Pest Megyei Hirlap, 1961. október (5. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-06 / 236. szám
MÖNCH © VIDÉKE MUNKA KÖZBEN Képek a Gyömröi Szabó Ksz életéből • A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA • III. ÉVFOLYAM. 116. SZÁM 1961. OKTÓBER 6, PÉNTEK A régi hősi harcokat meg- éne'klö igricek tehetségére lenne szükségem, hogy hűen írjam le azt az ádáz küzdelmet, aminek harci színhelye a Vigadó Étterem. A támadók, a heti előfizetéses kasztosok, a rendíthetetlen ellenfél hármas védővonalával állnak szemben. A legkülső védővonal, a felszolgáló pincérek, az első keserves panaszokat a hideg főzeléket, hideg levest és a még borzasztóbb hideg pörkölteket illetően „nem mi tehetünk róla” vagy „nem hideg az” felkiáltással verték vissza. Egy-kéthetes eredménytélén várakozás után, egy szokottnál is hidegebb ételadagon felbőszülve, áttörték az első védővonalat a támadók és megostromolták a másodikat, az állítólagos hadvezért, Dezső Lajos üzletvezetőt, aki rögtön áthárított mindent arra, hogy a szakács az oka és ö már beszélt vele, de úgy látszik, nem tud rá hatni. Némi eredmény ugyan született ebből a rohamból: igazat adtak nekünk, főnöki figyelmeztetés történt, a bevo- nulóknak melegre cserélték az ebédjüket, de egyébként maradt minden a régiben. Ekkor, hosszas haditanács után. a támadók, rendezve soraikat, egy frappáns hadicsellel oldaltámadást indítottak a vendéglátóipari ellenőrökön keresztül. Váratlanul jelentős eredmények születtek ennek következtében. Még leírni is hihetetlen: a pincérekkel békés egyetértésben fogyasztották a jó, forró ebédeltet. Vagyis ez azt jelenti, hogy vége a harcnak, béke van? iSajnos nem. a meleg ebédek időszalca pár nap alatt véget ért, enyhe, langyos és hideg ételek jöttek ismét zavartalanul. Most már csak a harcosok bölcs Mars istene a megmondhatója, hogy meddig fog folyni a meddő küzdelem. Tné. A rendőrkapitányság vezetőjének nyilatkozata: EGYÜTTES FELADATUNK A KÖZÖS VAGYON VÉDELME! Tanács ii !«'-*> van ma Gyomron. Tóth László tsz-clnökhelyettes beszámolója nyomán az őszi mezőgazdasági munkák folyását, Gar am völgyi István vb-titkár előterjesztése alapján pedig a jövő évi költségvetést és a községfejlcsztési munkákat tárgyalja meg a községi tanács. Huszka János őrnagy elvtárssal. a járási rendőrkapitányság vezetőjével a mezei lopásokról, a termelőszövetkezeti vagyon megsértéséről beszélgettünk. — Ebben az évben — mondotta Huszka elvtárs — 24 esetben indítottunk bűnvádi eljárást a termelőszövetkezetek sérelmére elkövetett lopások miatt. Ugyanilyen indokkal 80 esetben folytattunk le szabálysértési eljárást. Ezen a téren a továbbiakban is szigorúan és követKezetesen fogunk eljárni. Utasításba adtam, hogy minden 200 forintnál nagyobb értékű lopás esetében meg kell indítani a bűnvádi eljárást. ha 500 forintnál több értéket lopnak el a tsz közös vagyonából, akkor az elkövetőt őrizetbe kell venni! A rendőrség az elmúlt hét szom- | hatján is széleskörű raz.ziát rendezett a határban, s jó né- ; hány ott talált állampolgárt j elszámoltatott: honnan hozta : és hova viszi a nála talált ter- i ményt. — A szabálysértési hatóság I is fokozott éberséggel védi a j tsz-ék közös vagyonát, s kel- ! lő szigorral jár el azokkal ] szemben, akik megdézsmálják i azt. A járási tanács végrehajtó bizottsága a közeli napokban megtárgyalja a szabálysértési ügyek intézését, s előreláthatólag fontos halórozato' kát hoz ezekben az ügyekben. — De nem elegendő csupán az. hogy a rendőri és igazságügyi szervek őrzik a közösség vagyonát. Ehhez több segítséget kel] nyú.jianiok a tszrveze- tőségeknek és maguknak a tsz-tagoknak is. Folytassanak élcnkebb, hatékonyabb felvilágosító munkát annak érdekében, hogy min- ; denki megértse: ha a közöst meglopja, saját magát rövidíti meg. Hiszen az zárszámadáskor kiesésként fog mutatkozni. csökkenteni fogja a munkaegység értékét. Sokan könnyen veszik a kisebb lopásokat, s azt mondják: 5—10 'rső kukorica ellopásától nem megy tönkre a tsz. Igen ám, de mi lenne, ha mindenki ezt vallaná? Ha tízen, százan, kétszázan visznek el 5—10 csövet, az már együttesen tetemes mennyiséget jelent. — Nehezíti a mi munkánkat az. hogy tsz-eink nem hajtották végre azt a fontos határozatot, hogy a háztájiban csak szombaton és vasárnap engedik a tagokat dolgozni, így hét közben legalább köny- nyebben elcsíphetnénk a tolvajokat. A ma még szétszórt parcellákon termelő tsz-ekben a rendőrnek nagyon nehéz a dolga, ha meg akarja állapítani, hogy a tsz-tagnál talált termék valóban a háztájiból va- ló-e. — E téren is komoly ellenfeleink a bögrecsárdások. Tapasztalatunk ugyanis az, hogy a lopott termények java része ezekhez vándorol. A tsz- vezetők, községi vezetők, a becsületes állampolgárok segítsenek nekünk a ..bög- rések” felderítésében. — A tsz-ek ellenőrző bizottságai a bizonylati fegyelem betartásával küzdjenek a közös vagyon védelméért. Követeljék meg, hogy a határból mindent szállítójeggyel hozzanak be. s így ne legyen mód menet közben egy-két zsák terményt ..elhullatni”. A fegyelmi bizottságoknak is jelentős szerepe lenne. Az apróbb, kisebb ügyekben nekik kellene eljárni, sokka] hatásosabb és eredményesebb lenne ez! A gombai Uj Élet Tsz-ből közel negyven személy ellen érkezett feljelentés, akik ki- sebb-nagyobb tételben burgonyát loptak. Gyorsabb és célravezetőbb lett volna, ha ezekben az ügyekben a fegyelmi bizottság a helyszínen eljárt volna. — A közös vagyont védeni ugyanis nem csupán rendőri, bírói teendő, mint ahogy azt egyesek tévesen elképzelik, hanem mindannyiunk együttes, nagy feladata! A megye legjobb könyvtára: a monori A Pest megyei könyvtárak között folyó versenyek első szakasza lezárult. A helyezések megállapításánál figyelembe vették az olvasók és a kikölcsönzött könyvek számának növelését, a József Attila olvasómozgalommal való törődést. Mindezek szem előtt tartásával megállapították, hogy a járási könyvtárak közül a monori végezte a legkiemelkedőbb munkát. ők nyerték el az első helyezést és ^ 600 forintos jutalmat. Községi könyvtáraink vezetői közül kettőt jutalmaztak meg a versenyben elért szép eredményükért: Arató Ferencnét Gombán és Szirmai Istvánnét Üllőn. A járási könyvtár most hétezer forintot kapott a könyvtár állományának bővítésére, úi könyvek beszerzésére. Remélhetőleg ez is segít majd abban, hogy a kövelkező verseny- szakaszban ismét jó helyezést érjenek el. PARTELET Taggyűlésen — pedagógusok közt Az MSZMP gyömrői pedagógus alapszervezete a napokban tartott taggyűlésén megtárgyalt* a pártszervezet előtt álló feladatokat. Várhelyi György titkár terjesztette a tagság elé a vezetőség által összeállított munkatervet. amit megvitatása után (több értékes javaslattal kibővítve) elfogadtak. Figyelemre méltó, értékes hozzászólása volt Gzabán Béla MAI MŰSOR Mozik Monor: A bíró. Vecsés: 80 nap ] alatt a föld körül. POLÉMIA AZ ÜZLETRONTÁSRÓL A gyömrői cukrászdából kaptuk az alábbi levelet: „Olvasva 1961. szeptember 17-én, vasárnap az ünnepi számukban közzétett (szellemesnek szánt, de a köz szempontjából értékesnek nem mondható) „Darázs-ügy”-et, annyit kívánunk közölni, hogy mint a lap állandó előfizetői és terjesztői — több megbecsülést reméltünk. Az üzletrontás ellen tiltakozva ajánljuk az ilyen problémát a közegészségügyi intézményre bízni. Semmi esetre sem ésszerű az olvasók vasárnapi étvágyát rontani. . Kedves Levélírók! Minkenkor örömmel vesszük oktoher 6-tól október 12-ig Csévharaszt Október 12. 18 óra. Ifjúsági filmelőadás a moziban: Afrikában jártunk. Előadó: Zilahy János. Gyömrő Október 6. 13 óra. Szabó ktsz- ben: A modern tudományos világkép kialakulása. Előadó: Ma- gócsi Károly. Október 10. 15 és 16.30 óra. Ifjúsági filmelőadás a moziban: A dzsungel ösvényén. Előadó: Kovács Sándorné. Monor Október 6. 10 órá. Klubest a községi tanácsteremben: A hazafi- ságra nevelés problémái a ma iskoláiban. Előadó: Zoltai Dénes. Október 10. 18 óra. KIQSZ-ban: Az alkohol és a nikotin hatása a szervezetre. Előadó: dr. Baltigh Előd. Október 12. 18 óra. A világirodalom remekei című sorozat a moziban: Tisztes úriház. Előadó: Gergelyi Mihály. (Filmvetítéssel.) kézbe az olvasók leveleit, még akkor is, ha reklamációt tartalmaznak, — mint például az önöké is. De mindenkor bosszankodva tesszük le. ha a levél, reklamáció ürügyén — bocsánat a kifejezésért! — mellébeszél, mint például az önöké is. Mi történt ugyanis? Munkatársunknak. B. Z-nek a gyömrői cukrászdában darázs röpült az enni- vagy innivalójába. Mivel ném szereti a darázshúst. reklamációját megírta egy nemcsak ..szellemesnek szánt”, hanem valóban szellemes kis krokiban. Túlozva. persze, hiszen a karikatúra akár írják, akár raj- zo'iák. mindenkor túloz. Mit vártunk volna mármost a reklamálóktól? Azt. hogy bebizonyítják: B. Z. nem ..fogyasztott” darazsat önöknél, nem is lehetséges az ilyesmi stb. De erről szó sincs az önök j levelében. Nem is tagadják 1 annak lehetőségét, hogy a cikkíróval az eset megtörtént. Ehelyett azt írják: ez a közegészségügyi intézményekre tartozik. És a fogyasztóra nem? S azt is írják, hogy ez üzletrontás, gusztustalanság. Már megbocsássanak, de valamit tisztázni kell. Mi rontja jobban az üzletet: az, ha az édességeket darazsak lepik meg. vagy az, ha valaki ezt megírja? Mi gusztustalanabb: a málnaszörpbe döglött darázs, vagy a róla írt kroki? Ami pedig a hiányolt megbecsülést illeti, arról annyit: továbbra is megbecsüljük önöket, nemcsak mint újság- előfizetőket, de mint kitűnő, kedves üzletembereket is. Ez azonban nem jelentheti azt. hogy ha munkájukban olykor-olykor kisebb hibákat észlelünk. szó nélkül hagyjuk. Még annyit: ha arra,járunk, továbbra is felkeressük önöket, s mindenkor szívesen fogyasztunk e] egy jó süteményt, gesztenyepürét, s egyebet. Persze, darázs nélkül! Radványi Barna igazgató elvtársnak, mely a pártépítéssel és a pedagógus pártszervezetnek a gyömrői iskolák nevelőmunkájában betöltendő feladatával kapcsolatosan elhangzott. Felvetődött az értelmiségi klub, pedagógusest szervezése, melynek feladata lenne a községben kialakítandó egységes nevelési módszerek, a tantestületek eszmei-politikai egységének kialakítása és az iskolák közös és sajátos problémáinak megbeszélése. (Természetesen a községben tanító valamennyi nevelő bevonásával.) —sk— KISZ-TAGGYULÉS A gyömrői Zalka Máté KISZ-szervezet ma este tartja október havi taggyűlését. Napirend: 1. Beszámoló az ifjúság a szocializmusért mozgalom állásáról. 2. A lejárt munkaterv értékelése, új negyedéves terv előterjesztése. 3. Egyebek. Bukta Ferenc a télikabátok alsó gallérját vágja le végleges formára. Mellette Kocsis József szalag vezető mm****..-.; Csengődi Ferenc egy kabát elejéi férceli * Kocsis József a szalag gyártmányainak minőségét vizsgálgatja (Kalotay Gábor képriportja) Híres emberek nyomában (II.) Petőfi és Táncsics Sápon Tápiósápon, a volt Bognár- Icastély falán szürke emléktábla megkopott arany betűi hirdetik: „E házban lakott Petőfi Sándor 1849 tavaszán, a szabadságharc idején”. Ennek a feliratnak a nyomain indultunk el, kutatni régi emlékek között, A.z adatok nehezen gyűltek, semmi sem bizonyította Petőfi itt. jártát: Végül mégis felbukkant egy nyom: Palástba Viktor, a ház akkori ura. rokona volt Va- chottéknak, Petőfi barát- jáéknak. Na — talán ez megoldja a titkot — gondoltuk. S valóban így volt. Igaz, mint kiderült, Petőfi csupán egy éjszakát töltött itt el. 1849. május 8-án. útban Debrecenből Pest felé, a költő Szolnokra érkezett, itt írta meg Klapkának emlékezetes- levelét. majd tovább indult Pestnek. Valószínű, hogy 10-én este érkezett Sápra, s a fáradtság, sok megerőltetés, pihenésre kényszerítették. Ez és az, hogy a ház urát hallomásból már ismerte, arra késztették, hogy a Palásthy- házban szálljon meg. Innen indult aztán tovább másnap Pestre. Ezeket az adatokat bizonyítják Vaehott- né feljegyzései is, aki említi a rokonoknál tett látogatást. Sajnos a faluró, nagy költőnk nem jegyzett fel, az akkori viharokban, semmit. Mégis van képünk a XIX. századi Sáp kinézéséről hazánk egy másik nagy fia. Táncsics Mihály tollából. Táncsics útirajzaiban 1837. nyárhó (július) 13-i bejegyzéssel ezt olvashatjuk: ..Lassan ballagtam e gyönyörű erdős völgyön végig, hogy minél tovább éldelhessem kínálkozó gyönyöreit... Elértem Sápot, mely mély gödörben, vagy inkább árok alakú völgyben fekszik ...” így ír Táncsics útjáról. S igen érdekes, hogy ő is. 12 évvel Petőfi előtt, éppen Palásthy Viktor udvarházát tekinti meg, s ír róla utinaplójában. Hazánk két kiváló fia járt a sápi dombok között, akiknek emlékét ma is kegyelettel őrizzük. Gecsényi Lajos I.I és a-heil 1-1 asstsnnt/ látogatott el a napokban Tá- piósápra, hogy megtekintse a híres baromfitenyészetet. Nádudvari elvtárs. a Petőfi Tsz agronómusa ismertette az asz- szonyokkal a baromfineveléssel kapcsolatos eddigi tapasztalataikat. Majd az asszonyok Jakabszálláson személyesen is megnézték a baromfinevelés módját és körülményeit. A hasznos látogatás megszervezéséért dicséret illeti a járási notanácsot. Szarka a kukoricásban Dobos Gábor, Tápiósüly, Fő utca 4. szám alatti lakos, asztalosmester és egyben tsz-tag is, a tsz-ben vállalt munkáját állandóan hanyagul teljesíti. Ellenben ipari foglalkozását odahaza továbbra is űzi, dacára, hogy a tevékenység folytatásához a közgyűlés nem járult hozzá. Dobos Gábor e dicstelen munkájára most feltette a koronát. A többi tagoktól eltérően, arra vállalkozott, hogy éjszaka, titokban töri le a kukoricát. Erre az alkalomra felhúzta a legrongyosabb nadrágját. Piszkos, foltos kabátját pedig kifordítva vette fel, bizonyára azzal a szándékkal, nehogy ráismerjen valaki. Ilyen módon lopta Dobos nap-nap után a Isz-tagok kukoricáját; Az elmúlt éjszaka is kivonult ilyen éjjeli kiruccanásra. Biztonság okából magával vitte kerékpárját is. Éppen javában törte a kukoricát, amikor az ellenőrző közegek meglepték. Dobos nem jött zavarba, felpattant kerékpárjára és el akart iszkolni. Azonban az ellenőrzést kiválóan megszervezte a tsz elnöke. Ugyanis alig haladt egypár métert, újabb ellenőrök állták útját. Erre Dobos eldobta kerékpárját, sőt még a cipőit is lerúgta a lábairól és így mezítláb, nyúlcipőben próbált elmenekülni. De minden igyekezete hiábavalónak bizonyult. Elfogták és a rendőrőrsre vitték, ahol őrizetbe vették. Lakásán 195 kiló lopott kukoricát találtak, Sportgyűlés Maglódon A Maglódi KSk október 3-án ülést tartott, melyen részt vett a vezetőségen kívül, a községi tanács elnöke, Szeili Mihály elvtárs, s még kb. húsz sportoló. H, Varga István, az MKSK elnöke, sajnálattal állapította meg: a sportkör anyagilag olyan rosz- szul áll. hogy nem talál kiutat a kátyúból. Sokáig küszködött az elmerülés ellen, nem egy esetben ő a saját pénzéből adott a sport céljaira, de ezt már nem bírja tovább. Inkább lemond! El is hagyta az elnöki asztalt, amit elfoglalt Szeili elvtárs, s a továbbiakban ő vezette a megbeszélést. Javasolta, hogy a sport- egyesület szervezze be tagdíj- fizetésre a szurkolótábort, szerezzenek egy idős nyugdíjast, aki néhány százalék fejében havonta meglátogatja a . sportolók népes táborát, s összeszedi a havi felajánlott összeget. így a sport- egyesület állandó bevételhez jut, s megszűnik az a torzsalkodás és örökös nézeteltérés, ami megvan ez ideig a művelődési otthon és a sportegyesület között. Több hozzászólás vázolta a sportkör nehéz anyagi helyzetét, s a Szeili elvtárs által ajánlott megoldást elfogadták. Kérték még a művelődési otthon igazgatóját; hogv a hagyományos szilveszteri bált a söpört rendezhesse meg. — esjó — •