Pest Megyei Hirlap, 1961. november (5. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-21 / 274. szám
VÁCI NAPLŰ • A PEST MEGYEI- HÍRLAP különkia D Á $ A • V. ÉVFOLYAM, 9«. SZÁM 1961. NOVEMBER 21 KEDD A vezetőségválasztó taggyűlések eddigi tapasztalatai Figyelemre méltó érdeklődés, sok hozzászólás az alapszervezetekben Városunk negyven alap- szervezetének több mint a felében már lezajlottak a vezetőségválasztó taggyűlések. Ezt a fontos eseményt mindenütt széleskörű politikai munka előzte meg, s ez fokozta a párttagság aktivitását. A vezetőségi beszámolók mindenütt időben elkészültek. Értékelést adtak a külpolitikai helyzetről: ezen belül foglalkoztak a német kérdéssel, 02 SZKP XXII. kongresszusával és részletes tájékoztatást adtak a Világpolitikai eseményekről. Üzemi alapszervezeleink behatóan foglalkoztak a termelés kérdésével. a gyártmányok önköltségének csökkentésével. a meglevő géppark észszerű kihasználásával, az újításokkal és a második ötéves tervből adódó politikai és gazdasági feladatok végrehajtásával. A beszámo’ókban nagy súlyt fektettek a párt politikai munkájának fontosságára. Helvesen értékelték a tö- mégszervezetek kérdését, hogy több segítséget kell adni az ott dolgozó kommunistáknak és a pártvezetőségeknek' egyaránt a munka megjavításához. A patronáló üzemeli beszámolói értékelték a mezőgazdaság további megsegítésének kérdését: önkritikusan szóvátették. hogy sokkal több politikai munkát kellett volna végezni a termelőszövetkezeti tagság között. Jó hatással volt a párton- khriiliek bekapcsolódása a vezetőségválasztó munkába. Mindenütt nagy érdeklődést mutattak a kommunisták tanácskozásai iránt A meghívottak megtiszteltetésnek vették, hogy részt vehetnek a taggyűléseken. A Finompa- mutfonóban például Natry Miklós főmérnök tartalmas hozzászólásában vázolta a gyár termelésének nagy arányú fejlődését és az üzem előtt álló, ötéves tervünkkel kapcsolatos feladatokat. Az eddigi taggyűléseken a párttagság 95—98 százaléka megjelent. A beszámolók feletti vitákban a tagság 25— 30 százaléka vett részt, de volt olyan, kisebb létszámú alapszervezet is, ahol valamennyi párttag felszólalt. Töb alapszervezetben bírálták a párt vezetőség tagjait és magát a párttagságot, a munkában elkövetett hiányosságokért. összefoglalva: az eddig megtartott vezetőségválasztó taggyűlések betöltötték feladatukat ■ városunkban. Ezek a taggyűlések a korábban megtartott vezetőségválasz- lásoknál solcloal őszintébbek, nyíltabbak voltak. A tapasztalat az, hogy ahol megfelelő politikai előkészítő munkát végeztek, ahol bevonták a pártcsoportvezetőket és a tömegszervezeti vezetőket a munkába, azokon a helyeken sikerültek a legjobban a taggyűlések. Jubileumra készülnek öt évvel ezelőtt alakult meg a Váci Uttörőház „Búvár Kund” vízi csapata. Az elmúlt fél évtized alatt mun- I kájufkat — rádióból és az ) Ifjúsági lapokból — meg- j ismerte az egész ország. Az | ötödik, évfordulót méltó ke- í retek között szeretnék meg- | ünnepelni az Ilona utcai pajtások. A jubileumi ünnepség előkészületei megkez- I dődtek. A szerkesztőség postájából; Becsületből csillagos ötös A vári fiatalok kérése Tisztelt Szerkesztőség! Ez úton fordulunk problémánkkal a Váci Vendéglátóipari Vállalat vezetőségéhez. Szeretnénk Vácott egy zené« ifjúsági szórakozóhelyet, ahol nem este nyolckor kezdődik a zene, van bőven sütemény, gyümölcslé és üdítőital. Kulturált körülmények között szeretnénk elbeszélgetni, táncolni és zenét hallgatni. Úgy gondoljuk, hogy több száz fiatal kérését tolmácsoljuk az újság hasábjain. Ha van rá lehetőség, mód és „keret”, úgy kérjük annak teljesítését. Több aláírás Sok nézője van a kirakatnak is készteti a mit sem sejtő járókelőt, s a beidről kihaliat- szó zeneszó máris felkelti a vágyat az új hanglemezek után. Láng József né, az üzlet vezetője, a csinosan átalakított boltban készségesen áll az érdeklődőik és vásárlók rendelkezésére. — A raktárunkban levő ötezer hanglemezt, leszállított áron adjuk — mondja. — Ha a vásárlók olyan lemezt keresnek, amely nincs meg az üzletben, az üzlet vezetője feljegyzi és lehetőség szerint mielőbb beszerzi a kívánt művet. Egy fiatal szőke lány épp az operettek között válogat. — örül-e az új boltnak? — kérdezem. ' — Nagyon szeretem a zenét, sok lemezem van már odahaza, mindamellett nagyon Evezés — télen Válogatás ötezer lemez között Őrszentmikióson a 450 000 aranykorona értékből 350 000 már együtt van Nagy tervek a megvalósulás útján Ez év' tavaszán alakult az őrszeritmiklósi Béke Tszcs és máris figyelemre méltó eredményekkel dicsekedhetnek a közösen végzett munka frontján. Erről nyilatkozik Km ez Sándor elvtárs, a tszcs politikai munkatársa: — A tagosított négyszázharminc holdon végeztük a vetőszántást, november 16-i.g, ebből háromszázhetven holdon kenyérgabonát, hatvan holdon őszi árpát vetettünk. A terven felül tíz hold takarmánykeverék, tíz hold kenyérgabona, húsz hold őszi árpa került a földbe. _ A tszcs részére vásárolt h úsz közös anyakoca eddig hetven malacnak adott életet. A sertésgondozók közül külön ki kell emelni Hovod- zsák Józsefné állattenyésztőt, príma munkáját. — Közös erőből húszférőhelyes. téliesített sertésfiaz- tatót" épített G. Tóth Ferenc, Szabó Pál, Barsi Imre épí- ' tőbrigádja. '• — Már harminc növendék- szarvasmarha növekedik a közös istállóban amelyet részint továbbtenyésztésre, részint hizlalásos szerződésre nevelünk. A közös alapra tervezett 450 000 aranykorona értékből, már ez ideig 350 ezer aranykoronád összeadtak tszcs-tagjaink. — A távlati tervek hogyan néznek ki őrszentmikióson? — kérdezzük. — Ki szeretnénk használni kacsatenyésztésre az őrszent- miklósi tavat, baromfinevelésre a Sajó-tanyát. Száz holdon kajszibarackot, száz holdon szőlőt telepítünk nagyüzemi gépi művelésre. A mostani szőlőterületeket családi művelésre szándékozunk kiadni. Pusztai Ede Hosszú hetek óta nagy sürgés-forgásnak vagyunk szemtanúi a Duna-parti Vasas- csónakházban Hiába apadt le a jó öreg " Duna, a hajógyár segítségével, meg az önzetlen társadalmi munka eredményeként megszépült, rendbejött a váci evezősök régi otthona. Ahányszor arra jártunk, mindig elismeréssel figyeltük az ottani lelkes és eredményes munkát. Hozzá nem értő kérdésünkre, hogy „télen is fognak evezni?” -r- megkapjuk a választ a Vasas víziszakosztálya két vezetőjétől: Kovács Páltól és Patai Lászlótól. Elmondják, hogy az újjáalakított szakosz.ály rendbehozza az egész csó- njakházai. A 29 leigazolt sportolóval Váry Gábor és Halász Károly edzők, foglalkozhak. Hangos a tanmedence, ahol heti két-két esetben lesz téli edzés. Kovács Pál elmondja, hogy eddig evezőseik — a régi váci hagyományokhoz híven — a vidéki bajnokságon egy harmadik; az ifik pedig két első és egy második helyezést értek el. Az érdeklődés nagy e sportág iránt városunkban. Patai László a jövő terveiről beszél. Tavasszal rendbehozzák az összes csónakokat. Öltözőszekrényeket szereznek be. A kikötőhelyet korszex'űsí- tik, s a jelenleg hiányos szereléseket pótolják. 1962-ben mind több versenyen kívánnak részt venni. A munka mellett azonban a szórakozásról sem feledkeznek meg. A szakosztály november 25-én műsoros KataHn-evezős bá It rendez a Duna-parti klubhelyiségben, — vasi — Nagy választékunk van mikro- és normállemezekben, művészlemezekben. operettekben, kórusmü vekben, slágerekben. A bőit kirakatában könyvek is kíná'.gatják magukat. Valamennyi * zenei tárgyú. Az emberek azonban inkább a hanglemezeket vásárolják. Jelenleg egy fiatalember válogat a niifcrólerheaek között. Darabját már tíz forintért megveheti. A normál lemez ára négy forint, kóruslemez jól jön, hogy a lemezgyű jteményemet olcsó lemezekkel gyarapíthatom. öröm tehát számomra*., ez a bolt. A bolt vezetőjétől búcsúzóul még megkérdezem: — Állandó jellegű, vagy Csornán egy szezonra nyitott bolt ez? Kérdésemre azonban Láng- né nem tud pontos választ adni. Ez attól függ, hogy milyen lesz az érdeklődés. Móritz Valéria (Cserny G. felvételei) Felszólítás liá#.a«lól»«‘vallásra Pisztolyt lopott - börtönt kapott Nagy László 40 éves nagymarosi lakos íelfeszitette azt a lezárt ládát, amelyben munkásőr-felesége a fegyverét tartotta. A pisztolyt magához vette, majd esy italboltba ment, ahol szeszt fogyasztott, közben arról beszélt a közelben állóknak, hogy „valaki ma meghal!° Rendőr vette el tőle a fegyvert, majd előállította. Nagyot az őrszobára. Ügyét most tárgyalta a Váci Járás- bíróság. Lőszer- és fegyverrel való visszaélés címén hat hónapos felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. A Pest megyei Tanács végrehajtó bizottsága felhívást tett közzé, amelynek alapján a házbirtokosok egy részének november 30-ig adóbevallást kell benyúj- taniok. E rendelkezés alá tartoznak ama házak: „ 1. amelyeket 1961-ben vettek használatba (új házak); 2. amelyeket állami tulajdonból az idén magántulajdonba visszaadtak; 3. amely épület birtokosának vagy bérlőjének személye megváltozott és 4. amelyekben a bérjövedelem (haszonérték) összegében 1961-ben valamilyen változás állott be. A bevallás céljára Vácott a városi tanács pénzügyi osztályánál beszerezhető hivatalos liyomtatványt kell felhasználni. Aki a bevallást az előírt határidőben nem adja be, a kivetés során a megállapított házadónak öt százalékát; ha pedig a bevallás beadására, vagy a bevallás hiányainak pótlására hozzá intézett felhívásnak a kitűzött határidőn belül nem tesz eleget, a megállapított adónak tíz százalékát fizeti bírság címén. Adócsalást, illetőleg pénzügyi szabálysértést követ el, aki az adóbevallásban vagy az adó megállapításával kapcsolatban tett bejelentésében a valóságnak meg nem felelő adatot vezet be, vagy a bevallásból adóköteles jövedelmet kihagy. Vácduka büszkesége A közelmúltban ünnepélyesen adták át Vácdukán rendeltetésének a korszerű orvosi rendelőt és egészségházat. Az építésnél 25 000 forint értékű társadalmi munkát végeztek a lelkes vöröskeresztes és tömegszervezeti aktívák. Külön dicséret illeti a sokak közül Badacsonyi Lászlóné vöröskeresztes titkárt és Gáspár Emilné vöröskeresztes aktívát, akik állandóan mozgatói voltak az egészségház létrehozásának, amely végül is a községi egészségügy* kultúra egyik bázisa s a község büszkesége lett. Öl perc helytörténet: i Vác reneszánszkori virágzása Híradás tizennyolc új könyvről A Széchenyi utcai bolt újdonságai: Gadú—Héja: A német kérdés. Relnhold: Van-e harmadik út? Gábor: A két munkáspárt egyesülése lölfl-ben, Kővágó.: ..Szíveskedjék bizalmasan kezelni!” (Kossuth) — Berzsenyi: Válogatott művel, Tridtrot: Az apáca. Karikás Frigyes: A harminckilences dandár. Gárdos Mariska: Szállj gondolat (Szépirodalmi) — Micz- kíewicz: Válogatott versei. Heine: Válogatott versel, Többen: Hét találkozás (Móra) — Furmanov: Csapajev (Magyar Helikon) — Radnai—Lóránd: A Lánchíd. Czo- bor: Barokk művészet Itáliában (Képzőművészeti) — Popov: A matematikai logika elemei (Gondolat) — Domokos: Dísznövény- termesjztés. Szép—Kardeván: Gyakori szarva',-marhabetegségek (Mezőgazdasági) — A Munka Törvénykönyve és végrehajtási utasításai (Táncsics Könyvkiadó). i Zsigmond király idejéből /J származó okleveles emlékanyagban többször is találkozhatunk Vác nevével. Tudjuk, hogy a központi királyi hatalom megerősítésére és az : ország nemzetközi tekintélyé- i nek emelésére Zsigmond jelen- \ tős intézkedéseket tett és ezek j miatt nemegyszer került ellen- \ tétbe az egyházzal, sőt magá- \ val a pápával is. Az egyházi ; javak kisajátítása miatt az | egyházi főrendek ellenséges ! viszonyban állták a királyi ud! varral. • ! Péter váci püspök részt vett \egy Zsigmond ellen irányuló \ összeesküvésben is, amely még Üdéjében kitudódott. Zsigmond J megtorlásképpen több főurat ; megfosztott tisztségétől, így l időlegesen Pétert is, a váci püspökségtől. Ugyanígy járt í utóda. Miklós püspök, aki 'szintén ellenségesen viselkejobbágyokat, akik szabadságuk jelképét látták Giskra mozgalmában. A husziták birtokukban tartották a Vác közvetlen közelében levő Csővárt, s ez természetesen erősen nyugtalanította a környékbeli egyházi és világi földbirtokosokat. Giskra cseh és magyar huszita harcosai nem kímélték a püspöki javakat, s gyakran vetettek lángot a papi házak. L ényegében ez volt azaz időszak. amely ha nem is volt a legnyugodtabb, jelentős mezőgazdasági és ipari fellendülésével ajtót nyitott Vác, reneszánszkori virágzásának. Erre Mátyás király uralkodása idején került sor, aki maga is humanista műveltségű ember lé-: vén, elősegítette, hogy az euró- pai reneszánsz műveltség Ma- gyarországon is teriedjék. ; Dr. Kőszegi Frigyes múzeumvezető tett, amint ezt Tragor említi 1410. február 6-án és 1421. augusztus 17-én. i XV. sz. közepén több évig /í működő Országos Tanács több ízben Vácott tartotta ösz- szejöveteleit, amelyeken esetenként ' Hunyadi János is megjelent. A törökverő hős, Hunyadi János javaslatára a pápa váci püspöknek nevezte ki az egykori katonát, majd diplomatát, Szilasi Vincét. A püspök meglehetősen népszerűtlen ember volt Vácott a várost sújtó gazdasági intézkedései miatt. Tűz- zel-vassal pusztította Giskra János huszitáit, valamint a hozzájuk csatlakozott szökött dett a központi hatalommal szemben. Z sigmond király idejében tovább fejlődött a magyar városok ipara. Vác iparos rétege valószínűleg már abban az időben zömmel céhekbe tömörült. A Széchenyi Könyvtár őriz egy nagyon szép kivitelű céhkönyvet, amely a váci ötvös céh tulajdonát képezte. A könyvben levő miniatűr képeket a váci püspök illumináto- ra festette. Az 1423-ból származó szerkönyv az ötvösök váci céhének működését dokumentálja. A céhiparában jelentős mértékben fejlett városban Zsigmond több ízben is látogatást kapott vissza. Visszasietett a boltba. A vezető emlékezett az esette és visszaadta az elveszettnek hitt pénzt. Hallottam arról is, hogy a boltban felejtett diócsomagot másnap sértetlenül visszakapta jogos tulajdonosa. s. o., tanácstag Feleségem vásárolni volt a Széchenyi utcai ZÖLDEK T- boltban. Csak odahaza vette észre, hogy egy százassal kevesebb a pénze. Visszaemlékezett, hogy az üzletben — az áru egy- részének kiválasztása után — százassal fizetett, majd újra vásárolt egyetmein t és ismét száz forintot adott, de csak az egyikből Napi ezer forint hanglemezre pedig Icát forintért is vásárolható. Az új üzlet forgalma mér az első nap elérte az ötszéá forintot, néhány nap ‘ múltán pedig már napi ezer forintra emelkedett. November elején ismét új üzlettel gazdagodott városunk. A Széchenyi utcában, a gazdabolt helyén felnyitotta redőnyét mindannytunk örömére a hanglemezbolt. Már a kirakata meg'áUásra