Pest Megyei Hirlap, 1961. augusztus (5. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-16 / 192. szám
ner.tr I 1961. AUGUSZTUS 16, SZERDA 3 Ami nem diósdi specialitás ' r ,, Ésszerű szervezés — Egyéni felelősség — Ösztönző célprémium rendszer Gyakran halljuk, ha beszélgetés közben szóba kerül a Diósdi Csapágygyár munkája; könnyű nekik, nagy sorozat óikkal dolgoznak, jól megszervezhetik a munkát. Van ebben némi igazság, bár itt Is kijut a gondból a vezetőknek és a dolgozóknak egyaránt. A csapágy alapanyag- ellátást például csak az elmúlt hetekben sikerült megnyugtatóan rendezniük a Präses Kovácsoltárugyárral közösen. Még jó néhány nehéz problémát említhetnénk, de mindettől függetlenül valóban könnyebb itt a munka- szervezés és a műszaki fejlesztés. mint azokban a gyárakban. ahol sokféle kis sorozattal dolgoznak. Mégsem lenne helyes egyszerűen lemondani a Diósdi Csapágygyárban szerzett jó tapasztalatokról, mert nem egyet minden gyárunkban hasznosíthatnak. A gyárban a felmérések alapján hat százalékban határozták meg a csapágygyártás normaidejének csökkentését. Az első és a második évnegyedben tíz és fél százalékos eredményt értek el és a harmadik negyedévben is hasonló tervszámot írtak elő maguknak. Miért sikerült közel a duplájára teljesíteni az eredeti tervet? Homolya Józseffel, a műszaki fejlesztési osztály helyettes vezetőjével beszélgettünk erről, aki így vezette be a tanulságos ismertetőt: — Az eredeti célok ilyen nagyarányú túlteljesítése jelentős mértékben összefügg a technológiai fegyelem betartásával. Alaposan „lefarag* fűk” a veszteségidőket, job- ‘ ban kihasználjuk a gépeket. Eközben persze az élet több technológia megváltoztatására kényszerített bennünket. Érdemes megvizsgálni, hogy ebben a fiatal gyárban hat év alatt hogyan változott meg a gyártási idő és az önköltség. A csapágygyártás kezdetén egy- egy darabot 114 perc alatt készítettek el. Jelenleg 22 perc egy csapágy elkészítési ideje. Hat éve 180 százalékos önköltséggel dolgoztak, ez a mutató most 70—71 százalék körül van. A gyártási idő tehát az ötödére, az önköltség pedig csaknem a harmadára csökkent. Nyilvánvaló, hogy jelentős szerepe van ebben a gépesítésnek. — Helyesebben a műszaki színvonal fejlesztésének — toldja meg Homolya József —, hiszen a vállalat új gépet csak akkor vásárol, ha a kapacitást kell növelnie. Az esztergagépekre például adagolókat szerkesztettünk, amivel elértük, hogy ma már egy ember két gépet kezelhet. A görgőmegmunkáló gépek adagolóval való felszerelésével pedig lehetővé vált, hogy egy dolgozó három gépet is ki tud szolgálni. S valóban, csupán azzal, hogy a görgőmegmunkálásnál úgynevezett menesztőhengere- ket alkalmaznak, körülbelül 40 százalékkal nőtt a termelékenység. Mindenki tudja, hogy a csapágygyártás rendkívül szilárd technológiai fegyelmet követel. Az előírt utasításoktól való minimális eltérés is súlyos károkat okozhat. E téren milyenek a tapasztalataik? — A tömeggyártó vállalatok között is kis bérhányaddal dolgozunk. Ez persze jó íhány embert arra késztetett, ogy egyes műveletek elhagyásával, vagy a fordulatszám stb. növelésével emelje a termelést. Ilyenkor aztán szaporodik a selejt, vagy a munkadarab vagy a szerszám megy tönkre, de a gép is hamarabb elromlik, ami elsősorban a népgazdaságnak káros, de a dolgozóra nézve sem kedvező. — Ezt elkerülendő szüntelenül magyarázzuk a dolgozóknak, hogy ha nem tartják be a technológiai normákat, ebből csak baj származik és akkor nemhogy nőne, de csökken a kereset. A meggyőzés persze nem mindig használ, ilyenkor a fegyelmi eljárástól sem riadunk,, vissza. Szerencsére mind ritkábban kell ehhez az eszközhöz nyúlni. A technológiai előírások betartását a csoportvezetőkés a ,,futó‘’ ellenőrök vizsgálják. Ha valamilyen rendellenességet tapasztalnak, azonnal kötelesek leállítani a gépet és csak az újabb beállítás után engedélyezik a gyártás folytatását. A technológiák megsértésével tehát senki sem növelheti keresetét. Ellenben, ha ’ a termelőegységek javítják a minőséget, a fizetésük is emelkedik. Az anyagi ösztönzés ilyen alkalmazása jelentős hasznot hozott. Azelőtt évenként hétezer csapágy egyszerűen eltűnt. Manapság elvétve fordul elő ilyesmi, mert megváltoztatták a termelési ellenőrzés és az elszámoltatás módszerét. Azelőtt nem tudták, melyik munkaműveleten hány csapágy ment keresztül. Éppen ezért bércsalás is történt. Most a csoportvezetők minden dolgozó teljesítményét vezetik. Valamennyi csoport raktárként kezeli a neki' kiadott anyagot, s köteles azzal pontosan elszámolni, ha további megmunkálásra átadja. A jó és a rontott darabokat külön tartják nyilván. Az emberek külön-küíön is érdekeltek abban, hogy jó minőségű munkát adjanak ki a kezükből, mert ilyenkor nem ritkán 200—300 forinttal is többet visznek haza a hónap végén. Ellenben, ha valaki seiejlet gyárt és megpróbálja. a^t „elsütni” . a jók között, büntetést kap. Nem kell bizonygatni, hogy mindenki az előző megoldást választja inkább. Éppen ezért mostanában már nem fordul elő. hogy a négyszázadik darabnál veszik észre a selej- tet. Nagy a haszna az üzemeltetési napló vezetésének is. íme a bizonyíték. Hallotíák-e már valamelyik művezetőtől hogy neki felesleges gépei vannak? Ilyesmi még nem történt. Illetve már történt, itt, Diósdon. — Egyes üzemeinkben, például a. szerszámüzemben és az üzemfenntartásnál felajánlják a felesleges gépeket más gyáraknak — hallottuk Homolya Józseftől, aki nyomban meg is magyarázta e szokatlan jelenség okát: — Mindenütt vezetik ezt a naplót, amelyből kiderül, ha anyaghiány, szerszámhiány. szervezetlenség, vagy egyebek miatt állt a gép. Az előfordult hibákért valaki személy szerint felelős. Most már tehát nem általában beszélünk a termelés akadályairól, hanem név szerint és a termelés biztosítása a prémium- feltételek között is szerepel. Ezekből a naplókból persze az is kiderül, hogy az üzemek hogyan használják ki gépeiket. Nem érdekük, hogy felesleges gépet tartsanak, mert akkor rosszabbul járnak. Hát ez a „csofla” nyitja. íme, mennyi hasznos tapasztalat eddig is, s még mindig van mit ellesni tőlük. Például azt, hogyan foglalkoznak a segédüzemekkel Azelőtt gyakran olyan gépeket is javításra vittek, amelyek még jó néhány hónapig dolgozhattak volna. Most minden gépre meghatározott üzemórát írnak elő. Ha ezt nem sikerül tartani, megvizsgálják, mi okozza a korábbi hibásodást. Nem ment könnyen az új módszerre való áttérés. Általában nem szívesen szakítanak az emberek a megszokottal egy újért, amelynek még nem látják a hatását. A határozott utasítással azonban nem lehetett vitatkozni, s most már nem a régi bonyolultsági fok alapján, hanem tényleges hibafelvételi lap alapján javítják a gépeket. A gyakrabban cserélendő alkatrészeket előre elkészítik, így lényegesen rö- videbb a javítási idő. Máris kiderült, hogy húsz emberrel kevesebb is el tudja végezni ezt a munkát, tehát többen állhatnak a termelőgépek mellé. A sok figyelemre méltó intézkedés között kiemelkedő a Diósdi Csapágygyár célprémium-rendszere. A főmérnök összeállítja a legsürgősebben elvégzendő célfeladatokat. Megjelöli a határidőket, a munkáért járó ősz- szeget. A feladat fontossága szerint bizonyos pontszámot jelöl meg, amely a munkában való részvétel arányában oszlik meg a részvevők között Ha egy-egy célfeladatot határidőre jól elvégeztek, a pontszámok arányában osztják el az érte járó pénzt. E módszer ösztönző hatására jellemző, hogy tavaly 130 megjelölt és kiadott feladat közül csak kettő nem valósult meg. — Mindent összevetve az első félévben 44 ezer 692 munkaórát takarítottunk meg, forintban pedig egymillió 102 ezer forint megtakarítás jelentkezett — mondta befejezésül Homolya József. Hadd legyük hozzá; a haszon sokszorosára növelhető, ha minél több gyárunkban — a helyi viszonyoknak megfelelően — átveszik ezeket a jó módszereket. Farkas István ÉRIK A TURKESZTÁNI Ötven holdon ültettek dinnyét a tavasszal a vecsési Ezüst Kalász Termelőszövetkezetben. Heves megyéből hozattak nemes vetőmagot — Csányról meg hozzáértő dinnyéseket. A „szüretet” már a múlt hónap végén elkezdték, s több száz mázsa dinnyét adtak át eddig a kereskedelemnek. Felvételünkön a tsz két csányi dinnyése: Nagy József és Farkas Ferenc válogatják a szállításra leszedett sárgadinnyét Meddig tataroznak? Nemreg egy feliratot fedeztem fel az érdi filmszínház hirdető- oszlopán: „Az előadás tatarozás miatt szünetel.’’ Gondoltam, felkeresem Tamó'c Jánosáét, az érdi mozi vezetőjét és megkérdezem, meddig húzódik el a tatarozás? Tamókné szó- morúan ült az irodában és a kérdésre nem tudott érdemleges választ adni. Mert hiába ért el az érdi mozi szép eredményeket, az ő vezetése alatt, hiába kaptak több dicséretet és oc- levelet — a tatarozásra vonatkozó pontos tényállást már nem közölték a vezetővel, Csak egy táviratot küldtek a Pest megyei Moziüzemi Vállalattól, amelyben közölték, hogy az előadásokat azonnal be kell szüntetni, semmi többet — és csak következtetni lehet arra. hogy azért történt ez az intézkedés, mert az épület fala megrongálódott. Az épület fala valóban megrongálódott, de nem lehetne gyorsan rend behozatni? Hiszen ez a szélesvásznú mozi Érd egyetlen mozija. Kesceny- filmes mozik működnek ugyan a község területén — de a község központjától távol, Ófalun, Parkvároson és Érdligeten. A szünetelő mozi eddig is min- áig jól forgalmazott. Az érdiek megszerették — és szeretnék, ha mielőbb újra a megszokott, kedves mozijukban — és nem lakásu któl távol, keskeny- filmes mozikban szorongva — ha ugyan egyáltalán beférnek oda — nézhetnék az előadásokat. Téri András tudósító Lámpa nélkül Budapesten lakom, s feleségemmel gyakran járok motorkirándulásra. Vagy a Balaton mellé megyünk, vagy a Dunakanyarba, de sokszor Pécsre, Szegedre vagy Miskolcra is ellátogatunk. A múltkor kezembe került a Pest megyei Hírlap egyik száma, ahol Egy hét közlekedési balesetei címen ijesztő ösz- szefoglalót olvastam a megye területén bekövetkezett országúti szerencsétlenségekről. Olyan szerencsétlenségekről, amelyeket nagyobbrészt meg lehetett volna előzni, ha a járművek vezetői betartják a közlekedési szabályokat. Ez a cikk óhatatlanul az én személyes rossz tapasztalataimat juttatta eszembe. Hiszen bárhová megyünk vagy bárhonnan jövünk, utunk mindig Pest megyén vezet keresztül, s gyalcran tapasztaljuk, hogy lámpa nélküli lovaskocsik, kerékpárosok közlekednek az országúton. Két hete is — Cegléd környékén — majdnem belerohantam egy kivilágítatlan lovaskocsiba, amelyet szinte az utolsó pillanatban vettem észre. S nem elég, hogy a kocsin nem volt semmiféle fényforrás, de vezetője, egy idősebb parasztember, békésen szunyókált a bakon, a lovak tájékozódási képességére bízva a biztonságos közlekedést és az egész rakományt. Nagyfokú felelőtlenség ez. Vajon nem gondolnak arra a kivilágítatlan lovaskocsik és kerékpárok tulajdonosai, hogy milyen súlyos baleseteket idézhetnek elő a sötét országúton? H. G., Budapest Az új menetrend és a váci vasút címmel több problémát felvetett a Pest megyei Hírlap július 15-1 számában megjelent cikk. A helyzet megvilágítására az alábbiakat közöljük: Jelenleg a váci vonalon huszonhét vonat közlekedik. Közülük tizenkettő tizenkét állomáson áll meg Várig, nyolc tizenegy helyen, két vonat hat helyen, egy vonat öt helyen, egy vonat négy helyen, és három olyan vonat van, amely csak két helyen áll meg. Tehát Vácra sűrűn járnak a vonatok és a közel eső állomások utasforgalmát is le tudják bonyolítani. Ami a nyolcvannégy perces menetidőt illeti: a huszonhét közül csak egyetlenegy teszi meg ilyen hosszú idő alatt az utat. Nemcsak azért, mert közben tizenkét állomáson kell megállnia, hanem azért is, mert Gödön tizennégy perét kell várakoznia, mivel a nemzetközi gyorsvonat megelőzi. A menetidő Budapest—Vác között átlagosan 35 perc. Ehhez viszont hozzá kell még adni az állomások előtti fékezési, illetve az indulások utáni felgyorsulási időt, továbbá az állomásokon történő tartózkodások idejét (amely a megnövekedett utas- forgalom miatt lényegesen hosszabb, mint például harminc évvel ezelőtt) — így megkapjuk a tényleges menetidőt, amely az előbb említett egyetlen vonat kivételével 70—72 perc. Igaz, hogy ez a menetidő is hosszabb, mint a 115 évvel ezelőtti, de a közbülső számos állomás, a hatalmas utas- forgalom ezt a néhány perces többletet indokolja, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy ezen a vonalon óriási a teherforgalom is, s a teherforgalmat is bele kell kalkulálnunk a menetrendbe. Sárvári Mihály, a MÁV Budapesti Igazgatósága vezetőjének helyettese Gondolatok a becsíiletbuszban Szép és modern a nemrég elkészült váci MÁVAUT autóbusz-pályaudvar. Szép és modern farmotoros IKARUS szállítja innen az utasokat a kőhídi lakótelepig (az épülő Dunai Cement- és Mészmű kapujáig) és onnan vissza. Modern megoldást alkalmaznak ebben a buszban: felszálláskor egy perselybe kell bedobni a viteldíjat, s az utas — feltéve, ha nincs csúcsforgalom —, máris helyet foglalhat egy kényelmes bőrülésen. Mint mondtam, modern és nagyon jó megoldás ez. Hiszen a rövid helyi járaton tényleg nincs szükség a kalauzra, tehát egy munkaerő felszabadul. Azonkívül: mivel nincs kalauz, csak persely — a buszvállalat az utasok iránt tanúsított bizalmáért ugyanilyen becsületességet kap cserébe: senki sem akarja „elpotyázni” a viteldíjat, mindenki befizeti. Legalábbis, aki tudja, mert itt jön az, ami megkeseríti a persely láttán kibimbózó örömet. Ugyanis: ha egy gyanútlan vándor egyforintos pénzdarab nélkül száll fel a buszra, két megoldás között- választhat. Először: mivel nincs egyforintosa és apróban nem teheti be a viteldíjat, továbbá: mivel a kétforintos nem fér be a persely nyílásán, de ha be is férne, bolond volna egy helyett két forintot fizetni (a papírpénzről nem is beszélve), tehát nem tudja kifizetni a viteldíjat, s mivel nem akar potyázni, inkább leszáll. A másik: kockáztatva, hogy „kiszúrja” és viteldíj- vitát kezd vele a buszvezető, vagy azt, hogy a többi utas becstelen lógósnak tekinti — fennmarad a buszon. De nem akarok rosszmájú lenni. Ugyanis ilyen eset nincs, mert az utasok között mindig akad valaki, aki vagy apróért ad egy darab, vagy kettesért két darab egyforintost, vagy kölcsön ad egy darab forintost a vándornak, akinek most abban fő a feje: hogyan, hol és mikor juttassa vissza jószívű (és vadidegen) utitársának a forintot (itt már lehet apróban is). A másik probléma: ha a szerencsétlen vándor hivatalos kiküldetésben megy a DCM-hez (ilyesmi elég gyakran megesik) — és történetesen többször egymás után és történetesen mindig a becsületbuszt fogja ki — kész ráfizetés neki ez a kiküldetés, mert a vállalata csak jegy ellenében térít útiköltséget. Jegy pedig nincs. Kedves MÁVAUT! Nem lehetne a becsületbuszban egy ici-pici pénzváltó-fiókot és egy ici-pici jegyköteget felszerelni? M. J. SZABADTÉRI SZÍNPAD NAGYKÁTÁN Nagy eseményre készül Nagykáta. Megvalósul végre az évtizedes álom: augusztus 20-án, kellemes környezetben, évszázados fák között megnyílik a járási művelődési ház szabadtéri színpada. 'A járási művelődési ház vezetőségének felhívására a községi KISZ-szervezet a múlt év őszén vállalta, hogy társadalmi munkával hozzásegíti a művelődési házat a szabadtéri színpadhoz. Volt ugyan egy megépített színpadi rész, de a nézőtér használhatatlan volt. A kiszesek lelkesedése megoldotta a szinte lehetetlent: megépítették az amfiteátrumszerű nézőteret, amely ötszáz személy befogadására alkalmas, ötven fiatal több mint négyezer órán keresztül hordta, magasította, egyengette a nézőtérhez szükséges földet. A járási művelődési ház saját költségvetéséből húszezer forinttal, a községi tanács szakmunkával, irányítással, a helyi KIOSZ munkaerővel járult hozzá a színpad rendbehozatalához és a nézőtér megépítéséhez. Chmely Ödön, a járási művelődési ház igazgatója
