Pest Megyei Hirlap, 1961. szeptember (5. évfolyam, 206-231. szám)

1961-09-16 / 219. szám

Megyei atlétikai pályabajnokság, az asztalitenisz CSB rajtja, férfi és női rangadó a kézilabdázóknál, Kartal-Váci Vasas labdarúgó-mérkőzés Népes mezőnnyel rajtol a budai járás asztalitenisz-, kézilabda- és röplabda­bajnoksága A budai járásban komoly gondot fordítanak a labdarú­gás mellett a többi sportág bajnokságaira is. Ezt bizonyít­ja, hogy szeptember 17-én né­pes mezőny részvételével kez­dődnek az asztalitenisz-, ké­zilabda- és röplabda-küzdel­mek. Tíz férfi és tíz női csapat áll asztalhoz, a férfiaknál négytagú, a nőknél DC-csa- patok vetélkednek. A röplab- dázóknál ugyancsak 10 férfi és 10 női együttes rajtol, míg a kézilabda-bajnokság mező­nyét nyolc férfi- és nyolc női csapat alkotja. A Gödöllői Pedagógus nyerte a megyei röplabda-rangadót Egyheti szünet után folyta­tódnak labdarúgásban a baj­noki küzdelmek. Az NB II- ben a Ceglédi Vasutas, akár­csak a legutóbbi fordulóban, most is NB I-ből kiesett csa­pattal játszik, de most ide­genben. Bár Diósgyőr ellen döntetlent harcolt ki a Pest megyei együttes, Debrecenben igen kevés esélyük van a pontszerzésre. A labdarúgó NB ül műso­rából a Kartal—Váci Vasas megyei rangadó emelkedik ki. Mindkét együttes újonc ebben az osztályban, Kartal most jutott fel, a váci együttes pe­dig az NB II-bőI kiesve ju­HÉTVÉGI SPORTMŰSOR Kötött-mérkőzés. A ceglédiek eddigi egyetlen vereségüket a Kötöttől szenvedték el, s most vissza akarnak vágni ezért. * Tegnapi lapunkban már hírt adtunk a megyei atlétikai élet egyik legjelentősebb esemé­nyéről, a szombat-vasárnap Dunakeszin sorra kerülő pá­lyabajnokságról. A kétnapos viadalon érdekes küzdelmek várhatók. ★ A megyei Béke Kupa sakk­csapat-bajnokság a döntőhöz érkezett. Az első három for­dulót a csoportgyőztesek rész­vételével most bonyolítják le a következő párosításban. I. forduló: Aszód—Pécel, Pilisi Bányász—Szentendrei Építők. Váci Vasas—Nógrádverőce. II. forduló: Pécel—Nógrádverőce, Szentendre—Vác, Aszód—Pi­lisi Bányász. III. forduló: Pi­lisi Bányász—Pécel, Vác— Aszód, Nógrádverőce—Szent­endre. Egy-egy forduló já­tékideje két óra. A IV—V. forduló szeptember 24-én ke­rül sorra. RÉSZLETES MŰSOR A megyei férfi röplabdabajnok­ság első fordulójából elhalasztott rangadót a Gödöllői Pedagógus 3:i arányban nyerte a Dunake­szi Spartacus ellen. A második forduló eddig be­érkezett eredményei: Dunakeszi Spartacus—Gödöllői Vasas 3:0, Ceglédi Honvéd—Gödöllői Peda­gógus 0:3. Tápiószentmártonban tott ide. Mindketten három pontot szereztek eddig, a hazai pálya előnye a kartaliak si­kerét Ígéri. Az Eszakközép csoportban csupán a Csepel Autó játszik otthon. Az éllo­vas a negyedik helyezettet fogadja. A Pilisi Bányász, amely eddig négy pontot szer­zett, az ugyancsak négypontos Csillaghegy pályáján mérkő­zik, s nehéz feladat előtt áll az eddig gyöngén szerepelt Szombat ATLÉTIKA. Pest megye 1061. évi íérfi és női, felnőtt és ifjúsá­gi pályabajnokságának első nap­ja Dunakeszi Vasutas-sporttelep, 16). Időrendi beosztás. 16: 110 m gát időfutam, magas női, diszkosz női, súly férfi. 16.10: 100 m fér­fi időelőfutam, 16.25: 100 m női idöelőfutam, 16.35: 1500 m időfu­tam. 16.45: 400 m férfi időelőfu­tam. 17: 400 m női időfutam. 17.10: íoo m férfidöntő, 17.20: 100 m női döntő, gerely férfi. 17.30: 3000 m akadály, távolugrás férfi. 17.45 : 200 m gát időfutam, 17.50 : 400 m férfi. Közvetlenül a felnőttszámok után kerülnek sói­ra az ifjúsági számok. GYEPLABDA. NB I. Gödöllői Vasas—BVSC II. (Gödöllő, 16). ÖKÖLVÍVÁS. NB n. Szegedi Dózsa—Nagykőrösi Kinizsi (Sze­ged, 18, Berkecz, Erőss). SAKK. az I. osztályra minősí­tő verseny függőjátszmái: Ho- schek—Horváth, Bayer—Gábor- házi (XI., Karinthy Frigyes út 3., 14.30). Vasárnap ASZTALITENISZ. Megyei fér­fibajnokság. Abony—Diósd (Abony 10), Sződllget—Erdőker­tes (Sződliget, 10), Monor—Gö­döllői AjSC (Monor, 10), Nagykő­rösi postás—Zsámbék (Nagykő­rös, 10). Váci Kötött—Dunaha- raszti (Vác, 16), Ceglédi VSE H.— Pilisi Bányász (Cegléd, 10), Nagy­kőrösi Kinizsi—Zsámbék (Nagy­kőrös, J4). ATLÉTIKA. Pest megye 1961. évi pályabajnokságának második nayja (Dunakeszi Vasutas-sport­telep, 9.36). Időrendi beosztás. 9.30: 400 m gát időfutam, magas férfi, disz­kosz férfi, távol női. 9.45: 800 m férfi időfutam. 10 : 200 m férfi időelőfutam. 10.15: 200 m női idő­előfutam. súly női. 10.30 : 800 m női. 10.40 : 200 m férfidöntő. 10.50: 200 m női döntő. 11: 5000 m, hár­mas férfi, 11.25: 80 m gát. gerely női, kalapácsvetés. BIRKÓZÁS. Területi kötöttfogá­sú ifjúsági egyéni csapatbajnok- Ságok. KÉZILABDA. NB U. férfi. Csö­mör—Testvériség (Csömör, 16. Ne- ményi). Híradástechnika—Váci Fonó (Bocskai út, 10. Bartha), NB H. női. Csepeli KASÉ—Váci Forte (Csepel. 9.30, Udvaros). Megyei férfibajnokság: Duna­keszi Vasutas—Váci Spartacus (Dunakeszi, 14, Leányvári), Tö­köl—Budakalász (Tököl, 10, Ba­logh). Ceglédi Építők—Váci Kö­tött (Cegléd, 10.30, Katona). Zebe- gény—Ceglédi Honvéd (íebegény. 9.30, ?), Abony—Nógrádverőce (Abony, 10.30, Rusznyák), Rácke­vei Gimnázium—Veesés (Ráckeve, 10.30, Dévényi). Megyei férfi n. osztály. Héviz- györk—Pécel (Hévizgyörk, 14.30, Eisen), Bag—Csömör H. (Bag, 16, Zsák). Megyei női bajnokság. Ceglédi Építők—Váci Kötött (Cegléd, 9.30, Rátkai). Váci Forte n.—Budaka­lász (Vác, Rádi u., 10.30, Tóth), Váci Finomfonó—Veesés (Vác, Vám u.j 10, Barna). LABDARÚGÁS. NB II. Keleti csoport. DVSC—Ceglédi Vasutas (Debrecen, 15. petri). NB Hl. Északközép csoport: Csepel Autó—Sárisáp (Dunaha- raszti, 15.30, Igaz, Józsa, Müller), Csillaghegy—Pilisi Bányász (Csil­laghegy. 15.30, Madarassl), Törek­vés-Szentendrei Honvéd (Biha­ri út, 15.30. Soós J.). Északi cso­port: Kartali MEDOSZ—Váci Va­sas (Kartal, 15.30, Sebestyén, Szó- rádi, Kirschner). Megyei bajnokság. Pécel— Nagykörös (Pécel, 16, Soós G., Gábor, Dorozsmai), Ceglédi VSE H.—Dunaharaszti (Cegléd, 16, Ná- belek, Simák, Tóth J. B.), Mo­nor—Gödöllői Vasas (Monor, 16, Bencslk. Balogh, Nyerges), üllő— Ceglédberce! (Üllő, 16. Gombás, Kozma, Kormos), Szigetújfalu— Pilisi KSK (Szigetújfalu, 16, Püs­pöki, Kabatek, Kőhalmi), Veesés— Fóti SÉ (Veesés, 16, Zsóka. Fa­zekas, Üveges). Albertirsai Vas­utas—Bag (Albertirsa. 16, Virágh, Miklós. Hídvégi), Váci Vasas— Szigetszentmiklós (Vác, 16, Tiha­nyi, Dombai, Tabányi). Megyei ifjúsági bajnokság. A találkozók a fenti párosításban, 15.3fl-kor kezdődnek. Bp. I. osztály. Közép csoport: G. Agráregyetem—BRESC (Gödöl­lő, 10.30). Területi bajnokság. Északi cso­port: Szigethalom—Tököl (Sziget­halom, 16, Ripp, Fercsik), Duna- bogdány—Váci Vasas n. (Duna- bogdány, 1«, Galda, Vezényi), Tú­ra—Felsőgöd (Túra, 16, Urbán, Breznai), Szentendrei Építők— Isaszeg (Szentendre. 16, Mada­rász. Pál), Veresegyház—Aszód (Veresegyház, 16. ?, Budai), Kis- tarcsa—Dunakeszi Kinizsi (Kis- tarcsa, 16, Tóth L., Vasas), Kis- kunlacháza—Érdi Traktor (Kis- kunlacháza. 16, Pintér, Mucsi). Déli csoport: Budakeszi—Far­mos (Budakeszi, 16, Herczeg. Fö­di), Dunakeszi Vasutas—Abony (Dunakeszi, 16 Halász, Nagy P.), Nagykáta—Gyömrő (Nagykáta. 16, Badacsonyi, Ignatkó), Érdi Épi- tők—Maglód (Érd, 16, Berta, Va­dász), Ecser—Budaörs (Ecser, 16, Tóth J.. B. Tóth), Üjhartyán— Öcsa (Üjhartyán, 10, Potocsnyi dr„ Szelepesényi). RÖPLABDA. Megyei férfibaj­nokság. Érdi Traktor—Nagykő­rösi Kinizsi (Érd, 10). Tápiógyör- gye—Gödöllői ASC (Tápiógyörgye, 10), Gödöllői Pedagógus—Maglód (Gödöllő, 10). Gödöllői Vasas- Ceglédi Honvéd (Gödöllő. H), Bu­daörs—Dunakeszi Spartacus (Bu­daörs, 10). SAKK. A megyei Béke Kupa CSB döntőjének I., n., in. for­dulója (Bp., XV., Horváth Mihály utca 5, Rákospalotai Növényolaj- Ipari Vállalat kultúrterem. 9). PEST MEGYEI HÍRLAP A Maevtr Szocialista Munkáspárt Pest megvei bizottsága és a megyei tanács laola Felelős szerkesztő Bácskai László Kiadta a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó csollánv Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, vm.. Blaha Lulza tér 8 Egész nap hívható központi telefon: 343—100. 142—22( A felelős szerkesztő telefonta: 131—248 — Géotrószoba (hívható »0 óráig): 140—447 — Belpolitika! és sportrovat: 140—449 — Művelődést rovat: 140—448 Előállítja Sztkra Lapnyomda Budapest Terleszt) a Magvar Posta. Elő­fizethető a helvt oostahivatalokná! ős kézbesítőknél Előfizetési ül 1 hónapra 11 forint tsz-sportkör alakul Tápiószentmártonban ed­dig községi sportkör műkö­dött. Ma délután tartják a TSZSK alakuló ülését, ekkor választják meg az új veze­tőség tagjait. A három ter­melőszövetkezet már eddig is jelentősen segítette a sport­életet, köztük Fodor Ferenc, a Kossuth Tsz elnöke. Az első ötből három idegenben J U'ifir.n Az NB I. osztályú labdarugó- bajnokság hetedik fordulója már szerdán elkezdődött a Csepel— Ü. Dózsa mérkőzéssel. A forduló további összecsapásaira szomba­ton Kispesten és Dorogon, vasár­nap pedig az Üllői úton, Kom­lón, Szegeden és özdon kerül sor. Üjabb küzdelmes találkozókra van kilátás; a hat mérkőzésből egyiken sem lehet biztos esé­lyesről beszélni. Az első öt he­lyezett közül csak a Honvéd és a Ferencváros játszik otthonában, a Vasas és az MTK idegenben áll nagy feladat előtt. Könnyen lehetséges, hogy az amúgy is szo­ros tabellán — 2 pont van a má­sodik és a kilencedik helyezett között — további tömörülés tör­ténik. Szentendrei Honvéd is a Bi­hari úton. A megyebajnokság műsorán is sok érdekes, nyílt találko­zó szerepel. Aibertirsán mér­kőzik a megyebajnokság két újonca, a Vasutas és a Bagi KSK. •k A kézilabdázóknál az őszi hatodik forduló következik. Csömör otthonában esélyes­ként fogadja a, Testvériséget. A Váci Fonó idegenben lép pályára, s a legutóbb mutatott forma alapján pontot szerez­het a Híradástechnikától. A megyei férfibajnokságban újabb rangadó lesz: a Dunake­szi Vasutas—Váci Spartacus összecsapás. Ha a Dunakeszi győz, aktkor már bajnoknak tekinthető. Ha viszont a vá­ciak elviszik a két pontot, ak­kor ismét nyílt lesz az elsősé­gért folyó harc. A forduló ér­dekesebb mérkőzései még a Ceglédi Építők—Váci Kötött, s az Abony—Nógrádverőce-ta- lálkozó. A nőknél is rangadó lesz a Ceglédi Építők—Váci A kapu előtt — a kapuban Mint beszámoltunk, a kézilabda férfi NB II. megyei rang­adóját Vácott a Fonó nyerte a Csömöri KSK ellenében. A vá­ciak a két ponttal az elmúlt heti 10. helyről kettővel előbbre­léptek, Csömör pedig ötödikből hatodik lett. Két kép a talál­kozóról. A csíkosmezes váci Sulyánszky kapura dob Török kivédi a csömöriek első hétméteresét (Gyimesi Sándor íelv.) Kétszobás családi ház tavaszi beköltözéssel eladó. Szén tend re-Iz- bég, Anna u. 5. Báthi- né. Komplett teleháló, gyermekkocsi eladó. Díszpárnák készen és rendelésre,, kézimun­ka, függöny, térítők készítése, javítása. — Előnyomda, Balassa, Rákóczi út 40. Corvin Áruházzal szemben . Beköltözhető 2 szobás családi ház eladó. Gö­döllő, Nap u. 4. Beköltözhető családi ház eladó. Vác, Tabán u. 10. NAGYKŐRÖSI APRÓHIRDETÉSEK Gyermekszerető kö­zépkorú háztartási' al­kalmazottat keresek. V., Kalocsa B. u. 10. Nagykőrös. Eladó 125-ös Csepel motorkerékpár, Kecs­keméti u. 44. Nagykő­rös. Elvállalnék idős házas­párt vagy magános egyént eltartásra há­záért. IX., Vadas u. 3. Nagykőrös. Most vizitúrázás következik A részvevők bevonása nem elégséges, sok versenyt, pont­szerzési alkalmakat is kell biztosítani a mozgalomba be­kapcsolódottak számára. Igen helyesen szem előtt tartja ezt a fontos feladatot a Rác­kevei JTST. Míg múlt va­sárnap szárazföldi kirándu­lást rendeztek a budai he­gyekbe, szeptember 17-én ví­zitúrázás következik. Jól választottak a rácke­veiek, hiszen, bár kitűnő adottságokkal rendelkezünk, mégis igen gyönge a vízisport­élet megyénkben, s a vasár­napi rendezvény nemcsak pontszerzési lehetőséget je­lent, hanem bizonyára hozzá­járul a sportág népszerűsítésé­hez, fejlesztéséhez, A soroksári Duna-ágbam sorra kerülő túrán bármely hajótípusban lehet indulni — kajak, kenu, evezőscsónak stb. — s legalább 15 kilo­métert kell megtenni. Min­den kilométerért egy pont j jár. Minden hajó „lakóhelyé­ről“’ rajtolhat és oda tér vissza. A „hajósoknak” reggel 10 óráig a Ráckevei Gim­náziumnál kell jelentkezniük a túravezetőnél. Innen vá­lasztásuk szerint, vagy to­vábbhaladnak 10,15-kor Tas­sig, vagy visszaindulnak rajt­helyükre. A ráckeveiek 10,15- kor vágnak neki a Tass felé vezető útnak. A pontokat Ráckevén • és Dömsödön, visszafelé pedig Dömsödön és Ráckevén iga­zolják. Feltétel még, hogy minden hajóban legalább egy személynek vízijártassági vizsgával kell rendelkeznie. Egyébként a JTST szeptem­ber 19-én kedden reggel fél 9 órai kezdettel egésznapos tanfolyamot rendez azoknak a versenybíróknak, edzőknek, testnevelőknek, sportköri ve­zetőknek számára, akik még nem szerezték meg a jogo­sultságot a Kilián testneve­lési mozgalom pontjainak igazolására. Megismerik a KTM szabályzatát, a felada­tokat, s velük nagymérték­ben növekszik majd a hite­lesítők száma. A tanfolyam után a sportvezetők a jövő évi versenynaptárt egyeztetne Vízisport-eseményt is mű­sorra tűznek. Lakó vezet a megyei csillagszerző sakkversenyen A viadal során lebonyolítot­ták az első fordulóban füg­gőben maradt Lakó—M. Ko­vács játszmát, amelyet Lakó nyert. A hatodik fordulóban csak egy mérkőzés fejeződött be: dr. Dózsa—Csenteritz 0:1. Négy játszma függőben ma­radt, kettő pedig elmaradt. VII. forduló: Lakó—Takács V,:.7a, Szilárdffy—Wollák 1:0, Csenteritz—Pottornyai y2:V2, Tóth—Dobos, Ványai—Szíván függő. Az M. Kovács—Vörös és a Fleck—dr. Dózsa talál­kozó elmaradt. A verseny állása a VII. for­duló után: 1. Lakó 4,5 (1 függő), 2. Szilárdffy 4,5 (1 függő), 3. M. Kovács 3,5 (1 elmaradt), 4. Takács 3,5 (2 függő), 5. Tóth 3,5 (2 függő), 6. Csenteritz 3,5, 7. Szíván 3 (3 függő), 8. Ványai 3 (1 elmaradt, 1 függő), 9. Wol­lák 3 (2 elmaradt), 12. Vö­rös 1 (1 elmaradt), 13. dr. Dózsa 1(1 elmaradt), 14. Do­bos 0,5 pont (1 elmaradt, 1 függő). Az 1. osztályra minősítő ver­senyen a függő napon két játszmát fejeztek be: Wetzel —Fodor 0:1, Horváth—Berze 1:0. III. forduló: Berze—Szoltsá­nyi 1:0, Schubert—Papp y2: V2, Wetzel—Szmetana 1:0, Bayer —Lugossi 1:0. Gáborházi— Fodor 1:0, Hoschek—Horváth elmaradt. IV. forduló: Szoltsányi—Fo­dor Va-Va, Lugossi—Gáborházi 0:1, Szmetana—Bayer függő, Papp—Wetzel 0:1, Horváth— Schubert 1:0, Berze—Hoschek 1:0. A viadal állása a IV. fordu­ló után: 1. Gáborházi 2,5 (1 elmaradt, 2. Bayer 2 (1 elma­radt, T függő), 3. Horváth E. 2 (1 elmaradt), 4. Wetzel 2 (1 függő), 5. Berze 2, 6. Szoltsá­nyi 2, 7. Hoschek 1,5 (1 el­maradt), 8. Szmetana 1,5 (1 függő), 9. Papp S. 1,5, 10. Fo­dor J. 1,5, 11. Schubert 1, 12. Lugossi 0,5 pont (1 függő). A Mail Köztársaság labdarúgó­válogatottja szerdán megkezdi magyarországi vendégszereplé­sét. s első ízben a Kőbányai úti pályán a Ganz-MAVAG NB U-es csapata ellen lép pályára. A kupagyőztesek tornája kere­tében vasárnap délután La Va­lériában sorrakerülő Floriana Va­letta—Ü. Dózsa labdarúgó-mér­kőzésre a magyar együttes pén­teken repülőgépen elutazott Bu­dapestről. á PEST MEGYEI § RUHÁZATI 3 VÁLLALAT P BOLTJAIBAN Sportszövetek Felöltő és télikabát szövetek nagy választékban Női ruha szövet Női divat bükié szövet Kockás gyapjúszövet 50 Ft-tól

Next

/
Oldalképek
Tartalom