát, hanem a gépállomáshoz fordult, ami megyei átlagra átszámítva, majd kétforintos munkaegység értékcsökkenést eredményezett. Ahol a vezetőség — mondotta — az anyagi érdekeltség fontosságát felismerte, megfelelő eredményt értek el. Termelési ágakra felbontva, a legnagyobb gondok a kukoricánál voltaik, mert a megye mintegy hatvanezer hold tengerijéből mindössze húszezret műveltek meg kellően. Pátyon például a termelőszövetkezetben tizenkét mázsa átlagos termést értek el, míg ugyanott az állami gazdaságnak harminc mázsa termett holdanként. A szőlőnél és zöldségféléknél általában nincs hiba, mert itt szem előtt tartották a részes művelés fontosságát. A kenyérgabonáról szólva kijelentette Horváth elvtárs, hogy a megyében még nem volt ilyen magas átlagtermés, mint az idén, A több évi nyolcmázsás átlaggal szemben e nyáron tizenkét mázsát takarítottak be. Az aratás hatvan százalékát már géppel végezték. A háztáji gazdaságokról szólva elmondotta, hogy a tsz-vezetőségeknek segíteniük kell őket, nem pedig vissza- tartaniok. Következésképpen, a tsz oldja meg a tagok takarmánygondjait. Adja ki a réti szénát feles begyűjtésre, ez a termelőszövetkezetnek, a tagságnak és a népgazdaságnak egyaránt előnyös. Általános tapasztalat, hogy amióta a feles behordást megvalósították, például a lucernában, azóta nincs megfeketedett, kárbaveszett takarmány. Minden területen bővíteni kell a természetbeni juttatások körét. Az elmúlt évet taglalva A* Unöki Tanács ülése A Népköztársaság Elnöki Tanácsa szerda délelőtt ülést tartott. Hozzájárult, hogy Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének személyes képviselőjeként Gyáros Lés?ló. a Magyar Népköztársaság guineai nagykövete — különleges megbízású rendkívüli és meghatalmazott nagyköveti minőségben — részt vegyen a Felső Volta Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából tartandó ünnepségeken. Az Elnöki Tanács elhatározta Borsod megye putnoki járásának 1931. évi december 31- ével történő megszüntetését. A megszüntetett járás községeit az ózdi, illetőleg az edelé- nyi járáshoz csatolják. Az Elnöki Tanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) TÉLAPÓ AZ OVODABAN Kedves és megható'' ünnepségre ültek össze a tá- piósülyi csöppségek. Apró óvodai székeiken hát rátett kézzel várták a nagy pillanatot — a Télapó jöttét. Hevesen dobogó szíveiket a javulás szándéka. csillogó, nagy kerek szemüket a csodavárás izgalma töltötte meg. Végre megjött a Télapó, és a végtelennek tűnő várakozás izgalmát a remegő ámulat váltotta fel a gyermekarcokon. Némelyik pöttöm lánykának sírásra görbült az ajka. s a legtöbb fiútekintet is a menekülés útját kutatta. Ki tudja? Hátha a Télapó valóban mindent tud és akkor azokért a csínyekért is felelősségre vonja a megrebbent lurkókat. amelyeket az óvónéni elöl sikerült eltitkolni! Akkor már inlcább tartsa meg az ajándékot... Ámde. ha a Télapónak mégis elkerülte a figyelmét az eset, akkor nem lehetetlen, hogy Maizinger Zolika is kap ma ajándékot. Hasonló reményei még Tokár Katicának is vannak, aki különben legtöbbet feszeng a helyén. Dehát a Télapót nem lelvet becsapni. Vattaszegélyes, vérpiros palástja és hasonló szélű süvege alól kútból merített hang tör elő: — Ügy hallottam, hogy Tokár Katica rossz volt a nyáron. — Brühühü-ü-ü! — Ne sírjál. Katica! — bátorítja a csöppséget az óvó néni. — ígérd meg a Télapónak, hogy máskor nem leszel rossz! — Kedves Télapó, én többet nem leszek rossz... —Én sem rug- dalódzok, többet! — tör ki az önkritika Maizinger Zolikából is. — Én sem! Én sem! — így a többiek. S a Télapó megbékélve, lassú öreges mozdulatokkal mindenkinek átnyújtotta a — társadalmi szervek ajándékát ... (n. i.) Horváth elvtárs kifejtette, hogy a tavalyi év vetésterület nagyságát a megyében nem a legszerencsésebben állapították meg. A tervek felbontásakor a tesz-ek gyakran nem veszik számításba a kiesett területeket és azt, hogy a főváros közelében főleg kis, fél-egyholdas földek vannak, ahol elsősorban nem gabonát, hanem takarmányt érdemes termeszteni. A jövőben az a cél, hogy csak az alapvetően szükséges gabonát termeljük mi, míg a terület nagyobb részét tartsuk fenn a kultúrnövényeknek. Ezután Horváth András elvtárs ismertette az 1961-es év felvásárlási eredményeit. Burgonyából országosan Pest megye az első helyet szerezte meg. Ugyanígy élen jár a kenyér- gabona átadásában. Kiválónak mondható a baromfifel- vásárlás: a megye nagymértékben hozzájárult a főváros baromfihús-ellátottságához. Nem ilyen kedvező a takarmányfelvásárlás, és nem mondható kielégítőnek a sertésfelvásárlás sem. Végezetül bejelentette, hogy a megyében az őszi vetést időben befejezték. A termelőszövetkezetek most a reális munkaerőt és lehetőségeket véve alapul, minden erejükkel a zárszámadás és a jövő évi megalapozott tervek előkészítésén dolgozhatnak. Horváth elvtárs beszámolóját élénk vita követte. Második napirendi pontként a képviselőcsoport az elkövetkezendő időszak legfontosabb tennivalóit tárgyalta meg. A jövő heti rádió- és TV-müsor \ pomázi tanács munkájáról A megyében is megkezdődött a készülődés az Országos Mezőgazdasági Kiállításra Levelező tagozat is nyílik a mezőgazdasági szakmérnökképzésben Heves harcok Katangában Újabb csapat erősítéseket kapnak az ENSZ-erők — Csőmbe Párizsból uszít New York Az ENSZ-titkárság szóvivője kedden hivatalosan megerősítette, hogy formális háború folyik Katangában az ENSZ-csapatok és a katangai zsoldos haderők között. U Thant ügyvezető főtitkár utasítást adott, hogy minden szükséges szárazföldi és légi hadműveletet hajtsanak végTe, hogy a rendet helyreállítsák Elisabethville-ben. V Thant kedden több mint másfélórás közvetlen telexösszeköttetésben állt L inner ENSZ-főmegbizottal. E telexmegbeszélés alapján közölte a világszervezet szóvivője: Kedden este az ENSZ-csapatok minden pozíciójukat szilárdan tartották és az akció folytatódik a katangai csendőrök ellen. ENSZ-csapaterősí- tések vannak útban Elisabeth- ville felé, a többi között lök- hajtásos repülőgépek is, hogy támogassák a szárazföldi akciókat és lelőiensk minden ellenséges repülőgépet. Párizs Csőmbe kedden este Párizsból felhívást intézett „a szabad világhoz’. Agresszióval vádolja az ENSZ-t és hangoztatja, hogy a katangai fegyveres erők nem hátrálnak meg az ENSZ-csapatok előtt. Csőmbe Párizsból állandó telefon- és géptávíró-összeköt- tetésben van Elisabethville- lel, s „irányítja” a hadműveleteket Mikor lesz az iskolákban a karácsonyi szünet? — Megyei tanács, oktatási osztály? A sok tízezer nebuló nevében arról szeretnék érdeklődni, hogy az idén az iskolákban mikor lesz a karácsonyi szünet? — Erről az iskolai rendtartás pontosan intézkedik. E szerint a gyerekek — és tegyük hozzá: a tanárok.'■ nevelők — idei karácsonyi szünete december 22-től január 8-ig tart. — Minden iskolában? — Az összes általános és középiskolákban. — Van-e erre a két hétre a gyerekek és a pedagógusok számára valamilyen „hivatalos”, központi rendezésű program? — A gyerekek nyilvánvalóan sokfelé rendeznek majd kirándulásokat az úttörőcsapat, a KISZ keretében. Eleket mindenütt helyileg szervezik. Egyes helyeken sor kerül a tanulmányi jellegű kirándulásokra is. — És a pedagógusok számára milyen lesz a szünidő? — Számukra igyekszünk összekötni a hasznosat a kellemessel. E napok alatt természetesen ők is pihenni, szórakozni, kikapcsolódni vágynak. Ezt az iskolaigazgatók nyilvánvalóan a legmesszebbmenőkig figyelembe veszik. De talán nem rontja el az ünnepi hangulatot, hogy több helyen rendezünk a karácsonyi szünetben továbbképzés jellegű pedagógus-tanácskozásokat. — S lesz-e ezenkívül más „össze vonásuk ?” ? — Ilyen természetű, „kötelező” jellegű nem. Ellenben hadd említsük meg máris, hogy a pedagógusok szak- szervezete megyénkben január első hetében rendezi meg a Pest megyei ossz- bizalmi értekezletet. Ezt a megye nevelő társadalma máris nagy érdeklődéssel várja. (f. a.) Több francia haladó szervezet tiltakozott a francia külügyminisztériumnál amiatt, hogy Franciaország támogatja Lumumba gyilkosát és lehetővé teszi, hogy Párizsban uszítson az ENSZ ellen. Csőmbe most már letett arról, hogy Brazíliába utazzék és kijelentette: megkísérli, hogy Elisabethville-be jusson. Kedden egyébként Párizsba érkezett Bomboko, a leopold- ville-i központi kormány külügyminisztere, hogy részt vegyen az euro-afrikai konferencián. Elisabethvüle Hírügynökségi jelentések szerint Elisabethville-ben. Katanga tartomány központjában viszonylag csendes volt a. keddről szerdára forduló éj- és szaka. Az AP legújabb jelentése szerint azonban Nyembo, Csőmbe katangai diktátor szakadár „kormányának” tájékoztatási minisztere szerdán reggel megjelent az eli- sabethvilie-i főpostán és ott a tudósító munkájúkat végző újságírók előtt kijelentette, hogy katangai csapatok az éjjel támadást intéztek az ENSZ katangai képviseletének központja ellen. A támadás következtében az ENSZ-képviselet áttette szék- helj>ét az elisabethville-i repülőtérhez vezető út mentén a város központjától mintegy 12 kilométerre fekvő egyik kisebb házba. Szerdán a hajnali órákban a katangai tüzérség tüzet nyitott az ENSZ egyik DC—3 típusú repülőgépére, amely mintegy 2000 méter magasságban szállt a város fölött. Katangai jól tájékozott körök hangoztatták, hogy az „új, csataterekre” erősítéseket küldtek a legutóbbi órákban. New Y’crk Az ENSZ New York-i szóvivője ismét állást foglalt Csőmbe; a katangai szaka- dár diktátor mellett. Miközben a katangai zsoldosok Csőmbe Párizsból kapott legfrissebb utasításaira csatarendbe sorakoznak és támadják az ENSZ erőit, a szóvivő kérdésekre válaszolva hangoztatta, „még csak< nem is került szóba, hogy Csombet- korlátozzák szemé- lyi szabadságában” és esetleg megakadályozzák. hogy Párizsból visszatérjen Elisabethville-be. Hasonló állásfoglalásnak adott hangot Lord Home angol külügyminiszter is, aki a lordok házának keddi ülésén interpellációra felelve kijelentette, „inkább kárt okozna”, ha az ENSZ „a I rend és a törvénvesséa fenn- • tartásán, valamint a polgár- háború elhárításán’’ túlmenően használná fegyvereit Kongóban. Elisabeth vilié Szerdán, a kora délelőtti órákban érkezett AP és Reuter jelentés szerint Csőmbe légierőinek egy Domier típusú szállító-repülőgépe három bombát dobott le az ENSZ kezén levő elisabethville-i repülőtérre. A bombázás károkat nem okozott. Az ENSZ elisabethville-i szóvivője szerdán reggel közölte, hogy a bombázáson kívül az éjszaka folyamán a katangai tüzérség tűz alatt tartotta az ENSZ központját. az indiai ENSZ-csapatok táborát, amely szintén a repülőtér körzetében fekszik. A legújabb hírek szerint a katangai lázadók európai pilóták vezette bombázói az utóbbi időben többször intéztek heves támadásokat az ENSZ stratégiai pontjai, elsősorban az indiai ENSZ-katonák által védelmezett repülőtér ellen. Az ENSZ-csapatok elisa- bethville-j főparancsnoksága szerdán végül is elszánta magát a kohvezi és a jadotville-i katangai légitámaszpontok megsemmisítésére. Leopoldville-ből érkezett jelentés szeriét az ENSZ ottani szóvivője kijelentette, hogy a világszervezet katangai hadereje Írországból mintegy 350, Svédországból pedig körülbelül 300 főnyi csapaterősítést kap rövidesen. Ismeretessé vált Munongó- nak. Csőmbe belügyekkel megbízott főemberének nemrég kiadott nyilatkozata, amelyben arra uszította a katangai- akat, hogy minden fegyverrel. akár késekkel, lándzsákkal. mérgezett nyilakkal is. vegyék fel a harcot az ENSZ-ka- tpnaság ellen. Kimba. a katangai „kormányzat” külügyminisztere, már egy nappal előbb hadiállaootot hirdetett ki- és a katanaai fegyveresek között szolgáló európai zsoldosokról egyebek között úgy emlékezett meg. mint akik a béke igaz barátai. Az AP jelenti, hogy a katangai csendőrség egységei megpróbálják elvonni a rhodésiai határ körze- ■ téből az ENSZ-csapato- kat. feltehetően azért, hogy a reakciós Welensky- kormányzat átdobhassa „önkéntes” alakulatait. A katangai vöröskereszt a késő délelőtti órákban állítólag fegyverszünetet kért Csőmbe csapatainak nevében. Az ENSZ az ajánlatra nem válaszolt. ÜZEMEINKBŐL JELENTJÜK