Pest Megyei Hirlap, 1961. november (5. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-03 / 260. szám
FIATALOK GYŰLÉSÉ apes t megyei hírlap különk I A D Á S A V. ÉVFOLYAM, 86. SZÄM 1961. NOVEMBER 3, PÉNTEK Ismertetjük a váci ünnepi programot A Váci Várod Pártbizottság határozatot hozott a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 44. évfordulójának méltó megünneplésére. A határozat hangsúlyozza, hogy napjaink nagy eseményei: az SZKP XXII. kongresszusa a német békeszerződés megkötésének előkészitésc, II. ötéves tervünk törvényerőre való emelése fokozott mértékben növeli november hetedikének jelentőségét. Az ünnepségsorozat az üzemekben az ünnepi műszakkal kezdődött, melynek eredményét szombaton ismertetik. Az üzemi ünnepségeken értékelik a harmadik negyedéves tervek teljesítését és kioszt iák a munkaverseny győzteseinek járó jutalmakat. Hasonlóképpen ünnepségeket rendeznek a közhivatalokban és az iskolákban is. November 6-án, hétfőn délelőtt küldöttségek indu’nak a Konstantin téri szovjet hősi emlékműhöz, ahol délelőtt 9 órakor rövid ünnepség keretében helyezik el a megemlékezés virágait. A koszorúzás után. 10 órakor a városi művelődési otthon nagytermében kerül sor a váci központi ünnepségre. Itt Búzás Istvánné elvtársnő, az MSZMP váci városi végrehajtó bizottságának titkára mond ünnepi beszédet, majd neves helyi kultúrcsoportok adnak egyórás műsort. A városi tanács vb felkéri a lakosságot, hogy gondoskodjanak az ünnep előtti napon a házak fellobogózásáról, valamint az utak és járdák rendbehozásáról. A VÁROSI NŐTANÁCS ÖSZI-TÉU TERVEI Dr. Néninger Anna lett as új titkár Sajnálatos körülmények következtében hónapokig nem volt vezetője az Észak-Pest megyei Zenészek Szakszervezetének. Ennek az állapotnak vetett véget az alábbi határozat: „A szórakoztató zenészek Pest megyei elnöksége október 23-án tartott értekezletén Jónás pól elvtársat ismét a szórakoztató zenészek szakszervezetének élére állította. Bízunk abban, bogy jó munkájával a tagság érdekeit segíti elő és zenei téren szép eredményeket ér majd eL Ez úton is kérjük a tagságot, hogy problémáikkal bizalommal keressék meg őt.” Örülünk a hímek s*még annyit közlünk, hogy az ügyintézés — hivatalos helyiség hiányában — Vác, Haraszti Ernő utca 9. szám alatt történ frí. — ORVOSI ÜGYELETEK: hétfőn dr. Ilansághy Gyula és dr. Ruzicska Béla. kedden dr. Gosztonyi János és dr. Gulyás Zoltán tartanak ügyeletes orvosi szolgálatot az SZTK-betegek részére.-------— MINDEN ÉVBEN érd: kés esemény a közgazdáit ;. technikum KlSZ-szervezíi:.:- nek ifjúsági báija. Idén november 11-én rendezik meg az iskola halijában, tombolával egybekötve. A városi nőtanócs a napcik- ban tartotta kibővített ülését, ahol megbeszélték az őszi-téli munkatervet, amit Dornai Sándorné járási titkár ismertetett. A további eredményes munka érdekében a vezetőség tagjai elhatározták, hogy részt vesznek a pártbizottság által tartott politikai előadásokon. Mozgósítják az aktívákat a Hazafias Népfront és a vöröskereszt által rendezett tanfolyamokra. Tizennégy asszony vesz részt a járási nőtanács egyhetes tanfolyamán. A nők műveltségének fokozása érdekében mielőbb beindítják Vácott a nők művelődési körét. Hat esetben szerveznek múzeumlátogatást: a váci, pen- ci, visegrádi és más. közeli múzeumokba, ahol helytörténeti előadásokat is meghallgatnak. A vöröskereszttel és a Hazafias Népfronttal karöltve megrendezik a nagymamák találkozóját és megalakítják a nagymamák klubját. Ismét beindul a múlt évben is nagy sikert aratott kozmetikai előad ássorozat. Mi szerepel még a gazdag őszi-téli tervben? Jogügyi tanácsadásokat tartanak a házasság és a válás problémáiról. Szorosabbra fűzik a kapcsolatot a szülői munknközösségeMíel az otthoni és az iskolai nevelés egybehangolása érdelvében. Nem bál formájában, de megrendezik az apáit ankát- ját, ahol elbeszélgetnek a családfőkkel gyermekeik neveléséről és a rájuk háruló felelősségről. A termelőszövetkezetek megszilárdítása érdekében emelni kívánják a szövetkezetek asszonyainak szakmai műveltségét. A mezőgazdasági osztállyal közösen az ezüstkalászos-tanfolyamokra beszervezik az asszonyhallgatókat is. Két ívben létrehozzák a mur Prés-paraszt a szigonyok találkozóját. A kósdi tsz-ből a Dv.nri Hajógyárba, a vácbottyániból pedig a Híradástechnikai Anyagok Gyárába látogatnak el az asszonyok. Sok-sok pont szerepel még a városi nőtanáes muitíteitervében, amclvnek végrehajtásáért a megbízott aktívák felelősek. Ezek az asszonytársak hathetenként lesznek összehíva, hogy munkájukról beszámoljanak és a továbbiakhoz segítséget. útmutatást kapjanak. Itt említjük meg. hogy a lemondott Harmati Sándorné helyébe dr. Néninger Anna járásbírót választották meg a városi nőtanács új titkárának. Várvölgyi Lászlóné Gátolt a sináiitó és az autóbusz A kézilabda villámtorna időbeosztása November 4. 17.00: Báthori iskola—Sződ!Igét, 17.25: Szödüget— Forte, 17.50: Sportiskola—TTSK, 18.25: Forte—Nagymaros, 19.00: Honvéd—Feisőgöd. 19.35: Kötött— Finomfonó és 20.20: Fonó—Gimnázium. November 5. 17.00: Forte—SződUget, 17.25: Szödliget—Köztársasági isk., 17.59: Híradás—Kötőit, 18.25: Kötött—Gimnázium. 19.10: Gépipari—Mezőgazdasági, 19.4ő: Kötött—Váci Fonó, 20.20: Sportiskola—Gépipari, és 20.45: Gimnázium—Váci Spartacus. November s. 17.00: Köztársaság—Báthorl, 17,25: KSsáiag—Hon- j véd. 18.20: Kisalag—Forte, 18.35: Kisalag—Felsőgöd, 19.40: Kisalag— ] Nagymaros, 20.20: ITSK—Gépipa- t ri és 20.55: Spartacus—Kötött. j November 7. 17.00: Püspökszi- í lágy—Sportiskola. 17.35: Sportiskola—Mezőgazdasági. 18.10: Püspökszilágy—Veresegyház. 18.45: Finomfonó—Híradás, 19.20: Veresegyház—Sportiskola, 19.55: ITSK— Mezőgazdasági. 20.30: Női döntő és 29.05: Fonó—Spartacus. * Hetnez rajos szövetségi elnök I Nagy Dez«, a diósái L’j \ Barázda Tsas főkönyvelőié j g épit sasira! ment a Kádí úton. } As aiaóvárcsi megállónál u?*n I volt leeresztve » sorompó. | Az autó akkor ért a vágány- | hoz, amikor egy sín au tó ro- í bogott a pályán, Budapest I felől. Elkapta a gépkocsit. I Nagy kivágódott a járműből. J Súlyos agyrázkódással és i egyéb sérülésekkel szállítót- I Iák kórházba. n, i-irtéjrt szombaton, este hat éra tájban a Csá- iryi úícr is. F: lkuk Rudolf li éves tanuló Pgydaieíle- isiií lépett le a járdáról. Éppen akkor érkező tt oda a deákvári autóbusz. Bár a vezető fékezett és három méteren belül megállt, a baleset megtörtént.- Az elütött fiút súlyos sérülésekkel a Szabolcs utcai kórházba szállították. VÁCI MOzA|K Hirdetmény a kötelező eboltásokról „Aki ráér, megvárja a szigeti kompot, aki siet — gyalog indul a Pokol-csárdához.” A városi tanács v. b. értesíti az ebtulaj dohosokat, hogy a folyó érd veszettség elleni kötelező védőoltás a következő beosztás szerint történik: Felsőváros részére XI. 8- án 7—13 óráig a felsővárosi kultúrháznál'. Alsóváros részére XI. 9-én, 7—13 óráig az állatorvosi rendelőben. Deákvár részére XI. 11-én, 7—13 óráig az állatorvosi OT GYEREK ES EGY SERLEG íí rendelőben. Felső küiteriilet: XI. 10-én, 10—13 óráig a gombás! iskolánál, XI. 10-én, 14—15 óráig a scjcei készenlétinél. Alsó külterület: XX. lien 14—16 óráig a zsellérdűlői őrhámál. Pót oltás: XI. 18-án, 7—la óláig az állatorvosi rendelőben. A területi beosztás szerint megjelölt helyre és időben minden tulajdonos köteles kutyáját szájkosárral ellátva, pórázon elővezetni. Az oltás díjtalan! Az oltás alkalmával az ebadó befizetését igazoló csekk- elismervényt be kell mutatni. A tulajdonos köteles az ebtartósi és oltási igazolványt az újraoltás bejegyzése végett megával vinni. Az oltatlanul maradt ebeket az 1/1957. PM—FM számú rendelet alapján a hatóság befogatja és leöleti. Vác, 1961. november 1-én. Dr. Haracsi Sándor városi főállatorvos MIT LÁTUNK A MOZIKBAN ? I Kultúr. 3—5: Bambi. (Walt Dís! ney magyarul beszélő, színes ame- ; rikai ralzfilmje.) 6—S: Tiszta ég- ; bolt. (Csuhraj magyarul beszélő ! a moszkvai fesztivál nagydíjával j kitüntetett filmje.) — 6-án. az öt- 5 órai előadás keretében: A szov- '< jct film ünnepe ünnepélyes meg- 5 nyitója. Beszédet mond: dr. Far- \ kas Mihály, a megyei tanács vb- j titkára. ; Építők. 3-án: Napfény a jégen. 5 (Magyar fűm.) Kísérő: Az ember 5 diadala. — 4—5: Borús reggel \ (Szovjet film.) Kísérő: Muzsiku- \ sok. — 7—8: San Salvatóre. (Nyu- \ gatnémet film.) —9-én: Hazatérés. 4 (Román film.) Tartalmas KlSZ-gj-űlés zajlott le múlt héten az Egyesült Izzó kultúrhelyiségében. Búzást Éva megnyitó szavai után Borszéki Csaba méltatta a XXII. kongresszus jelentőségét, majd Vincze István ismertette az ifjúsági alap- szervezet negyedik negyedévi programját. A gyár termelését elősegítő gazdasági elgondolásokon kívül szórakoztató kulturális tervet vitatott meg a tagság amelyből nem hiányzik a közeljövőben megrendezésre kerülő nagy. műsoros Izzó-bál és a kisinóczi turistaházban megtartandó Krampuszest sc-m (Kép és szöveg: Nagy Z.) Ukx-el — A VÁCI NAPLÓ következő száma a kettős munkaszüneti nap miaít legközelebb november 10-én. péntek reggel jelenik meg, a szokott időben. — SOK LÁTOGATÓJA van az MHS modellkiállífásának. Qpga. Király tér 10. szám alatt tekinthető meg, este ő-től 7-ig. A váci MHS rádióklub szervezését tervezi a közeljövőben. — A VÁCI Matejka János Irodalmi Kí!r folytatja egy- egy munkatársa eddigi tevékenységének ismertetését, bírálatát. Legutóbb Marót Géza munkássága volt a foglalkozás tárgya. — A VAK BOTTYÁN MÚZEUM igazgatósága közli, hogy november 7-től, a hivatalos látogatási idő alatt megtekinthetők a helyi és megyei képzőművészek újonnan beszerzett alkotásai. — ittas Állapotban vezette motorkerékpárját Fiedler Károly, a Váci Sütőipari Vállalat dolgozója. Miközben előzni akart egy gyalogos csoportot, felbukott. Sérülten szállították a váci kórházba. Közeljövőben Vácon megnyíló ORION RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ SZERVIZ műszerészeket keres Jelentkezés írásiban ORION SZERVIZ Budapest, VI., Lenin körút 82. szám A börzsönyi kisvasúiról Az őszi hónapokban is sok váci utazik a Börzsöny vidéke egyik legnépszerűbb közlekedési eszközén: a Kismaros —Királyrét között közlekedő keskenyvágányú erdei vasúton. Sajnos, ez a kis vasutacs- ka, apró kocsisorával ma már nem tud megfelelni a követelményeknek. Itt lenne az ideje felújítani a kocsiparkot, erősebb mozdonyt beállítani ezen a vonalon, amely — ha elsősorban az erdőgazdaság igényeit elégíti is ki — ma már fontos közlekedési eszköz, hiszen menetrendszerű járatai is vannak. Egy sokat vonatozó — VÁSÁR LESZ november 5-én a Rádi úti nagytéren, ahová vcszraentes . helyről mindenfajta állat felhajtható. ANYAKÖNYVI HÍREK Születések: Pihaj István esztergályos és Kálmán Bona segédmunkás: István, Szomorjal István kovács és Germann Magdolna meós: Tibor, Neisz József géplakatos és Gulyas Márta: József, Kovács Attila kereskedő és Veref Zsuzsanna: Árpád, Tóth István filmtekerccelő és Lestár Eresébe szabász: Márta, Krajcsek János kazánfűtő és Varsányi"Mária: János, Hugyecz János géplakatos és Lévák Mária orsózó: Mária. Fábián Antal honvéd tiszthelyettes és Szakács Katalin fonó: Katalin. Kántor Sándor gyári munkás és Kovacsics Éva: Gyöngyi, Galante! Sándor esztergályos és Gal- bavi Hona: Zoltán. Molnár Ferenc asztalos és Rotter Margit: Imre, Koch Pál segédmunkás é- Papp Zsuzsanna: János. Kftnczö" József segédmunkás és Misnyovsz- ki Júlia o-sózó: József, Halnál József drteivezetö és vaspék Valéria: Györgyi. Fuchs János lakatos és Králik F.rzsébet segédmunkás: János. Sebők Ferenc segédmunkás és Mészáros Irén: Zoltán nevű gyermekeik. Házasságkötések: Tóth László géomunká? és Hajdú Ilona vaiyó- nő Zöld István szerszámkészítő és Hegedűs Anna fonó, Fe- renczi István gépkocsivezető é= Szalai M-tria takarítónő. Járre ka József segédmunkás és Pajor Irén orsózó. Meghalt: dr. Saáry Ferenc se éves. VÁCI APRÓHIRDETÉSEK Úrajavítás, 45 éves szakmai gyakorlattal, lelMismeretes minőségi szakmunkát ad egyéves jótállással: Gánti Vilmos órás, Vác, Petőfi utca 11. Német gyártmányú új konyhabútor és TV tetőantenna eladó: Ambró utca 8. Beköltözhető ház . elndó. Vác. Csángó u. T5. Modern sötét, új dió háló eladó. Rákóczi u. 28.________________ Sötét hálószobabútor eladó. Vác, Tímár u. hat. _______________. j 1 25-ös Csepel motorke- j rékpár áron alul sürgősen eladó: Nagy j Gyula, Tímár u. 8. Kertes családi ház beköltözhetően eladó Érdeklődés: Hattyú, ú 57. Hirdetések feladhátók LEGKÉSŐBB KEDDEN DÉLIG Vác, Jókai u. 9. (Telefon: 59) Szövőgyárnál. Ismét van vezetője a zenészek szakszervezetének A Váci Spartacus Sportkör ifjú úszói másod ízben nyerték el 1961-ben a „Szabad Ifjúság” vándorscrlegét. 651 ponttal. Az átadás szombat este történt: a megyei úszó- szakosztály nevében Bábi Lajos nyújtotta át az értékes jutalmat. A Spartacus anyagi keretei ma már nem biztosítják az úszók további fejlődését. Jó lenne, ha jövőre a Vasas Sportkör venné át ezt a sokat Ígérő, eddig is szép eredményeket felmutató szakosztályt (Cserny Gábor felvétele) Biztosan kevesen számolták, pedig így volt: a vác—budapesti útszakaszra szóló autóbuszjegyváltásnál nem keve- _ sebb, mint nyolc lyukat kel-' lett a kalauznak alkalmazni; a menetjegyen. Az újítás ké- i zenfekvő volt (bár tíz évet; váratott magára): készítettek í 14 forintos vonal jegyet: most: egyetlen szakítás pótolja a í lyuksorozatot. j Vasárnap éjjel ismét hívták; & tűzoltókat: immár másod-• ízben gyulladt ki egy nagy ; halom szén a vasúti TÜZÉP- ) telepen. Örülünk, hogy a te- : lepvezető ilyen nagy’ mennyi- ; ségű szenet biztosított télvíz; idejére. A be gyulladás sem < túl veszélyes, csak annyiban. ; hogy az eloltott szén a vásár- j lóhoz kerül, aki azután bősz- ! szankodik a csökkent értékű ; kalóriamennyiségen. * Emberemlékezet óta nem [ volt ilyen keskeny a Duna. i A nagy szárazság okozta víz- : hiány érződik az öreg folya- j yion is. Van, aki már a rév- : jegy árának mérséklését kérné, mert rövidebb lett a táv. Az a szólásmondás is járja::