Pest Megyei Hirlap, 1961. november (5. évfolyam, 258-282. szám)

1961-11-12 / 267. szám

1961. NOVEMBER 12. VASÁRNAP M9Í MEG1 ÖW«P 7 A népek barátságának, az emberek békés együttélésének egyik jellegzetes megnyilvá­nulása az idegenforgalom, amikor az utas elindul, hogy új tájakat, új embereket is­merjen meg, lássa más vidék, más ország természeti szépsé­geit, kulturális emelkedettsé­gét, a civilizáció fejlettségét. Hazánk és megyénk ide­genforgalmáról szeretnénk ké­pet alkotni, felkerestük tehát a magyar idegenforgalom fel­sítja útközben a szállást és az étkezést is. Igen népszerűek voltak az elmúlt nyáron kü- lönvonataink is, amelyek ja­varészt a Balatonhoz, a Me­csekbe és a Mátrába vitték a kirándulókat. — Igen lényeges tevékeny­sége az IBUSZ-nak a falusi lakosság Utazással kapcsolatos kulturá­lis igényének kielégítése. Az nak a száma, akik az IBUSZ útján külföldre jutnak. A múlt évben hatvanezren utaz­tak külföldre, ebben az évben pedig már eddig több mint hatvanezren utaztak a baráti államokba. Igen nagy az ér­deklődés a Szovjetunió-beli társasutak iránt, a parasztság körében és ennek megfelelően a legtöbb csoport, amelynek túlnyomó részét falusi dolgo­zók alkotják, a Szovjetunió felé utazik. Természetesen a nyugati államokba is eljutnak ügyfeleink. Ebben az év- bon jártak Franciaországban, Olaszországban, Görögország­ban, Ausztriában, így leg­utóbb az október 15-i ma­gyar—osztrák labdarúgó-mér­kőzés alkalmával az IBUSZ útján 1200 magyar szurkoló jutott ki Becsbe. — A külföldi társasutazá­sok között a legtöbben a kör­utazásokat kedvelik. Talán azért, mert itt a legtöbb a látnivaló. Nagyon népszerűek voltak a prágai, lipcsei és a brünni vásárra induló külön- vonataink, több ezren keres­ték fel Erfurtban a virágkiál­lítást. Azokra is gondolt az IBUSZ, akik pihenni vágy­tak, a magaslati levegőt ke­resők részére a cseh és a lengyel Tátrában legvárát, az IBUSZ Igazgató­ságát Budapesten, a Felszaba­dulás tér 5. szám alatt. Kér­déseinkkel — hogy megismer­jük idegenforgalmunkat — Lukács Bélát, a sajtó- és pro­pagandaosztály vezetőjét ke­restük fel. — Idegenforgalmunk — mind belföldi, mind külföldi viszonylatban évről évre fo­kozódik — mondta bevezető­ben. Természetesen elmúlt evben több mint száz­ezer falusi dolgozó vett részt belföldi társasutakon és mint­egy hatezren jutottak el kül­földre. Ezen a nyáron például tizennégyezer falusi dolgozó vette igénybe az IBUSZ ked­vezményes különvonaiait és j java részük a Balatont ke- j rés te fel. Az év elején mint- 1 biztosított elhelyezést, a ten­gerparti üdülést kedvelőket pedig a német, lengyel, ro­mán és szovjet tengerpartra vitte el. — Természetesen a hazánk­ba érkező külföldiek száma is évről évre növekszik. A múlt évben nyolcvanezren jártak hazánkban, az idén százezer fölött lesz a számuk az év végére. — Az IBUSZ-on keresztül a fejlődéssel egyidejűleg fokozódnak feladataink, mert nemcsak több utast viszünk hazánk legszebb tájaira és külföldre, hanem szolgáltatá­sainkat is igyekszünk minél kulturáltabbá tenni. Mind több ember akar utazni és ez helyes is. Idegenforgalmunk jelentős forgalmat bonyolít le nyugati viszonylatban is és a hozzánk érkező nyugati turis­ták megismerkednek hazánk­kal és egyúttal szocialista ál­lamunk fejlődésével is. — Belföldi viszonylatban egyik legnépszerűbb társas­utazási forma az autóbusz- kirándulás. Az IBUSZ autó­buszai az ország valamennyi részén fellelhetők. Ezek az utak kényelmesek, kultúrál­tait, mert szállást, étkezést biztosítanak és útközben szak­IBUSZ-rendezvény: állami gazdasági egységvezető- tanfolyam a Súgván Endre túr ista házban képzett idegenvezetők magya­rázzák a látnivalókat. Ezeket a járatokat a TIT-tel közösen bonyolítjuk le és a TIT gon­doskodik az előadó tanárok­ról. Az elmúlt évben 35 314 kiiiönautóbusz 1 3T0 236 ki­rándulót szállított. Az autó­buszok összesen 5 579 248 ki­lométert tettek meg. vagyis akkora távolságot, amellyel, ha egy autóbusz indult volna, százharmincnyolcszor kerül­hette volna meg a földünket egy ötezer falusi dolgozót ho­zott fel az IBUSZ Budapestre kétnapos tartózkodásra. A téli hónapokra pedig' a terv sze­rint mintegy tízezer falusi dolgozónak biztosít lehetősé­get, hogy alaposabban megis­merkedhessen fővárosunkkal, j — Egyik igen népszerű szol- í gáltatása az IBUSZ-nak a fi­zetővendég-szolgálat. arrtely- j nek útján azok is olcsón tud- 1 nak nyaralni, akiknek nincs Dolgozó parasztok látogatása Csepelen, a Motorkerekpárgyárban az egyenlítő mentén. Az IBUSZ természetesen nem­csak maga indít autóbuszo­kat, hanem intézményeknek, vállalatoknak, iskoláknak bér­bead és azok kirándulásait megszervezi. Szakszerű taná­csot ad az útvonalra vonat­kozóan és kívánatra bizto­szakszervezeti beutalójuk. Az ország legszebb részein ren­delkezik az IBUSZ olcsó szo­bákkal. így a Dunakanyarban, Visegrádon, Nagybörzsönyben. — Természetesen nagyon sokan érdeklődnek a külföldi társasutazások iránt. Évről évre nő azoknak a dolgozók­bonyolódik le az egyéni kül­földi utazás is, mert útlevél- kirendeltségei a nagyobb iro­dákban átveszik az útlevél­kérelmeket. Az IBUSZ-nak Budapesten 13, vidéken pedig 48. utazási irodája, illetve ki- rendeltsége van. A Pest me­gyei dolgozóit igényeit a me­gye fekvéséből eredően túl­nyomórészt a nagybudapesti (újpesti, kispesti, csepeli, kő­bányai stb.) irodáink elégítik ki. Pest megyében az IBUSZ- nak csak Vácott van irodája, a Pest megye] Idegenforgalmi Hivatal kezelésében. Az or­szág minden részéből induló többnapos IBUSZ-különjára- tok minden egyes esetben Pest megye egy-két idegenfor­galmi nevezetességét is felke­resik. A Dunakanyar látogatottsága évről évre rohamosan emel­kedik, ez az XBUSZ-nál is le­mérhető, mert például igen nagy az érdeklődés fizetőven­dég-szolgálatunk iránt a Du­nakanyarban, az autóbusz­különjáratokat indító irodánk­nál pedig a dunakanyari ki­rándulások iránt és majdnem minden vasárnap indul Buda­pestről a Dunakanyarba egy- egy autóbusz. Megköszönjük Lukács Bélá­nak a felvilágosításokat és elbúcsúzunk: — A viszontlátásra! — ... egy jó IBUSZ-társas- utazáson — egészíti ki hiva­tásához illően. Fazekas Mátyás „Kozmoszlátta“ tárgyak kiállítása Moszkvában Felső képünk: A látogatók az automata bolygóközi állomás ma ke tjét nézik. Ezt az állo­mást 1961. február 12-én lőt­ték ki a Venus felé. Oldalt: Az űrpilóta sisakja és kesztyűje (MTI külföldi képszolgálat) A moszkvai népgazdasági kiállításon a Tudományos Akadémia pavilonjában új, érdekes kiállítási tárgyakat mutattak be, amelyek a koz­mosz meghódításában elért szovjet tudományos sikerek­ről szólnak. A pavilon új el­nevezést is kapott „Szovjet Tudományos Akadémia. Koz­mosz”. A MOSZKVICS AUTÓ LEGÚJABB VÁLTOZATA Az új. tökéletesített típus modernebb berendezésekkel van ellátva, amelyek lehető­vé teszik a gyári garancia határidejének másfélszeres megnövelését. A kocsi belső és külső kivitelezése szebb. A szélvédő üveg automatikus mosókarokkal, a kocsi Veszna típusú tranzisztoros rádióvevőkészülékkel van ellátva. A Moszkvics legújabb változatának sorozatgyártását 1962-ben kezdik meg (MTI külföldi képszolgálat) m mmomioM mmrMem Az IBUSZ Felszabadulási téri főirodája

Next

/
Oldalképek
Tartalom