Pest Megyei Hirlap, 1961. október (5. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-04 / 234. szám

D VÁROSRÉSZÉRE V. ÉVFOLYAM, 234. SZÁM 1961. OKTÓBER 4, SZERDA Az őszi-téli népművelési munka programja a járási tanács vb-ülésének napirendjén A járási tanács végrehajtó bizottsága pénteken délelőtt tartotta ülését, ahol napirend­re került az őszi-téli népmű­velési munka tervezetének megvitatása. A tervezet beszá­mol a népművelés terén elért eredményekről, amely szerint 1961. januártól augusztu­sig 300 ismeretterjesztő előadás hangzott el 27 000 hallgató részvételével. Áz 1961. tavaszán lebonyolított kulturális seregszemle bebi­zonyította, hogy jó irányban halad az öntevékeny művé­szeti munka is. Jelenleg 43 művészeti csoport működik 542 részvevővel. Ezután a népművelési mun­ka községenkénti tervezését vitatta meg a végrehajtó bi­zottság, majd a járás területén levő könyvtárak tervének megtárgyalására került sor. Megvitatta a végrehajtó bi­zottság a járási tanácshoz, valamint a községi tanácsok­hoz érkező panaszok elintézé­sét is, majd a többi között át­szervezési póthitelt engedélye­zett Mikebuda község részére 1962. évre 230 000 forint érték­ben, melyet Mikebudán a volt Bakos major cselédházainak át­alakítására fordítanak. A hajdani szabadkéményes cselédlakásokat korszerű la­kásokká alakítják át, majd a villany bevezetésére is sor kerül. Ezenfelül még az idén 4 lakást hoznak rendbe Mike- budán 80 000 forint értékű póthitelből, két lakás rendbehozatala már megtörtént. Ezzel eltűnnek a hajdani nagybirtok utolsó maradvá­nyai is és a régi cselédlaká­sok egészséges otthont nyújta­nak lakóiknak. Peresztegi Rózsa Ml VAN A ZSÁKBAN? Peszeki Sándor tsz-tag nyu­godtan ballagott a dűlőn. Há­tán telt zsákot cipelt. — Ugyan mit visz a zsák­ban? — kíváncsiskodott a jár­őr. — Háztájiból egy kis új ku­koricát. A válasz nem liangzott va­lami meggyőzően, hamarosan előkerült a mezőőr is. Kikisér- ték Peszeki Sándort háztáji kokoricájába, de a tábláról egyetlen egy cső kukorica sem hiányzott. Annál több a szom­szédos tsz-tagok kukoricaveté­séből. Tettenéréskor mintegy 40* kilogramm kukorica volt Peszeki Sándor zsákjában. Társadalmi tulajdon ellen elkövetett lopásért a szabály­sértési hatóság előtt felel a raj­tacsípett tolvaj. Az őszi-téli ismeretterjesztő munkát a művelődési otthon igazgatók a helyi társadalmi tömegszervezetek javaslatai alapján állították össze, me­lyek természettudományos, politikai, mezőgazdasági, szo­cialista hazafiságra nevelő előadássorozatokat foglalnak össze. A múlt évben működő 13 ezüstkalászos tanfolyamon megkezdődnek a II. évfolyam oktatásai. Az öntevékeny művészeti csoportok vezetői tovább foly­tatják megkezdett tanulmá­nyaikat a megyei, illetve járá­si stúdiókon. A tervezet feladatul tűzi ki a művelődési otthon igazgatók részére a helyi művelődési tanács átszer­vezését, illetve a népművelési munká­ba történő fokozottabb bevo­nását. Lehetőség van arra, hogy a mezőgazdaságban, állami gaz­daságokban, termelőszövetke­zetekben általános iskolát végzett fiatalok, mint tanulók szakmunkásokká legyenek. Tanulhatnak állattenyész­tést, kertészetet, dísznö­vénykertészetet, mintcgy 23 mezőgazdasági szak­ágra szerződhetnek, ame­lyekben a termelőszövetke­zet szakembert tud bizto­sítani. A tanulóidő két-három év. Az állami gazdaságokban az első évben négy-ötszáz forintot kapnak havonta, a második évben a tanulók jövedelme 800—900 forint, a harmadik évben vagy tanulópénz, vagy teljesítmény alapján az állat­tenyésztésnél 1500—1600 fo­rintot is kereshetnek. A tsz-eknél az első évben 10—14 munkaegység havonta, a második évben 13—17 mun­kaegység, a harmadik évben IC—20 munkaegység a tanuló részesedése. Télen szakisko­lákban tanulnak, ezekre a hó­napokra nem munkaegység, hanem ösztöndíj jár. Meg kell állapítani, hogy a ceglédi tsz-ek elhanyagolták a mezőgazdasági tanulók szer­ződtetését. Egyedül a Kossuth Tsz szerződtetett hatot. Mi van a többivel? Bizonyára nem gondoltak arra, milyen fontos nem­zetgazdasági érdek az if­júságnak a termelő mun­kába irányítása. Még egy-két nap áll rendel­kezésükre, reméljük, sürgősen pótolják a mulasztást. Az ál­lami gazdaságok Cegléden összesen harminc mezőgazda- sági tanulót szerződtettek. Ennyit a hat tsz is szerződ­tethetne. Még annyit megjegyzünk, hogy feltétel az általános is­kola sikeres elvégzése. Korha­tár 17. életév. Felvilágosítást Szabó elvtárs ad, a városi ta­nács mezőgazdasági osztályán. Zsadon Miklós A Ceglédi Cipőipari Vállalat arcképcsarnoka A Kossuth Tsz-ből jelentjük Varga Isílvánné a kibontásnál tevékenykedik igen magas tel­jesítménnyel. Abonyi Ferencné utánpucoló naponta 800—900 pár cipőt ad át szállításra készen. biztosít. A termést a helyszí­nen osztályozzák, központilag veszik át és a tsz szállítja az átvevőhelyre. ★ A gazdaságban jelentős mennyiségű a hullott gyü­mölcs, amit cefrének értékesí­tenek, illetve a gazdaság saját szeszfőzdéjében kifőzik. A ta­gok nemcsak kötelességsze- rűen gyűjtik a cefrének való anyagot. A cefregyűjtésben részt vevők minden száz fo­rint értékű hullott gyümöl­csért egy munkaegység-jóvá­írást kapnak, ami a múlt év­ben például 41 forintot tett ki. 1200 hl cefréje van a isi­nek, amiből a várható főzési eredmény 7200 liter pálinka. Ennek egy része a tagok kö­zött kerül kiosztásra, másik részét pedig szerződés kere­tében a Ceglédi Földműves- szövetkezet veszi át. Illetékesek nyilatkozata A ceglédi ktsz-ek anyagfelhasználása a lakosság jobb ellátása érdekében Végh László talpaló és kap- tsozó gépen dolgozik. A gép rét műveletet végez, de mind­jét művelet mindig egész em­bert Kiss András ifjúmunkás a vál-; lalat nevelése. Példás szaktu­dással több reszorton is dolgo­zik. Mint KISZ-tag szorgalma­san részt vesz a politikai ési társadalmi munkában. Kemencés András, a Láb­belikészítő Ktsz elnöke: — Cipőjavításra negyed­évenként nyolc mázsa krup- pon talpat használunk fel, ami körülbelül 4000 talpa- láshoz elegendő. Ugyanezen idő alatt 400—500 deciméter felsőbőrt dolgozunk fel, s ez a mennyiség 500—600 feje­lésre elegendő. * Csizmazia Pál, az Építő­ipari Szövetkezet elnöke: — A kislakásépítésben ne­gyedévenként körülbelül 20 köbméter fenyőfát, harminc­ezer téglát, nyolcezer cserepet, 200 mázsa meszet és 100 má­zsa cementet használunk fel, és tagjaink ezen idő alatt a kislakásépítésben körülbelül 30 000 munkaórát teljesíte­nek. * Tokaji János, a Vasipari Ktsz elnöke: — A lakosság kiszolgálása érdekében negyedévenként 15 ezer méter huzalféleséget, 6000 méter bergmann-csövet, 25 ezer forint értékű alkat­részt, motorok és rádiók ga­ranciális javításához 80 ezer forint értékű kisebb-nagyobb alkatrészt, a gumijavításhoz 60 ezer forint értékű nyersgu­mit, az órajavításban pedig tízezer forint értékű kisebb- nagyobb alkatrészt haszná­lunk fel. Ar Magyar László, a Faipari Ktsz elnöke: — A lakosság közvetlen és közvetett ellátására negyed­évenként 30 köbméter fe­nyőfűrészárut, 30 köbméter egyéb fűrészárut, 12 köbmé­ter enyvezett lemezt és bú­torlapot, 240 egyéb ipari fát, 1600 négyzetméter bútorszö­vetet és 30 ezer forint ér­tékű bútorfestéket dolgozunk fel, Két kiváló dolgozó a Május 1 Ruha­gyár ceglédi telepén Szépe Sándor a serdülő kabátok specialistája Litavszky Béla szalagvezető mindenütt ott van, ahol arra a legnagyobb szükség van. Minden szalag munkájában részt vesz és mindig rendelkezésre áll GRATULÁLUNK Az elmúlt években, az egész országban, s így váro­sunkban is igen sok támadást (és tegyük hozzá, némely eset­ben jogost) kaptak élvonalbeli sportolóink munkájukat illet­vén. Sokan közülük nem jár­tak be rendszeresen munka­helyükre, vagy őtt nem végez­tek becsületes, teljes lendületű munkát, s mindezt azzal indo­kolták, hogy ők sportolók. Szerencsére azóta már igen nagymértékben megváltozott a helyzet. Derék sportembere­ink többsége rájött arra, hogy csak akkor nyerik el a tár­sadalom igazi megbecsülését, ha nemcsak a vízben, a zöld gyepen, vagy a futó salakon, de a munkapad mellett is helytállanak. Persze vannak olyanok is, akiknek a munka­helye a közép- és főiskola^ vagy egyetem. Nekik itt kell jó példát mutatniuk. S, hogy itt sem vallunk szégyent spor­tolóinkkal, mutatja ezt Or­bán Sándor dr. is, akit szom­baton avattak doktorrá a Sze­gedi Orvostudományi Egyete­men. Hosszú, hatéves, görön­gyökkel teli út vezetett. eddig, de Orbán Sándor dr. a ceglédi Vasutas kiváló vízilabdázója mindig megoldotta az elébe tornyosuló akadályokat. A sportban elért sikerei mellé megszerezte í.agy vágyát: or­vos doktor lett. Gratulálunk Orbán Sándor dr.-nak. Reméljük, városunk vezetői sem lesznek passzívak a fiatal ceglédi orvos álláské- résével szemben. Andrássy Gyula Két tűzesetet okoztak, egy óra alatt a gyerekek 120 mázsa szalma a lángok martaléka lett Nagy Ferenc termelőszö­vetkezeti tag a ceglédi Lenin Tsz területén lakik, tanyája közelében nagyobb mennyi­ségű szalmát tárol a gazda­ság. A szülök kukoricát tör­tek, nyolcéves fiúk az egyik szalmakazal tövében papírt gyújtott s a száraz szalmába könnyen belekapott a tűz. Mire a MÁV a tűzoltókat riasztotta, a tűz az egész kazalra átterjedt. A ceglé­di tűzoltók megfeszített munkával megmentették a környező épüieteket és a ka­zalba rakott takarmányt. Száz mázsa szalma azonban így is elpusztult. Még be sem vonult a feo­— AZ ALBERTIRSAI mű­velődési ház népitánc- és és színjátszó csoportja ok­tóbertől patronálja a Di­mitrov és Szabadság terme­lőszövetkezetek tánc- és szín­játszó csoportját. — A SZÜRET befejezésé­től hat napon belül be kell jelenteni a mustkészletet. N. S. ceglédi lakos 170 liter must­készletét nem jelentette be. ezért került a szabálysértési hatóság elé. — ABONYBAN a község belterületén levő makadám- utakat 14 ezer forint költ­séggel portalanítotíák. esi, újabb tüzet jelentettek és egy másik szerelvény vo­nult ki a Táncsics Termelő- szövetkezetbe, ahol gyermek- játék következtében szintén szalmatűz keletkezett. Gőz Ferenc tsz-tag ötéves fia kezébe került a hozzáférhető helyen hagyott gyufa. A tag­ság próbálkozott az oltással és csak akkor riasztották az alosztályt. amikor látták hogy nem bírnak az egyre terjedő tűzzel. A tűzoltóság megmentette a közelben levő kukoricagórét és a kazalba rakott takarmányt. Mintegy 20 mázsa szalma azonban a lángok martalékává lett. — A MAI NAPPAL a Vö­rös Csillag Termelőszövetke­zet elsőnek teljesítette a bur­gonya szerződéses kötelezett­ségét. — A CEGLÉDI járási könyvtár 17 882 kötet könyv­vel rendelkezik, s az anyag bőséges olvasási lehetőséget biztosit a könyvtár 3832 ol­vasója számára. — A DÓZSA NÉPE Ter­melőszövetkezet méhészeté'- nek téli elhelyezése céljából saját erő beruházásból 60 méter hosszú és három és fél méter széles méhest épített. Még lehet szerződni mezőgazdasági tanulónak A vállalat féléves termelési terve 103 ezer pár gyermek­cipőt jelent a népgazdaságnak. Szellös, könnyű nyári cipők, szandálok, újabban gyógybetétes cipők készülnek az üzem­ben az ifjúság számára. Képeinken bemutatjuk a vállalat né­hány kiváló dolgozóját. Megkezdődött a Kossuth Tsz 589 hold szőlőjében a szüret. Százhetven tsz-tag szorgalmasan végzi a betaka­rítást a vállalt területen. A termést a helyszínen a gazda­ság munkacsapatvezetői súly­ra veszik át. A szőlőt gumis kocsikon szállítják a központi pincébe, ahol elektromos meghajtású zúzóvai és nagy teljesítményű présekkel vég­zik a préselést. A gazdaság kétszer fejtett bor szállítására kötött szerződést és a mustot, illetve a bort a szállításig a tsz pincéjében kezelik. ★ A téli aihna betakarítása is folyik. A gyümölcsfák a szőlőterületen elszórtan van­nak. A tagok az üzemegység- vezetők rendelkezése alapján szedik a gymülöcsöt, a szállí­tásra a gazdaság megfelelő mennyiségű gyümölcsládát

Next

/
Oldalképek
Tartalom