Pest Megyei Hirlap, 1961. szeptember (5. évfolyam, 206-231. szám)

1961-09-16 / 219. szám

1961. SZEPTEMBER 16, SZOMBAT z\/(írlap r, »Azt mondják a fiamról, hogy a napi leckét . megta­nulja, a tankönyvben foglal­takat szépen elmondja, de nem gondolkodik. Hát nem elég, hogy megtanul valamit, amit egyszer leírtak, min gondolkodjék még"? A mindennapi életben az ember nem készen kapja az eredményeket, nem olyan for­mában kell a munkánkat el­végezni, hogy előre közük, mit és hogyan kell csele­kednünk, hanem nekünk, ma­gunknak kell ‘következtetnünk eddigi ismereteinkből arra, mint és hogyan végezzük el az adott feladatot. Ha már kicsi kortól nem szoktatjuk rá a gyereket arra, hogy is­mert tényekből az ismeretlen­re következtetni tudjon, so­hasem lesz önálló gondola­ta, soha nem fogja megállni helyét az olyan munkánál, ami nem manuális, folyton ismétlődő, valljuk meg: unalmas munka. Minden szülő szeretné, ha gyermeke az életben előbbre kerülne, ha olyan dolgozó válnék be­lőle, akit társai megbecsül­nek, akinek szavára hallgat­nak, aki irányítani képes, aki jól használható munka­erő. Az iskolai munka elméleti és gyakorlati foglalkozásból áll. Ezek egymással minden­keppen kapcsolatban vannak. De nemcsak ilyenforma kap­csolatokat találunk az isko-j lai anyagban, hanem az egyes! tárgyaknál tanultak is össze- \ függenek egymással, s amit \t megtanultak az egyik órán va- ! lamelyik tárgyból, azt fel kell ! használni a másik órán, ott, \ ahol erre lehetőség kínál-^ kpgüv.. Előfordul, az,,is,.. .hogy | az előző években tanultakat! kell hasznosítani később. -Ilyén! módon állandóan bővül a tá- j nuló ismereti anyaga. A magasabb osztályokban! már megkívánjuk, hogy a ta- í nuló megtalálja és megold-! ja a tanulmányaiban előfor- ! dúló problémát. A legtöbb! tanulónak a matematika és! a fizika tanulása okoz gon- \ dot A szülők egy része azzal! indokolja ezt, hogy azért,! mert ez az a tárgy, amiben; a szülők a legkevesebb segít- > séget tudják nyújtani gyér- • meküknek. Nem magához a' \\\\\\\\\\\\v\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\v! j GYERMEKREJTVÉNY \ t t t Szeptemberi névnapok: j szaktárgyakhoz kell a segít­ség, hanem ahhoz, hogy a ta­nuló a gondolkodás folyama­tában a megfelelő lépése­ket megtegye. „A kijelölt példákat megcsinálja a gye­rek, de a szöveges példa nem megy” közölte az egyik szü­lő. A példáknál — de így van ez bármely más tárgy­nál is — a feladat adatait kell tisztázni. Mi az ismert és mi az ismeretlen, mi a dol­gok előzménye és mi követ­kezhet ebből? Az adatok közötti összefüggéseket kell megkeresni, majd az össze­függések szerint kell az ada­tokat csoportosítani. Meg kell állapítani, hogy az egyes ada­tok egymással milyen össze­függésben vannak, mi közöt­tük az azonos és mi a kü­lönbség. A legtöbb gyerek a lénye­ges és lényegtelen dolgok kö­zött nem lát különbséget. Ilyenkor szokott előfordulni, hogy hosszan felel, mégis egy mondat, vagy esetleg egy szó miatt gyengébb je­gyet kap. A tanuló fantáziá­ját jobban megragadja a me­seszerű elbeszélő része a tananyagnak, itt nem kell semmiféle összefüggést ke­resnie, számára érdekes, me­móriájában rögzítődik. Az adatok megtanulása nehe­zebb. S nagyon nagy gondot okoz az adatok felhasználása. A lényeg kiemelése a tanulás egyik alapvető követelmé­nye. Mi a lényeg? Ami előz­ménye egy másik jelenség­nek, vagy következményként adódik az előzőkből. A leg­több tanár vázlatot ad — kü­lönösen az alsóbb osztályok­ban, amiből a lényeget már a magyarázat során közösen kiemelték a tanulókkal. Az eddigi gyakorlatból arra a következtetésre jutottam, hogy. a tanulók megtanulják a tankönyv anyagát, majd megnézik — ha megnézik! — a vázlatot, holott ennek se­gítségével könnyebben meg­tanulhatnák a napi leckét. A magasabb osztályokban már nem készítünk ilyen vázlato­kat, otthon kell a tanulóknak néhány pontban a lényeget kiemeli. Kiderült, hogy azok a tanulók, akik eddig felhasználták a tanár vázla­tát, maguk is képesek an­nak elkészítésére, mások vi­szont a vázlatban is leírnak mindent, ami a tankönyvben található. A szülők feladata tehát, hogy gyermekeikkel olyan módon foglalkozzanak, hogy az életben minden összefüg­gést meglássanak. Ezt kíván­ják tőlük az iskolában is és ezt kívánja majd tőlük az életben mindenki, aki elvár­ja, hogy jó munkát végezze­nek. M. L. Borsi Darázs József: Gyere vissza Zsuzsikám j ! 5, Kicsi Zsuzsi vándorol. $ £ Most ballag le a dombról. % Keresni ment a nyarat, í Miből semmi sem maradt. í í „ I f Gyere vissza Zsuzsikám, % £ Kár menni a nyár után. % Visszajön az magától,' í Mikor majd a madár szól. í $ $ Addig meg jobb idebe’ £ Ahol a soí/c üvegbe’ £ f Mégiscsak van édes nyár; $ Baradkbefőtt s meggylekvár!,.. £ wwwwwwwwv \ Ml \ IMG A KERTBEN ? \ ! í Szeptember ! - 2 í A közvetlen leszedés előtt ^ 2 álló téli gyümölcsöt már sem- ^ l miféle olyan szerrel (arzénnal, ^ í nikotinnal) nem szabad perme- ^ f tezni, ami a gyümölcs piaciké-^ ! pességét veszélyeztetné. Ilyen- í ^ kor kell megkezdeni a termő- j {! fák ritkítását, illetőleg gallya- ! zását, mert amíg lombosak a ^ ^ fák, sókkal egyszerűbb felis- ^ ^ merni az elhalt ágakat, vagy a ^ ^ beszáradt, fertőzött vesszőket. ^ ^ A metszést a korán meginduló ^ ^ gyümölcsnemeknél kell meg- g ^ kezdeni. 1 A hónap vége felé sorra ke- < í rülhet a gödörásás az új tele-! í pítésekhez. Érdekes az az új j f és kikísérletezett módszer,) ^ hogy az erősen mélyrétegű! ^ vagy kavicsos altalajú talajo-i ^ kon nem négyszögletes, hanem í ^ kerek gödröt ásnak és annak! 2 fenekére 6—8 cm vastagságú; ! termőföldet tesznek, melyre \ £ cserepet, palát vagy zsindelyt; ^ helyeznek s erre kerül a fa-; ^ csemete gyökérzete. A cserép, j £ pala, esetleg zsindely eltéríti a \ ^ facsemete gyökereit és nem; ^ engedi lefelé fejlődni, így a j ^ korona terebélyesedik, fejlő- \ ^ dik és nem a főgyökér. I Minden lehetőt kövessünk el,! f hogy törpe- és alakfáknak al- í ! kalnias csemetéket szerezzünk! ^ be: a magas törzsű fák gondo-í ! zása, ápolása, védelme és gyű-! ^ mölcsük leszedése megoldha- ! I tatlan feladatok elé állít. ^ A szamócatelepítést a hónap j ^ közepéig végezhetjük. A ké-j ^ sőbb telepített szamócák nem í ^ gyökereznek be kellően ésí ^ gyenge növésűek lesznek. ^ Gyümölcsfamagvak vetését! Í megkezdhetjük porhanyósan ! í előkészített tápdús talajba: de! ^ hogy az egerek a magvakat ne ! ^ károsítsák, célszerű vetés előtt J £ a magvakat maniumporral! ^ vagy petróleumos vízzel csá- ! ^ vázni. A magokat rétegezni is! í lehet és tavasszal elvetni. y * £ A gyümölcsszedést folytas-1 ^ suk és a tárolókat készítsük ; ^ elő. Érdemes a csemegeszőlőt; I is tárolni. A szüret ideje min-! í dig az időjárástól függ. y S ^ Töltögessük a júliusban ve-! ^ tett burgonyát és májusban ; ^ kipalántázott vagy magról ve- í '•j tett földimogyorótöveket. A! ^ földimogyoró fényt, meleget, ; gyommentességet és háromszo-) ^ ri töltögetést kíván. í ^ A termények betakarítása a; ^ konyhakertben is megkezdő-! ^ dik. Fordítsunk gondot a mag-! ^ gyűjtésre: spárgaszárakat tő-; ^ bői vágjuk, összekötve, szellős! ^ helyen felakasztva utóérleljük! ^ s a bogyókat azután leszedve, \ 'í száraz helyen tároljuk. Spe- j j nőt, sóska, retek, feketegyökér j ^ stb. magvakat gondosan fisz- \ % títva tároljuk egérmfentes he-j \ lyen. á Az áttelelő salátát állandó! helyére tűzdeljük jól megmun-! ^ kált földben kelet-nyugati j ^irányban húzott, 15 cm mély\ > árkocskákba. Ugyanígy palán- ! ^ tálhatjuk a kelkáposztát is.; ^ Vethetünk áttelelésre spenótot! I és sóskát. í VWWWWWWY ! y t \ i % — BEVÁLT a feketeri-'f 0 bizli-termesztés Nagymaro-; ^ son. Négy évvel ezelőtt 10! ^ holdon telepítettek fekete- j ^ ribizll-bokrokat a községben. \ ^ A négyéves bokrok az idén \ ^ hozták első komolyabb tér- < ^ mésüket és jó bevételt biz- \ á tosítottak tulajdonosaiknak. Két szép őszi pulóver v\S\\\\\N\\\\\\\W^^^ HÁROM MACSKA egyszerre, förtelmes nyávo­gásba kezdtek. A majom a toronyban csak tűrte egy darabig a hangver­senyt, de aztán dühbegurult. Ami csak keze ügyébe került, mindent kivagdosott az ab­lakon, hogy elkergesse az éneklő macskákat. Az okos cicák azonban messzebb üldögéltek, mint amennyire a dühöngő majom hajigálni tudott. Egész éjjel nyervákoltak, a majom egész éjjel dobálta őket. Végül már a pincéből hordta fel a pénzes zacskókat s mikor fel­derengett a hajnal, az uzso­rás minden értéke a torony környékén hevert. \i em voltak restek a macs- kák, három pénzes zacs­kót a szájukba kaptak és meg sem álltak hazáig. A fiúcska már nagyon várta őket, mert' nem tudta, hová tűntek, örült a pénznek, de még jobban az okos cicák­nak. A szegény emberek pedig, akik kora reggel munkába in­dultak, álmélkodva látták a sok kincset, s mivel nem volt gazdájuk, mindegyikük ma­gához vett valamit belőlük. Dél is volt, amikor az uzso­rás hazaért. Már csak a le­engedett kötélhágcsót s az üres tornyot találta. A majom ijedtében megszökött, s be­állt a legközelebbi vándorcir­kuszba, súlyemelőnek. Az uzsorás is eltűnt. Tor­nya lassan omladozni kezdett, majd egy viharos téli éjjel összedőlt. Tavaszra szép kert épült a helyén, sok hintával. Az uzsorást hamar elfeledték, de a három okos cicát soha­sem. Szép szobrot is kaptak a nagy, új kertben. Darázs Endre mainap 1961. szeptember 16, szom­bat. Edit napja. A nap kél 5.23 órakor, nyugszik 17.56 órakor. A hold két 11.38 órakor, nyugszik 21.24 órakor. Várható időjárás szombat estig: Napos, száraz idő. Mérséklődő északnyugati, később délnyugati szél. Vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet holnap 26—29 fok között. — MEGKEZDŐDTEK Pest megyében a pártvezetőség- választás előkészületei. Szep­tember 22-én a budai járás pártbizottsági ülésén foglal­kozik a vezetőségválasztás feladataival. — SZEPTEMBER 1-ig 65 140 darab SZOT tüzelő­utalványt váltottak be a me­gyei TÜZÉP-telepek. Az utalványakció szeptember 30-án befejeződik, a még kinnlevő 12 000—15 000 utal­ványt addig be kell váltani. — A HAZAFIAS NÉP­FRONT Pest megyei Bizott­sága szeptember 30-án ülést tart, amelyen megvitatja a tömegszervezetek feladatait az őszi mezőgazdasági mun­kák elősegítésében. — TIZENHÁROM MÁZSA mézet vásárol fel az idén a Szokolya és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet. Leg­jobb méztermés a szomszé­dos Nógrádverőcén mutat­kozik. ahol a körülmények kedvezőek a móhészkedés- hez. — ÖTVENHAT termelő- szövetkezet rendelkezik me­gyénkben törzskönyvezett szarvasmarhaállománnyal. A tenyésztői munkában ezek közül a megyei törzstenyész­tő állomás irányítása alatt dolgozó 13 törzstenyésztő szövetkezet jár az élen. Ezek a közös gazdaságok kiváló tenyészállatokkal igyekez­nek, saját szükségletükön túl, más szövetkezetek Igé­nyeit is kielégíteni. — KÉTEZER MÁZSA ki­váló minőségű szénát tárol­nak télire az inárcsi Márci­us 21. Termelőszövetkezet­ben. A termelőszövetkezet vezetősége nagy gondot for­dít a háztáji gazdaságok ál­latállományának jó ellátásá­ra. ezért sok egyéb takar­mányjuttatás mellett, a szé­nából is ugyanolyan meny- nyiséget juttattak a tagak­nak, mint amennyit a közös gazdaság tartalékolt a téli hónapokra. — KÉTEZERNÉGYSZÁZ rántani való csirkét értéke­sítettek eddia a felsőpako- nyi Új Élet Termelőszövet­kezet tagjai. Év végéig még újabb 2600 darab csibét ki­vannak felnevelni és piac­ra vinni. — AZ ELMÚLT NAPOK­BAN 75 szövetkezeti és ma­gán fodrászkisiparos részvé­telével szakmai továbbkép­zést tartottak Cegléden, ahol a nagykőrösi fodrászok is megjelentek. A továbbképzés alkalmából a ceglédiek ven­dégül látták a budapesti VII. kerületi fodrász kisipari szö­vetkezet három országos hírű szakemberét. A továbbképzés célja a legmodernebb női és férfi hajvágás, a hajfestés legújabb technikájának meg­ismerése volt. — A CIPŐIPARI VÁLLA­LAT ceglédi telepén heten­ként egy alkalommal, két-há- romórás időtartammal mun­kamódszerátadást tartanak. A munkamódszerátvételre 20 dolgozó jelentkezett, akikkel az üzem legnagyobb tapasz­talattal rendelkező munkásai foglalkoznak. — A KPVDSZ megyei bi­zottsága mellett működő kulturális bizottság a na­pokban megvizsgálja aszódi, szentendrei és dabasi járá­si bizottságaink kulturális munkáját. A lottó nyerőszámai A 37. játékhéten 4 150 756 lottószelvény érkezett a Sport- fogadási és Lottóigazgatóság­ra. Egy-egy nyerőosztályra ennek megfelelően 1 556 533 forint nyeremény jut. A Me­zőtúron megtartott sorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 5 12. 32. 47, 66. — AZ ALBERT1RSAI Di­mitrov Termelőszövetkezet-, ben az ötéves terv keretében tanyaközpontot létesítenek, amelynek helyét már ki is jelölték a szakemberek. A na­pokban már kitűzték a helyét egy 30 vagonos magtárnak, egy 100 férőhelyes tehánis- tállónak és egy mélyfúrású kútnak. Az építkezés jövő év tavaszán kezdődik meg. — RÉGEN VAJÚDÓ prob­lémája oldódott meg a na­pokban a Ceglédi Gépállo­másnak. Megkapták ugyanis az új. modern munkagépek­kel felszerelt műhelykocsit amelyre több, mint egy éve várnak. Ezután a géphibák zömét helyszínen, kint a ha­tárban javíthatják ki és ezze! lerövidítik a gépállást, meg­gyorsítják a javításokat. Az új műhelykocsi már nagy segítséget jelent az őszi mun­kákban is. — KÉT DARAB három­ezer férőhelyes csibenevelőt építenek a nagykőrösi Hu­nyadi Termelőszövetkezet­ben. Az építkezéshez szük­séges faanyag a napokban megérkezett, s a többi anyag leszállítását is a közeljövő­ben várják. A szállítások be­fejezése után azonnal kezdik az építkezést. — TEGNAP délelőtt érte­kezletet tartották a Haza­fias Népfront megyei bi­zottságán, ahol a néphad­sereg megyei programját be­szélték meg. Az ünnepsé­gek előkészítésére emlékbi­zottságok alakulnak. A me­gyei ünnepségre szeptember 27-én délután kerül sor a megyei tanács nagytermében. — TÖBB mint 85 ezer forint értékű társadalmi munkával gyarapították sa­ját erőforrásaikat az év el­ső nyolc hónapjában a nagy- kátai járás földművesszö­vetkezetei. Ezt az összeget a földművesszövetkezetek részjegyesítették. A járás földművesszövetikezeteinek anyagi gyarapodása lényege­sen hozzájárult az üzletháló­zat korszerűsítéséhez, fej­lesztéséhez. A TELEVÍZIÓ MŰSORA 15.55; Csehszlovákia— Magyarország atlétikai via­dal átvétele Brnóból. 18.45: Falusi posta. 19.15: TV-hír- adó. 19.30: Hétről hétre. Beszélgetés Wilhelm Meiss- nerrel, a Német Demokra­tikus Köztársaság buda­pesti nagykövetével. 20.00: Amiga-coctail. Helyszíni közvetítés a prágai Fu- csik-parkból. 21.00: Vidám percek. Kertész Magda: Hogyan neveljük szülein­ket? Előadja: Hacser Jó­ssá. 21.15: Ripois úr. Fran­cia film. (Csak 18 éven fe­lülieknek!) Kb. 22.45: Hírek. ; ja erek, magas toronyban la- : /V kott az uzsorás. Csak egy : ablaka volt a toronynak, aj- i taja egy sem. Kötélhágcsón í közlekedett a város gonosz I ura. Ha elment hazulról, egy I hatalmas, mogorva majom, a ! szolgájh húzta fel a létrát s ■ csak gazdája sípszavára en- \ gedte le megint. \ Egy őszi estén kisfiúval ta- í lálkozott a torony közelében. \ A fiúcskának nem volt sen- ; kije, csak három öreg, ko- \ pott cicája. A házat, ahol ; egykor laktak, az uzsorás sze- j rezte meg magának s a nagy \ család szétszéledt a világban. ! Közülük csak a kisfiú nem i ment, mert sajnálta a három ; öreget, ! Az uzsorás nagy hangon \ hahotázott, mikor meglátta a ; különös kis társaságot. Prüsz- \ kőitek, fújtak a macskák, de ; mást nem tehettek, hiába for- \ gattak kerek fejükben kü­■ lönös terveket. j Mégis, a legöregebbnek vá- : ratlanul. jó ötlete támadt. : Olyan halkan mesélte el tár- i sainak, hogy még a hosszú \ nyakú. leselkedő gázlámpa : sem érthetett belőle semmit. ! A másik kettő nagyot nyá- \ vogott örömében. Még haza- j kisérték kis gazdájukat, aki \ egy rombadőlt ház pincéjében ! húzta meg magát a hűvösebb ! éjszakákon. Ahogy a kisfiú i elaludt, kisurrantak a pince j a jtaján, aztán egyszer csak ott ; voltak a torony előtt. ; 4 toronyban sötét volt. Te­! rl hát az uzsorás nem tért ! vissza. Ez azt jelentette, hogy ! reggelig már nem is látják, } mert a város többi urával ta- f nácskozilf. Csak a majom van ! otthon. \ — Most! — mondta a leg­! öregebb cica és mindhárman Pajtások! Mai rejtvényünkben; négy szeptemberi névnap szere-; pel. Feladat ennek a névnapok-! nak kitalálása. : VÍZSZINTES: 1. Névnap. 5.; Névelő. 6. Nagy szomorúság. 9.! Az uralkodó osztály érdekeinek j védelmét szolgálja — névelővel, j 13. Cipő, csizma, bakancs, stb. 14.: Angol város. Anglia nehézipari; központja. 15. Sírdogál. 18. A; szamár hangja. 19. Névnap. FÜGGŐLEGES: 1. Vigh Zolii névjegye. 2. Magasodik, 3. Ku-j tya. 4. Névnap. 5. Névnap. 7. Meg-: győzi, hogy valamit elvégezzen.! 8. Világhírű spanyol énekes vdlt.; 10. Becsuk. 11. A lábos mással-: hangzói. 12. Névelős állat. uj. 1. E. 17. Átnyújt. 18. Balzsam, Pajtások! a rejtvényben sze­replő négy névnapot írjátok le egy levelezőlapra és 1961. szep­tember 25-ig küldjétek be a szer­kesztőséghez. a helyes megfej­tők részt vesznek a szeptemberi jutalomsorsolásban. Az 1961. szeptember 2-i rejtvény helyes megfejtése: Kairó, Delhi, Stock­holm. Santiago.

Next

/
Oldalképek
Tartalom