Pest Megyei Hirlap, 1961. november (5. évfolyam, 258-282. szám)

1961-11-24 / 277. szám

ÍPGL NOVEMBER 24, PÉNTEK 7‘7&&rínn 5 Befejezték a Mamlock professzor szinkronizálását A Parmónia Filmstúdióban befejezték a decemberi mozi­műsor egyik újdonságának, a Mamlock professzor című DE- FA-film szinkronizálását. A német szereplők szavalt Ger­hardt Pál rendezésében Egri István, Komlós Juci, Bodrogi Gyula, Váradi Hédi, Tábori Nóra, Bitskey Tibor, Kállay Ferenc, Bessenyei Ferenc, Sza­bó Ernő és Mányai Lajos tol­mácsolja. A stúdióban ezenkívül most készül a Fehér csat című iz­galmas csehszlovák film és a Kilencedik kör című jugoszláv film magyar szövege. (MTI) Az ötéves terv a fejlett nagyüzemi mezőgazdaság megteremtésének programja Az országgyűlés törvényerő­re emelte a második ötéves tervet s ebben a mezőgazda- sági termelés 22—23 százalé­kos fejlesztését határozta meg. Pest megye — tekintettel kü­lönleges földrajzi és közgaz­dasági adottságaira —, az öt­éves terv időszaka alatt, amint azt a megyei pártbizottság ok­tóber 9-i ülésén elhatározta, 24—25 százalékkal növeli a mezőgazdasági termelést. A megyében az évenkénti nőve- I A nemzetközi szakszervezeti tanácskozás német részvevői a Csepel Autógyárban A Vas. és Gépipari, vala­mint az Elektrogépipari Dol­gozók Szakszervezeteinek Nemzetközi Szövetsége no­vember 24-től 29-ig Budapes­ten a vasasszakszervezet szék­hazában tanácskozást tart. A tanácskozáson harminc or­szág küldöttei vesznek részt. A küldöttek a nemzetközi találkozót megelőző napokban üzemekbe látogattak el, ahol találkoztak és beszélgettek a dolgozókkal. Az NDK és az NSZK szak- szervezeti küldöttei tegnap a Csepel Autógyárban tettek lá­togatást. A vendégeket a va­sasszakszervezet megyei bi- í zottságának és a gyár szaik- • szervezeti bizottságának veze­tő; fogadták. Az üzemi bizott­ságon folytatott baráti beszél­getés után a vendégek ellá­togattak a motorgyárba és más üzemekbe, elbeszélgettek a dolgozókkal munkájukról, életükről. A vendégeket min­denütt szívélyesen fogadták. Délután a Csepel Autógyár új művelődési otthonát és a gyár napközi otthonát tekintették meg a vendégek, majd gyűlé­sen vettek részt, ahol szak- szervezeti aktivistákkal talál­koztak. kedés tehát mintegy ötszáza­lékos lesz. A mezőgazdasági termelés növekedésében nagy szerep jut az embertől független té­nyezőnek, az időjárásnak. Egyesek — akik nem ismerik, vagy értik a tervgazdálkodás jelentőségét — ebből az igaz­ságból kiindulva, tagadják a tervezés jogosultságát a me­zőgazdaságban. „Mit tudjuk, hogy milyen lesz az időjárás jövőre, vagy öt esztendő múl­va” — hangoztatják ezek az emberek. "Mit válaszolhatunk ezekre a kétkedő kijelenté­sekre, amelyek tetszetősek, de semmiképpen sem állják meg helyüket. A választ az ötéves terv me­zőgazdasági programja adja meg. Az ötéves terv végére ol,ran szintre kell emelni a nagyüzemi gazdálkodás szín­vonalát, hogy többé-kevésbé függetleníteni tudjuk magunkat az időjárás káros hatásaitól. Félreértés ne essék: nem tel­jesen, hanem többé-kevésbé függetleníteni. Erre pedig amint ezt már a jól beállott, gazdaságilag megalapozott ál­lami gazdaságok, termelőszö­vetkezetek példája is bizo­nyítja, minden lehetőség megvan. Jó példa erre az idei, ugyancsak szélsőséges időjá­rás. Tavasszal a sok csapadék akadályozta a növényápolást, a szálastakarmányok és a ga­bonafélék betakarítását. A gazdaságilag jól felkészült — vagyis jól gépesített — gaz­daságokban késedelem nélkül művelték meg a kapásokat, takarították be a szálastakar­mányokat és a gabonaféléket. Július végétől szinte egy csepp eső sem esett, rendkívül ne­hézzé vált az ősziek betaka­rítása, a szántás és a vetés. Noha. mindegyik szövetkezet kárát látta az aszálynak, mégis egyiknek kevesebb, a" másiknak több kárt tudott okozni. A kár nagysága min­dig azon múlott; hogyan bir­kózott meg a tsz tagsága a nehézségekkel. Ez pedig nem csupán azon múlott, „akarom” vagy „nem akarom”, hanem azon is, hogy milyen eszközök álltak a tagság rendelkezésé­re. A második ötéves terv- ; ben a termelőszövetkezeti pa­rasztság, az állami gazdaságok és a gépállomások dolgozói fokozottan birtokukba jutnak azoknak az eszközöknek, ame­lyekkel sikerrel vehetik fel a harcot a természet erőivel szemben is. A legszembetűnőbb a gépesítés fejlődése. Az öt év alatt 37 ezer trak­tort, 5600 gabonakombájnt, 10 700 traktoros veiőgépet és 26 500 traktorekét kap a me­zőgazdaság. Az eddigieknél sokkal több betakarító gép­hez jutnak a nagyüzemi gaz­daságok. A fokozott gépesí­téssel növekszik az emberi munka termelékenysége, könnyebbé válik az emberek munkája. Noha az ötéves terv gépesítési számadatai nincsenek még megyékre le­bontva, mégis jogos az a számításunk, hogy az ille­tékes szervek a gépek el­osztásánál figyelembe veszik Pest megyének a főváros közelségéből adódó különle­ges adottságait. A főváros zöldségfélékkel való ellátá­sa javarészt Pest megyéből történik, továbbá a főváros Pest megyéből „szívja el” a legtöbb munkaerőt Az emberi munkaerő hiányát gépi erővel kell pótolni. A gépesítés csak egy ré­sze a mezőgazdasági terme­lés fejlesztésére fordított ősz- szegnek. Az össz-beruházásra \ fordítandó 36 milliárd forint- \ nak, mintegy n—19 száza- I lékát a szocialista mezőgaz- : dóság kapja. A termelés fej- ; lesztését szolgálja például az ; öntözés gyors fejlesztése. Az í öntözött területekén teljes í egészében függetleníteni le- j hét a termelést az időjárás- ! tói. Az állattenyésztés fej- j lesztése érdekében korszerű ; takarmánykeverő-üzemeket lé- \ tesítenek. Gyorsan növekszik a mezőgazdasási, termelés fej­Gyakorlat a lakatosműhelyben Kovács József. Németh Miklós hallgatók és Miklósi Pál szakoktató (MTI foto: Bajkor József íelvj lesztésében nélkülözhetetlen műtrágyák termelése. A ha­zai termelés és a műtrágya­behozatal lehetővé teszi, hogy az egy kataszteri holdra ju­tó műtrágya mennyisége a tervidőszak végén, elérje a 190 kilogrammot. Az emlí­tettek csupán egy kis há­nyadát teszik ki annak a nagyarányú beruházásnak, amelyet a mezőgazdaság a második ötéves terv során kap. A népgazdaság nem fu­karkodik az anyagi eszkö­zökkel, hogy a második öt­éves tervben megteremtsük a fejlett nagyüzemi gazdál­kodást. A tetemes segítség­nek a falu népének odaadó munkájával kell párosul­nia. A termelés fejlesztése érdekében mégis csak azok tehetnek legtöbbet, akik ben­ne dolgoznak — a parasztok tízezrei és a szakemberek ez­rei. Az állam a lehetőséget adja a termelés fejlesztésé­hez, de végső soron a parasztságon múlik, hogy az ötéves terv végére 24—25 százalékkal növeked­jen megyénkben a mezőgaz­dasági termelés. Igaz, for­dítva is áll ez: a dolgozó parasztság mindennemű erő­feszítése kevés volna ahhoz, hogy a dolgozó nép támoga­tása nélkül biztosítani tud­ja a mezőgazdasági terme­lésnek az ötéves tervben megállapított szintjét Nehéz elképzelni, hogy akadjon olyan szövetkezeti paraszt, állami gazdasági, vagy gépállomási dolgozó, alát ne lelkesítene a máso­dik ötéves terv nagyszerű távlata. A falvak lakóinak többsége felméri ma már, hogy a terv végrehajtása a parasztság javát szolgálja, s öntudattal vállalja a rá vá­ró feladatokat. Mégis nem szabad csupán a lelkesedésre bízni az ötéves terv megva­lósítását. Annál is inkább nem, mert a dolgos hétköz­napok gondjai közepette el­múlik a lelkesedés, s mi tagadás, feledésbe merülnek az ötéves terv céljai is. Ak­kor mégis mi az, ami állan­dóan ' ösztönzi a falvak né­pét a több és jobb munká­ra, a lehetőségek ésszerű fel- használására? Horváth András elvtárs, a megyei pártbizottság titká­ra röviden így fogalmazta meg ezt a „rugót”: „tovább kell fejleszteni a bérezést olyan értelemben, hogy nö­vekedjen a termelőszövetke­zeteknek jutó rész, de itgyan- . aklcor növekedjen a tag jö­vedelme is”. Az ötéves terv végrehajtásában érdekelt a dolgozó parasztság, mégis az anyagi érdekeltség biztosítása elengedhetetlen feltétele annak, hogy a fal­vak népe nap minit nap tudása legjavát adja a fej­lett nagyüzemi gazdálkodás megteremtése érdekében. A második ötéves terv a fejlett nagyüzemi gazdálko­dás megteremtésének prog­ramja is. A cél az: olyan szintre emelni a gazdállcodást, hogy az biztosítsa a növényi és állati termékek bőségét, s ezzel egyidőben emelje a paraszti jólétet. Mihók Sándor nmnap 1961. november 24, péntek, János napja. A nap kél 7.01 órakor, nyugszik 16.00 órakor. A hold kél 18.01 órakor, nyugszik 8.41 órakor. Várható időjárás péntek estig: kevesebb napsütés, néhány helyen, elsősorban délnyugaton eső, ónoseső. Többfelé köd, mérsékelt dél­keleti szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet délnyu­gaton 5—9, északon nulla — mínusz 3, máshol nulla — plusz 5 fok között. Ma Rudabányán sorsolják a lottót A hónap utolsó lottósorsolá- sát vidéken rendezi a Sportfo­gadási és Lottó Igazgatóság. A lottó 47. heti nyerőszámai­nak a húzását ma délelőtt 10 órai kezdettel Rudabányán, a Gvadányi művelődési otthon­ban tartják. Ugyancsak sorsolással dön­tik el azt is, hogy a novemberi játékhetek közül melyik hét szelvényei vesznek részt a kö­vetkező tárgynyereményhúzá- son. (MTI) A rádió mai műsora KOSSUTH-RADIÖ 8.10: Könnyűzene. 9.05: Lajosmi- zsei anekdoták. 9.20: Hangverseny a rádióiskola hallgatóinak. 10.15: Iskolai kórusok. 10.25: Elhangzott műsorainkból. 12.15: Tánczene. 13.00: Utazás Kubába. Tolnai Gá­bor írása. 13.20: Részletek mese­operákból. 13.45: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. 14.00: Gárdonyi Zoltán népdalfel­dolgozásaiból. 14.10: Futurusz ka­pitány kalandjai. 14.40: Walter Gieseking zongorázik. 15.10: A gyermekrádió énekszakköre. 15.30: Vészi Endre és vihar Béla versei. 15.40: Szív küldi szívnek szívesen. 16.25: Periszkóp. 16.40: Kínai da­lok. 17.15: Ötórai tea. 17.40: Rá- dióiskola, 18,£>; Geszt? Szilvia énekel. 18.45: München nem is­métlődhet meg. 19.00: Pénteken este. 23.00: Zenekari hangverseny. PETÖFI-RADIÖ 14.15: Népszerű fúvósátiratok. 14.40: Az én unokám. 15.00: Vörös Sári énekel. 15.15: Liszt—Bartók- hangverseny a stúdióban. 16.40: Ezer szó franciául. 16.50: Fiatalok zenei újságja. 17.20: Ifjúsági film­klub. 17.45: Virágénekek. 18.05: Részletek Kókai: Lészen ágyú cí­mű dal játékából. 18.30: Munkás­hétköznapok. 19.05: Régi magyar versek. 19.20: Rose Bampton éne­kel. 20.00: Heti hangversenykalauz. 21.10: Charles Trenet énekel. 21.40: Látogatás alkotóműhelyekben. 22.00; Bécsi ünnepi hetek. 1361, — GYERMEKVÁROS ÉPÜL a jövő évben Komá­rom és Szőny között, 30 mil­lió forintos költséggel. A gyermekvárosba tizenkét tan­termes iskolát is terveznek. — TÖBB MINT TÍZ fo­rinttal emelkedik a munka­egység értéke a tervezett 31,46 forinthoz képest a ceg­lédi Vörös Csillag Termelő- szövetkezetben. Az emelke­dés elsősorban az állatte­nyésztési hozamok növekedé­séből ered. — ELKÉSZÜLT a KISZ Központi Művészegyüttesé­nek 1962. évi művészeti- és programterve. A tervben szá­mos külföldi turné szerepel. — GÖRDÍTHETŐ növény­házat konstruált Stíhendl Ta­más mezőgazdasági mérnök. A ház tartócsövei egyúttal vízfűtésre is alkalmasak; ez a megoldás egy-egy üvegház építésénél félmillió forintos megtakarítást jelent. — AZ IPARI TANULÓK helyzetét és a KISZ ezzel kapcsolatos feladatait tár­gyalja meg december köze­pén a Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsá­ga. — SZÜLÖK ISKOLÁJA címmel ismeretterjesztő elő­adást rendez november 25-én a (lahasi járási művelődési ház vezetősége Dabas-Szőlőn. — KATALIN-BÁLT tarta­nak november 25-én, szom­baton este az ócsai művelő­dési otthonban. — KÉTSZÁZHATVAN va­gon cukorrépát takarítottak be eddig a ceglédi Cifrakerti Állami Gazdaságban. A 280 holdas cukorrépa területből még 30 hold vár szedésre. — RÖVIDFILM KÉSZÜLT november 22-én a nagykőrösi új áruházról. A Budapest Filmstúdió filmjében hivatá­sos művészek is szerepelnek, köztük Csala Zsuzsa, Bikádi György és Balázs János. — LISZT FERENC és Bar­tók Béla műveiből rendeznek hangversenyt november 26- án, vasárnap este az ócsai művelődési otthonban a ze­netanfolyam növendékei. — ÉVENTE 10—30 millió tonna súlyú meteorit, illetve meteor hullik a földre — ál­lapították meg a szovjet tu­dósok a szputnyikok és raké­ták mérési adataiból. — KÖZGYŰLÉSEN hagyta jóvá a jászkarajenői Lenin és Petőfi termelőszövetkezet tagsága a két tsz egyesítését. Az alakuló közgyűlésen meg­választották az egyesített tsz új vezetőségét is. — KILENC VENMILLIÖ forintot fordítottak építke­zésre 1961-ben a Pest megyei, termelőszövetkezetek. Az építkezések 90 százaléka már elkészült, a többit év végéig , befejezik. — A PEST MEGYEI Pető­fi Színpad november 24-én este Tárnokon a Déryné című zenés játékot, Taksonyban az Őszi napsütés című darabot mutatja be. November 25-én a színpad társulata Heves megyében vendégszerepei, Gyöngyösön mutatja be a Dérynét. Sportnemzet vagyunk : (Thvi — — Nem tudja véletlenül, mennyire győzött a Dózsa? — SZÁZHÚSZ FÉRŐHE­LYES hizlaldát, apaállatszál­lást, juhhodálytés gyümölcs­átvevő helyiséget építettek ebben az évben a nagykőrösi Rákóczi Termelőszövetkezet­ben. — JÖ MUNKÁJA jutalma­ként november 29-én 28 fia­tal— ifjúsági exportbrigádok vezetői — utazik a Német Demokratikus Köztársaságiba. A 28 brigádvezető között Pest megyei fiatalok is vannak. — A PEST MEGYEI áru­forgalmi bizottság novem­ber 28-án ülést tart a megyei tanácsházán. Az ülésen a harmadik és negyedik ne­gyedév áruforgalmát vitat­ják meg és a kereskedelem felkészülését a közelgő ünne­pekre. — PARASZTFIATALOK­BÓL álló Komszomol-kül- döttség érkezik november végéin hazánkba, a KISZ meghívására. Látogatásukat a magyar parasztfiatalok de­legációja december elején viszonozza. — 10 800 ÜZEMI munkás­fiatal szombat-vasárnapon­ként ez ideig 64 800 óra tár­sadalmi munkát végzett a Dunai Cement- és Mészmű építkezésén. — MA REGGEL nyitja meg új önkiválasztó háztar­tási boltját Monoron a Pest megyei Iparcikk Kiskereske­delmi Vállalat. — FÉLMILLIÓ fiatal vesz i részt hazánkban jelenleg a KISZ-oktatásban. A nyár folyamán mintegy ötezer fiatal propagandistát képez­tek ki a tanfolyamokom. — TANÁCSTAGI beszá­molót tartanak: november 28- án Csömörön Fabók Pál, november 29-ón Diósdop Ga­rat Gyuláné, november 28- án Érd-Ófaíun Ipacs László, november 29-én Cegléden Jónás József, 'és november 29- én Abonybnn Katona Ró­za megyei tanácstagok. Akik visszatérnek a tsz-be A termelőszövetkezeti tagok érettségizett gyermekei leö- ; zül sokan a mezőgazdasági gépszerelő szakmát tanulják ör- í kényben, a mezőgazdasági gépészképző szakiskolán. A 65 ^ hallgatóból többet anyagilag is segít a termelőszövetkezet, J hogy elvégezhesse az egyéves iskolát. A tanulók között olya- ■; nők isjtannak, akik azelőtt pesti üzemekben dolgoztak, de a ; szakiskola elvégzése után abba a tsz-be térnek vissza gépcso-£ portvezetőnek, ahol szüleik már hosszú évek óta dolgoznak. 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom