Pest Megyei Hirlap, 1961. október (5. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-05 / 235. szám
A HÁLÓNÁL — A SERLEGGEL A Gödöllői Pedagógus védi a Pest megyei Hírlap Kupát A megyei férfi röplabdacsapatok most első ízben vetélkedtek a Pest megyei Hír- ap Kupájáért. A Dunakeszin megrendezett döntőn négy együttes vetélkedett. így következtek az eredmények: Gödöllői Pedagógus—Dunakeszi Spartacus 2:0, Nagykőrös—Budajenő 2:1, Dunakeszi —Nagykőrös 2:0, Gödöllő— Budajenő 2:0, Dunakeszi—Budajenő 2:0, Gödöllő—Nagykőrös 2:1. A Gödöllő—Dunakeszi találkozót mérkőzés nélkül nyerte a kupavédő, ugyanis kezdéskor hiányzott az egyik dunakeszi játékos majd megérkezése után a másik két mérkőzésre már hivatalosan állt ki a helyi együttes. Első felső képünk a Gödöllő—Nagykőrös találkozó bar-, madik játszmájának egyik jelenetét mutatja, meglepetésre ugyanis a körösiek nyerték az első „szettet'' és 1:1 után fordította maga javára az eredményt a fehér mezes Pedagógus. Hozzájárult ehhez H. Kovács László is jó leütéseivel, akit képünk is mutat. Harmadik képünk a győztes együttest ábrázolja. Balról- jobbra Lencsés Rezső edző, Puxler József, Mészáros István, Scheiber György. Boros Ferenc, Zsolnai Gábor, H. Kovács László, Szebeni Ferenc. Elől: Lencsés György (az edző fia) és Czeczulits Gábor. Érdekesség egyébként, hogy a Gödöllői Pedagógus annak idején végleg megszerezte a Pest megyei Népújság Kupát, s mostan megtették az első lépést a szerkesztőségünk által felajánlott újvonalú ser- I leg végleges elnyeréséhez. Per- j sze ehhez az kell. hogy há- ! romszor egymás után az élen végezzenek. Most egyébként ez volt a sorrend: 1. Gödöllői Pedagógus, 2. Dunakeszi Spartacus, 3. Nagykőrösi Kinizsi, 4. Budajenő. (R. L. felv.) Beköltözhető ingatlanok a nagvkőrösi járás területén: Nagykőrös: 1 szoba, 1 konyha, 488 n.-öl telekkel, 30 db termő gyümölcsfával. Ára 20 000 Ft. 2 szoba, 1 konyha, speiz, oldalkonyha, pince, 2 fásszín és mellékhelyiségek. kút, villany van. Ara 70 000 Ft. 2 szoba. 1 konyha, speiz, nyárikonyha, istálló, mellékhelyiségek, kút van. 518 n.-öl telekkel. Ára 100 000 Ft. 1 szoba, l konyha, istálló, alsókonyha, fásszín és mellékhelyiségek, kút, villany van. Ára 42 000 Ft, 2 szoba, előszoba, speiz, konvha, fürdőszoba, mellékhelyiségek, kút, villany van. 100 n.-öl telekkel. Ára 160 000 Ft. 1 szoba, 1 konyha, 1 kamra, istálló és mellékhelyiségek, kút van. 1200 I1.-Ö1 telekkel. Ára 15 000 Ft. 400 n.-öl bekerített telek. Ara 15 000 Ft. 300 n.-öl bekerítetlen telek. Ára 12 000 Ft. 400 n.-öl bekerítetleh telek. Ára 8000 Ft. 156 n.-öl bekerítetlen telek, házhelynek alkalmas. Ára 5000 Ft. Érdeklődni lehet: PIK, X., Nagykőrös, Encsi u. 1. sz. nagykőrösi apróhiroetések Feszültség áttéréssel kapcsolatos villanyszerelő átszerelés! munkát, háztartási gépek és készülékek átkötését (számlával térítéssel) vállalom. Asztalos Károly villanyszerelő- mes-ter. Nagykőrös, Kálvin tér 1, 200-as Puch motorkerékpár eladó- Nagykőrös, VII., Baross G. u. 26. 250-es oldalikocsás piros Pannónia motor- kerékpár egyenként is eladó, in., Zalán utca új ház, Nagykőrös, Eladó, I., Tokos u. 4. kettő szoba, konyha, mellékhelyiségű beköltözhető ház, Nagykőrös. Eladó sürgősen 120-as Csepel motorkerékpár olcsón. Nagykőrös, Alsójárás d. 15. A papírforma diadalmaskodott a kézilabda-bajnokságban A Váci Kötőit női csapatát már nem foghatják be Ráckeve—dabasi járási összevont labdarúgó-bajnokság Örkény—Dunavarsány l. kér. 3:3, Ráckeve—Inárcs 9:1, Taksony—Dabas 1:0, Gyón—Pereg 2:3, Kakucs—Táborfalva 2:1. A Dunavarsány II. kcr.—Szigethalom II* mérkőzés elmaradt, mert a vendégek igazolása nem volt rendben. A kézilabda-bajnokság utolsó előtti fordulója a papírforma jegyében zajlott le. Csömör győzött otthonában, viszont a Váci Fonó ismét nagyarányú vereséget szenvedett idegenben. A megyei bajnokságban az első két helyezett, nehezen bár, de győzött, és így a bajnoki cím sorsa továbbra is nyílt, és lehet, hogy csak az utolsó két fordulóban dől el az elsőség sorsa. Ä női bajnokságot a Váci Kötött már megnyerte, Bár a Ceglédi Építőknek még egy mérkőzése hátravan, a váci Kötöttet már nem foghatja be. NB II. férfi: Csömöri KSK—Szegedi EAC 19:13 (10:5) Csömör, 1200 néző. V: Tordai. Csömör: Solymár I. — Kadók, Tamás, Bagyánszky. Littkey, Ra- docsányi. Solymár II. Csere: Venczel. Ráckevei Gimnázium—Ceglédi Honvéd 13:10 (0:4) Ráckeve. V: Tóth. A pontosabban lövő hazaiak megérdemelten nyertek. G: Fegyó (6), Nagy R. (3), Vaslaki, Kulcsár (2—2), ill. Odegnál, Knipl, Járai, Kovács (2—2), Szi- kora. Gálvölgyi. Jó: Fegyó, Nagy R., ill. Odegnál. Ceglédi Építők—Nógrádverőce 12:8 (0:2) Cegléd, v; Eisen. Változatos iramú küzdelemben, a ceglédiek csak nehezen tudták a két pontot megszerezni. G: Monori (8), Osváth (3), Tu- kacs. ill. Marx (4), Sipos (3), Tóth. Jó: Csendes, Monori, ill. Marx, Sipos. Gödöllő nyerte a megyei gyeplabda-rangadót, alulmaradtak a szentendrei ökölvívók, biztos győzelmet arattak a ceglédi tekézők Eredmények innen — onnan A labdarúgáson kívül számos sportágban folynak az események, s ezekből gyűjtöttünk össze kis csokrot. Vasárnap került sorra a Gyeplabda NB I-ben szereplő két Pest megyei csapat rangadója. A találkozót, amely egyben vidéki rangadó is volt, a vendégek nyerték Cegléden. Az ökölvívó NB II. Északi csoportjának éllovasa, a Szentendrei Honvéd, alulmaradt a Beloiannisz otthonában, és emiatt a Beloiannisz együttese került az élre. A Ceglédi Építők férfi tekecsapata váratlanul biztosan diadalmaskodott. ASZTALITENISZ NB II. férfi: Gödöllői Vasas” Bp. Erdészet 14:4. Gödöllő. Gy: Árvái, Nagy I. (4—4), Tóth I., Or- goványi (3—3). Az együttes eddigi négy mérkőzéséből hármat megnyert, és így csoportjának negyedik helyén áll. NB II. női: Gödöllői vasas— Szombathely 11:7. Gémesi Ágnes kitűnő teljesítményt nyújtott, valamennyi mérkőzését megnyerte, Plachy Aranka pedig három találkozón diadalmaskodott, Klein Éva kettő, Kiss Katalin pedig egy győzelemmel járult hozzá a sikerhez. BIRKÓZÁS Szombat-vasárnap népes mezőny részvételével bonyolították le a BVSC Szőnyi úti termében az országos ifjúsági kötöttfogású bajnokságot. A 132 birkózó sorában Pest megyeiek is szőnyegre léptek és két második helyet szereztek. a nagykőrösi Deák légsúlyban, klubtársa, Ron- kó. pehelysúlyban szorult a győztes mögé. GYEPLABDA NB I. Gödöllői Vasas—Ceglédi Vasutas 1:0 (0:0). Cegléd. 300 néző. v: Liszka, Sas. Hazai rohamokkal kezdődött a találkozó, de a gödöllői védelem Jákfalvyval az élen, igaz, hogy csak nagy üggyel-bajjal, de mentett. Különösen kitűnt Udvarnoki kapus, aki bátor kifutásaival és merész belevetődéseivel, több biztos gólnak látszó labdát tett ártalmatlanná. Szünet után megváltozott a játék képe, a gödöllőiek vették át az irányítást. Az 50. percben Hegyi a kifutó kapusba lőtt, majd Dányi mellégurított. Az 55. percben Lehoczki lesgólja jelentett eseményt, majd Ficzere labdája akadt el a tömörülő védelmen. A sorozatos támadások végül is Dányi révén góllá értek. A Gödöllői Vasas 15 ponttal, az NB i. hatodik helyén áll. megelőzve több nagymultú együttest, köztük a Ceglédi Vasutast is. LABDARÜGAS Bp. I. osztály: Kőbányai Dózsa—Gödöllői Agráregyetem 2:2 (1:0). Gödöllő, 300 néző. V: Hegedűs. Az első félidőben a vendégcsapat egy kapufáról lepattanó labdával szerezte meg a vezetést, amelyet fordulás ut£n il-esből egyenlítettek a hazaiak. A gödöllői Szedő kiállítását követően, ismét a vendégek jutottak előnyhöz, ugyancsak ll-esből, majd szabadrúgásból szerzett góllal tartotta otthon az egyik pontot az ASC. G: Deák (2, egyet ll-esből). Jó: Szeghy, Kormos. Deák S. ökölvívás NB n. Középcsoport: Békéscsabai Építők—Nagykőrösi Kinizsi 14:6. Békéscsaba, 400 néző. V:Kiss L., Horváth. Bársony pontozással győzött, Kovács I. ellenfele az első menetben feladta, Nővé és Kovács n. döntetlenül végzett. Északi csoport: Beloiannisz— Szentendrei Honvéd 13:7. Fehérvári út, 500 néző. V: Nagy L., Sermer. Arnóczky és Csala pontozással győzött. Scháffer, Hegedűs és Bánhegyi döntetlent ért el. TEKE NB J^érfi Ceglédi Építők-ÍTC 7:1 (2482:2379) 1. Bp. Eiőre 15 38 578 77 2. Ü. Dózsa 15 38 716 67 3. Győri ETO 15 37 561 66 4. Ózd 15 38 271 65 5. Bp. Spart. 15 37142 65 6. Kecsk. Vasas 15 36 130 64,5 7. Ceglédi Ép. 15 37 660 61,5 8. Pápai Vasas 14 35 293 60 9. Szegedi Ép. 15 37 440 56 10. Szeg. .VSE 15 37 289 51 11. FTC 15 37 867 50 12. Oroszlány 14 34 389 29 Jó iramú, kemény mérkőzésen, az igen tartalékos hazai csapat végig irányította a játékot és megérdemelten győzött. A küzdelem hevességére jellemző, hogy a játékvezető 11 büntetődobást ítélt, melyből a csömöriek hetet, a szegediek hármat értékesítettek. G: Littkey. Bagyánszky (6—6), Tamás (3), Radocsányi, Solymár n. (2—2). Jó: Solymár I. (a mezőny legjobbja), Tamás. Littkey, Bagyánszky. Székesfehérvári MÄV—Váci Fonó 25:16 (13:7) Székesfehérvár. Megyei férfibajnokság: Dunakeszi VSE—Váci Kötött 20:16 (9:5) Dunakeszi. V: Rusznyák. A nyugodtabb bajnokjelölt nehezen nyerte a jó iramú mérkőzést. G: Kiss (7), Jeszenszky, Sipos, Szép (3—3), Bottlik (2), Lénárd. Schwartz, ill. Kürtös (5). Góts, Szalontai (3—3). Adamcsek, Man- ninger (2—2). Kulcsár. Jó: Tóth, Kiss, Sipos, ill. Kulcsár, Szalontai. 1. Dunák. VSE 2. Cégi. Ép. 3. V. Spart. 4. V. Kötött 5. Abony 6. Tököl 7. Nógrádv. 8. Ráckeve 9. Ve esés 10. Budakal. 11. Cégi. h. 12. Zebegény 29 18 19 15 20 13 20 13 20 12 19 11 20 10 20 7 20 7 20 6 20 2 20 — 2 258:161 S6 1 341:187 33 4 324:192 29 7 359:259 26 7 273:243 25 6 280:193 34 9 243:215 21 — 13 221:317 14 — 13 163:234 14 — 14 181:287 12 — 18 179:329 4 — 20 85:292 — Megyei női bajnokság Váci Kötött—Penci KSK 8:3 (5:2) Vác. V: Zsák. A listavezető Zachámé (5), Kerti. Valentin és petrik góljával biztosan nyert ,a lelkes penci csapat ellen. Cegléd. V: Rátkai. 1. V. Kötött 12 11 — 1 85:24 32 2. Cégi. Ép. 11 10 — 1 66:21 20 3. V. Finomf. 10 6 — 4 33:32 12 4. Penc* 11 5 — 6 36:55 9 5. Budakalász 10 2 — 8 24:56 4 6. Vecsés* 10 2 — 8 17:45 3 7. V. Forte n. 10 1 — 9 20:48 2 * Egy büntetőpont levonva. Váci Spartacus—Budakalász 46:8 (23:2) Budakalász. V: Balogh. A hat játékossal, közte két sérülttel kiálló hazai csapat ellen a Spartacus tetszés szerint érte el góljait. G: Budavári (15), Németh (12), Steidl (8), Lányi (4), Kovács S. (3), Sasvári, Vámos (2—2), ill. Biró (4), Fodor (2), Földes, Der- zsy. Jó: Németh. Budavári, Steidl, ill. Földes. Biró. Tököl—Vecsés 26:8 (9:3) Tököl. V: Szüle. A jóerőben levő hazai csapat biztosan győzött a taktikailag igen gyengén játszó Vecsés ellen. Vecsés kapusa nagyon gyengén védett. G: Takács (7), Deák (6). Monostori, Füredi (4—4), Beck (3). Bánhegyi (2), ill. Tölgyesi. Körmöczi (4—4). Jó: Borbély, Takács, Deák, ill. Körmöczi. Hévizgyörki KSK—Bagi KSK 14:9 í7:?>* V: Barna. A hat játékossal kiálló Hévizgyörk csak nehezen győzött. G: Kovács (5), Magyar (4), Ben de (3), f Turóczi (2), ill Albert (3), Martinék, Könczöl, Varga (2—2), Jó: Kovács, Magyar, ül. Karácsondi, Varga. Péeeíi MAV—Gödöllői Vasas 18:9 (7:3). Gödöllő. V: Ruszrxyákf a megismételt mérkőzésen a vendégek biztosan nyertek. G: Tóth S. (7), Tóth L., Matus. Fitos (3—3), Gódor. Kalmár, ill. Dudás (6), Fazekas (2), Markó. Jó: Tóth S., Kalmár, Verovszki. ill. Dudás. Üllői VSC—Gödöllői Vasas 21:13 (9:6). Gödöllő. V: Kertész. A fiatal üllői gárda biztosan nyert a szétesően játszó Vasas ellen. G: Varró (6). Micskó (4), Göbölyös, Csik. Maletz. Kutvölgyi. Hernádi (2—2), Seprüs, il!. Dudás, Fazekas (5—5), Markó, Gecse, Csiszér, Balogh László Előkészületi mérkőzések az osztrákok ellen B-válogatott—Csepel Autó 5:1 (1:1) Duiuiharaszti, 1000 néző. V: Petrik. B-válogatott: Faragó (Dan- ka) — Rajna (Polgár), MéPE3I MEGYE! HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Felelős szerkesztő Bácskai Lászk Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadö Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VTII.. Blaha Lujza tér S Egész nap hívható központi telefon: 343—100. 142—22« A felelős szerkesztő telefonta: 131—243 — Gépirószoba «hivhaK 20 éráig): 140—447 - Belpolitika) és sportrovat: 140—449 — Művelődési rovat: 140—443 Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyt postahivatalokná' és kézbesítőknél Előfizetés) díj i hónapra 11 forint szöly, Novák — Színi, Roz- mis — Sátori, Duna; I. (Kertes), Rapai, Kuharszkd, Szim- csák I. Csepel Autó: Kovács — Szabó, Kulcsár, Kőszegi — Kreisz, Vigh (Tajti) — Stál, Hauser. Kiss (Borsi), Kerekes, Borbély. A végig jó iramú mérkőzésen az első gólt a Csepel Autó szerezte a 27. percben. G: Kuharszki (3), Szimcsák, Kertes, ill. Hauser. Jó: Mészöly, Színi, Kuharszki, Szimcsák, ill. Kovács, Vigh, Stál. Szabó László * A-válogatott—Budafok 1:0 Utánpótlás—Egri Dózsa 5:1 (0:1) Ifjúsági—válogatott BVSC II 0:0 AlBERTIRSAI VEGYES KISZ ! KOLOZSVÁRI UTCA 2. ÖRÁSRÉSZLEG (Kolozsvári u. 1.) Mindenféle óra javítását szakszerűen elvállaljuk. CIPÖRÉSZLEGÜNK (Köztársaság útja 26.) Vállal férfi- és női cipőket méretre, cipőjavításokat a legrövidebb időn belül. a FÖLDMŰVESSZÖVETKEZETBEN! FÉRFI- ÉS NŐI FODRÁSZATUNK a legújabb divatfazonokkal áll a közönség rendelkezésére.